Somogyi Néplap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-16 / 243. szám
Kongresszus előtt A szocialista közgondolkozásról Egy hős rieinami hazafira emlékeztek A pártunk X. kongresszusára való készülődés napjaiban a politikai es a gazdasági fejlődés elemzése közben gyakran esik szó belső fejlődésünkről, népünk gondolat- és érzésvilágának változásairól, gazdagodásáról is. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg. ( hogy mind az eredmények, mind a tennivalók megítélésében a bátor, bizakodó, felelősségteljes hang a szocializmust építő, szocialista módon gondolkodó ember hangja. Városon és falun szinte napról napra nő azoknak a száma, akik jó közösségekben élnek, méltón és nagy felelősséggel képviselik közösségüket. Gyarapszik azok száma, akik a kisebb közösség ügyes-bajos dolgait intézvén éretté váltak a nagyobb közösség nagyobb felelősségének' hordozására is. Akik már a hazát és a népet látják maguk előtt, amikor cselekszenek, tetteiket a kitágult látóhatár nagyobb követelményeihez szabják. Jó dolog, hogy ez így van, de az már kevésbé volna jó, ha az eddigi eredményekkel megelégednénk. Pártunk különösen jól látja, hogy a jövő nagy feladatainak végrehajtása megköveteli az emberek tudatának még hathatósabb formálását, a szocialista közgondolkodás kiteljesítését. A X. kongresszus irányelveiben jelentős hangsúllyal szerepel a követelmény: »Ä szocializmus teljes felépítésének egyik fő feltétele a magas eszmei és erkölcsi színvonalú szocialista közgondolkodás, a szocialista embertípus kialakítása. Az önző kispolgári életszemlélettel, magatartással szemben erősítenünk kell azt a meggyőződést, hogy az egyén csak a társadalommal együtt boldogulhat.« Az irányelveknek ez a bekezdése tehát világosan megjelöli a tennivalókat, de arra is rámutat, hogy akadnak még szép számmal olyanok, akik kilógnak a sorból, akik nem a közös úton keresik a boldogulást. Ezek az emberek vagy nem értik, miről van szó nálunk, vagy nem is nagyon akarják megérteni. Talán úgy vélik, nekik akkor jobb, ha a maguk útját járják, és az egyé ni boldogulásban lelik meg életük célját és értelmét. Ezé/ az emberek hangoztatják leg hangosabban, hogy valami' valamiért. De még ezt az alku', sem állják, ök a semmiér' akarják a valamit. V an sajnos jó néhány olyan ember is; aki megérti, miről van szó, külsőleg nagyon is közösségi embernek mutatja és szavakban is annak vallja magát. De megszállta a gyűjtögetés, a ha- rácsolás ördöge, és szenvedélyében nemhogy segítene másokon, inkább mindent magának próbál megszerezni. Sok szó esett már a frizsider szocializmusról. Vagyis arról a jelenségről, hogy gyarapodásunk növekvő lehetőségei jó néhány ember figyelmét elterelték a közösen vállalt feladatokról, s mindinkább a szerzésre, az egyéni gyarapításra irányították azt. Nem az itt a baj, hogy valaki frizsidert, gépkocsit, vagy víkend- házat akar, hiszen ezek mind azért vannak, hogy az ember életét kellemesebbé, jobbá tegyék. Bár már ott tartanánk, hogy mindezek megszerzése minél több dolgozó embernek sikerüljön. A baj ott kezdődik, amikor a gyűjtés, a harácsolás, az anyagiasság szenvedélye kezdi elnyomni a társadalommal szemben vállalt kötelesség- és felelősségérzetet. Amikor a közösen megálmodott cél szép látomását kezdik elhomályosítani az egyéni kis célok csalfa képei. Amikor a magánérdek szembefordítja az embert a közösség érdekeivel, az önzéstől megszállott ember