Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-10 / 212. szám

BÍRÓ LÁSZLÓ DOSSZIÉJA Nem hiszem, hogy a Magyar Televízió, a Somogy megyei Tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya, a Siófoki Járási Pártbizottság vagy a Siófoki Járási Tanács külön dossziét nyitott volna a Bíró László panaszaival kapcsolatos aktáknak, mint ahogyan szer­kesztőségünk sem tette ezt, amikor hozzánk fordult. Csöndes egyszerűséggel mondta el baját a fiatalember, s arra kért, hogy ha lehet, nézzünk utána a dolognak. 0 a Budapestről nemrég — há­zasság révén — Torvajra ke­rült gépkocsivezető, a sérsek- szöllősi termelőszövetkezetben kapott munkát májusban, s most szerinte minden elfogad­ható indok nélkül levették a teherautóról. Pedig minden jól indult. Neki szüksége volt a lakóhelye közelében levő mun­kahelyre, a tsz-nek pedig őrá. Aztán jöttek a problémák. No, nem a szövetkezeti közösség­gel, hanem az elnökkel, Hor­váth Józseffel... és Bíró László áll egymással szemben. Mögöttük vélt vagy való igazat képviselő erő, az emberek. De nézzük a dossziét. Levél- másolatokat mutat az elnök. Az egyikben a már említett autóút után fogalmazódott fi­gyelmeztetés. A másikban a tabi MÉK-kirendeltségtől ka­pott jelzés alapján a második. Az elnök az esetekről és a fi­gyelmeztetésekről utólag tájé­koztatta a vezetőséget, és fo­gadtatta el a döntést. A tör­téntekről nem készült jegyző­könyv, csak a határozatról. Bírót egyetlen esetben sem hallgatta meg a testület az ügyben. Még akkor sem, ami­kor jóváhagyták a javaslatot: le kell venni a gépkocsiról! Védekezni? Megmagyarázni a történteket? Erre nem adtak módot. Feszülő indulatok A beszélgetés immár a sér- sekszöllősi termelőszövetkezet irodájában folytatódik. Hor­váth József elnök ugyancsak innen van a középkorúak ka­tegóriáján. Több mint öt éve dolgozik a szövetkezetben, az idén március óta elnök. Elége­detlen. Nincs agronómusa, egyedül csinál mindent. A panaszt tevő gépkocsive­zető is velünk van, beszélge­tünk. Az elnök előveszi a dosz- sziét. Itt külön gyűjtik, illető­leg az elnök egybeszedette a Bíró László »ügyében« készült iratokat. — Gondoltam, hogy erre még szükség lesz — mondja, és belelapoz. — Tudom, hogy Bíró László panasszal ment különböző szervekhez, és úgy hallottam, valamilyen aláírá­sokat is gyűjtött a faluban. Ellenem. És arról is értesül­tem, hogy ehhez megkapta többek között Forintos Ferenc párttitkár aláírását is .. Elein­te semmi baj nem volt, örül­tem, hogy kapok egy jó gépko­csivezetőt. Aztán megbántam azt a napot is, amikor fölvet­tem. De ki gondolt volna ak­kor erre? — Milyen szerepe volt az ellenőrző vagy fegyelmi bizott­ságnak? — Nálunk nem működnek a bizottságok, illetőleg csak a vezetőség dolgozik — adja meg a magyarázatot, és egyben a választ az elnök. Utoljára az idei tervek elfo­gadtatására hívták össze az egész tagságot, azóta nem volt közgyűlés Sérsekszöllősön. Hogy a Bíró-ügyről mit tud- nas a gazdák? Minden bi­zonnyal azt, ami ebből a meg­lehetősen szubjektív indítékú konfliktusból a toldások és kurtítások után eljutott hozzá­juk. Hallatlanul sok az ellent­mondás. Az elnök kifogásolja Bíró munkáját, teljesítményét, ugyanakkor a gépkocsivezető napi 14—16 órát dolgozott