Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-02 / 205. szám
I Köszöntő helyett Tegnap kezdődött a tanév, az évtized első tanéve. A kezdet semmiben sem különbözik a többitől, szitált a köd, ünneplő ruhás gyerekek gyülekeztek. Évnyitókat tartottak az iskolákban. A Kalinyin városrészbe^ az általános iskola felé igyekezett a kisember, tisztára mosdatva, felöltöztetve. — Szóval te most leszel első osztályos. De miért egyedül jössz az évnyitóra? — Nem egyedül jövök, mert jön majd az anyukám is. Csak azért megyek egyedül, mert nem félek... — Szóval nagy fiú vagy és bátor. És mondd, a többieket ismered már? — Hát, az oviból néhányat. — Bent az iskolában voltál már? — Igen. A nyáron is ... ker- getőztünk a pályán. — A tanító nénit ismered? — Ot még nem ismerem, a nevét mondták, csak elfelejtettem. De van már táskám isv meg toliam is. A színesekkel írtam is már... — Hát tudsz írni? — Csak úgy, játszásiból. — És van már füzetem is. De most már tessék előremenni, mert hátul jön anyu, én pedig sietni akarok. Egyedül akarok menni, hogy lássák — nem félek ám! T. T. Vár az iskola Rácz Ágnes: — A tanítóképző intézet első éves hallgatója leszek, 8-án kezdődik a tanév, addig még van pár napom. — Milyen érzés újra elsősnek lenni? — Tulajdonképpen még nem is tudom. Nagyon jó érzés az, hogy bejutottam az intézet hallgatói közé. Arra, hogy ismét elsős leszek, tulajdonkép\ pen nem is gondoltam. Várakozással nézek az új tanév elé. Üj iskola, új környezet, sok ismeretlen ember. Egy kicsit félek. A gimnáziumban nagyon jól összeszokott közösség volt az osztályunk. Jó lenne, ha itt .is kialakulna egy ilyen közösség. örülök annak, hogy az általános iskola, a gimnázium elvégzése után olyan iskolába fogok járni, ahol a hivatásomra készülök. Mindig is tanítani szerettem volna. Lehet, hogy azért, mert szüleim is pedagógusok. Gyakran bementem édesanyám osztályába, és figyeltem, hogyan tanítja a kicsiket. Jó lenne már tanítani... Mindegy, hogy első, második, vagy negyedik osztályban. Az lehet az igazi, amikor egy osztályt több éven keresztül tanít az ember. így lehet igazán megismerni a "kerekeket. De amíg eddig eljutok, sokat kell tanulnom. Jó lesz még három évig diáknak lenni. Vár az új iskola, a társak, a vizsgák... S. M. A tanév els5 napján ÍGY KEZDŐDÖTT... ____________________________________ '___________________________________\, „ Maga jött- be korán“ VARASZLÓN véget ér a kövesút. Varászló a világ vége. Ha télen a szél befújja az utat hóval, még közlekedni sem lehet. A varászlói iskola egy tanerős. Ez a »tanerő«, Kun Jánosáé augusztus tizenötödikén, harminchat évi tanítás — ebből húsz év a parányi községben — után nyugdíjba ment, s helyét lányával, Kun Erzsébet diplomás tanítónővel töltötték be. A ház hátsó traktusában a nyitott ajtón és ablakon a beeresztő jellegzetes illata dől az udvarra Hiába, itt is kezdődik az iskola, s más nem fogadhatja a gyerekeket, mind a rend és tisztaság. — Amikor 1950-ben idekerültem Nemesdédről, a kis szobányi tanterem úgy nézett ki, mint egy utazási irda. A falak teleaggatva plakátokkal: Utazzon a Mátrába és a Balaton mellé! Ácsolt padok, szemléltető képnek se híre, se hamva. Volt viszont harmincnégy tündéri alsó tagozatos gyerek. Kedves történetkéket őrzök róluk, gondoltam, hogy egyszer megírom, de aztán nem került rá sor. — Itt a lehetőség, megkérem, mondjon el néhányat! A szobában kellemes hűvös van. A modern bútorok mellett görbe lábú, fekete zongora, a falon tájkép. A tanító néni egy kicsit szabódik. — Volt egy szőke kisfiú, Lacika, aki az egyik nap elkésett. Nagyon sírt a padban, megkérdeztem, hogy miért késett el. Közben megsimogattam a buksiját. — Nem én késtem el, hanem maga jött korán — vágott vissza hüpögve a gyerek. Vagy egy másik, amikor egyikük fél kilenckor fogta a táskáját, hogy hazamegy. — Miért mennél ilyen korán, fiacskám? Még tart az iskola. — Igen, de otthon megfőtt a borsóleves. Hát tessék ilyen indoknál komoly maradni. Kilépünk a már őszies verőfénybe, körülnézek az udvarházban. A kapu két oldalán két szép diófa, a ■ kerekes- kúton paradicsomok kacérkodnak a nappal, s hátul, a kerítés sarkában katlan gőzölög. Paradicsombefőzésben zavarjuk meg őket. Az édesanya mindhárom lányát tanította, s az utód, Erzsiké — akit a mama nem tudott »kire«^hagyni — már ötéves korában ott csücsült az iskolapadban. Észrevétlenül tanult meg olvasni. — Kaposváron is tanítottam, majd Nemesdéden át veze- vezetett az út ide, ahol véget is ért. Ismerem a városi és a falusi gyerekeket. A vidékiek igazi gyerekek: egyszerűek, aranyosak. S mennyivel nehezebb nevelni őket, itt nincs óvoda, ahol felkészítenék őket az iskolára. Az idén júliusban a tanító néni elvitt néhány gyereket a Balatonra. Amikor hajóba kellett szállni Fonyódon, néhányan belekapaszkodtak a kezébe: — Tanító néni! Ez mozog! — Képzelheti, mekkora élmény veit nekik a tó, volt aki még a falut sem hagyta el. Tavaly az AGROKER-től kaptak egy televíziót. Azóta a gyerekek az Iskola-tv valamennyi adását figyelemmel kísérik. Már előző nap szólnak, hogy másnap mit lehet és kell megnézni. Erzsiké jóformán szótlanul hallgatta végig édesanyja történeteit, néha kisegítette, kiigazította. — VALÓSZÍNŰLEG Nemesdéden kezdem a tanítást, mert itt is köszetesítenek. Pedig olyan jó volna itt maradni. Ígértek iskolabuszt... Láttam édesanyámtól, hogy milyen fárasztó egyszerre négy osztályt tanítani, de szívesen próbálnám én is. Varászlónak 436 lakosa van, harminchat a tv-k, nyolcvanhat a rádiók száma. Varászlón véget ér a kövesút. Pedig Varászló nem a világ vége. Saly Géza A PEDELLUS Van ennek a foglalkozásnak hivatalosabb és szárazabb ne- ' ve is: hivatal- segéd. Alapjában véve édes mindegy, hogy melyiket használjuk, de — nem megszokásból — én inkább a pedellusnál maradok, mert a diákhoz, akár az iskolába járóhoz, akár az emlékeiből élőhöz, sokkal közelebb áll az évszázados megszólítás. A Réthelyi Általános Iskola új épület. Színes falak, modern, nagyüveges vasajtó, a kapu Kossuth-díjas szobrászművészünk Olvasó lánya és rengeteg virág. Ennek a kis szellemi birodalomnak őre és gazdája Takács István, aki jövőre harminchárom évi pedelluskodás után vesz hivatalosan búcsút az iskolától. — Nem is akarok még a nyugdíjra gondolni, hiszen messze van, de azért a feleségemmel együtt, aki szintén hivatalsegéd itt az iskolában, már most kétségbeesünk, hogy az az idő is elkövetkezik. Az iskola mögötti hátsó udvaron kócos, fehér puli méreget bennünket, miközben a pedellussal körülsétálunk, s megcsodáljuk húszéves kézimunkáját, a parkot. Az, hogy egy iskola körül mindig van virág, nem követelhet különösebb lelkendezést, s hogy egyre több tanintézetet ölelnek körül a virágágyások, örömmel nyugtázzuk. — Bolondja vagyok a virágoknak, s a gyerekek Is gyorsan megszeretik, vigyázzák a filodendronokat, rózsákat, muskátlikat. A legritkább esetben kell szólnom, hogy hagyják békén, s