Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-01 / 204. szám

NB III... NB HI... Csak a Lábod nem szerzett pontot a somogyi csapatok közül A labdarúgó NB III-as baj­nokság harmadik fordulójában általában nem ment rosszul a somogyi csapatoknak. A K. Vasas szombati győzelme után győztesként hagyta el a játék­teret a Siófoki Bányász és a Marcali Vörös Meteor is. E_z utóbbi csapat zártkapus mér­kőzésen győzte le az eddigi listavezetőt. A múlt hét végén ugyanis a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség a Mar­cali VM—PVSK mérkőzés után történtek miatt olyan ha­tározatot hozott, hogy a Vörös Meteor soron következő két hazai meccsét csak a közönség kizárásával bonyolíthatja le. A Barcsi SC hazai pályán, a Latinka SE idegenben ért el döntetlent. Egyedül a Lábodi MEDOSZ nem szerzett pontot. A lábodiak súlyos vereségét menti, hogy a csapat viszon­tagságos utazás után, a hiva­talos kezdési időn túl érkezett csak meg a mérkőzés színhe­lyére. DÉLNYUGATI CSOPORT Marcali VM—Bonyhád 3:1 (2:0) Marcali, V.: Schneider. Marcali: Bácsi — Dunkler, Hosz- szó. Rigó, Bánhegyi, Kosi, Prosze- nyák, Szántó, Lázár (Szita), Mol­nár (P. Molnár), Sándor. Edző: Abonyi Károly. Bonyhád: Mucska — Szabó, Ambrus, Fazekas, Plesz, FIáding, Barabás, Gál, Varga, Sze­gedi, Wagner. Edző: Losonczi Ist­ván. 5. perc: Lázár kapura ívelt, a léc alá tartó labdát Mucska csak beljebb tudta ütni. 1:0. 20. perc: Lázár labdája a kapufán csattant. 25. perc: Proszenyák átadá­sából Lázár lőtt újabb gólt. 2:0. 70. perc: Jobb oldali táma­dás végén FIáding talált a ka­puba. 2:1. 76. perc: Molnár beadásából Szántó lőtt nagy gólt. 3:1. A mérkőzés az első félidőben eldőlt, amikor a marcali csa­pat ellenállhatatlannak bizo­nyult. Szünet után már feljöt­tek a vendégek, kiegyenlítet­tebb lett a játék. A Vörös Me­teor győzelme teljesen megér­demelt. Jók: Bácsi, Hosszá, Kosi, Lázár, ill. Ambrus, FIá­ding, Varga. Nagymányok— Latinka SE 1:1 (0:1) Nagymányok, 450 néző. V.: Sümegi. Nagymányok: Szukics — Kozma, Steib, Széles, Kokas (Szekeres), Németh, Molnár., Kresz, Pataki, Farkas, Hauck. Edző: Keller Fe­renc. Latinka: Nebehaj — Fehér, Kömpf, Mészáros, Babán, Bau­mann, Halász (Papp), Bíró, Mor­vái, Szűcs, Nyitrai. Edző: Kisborsó Imre. 15. perc: Nyitrai futott el a szélen aztán ügyesen megta­lálta a rést a kapuba. 0:1. 83. perc: A játékvezető túl szigorúan 11-est ítélt a La­tinka SE ellen. Széles védhe- tetlenül lőtte a büntetőt a há­lóba. 1:1. Izgalmas, változatos mér­kőzésen sokáig úgy volt, hogy c Latinka SE két ponttal tér haza Nagymányokról. Több helyzete volt a marcali csapat­nak, mint a hazai együttesnek. Jók: Kozma, Steib, Farkas, ill. Nebehaj, Kömpf, Babán. Barcsi SC — Szekszárdi Vasas 3:3 (1:2) Barcs, 500 néző. V.: Kiss R. Barcs: Tóth I. (Piros) — Obiián (Kimpf), Szokol, Kiss, Pálmai, Tóth II., Gulyás, Gyergyák, Kucz- kö, Horváth, Kertész. Edző: Mayer György. Szekszárd: Molnár — He­gyi I. (Vesztergomi), Hegyi II, Kiss, Huth, Majsai, Pataki, Feltét Do­bos (Topor), Fiath I., Tárnok. Ed­ző: Aknai János. 21. perc: Gulyás jó labdát adott Tóth II-nek, aki egy csel után a 16-osról a bal felső sa­rokba bombázott. 1:0. 25. perc: Hegyi indult el a barcsi térfél közepéről, 20 mé­teres váratlan lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. 1:1. 30. perc: A barcsi védők hazaadtak, a kapus a labdát röviden dobta ki, Fiath I. el­csípte azt, s megszerezte a ve­zető gólt. 1:2. 