ha­vi átlagban, s az elnök ezt nem is tagadja. Mint ahogyan azt sem cáfolja, hogy Bírót nem egy alkalommal utasította ar­ra, hogy az öttonnás teher­autóval Tabra vigye, magán­jellegű útjára. S Bíró meg is tette ezeket az utakat. Hogy mire? Ezt hosszú tör­ténetben mondja el, de közben folyton azt érzem, hogy szinte pattanásig feszül a húr a két ember között. Higgadtnak lát­szanak mindketten, önuralom tartja kordában indulataikat. Valahogy így lehetett ez ak­kor, július 15-én is ... — Gépkocsival mentünk. Én elöl ültem Bíró Lászlóval a ve­zetőfülkében. Szabálytalanul, egymás mellett haladt előt­tünk két kerékpáros. Mi olyan helyen előztünk, hogy nem tudtuk elkerülni az összekoc­canást a szemben jövő teher­autóval. Nem történt nagy baj; a visszapillantó tükör törött el. Én akkor azt mondtam Bíró­nak, hogy mihelyt alkalmas sofőrt kapok, leveszem őt a kocsiról. — És azt is mondta, hogy kivág a kocsiból... Csöndes szavak, de élük van. — Indulatos vagyok, nem tagadom. De higgye el, nagyon sok a lótni-futnivalóm. Éttől van. Egyszer Szántó Jánost is megfogtam, no, nem volt az igazi tettlegesség, de nem tud­tam fékezni magam. Szántó János idős párttag — Bíró László fiatal kommunista. Ott a tettlegesség határát sú­rolta, itt nem jutott el odáig az elnök. Csak a szavakig. Mindig és mindenben egyedül? A sérsekszöllősi termelőszö­vetkezet a kis területű közös gazdaságok közé tartozik. Ez a falu sokáig a külvilágtól el- zártan élte mindennapjait. Ez hagyott volna nyomot olyany- nyira az emberek gondolkodá­sában. hogy: — Bíró I,ászlót, a Pestről jött fiatalembert különféle jel­zőkkel illették az emberek, amikor ide került. A ruházko­dása miatt. Engem régebb óta ismernek. Most mégis, amikor arra az aláírásgyűjtésre sor került, kiderült, hogy Bíró pártján is állnak ... Kötélhúzás. Legelöl az elnök — Többre becsülöm azt a traktorost, aki ha ma leissza is magát, és esik-kel, de másnap tudja, hogy rosszat tett, és megbánja. Bíró nem iszik. Mégis azt mondom, bár soha­sem ismertem volna — mond­ja az elnök, majd hozzáteszi: — Tudom, hogy nekem is van hibám, de ezzel az emberrel nem lehet együtt dolgozni! Az említett traktorosok nem kaptak írásbeli figyelmezte­Alvarez ugyan nem rendel­kezett valami gazdag tapasz­talattal ezen a téren, de még­sem volt nehéz megállapítania, hogy a kunyhón talált ujjnyo­mok azonosait a papíron levő ujjlenyomatokkal. Alvarez hosszasan nézte az előtte álló asszonyt, majd átnyújtotta ne­ki nagyítóját, s rendkívül ud­variasan és higgadtan felszó­lította, hogy vizsgálja meg ujj­lenyomatait, amelyek kétség- bevonhatatlanul felfedték a gyilkost. És Francisca Rojas, akit a »harmadfokú« vallatás sem bírt szólásra, ezúttal megtört. Bevallotta, hogy valóban ö gyilkolta meg — egy kővel — >a gyermekeit, mivel »útjában t álltak házásságának«. így hót Argentina volt az lső ország, amely hivatalosan lfogadta a daktiloszkópiát, lint a gonosztevők azonosítás tést, közülük senkit sem vettek le a gépről. Ezek után még »meredekebbnek« látszik a Bí­róval kapcsolatos intézkedés. Valahogyan hiányoznak azok az igazi okok, amelyek súlyuk­nál fogva indokolnák ezt a radikális döntést. Mert ezek nélkül érthető, hogy nem talál­kozott egyöntetű helyesléssel a