Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-17 / 218. szám
Útirajz helyett Kevés nagyobb örömet islerek, mint az utazásét. Kamaszkoromtól megfogalmazott vágyam: gazda módján szeretném megismerni hazámat, s amit lehet, a világból is látni. Utaztam éjszaka döcögő vicinálisokon, lovaskocsin és stoppal, teherautók tetején és úrvezetők mellett, örültem új embereknek, új arcoknak. Nem felejtettem el a lenin- grádi taxisofőr örömét, amikor rossz oroszsággal szülővárosáról áradoztam: hasonlóképpen a bolognai orvost, aki büszkeséggel cipelt végig a Via Rizzolin és a Larg- ho Trombettin, az ifjú Bologna modem városnegyedében. Gazda módján... Városunk utcáit nap mint nap róva, sokan nézünk kritikus szemmel egy-egy hosz- szú ideje tatarozásra váró házat (az Április 4. utcában van egy tűzfal, amelyet egy kézilabdadobással össze lehetne dönteni), a , szemetet, a használhatatlan telefonfülkéket a hiányos neonokat. S az öröm, amikor megláttam az A huszonöt éves Bartók Béla 1906-ban érkezett BaJaton- berénybe. Népdalgyűjtő és népzenekutató indulásának első esztendejében... Már alig él a községben emlékező, akivel Bartók Béla szót váltott, vagy akitől népdalkincsét akarta feljegyezni. A magányosan élő Tóth Anna emlékezik így: — Ismertem a Bartók tanár urat. Nagyon kedves fiatalember volt, mindenkit énekeltetni akart, engem is. Persze abban az időben »nem illett«, hogy egy 18 éves lány bárkinek is egyedül és hangosan énekeljen. De Kovács Józsi bácsi, a házigazda, és az öreg Varga Bandir János sokat énekelt a tanár úrnak. Varga Szántó József elmondta, hogy Bartók, Varga Bandir Jánostól gyűjtötte az alábbi népdalokat: »Eltörött a csiga gémje, Hogyan itatok estére? Pántlikát kötök a gémre, Mégis megitatok véle,-« »Falu végén a vasvella, mégis bejött a kolera. Se urakra, se papokra csak a szegény parasztokra. Sej nosza igyunk rája, úgyis elnyel a sír szája. Ott lesz fáradt testem csendes hazája.« Az emlékezők szerint Bartók nemcsak a népdalokat, hanem a népi táncokat és a népi szokásokat is gyűjtötte. \ Illúzió lenne, ha azt írnám, hogy népszerű ez a mindenbe mindenkor beleszólni kész szemlélet. A gyerekoszlopon rést nyitó és áthajtó állami Volga utasai, a tévedésből háromszorosan számlázó vendéglátóipari alkalmazott nem rajonganak persze az utasember odafigyeléséért. Utazva többet lát az ember, s nagyon jó érzés, ha van »hatásköre« a jelzésre. Autóstop? Sok tízezer magyar fiatal csaknem egy évtizede sürgeti — a sajtó támogatását is élvezve— a magyarországi autóstop ügyének rendezését. Firenzében, Zágrábban, Krakkóban sóvárogva gondoltam erre, s őszintén sajnálom, hogy a KISZ központi bizottsága nem érzi illetékesnek magát, hogy kézbe vegye ezt az ügyet. A huzavona, a fiatalokat külsejük alapján eleve huligánnak bélyegző ítélet lehetetlen légkört teremtett. Az autósok riadtan mesélik a fényképezőgépet és a drága pénzért vásárolt mozgófejű tigrist tolvajló stopposok Megnyerő egyénisége miatt a környék lakói előtt nagyon népszerű volt. Mondják, hogy pitvar végében, fatuskón, az énekelő parasztok társaságában töltötte az estéket. Az emlékezők szerint három nyarat töltött Bartók Béla Balatonberényben. 1953 nyarán Kanyar József, a kaposvári Megyei Levéltár igazgatója hívta fel a községi tanács vezetőinek figyelmét, hogy régebben Bartók Bala- tonberény községben népdalgyűjtő munkát végzett. Javasolta, hogy munkásságát a ház falán, melyben lakott, emléktáblával örökítsék meg. Sajnos a ház ekkor már nem állt, 1952-ben romos állapota miatt lebontották. Hála a volt tulajdonos, néhai Kovács József Ilona nevű leánya, Kertész Lajosné rajzoló tehetségének, a házat eredeti hűségében lerajzolta, bár nem tudta, hogy a nagy zeneszerzőnek állít örök emléket. Azóta a rajzról újabb rajzok és fényképek születnek, hogy az utókor számára tartós emlék maradjon. Az emléktábla elkészült, az északi szomszédságban lévő községi tar.ácsháza falán helyezték el. Szövege: Bartók Béla A nagy magyar zeneszerző Balatonberényben végzett népdalgyűjtő munkássága emlékére. Rigó Lajos újak; de egy statisztikai ösz- szesítőben olvasom: Magyar- ország lakosságának 40 százaléka 26 év alatti. Többet kellene törődnünk a jó példákkal. Csak az MTI jóvoltából került a napilapok hírei közé a matematikai diák- olimpiász évről évre ismétlődő magyar sikersorozata. (Két-három tárgyalótermi tudósítást elengedtem volna egy ottani riportért.) Utaznának... Nekik és a hozzájuk hasonlóknak talán nem lenne problémájuk? Millió van. Például hogyan lehetne olcsón világot és hazát látni? A KISZ Express Utazási Irodája egy 10 napos szovjet utat (Moszkva—Leningrad) zsebpénzzel alig kevesebb, mint 3000 forintért kínál. Nincs sok különbség az Express és a többi utazási iroda árai között. Tudna-e a KISZ egyhónapos nyelvtanulással összeköthető nyári munkalehetőséget találni szocialista testvérországokban középiskolásoknak, egyetemistáknak, szakmunkástan utóknak? Nagyon sok helyi kísérlet sikeréről tudunk, senki nem mondhatja, hogy ez lehetetlen. Az ifjúsági mozgalom helyzetéről töprengve tavaly a szegedi nyári egyetem, idén a siófoki Balatoni beszélgetéseken is több tucat kollégámtól hallottam, hogy sok helyen száraz, bürokratikus a KISZ-vezetés munkastílusa. Ez pedig aligha lehet jelentős vonzerő a tizenválahányévesek számára! Magánterület! A lassan szeméttel elárasztott Balaton-partról sokan állapították meg, hogy a világ legszebb természetes gyermekstrandja. A Balatoni Intéző Bizottság sajtótájékoztatóinak hála — tudjuk, hogy nagyszabású tervek készülnek körsétányról és lidóról, de amit láttunk: a kisajátított Balaton-parton magán- és állami területet jelző tiltó táblák sokasága, s egyik-másik üdülőhelyen bizony sétálhat néhány száz métert, aki ingyen szeretné a Balatont nézni. Népszerűtlen erről beszélni, de jövőnknek tartozunk vele. Mi köze lehet ehhez a KISZ-nek? Kár, hogy ez nem nyilvánvaló mindenki előtt. Gazdává' kellene válnia. Neki kellene feloldania azt a bizalmatlanságot, amelyet a fiatalokkal szemben sokan táplálnak. Indokolatlan gyanakvás, és mindebben a legfájóbb, hogy olyanok részéről is, akik emlékezéseikben büszkén regélik, hogy 18—20 éves korukban már üzemrészeket bíztak rájuk. Így törvényszerű ez? Nem hiszem. Bámulatos érzéketlenségnek nevezném inkább. Szíjártó István Az ablaknál, ahol a pénztáros a fizetést osztotta, néhány ember álldogált. — Ez az első fizetésed, Viktor Vasziljevics — jegyezte meg Iván Szemjonovics, a részleg művezetője. Kézszorítással gratulált Vitykának, és bement a műhelybe. — No, nézd csak, hogy eltűnt — gondolta magában Vityka. — Gratulálok az első fizetésedhez, Viktor Vasziljevics! Ez célzás. Inni kell vele valamit. A mama természetesen ezzel nem lesz elégedett. Megolvassa majd a pénzt, és azt mondja: »Ez valahogy kevés, Vityka.« Én erre: »Mit tegyünk? Ez az első fizetés. Illő volt a művezetőt meghívni a vendéglőbe. Ez, hogy úgy mondjam, tradíció!« Vityka elpakolta a szerszámokat, letörölte a munkapadot, átöltözött és várta a művezetőt. De úgy látszik, Iván Szemjonovics nem siet. Valamiről beszélget Kovrogin- nal, a technológussal, aztán pedig bemegy az irodájába. Megjátsszak ezt a dolgot — határozta el Vityka. Végre a művezető odament Vítykához. Nem fordított rá átfestett megyeházát, később a Nagytemplom épületét! (Bizonyára lesznek, akik osztoznak véleményemben, hogy a színház festését nem a kellemes meglepetések cím alatt közlöm...) örültem a városi tanács első fórumdélutánján a közéleti bátorságnak, hogy vezetőink hallani kívánják a kaposváriak véleményét. Szóval úgy gondolom, utazásról is, itthoni szemlélődésről is csak a gazda módján érdemes tűnődni. rémtetteit, mások éppen könnyű kalandot remélnek a fiatal lányok felvételétől. Egyszóval zűrzavar, fejetlenség. A tv-ben felelős belügyi dolgozó nyilatkozata: — Nem tilos az autóstop. Aztán az egyik kisközség rendőrparancsnoka: a miniszter azt mond, amit akar, itt én szabok törvényeket. Öltözékükben, viselkedésükben uniformizált fiataljainkról nem lenne jobb többet tudnunk? A jelzések, tudom, nem Bartók Balatonberényben „Kék szivárvány, kék szivárvány. .. “ Szedik a Pannónia Kincséi BETONOSZLOPOK tűznék hegyükre az eget, ha olyan magasra! tudnának nyújtózkodni. Közöttük drót feszül. Mögöttük a szabályos tagolódás kontrasztjaként: enyhe légáramlástól meglebbenő, csipkézett szőlőlevelek. Kis kalyibájából az őr kiint, mutatja, merre menjünk, hol találjuk meg a sztiretelőket. A nagyberki központi Egyesült Ka- posvölgye Termelőszövetkezet ezerholdas területén asz- Megkerül a ■ szunyok szedik a nagyra duzzadt szemű fürtöket. Az úton — amelyről az autó kereke határozatlan repülésre kényszeríti a port — két férfi áll. Az egyik barna svájcisapkás, világos inges ember. — Kiss József vagyok, a szőlészeti brigád vezetője. Negyven asszony dolgozik itt. Csoma-Szabadiból, Mosdósról, Nagyberkiből jöttek össze. A szüretet szeptember másodikén kezdtük. Két vagonnal szedtünk le eddig. Most még csak a »színelés« folyik, az első szedés. Csak az érett kerül a ládákba. A hét végére végzünk a munkával. Lehet, hogy az idén három szedés is lesz. Fokozatosan érik be a termés. Másodjára a »hónaljkiágazósokon« termett fürtök szárai kerülnek majd kés alá. Én úgy látom, közepes a termés az idén, tavaly jobb volt. Kereslet van rá bőven. Szállítunk a MÉK- nek, a pécsi csemegeboltoknak, no meg a Pannónia Társulásnak. A másik férfi, Komáromi Sándor — a Szövetkezetek Somogy megyei Értékesítő Közponjának áruforgalmi előadója — bólint: — Igen, csakugyan szívesen vásárolunk a Pannónia Kincséből. Ma éppen húsz mázsát szállítunk innen. Este visszük, holnap már kapható lesz a boltokban. Az idén a sok eső rontotta a szőlő mennyiségét, minőségét. FÜRGE UJJAK bíbelődnek a nehéz fürtökkel. A dúsan nőtt levélek között is felkutatják a »kincset«. Virág Istvánná kiegyenesíti derekát. — Szabadiból járok a szőlészetbe. Ki kerékpárral, ki gyalog érkezik. Nincs messze a falu. 1906 óta dolgozom a kincs«. brigádban. Most mór egyre gyakrabban tudok jönni. Nőnek a gyerekek, több lesz az időm a közös munkára. Mindig azt mondom, ha valaki kérdi, ez a munka a legszebb Szemtisztítás. a mezőgazdaságban. Meg aztán feladat is van téltől-té- lig, mindig. A kereset is jó. A férjem is a szövetkezetben dolgozik traktorosként, ösz- szejön a havi négy és fél ezer forint. Most, hogy nyári szünet volt az iskolában, a nagyobbik lányom, az Erika is gyakran elkísért ide. Nagyon tétszett neki itt. A kisebbik is mindig jönne velem reggelenként... Kékre festett fémállvány, rajta ládák. Két asszony dolgozik mellette. Fejkendősek, kötényesek. Bernáth Gyulá- né és Gál Dénesné Mosdósról. — Ez, amit állványnak nevezett, a »csúszószán« — világosítanak fel. — Szüretelőszánnak is szokták mondani. Nyolc-tíz láda is ráfér. Aztán ahogy haladunk előre, húzzuk magunklial. Reggel hátkor kezdjük a munkát, este ötkor fejezzük be. Autó hoz bennünket, az. is visz vissza. így aztán nincs gond az utazgatással. önkéntes brigád vagyunk mi. Aki nem akart, az nem jött ide. Csak az, aki érti ezt a munkát. A szedés után ki kell ollózni a hibás, megbámult szemeket. Most éppen ezt csináljuk. Hogy »kínálja« magát az áru. ha a vásárló elé keiül. Nekünk már hiába kínálkozik. Az elején még csipegettük, de most már meguntuk az ízlelgetést. Teljesítményre dolgozunk. jobb, ha a kéz munkával van elfoglalva. Nyolcvan kiló szőlőt kell leszednünk és megtisztítanunk egy nap alatt. De többet szoktunk. így aztán megkeressük a hatvan forintot mindennap. Kicsivel még többet is. Azért jó, hogy most már a szedésnél tartunk, s látjuk az egész évi munka eredményét. Éppen eleget kapáltuk, kötöztük a nyáron. Télen is volt mit csinálni. A vesszőt dolgoztuk fel, oltásra készítettük elő. Most itt van a fáradozás gyümölcse. Lehet, hogy ettől, lehet hogy mástól, néha jó kedvünk támad. Ilyenkor aztán egész délután énekelgetünk munka közben. Mindent, ami eszünkbe jut. De leginkább azt, hogy »Kék szivárvány, kék szivárvány...« A Röpülj páva adásaiban hallottuk. Gál Károlyné énekelte. Hát ez igen tetszik nekünk.. . A FEGYELMEZETT betonoszlopok, cikkcakkos levél- kuszaság között tűnnek el, csak itt-ott villan fel egy- egy színes blúz, szoknya. Valaki újra rázendített: »Kék szivárvány, kék szivárvány. ..« Leskó László Jurij Rihter: i Az eh különösebb figyelmet, meg sem állt mellette, csak úgy menet közben vetette oda: — No, a holnapi viszontlátásra! — és igyekezett a kijárat felé. Vityka utána sietett és megfogta a kabátja ujját: — Iván Szemjonovics, hát maga hová? — Hogyhogy hová? Természetesen haza. — De hát én .megkaptam az első fizetésem, s így a műve- vetőmet meg kell . vendégelnem. — Senkit sem kell megvendégelned! Első fizetésedből vegyél egy tortát meg egy üveg pezsgőt, és azzal lepd meg a mamádat. — De én magával akarok inni. Ez tradíció! — Nem valami okos tradíció ez, Vityka. — Okos, nem okos, de tradíció. Nagyon kérem, fogad-, ja el! — Hagyjuk az egészet! — Maga talán nem kedvel engem? Lehet, hogy rossz esztergályos vagyok? Ha így van, mondja meg, és én átmegyek egy másik üzembe ... — Ugyan, miket beszélsz! — Ha nincs kifogása ellenem, akkor meg gyerünk! Nem akarok én rosszat. Csak leülünk egy étteremben, hallgatunk egy kis zenét... — Tudod, hogy én nem iha- tom. Az orvosok eltiltották. — Akkor nem iszik, de legalább tiszteljen meg azzal, hogy eljön. Fél óra múlva az étterem egyik asztalánál ültek, előttük, jegyzettömbbel a kezében a pincér. — Hát akkor: halat, sonkát, salátát moszkvai módon készítve és pirogot. Mindenből, természetesen, két adagot. — Italt? — Én egy üveg ásványvizet, a fiatalembernek pedig hozhat két deci bort — mondta Iván Szemjonovics. — Hogyisne! — vágott közbe Vityka. — Egy üveg konyakot! A pincér hamarosan meghozta az ételt, az ásványvizet, és egy üveg márkás konyakot. — Az első fizetés örömére! — mondta Vityka, és megtöltötte a kétdecis poharakat .. Húsz perc múlva Vityka — se szó, se beszéd — áttelepedett egy fiatalemberhez, aki a szomszédos asztalnál ült. Iván Szemjonovics fizetett, aztán nagy nehezen kivonszolta az étteremből a kapa- lódzó Vitykát. Taxiba ültette és hazavitte. Amint Iván Szemjonovics is hazaért, átadta a fizetéséi a feleségének, Az asszonytárs megolvasta a pénzt, rosszallóan jelentette ki: — Te Vány a, ez kevesebb a szokottnál! — Tökéletesen igazad van — mondta sóhajtva Ivén Szemjonovics. — Az egyik gyerek, aki a kezem alatt dolgozik, most kapott először fizetést. Illő volt megvendégelni az étteremben... Ez, tudod, tradíció. Fordította: Sigér Imre SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. szeptember 17.