50. perc: Gyergyák indult el, két védőt kicselezett, és húsz méterről a hálóba bombázott. 2:2. 80. perc: Patakihoz került a labda, ő kapura tört, s a vé­dőktől szorongatva szerezte meg a vendégek harmadik gól­ját. 2:3. 89. perc: Kuczkó a jobbszé­len futott el, az alapvonalról középre adott, s a jó ütemben érkező Kertész előrevetődve fejjel küldte a hálóba a lab­dát. 3:3. Nagy iramú, mindvégig küz­delmes mérkőzés volt. A barcsi csapat rengeteg helyzetet ho­zott össze, a hazai csatárok a három gól mellett három ka­pufát is lőttek. Jók: Szokol, Kiss, Pálmai, Kuczkó, Gyer­gyák, ill. Molnár, Hegyi, Fiath I., Kiss. , Mohács—Lábod 4:1 (2:1) 400 néző. V.: Ba­Mohács, ráth. Mohács: Péter — Völgyesi, Grün- felder, Kárász, Scherm, Aubert, Pörzsölt, Pártényi, Gombár, Oláh, Bura. Edző: Gyévai István. Lábod: Mohácsi — Németh, Filiszár, Wirth, Novák, Dávid (Luczek), Csalódi, Hadi, Gál, Takács, Fülöp. Edző: Ilosfai László. 4. perc: Fülöp lefutotta a mohácsi védőket, és 14 méter­ről a hálóba lőtt. 1:0. 25. perc: Hubert több csel után 12 méterről kiegyenlí­tett. 1:1. 28. perc: 11-eshez jutottak a hazaiak, ezt Gombár értéke­sítette. 2:1. 51. perc: Bura elcsípett egy rossz lábodi hazaadást és gólt lőtt. 3:1. 84. perc: Szöglet szállt a lá­bodi kapura, a jó ütemben ér­kező Gombár öt méterről be­állította a végeredményt. 4:1. A lábodiak autóbusza meg­hibásodott. Késve érkeztek. A bemelegítés nélkül pályára lé­pő csapat sokáig merev volt. A hazai győzelem megérdemelt. További eredmények a Dél­nyugati csoportban: Steinmetz —Dombóvár 0:0, Pécsi Helyi­ipar—Pécsi VSK 0:2, PEAC— Pécsi Volán 3:1. A Délnyugati csoport állása: 1. PVSK 3 3­­6 2 6 2. K. Vasas 3 2 1­6 1 5 3. Marcali VM 3 2­1 7 4 4 Mohács 3 2­1 6 2 4 5. Dombóvár 3 1 2­2 0 4 6. Bonyhád 3 2­1 5 4 4 7. Szekszárd 3 1 1 1 7 4 3 8. P. Helyiipar 3 1 1 1 2 2 3 9. Latinka SE 3 1 1 1 3 5 3 10. PEAC 2 1­1 4 3 2 11. Baja 3 1­2 4 4 2 12. Barcs 3-­2 1 4 7 2 13. Steinmetz 2­1 1 0 2 1 14. P. Volán 3­1 2 2 6 1 15. Nagymányok 3­1 2 1 6 1 16. Lábod 3­1 2 2 9 1 ÉSZAKNYUGATI CSOPORT Siófok—Soproni VSE 2:1 (1:0) Siófok, 500 néző. V.: Pá- kozdi. Siófok: Nádasi — Szilágyi, Szép Farkas, Pintér, Győrfi (Ferer.czlfy), Püspöki, Dróth. Meggyes, Takács, Pusztai (Keresztesi). Edző: Molniir Péter. Sopron: Bartos — Göndöcs, JugledicG, Borsos, Mersics, Kele­men (Horváth F.), Varga, Lipóth, Abrahám, Vargyas, Csuti (Horváth K.). Edző: Kalocsai Ernő. 46. perc: Dróth tört a sop­roni kapura, és tíz méterről a bal sarokba bombázott. 1:0. 71. perc: Püspöki labdáját Dróth Takács elé pörgette, aki fejjel szerezte meg a második gólt. 2:0. 89. perc: Horváth K. elment Szilágyi mellett, beadását Ná­dasi kiütötte Lipóth elé, - aki Szép mellett beállította a vég­eredményt. 2:1. Végig heves iramú mérkő­zés volt, a hazaiak irányítot­ták a játékot. A helyenként durván játszó soproni csapat némi szerencsével úszta meg két góllal. Jók: Farkas, Pintér, Püspöki, Meggyes, ill. Bartos (a mezőny legjobbja), Jugle- dics, Lipóth, Vargyas. További eredmények az Északnyugati csoportban: M. Hubertus—Pusztavámi Bá­nyász 2:0, KOMÉP—Fertőd 3:1, Fertőszentmiklós—Ikarus 1:1, Győrszentiván—Rákóczi SE 3:0, Gy. Elektromos—MO- TIM TE 1:2, Pápa—Bábolna 1:1, Viscosa—Komárom 1:2. Északnyugati csoport: 1. Győrszentiván 3 3­­8:1 6 2. Bábolna 3 2 1­5:2 5 3. M. Hubertus 3 2­1 9:5 4 4. Siófok 3 2­1 4:2 4 MOTIM TE 3 2­1 4:2 4 KOMÉP 3 2­1 5:3 4 Gy. Elektromos 3 2­1 7:5 4 8. Komárom 3 2­1 4:4 4 9. Fertőszentmikló 3 1 1 1 3:3 3 10. Pápa 3 1 1 1 2:3 3 11. SVSE 3 1­2 4:4 2 12. Fertőd 3 1­2 2:5 2 13. Pusztavám 3 1­2 1:4 2 14. Ikarus AR 3 ­1 2 4:8 1 15. Rákóczi SE 3 ­­3 1:6­16. Nyergesújfalu 3 ­­3 5:11­Fiatal traktorosok vetélkedője BOROS VASÄRNAP reg­gelre ébredtek Kaposfüred la­kói. A mezőben még harmat csillogott a füvön, amikor hangos traktorberregés verte föl a csendet. Megérkeztek a versenyzők a kijelölt terület­re, hogy bebizonyítsák tudá­sukat és ügyességüket a me­gyei és járási szántóverse­nyen. Szakemberek, barátok, munkatársak jöttek el, hogy szurkoljanak a versenyzők­nek. Fenyő István a megyei, Horváth Tihamér, a kaposvá­ri járási KISZ-bizottság mun­katársa a rendező bizottság nevében üdvözölte a megje­lenteket, majd Exner Zoltán, a megyei pártbizottság gazda­ságpolitikai osztályának mun­katársa köszöntötte a ver­senyzőket és a szakembere­ket. A terület kijelölése után Pecza Lajos, a Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikum do­cense, a bíráló bizottság elnö­ke ismertette a versenyzők feladatát, a verseny lefolyá­sát és az értékelés rendjét. A verseny a nyitóbarázda elkészítésével kezdődött. A szántás mélységét és egyenle­tességét külön-külön pontoz­ták a bíráló bizottság tagjai. Ezután a kijelölt, száz mé­ter hosszú területet két óra alatt kellett felszántaniuk a versenyzőknek. A szakembe­rek, barátok izgatottan figyel­ték a traktorosokat, mérték az elvégzett munkát, s próbáltak következtetni, melyik fiatal milyen eredményt fog elérni. — Látod, fiam, így kell szántani — mondta az egyik idősebb ember a fiának, s a nyílegyenes barázdára muta­tott Közben a tábla mellett az AGROKER kiállításán a je­lenlevő szakemberek megte­kinthették a különféle gyom­irtószereket, válogathattak a színes prospektusok tömegé­ből. A nap is előbújt a felhőta­karók mögül a verseny vé­gére. A bíráló bizottság tag­jai szigorú tekintettel vizs­A VDK nemzeti ünnepe alkalmából Ifjúsági nagygyűlés Görgetegen A Vietnami Demokrati­kus Köztársaság megalakulá­sának 25. évfordulója alkalmá­ból ifjúsági nagygyűlést tar­tottak szombaton este Görge­tegen. A görgetegi és kúntele- pi fiatalokon kívül részt vet­tek a nagygyűlésen a szomszé­dos községek KISZ-esei is. Ott voltak az első salgótarjáni par­tizán emléktúrán részt vevő küldöttség tagjai is. A félezer fiatal fáklyás fel­vonulást rendezett a község fő­utcáján,. majd a művelődési ..... . , ..... ,4, ■otthon elé vonult. Itt a tábor­galgatták a felszántott terule- tűz fénye mellett kezdődött tét. Milyen a mélységegyenle­tesség, hogyan végezték el a porhanyósítást, milyenek a táblahatárok, s milyen szép a tábla. . A VERSENYZŐK közül a nagybajomiak szerepeltek a legjobban: az első két helyen a Lenin Tsz fiatal traktorosai, Szaka László és Hauer Antal szerezték meg, harmadik Bu- ni János göllei traktoros fia­tal lett Gy L. meg a nagygyűlés. Az ünnep­ség elnökségében foglalt helyet Tran Tien Dung, hazánkban tanuló vietnami fiatal. Nádas­laki István, a KISZ kb mun­katársa, Varga Teréz, a KISZ megyei bizottságának titkára, Pintér József, a KISZ járási titkára, s ott voltak a község vezetői is. A DEVSZ-indulő után Horváth Lajos, a KISZ- szervezetek csúcstitkára kö­szöntötte a gyűlés részvevőit, majd vörös nyakkendős pajtá­néni tudománya Egy távoli tiszaháti kisköz­ségben él egy bizonyos Tu­dományos Jolán néni neveze­tű asszonyság. Nevét egyrészt annak köszönheti, hogy ta­nult mestersége a szemmel- verés és a bájitallepárlás. Másrészt pedig annak, hogy olthatatlan tudásszomjától vezettetve mindenről igyek­szik tudomást szerezni, ami kicsiny falujában vagy a nagyvilágban megesik. Szer­zett ismereteit pedig sosem rejti véka alá, sőt: igyekszik minél szélesebb körben ter­jeszteni. Ezt a mesterséget olyan magas színvonalon űzi, hogy senki sem merné öt közönsé­ges falusi hírharangnak ne­vezni, hanem illő tisztelettel falukrónikásnak vagy falurá­diónak titulálják. Azt a csu­pa öregasszonyból álló társa­ságot pedig, amely minden délután a Jolán néni lakásán ülésezik, az »Ismeretterjesztő Társulat helyi fiókja« vagy a »Kíváncsiak Klubja« néven emlegetik. Jolán néni hírszerzési lele­ményessége egyenesen bámu­latos. Gyakran alkalmazott módszere, hogy famulusát, Piócás Erzsit elbújtatja bok­rokban, szénakazlakban s a legkülönbözőbb helyeken, hogy onnan lessen ki csalá­di intimitásokat, egyebeket. Ha néha rajtakapják őket a leskelődésen, és patáliát csap­nak emiatt, Jolán néni kellő tudományossággal megma­gyarázza, hogy Erzsi tulaj­donképpen egy rejtett kame­ra, amelynek alkalmazása ma már az egész világon elter­jedt, s aki ez ellen tiltakozik, csak a sajnálatos tudatlansá­gát árulja el vele. Jolán néni legeslegföbb tu­dománya azonban a szívátül­tetés. Számos ilyen műtétet hajtott végre Piócás Erzsi se­gédletével. A minap is például gyanút­lanul sétálgat az utcán a kis Virágos Zsuzsika, arról áb­rándozva, milyen is lesz majd az, ha ő Garas Péter felesége lesz. Maga elé idézi a fiú mindig mosolygó arcát, mó­kás kis bajuszát, és ettől jól­eső melegséggel telik meg a kicsi szíve, amely érzi, soha nem lehet a másé, csak Pe­tié ... Ekkor hirtelen elétoppan Piócás Erzsi: — Jaj, lelkem, Zsuzsikám, gyere be már egy percre Jo­lán nénédhez, valami nagyon fontosat akar neked mondani! Jolán néni eddigre már elő­készítette a diólikört, a mé­zes pogácsát, a kávéfőzőt, szóval az operáció összes kel­lékeit. Szíveskedve fogadja a lányt, duruzsol neki erről, arról, kisvártatva pedig rá­tér a lényegre: a Garas Mokány — Hallom, hogy fiú udvarol neked, kölyök a Peti, jóképű, jóköté­sű, jó flolgos ... Nem hiába bomlanak érte a lányok! Zsuzsikának mennyei zene­ként hatnak a kedvesét di­csérő szavak. Egészen elanda- lodik tőlük. Piócás Erzsi látja, hogy kezd kábulni a páciens, itt az ideje hát, hogy bedobja az »injekciós tűt«. — Csak ö is ne bomlana annyira a lányokért! Tegnap késő este Kosaras Piroskát kísér gette az utcán... Teg­napelőtt éjfél tájban meg a Kegyes Juci ablaka alatt ta­láltam ... Azt mondják a szomszéd faluban is van- va­lakije, sűrűn átjár hozzá ... Zsuzsika felszisszen, mint akinél csontot ér a tű. Jolán néni rögvest megkez­di az operációt. — Hanem, hallod, az a sze­gény Forintos Pali nagyon veszködik utánad. Nagyon jó- ravaló fiú az! Az egész csa­lád szorgalmas, iparkodó, te­hetős. Láthattad, milyen gyö­nyörű piros Pannóniát vett az anyja Palinak. Nincs még $gy olyan a faluban! Azt mondják, autót is vesznek Forintosék, csak előbb az építkezést befejezik. Mert építenek is ám: új házat Pa­linak, — A fiú mindenütt azt hangoztatja, hogy abba a ház­ba ő vagy Virágos Zsuzsikát viszi asszonynak vagy senkit! — tódítja meg Erzsi. — Televíziójuk is van, mo­sógépük, porszívójuk... — A fiúnak meg táskará­diója, lemezjátszója ... Azt mondja, meghozatta hozzá Pestről a Szörényi Levente összes lemezeit... És így tovább, jó két órán keresztül. Hol Jolán néni, hol Erzsi áradozik a fiúról. Sze­gény Zsuzsika, mikor kisza­badul a karmaik közül, és kitámolyog az utcára, érzi, hogy a szíve teljesen ki van cserélve. És ez az új szív senki másért nem eped, csak­is Forintos Paliért... Jolán néni pedig átszalaszt- ja Erzsit Forintosékhoz az üzenettel: sikerült a műtét, jöhet a tiszteletdíjként kial­kudott választási malac. Az­tán fáradtan, de a jól végzett munka tudatával leül a tv mellé. A képernyőn épp arról szá­molnak be, hogy a világ vala­melyik távoli országában me­gint sikerrel hajtottak végre egy szívátültetést. A föld egy másik zugában pedig ismét meghalt egy újszíves. Jolán néni keserűen felsóhajt: lám, ő hány ilyen műtétet végre­hajtott már, s az ö páciensei valamennyien élnek azóta is. És őróla mégsem emlékezik meg soha a tv, a rádió vagy az újság. Hiába no, hálátlan a világ! Radványi Barna sok virágcsokrokkal köszön­tötték az elnökség tagjait. Ez­után Nádasi aki István mondott ünnepi beszédet. — Szép hagyomány, hogy esztendőről esztendőre hazánk­ban is megemlékezünk a test­véri baráti népek nemzeti ün­nepeiről. Ezek sorában kö­szöntjük most a Vietnami De­mokratikus Köztársaságot, amely szeptember 2-án ünnep­li megalakulásának negyedszá­zados évfordulóját. Vietnam léte, hősi harca példa lett a gyarmati sorban sínylődő or­szágok előtt. A vietnami nép elsőként bizonyította be, hogy a második világháború után a> szocializmus javára megválto­zott nemzetközi erőviszonyok közepette egy kis nép is képes vereséget mérni egy imperia­lista nagyhatalomra. A vietna­mi nép tiszteletben tartotta a genfi megállapodásokat, és hozzákezdett az újjáépítéshez, á szocializmus alapjainak lera­kásához. Az amerikai imperia­lizmus azonban semmibe véve a genfi egyezményeket, az or­szág déli felében gátlástalanul magához ragadta a hatalmat. A vietnami néo úiból fegyvert fogott. Hősi ellenállása, a sz" cialista országok katonai és gazdasági segítsége, az egész haladó világ összefogása azok­ban megálljt parancsolt az a"- resszomak. A vietnami nép de­mokratikus államának 25. s-”"-- letésnapját is harcban ünn°r'" Mi, magyar fiatalok, ifiú k"~ munisták becsülettel kive“' részünket a Vietnam mel’ ■ szolidaritási akciókból. KISZ szolidaritási számié eddig befizetett összeg elé” ■> az ötvenmillió forintot. Sike­res akcióink tették lehetővé a tranzisztoros rádiók, rádiótele­fonok. laboratóriumi fölsze­relések. kerékpárok kiküldés' Továbbra is szervezzük és tá­mogatjuk azokat a helyi kezd - ményezéseket, amelyekkel er síteni tudjuk tiltakozó szavú kát. Kívánjuk, hogy harcuk le. gyen győzedelmes, és az építő munka hétköznapjainak sike­rei járuljanak hozzá a vietna­mi nép további fölemelkedésé­hez. A nagygyűlésen felszó­lalt Tran Tien Dung is. Be­szélt országa 25 éves fejlődé­séről és népének hősi harcáról is. Az ünnepség az Internacio- nálé hangjaival ért véget, majd a község és a járás veze­tői baráti beszélgetésen fogad­ták a kedves vendégeket. A helyi KISZ-szervezet magyaros kulaccsal ajándékozta meg a vietnami fiatalt. D. S. SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970. szeptember 1.

Next

/
Thumbnails
Contents