Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-11 / 213. szám
A jóhiszeműségről, az ember együgyűségéről könyvtárra rúgó történetet lehetne írni. írásommal megszívlelendő tanulságot kívánok nyújtani a becsületes szerződő feleknek, gátat vetni az agyafúrt ügyeskedő csalóknak. Valószínű, hogy ebből a meggondolásból született meg a kormány 7/1967. számú rendelete is, amelynek célja: az eltartásra szoruló idős vagy egyébként tehetetlen személyek érdekének védelme. Tavaly egy eltartási, halálesetre szóló öröklési szerződés kivizsgálásakor jöttem rá, hogy mintegy 400 0(H) forint értékű vagyonra kötött szerződést az egyik ügyeskedő özvegyasszony, félrevezetés útján. A kivizsgálás után a szerződés jóváhagyását megtagadtam. Az eltartásra vállalkozó örökös föllebbezett, és kérte a szerződés jóváhagyását. A föl- lebbezést másodfokon is elutasították. A »-gondos ápoló« az idős ember házát felkutatta, s a talált, mintegy 200 000 forint készpénzt »Balatonfü- red« jeligére az OTP-nél elhelyezte, hogy bármikor hozzáférhessen. A szerződéskötéssel kapcsolatos párezer forintos kiadást is az idős bácsi pénzéből rendezte. A fentiekből érthető, hogy a tartásra vállalkozó ragaszkodott a szerződés jóváhagyásához, pedig az örökhagyó kijelentette, hogy ezek után nem kíván eltartási, illetve öröklési szerződést kötni vele. A hatóság intézkedése nélkül tjiztos, hogy a »-jószívű« személy mint rosszhiszemű szerződő, tetemes vagyonra tett volna szert. Tartásra kötelezhető fiú édesanyjának Kaposvár belvárosi egyszoba-összkomfortos állami főbérleti lakásába eltartót szerzett. Fia időközben Kaposváron házat épített, elköltözött, a lakásban édesanyját hátrahagyta, és olyan dolgozó magános nő gondozására bízta, aki képtelen ellátni a világtalan, csökkent szellemi képességű személy gondozását. A házban lakók a szerződés jóváhagyása előtt (kb. 15—20 bérlő) kéréssel fordultak a tanácshoz, hogy a szerződést ne hagyja jóvá, mert a végcél a lakás átjátszása. A világtalan idős asszony lakásában minden felügyelet, gondozás nélkül egyedül van bezárva. A lakásba csak a szomszédok segítségével sikerült bemenni. A szerződés jóváhagyását megtagadtam. Ezt föllebbezéssel a gondozó megtámadta; a másodfok a föllebbezést elutasította, mivel nem a jogosult érdekét szolgálta a szerződés. Az eltartó szerint a tartásra kötelezett személy a tálcásba költözéskor berendezés és egyéb ingóság fejében 20 000 forintot adott át (megjegyzem, hogy az ingóság kb. 3000 forint értékű). Az idős néninek a 20 000 forintról tudomása nem volt. ö azt nem vette át, erre csak a fia tud magyarázatot adni. A »gondos gyermek« és ugyanez az eltartó nem nyugodtak bele a döntésbe, új szerződést kötöttek. Ennek jóváhagyása jelenleg van folyamatban. Sajnos, az eddigi tapasztalat szarint nem ez az 'egyetlen eset, amikor a tartásra kötelezett gyermek, közeli rokon olyan helyzetbe hozza megöregedett hozzátartozóját, hogy abból csak nekik származik hasznuk, de a rászorultaknak nem. Pár héttel ezelőtt egy idős néni a körzeti tanácstaggal együtt keresett fel. Elmondta, hogy — minden előzetes ismeretség nélkül — házát és kertjét tartási szerződéssel eladta egy kaposvári járásból származó személynek ez év februárjában. A szóbeli megállapodást követően a szerződést megkötötték, a gondozásra jelentkező — családjával együtt — beköltözött a lakásba. A lakás egyszoba- konyhás. ö a konyhába köl- tözzött ki, és megállapodtak, hogy azt közösen használják. A megállapodásnál félrevezették az idős, hiszékeny asz- szomyt, mert