Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-03 / 206. szám
Tsz-klubok, szakkörök — útvesztőben? Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára egy, a közelmúltban rendezett tanácskozás egyik napirendi pontjának előadója, hogy úgy mondjam, ráfújt egy évek óta elfekvő témára, s miután a porfelhő szertefoszlott, ismét reflektorfénybe került — a termelőszövetkezeti szakkörök és klubok helyzete. De hadd tegyem itt mindjárt hozzá? a Hazafias Népfront nem először igyekezett portalanítani, elmozdítani a holtpontról ezt a témát, s hogy igyekezetét eddig nem koronázta siker, az nem ennek a szervezetnek a hibája megyénkben. Nézzük csak, hányadán is állunk. A kép országosan sem kielégítő, mindössze 280—300 termelőszövetkezeti szakkör működik hazánkban. És megyénkben? Számuk 15—22 között ingadozik. Megyehatárainkon belül nincs olyan igazán példamutató szakkör, ahova jó tapasztalatokért mehetnének a somogyiak. Ezért mentek el az ácsi tsz-be, ennek a szövetkezetnek a szakkörét, illetőleg klubját megnézni, s tudomásul venni: igenis megoldható ez a probléma, meg lehet jól csinálni a szakkört, a klubot! Nálunk a botladozás egyik oka a kellő támogatás hiánya, a gazdaságok szakmai vezetőinek munkahelyváltozása a másik. A népfront segít, azonban a szakkör az azt működtető gazdaságé, létrehozásához belső indíték, fenntartásához pedig üzemi szükségszerűség kell, meg saját szellemi erő, amely a folyamatosságot biztosítja. Az már nyilvánvalóvá vált, hogy a szervezett szakmunkás- képzés nem elegendő a falun élő emberek ismereteinek a bővítéséhez; az idősebb gazdák szeretnék például tudni, hogy a régi módszerek helyett miképpen lehetne gazdaságosabban állatot hizlalni, igénylik a takarmányozással, a vegyszerezései kapcsolatos ismereteket, ezért vásárolnak egyre több szakkönyvet. Porrogon a gyümölcsre. Kötésén és Kéthe- lyen a szőlőre vonatkozóan megtalálták az ismeretterjesztés módját, de erre volna szükség egyebek között az állattenyésztésnél is, az ilyen igényekkel jelentkező gazdaságokban, községekben. Szükség van arra, hogy jól képzett szakemberek irányítsák a gazdálkodást a termelőszövetkezetekben — igazán eredményesen dolgozni azonban csak a munkájukat értő emberekkel lehet! Szakköri képzés ... Szövetkezeti klubélet... Van annak I már vagy hét-nyolc esztendeje, hogy kemény hidegben Fehér István technikumi» tanárral Kaposszerdahelyre mentünk. Ö szakkört vezetni igyekezett ki a faluba, én vele mentem, ,hogy megnézzem, milyen ez a szakkör. Érdeklődő, szempárokat láttam, iskolapadokban ülő parasztembereket. Ügy tudom, ez a szakkör még ma is él, s Fehér István máig sem lett hűtlen a szerdahelyiekhez. Emlék ez, mint ahogyan az is régen volt, amit Lempel Mátyás bácsi, az egyik ötvenki- lences alakulású szuloki tsz pénztárosa mesélt a háború előtti gazdakörről, az olvasókörről. Hogy az utóbbi mozgalom egyúttal — helyenként és időnként — akkoriban! politikai, ideológiai bacilusgazda is volt? Tudjuk. Hogy ezek az összejövetelek sokszor tudatfertőzést eredményeztek? Igaz. De el kell ismerni azt is. hogy a földműveléssel, állattenyésztéssel jobban megismerkedni vágyó parasztemberek pusztán szakmai érdeklődéstől indíttatva is fölvették sötét ruhájukat esténként vagy vasárnap délutánonként, és elmentek a »körbe« előadást hallgatni, könyvet olvasni és kölcsönözni. Egy frissebb, időben egészen közeli élménybeszámoló tanulsága is ide kívánkozik, figyelmeztetőül. Egy szövetkezeti delegáció a közelmúltban járt a Német Demokratikus Köztársaságban, s élményeik, szakmai benyomásaik között említették: a meglátogatott termelőszövetkezetnek a klubjában, túl az ágazati képzésen és politikai oktatáson, jelentős kulturális tevékenység folyik. Traktorosok és állattenyésztők, kertészek és irodisták ebben a »körben« — szabad idejükben — festményeket, szobrokat készítenek, s ezeket időnként kiállításokon mutatják be. Szóval: valahogy ilyen, ehhez hasonló, jól szervezett és szívesen látogatott szakkörökre, klubokra lenne szükség nálunk, a mi községeinkben, termelőszövetkezeteinkben is. Kellene, és igény is van rá. Csupán arra van szükség, hogy helyben, az adott területen, a falu és a gazdaság vezetői megadják a lehetőséget — anyagit és erkölcsit — ezeknek a kívánságoknak a teljesítésére. Nem mondhatja senki, hogv ez meddő befektetés, megértő gesztus csupán. Gyümölcse a mindennapi munkában érik be, a költségek kamatostul megtérülnek. Hern esz Ferenc vendégek többsége elbúcsúzott. Hárman maradtak csupán a kis folyó menti, nyaralónak is használt megfigyelőállomás kertjében, ők is csak a kocsijukat várták. Csendes, kellemes környezet. Kitűnően alkalmas különböző tanácskozások, hivatalos vagy baráti összejövetelek megrendezésére. Ma is kilenctől fél kettőig értekeztek, ebéd után pedig hangos kártyapartik, félrehúzódó társalgó csoportok alakultak. Az itt máradt vendégek a fenyők alatt elhelyezett kerti székekre telepedtek. Hirtelen akadt el a beszélgetésük, egyszerre szikkadt .ki a témaforrás mindhármukban. A kis állomás gondnoka, hatvan év körüli, zömök, kopasz férfi lépett hozzájuk. Eddig is ,köztük járt-kelt, nézte a kártyázókat, de nem szólt a játékukba. A beszélgető csoportokhoz pedig nem tolakodott oda. — Szép ez a vidék, ugye? — intett az örvényekkel tarkított folyó felé. — Sokan megfordulnak itt. Miniszterhelyettesek, vezérigazgatók jártak nálunk. Jó hely ez nagyon. Felesége — csontos, szőke asszony, rövid pongyolában — o székeket rakosgatva téblá- bolt körülöttük. Feltűnően erős, érdes hangja szinte széthasította az idilli csendet: — Egyszer ideutazott a szomszéd megyéből a megyei Gondnok tanácstitkár. Azt mondta, fontos munkát kell elvégezni. Behúzódott a szobába és dolgozott. Délben benyitok hozzá, hogy ha meg nem sérteném, egy kis túrós metéltre meghívnám. Nagyon köszönte, mert hogy az a kedvenc étele. Mondom, beviszem a szobába, gyorsan megterítek, de azt mondja, a világért sem, velünk együtt akar ebédelni. Jaj, ha hallották volna, hogyan dicsérte a főztömet! — Rendes ember volt. Jó modorú — toldotta meg a férje. — Ide csak azok járnak. Vezetőfélék. És azt tudják, hogy az én uram is az volt? Vezető! Mégpedig nem is olyan kicsi, hanem valóságos polgármester! Az ember keserűen legyintett, láthatóan nem tetszett neki felesége dicsekvése: — Minek hozakodsz elő ezzel? Nem voltam én sosem vezető! Engem vezettek! Mégpedig az orromnál fogva. Munkásember voltam én mindig, ha néhány hónapra — de nyugodtan mondhatom: akaratom ellenére — meg is szédítettek. | RÓMAI ERŐD KINCSEI „Nagy Konstantin ...66 A határ nagy rétruháját csak egy patak szabja ketté. Évszázadok óta ide hajt ki az alsóhetényi csordás — de az állattenyésztés évezredes a tájon. — Talán több is — mondja a régész, és ásója újabb sebeket szaggat a zöld gyepbe. Több évtizede »kínálta magát« az alsóhetényi Süllyedt- vár környéke az érdeklődőknek. Kis pénzeket szedegettek a környéken — cserépdarabokat —, aztán dr. Soproni Sándor régésznek, a Magyar Nemzeti Múzeum főmunkatársának ásója még mélyebbre hatolt. Gazdagodott a Kapos mente, a somogyi táj históriája — római kori erődítmény köveit tárták fel a munkások. Ezért adta a nép a Süllyedt- vár nevet. És innen, a földbe süllyedt falak közül kerültek ki az árulkodó pénzek meg a legendák. Azt hinné az ember, hogy a régész amolyan bő fantáziájú ember, aki még a kor levegőjét is kiolvassa a kövekből. Nos, ez az »olvasás« hosszú és fáradságos. És nem fantázia kell hozzá, hanem tudás, hosz- szú, alapos mérések, összehasonlítások, rekonstrukciók. — Végül is, milyén volt ez az erőd? — Jó kétméteres fallal vették körül, és valószínű a negyedik században — Constantinus idejében épült. Amolyan útmenti erősség lehetett, a második limesrendszer egyik vádpontja. Az út kövei kocsinyom szélességében ma is látszanak, és jól kivehető, hol fordult be az erődítmény terére. Két hatalmas .kaputornyot húztak a bejárat mellé, onnan vigyázták az őrszemek a szemközti dombokat. De mi is az a második limes? , A negyedik század a római impérlum másodvirágzását hozta, határai jóval túllépték az Adriába nyúló Itáliát, és a provinciák elhúzódtak a Danubiusig — a Dunáig. Pannónia provinciát védte az első limesrendszer a folyam partján, a második erődvonal beljebb, inkább amolyan ellátó bázisláncolat lehetett. Az alapterület arra utal, hogy ennek a második erődvonalnak legnagyobb lánczeme az Alsóhetény melletti volt. A falakon őrtornyok ma- gaslottak, több mint negyven, és a sarkokon nagyobb, megerősített tornyok. a folyóparti házban A vendégek fölfigyeltek. Egyikük megkérdezte: — Hát ez hogyan történt? — Ha nem untatom magukat, elmondhatom, bár nem éppen dicsekedni való história. Azzal kezdem, hogy a fel- szabadulás előtt, és még négy évig utána is, hivatalszolga voltam a városnál. Aztán negyvenkilencben, máig sem tudom, hogyan, hirtelen megtettek városi polgármesternek. Igaz, negyvenötös párttag voltam, megtettem mindent, amit az alapszervezet rám bízott. De nem végeztem én iskolát, csak hat osztályt, mit kezdek ezzel a tudásommal ilyen magas beosztásban? Mondtam is a megyeieknek, amikor szóhoz jutottam. De azzal biztattak, hogy majd elküldenek iskolára. Aztán többet erről nem szóltak. Szóval, három hónapig ültem a párnás székben. Csak azt ne tessék megkérdezni, mit csináltam ez alatt az idő alatt. Mert én csak arra emlékszem, hogy ittam. Pálinkát, rumot, bort, sört, mindent. Ami jött. Ne higgyék ám, kérem, hogy alkoholista voltam! Ezt a feleségem is tanúsíthatja. Igaz, azelőtt is megittam egy-két pohár sört, és ha valami összejövetel, ünnepség, lakodalom vagy efféle adódott, hát szerettem mulatozni, de egyébként nem voltam kocsmázó. De az új állásomban inni kellett! A nap úgy kezdődött, hogy bejöttek a haverok reggel. A frissen szerzett barátok. Otthonosan mentek a szekrény felé — máig sem tudom, ki töltötte fel itallal mindennap —, elővették az üveget és a poharakat, én meg csak bambán néztem a gyöngyöző pálinkát. Aztán kocsiba ültünk, megnéztünk valami építkezést vagy hasonlót, látogatást tettünk egy-egy gyárban, délután- pedig folytattuk az ivást a környékbeli pincék egyikében, vagy ha úgy tartotta kedvünk, távolabb is kiruccantunk. Mit tagadjam? Esténként részegen mentem haza. Hiába mondtam, hogy elég már, nem iszom többet, a társaság nem engedett lazítást. Három hónap múlva behívattak a megyére, és szárazon közölték, hogy ezután másutt — A neve? — Már sejtjük: Iovia. Valószínű tehát, hogy a római istenségről, Jupiterről kapta a nevét. És hogy pontos helyét is vázoljuk az impériumi térkép szerint, az észak—déli út mentén épült. Az út Soplanéből — Pécsről — vezetett a mai Ság- váron keresztül Győr felé — mondta a régész. A leletek és az építkezés maradványai azért annyit »megengedtek« fantáziájának, hogy: — Feltehető, hogy támadás esetén idevonultak be a környékbeliek, erre utal a tárgyakon kívül a középen levő hatalmas tér a folyóval, tehát még állataikat is behajthatták. A leleteket gondos munkával óvják, tisztítják. Veszedelmesen hegyes nyílfej, vaskés került elő a földből, cseréptálka és fibula — ruhakapcsoló —, a kor divatja szerinti női üveg karperec. És nagyon sok bronzpénz, a nurhuzmatikusok — éremtörténettel foglalkozó tudósok — örömére. A kiásott falmaradványok árulkodnak az erőd formájáról. A pénzek pedig a nagy császár képmásáról. Az egyik alsóhetényi munkás homlokát törölte, és hitetlen- kedve hajolt a pénz fölé: — Tényleg, Nagy Konstantin idejibül való? Rácsodálkozott a kis érmére, hogyan bírt ki több mint ezer évet. És milyen nagy császár is lehetett az a Konstantin, hogy még itt Alsóhetériy- ben is volt neki vára... Tröszt Tibor Három fokkal hűsít a kék Munkapszichológusok az ideális munkahelyért A tarka szobában a falak színe sárga és piros. Szinte elviselhetetlen a hőség. A következő teremben kék színűek a falak. A klíma itt kellemesebb: legalább három fokkal tűnik hűvösebbnek a hőmérséklet. Az érdekes kísérletet az ország számos munkahelyén munkapszichológusok végzik, feladatuk a munkahely ideális feltételeinek megteremtése. S az elviselhetetlen kánikulában például szílesz szükség rám. így kerültem az egyik vállalathoz iktatási csoportvezetőnek, aztán onnan tovább telefonközpontosnak, mert azt mondták, az bizalmi állás. Nem sokkal később megbetegedett a tüdőm, szanatóriumba kerültem, majd ezt az állást szerezték a főnökeim, mert az orvos levegőváltozást, tiszta környezetet javasolt. Tíz éve vagyok itt. Szeretem a tájat, a csendet, rendben tartani a környéket, az itt tárolt eszközöket, meg elvégezni a különbözői megfigyeléseket, méréseket. Télen nehezebb. Távol a falu, nehéz begyalogolni élelemért. De már csak ketten vagyunk. — Bizony — szól közbe az asszony, aki ülve hallgatta végig a jól ismert, sőt átélt történetet. — Tessék elképzelni, a fiunk a múlt évben doktorált a jogon! Egy vállalatnál dolgozik, jó helye van. Legutóbb a menyasszonyával állított be. Szép lány. Hogy egyébként milyen lesz, az persze csak lakva válik el. F ekete Volga kanyarodott az épület elé. A , vendégek kezet nyújtva, a szíves látást köszönve elbúcsúztak. A gondnok kikísérte őket, aztán hosszan nézett a porfellegbe boruló kocsi után. Paál László nekkel »hűtenek«. Egyes színek ugyanis hideg-meleg érzést is keltenek. A hideg színek — a kék és a zöld — csökkentik a meleg érzetét, míg a meleg színek — a sárga és a piros — növelik. Nedves munkahelyeken homokszínűre, okkersárgára vagy narancsszínűre festett falak között csökken a nedvesség érzése. Zavaróan száraz munkahelyeken viszont a zöldet és a zöldeskéket: az úgynevezett »nedves« színeket alkalmazzák. Egyes színek csökkentik az ipari zajok által okozott kellemetlen érzést is: a tompa ütések ellen például kitűnő a türkizkék. Éles, csikorgó hang elviselhetőbb zöld és kék színű környezetben. Azt is megfigyelték, hogy erős szagok ellen eredményes hatású a kék és a sárga. A gépek színezésére a legalkalmasabbak a zöld szín árnyalatai. Veszélyes részeiket pedig vörös vagy fekete-sárga csíkozással festik. A nők által használt gépekhez az élénk, friss színek váltalt be. Űjabb vizsgálatok szeri’-* a nőknek a legalkalmasabb a világoszöld, a vjl.igo,es a citromsárga színű munkaruha. A munkalélektan tehát — egyebek között — az ideális munkahely kialakításával is foglalkozik. Ebben azonban a színek mellett számos egyéb tényező is fontos szerepet játszik. Nagy a jelentősége például a megfelelő világításnak. A nyomdaiparban 6 százalékos, a szövődékben 7 százalékos, az öntödékben és a famegmunkáló üzemekben pedig 25 százalékos termelésnövekedést is elérték már a megvilágítás javításával. A laboratóriumi kísérletek eredményeit sok helyütt már a gyakorlatban alkalmazzák. Egyes nagyüzemekben a munkalélektan alapján máris több ésszerűsítést hajtottak végre, és a tapasztalatok is kedvezőek. SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. szeptember 3. 5
