Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-29 / 254. szám

Megéri-e tanulni? Ellentmondó vélemények Dobi Hivatali ,J?7 gépkocsivezető, S Munkásasszony: iskola^1 tala Hat osztályt végeztem, azóta a két kezemmel keresem a pénzt. Második éve állok itt a szere­lőszalagnál. Hazamegyek: Há­zi munka, gyerekek. Lányko­romban még szerettem olvas­ni, inkább szép, érzelmes tör­téneteket, szerelmes regénye­ket. Most elég a tv. Arra is csak vasárnap jut idő, hétköz­nap akkor, ha délelőttös va­gyok. Ilyenkor is a legtöbb­ször elalszom a műsorokon. Ugyanabban az üzemben 36 éves fiatalember. Rakodómun­kás: — Minek? Tessék nekem megmondani, mit használ az nekem? Több lesz a kerese­tem? Nem! Sőt kevesebb, mert nem tudnék túlórázni a tanu­lás mellett. Magasabb beosz­tásba kerülök? Nem akarok! De őszintén meg kell monda­nom, ha az életem függne tőle, akkor sem tudnék megbirkóz­ni az anyaggal. Belelapoztam a hatodikos fiam könyveibe. A történelem még hagyján. De a többi? — Olvasás? — Újság. De csak az érde­kesebb írások. — Tv? — Krimifilmek, hírek, meccs. éves. utasa kiszáll, tan­könyvet vesz elő.) — Szüleim nem tudtak ta­níttatni. Levelező úton végez­tem el a 7. és 8. osztályt, majd ugyanígy szereztem gimnáziu­mi érettségit is. Most a gép­ipari technikum esti tagozatá­ra járok. De minden érdekel, ami körülöttem történik. A nemzetközi helyzet éppen úgy, mint az irodalom vagy egy- egy műszaki újdonság, bioló­giai fölfedezés. Tsz-looatos M^d,éhTa bri­gadvezető elvégzi a nyolc osz­tályt! Nézze, éppen itt jön. Alacsony, kövér ember, tár­sához hasonló korú: — Számolni tudok, nem csa­pom be sém a tszt, sem az embereket. Ezt akárki tanú­síthatja. Elismert gazdaember voltam én. kérem, tudok min­dent, ami kell... — A növényvédelem leg­újabb módszereit is? — Azt a magamfajta ember soha nem érti meg. Csak csi­nálja. ahogy a szakemberek mondják. üzemi . — Megkísé­szeméiyzelis: SsVkou'et ti tagozatának szervezését, ide is kijönnének a tanárok ok­tatni. De csak hatan jelent­keztek. A többi megszólított vagy legyintett,-vagy ha érde­mesnek tartotta szóba állni velünk, elfoglaltságára, bejá­rására vagy korára hivatko­zott. Pedig munkásainknak több mint fele nem rendel­kezik általános iskolai végzett­séggel. Falusi taníló, r vezetője: (A kérdésre, hogy ki a ked­venc írója a maiak közül, hosszú gondolkodás után ad választ.) — Mindent szeretek, de azért... — mondhatom? Mindegy! Berkesi köt le leg­inkább. Ha a napi fárasztó munka után nem ilyen izgal­masan fordulatos könyvet ve­szek a kezembe, elalszom. Hiába, nem tehetek róla. r«7-hPl negyven kö­UBI rül: — Nyolc dOlgOZÓ osztály? ka­awnmi pálni anélkül asszony, is tudó*, f. Rozika is elvégezte vagy nyolc évvel ezelőtt, alig fért be a padba, aztán mire ment vele? Azóta is velünk dolgo­zik, ugyanannyit keres, mint mi. — Szereti-e nézni a Tv-hír- adót? — Megmondom őszintén, fe­le nem érdekel. Külpolitika meg ilyesmi. Csak ha valami érdekességet mutatnak. A Kék fény, az igen! Falusi 18 éves, KISZ ©nLmimii'íe vezetőségi tag: SZakmUnKaS _ Esténként összeverődünk a kultúrház kö­rül, pingpongozunk, néha néz­zük a tv-t meg dumálunk a lányokkal. És megiszunk egy­két üveg sört. — Valami műsor bemutatá­sára nem gondoltak? — Megpróbáltuk, de nem ment. Egyszer eljönnek, aztán csak ha a fele. A tánccsoport minden télen működik. Az jól megy. — A KISZ-ből hányán tag­jai a könyvtárnak? — Inkább a lányok közül olvasnak náhányan. A fiúk el- lődörgík az időt. Fiatal traktoros, SE" — Szeretem a muzsikát, és nemcsak hallgatni, azért igyekszem minden héten — még fáradtan is —*a próbák­ra. Jó hangulatban zenélünk, újabb dalokat is tanulunk. Igen, szerepelni is szeretek, örülök a sikernek. m_ — A minap j! egy üzemben BlOailÓ. tartottam elő­adást a munkaerkölcsről. Je­lezték ugyanis, hogy sok baj van a fegyelemmel, sőt gyako­riak a kisebb társadalmi lo­pások is. Erre építettem a mondandómat. A műszak vé­ge előtt félórával beszüntették a munkát, és mindenkit az ebédlőbe hívtak. Jön a hír, hogy a dolgozók szállingóznak haza. Az igazgató fogta a kagylót, és radikálisan megol­dotta a szervezést: leszólt egy Lajos bácsinak, hogy csukja be az öltözőt. A munkások olajos ruhában hallgattak, sö­téten méregetve személyemet. Faluéi hnll — Évekkel ez­.líLv" eiött az egyik cldUUld. helyi tanár tar­tott egy előadást a rakétákról. Kérem, csak bámultunk. Keve­set beszélt, inkább mutatta, amit mondani akart. Szerkesz­tett is egy kis gépet, az ment a levegőben, éppen úgy, mint a rakéta. Ilyen kellene! Meg amit a község történetéről hal­lottunk egyszer! Isz-elnök: legyek? ÖSNem látom szükségét annak — hangsúlyozom, csak szakmai szempontból nyilatkozom —, hogy valami tömeges tovább­tanulási láz üsse fel a fejét. Az ilyen korosztályú tagság­gal, a mai követelmények mel­lett fölösleges erőlködni. Höziga:gilási - Az embe' hivalainnlr rek egy resze níVdldlIIOX. másodállás után fut. Anyagi érdekei er­re ösztönzik. Ki kéri ma szá­mon a műveltséget még az ál­lami embernél is? Lássa el jól a saját szakterületét, végezzen politikai tanfolyamokat — az már mindegy, hogy milyen eredménnyel —. és ezzel ele­get tett a hivatalos követel­ményeknek. A többit ki el­lenőrzi? És hogyan? Egyálta­lán: számít-e a sokoldalú kul­turáltság bárhol is? Egymást erősítő és egymás­nak ellentmondó vélemények. Egyik oldalon a művelődés és tartalmas szórakozás változa­tos gyakorlata és igénye — ve­le szemben tömeges szellemi kényelmesség. Az utóbbi okai egyediek ugyan, mégis általá­nosíthatók: a dolgozók nagy többsége nem kap munkahelyi és társadalmi indítékokat a szervezett művelődésre és ön­képzésre, ugyanakkor nem állnak rendelkezésre a kisebb csoportok felkészültségéhez pontosan mért és igazított for­mák. Ügy érzem, közművelő­dési gondjaink enyhítését e három irányban kell keres­nünk, pillanatra sem hagyva figyelmen kívül az érdekeltek véleményét önmagukról és az őket érő hatásokról. Paál László A múzeumi hónap kiemelkedő eseménye: Szőnyben felavatták a Dobi István Emlékmú­zeumot az Elnöki Tanács volt elnökének egykori lakóházában. Képünkön: Részlet a ki­állításról. ' Ezervoltos mozgalom Jubileumi honismereti bizottsági ülés Marcaliban Vendégek Berzsenyi szülőföldjéről — Látogatás ISiklán Marcali rózsás parkjában, ahol a járási könyvtár áll, Ber­zsenyi Dániel kőszobra előtt fogtak kezet az ország nyugati részéből, Vas megyéből érke­zett vendégek, honismereti bi­A szovjet kultúra nppjai íjra vendégünk: David Ojsztrah 1903. OKTOBER 30-ÁN szü­letett Ogyesszában, abban a Fekete-tenger melletti város­ban. amely sok világhírű he­gedűművészt adott a nemzet­közi koncertpódiumoknak. A gyermek Ojsztrah zenei tehet­sége hamarosan jelentkezett s ötéves korában az ismert he­gedűpedagógus, Peter Sztol- jarszki gondjaira bízták. 1926-ban kiváló eredmény­nyel végezte el az ogyesszai konzervatóriumot, 1930-ban megnyerte az ukrajnai hegedű- művészek versenyét; 1933-ban bemutatkozott Leningrádban és Moszkvában, egy évvel ké­sőbb docense, 1939-től pedig professzora lett a moszkvai korzervatóriumnak. 1935-ben megnyerte a szovjet össz-szö- vetségi hegedűversenyt, és második díjat kapott a varsói nemzetközi Wieniawski-verse- nyen. Ugyanebben az évben Lengyelországban, Törökor­szágban és Svédországban, sze­repelt. A magyar közönség 1949-ben ismerte meg Ojsztrah művészetét; 1953-ban Párizs és London zeneértőit hozta lázba, 1955-ben pedig az Egyesült Ál­lamokba látogatott. David Ojsztrah egyike a hanglemezstúdiók legfoglal­koztatottabb, állandó vendé­geinek, Bachtól Bartókig és a kortárs zeneszerzőkig teljes repertoárját rögzítették a le­mezgyárak, többnyire nem is egyféle fölvétellel. Ojsztrah játékában a vir­tuozitás nem cél, hanem szin­te észre sem vehető eszköze a zenei kifejezésnek. Szépnek és harmonikusnak látja a vilá­got, s muzsikálásából mélysé­ges humanizmus árad- A nagy remekművekben nemcsak a konfliktusokat ismeri föl és ábrázolja, hanem a konfliktu­sok feloldását, megoldását is. Bach drámaisága, Mozart élet­öröm«, Beethoven zenéjének küzdelmes egyensúlya, a ro­mantikusok szikrázó feszültsé­ge természetes egyszerűséggel és póztalansággal fejeződik ki művészetében. Repertoárján tartja Hindemith, Britten al­kotásait, és a szovjet művé­szek sorában az elsők között játszotta Bartókot. HAZÁJA zenéjének is apos­tola, szovjet kortársainak szá­mos jeles alkotását vitte első­nek sikerre, többek között Ha- csaturján, Kabalevszkij és Sosztakovics hegedűversenyét, Prokofjev D-dúr szonátáját. A Magyar Rádió már több Ojsztrah vezényelte hangver­senyt közvetített. Akik vezény­lését már személyesen is él­vezhették, egybehangzóan ál­lítják, hogy nem tartozik a kameisterd i ktá t or ok közéi Célja: az egyéniségéből áradó zeneiséget úgy átadni együt­tesének, hogy közben felszaba­dítsa, ne pedig megkösse mu­zsikusainak fantáziáját. A szovjet kultúra napjainak ki­emelkedő eseménye volt a hét­fői koncert a Zeneakadémián, amelyet David Ojsztrah vezé­nyelt. November 1-én ugyan­ott lesz a hegedű nagy meste­rének szólóestje. Ugyancsak régi ismerőse a magyar zenebarátoknak Laza- rij Berman, szovjet zongora- művész. 1930-ban Leningrád­ban született. Már hétéves ko­rúban Moszkvában lép fel, amikor Mozart és Chopin mű­vei mellett két saját mazur- káját is előadja. 1939-ben a szovjet fővárosba költözik, ahol Golden weiser, a mestere. A moszkvai konzervatórium­ban tanult- 1950-ben I. díjat nyert az össz-szövetségi verse­nyen. 1951-ben a berlini VIT-en, 1955-ben csehszlová­kiai vendégszereplése alkal­mával nemcsak a kritika, ha­nem már a műsorát előzetesen figyelő sajtó is rendkívüli el­ismeréssel figyelt föl a fiatal művészre. 1956-ban Brüsszel­ben az Erzsébet királyné-ver­senyen nyert díjat, az év őszén pedig a budapesti nemzetközi Liszt-versenyen a III. díjat. JELENLEG a Moszkva. Fil­harmónia szólistája. A népi demokratikus államokon kívül Luxemburgban, Belgiumban és Angliában vendégszerepeit. Nálunk 1959-ben hangverseny­zett először. Lazarij Berman október 29- én Szegeden rendez önálló zongoraestet, s szerepel majd a szovjet kultúra napjai novem­ber 3-i zárórendezvényén, a Zeneakadémián is. zottsági vezetők és a somogyi házigazdák. A költő szoros ka­pocs a két megye között, Egy- házashetye szülőfaluja, Nikla otthona, később temetője lett a nagyszerű ódaköltőnek. Vas —Somogy máhan rejlő kapcso­latát is megtalálták a tanácsi vezetők, a »háztűznézőn« pe­dig már túl is vannak­Az országosan is elismert so­mogyi honismereti mozgalom tanulmányozására tegnap Marcaliba érkeztek a vasi szakemberek, hogy részt ve­gyenek a Somogy megyei hon­ismereti bizottság ünnepi ülé­sén. Az ünnepélyes hangulatot az adta, hogy tízéves jubileu­mához érkezett a mozgalom. A tanácskozás színhelyeként pedig azért esett a választás erre a járási székhelyre, mert ebben a nagyközségben jelen­tős honismereti szakkör mű­ködik, valamint az irodalom- történeti emlékre is gondoltak a házigazdák. Az ünnepi honismereti bi­zottsági ülést dr. Várkonyi Imre, a megyei tanács vb-el- nökhelyettese, a bizottság el­nöke nyitotta meg. Miután utalt Egyházashetye és Nikla baráti kapcsolataira, a szű- kebb szülőföld szeretetéről. a honismereti mozgalom hajtó­erejéről beszélt. — A jó értelemben vett lo­kálpatriotizmus hatalmas ener­giát szabadít föl — ezt már dr. Kanyar József levéltárigazga­tónak, a honismereti bizottság alelnökének a felszólalásából idézzük. Kiemelném azt a gondolatát, melyben ennek a mozgalomnak a fontosságát fogalmazta meg. — Aki nem számol ezzel a mozgalommal, az nem látja he­lyesen a magyar kulturpuliti- kát. A szőkébb haza szeretete a nép, a népek tiszteletébe, sze- retetébe torkollik. Kanyar Jó­zsef Krezsával folytatott be­szélgetéséből egy mondatot idézett. — Több hidat a Drávára — mondta e neves horvát dráma­író, aki jó ismerője Somogy­nak is, és megígérte, hogy al­kalomadtán el is látogatna hozzánk. Az alelnök javasolta a ta­nácskozás részvevőinek, hogy a jövőben többször tartsanak vidéken bizottsági ülést- A gondolat nagy tetszést aratott. Az ülésen felszólalt Zátonyi László titkár is, ő a bizottság munkatervét ismertette. Sza­vait Andrássy Antalnak, az MSZMP Somogy megyei archí­vuma vezetőjének beszámoló­ja követte az országos törté­nésztalálkozóról. Dr. Király Lajos alelnök a vasi vendége­ket az írásos munkákról tájé­koztatta. Szünet után a helyi gimná­ziumba látogattak a tanácsko­zás részvevői és megtekintet­ték Gaál József honismereti