azt mondták, hogy harmadmagukkal költöznek hozzá. A három személyből azonban az odaköltözés alkalmával tíztagú család lett. A jóváhagyásra benyújtott szerződést a tanács megtagadta, a lakásból kiköltöztetni a családot azonban nem tudta, mivel a szerződő fél engedte meg, hogy a szerződés érvényessége előtt a lakásba kerüljön a fondorlatos lakásfoglaló. A kivizsgálás során megállapítottuk, hogy a szerződő fél erkölcsileg megbízhatatlan, munkaviszonyban nem áll. Az idős néni most kéri, hogy a tanács a tíztagú családnak biztosítson lakást. Bármennyire is sajnáljuk a becsapott nénit, lakást biztosítani a tanács máról holnapra nem tud. A jelenlegi tényállás az, hogy a fondorlatos szerződő tíztagú családjával ott tartózkodik az idős asz- szony lakásában, aki az izgalmak, idegeskedések következtében nem valószínű, hogy egészségileg el bírja viselni a bírósági tárgyalásokat és fellebbezéseket. Bár az ügy bíróságon van, a lelketlen szerződő fél a gondozásra szoruló idős asszony egyszoba-kony- hás lakásában változatlanul garázdálkodik. Ilyen esetekben a szerződő félnek vállalnia kell a szóbeli megállapodás következmé-, nyeit. Ez év első félévében a Kaposvári Városi Tanácsnak a jóváhagyásra betérjesztett szerződéseknek mintegy negyven százalékát kellett megtagadnia, mivel nem a tartásra jogosult érdekét szolgálták, hanem vagyon-, lakás-, ingatlanszerzés és félrevezetés útján jöttek létre. Néhány jótanács: 1. A szerződéskötéskor mindenkiben kell lennie egy egészséges bizalmatlanságnak szerződő partnerével szemben. 2. A szóbeli megállapodás minden egyes pontjáról részletesen rendelkezzünk a jó viszony fenntartása érdekében. 3. Ne csak a fő szolgáltatásokat foglaljuk írásba! Szerepeljen benne például az is, hogy az eltartott szabadon rendelkezik a nyugdíjával vagy megspórolt pénzével; legyen benne a ház karbantartására vonatkozó megállapodás, a szükséges munkák elvégzése, az ingatlan, a telek, a kert használata, közteherviselése stb. 4. A megállapodást minden esetben jogtudó személlyel, ügyvéddel írassuk! Bár a szerződéskötéskor az ügyvédi költséget a kötelezett szerződő fél fizeti, éppen ezért törekedjünk arra, hogy abban a jogosult érdeke is bekerüljön. 5. A szerződést kellő ismeret és megmagyarázás utál) írjuk alá. 6. Futó ismeretség alapján szerződést senki ne kössön! 7. Lehetőleg a hatóság jóváhagyása előtt a szerződő felet birtokba ne helyezzük, mert a hatóság az eredeti bir- tokállapotot a megkötött szerződés megtagadása után nem I állítja helyre. Az előzőekben felsorolt esetekben mindenütt ezeket mulasztották él a hiszékeny emberek, akiknek meglevő nyugalmuk és egészségük feladásával kellett fizetni azért, hogy a hatóság által érvényesített szerződést előzetesen már teljesítették. Dr. Réczei Zoltán, a Kaposvári Városi Tanács szabálysértési főelőadója Hosszú út a tanítói pályán MOZART lekottázta a bol- dogságpt. Az Esz-dúr zongoraszonáta második tétele az emberi győzelem megfogalmazása is. Ez kell ide, hogy az ősz fejek fölött most ez szóljon. Az ő érdemük kifejezésére. És a pályatársnak készülőknek: biztató, hogy érdemes. A zongora húrjai máf némák. Leszedik az ünnepi dekorációkat is közben. Az emberben nem csitul, nem csitulhat a zene. Ez a boldogságot, győzelmet kifejező zene. Tanítók. Hatvanöt, hatvan, ötven éve tanítói oklevelet szerzett, most ünnepelt, köztünk élő öregek, vagy talán nem is azok. Némelyike határozottan cáfolja a korát. Nem kivagyiságból — ó, de szörnyű lenne az ebben a korban! —, annak a tűznek a fénye világol bennük, mely értékesebb a kovácsistenénél, hisz ő az istenek közül, nem is az elsők közül való. Talán többször oda kéne figyelni rájuk. Ezt szeretettel is vennék. De milyen hasznot húzhatnánk mi bölcs tanácsaikból! Sokan közülük — a nyugdíjkorhatáron túl is — tevékenyen munkálkodtak, míg az új rend »egy kicsit beindul«. Mások még hosszabb ideig vettek részt a szocialista társadalom felvirágoztatásában. NAGYOT DOBBAN hát a szívem, amikor az ünnepeltek között régi ismerősre találok. Titokban megnéztem a névsort, amikor őt szólították, hogy vegye át aranydiplomáját. Kellene tudnom a nevét is. Soha sem mutatkoztunk be egymásnak. De ő mutatta be nekem, a város lakójának szegődve, a múzeumot. A névsorban aláhúztam az ő nevét. Párkányi Ferenc. Tőle tudtam meg most, hogy 1964-ben jelentkezett a múzeumban munkára. Egy évvel korábban tette le a pályát szimbolizáló krétát. Töröcske negyvenegy évig megbecsült tanítója volt. Két évvel azelőtt Kaposfőn lépett először katedrára. CTgy ülök le melléje, mintha a múzeumban lennénk, s valamelyik kiállított tárgyat néznénk, hallgatva az ő ismereteket nyújtó szavait. De most a saját életébe vezet be. Nem, nem az életrajzi adatait »teszi elém«. Pályájának két — nem ellentétes — sarkát mondja el. — Pusztai, osztatlan iskolába jártam, ahol a gyerekeknek egy tanterem jutott. A tanító kiválasztotta a legügyesebb felsőtagozatosokat, s azok segítettek neki a munkában, a kisebbeket néha rájuk bízta. Szeretettel végeztem el ezt a feladatomat minden esetben, így kezdődött — mondja, miközben sóhajtva hátradől a kényelmes karosszékben. A régvolt tanulótársak — ma ve- ! le együtt ünneplők — halkan duruzsolnak a dohár vzóasztal körül. Ezek a szófoszlányok is | ho—á tartoznak a kettőnk beszélgetéséhez. Egy féltve őrzött | barna képen jár az ujjuk hegye. — Mit tudsz róla? — A másik sarka, ugye? Néha iskolás csoportok is bejönnek a múzeumba. Körbe vezetem őket, s nem is telik el néhány percnél több, amikor a kísérő tanár megkérdezi tőlem: — Nem pedagógusnak tetszik lenni? — Észreveszik -r- mondja jóleső érzéssel a bizonyítás után. MÄR NYUGTALANOK a többiek. Valakinek a neve nem jut eszükbe, a beceneve. Az egyik tanáré . . . Aztán rátalálnak az emlékezet mélyén. Hagyom is, hadd folyjon a beszélgetés. Távozóban fél füllel még odafigyelek, miről beszélgetnek a pályatársak. — Majd én megmondom, miért dohányzom . .. ö Horányi Barna Sikerélmény Alig van kedvezőbb látvány, mint amikor déltájban boldog kisdiákok zsibonganak, kifelé az iskolák kapuin. Kezükben jutalmul kapott nagy színes betű vagy gomb, másoknak füzetükbe írták a jó jegyet. Némelyik kinyitva lobogtatja, és mind egyszerre kiabálja ki a világba a maga sikerét. A kis lábak szaporán igyekeznek hazafelé a jó hírrel. Alig van szomorúbb lát-» vány, mint az iskolapadban komoran gubbasztó, s maga kis életének sok sikertelenségétől elfáradt gyermek mo- solytalan arca. Illés Endre írta meg a 30-as években, hogy egy budapesti kórházban az orvosok boncoláskor olyan leányra ' bukkantak, akinek arcán elsorvadt a nevetőizom. Belénk hasít a tragikus gondolat: elsorvadhat a gyermekarcról a mosoly? Ez a szegény leány sohasem nevetett, sohasem volt oka az örömre, egy percig sem érezte magát boldogan. Szörnyű lehetett az élete! nek a nevelőmunkának egyik legfontosabb mozzanata a sikerélmény nyújtása. Sikerhez akkor tudjuk eljuttatni az ifjúságot, ha feladatokat tűzünk elébe. Ki- nek-kinek életkoja, előképzettsége, körülményei, tehetsége szerinti feladatokat. Ez az elvi alapja a hátrányos helyzetű gyermekek, ifjak megsegítésének is. Világnézetünk is azt parancsolja, hogy feladatok megoldása, nehézségek legyőzése. eredményes munka nélkül senki se jusson előre társadalmunkban. Akkor szereljük helyesen gyermekeinket, tanítványainkat, ha mindig egy kissé magasabbra tesszük előttük a mércét, de ugyanakkor segítjük is őket a győzelem felé. Ez a segítség lehet egy munkafolyamat _ világos magyarázata, egy jó szerszámfogás megmutatása az üzemben, jó könyvek ajánlása, egészséges életmódra nevelés, iskolai munka segítése és az életnek még számtalan mozzanatában mellettük való állás. Klári és Zsuzsa Klári valakivel, de inkább valakikkel szemben állott. Az egyik Zsuzsa volt, óvodás pajtása, ezt mindenki tudta, a kislánnyal nyíltan is éreztette. A másik az óvó néni, akivel ő nyíltan nem szállhatott szembe, de érezte, hogy ő az, aki neki ezt a nagy bánatot okozza. Aki szándékosan mindig Zsuzsával együtt bízza meg őt a naposi Jel- adatok elvégzésére. Tehetetlen dühvei vette tudomásul, hogy holnap megint Zsuzsával, azzal a kiállhatat- lan lánnyal lesz napos. »Na, meg Zsoltival, még az a Szerencsei« — gondolta magában. »Hiába, úgyis elbánunk vele!« — ez volt a hajtóerő, mely negyedik emeleti lakásuktól az óvoda kapujáig emelgette fürge lábait. »A múlt héten is így volt.. igaz, akkor a színes kompó- tos tálakat nem engedtem neki kiosztani« — elégtételt érzett és mosolygott. »Tudtam, hogy pirosat szeretne, de én Andreának adtam a pirosat... Zsuzsának meg fehéret... csak azért is ... Tominak meg sárgát. Az óvó néni akkor azt mondta, hogy ő is fehéret kér, mert az nagyon szép. De a mai napot jól elterveztük Zsolttal. Most korán oda érünk, és Zsuzsának majd azt a napos karszalagot hagyjuk, amelyiknek a gumija tegnap leszakadt... úgy kell neki.« Hangosan elnevette magát és meggyorsította lépteit. »Ma megint biztosan a pettyes ruhájában jön... mindennap abban jön, amióta jó idő van. Télen meg a piros harisnyanadrágjában... mert azt az anyukája küldte. Nincs is neki sem anyukája, sem apukája, csak nagymamája, az meg olyan rosszul lát... Akkor is kereste egyszer Zsuzsát, amikor az ott állt mellette .,.« Leért a lépcsőház kapujába. Hirtelen a zsebéhez kapott: »■Ma milyen zsebkendőt készített anyuka? Ja, ezt a legújabbat, a Balatonost — tegnap kaptam.« Biztos mozdulattal összehajtotta és zsebre tette. »Majd megmutatom Zsoltnak, de úgy, hogy Zsuzsa is lássa ... majd akkor biztosan előveszi az övét, az egyetlent, a mókusosat, amit már mindenki százszor is látott. Azt mondta, karácsonyra kapta az anyukájától, azóta mindennap hordja, de az orrát sohasem törli bele. Az óvó néni megmutatta neki, hol talál papír- zsebkendőt, és mindig azt használ. Az övé csak dísznek van, csak hogy dicsekedhessen. Az édesanyám küldte! Még az is valami. Nekem már egy egész doboz tele van, és még anyukám azt mondja, hogy hívjam meg egyszer Zsuzsát hozzánk ... azt hiszem, soha!« Észre sem vette, hogy szalad. Rövid kis utat kellett megtennie, de valahogy most mégis hosszúnak tűnt. »Klári1 Klárika!... Várjál meg!« »Jaj, te jó isten... eZ Zsuzsa. Dehogy várom, eszembe sincs. Ez is korán jön, biztosan a napos karszalagért!« összeszedte minden erejét, már csak pár méter a kapu, muszáj, hogy előbb érjen! Már hallotta Zsuzsa csattogó, futó lépéseit. »O, szörnyűség!« Erős ütést érzett a mellén, tompa zuhanással elterült a földön. Gondosan vasalt, hófehér köténye, keményített szoknyács- kája a feje tetejére borulva Szégyen és düh lapította a földhöz, és fogva tartotta, »ö az oka, miatta történt!« — mondta keserűen, legörbült szájjal. »Klárika!... látod, mondtam, hogy ne szaladj! Várjál, majd segítek.« »Nekem ne segíts! Gyűlöllek!« — gondolta, és hirtelen fel akart ugrani, de jaj! Rémülten tekintett a fájdalmas szúrás irányába, a jobb térdére, amelyet vastagon takart a kőpor, és alóla széles, sötét, csíkban folyt a vér. Az ő vére! Ijedten nézett körül, segélyt kérőn. Megeredtek a könnyei és áztatták, mosták maszatos kis arcát. »Be kellene kötni!« — ajánlotta Zsuzsa. — »Kellene egy zsebkendő!« — Klári hirtelen mozdulattal a zsebéhez kapott, hiszen neki van tiszta új, a Balatonos! Aztán visszahúzta a kezét. »Nem, azt nem lehet, milyen piszkos, véres lesz!...« — mondta lemondóan. Ekkor Zsuzsa szeretetre vágyó, jósággal teli kis szívét — amelyet mindig a szemében hordott, de amit oly kevesen vettek észre, és még kevesebben igénybe — odatette a tenyerén Klári elé a nagyon féltett, mókusos zsebkendő formájában! »Tessék, itt az enyém,., tiszta, kösd be vele!« Klári nem akart hinni a szemének. Rövidke élete nagy csapása volt ez a baleset, és most úgy látta, hogy öt ez az általa sokszor kigúnyolt Zsuzsa és a zsebkendője megszabadítja szorult helyzetében minden fájdalmától... Megértett vagy megsejtett valamit ebből a mozdulatból, és ettől az ismeretlen érzéstől az arca lángvörös lett. Lehajtotta fejét, és alig hallhatóan nyöszörögte: »Zsuzsika... ne haragudj rám!...« Tóth Andorné Az emberi lélek, akár gyermeké, ifjúé vagy felnőtté, szomjazza a megértő sze- retetet, az elismerést, a sikert. Ügy kell neki, mint a növénynek a májusi eső, kivirul tőié, és ha nélkülözi, kiszikkad életkedve. Minden felnőttnek, aki gyermekek, ifjak nevelésével foglalkozik, ismernie kell az emberi léleknek ezt a szükségletét a saját életéből. És kinek nincs köze társadalmunkban a neveléshez ? Mindannyiunknak nevelnünk kell a majdan helyünkbe lépő új nemzedéket a családban, az ifjúsági szervezetben, iskolában, műhelyben, az utcán. Szeretettel és igényességgel, útmutatással és bírálattal egyengetjük a fiatalok útját egyéni és társadalmi fejlődésünkben. EnA honfoglalás korának és a román kornak a képzőművészeti kultúráját bemutató két új könyvecskével megkezdődött a Magyar művészettörténet című kiadványsorozat, amelyet közösen jelentet meg a Magyar Rádió és Televízió, illetőleg a Minerva és a Képzőművészeti Kiadó. Havonkénti megjelenésben összesen tíz ilyen füzet várható, s a gyűjtemény szervesen kapcsoA sikerélményt nemcsak egyeseknek nyújtjuk, hanem közösségeknek is, például egy ifjúsági munkásbrigádnak, egy iskolai osztálynak, szakkörnek, mezőgazdasági tanfolyam csoportjának. Ezeknél a siker érdekében nyújtott tevékenység magasabb értékű és színvonalú, mert a közösség érdekében történik. Itt mindenki a magáénak érzi a más sikerét is, és ez a közösséghez tartozás érzését erősíti. Az öröm a legszebb ajándék az ember életében. Ifjúság és öröm — pontos összhangban van egymással. A legboldogítóbb öröm pedig az, melynek maradandó élménye a gyermek, az ifjú saját jól megérdemelt sikeréből fakad. Török Lehel lódik ahhoz a tízrészes új műsorhoz, amelyet a televízió képzőművészeti rovata indít október elejétől, kapcsolódva a felszabadulás 25. évfordulójának jubileumi rendezvényeihez. A nagyszabású vállalkozás célja, hogy stíluskorszakonként megismerhesse a közönség és a magyar művészet történetét a honfoglalás korától napjainkig. Magyar művészettörténet SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1970. szeptember 11. V,