faluban az elnök elhatározása. A feleség után a férj is Bíró László kinyitott dosz- sziéja becsukódott. A gépko- csivezető az idén májustól jú- lius végéig dolgozott a sér­sekszöllősi termelőszövetkej zetben. Most másutt néz mun­ka után. így tette azt a fele­sége is annak idején. A fiatal- asszony most Tabon, egy ipari üzemben dolgozik. Elégedett a munkahelyével és a kereseté­vel — jóllehet a torvaji tsz baromfitenyésztőnek taníttat­ta. Az történt ugyanis, hogy a torvaji tsz elküldte hároméves iskolára, de mire végzett, a szövetkezet már nem foglalko­zott baromfival. Hogy ebből a három évből kinek volt hasz­na? Senkinek... Bíró László mondja: — Ami­kor összeházasodtunk, úgy gondoltam, nyugodtan lejöhe­tünk falura, hiszen a foglalko­zásom révén biztosítva van a megélhetésünk, s a termelő- szövetkezeteknek szükségük van fiatal szakemberre. Ügy is dolgoztam, hogy ne adjak okot kifogásra. Azt hiszem, az elnök elvtárs kivételével min­denki elégedett volt a mun­kámmal. Én elmegyek, de kér­dés, hogy ezzel megoldódik-e a probléma Sérsekszöllősön? Lehetséges, hogy a Bíró­ügy, amely immár lezárult, szélesebb és mélyebb problé­mát takar? Hadd maradjon meg a kérdőjelnél az újságíró is. Két ember beszélt, de amit elmondtak — és amit maguk­ba fojtottak — itt-ott túllépte a személyes sérelmek hatá­rát. És tanulsággal is szolgált: okulásul másoknak és önma­guknak arra, hogyan lehet ösz- szeütközni azzal, ami elkerül­hető; hogyan születik és gyű­rűzik egy probléma nem csu­pán egy vagy két ember, ha­nem az egész szövetkezeti kö­zösség vonatkozásában — ha nem előzik meg. Hemesz Ferenc si rendszerét. Példáját 1903- ban követte Chile és Brazília, 1906-ban Bolívia, 1908-ban pe­dig Peru, Paraguay és Uru­guay. MINDEN HIÁBA Az ujjlenyomatok világá­ban az első riadót 1934 ja­nuárjában fújták, amikor is Jack Kiutast, egy bandafőnö­köt — vagy ahogyan nevezték: a »Csinos Kiutast« — kelep­cébe csalták és lelőtték. Az ujjlenyomat-felvétellel meg­bízott rendőr csodálkozva ál­lapította meg, hogy Kiutas uj- jain nincsenek bőrfodorszálak. Létezhetnek hát olyan embe­rek, akiknek ujjhegyéről hiá­nyoznak a bőrfodorraj zolatok? Vagy pedig ezek megváltoztat­hatók, eltörölhetők? A kérdést a szakemberek tisztázták, mégpedig igen gyorsan: Kiutas ujjairól egy ismeretlen orvos lefejtette a bőrt, ámde a bőrfodorszálak máris újra kialakulóban vol­tak. 1934 májusában két más gyászos hírű gonosztevő — Carpis és Baker — határozta el, hogy műtétnek veti alá magát. Dr. Joseph P. Moran, a sebész, akit az alvilágban jól ismertek, lenyúzta a bőrt ujj­hegyükről (ez az operáció egyébként olyan szörnyen fáj­dalmas, hog még a morfium sem képes teljesen elűzni a kínokat). Teljes négy hónapig tartó szenvedés után a geng­szterek rádöbbentek, hogy Megtízszereződött a dolgozók létszáma — Segítenek a kaposvári vállalatok f •• Üzem a gőzfürdő helyén ct.iicvrvu.ib un cvvei ezeiou meg a városban, a régi gőz­fürdő helyén a városi tanács szociális foglalkoztatója. Tacsi Imrével, a foglalkoz­tató igazgatójával beszélgetek az üzem terveiről, a két év alatt elért eredményekről, a gondokról. — Sok álmatlan éjszakát szerzett nekem az üzem meg­indulása. Nem voltak megfe­lelő gépek, nem volt munka- lehetőség. A kezdeti időszak­ban mindössze három válla­lattal álltunk kapcsolatban. A dolgozók betanítása igen nagy feladatot jelentett, hiszen egy­általán nem dolgoztak ilyen munkaterületen. Amíg meg nem ismerték a munkafogá­sokat, bizony lassan haladt a termelés. Végigsétálunk az üzemen. Hosszú sorokban dolgoznak az emberek a korszerű fúrógépek mellett. Sárgán, kígyózva, sis­teregve mélyed az acélfúró a sárgaréz fémtestbe. A gép mellett fiatal lányok, asszo­nyok. — Jelenleg tizenkét válla­lattal állunk kapcsolatban, bérmunkát végzünk számuk­ra. Néhány vállalattól speciá­lis gépeket is kaptunk így megnövekedett a gépparkunk. Persze ez még nem minden, újabb gépek vásárlását tervez­zük. Néhány vállalat, mint pél­dául a Villamossági Gyár, az elektroncsőgyár, a Tejipari Vállalat, a Somogy—Zala me­gyei Tégla- és Cserépipari Vállalat állandó megrende­lőink közé tartozik. Olyan munkáltat rendelnek, amelyek nekik nem voltak kifizetődők. Az anyaggal együtt mintá­kat is kapunk, s a kész termé­kek után bért fizetnek dolgo­zóinknak. Hogy mit termelünk? Erre bizony nehéz lenne egy szó­ban válaszolni. Mindez függ a vállalatok megrendeléseitől. Munkáink közé tartósnak a ba- kelitsorjázások, fémtestek fú­rási munkálatai, összeszerelé­se, jelzőszálak fűzése és a do­bozhajtogatás. Ahogy bővülnek kapcsola­taink a vállalatokkal, egyre bőrfodorszálaik újraképződtek. A kísérlet tehát nem járt si­kerrel, Moran pedig a Michi- gan-tóban végezte pályafutá­sát. Ugyancsak 1934 májusában John Diliinger, »Amerika első számú közellensége« kísérelt meg hasonló műtétet. Két se­bész, akik közül az egyik ká­bítószer csempészésért, a má­sik pedig emberölésért került börtönbe, rögtön szabadulás után egy titkos lakásban kü­lönféle plasztikai műtétekkel igyekezett megváltoztatni Dil­iinger ábrázatát, majd savak­kal kezelte ujjhegyeit a bőr- fodorrajzolatok teljes eltűné­séig. Alig két hónap múltán, 1934. június 22-én Diliingert lelőt­ték az egyik chicagói mozi előtt. A holttest személyazo­nosságának megállapításakor az ujjlenyomat-szakértők azt konstatálták, hogy a második ujj ízületein levő bőrvonalak részben megmaradtak, s ezek­nek lenyomata rajta volt Dil­iinger ujjnyomatlapján is. Hiá­ba volt minden, a gengszter ujjlenyomata halála után is árulója maradt. 1941. október 31-én harsant fel utoljára riadó az ujjlenyo­matok világában. Ezen a na­pon került hurokra a texasi Austinban bizonyos Robert Pitts. Az ujjlenyomat-nyilván­tartó iroda tisztviselője Pltts ujjait sorban ráhelyezte a bé­lyegzőpárnára. majd a dakti­loszkópiai lapra. Lehetetlen­ség — mormogta aztán, s hi­tetlenkedve hordozta végig te­kintetét a papírlapon, aztán meg az előtte álló gonosztevő gúnyos fintorba torzult arcán. Ennek a Pittsnek az ujjain még nyomuk sem volt bőr- fodorszálaknak. A »meglepetés« azonban nem érte felkészületlenül a szakértőket. Pitts mellén tíz hosszú forradást fedeztek fel:? ötöt jobb és ötöt bal felől. Az onnan lefejtett bőrrel helyet­tesítették az ujjhegy bőrfelü­letét. Felvetődött tehát a kérdés: kicsoda valójában ez a Pitts? És hogyan lehet válaszra ta­lálni, ha nincsenek ujjlenyo­matai? Minden bizonnyal is­mert és körözött bűnöző, hi­szen másként aligha vetette volna alá magát ilyen