ennek legalább annyira örülök, mint egy-egy új rózsatőnek. Nem is olyan régen, amikor még én is nebuló voltam, állandó háborúskodásban álP- tunk a ki- és becsengető pedellussal. Mondanom sem kell, hogy — szerintünk — mindig későn csengetett ki és korán jelezte a szünet végét. Azóta a tanáriban a fali csengőgomb lezárta a vitát, s mint a kéthelyi iskolában is, egy-egy tanuló jelzi az órakezdetet, ami eleve kizárja a gyanúsítást. A régi felekezeti iskolából, az apácák hagyatékaként itt maradt egy húzós csengő, ha nincs áram, akkor ezzel csengetnek. Takács István huszonnyolc éven keresztül — dktóbertől márciusig — minden reggel három órakor kelt, s a faluban szanaszét szórt tantermeket befűtötte. Két osztály volt a pedagógus-, egy a tanács- és három a kultúrháznál. — Többen és többször melegedtünk annál a tüzelőnél, s bár nem vagyok mai gyerek, azért csak ment a kocsi. Ebben a tizenkét tantermes épületben már »úr« vagyok a régihez képest. Kimegyünk az iskola elé, a pedellus büszkén mutogatja virágait, a szép pázsitot, aztán gyorsan virágollót kerít, s megajándékoz bennünket öt szál rózsával. — Lassan ennek is lejár az ideje, de azért illata még van. A szünetekben egy-két gyerek — persze csak úgy játékból — az egész sort végigszagolja. Remélem ezekkel sem vallók szégyent... S. G. ....v e lőtt Szakszervezeti iskola az üzemekben Minden tisztségviselő tanul 117-en Pécsen készülnek feladatukra Alap- és középfokú oktatáson készítik föl a szakszervezetek a választott tisztségviselőket a megyében. Az SZMT 1970—71. évi oktatási, terve azt a célt tűzte ki, hogy mindenki ismerje megbízatását, annak értelmét, az időszerű tennivalókat, a mozgalom előtt álló feladatokat és megvalósításuk módszereit. A bizal/niakat elsősorban a munkahelyeken képezik, mégpedig előadássorozatokon. Ezeken a foglalkozásokon az ötéves tervektől az ifjúságpolitikáig. a szakszervezetek feladatától a lakásépítési programig sok mindenről szó lesz. A szakszervezeti bizottságok az ajánlott témákat kiegészítik a munkahely sajátosságaival is. A műhely- és osztálybizottságok titkárait és tagjait ugyancsak a munkahelyeken készítik föl. A szakszervezeti bizottságok felelősek azért, hogy a választott tisztségviselők kétharmadát az üzemben vagy a gazdaságban oktassák. Dr. Rétsági Béla, az SZMT szervezési és káderbizottságának vezetője elmondta, hogy a nagyobb alapszervezetekben, mint például a Villamossági Gyár, a textilművek, az AKÖV, az elektroncsőgyár vagy a ruhagyár, célszerű helyi »szakszervezeti iskolát« szervezni. Az SZMT és a szakmai megyei bizottságok elsősorban ott szorgalmazzák ezeknek az iskoláknak a megnyitását, ahol a személyi és a tárgyi föltételeket biztosítani tudják. A szakszervezeti választások után kétszeresen fontos a tisztségviselők oktatása. Az SZMT munkatársai részt vesznek azokon a tájékoztató jellegű eligazításokon, amelyeken a megyei pártbizottságok az újonnan megválasztott tisztségviselőkkel tanácskoznak. A megyebizottsághoz nem tartozó alapszervezetek tisztségviselőivel az SZMT közvetlenül találkozik majd a választás után. Egyes kiemelt témákból az SZMT oktatást szervez a bizalmiaknak. A pécsi középfokú szakszervezeti iskolán száztizennégy tisztségviselő tanult az 1969— 70-es oktatási évben. Most száztizenhét szb-titkárt. műhelytitkárt, vezető bizalmit, kultúr-, bér- és termelési felelőst, munkavédelmi megbízottat, társadalombiztosítási tanácselnököt és nőfelelőst javasolnak a pécsi bentlakásos tanfolyamra. A régi és az újonnan megválasztott szakszervezeti tisztségviselők négy- és kéthetes tanfolyamon vesznek részt. Az SZMT segítséget nyújt a szakmai megyei bizottságoknak és a megyebizottsághoz nem tartozó alapszervezeteknek az iskolára javasoltak kiválasztásában, a pécsi iskolának pedig előadók és osztályfoglalkozást vezetők küldésével. Lengyel folklór Két hétig Lengyelországban vendégszerepeit a marcali fogyasztási szövetkezet népi együttese. A látogatás viszonzásaképpen szeptember 9-én egy Krakkó környéki népi együttes látogat megyénkbe a marcali szövetkezet vendégeként. A marcaliak gazdag programot készítettek elő barátaiknak. Kirándulásokat szerveznek a megyébe, Tihanyba és Badacsonyba, megismerkednek Veszprémmel, — Somogybán Péccsel, Kaposvárral. Üzemlátogatás után Balatonbogláron, a járási művelődési házban adnak műsort. A lengyel folklórprogram mellett bemutatkozik a balatonboglári fogyasztási szövetkezet szöllőskislaki népi együttese is. Mesztegnyőn Szeptember 13-án délután részt vesznek a vendégek a szüreti felvonuláson, este pedig közös műsort adnak a művelődési ’házban. Janusz Oseka: Találkozás Egyik ismerősöm, aki a diplomáciai szolgálatban tisztviselő volt, a következő történetet mesélte el nekem, amelyet változtatás és kommentár nélkül idézek: Bielanira mentem látogatóba. Késő volt, ezért elhatároztam, hogy taxival megyek. Félórás várakozás utfln végre megpillantottam egy közeledő taxit. Futottam eléje. Sajnos, amikor kiriyitottam a ka- csi ajtaját, velem szemben egy deresedő hajú, előkelő tekintetű urat pillantottam meg, aki a másik oldalon akarta magát befészkelni a kocsiba. Villámgyors szóváltás robbant ki közöttünk: \ — Én foglaltam le a kocsit. — De, uram, hiszen látja, hogy én! — Tessék kiszállni! — Szálljon ki ön! — Nagyon fontos ügyben megyek a repülőtérre. — Én meg a miniszter feleségének a temetésére. — Szálljon ki gyorsan! — Hogy merészel így beszélni? — Kimászol vagy nem? — Menj innen a fenébe! — Ne lássam itt tovább a pofádat! — Pofája az ökörnek van, meg neked, te marha! — Idegbeteg vagyok, és szétcsaphatom a koponyádat! — Csak ki ne tépjem a... — Hallgass, te idióta! — Tűnj el innen, te tökfil- kó! — Gazember! E rövid szóváltás után kinyújtottam jobb karomat, erősen összeszorítottam a fogam, és a disztingvált urat kezdtem kituszkolni a kocsiból. Egy pillanat múlva már kint volt,- de még maradt annyi ideje, hogy ököllel oldalba csapjon, úgy, hogy nyögve estem a kocsi ülésére. Elsuttogtam a címet. Elindultunk. Még láttam, hogy a deres hajú férfi egy másik taxihoz rohan. Nagysokára megérkeztem az ismerősömhöz. Kiszálltam a taxiból és fizettem. És már üdvözöltem is a háziakat. Néhány perc múlva megjött a következő vendég is. A deres hajú, diszfingvált úr volt, akit nem is olyan régen, volt szerencsém megismerni. A háziasszony bemutatott bennünket: — K. úr, a mi híres diplomatánk. — Z. úr, az akadémia professzora. Barátságos mosollyal üdvözöltük egymást. Ügy láttam, hogy egészen kedves ember. Szürke szemének szelíd tekintete volt, a homloka magas, intelligens. Finoman élcelődött. Hiába, mégis csak az akadémia professzora! De elhatároztam, ha taxit keresek, amikor hazafelé megyek, iaveksz'-m elkerülni, mert az oldalamban még mindig éreztem a fájdalmat. A professzornak olyan ökle volt, mint egy hordárnak. Lengyelből fordította: Bába Mihály 5 SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. szeptember 2.