a társadalmi tulajdont dézsmálva, vagy összeköttetések, kapcsolatok útján sem restell jogtalan anyagi előnyökhöz jutni. Az anyagiasság, a harácsolás, a jogtalan előnyök hajszolása az önzésből fakad. Márpedig az önzés közösségi életünk egyik legnagyobb ellensége. Az önző embertől hogyan lehetne közös erőfeszítéseket várni, hiszen mindent magénak akar, és mindenáron akarja. Sajnos, sok, egyébként jól dolgozó, a szocializmust magáénak valló embert is hatalmába kerített ez a szenvedély Márpedig a vele kötött alku kizárja az őszinteséget. S ez a kettősség pedig bevallott vagy be nem vallott cinizmust takar és cinizmust szül. Mit szóljon az áldozatosan helytálló, dolgozó többség, ha azt látja, hogy jobban boldogul, aki külön utakon jár? Könnyen felvetődik a közösségért élő emberekben is a kérdés: Érdemes így élni? Vajon nem az jár jobban, nem annak van igaza, aki a »kaparj kurta, neked is jut« elve alapján éli világát a szocializmust építő társadalomban is? M eglehet, hogy az önző, harácsoló ember pillanatnyilag jobban jár, mint az, aki a közös boldogulás útját választotta, de pillanatnyi boldogulása könnyen múló, csak látszat. Az ilyenfajta boldogulás ugyanis ellenkezik céljainkkal, politikánkkal. Márpedig ennek a politikának éppen az a sajátossága, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól. És van ereje hozzá, hogy érvényt szerezzen a jónak. K. Gy. Tegnap délután a Pamutfo- nó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárában a városi KISZ-bi- zottság és a Pamutfonó-ipari Vállalat KISZ-bizottsága — a vietnami szolidaritási nap tiszteletére és a harcokban mártírhalált halt Nguyen Van Troi dél-vietnami hazafi halálának hatodik évfordulóján — ifjúsági nagygyűlést tartott. A nagygyűlésen részt vettek a hazánkban tanuló Dovan Nay és Le Thi Thi dél-vietnami diákok is. A gyár kultúrtermét zsúfolásig megtöltötték a vállalat fiataljai, akik eljöttek, hogy megemlékezzenek a vietnami nép harcáról és a vietnami fiatalok egyik hős mártírjáról. Az elnökségben többek között helyet foglalt Csapó Sándor, a városi pártbizottság titkára, Szabó Sándor, a vállalat párttitkára, Tóth János, a megyei KISZ-bizottság titkára, valamint az üzem gazdasági és társadalmi vezetői, az SZMT városi tanácsának és a patronáló honvédségi alakulatoknak a képviselőn | Vizeli Istvánnénak, az üzemi KISZ-bizottság titkárának | ünnepi megnyitója után Balázs Nándor, a városi KISZ-bi- zottság titkára mondott ünnepi beszédet. — Négyéves hagyomány — kezdte beszédét Balázs Nándor —, hogy október 15-én a gyár ifjú kommunistái megemlékeznek a vietnami szolidaritás napjáról. Nem véletlen, hogy éppen itt, a Pamutfonóipari Vállalatnál van most is az ünnepség vietnami barátaink társaságában. Az itt dolgozó ifjúmunkások nemcsak szavakban, hanem tettekkel is jelentős anyagi támogatást és segítséget nyújtottak a hős vietnami népnek. — Ma hat éve annak, hogy egy forradalmárral kevesebb harcol Ázsiában — mondotta megemlékezve a hős saigoni ifjúmunkásról, Nguyen Van Troiról. aki a legdrágábbat, fiatal életét adta népe szabadságáért. Ma hat éve, hogy a sai«on: bábkormányzat, az Amerikai Egyesült Államok parancsára, I agyonlövette a hős íorradal-1 ' márt, az egyszerű vietnami I villanyszerelőt. Agyonlövette, I mert megpróbálta aláaknázni azt a hidat, amelyen át az akkori hadügyminiszter, McNamara útja vezetett'. — Halálával olyan forradalmár távozott el az élők sorából — hangoztatta a KlSZ-bizott- ság titkára, akinek élete egybeforrott a délkeleti-ázsiai kommunista mozgalom harcával. A fiatal kis ismeretlen vietnami villanyszerelő így vált a szabadságért folytatott harc példaképévé — fejezte be beszédét Balázs Nándor. Ekkor Le Thi Thi a dél-vietnami fiatalok nevében mondott köszönő szavakat a magyar fiataloknak mindazért a sok erkölcsi és anyagi támogatásért, amiben a harcoló vietnami népet részesítik. Az ünnepség a Fonómunkás Kisszínpad műsorával ért véget, majd tiltakozó táviratot küldtek az amerikai nagykövetségre a Vietnam elleni agresszió megszüntetését követelve. Gyertyás László Egyetértéssel könnyebben születik az új »RÉGEN VOLT, de igaz volt. Az apám naphosszat görbedt a faeke fölé. Mondtam neki: hozok én vasekét. Nem kell. Ez volt a válasz. Egy este, amikor nem volt otftion, beállítottam a színbe a vasekét. Reggel csak csodálkozott, amikor a kocsin meglátta. Délfelé kijött hozzám a határba. Ebédet hozott Sosem ő szokta hozni. Nézte nézegette az új ekét. A szemem sarkából figyeltem. Egyszer csak látom ám, hogy szánt az én apám. Este már dicsérte a többieknek: jó ez a vaseke!« A gépesítési bemutató után rendezett ebéden mesélte ezt az egyik határmenti termelőszövetkezet elnöke. Csak azt akarta érzékeltetni a történettel, hogy amint egykor az apját, most a tagságot sem könnyű mindig az újhoz szoktatni. A többieknek is megvolt a maguk anekdotája. Az első kombájnról, melyet éjjel felgyújtottak az egyik gazdaság dolgozói, mert nem bíztak a munkájában. A táppal etetett tehenek gondozója is azt mondta: »Még a szőrük sem nő ki ettől.« Néhány hónap múlva mosolyogva ismerte be tévedését. Ugyanúgy, mint a kombájnt felgyújtok. Minden jó, ha a vége jó — tartja a mondás. »Csak az a nehéz, amíg a végéig eljutunk. Amíg bebizonyosodik az, hogy az új gép, az új eljárás a munkát könnyíti meg« — summáztak a szövetkezet vezetői. Igen, az utat végigjárni a nehezebb. Türelem, energia kell hozzá. S természetesen olyan emberek, akik — éppen, mert messzebb' látnak társaiknál — következetesek maradnak. Az is kiderült ebből a beszélgetésből, hogy nemegyszer a szakemberek is idegenkednek. Néha csupán kényelmesség vezérli őket, amikor a régi mellett szavaznak. Mert az új többletmunkát hoz számukra. Üjabb számításokat, esetleg a tervek módosítását. A mindennapok tevékenysége mellett meggyőző munkák kifejtését a tagság i körében. Az újtól való félelem másképp nyilatkozik meg a brigádvezetőknél. Rájuk hárul a feladat nagy része. Rájuk, akik mindennap együtt vannak a többiekkel. Beszélgetéseik, közös munkájuk teszik alkalmassá őket az új gép, eljárás részletesebb ismertetésére. Némely esetben azonban ez elmarad. A »miértre?« a válasz egyszerű: aki nap mint nap együtt van beosztottaival, annak nehezebb ellentmondani a közvéleménynek. Pedig az úgynevezett közvélemény az esetek nagy részében idegenkedve fogadja az új bevezetését. Ez ellen szólni kényelmetlen. így a brigádvezetők egy része inkább a »langyosságot« választja. Bólint a vezetőségnek és bólint az ellenvéleményekre is. Akármilyen újat vezetnek be a szövetkezet vezetői a hagyományoshoz képest, azt csak kellő megfontolás után tehetik. Ez alapigazság. Senki sem kockáztathat a többiek rovására. Jó, ha előzetesen is tájékoztatják az embereket. Részleteiben ismertetnek mindent a vezetés középrétegével is. A brigádvezetőknek pedig vállalniuk ’ kell a »hálátlannak« látszó feladatokat is. Ez szerves része kell legyen beosztásuk tennivalóinak. Aki nem mer beosztottjaival nyíltan, őszintén beszélni, arra nem szabad tíz-tizenöt ember vezetését rábízni. A VEZETŐSÉG es a tagság közös tevékenysége, felvilágosító munka utáni egyetértése rövidítheti és könnyítheti meg az első eredményekig a várakozási időt. Leskó László Azon a n... A juhhodály közelében műtrágyát szórtak. .., mikor Nagyberényben jártam, nem biztatta a mező- gazdaság dolgozóit meleg napfény, derűs kék ég. Mégis ezt a mondatot jegyeztem föl magamnak először: — Be fogjuk fejezni becsületesen! Azon a napon a szürke égből szüntelenül szitált az eső. Olyan idő volt, amikor a feladatok sokasága miatt fokozódik 4 szívekben az aggodalom. Itt a rossz idő ellenére tempós munkával, higgadt igyekezettel találkoztam. A kukoricát törő asszonyokat, embereket ugyan hazakergette az eső, de a szétbontott, üres csumák már egy jókora darabon jelezték: megkezdték és igyekezettel, lendületesen folytatják ezt a munkát Természetesen először itt, ezen a hetven holdon, ahová majd vetés fog kerülni. Azóta talán már végeztek is vele, de akkor még a szomszédos táblán dolgozott Kelemen József, aki ezt a földet készítette vetés alá. — Ilyen időben én még javában tudok menni — mondta. — Sőt kellett is ez az eső. Mert bizony nagyon száraz volt a föld. Aztán az ekéhez kapcsolt hengeres borona munkáját dicsérte. Nem kérkedéssel, csali egyszerűen mint tényt jegyezte meg: — Meg lehet nézni. Meg merem mutatni akárkinek! Igazán szép ez a föld. Aztán a munkára terelődött a szó. — Valahogy úgy vagyunk, hogy egy kicsit meg tudtuk magunkat előzni. — Paska Ferenc elnök hangja nyugodt. — A krumplit felszedtük, egy hét alatt lesilóztunk. Itt nyertünk sokat, és ebben kétségkívül része van szomszédunknak, a Pél-pusztai Állami Gazdaságnak, sokat segített ebben. Számokat, tényeket jegyzek: elvetve a kétszázötven hold árpa, a takarmánykeverék, a csaknem hatszáz hold búza kétharmada is a földben van. És folyik a kukoricatörés. — Nem a kényelmesség miatt, de úgy látom,, itt sincs okunk az idegeskedésre. Tárolóhelyekkel is felkészültünk, vettünk át górét, magtárt, a termén yforgalmi- tól... Az első napok tapasztalata bizonyítja : van erőnk, emberünk ahhoz, hogy idejében végezzünk. Minden évben sokat segítenek ebben a munkában azok, akik a nyári időszakban a Ba- laton-parton dolgoznak, de ilyenkor hazajönnek. S ha valami akadálya lenne, »bevetésre« kézen áll az adapter is. Az eső változatlanul esett, a határ szürke volt, amolyan nagyon őszies — mégis biztató. A juhhodály mellett műtrágyát szórt egy gép. Itt lesz a nyáj téli legelője. Amott egy másik táblán Horváth András szántott, s az út mellett három MTZ azon igyekezett, hogy valóban porhanyó, jó magágyba kerüljön a többi búza is. Kelemen József traktoros úgy mondta: — Magunknak dolgozunk, Az embert ilyenkor hajtja a kötelesség. Reggel ötkor már tankolni indulnak a gépek — s aztán irány a határ. — A múlt hónapban három- ezerkilencszázat kerestem. Most talán még több lesz. A nyújtott műszak most tényleg nyújtott... Azon a napon nem biztatta napfény, derűs ég a mezőgazdaság dolgozóit. Nagyberány- ben mégis joggal mondták: — Be fogjuk fejezni becsülettel! Vörös Márta Kelemen Józse“, amikor elindította a gépet, azt mondta: »Az ekéhez kapcsolt hengeres boronát fényk épezzék. Megérdemli. Szép munkát végez!« SOMOGYI NÉPLAI Péntek, 1970. október 16.