szakkörét, mely ünnepi ülést tartott ez alkalomból. A tanu­lók munkáját csodáltuk volna még tovább is, tehetségükről pillanatokon belül meggyőződ­hettünk, de már Nikla várta a tanácskozás részvevőit. Itt megnézték a Berzsenyi Emlék­múzeumot, elzarándokoltak a költő sírjához is. A késő dél­utáni órákban a helyi óvodá­ban kedves baráti találkozóval ért véget a Somogy megyei honismereti bizottság ünnepi ülése. Korányi Barna K étévenként meglátoga­tom külföldre szakadt hazámfiát, mert szere­tek utazni, és aztán egy ideig szeretek ott lenni, ahova utaztam. Ezelőtt vagy nyolc évvel, első utamról hoztam, haza két kiló kéttojásos zsengelicét, meg két pár melltartót. (Azo­kat a kupolákat külföldön párosával adják, felfűzve.) Akkor széttéptek a rokonok és az ismerősök, meg vagyok örülve, ha egy vagonnal ho­zok, akkor is kevés, minden pénzt megadnak érte. Aztán hoztam húsz pár melltartót és harminc kiló nyolctojásos zsengelicét. A kutyának se kellett• Ica néni azt kérdez­te tőlem, mennyi tíztojásos zsengelice kell, de friss, hoz nekem a közértből. A mell­tartókba pedig, fiam — tette hoszá —, ültess tyúkot. De KONZERV izlandi rovarport, négycsilla­gosat, azt hozhatsz. Azóta nem hozok semmit, és azóta van költőpénzem. Most pillanatnyilag egyedül ülök angolhoni barátom la­kásán, és nézem a külföldi képeslapokat. (Csak a képe­ket értem.) Neki valahova el kellett mennie, mondta, ha megéhezek, nyissak konzer- vet. Amelyiket akarom. Nézerrt a képeslapokat, és közben vakargatom spániel­je fületövét. A kutya külföl­di születésű, egy szót sem ért magyarul, de azért jól meg­vagyunk egymással. Képeket nézek és vakargatok. Éhes vagyok. Külföldön ál­landóan éhes vagyok• Ilyen­kor rendszerint fölszedek két- három kilót, ami még nem lenne akkora baj, da itthon képtelen vagyok leadni. Itt a ba'j. Éhes vagyok. Letettem az újságot, és körülnéztem va­lami ennivaló után. Ezt a konzervet ismerem, ezt is ettem, na, nézzük csak, ez valami új! Ez »fogyasztás­ra kerül«. A spaniel őrült iz­galommal ugrál körülöttem. Kiborítom az ételt egy lábos­ba. Nem tudom mi lehet, ilyet még soha nem ettem. A fel­fedező izgalmát érzem. A ku­tya őrjöng. Szimpatikus ku­tya. Feltehetően szeret enni. Megmelegítettem és meget­tük• Ezek a fránya idegen szakácsok! Soha nem érez­tem ilyen ízeket, de jó volt. Elálmosodtam. A kutya mel­lém feküdt, rátette fejét a váltamra, és az arcomba szu­szogott. — Hé, álomszuszék — rá­zott fel a barátom —, öltözz, elmegyünk a moziba. Egy re­mek svéd filmet adnak. Ettél valamit? — Ezt a konzervet. Jó volt. Barátom gyanakodva for­gatta az üres dobozt, majd mindent elsöprő, fergeteges kacagásba kezdett. Lerogyott a karosszékbe, térdét csap­kodta, és levegő után kapko­dott. — Mi bajod van? ... Éhes voltam. Te mondtad, hogy ehetek, amit akarok •.. — Fogjál kezet Roxival. Roxi, adj pacsit a bácsinak. — Ne hülyéskedj — mond­jam sértődötten —, mi ez a cirkusz?! — Köszönd meg Roxinak a vendéglátást. A konzerv ugyanis az övé. Kutyaele­del ... Deák Gusztáv í SOMOGYI NÉPLAP lm október 28t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents