Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

r VILLATULAJDONOSOK Gyakran utazom a Balaton partján. Vonattal, gépkocsival, néha busszal is. De valahány­szor találók valami újat. Fris­sen húzott falakat, újonnan ■emelt nyaralókat, kupacba szórt téglát, kavicsot. És ami még rejtve marad a járműről pásztázó -tekintet elől! Azt mondják, még néhány év, és a déli part összefüggően beépült települést alkot. Villatulajdonosok. Irigyelt emberek. Víz mellett tölthetik a hét végét, a szabadságuk he­teit, a gyerekek pedig a nagy­mamával, ráérő rokonnal vé­gig élvezhetik a nyár tóparti örömeit. ■ Kik is a boldog tulajdono­sok? A társadalom melyik ré­tegeiből kerülnek ki? • A válasz viszonylag köny- nyű: elsősorban egyes értelmi­ségi rétegek — szabad foglal­kozásúak, orvosok, mérnökök — tagjai, aztán gazdasági ve­zetők és jól kereső maszekok. Elsősorban ők alkotják a törzs­tulajdonosokat, főképp a diva­tosabb üdülőhelyeken. De ve­lük korántsem fejeződik be a sor. Kis fizetésű értelmiségiek, tsz-tagok, alkalmazottak vál­nak egyre nagyobb arányban villatulajdonosokká. Igaz, többségük temérdek munká­val, nemegyszer éveken át építi szerény nyaralóját, ami általában egyetlen ingatlantu­lajdonuk is egyben. És rendsze­rint kisebb, kevésbé divatos településeken. S. I. középiskolai tanár. Hat- gyermekes családapa. Fiaival együtt, csaknem teljesen önál­lóan, éveken át építette a vil­láját. Sátorban laktak, maguk főztek. Szép, nagy épületet emeltek szorgos munkájukkal a máriai csatorna partján. Sz. I. iskolaigazgató, több mint tíz esztendeje még olcsón jutott telekhez ugyanitt. Mini­mális tőkével, apróbb, családi kölcsönökkel vágott neki az építkezésnek. Amint mondja, nem kis részben azért, hogy a közös udvarú, sivár, több la- kójú házból saját kis környe­zetébe meneküljön. Sokáig be­tonaljzat szürkéllett a szobák­ban, az idén aztán parkettára is került. Minden évben mun­kált valamit az épületen és a környékén.. Június végén köl­tözik ki a család, és augusztus utolsó napjaiban indul vissza. — A főzés? — kérdezem az ugyancsak pedagógus feleség­től. — Magam végzem. — Nem fárasztó? — A férjem meg a gyerekek segítenek a beszerzésben. Két órára mindennel végzek. így a délután a pihenésé. Kellemes. csendes hely, tá­vol a szokásos nyári harsogás­tól. Akárcsak dr. L. Gy. járási főorvos fenyvesi villája. Az udvaron bográcsban fő a mar­hapörkölt, burgonyával. Azt mondják, rendszerint egy tál ételt készítenek, hogy keve­sebb legyen a főzés, mosogatás gondja. így is elég a négytagú, jó étvágyú családot ellátni. A villát egyébként régebben vet­ték, használtan, elég jutányos áron. Ma legalább a kétszere­sét kapnák érte. Tavasszal is gyakran kijárnak, a nyár nagy részét pedig itt töltik. A házi­gazda innen jár be a 25 km-re levő munkahelyére. Bogláron ismerős falusi ki­rándulókkal találkozom. B. A. tsz-tag az állattenyésztésben dolgozik, felesége a növényter­mesztésben. Magas fiatalember vezeti a kocsit. A fiuk. 24 éves építésztechnikus, az ő számára keresnek valami jó helyet. 50 —60 ezret szántak rá. — A telket én vállaltam — magyarázza az apa. — Azért jöttem magam is. Az építés a fiamé. Jó helyen járunk? Mert ajánlottak kettőt is, úgy értet­tem, ezen a tájon. De lehet, hogy eltévedtünk. Nem tudunk segíteni, elbú­csúzunk. A kocsiban mondja az ismerősöm, tudom-e, hogy Fenyvesen külön utca nyílt az egyik közeli falu lakóinak vil­láiból. Valaki megkezdte, a többi fojtatta. De nemigen tud­ják élvezni, legföljebb a gye­rekeik, meg nyaranként bérbe adják magánüdülőknek. Mások is felhasználják jöve­delemszerzésre a villájukat. Üjabban ugyancsak elterjedt a padlástér beépítése is, ami újabb szálláshelyeket jelent. A fülkapott kőműves kisipa­ros még vasárnap sem látja a villáját. Legföljebb néha este­felé szalad ki családjához, amelynek tagjai egy szobát hagytak maguknak, a többi helyiséget bérbe adták. Évek óta ugyanaz a pécsi család lak­ja heteken át. • — Mikor fürdött a Balaton­ban utoljára? — kérdezem a házigazdát. — Nekem hideg a tó. Ha rit­kán — inkább télen — tehe­tem, Hévízre járok. — Miért építette? — Házam, gépkocsim van, egyébként takarékosan élek, nem iszom, nem dohányzom. Ajánlották még nyolc évvel ezelőtt ezt a telket, megvettem. Aztán gyorsan felhúztuk rá az épületet is. Sátortetős, hagyományos stí­lusú, a harmincas évek divat­ja szerint tervezett téglaház. A legtöbb új építkezőké ilyen. Nem elég bátrak merészen újat terveztetni. Persze, más oka is akad a konzervatív szemléletnek, amint elmond­ják: a modern vonalú épüle­tekre nehezebben találnának kivitelezőt is. P. L. egy falusi iskola igaz­gatója, kissé eltért a szokvá­nyostól. Meredek tetőjű, tűzfa­las épületet terveztetett, ter­mészetesen a padlástér beépí­tésével. Izzadva, feketére sül­ve emeli a gerendákat. Iparo­sait hazulról hozta. — Szolgálati lakással rendel­kezem — mondja. — Gondos­kodni kell azonban valami sa­ját hajlékról, ami nyaraló is, de nyugdíjas éveimre lakásul is szolgál. Hogy miből? Volt egy kis megtakarított pénzem, eladtam hozzá a néhány éve lottón nyert gépkocsit, és neki­álltunk. Feleségével, egyik gyereké­vel dolgozik itt, ideiglenes fa­házikóban meg sátorban lak­va. A másik gyerek otthon vi­gyáz a házra, a nagymama fel­ügyeletével ellátja a baromfia­kat. A szomszéd telket ugyancsak egy pedagógus házaspár vette meg. Azt mondja, a rnunka- helyén szeretett volna építeni, de nem kaptak megfelelő tel­ket, csak távol az iskolától. Így inkább villát épít, és ez lesz majdan a végleg?" otthona. Munkahelyén megmarad a komfortos szolgálati lakása. Egyébként az általam ismert tulajdonosok többsége, ilyen helyzetben van. Néhány tehe­tősebb vagy szerencsésebb ki­vételével otthon az állam, a vállalat biztosítja a megfelelő lakást. E. L., egy nagyobb bolt ve­zetője, a kevés kivétel közé tartozik. Üj gépkocsiján érke­zik a villához. Nyaralója ved­lett vakolatával az elhanya­goltság látszatát kelti. — Eladom — világosít fel. — Újat akarok építeni, egészsé­geset, nagyobbat. A telket már megvettem. Óvatosan érdeklődöm az anyagi forrásokról: — Valami örökség? Sértődötten néz rám: — Rokontalanok vagyunk. De ketten keresünk! Gy. I. tanácsi dolgozó vi­szont némi örökséghez jutva kezdhette meg az építkezést. Az egyébként is takarékos csa­lád két év alatt húzta fel a villát. Sok méreggel, gonddal, munkával. Villatulajdonosok. Két hó­napig sajátos világban, merő­ben új környezetben élnek. Irigylésre méltók? Az emberi alkat, érdeklődés, családi kö­rülmények, no meg jó néhány véletlen indíték szabja meg, ki merre, hogyan keresi a fel­üdülés, a kikapcsolódás — de azért tegyük hozzá: némi jöve­delemkiegészítés — lehetősé­geit. ök ebben találják rtieg Paál László ADÁSHIBA Szeptember 17— / 9 : Országos történész vándorgyűlés A Magyar Történelmi Tár­sulat, az Országos Pedagógiai Intézet, a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat az idén szeptember 17. és 19. között rendezi Gyulán az országos történész vándorgyűlést. Az ülésszakra az ország minden részéből több mint 150 részve­vőt — egyetemi és főiskolai ta­nárokat, tudományos kutató­kat, múzeológusokat, levéltáro­sokat, archívumvezetőket, pe­dagógusokat, helytörténelíró- kat — várnak az alföldi vá­rosba. A képernyő u A komédia végigjárja a ha­zai színpadokat. A tavalyi bu­dapesti bemutató után az idén már bemutatta a Déryné Színház, Veszprémben is lát­hatják a nézők és a kaposvári Csiky Gergely Színházban is folynak a próbák — Laczkó Mihály rendező vezetésével. Szakonyi Adáshibáját jó­részt már ismeri az ország, és hogy »feléje fordult« ennyi színház érdeklődése, az azt is bizonyítja, hogy elég kevés manapság a jó, és sok érte­lemben mai színpadi mű. Az igény, az érdeklődés pedig nagy. És ez természetes. Az Űj Írás hasábjain elol­vashatták az érdeklődők a darabot, úgyhogy nem köny- nyű feladat rendezni és ját­szani sem. Mit mondhatunk róla előze­tesként? Laczkó Mihály rendező: — Sokféleképpen, sokfajta felfogásban lehet színpadra állítani az Adáshibát. Lehet abszurd felfogásban is ját­szani és lehet naturálisán. Mindegyikre találhatunk pél­dát a mostani bemutatókból. Annyi bizonyos, hogy meg kell érteni és érezni a Szako- nyi-komédia sajátos abszurdi­tását, illetve, nem a végletes abszurdumig fokozva kell be­mutatni. Kiss Ferenc, Bódog szerepé­ben: — A kispolgárságot, a kis­polgári világot vette célba a szerző. Ennélfogva darabja nagyon is a mának szól. Jó szerep, egyszerű eszközökkel lehet megformálni, és hálás alakítást ígér. Az Idős Kossuth-díjas szín­művész, Kiss Ferenc elmond­ta, hogy 1960-ban játszott utoljára Kaposváron, vSennyei Vera volt a partnere, és ahogy emlékezett, »nagy siker volt«. Valóban, nagy sikerek kí­sérik Kiss Ferenc pályáját, és most is. a próbán is fáradha­tatlan optimizmussal, lelkese­déssel dolgozik. Jöhet ismét­lés, újrakezdés — nagy türe­lemmel formálja, alakítja szerepét a többiekkel együtt. Annyit elárulhatunk — tv előtt zajlik a darab, de kép­ernyő mégsem lesz a színpa­don, és a játék sem a televí­zióban folyik, hanem Bódo- gék körében, akik látszólag egyszerű emberek, mindenna­pi típusok és mégis ... Bódognét — az október vé­gi premieren — Takács Anna játssza majd, a darab további szereplői: Hőgye Zsuzsa. Fa­ragó Sári, Forró Pál, Dánffy Sándor és Kárpáti Tibor. T. T. Kitüntetett népművelő Másodszor is gyökeret ereszt Nagy öröm, ha az ember újra találkozhat írásainak egyik-másik szereplőjével. Eb­be az örömbe meglepetés is vegyülhet, mint ezt a mostani példa is bizonyítja. Schneider Antal tanítóval 1967 telén is­merkedtem meg. Hóval borí­tott erdőn át értem Kisasz- szondra, itt tanított, itt élt nagy-nagy szeretetben. Kará­csonyi írásom címe jut az eszébe most, amikor kezet szorítunk. Gyökerek — mond­ja. A Magyaratádi Általános Iskola kapujában állunk, is­merősként köszöntve egymást. Beljebb megyünk, a szűk igazgatói irodába. Schneider Antal. Szocialis­ta kultúráért jelvénnyel ki­tüntetett népművelő válaszol a kérdéseimre. — Annyira lecsökkent az iskolások száma Kisasszon- don, hogy már csak egy ta­nítóra van szükség a faluban. Mi maradtunk volna, a fele­ségemmel — mondja a tanító. — Hogyan sikerült beillesz­kednie az új falu közösségé­be meg a munkába? — A két év munkával telt el, még nem is gondolkodhat­/. Nyári mazsolák 3. Gellérthegy-oldali mellék­utca. Az emeletes villa négy fala vadszőlővel futtatott. A több száz négyszögöles kert közepén úszómedence. A há­zi strand partján a friss ho­mokban egy férfi és egy gyerek hempereg. A csöppség kócos, für­dőruhás, kis potrohú, három év körüli. A nagyság gondosan fésült, enyhén po­cakosodó. A játszótársakat az utca felől, a drótkerítésnél két bakfis bámulja. — Jé... a... — mutat a szőkébb csitri, s kimondja a színházból, filmről, rádió­ból, televízióból ismert sze­relmes színész nevét. Ideál. Szépfiú. élőadás előtt, elő­adás után a kiskapunál au- togramgyűjtök hada lesi. Horgászok tiszteletbeli elnö­ke, pincérek barátja, futbal­listák élbiztatója. Ruhatá­rosnők kedvence, agg pálya­társak jótevője. Hódításai­ról peliykál a körúti koz­metikusnő. Szóval hős. — Fiatalabb, mint a szín­padon — lelkesedik a rács­nál a kontyos vöröses. — Nézd, milyen kedves... Klasszabb a Gábor Mikinél, fessebb a Básti Lalánál, strammabb a Bessenyei Fe­rinél. .. (a Mikizés, Lalázás, Ferizés »természetes«. A be- cézés Pesten díjnál több: rangjelző, népszerüségmérő.) A produkció szünet nélkül folytatódik. Az amorozó nem titkolja: tetszeni akar. Kacagást vár, sikerre vágyik. Nem a kí­vülálló leányzókkal törődik — a kis legény mosolyára, tapsára, elismerésére vadá­szik. Grimaszolva, ripacs- kodva, minden áron. Cyrano bukfencet hány, Oberem bé­kaügetésbe kezd. Agárdi Pé­ter kézen áll... Majd a földre huppan, fáradtan el­nyúlik, talán liheg is. Hiába. Kis közönsége nem hagyja pihenni, ismétlést követel: — Napapa, még egyszeri... Napapa; még egyszer! A kislányok továbbállnak elindúlnak. < Szó nélkül, csöndesen. S a napapa újrázik. 2. Péter és Pál együtt jár­tak iskolába valamikor. Pé­ter jó tanuló volt, Pál rossz. Péter eminens, Pál bukott diák. A szülők milliószor említett példaképe: Péter a mumus, a rém pedig Pál. Míg aztán — miért miért nem — Pált elérte a végze­te, aminél szörnyűbb annak­idején egy gyerekkel sem történhetett. Papája nem­csak ígérte, hanem meg is tette: suszterinasnak adta a fiát. i Pál az osztály szényene cipész lett. Régen volt, réges-régen. Ma meg ma van. S Pál ma is cipész. Maszek kisiparos a Lipótvárosban. Péter kitüntetéssel matu­rált, summa 'cum laude dok­torált. Tanár lett belőle. Pe­dagógus ma is. A minap lát­ta, mutatta is kisfiának a zsúfolt 6-os villamos abla­kából egykori osztálytársát. — Látod ott azt a bácsit, abban a vadonatúj Opel Re­kordban?. .. — s büszkén tette hozzá: —; Együtt jár­tunk iskolába. A Vörösmarty téri cuk­rászda pultja előtt egy na­gyon idős nénike és egy na­gyon-nagyon fiatal leányka áll. A rövid hajú matróna kedvében szeretne járni a még rövidebb frizurájú csit- rinek. — Neked mit vegyek? — Semmit. — Rigó Jancsit? — Nem... — Indiánért?... Dobost?... Sarokházat? — Nem kérek. — Nézd, francia krémes! Most hozták ki, még egé­szen friss. — Kösz, de sütire nincs kedvem.,. Az öreg hölgy tovább ka­pacitál: — Hát akkor mire... Vá­lassz! A bakfis menten rendel. Határozottan, magabiztosan: — Egy fél gint... László Miklós tam ezen. Pár napja kezdő­dött meg az új tanév, nekem a harmadik Magyaratádon. Mit hoz ez számomra? — tű­nődik, és tekintete' az ablakon kívüli világra sikl’k. — Van munka elegendő — mondja a lélegzetvételnyi szünet után. — A munkáit keresztül érhe­tem el, hogy beilleszkedjek a falu közösségébe. A fiatalokat már tavaly jobban meg tud­tam nyerni, mint az időseb­beket. Hogy ebben is változ­zon valami, az 1971-es kultu­rális tervben erről is gondos­kodnom kell. * — Minden jó népművelő egyben gazdája is a falunak, de nem egyedül. Kik a mun­katársai ? — Legtöbbet az iskola se­gíthet a népművelésnek. In­nen kapok előadókat, a tan­testület tagjai részt vesznek a szervező munkában is. A partnerek köre az utóbbi években tovább bővült. A ter­melőszövetkezet az anyagi alap biztosításával járul hoz­zá a munkához. Közös fenn­tartásba veszik a klubkönyv­tárat. Innen az iskolától a Szalma István klubkönyvtár falát lát­juk. .— Már csak a pecsét hiányzik az okmányokról. Az a célom: a lakosságnak mi- minél szélesebb körben nyújt­sak színvonalas szórakozó ű és művelődési lehetőséget. A kitüntetés a mintegy két évtizedes népművelői mun­kásság elismerését fejezi ki. De nemcsak ezt: — Az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetésemtől sem lehet elválasztani. A pedagó­giai munka és a népművelői tevékenység egységet alkotva lehet eredményes. — Verhet-e kétszer gyöke­ret az ember? — Ez a célom. Nem szeret­nék egy-két év után új állo­máshelyen próbálkozni is­mét. Mert kis dolgok elérésé­hez is nagyon, de nagyon sok idő keH. Horányi Barna SOMO'CFYI NÉPLAP Szerda, 1970. szeptember 16. M

Next

/
Thumbnails
Contents