Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-30 / 255. szám

Ünnepélyesen megnyitották a politikai könyvhónapot a fonyódi gimnáziumban Megnyílt a politikai könyv­hónap tegnap délután a fonyó­di Karikás Frigyes Gimnázium ünnepélyesen feldekorált KISZ-klubjában. A helyiséget megtöltötték a járás propa­gandistái, esti egyetemi hall­gatói. A rendezvényen megje­lent Bíró Gyula, a megyei párt-vb tagja, a megyei párt- bizottság titkára. Nonn György, a Kossuth Könyvkiadó igaz­gatóhelyettese, Balassa Béla, a Fonyódi Járási Pártbizottság első titkára és Horváth László, a gimnázium igazgatója. A bensőséges ünnepség a gimnázium énekkarának mű­sorával kezdődött. A fiatalok Karai Szabadság szállj közénk és Muragyelli Ifjú békeharco­sok dala című művét szólal­tatták meg, majd Hrabovszki Zsuzsa elszavalta Valerij Bru- szov Lenin című versének egyik részletét. Ezután Balassa Béla, a járá­si pártbizottság első titkára mondott megnyitó beszédet. Hangsúlyozta, hogy a jubileu­mi ünnepségek folytatása a pártkongresszus előtt megren­dezett hagyományos politikai könyvhónap ünnepélyes meg­nyitása. — Ez az ünnepélyes meg­nyitó a szocialista kulturális forradalom első magyarorszá­gi lépéseit, a marxista—leni­nista világnézet hazai legális terjesztésének kezdetét, a fel­szabadult, új magyar könyv­kiadás megszületését idézi fel emlékezetünkben. Még háború dúlt hazánkban, amikor a Magyar Kommunista Párt ve^ zetősége elhatározta, hogy könyvkiadó vállalatot létesít Szikra könyvkiadó névvel. Tudjuk, hogy a kiadó nevének megválasztása nem volt vélet­len, mert a Szikra a nemzet­közi munkásmozgalom törté­netében összeforrott Lenin ne­vével. — Számunkra örvendetes, hogy ez az évi politikai könyv­hónap megyei megnyitója itt, nálunk, Fonyódon van, mert a tapasztalatok is azt igazolják, hogy járásunkban is évről év­re növekszik a politikai kiad­ványok olvasóinak tábora. Így ez az alkalom hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben még jobban erősödjék a politikai irodalom propagandája és még Haranghistória A közelmúltban Bárd­udvarnok határában a mély­szántás egy középkori, gótikus stílusú kisebb harangot hozott felszínre. Ez a harmadik ha­ranglelet Somogyból. Ritka régészeti emlék, nem árt szót ejteni tehát a »-harang- családról-«. A harang mint hangszer és kegyszer fontos kultúr- és val­lástörténeti emlék. A közép­kori pedig — különösen ha földből kerül elő — becses múzeumi tárgy is. Harangot ugyanis igen ritkán ástak föld­be, mivel már a XIV. század óta, főleg nagy háborúk ide­jén, felhasználták az anyagát ágyú öntésre. (1532-ben Bebek György így öntetett Csetnek város 2500 kg-os öregharang­jából ágyúkat Krasznahorka várában. Vagy gondoljunk csak a szabadságharcból köz­ismert Gábor Áron-féle ágyú­öntő műhelyre!) A harangot harangöntvény­ből — harangbronzból — ön- tik. (Általában 20—23 száza­lék ón és 80—77 százalék réz ötvözete.) Ha csengőbb, dalla­mosabb hangú harangot akar­tak önteni — főleg a közép­korban —, akkor ezüstöt is tettek az öntvénybe. Ha az öntvényben az ezüst százaléka jelentős volt, nemes harang­öntvényről beszélünk. A ha­rang ütőjét — szívét — min­dig kovácsolt vasból készítet­ték. töket. A harang zúgására a támadó sereg ijedten szerte­futott. Orleans pedig megsza­badult Clothar támadó sere­gétől. Az első magyar harang meg­szólalásának idejét nem is­merjük. Egyes kutatók szerint hazánk egyes helyein már I. István korában is harangoztak, idegen földről behozott ha­ranggal. A legelső harangöntő mester, akinek a nevét is is­merjük, Henrich volt 1240- ből! A harang mint hangszer a késői középkorból ismert és jelentős. A harangöntés virág­kora is a XV—XVII. század. Az első harangjátékot az 1460-as években a flandriai Kneck harangöntő család kom­ponálta. Nem ritkán a harang­tornyok óraszerkezeteihez kap­csolták. Igen híres a közép­kori eredetű, hollandiai Züt- phen 25 harangos harangjáté­ka, és a prágai apostolos ha­rangjáték. Brüsszel új idegen- forgalmi látványossága a kö­zelmúltban felavatott és lyuk- kártyákkal vezérelt 24 harang­ból álló harangjáték. Moszkvában található a vi­lág két legnagyobb harangja. Az egyik a cár-harang, amely az Ivan Velikij-torony mellett áll, és 1653-ban készült. Súlya 201 916 kg. A másik a Bolsoj- harang, amely 1819-ben ké­szült. Ez »csak« 80 000 kilo­gramm súlyú! A minap Somogybán előke­rült harang alig több 10 kg- nál. Igen kis település harang­ja — esetleg lélekharang — lehetett. Késő gótikus stílus­ban készítették egykor. Sajnos, felirat nincs ' rajta. Hasonló stílusú az 1962-ben, Tótújfalu­ban — az ún. Brég-dűlőben — ugyancsak mélyszántás köz­ben előkerült harang is. Ez a lelet a Rippl-Rónai Múzéum állandó kiállításának egyik ér­tékes érdekessége. A felirat szerint 1512-ben nemes ha­rangöntvényből készült. Súlya 76 kg. Minden valószínűség szerint a legkorábbi (XVI. szá­zadi) török háborúk idején kerülhetett a föld alá. Itt jegyezzük meg,hogy Somogyból származik az egyik legszebb magyarországi ha­ranglelet is. Virágkehely ala­kú, páros fülű, feliratos ha­rang került elő 1890-ben — kútásás közben — Taszáron. Ezt Budapestre, a Nemzeti Múzeumba szállították, A ta- szári lelet a reneszánszkori magyar harangöntő művészet reprezentatív darabja, és egy­ben egyik legértékesebb pél­dánya a Nemzeti Múzeum ha­ranggyűjteményének. Dr. Draveczky Balázs több embernek legyen kultu­rális igénye a politikai iroda­lom tanulmányozása. Ezután Nonn György, a Kos­suth Könyvkiadó igazgatóhe­lyettese a politikai könyvek hasznáról beszélt nagyon szí­nesen és szellemesen, sok anekdotával fűszerezve mon­danivalóját. Hangsúlyozta, hogy a hosszú évek munkája nyomán újságolvasó, rádió- hallgató, televíziónéző nép lett a magyar. Sokan megkérdezik, szükség van-e ezek után a könyvre. Természetesen. Ezt mutatja a gyakorlat, sőt a megjelent könyvek évről évre növekvő példányszáma is. Az emberek tudatának formálásá­ban nagy szerepet kell játsza­nia ma is a könyvnek. A Kossuth Könyvkiadó nemcsak a klasszikusok műveit adja ki, hanem filozófiai, történelmi, közgazdasági alkotásokat is, éppen ezzel segít az emberek­nek, hogy megértsék a sajtó­ból megismert események ösz- szefüggéseit. Nonn György beszéde vé­gén megköszönte a megyei és a járási vezetőknek, hogy e rendezvénnyel is hozzájárul­nak a politikai könyvek nép­szerűsítéséhez. A gimnazisták műsorával fejeződött be a politikai könyvhónap megnyitója. Do­ma Ilona■ elmondta Nyikoláj Aszajev Lövés az Aruróra cir­kálóról című költeményét, Schäffer Kornélia pedig Haydn c-dúr szonatinájának első tételét adta elő. Az álta­lános iskola egy lengyel nép­dal, Grabócz Tavaszi dalának és Lóránd A párttal, a néppel című művének előadásával gazdagította a megnyitót. A műsort Ruda Vera, a gimná­zium KISZ vb-titkára konfe­rálta. A megnyitón részt vevő pro­pagandisták és esti egyetemis­ták végül megtekintették az aulában megnyílt könyvkiállí­tást. Harang alakú fémtárgy már az i. e. XVI. század körül is ismert volt. A bronzkori pél­dányok kolompként az istenek ébresztésére szolgáltak. Fel­használták az egyiptomi és görög vallási gyakorlatban is. A legenda szerint az első »ha­rangozásra« való harang 394. július 13-án készült és szólalt meg. Állítólag Paulinus csi­náltatta a nolai templomnak. Nola később is híres harang­öntő hely maradt — olvashat­juk Miller Lajos összefoglaló­jában. Ide kívánkozik meg­jegyzésül, hogy a római kul­tuszok is ismerték és használ­ták a harangot. Főleg az ital­kedvelő Bacchus isten Liber­in’ "i'- ériumainál, a bor és má- n’cv ünnepein. A harangozásról számos érdekes eseményt, anekdotát jeg'T.ett fel a történetírás. Lg ■ ; arról számol be, hogy az crleans-i István dóm ha­rangját a város püspöke meg- húzatta, mikor Clothar frank király katonái élén megfúvatta a város ostromára szólító kür­»Itt az ideje, hogy megunt, régi bútorát eladja« — olva­som az újságban. És ki mer ellenállni e szigorú felszólí­tásnak? Nézem a bútoraimat, és lel­ki szemeim a becsüsön csün- genek, aki kemény jelzőket pattogva fitymálja öreg kre- dencemet. Azt mondja kaca- rászva, hogy »írem valami jó állapotban van ez a kredenc, he, he ... Ide nézzen — s haj- tűt dug egy vékonyka lyukba, aztán nyársra szúrva kövér szút emel ki. — Látja, mi ez? He, he, he ...« S én ott állok összetörtén, megsemmisülve, mert valóban szú volt a kre- dencemben, és a becsüs dör- gi: »Ezért akar kétszázat? He, he, he! Ez a fiókgomb is olyan kopott, hogy újat kell helyette rátenni. Ezért két­százat? He, he, he! Százöt­ven ... Esetleg, de ne mondja meg senkinek, mert így is túl­fizetem. S én előbuggyanni akaró könnyeimmel viaskodom. De a becsüs mindezt nem veszi «4 kredenc észre, vagy nem akarja észre­venni, mert szívtelenül rán­gatja kredencem ajtaját. A zsanér felmondja a szol­gálatot, és leesik az ajtó. »He, he, he, ha, ,ha, ha! — így a becsüs. — Ezért száz­ötvenet?!« Ostorként csattog a szava, s érzem, keblemben most pattan meg egy finom húr. Végperceimet élem. De a be­csüs ezt sem akarja észreven­ni: »Százat... Talán!« — dörgi, és cibálja a kredencem fiókját, s az nem bírja to­vább, kiesik az oldala. Há­tamban tőrdöfést érzek. A be­csüs mit sem törődik vele. »■Ezért százat? He, he, he, hi, hi, hi! És jókedvében táncra perdül és engem is forgat. Nekem nincs hozzá kedvem, de eszembe jut, hogy nem szabad ellenkeznem, és járom vele a kredenctáncot, tort ül­ve saját bútordarabom felett. Felnőtt ember létemre ugrá­lok a becsüs kartárssal, mert hátha.., Hátha a jókedv megszólaltatja benne az ér­zést. De ő ismét letaglóz. Ezt mondja: »Ezért százat? Hi, hi, hi, he, he, he! Otvennel is túlfizetem!« Egy éles szamba­lépésnél belerúg kredencem oldalába) és az összedől. »,Hi, hi. hi, ha, ha, ha... Harmin­cat, vagy vidd a tükerhez!« — üvölti, és vadul táncoltat tovább. Aztán megjelenik az üzlet­ben a tehertaxi sofőrje, aki szállította régi bútordarabo­mat. Fésűt vesz elő, selyem­papírt csavar rá, és fújja, mint a szájharmonikát. A snájderfánit játssza, és engem forgat a becsüs. Végre össze- esek. Felmosnak. »Szóval « — mondja a becsüs, minden részvét nélkül. Erőt gyűjtök, aztán megszó­lalok, mert a tehertaxit ki kell fizetni: »Hol az a huszas!« —e. —gy. Iróvendégeink Nagyon hálás és izgalmas lenne az új filmbemutatóról, a Szerelmi álmokról írni olyan szemszögből, hogy mi a jelentősége két ország mű­vészei között szövődött »ko- produkciós« munkakapcsolat­nak. .. Pedig nyitott sor ez, hiszen nehéz lenne teljesség­gel számot adni arról, hány­féle formában — a kultúra nagyobb vénáin és hajszál­erein át — kapcsolódik össze a Szovjetunió és Magyaron szág művészete és művelődé­se is. Ez nem új a somogyiak­nak, hiszen a Kalinyinba uta­zó turisták — akiket barátok várnak újabb látogatásra — a megmondhatói, mennyire sokszínű valóság e kapcsolat. És külön öröm az, hogy a megyeszékhelyre ma a legrangosabb hírhozói, vagy inkább képviselői érkeznek a szovjet kultúrának — a kul­túra napaira hazánkba Láto­gató íródelegáció... G. Markov, a Szovjet Író- szövetség titkára vezeti a küldöttséget, tagjai között lesz a világhírű költő: Robert Rozsgyesztvenszkij, a népsze­rű író, Csingiz Ajtmatov, Szilvia Kaputihjan örmény költőnő, Angnyija Barto, D. Molda Galijev és Bratuny. Irodalomszerető somogyiak­kal találkoznak, Ajtmatov dedikál is, hiszen ez a szo­kásos és talán legmelegebb író—olvasó kapcsolat. Van köztük olyan vendég, akit először üdvözölhetünk hazánkban, de van olyan is — Rozsgyesztvenszkij —, aki nemrég a nemzetközi költő­találkozón vett részt a Ba­laton partján. Láthattuk a televízióban »élőben« is a költői szenve­délyt, pedig az embet nem is arcvonásokból állítja össze a költői portrét, sokkal inkább művekből, gondolatokból. Nyugodtan állítom, alig van Somogybán irodalmi színpad — üzemi vagy isko­lai —. amely ne tűzte volna még műsorára a Rekviemet, és ezzel a hatalmas, vagy in­kább — nem is terjedelmi, hanem mondanivalóbeli ará­nyaira értve — monumentális oratóriummal, a költői portré legélesebb vonásait állította fénybe. A nemzedék, ame'y tiszte­leg a hősök előtt — nem pusztán pátosszal, hanem küszködő, tépelődö gondola­tokkal is . . . Hasonlóképpen említhetjük Ajtmatovnak — ennek a na­gyon rokonszenves íróegyé­niségnek a portréját —, amely nemcsak a könyvlapokról, ha­nem a mozivászonról is ma­gabiztos vonalakban tükrözi szerzői alkatát. Sokan isme­rik nálunk is a Dzsamila sze­relme című művét, sokan lát­ták a nagy sikerű Első taní­tót, amely a kritika szerint is a regény méltó párjává nőtt. A hőskorszakról, vagy inkább a születés korszakáról szól a nemzetiségek tarka világából. De éppen ebből a tarkaság­ból. ebből a gazdagon ágazó hagyományból indult ki nagy erővel — tragédiák árán is — egy közös akarás. Agnyija Barto kötetét la­pozhatják már magyarul is az olvasók. Gazdag irodalmat, újat ke­reső, újat adó költőket, írókat köszönthetünk a megyeszék­helyen. A találkozás, a be­szélgetés szerves része lesz annak a hatalmas kapcsolat­nak. amely a barátság sok és tartós szálából szövődött. M' -nyitották Somogybán a szovjet kultúra napjait Díszelőadáson című film Tegnap este a Szabad Ifjú­ság Filmszínházban Kiss Jó­zsef né, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság Somogy megyei titkára ünnepélyesen megnyi­totta a szovjet kultúra napjait. Megnyitójában hangsúlyozta, hogy ez az eseménysorozat újabb jelentős állomása a ma­gyar és a szovjet nép hagyo­mányos, egyre bővülő kulturá­lis kapcsolatainak- Rendszeres­sé vált a művészek vendég- szereplése, színházi együttesek, zenekarok, kórusok cseréje. Mint eddig, most is írók, köl­tők, .művészek látogatnak el hazánk különböző helyeire. A szovjet nép életét azonban leg­jobban a filmek ismertették meg velünk. A szovjet kultúra napjai alkalmából az idén há­rom új filmet mutatnak be Magyarországon. Egyebek kö­zött a Kaposváron tegnap es­te vetített Nagykorúságot is. A film hősei fiatalok. Egyik­kel a kőolajkitörésnél találko­zunk, a lángokkal küzd. A má­sik egyetemista, a tanulás fog­lalja le. A harmadik tanulni szeretne, de családi körülmé­nyei nem engedik meg. Az es­te, az ünnepnapok és a szere­lem hozza őket össze, tudnak egymás gondjairól, terveiről: barátok. Rogyinban, Tányában és Rusztámban, a főszereplőkben típusokat rajzoltak meg az al­kotók. Tetteiken, gondolkodás- módjukon keresztül egy népet ismerhetünk meg. Elénk tá­rulnak Üzbegisztán csodálatos tájai, amiért olyan sokat vál­lalnak és tesznek a fiatalok. Munkájukon kívül azonban még embertársaik, más orszá­gok fiainak életével is törőd­nek. Taszosz, a görög fiú is a társaságba tartozik. A Szovjet­unióban él addig, amíg anyja szava és a szabadság reménye vissza nem szólítja Görögor­szágba. A filmben több sorsot igye­keznek bemutatni, ezért úgy érezzük, egyikhez sem kerül­hettünk egészen közel. Túl nagy időt és cselekménysort ölel föl a film; időnként csak a felszín villan ki, máris to­vábbsurran a filmfelvevőgép. A rokonszenves szereplők gon­dolataiba, vívódásaiba mélyeb­ben szerettünk volna bepillan­tani. A keresztmetszet nem törlesztette az adósságot: vár­tuk, hogy az üzbég fiatalok legbelső titkaiba avatnak be bennünket. Néhány döbbenetes erejű képsoron — a kőolajkitörés, vagy a megáradt, tajtékzó fo­lyam — lenyűgözték a nézőt. A szerelmi jelenetek is külö­nös lírai hangulattal illeszked­tek az egzotikus tájképbe. A film érdekessége, hogy nemzetiségi fáz üzbég) film­stúdióban készült Eljer Ismu- hamedov rendezésében. A szép filmezés Gnszan Tutuno- vot dicséri. Mint nemzetiségi film, sokat megsejtet az üzbég filmművészet további útjából. B. Z. SOMOGTI NÉPLAP Péntek, 1910. október 30. /

Next

/
Thumbnails
Contents