operá­ciónak. És ki volt a műtétet elvégző sebész? Pitts azonban hallgatót^. Az ügy az FBI-hez került, ahol aztán felforgatták a szö­késben levő gonosztevők kar­totékjait, iratcsomóit. így ke­rült elő egy törzslap, bizonyos Robert J. Philippsé, akit ki­lenc esztendővel előbb gépko- csitolvajlásért ítéltek el. Is­mertető jelei, fényképe, élet­kora, mind-mind Pittséi. Utol­jára 1941. március 28-án volt letartóztatásban Miamiban. És akkor még »voltak« ujjlenyo-í matai. Következésképpen: az j operációt 1941. március 28 és i október 3 között végezték el^ rajta. (Folytatjuk.) * több dolgozót tudunk munká­ba állítani. Huszonhárom ta­gú kis brigádból nyolcvan ta­gú nagy brigád lett. 1968 vé­gére már állandó jellegű mun­kával tudtuk őket ellátni. A keresetük is szépen alakult, havonta átlagosan 710 forint volt. Az év végére lefektettük a működési szabályzatot, mely­ben dolgozóink szabadságolá­sát és jutalmazását rögzítet­tük. Sok vállalat fölismerte tevékenységünk jelentőségét, ennek alapján mind több mun­kára adtak megrendelést. Az 1969-es tervet így egymillió- százharmicegyezer forintra teljesítettük. Az év végén a végzett munka eredményeként jutalmat osztottunk dolgo­zóinknak. Személyenként 7— 800 forintot. Ebből is érez­hették az emberek önmaguk és munkájuk megbecsülését. A nagy fémládákban csillo­gó, apró fémtestek várnak el­szállításra. Az udvarra be­gördülő kis teherkocsira felke­rülnek a ládák, majd elindul­nak rendeltetési helyükre. — A napokban kaptuk ezt a kis tehergépkocsit — mond­ja az igazgató. — így szállí­tási kötelezettségeinknek most már eleget tudunk tenni. A vállalatok segítségével és a tanácstól kapott pénzből már jó gépparkot tudtunk létre­hozni. Modem fúrógépeink és síkkötőgépeink vannak. Az apró helyiséget megtölti a gépek zakatoló, néhol sivító hangja. Mindenütt szorgalmas asszonyok hajolnak munkáik fölé. Mindenütt asszonyok, fiatalok és öregek egyaránt Csak néhol lehet egy-egy fér­fit látni. — Dolgozóink létszáma je­lenleg 263, ebből 201 nő és 62 férfi. Munkánk inkább igényli a finom női kezeket. Az apró alkatrészek megmunkálásától kezdve a gyermeksapka és kendő kötéséig, valamint a varrási munkálatokig. Az egyik terseiben a síkkö­tőgopaken a szebbnél szebb gyermekholmik készülnek, a körkötőgépeken pedig a jó me­leg téli harisnyák. Színben és mintában egyaránt nagy a vá­laszték. Kicsi lett az üzem, s a ter­jeszkedés nagyon nehéz. A foglalkoztató mellett lévő ház udvarán egy kopott épü­letben rendeztek be varrómű­helyt, ahol köpenyeket varr­nak az asszonyok. A terem helyrehozatala sokba került. Mindenütt rend, tisztaság, az egyik asztalon a szállításra vá­ró kék köpenyek halmaza. — Hogy mik a terveink? Először is a terjeszkedés meg­oldása. Ha ez sikerül, akkor már tovább tudjuk bővíteni a kapcsolatokat, és még több embert tudunk munkába állí­tani. 120—130 ember vár ál­landóan arra, hogy munkába áll hasson. Eddigi tansztals trink meg­győztek arról, hogy a szociá­lis foglalkoztató teljes mér­tékben megoldhatná a város­ban lévő összes csökkent mun­kaképességű ember elhelyez­kedési gondját. Gyertyás László SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. szeptember NK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents