Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-26 / 226. szám

Az emlékszoba maradt meg... Petőfi emlékeit őrző feluban jártam. Valamikor nagy lelkesedés­sel, példás együttműködéssel gyűjtötte össze a falu lakossá­ga a költőre emlékeztető tár­gyakat. Még ma is emlegetik azt a tanítót, aki két évtized­del ezelőtt letelepedett a falu­ban. CSsendes ember volt, a hangját is alig lehetett halla­ni, de ott volt mindenütt, ahol segítségre szorultak. így aztán hamar megismerte mindenki. Hallgattak a szavára. Tekin­télye elfogadtatta a tanácsait is. Kórusa és tánccsoportja született az öreg gazdakörnek. Néprajzi gyűjtést szervezett, szakköröket állított fel, előke­restette az öregek emlegette PetŐfi-emléktárgyakat, és szo­bát rendezett be velük. A »cso­da-» megtörtént: egycsapásra téma lett a családokban és kis társaságokban a közművelő­dés. Aztán váratlanul elhelyezték a tanítót. Ahogy ő elment, széthullottak a művészeti cso­portok, elakadt a néprajzi gyűjtés, a barkácsoló szakkör­ből széthordták a szerszámo­kat, Egyedül az emlékszoba maradt meg — mint a nagy felbuzdulás maradandó kultu­rális teljesítménye. S ha a lá­togató netán a Jelenlegi köz­művelődésről érdeklődik... — Hát, ugye, az ma már nemigen megy. Mert a tévé kielégíti az embereket — hangzott a válasz. — Él-e még a közművelődés közösségi formája? — Abban is csak a legfonto­sabbakra szorítkozunk. Ta­vasszal korán kezdődik itt a munka, aztán tart a tél bekö­szöntéséig ... — Ki az irányítója, segítője a közművelődésnek? — Eddig az egyik tanár csi­nálta, pontosabban tavalyig. Megtudtam később, hogy a népes tantestületből senki sem vállalta a tiszteletdíjas megbí­zatást. Ezért egy tizenéves fia­tal irányítja a közművelődóst, aki — becsületére legyen mondva — hálából a kinevezé­sért azonnal beiratkozott a kö­zeli gimnázium levelező tago­zatára. — Miért nem vállalják a hivatásukhoz oly közelálló közművelődést a pedagógusok, akik szakmailag a legképzet­tebbek? — kérdeztem a ta­valy lemondó népművelési igazgatót — Azt a munkát, aminek itt böcsülete van, képzettség nél­küli átlagos falusi ember is el tudja végezni... Belefáradt a harcba. Próbálkozott sok mindennel, de nem sikerült semmi. Erőfe­szítéseit, kis eredményeit meg­mosolyogták. Egyéni hóbortjai­nak kiélését látták a közös ének, tánc, játék és tanulás megszervezésében. A kudarcok után megmaradt a közművelő­dési igazgatói tiszteletdíjért járó kötelező munka: székhor­dás az értekezletekre, asztalok Könyv a munkahelyen A Művelt Nép Könyvterjesz­tő Vállalat szervezője, Gyene- sei Istvánná az üzemeket, gyárakat és középiskolákat járja, s viszi magával a kicsi, de jól válogatott «-mozgó köny­vesboltot«. A dolgozóknak legalább a fe­le megáll egy pillanatra az asztal előtt; válogatnak, néze­getik a könyveket. — Mit vesznek legszíveseb­ben? — A sokat keresett írók kö­zé tartozik Fekete István, Jó­kai, Passuth. A verseskötetek egyenesen hiánycikknek szá­mítanak. Az egyes gyárakban már ismerem az igényeket. Ahol sok a nő, oda kézimun­kakönyveket, szakácskönyve­ket viszek. Másutt pedig a Műszaki lexikonnak van nagy sikere. Az útikönyvek is ha­mar elkelnek, mert mindenki szívesen ismerkedik idegen tá­jakkal, aki járt ott, annak meg az emlékeit idézik fel a ké­pek. Nemcsak Kaposváron dolgozom, hanem Komlón, Nagykanizsán, sőt még a ha­tárőrségre is elmegyek. Ott az­tán alig van más kulturális le­hetőség, mint a televízió és egy-egy jó regény. — Mióta joglalkozik könyv­terjesztéssel? — Három éve. Ez alatt az idő alatt úgy vettem észre, hogy emelkedett az olvasók száma, örülök ennek, mert ez munkám eredményét, sikerét jelzi. Egy családanya bevásár­lás közben szatyorral a kezé­ben biztosan nem megy be a könyvesboltba. De a munkahe­lyén könnyen hozzájut. Elő­fordul az is, hogy a szülők cé­dulákra írnak fel egy-egy cí­met, s azt keresik a gyerekük­nek. — Lehet részletre is vásá­rolni? — Nagy előny, hogy nem kell azonnal kifizetni, mert négyha­vi részletre is megkaphatják a könyvet. — Akadnak állandó vevői? — Természetesen. A törzs­vendégeim néha különleges kérésekkel fordulnak hoz­zám. Ilyenkor megpróbálom beszerezni számukra a kívánt verseskötetet vagy novellát Már távozófélben voltam, amikor megláttam kedvenc íróm egyik művét. Megvettem. Aztán még hármat választot­tam, és gyorsan eljöttem. Sz. A. díszítése, táncmulatságok, dí- nomdánom-esték szervezése; nagy ünnepekre a szavalatok, jelenetek betanítása. — Klubok kellenének a kü­lönböző társadalmi csoportok­nak, szakköri helyiségeK, kor­szerű felszerelés, a társas élet lehetőségei. Hiszen annyi min­dent lehet itt is ma már meg­honosítani, hogy csuda. Pénz? Ilyen gazdag még 'sose volt sem az egyén, sem a közösség. De ettől sajnálják a pénzt — kesergett az egykori igazgató. Szavai nyomán Izmény, ez a kis Tolna megyei falu meg a Szabodcs-Saatmár megyei Eperjes jutott az eszembe. Mindkét helyen van mit a tej­be aprítaniuk az embereknek, a köaség sem szegény, de a közművelődésre nem áldoz senki. Izmény maholnap sza­kos pedagógust sem kap az is­kolába, a közművelődés régi hajtásai meg — ha voltak is valamikor —- teljesen elsor­vadtak. A közművelődésről meg azt mondják: könnyű azt csinálni, mert arra csak nagy ünnepek előtt van szükség. Eperjeskén, meg a nagy köl­tő emlékeire büszke faluban is egy dologgal van baj: a szem­lélettel. Kampánymunkává alacsonyították a közművelő­dést, s ezzel elzárták az ered­ményesebb munka lehetőségét. Ma még csak kampányszerűvé silányul, holnap már a végze­tes mulasztás tünetei jelent­keznek. Még jó, hogy egyre kevesebb az ilyen helységek száma, és •egyre több az olyan község, ahol élnek a közért lelkesen dolgozó, érte áldozatot is vál­laló művelődési munkások, ök tudják, hogy az ember — mű­veltsége és igénye szintjén — nemcsak szemlélője, hanem tevékeny (alakítója is szeret lenni a dalnak, zenének, tánc­nak, faragásnak és szerelésnek — mindennek, ami népi ha­gyomány vagv a technikai ha­ladás mai vívrrárva. Az alföldi tanító is ezt az alapvető emberi tulaj­donságot tartotta tiszteletben, amikor kórus- és tánccsoport szervezésével, muzeális tár­gyak gyűjtésével, régi dalok, népszokások felkutatásával mozgásba hozta a falut. Együtt »játszott« a közönséggel, köz­ben nagy értékeket mentett meg. És a táncba, dalba vitt új motívumokkal felfrissítette, maivá kezdte csiszolni a rész­vevők műveltségét, ö tudta, hogy a játék még arra is jó, hogy az egyéniség sokoldalúan kibontakozhassék. Az sem vé­letlen, hogv innen, ebből a fa­luból. ebből a dalkörből indult el pályáján egyik, immár or­szágos hírű népdalénekesünk. R. F. RÉG VÁRT FALAK Az új művelődési ház. AUGUSZTUS 20-ÄN, az alkotmány ünnepén könyvtá­rat, művelődési házat, klubot, sőt: még presszót is avattak Háromfán. S mindert egy épületben. És minderre vártak már vagy négy éve. Csaknem két és fél milliós az új léte­sítmény — berendezésével együtt. Tulajdonképpen most ismerkedik véle a falu — és »drága« ez az ismeretség. A községfejlesztésből sok min­den elmaradt érte — például a járdaépítés is. Pitz Géza ta­nácselnök: — A > régi művelődési te­rem helyett a tanácsnál ad­tunk helyet a falusi kultúr- munkának. Nem volt meg­felelő. És ért­hető. Feloszlott a klub is, a néptánccsoport is. Mindez csu­pán azért, mert nem volt helyi­ség. Az új műve­lődési központ tervét a So­mogy megyei Tanácsi Terve­ző Vállalat ké­szítette el 1966- ban — ingyen. A kivitelezővel már jóval ne­hezebben ment a dolog — úgy­hogy a munkát a községben a saját erőből létrehozott »rezsis brigád« fe­jezte be. De a segédmunkiaerő maga a falu volt. A tsz is saját ügyé­nek érezte: segített — forin­tokkal meg fogatokkal is. — Annyi gond volt az épí­téssel, annyi új dologba kellett beletanulnom, hogy bizony azon tűnődtem, én már nem is maradok ebben a faluban tovább. A legtöbb bajt a ki­vitelezés okozta. Építőmester­nek is kellett lenni; aztán úgy hozta a sor, hogy saját cserép­Pitz Géza tanácselnök. üzemet csináltunk.,. Nagy ne­hezen felépült — mondja a tanácselnök, aki mégiscsak maradt. — Igen. Látnia kellett volna art az örömet, amikor avattunk! Az új könyvtár kényelmes bőrfoteljeiben több múlt há­romezer könyvön pásztázhat az érdeklődő tekintete... — Szaporodott az olvasók száma is — mondja a könyv­táros. És terveiről beszél, ar­ról, amit az új művelődési ház igazgatójával ' kultúrmunkával szeretnének elérni. Az bizonyos, feladat van bő­ven, mert ahogv a tanácselnök mondta, az úi faiak között ele­ven kulturális életet kell te­remteni. Korszerű párt- és KlSZ-klub kanott itt helyet, és van már szakkör is, amelyik helyet kér — a modellezőké. Érdemes a színházteremről is szólni. Pitz Géza elmondta, hogy várják »tájra« a Csiky Ger­gely Színházat... AZT A JÖ MEGOLDÁST választották a tervezők, hogy a terem egyik felét építették lejtősre, a másik vízszintes — alkalom adtán táncparkettnek is kitűnő. Arról beszéltünk legtöbbet a tanácselnökkel, hogy mennyi mindenre jó az új létesítmény. Azzal búcsúztunk az első lá­togatás után, hogy valóban tar­talmas életre, a régi kezdemé­nyezések újjáélesztésére vár­nak ezek a termek — és a köz­ségbeliek. T. T. Kongresszusi műszakok a mecseki szénbányáknál ASZÓD/ JÁNOS IIMIliíitHIMHIlmW A KRIMINALISZTIKA KALANDOS TÖRTÉNETE Kongresszusi műszakot tar­tanak október elsejétől a X. pártkongresszus befejezéséig a mecseki szénbányák legna­gyobb termelőüzemében, a komlói Kossuth-bányában. A vállalat szakszervezeti bizott­ságának tegnapi ülésén öröm­mel fogadták a Kossuth-bányai kezdeményezést és mindjárt el­határozták, hogy csatlakozásra hívják fel a vállalat valameny- nyi üzemét. A több hétig tar­tó ünnepi műszakok hatéko­nyan hozzájárulhatnak a több mint tizenhétezer embert fog­lalkoztató vállalat gazdasági gondjainak megoldásához. A mecseki szénbányáktól 1970- ben ugyanis az eredetileg ter­vezettnél 100 000 tonnával több szenet vár a népgazdaság. A kérés teljesítése ugyan nehéz feladat, már csak azért is, mi- ^ vei a természeti, geológiai za- J 18. varok az idén különösen sok 4Tjr , ,. , . é Kevésbé ertekes, tetten ért problémát okoztak. »embereit, vagy bárkit, aki el­. , , , ilene vallhatott volna, még a Az ülésén jelen levő gazda-fikiVizsgálás során »likvidáltat­sági, társadalmi vezetők beje- f ta«. Akadtak ellenben hamis , . ..... - .. t tanúk, jó nevű ügyvédek, s po­lentettek, több műszaki, szer- ilitikusokj akik mind Ai Capo­vezési intézkedéssel segítik elő nét, mind pedig embereit ki- , , ^ ^rántották a bajból, mert a a kongresszusi műszakok síké- ifönök nem sajnálta a pénzt, rét Így például a legfiatalabb ('ha hű társai megmentéséről »ínyébe nán máris megindult a terme- őhozzá tartozott a banda biz- lés egy olyan, napi százötven 1' tonsági rendszeréhez. Az elfo- ., fgott bandita vigyázott, ne­vagon szenet adó fejtésében, j>kogy eláruljon valamit is amely valóságos »széngyár- ( azokról, akik a háta mögött nak« tekinthető. Kossuth-bá- '(álltak. Jól tudta, hogy ha t »csiripel«, vagyis ha elárul nyón könnyű fémtamok alkal- »valamit vagy valakit, az éle­mazásával szenet »faló» ma- ite annyit sem ér többet, mint rótárcsás jövesztőgép üzembe-\fgy p.ip® dohányA t ^ ....... , , ^hosszú keze a rácsok mögött allitasaval segítik az embereikig elérk munkáját. ú A »geng«-ek konkurrencia­harcának kegyetlensége még a legsikerültebb rémregények szerzőinek fantáziáját is felül­múlja. 1929. február 14-én reggel Moran bandájának hét tagja egy chicagói garázsban várakozott a főnökre. A geng­szterizmus e zavaros éveiben ez a banda szeszcsempészettel foglalkozott. Moran azonban késett. És ez mentette meg az életét. Fél tizenegykor ugyan­is a garázs előtt lefékezett egy autó, belőle a chicagói rendőr­ség egyenruháját viselő két férfi ugrott ki. »Fel a kezek­kel! Arccal a falnak!« — uta­sították a garázsban várakozó banditákat. Mögülük előtűnt két golyószórós civil, s pár pil­lanat alatt mind a hét ban­dita a földön hevert. A rend­őrség hét hullát és nem ke­vesebb mint hetven kilőtt töl- tényhüvelyt talált a garázsban. Feltételezték, hogy ez a mé­szárlás A1 Capone műve volt: neki állott érdekében likvidál­ni a konkurrens bandát. A rendőrségnek azonban semmi­féle bizonyítéka nem volt, hogy gyanúját váddá változ­tassa. Akkortájt már nem ke­vesebb, mint 227 gyilkosság szerepelt A1 Capone »kontó­ján«. 1929-ben, amikor a gaz­dasági válság alapjaiban meg­rendítette a tőkés világot, A1 Capone több mint 100 millió dollárra rúgó vagyonnal ren­delkezett, s megszervezte az első országos gengszter-konfe­renciát, amelyen huszonhárom alvezére jelent meg. Ezek kö­zül húsznak gyémántköves aranyövet ajándékozott. A má­sik három — golyót kapott. Még aznap. »Ezek az urak árulók voltak!« — jelentette ki A1 Capone bizonyos peda­gógiai célzattal. Ezzel az ügy le is zárult. Az amerikai igazságszolgál­tatás — egyéb híján — jöve­delem-eltitkolásért és adócsa­lásért emelt vádat A1 Capone ellen. Csak így sikerült elszi­getelnie ezt a szuperbűnözőt a társadalomtól. A1 Capone könyvelési naplói voltak az egyedüli tanúk, amelyeknek »elnémítását« a bandavezér szem elől tévesztette. A1 Ca­pone 1931-ben került börtön­be, 1939-ben szabadult, 1947 januárjában pedig természetes halál tett pontot életére ... »CAMORRA«, »MANO NERA«, »MAFFIA« Colossimo, Torrio és A1 Ca­pone félelmetes bandavezérek utódai szintén olaszok voltak: Lucky Luciano, Frank Cos­tello, Albert Anastasia, Vitone Genovese. E jelenség magya­rázatát a múltban, a szicíliai titkos szervezetek eredetében kell keresni. Aki felvételét kérte a Ca- morrába, előbb piciotto, azaz jelölt lett. A banda teljes jó­gii! tagjává csak azután vál­hatott, miután tanújelét adta bátorságának: tehát miután meggyilkolta azt a személyt, akit a banda főnökei kijelöl­tek. Ha erre nem adódott le­hetőség, una tiratá-ra kénysze­rítették, vagyis egyfajta pár­bajt kellett vívnia valamelyik társával. Sok évi ellenőrzés után a picciottót vehivé avat­ták a régi tagok előtt, esküt kellett tennie, hogy örök el­lensége lesz a hatóságoknak, hogy semmilyen kapcsolata nincs a rendőrséggel, s hogy soha nem fogja feljelenteni a tolvajokat. Lombroso leírja a Camorra egyik tagjának esetét, akit fe­lettesei arra kényszerítettek, hogy ölje meg legjobb barát­ját. Tudta, hogy a szervezet vasfegyelme alól nincs kibú­vó, ezért megkérte barátját, hogy válasszon: melyik halál­nemet tartja elviselhetőbbnek. Ez a kolerát választotta (Ná­polyban éppen kolerajárvány dühöngött). Ráfeküdt egy alig valamivel előbb meghalt ágyára, a hullaszállítók ösz- szetévesztették a halottal, s a közös sírba vetették. Sikerült megmenekülnie ebből a pokol­ból, ámde nem Camorrától, amely őt is, barátját is meg­gyilkolta. A Manó Nera (Fekete Kéz), a Maffia e hajtása, nem jelen­tős szervezet. Minden város­ban néhány tagja van, akik együttesen követnek el külön­böző bűncselekményeket a gyilkosságtól a zsarolásig (Folytatjuk.) SOMOGYI NÉPLAP 1970. szeptember 26.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents