Somogyi Néplap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-02 / 205. szám
A SOMOGYI IPAR JELENE, JflYŰJE Egy célért — együtt. A z MSZMP X. kongresz- szusára készülve egyre jobban a közvélemény érdeklődésének középpontjába kerül megyénk gazdaságának fejlődése és a III. ötéves terv eredményeinek értékelése. Somogybán a II. ötéves terv idején különösen dinamikus iparfejlesztés indult meg. Ez alatt az időszak alatt az ipari termelés 62, a termelékenység 12, a foglalkoztatottak száma 42 százalékkal emelkedett. Az iparban 885 millió forintot ruháztak be, ami a megye összes beruházásainak 19 százaléka volt. Ez a fejlődési ütem is kevésnek / bizonyult ahhoz a gazdasági és társadalmi változáshoz, mely ebben az időszakban a mezőgazdaság szocialista átszervezése kapcsán bekövetkezett. A szűkös 'munkalehetőségek miatt 1960 és 1964 között 10 ezer ember költözött el a megyéből és 6—8000 járt el más megyébe dolgozni. E feszültségek feloldását, a megye gazdaságának gyorsabb ütemű fejlesztését, a lakosság élet- és munkakörülményeinek javítását szolgálták azok a gazdasági életre vonatkozó központi és helyi párthatározatok, amelyek a III. ötéves terv iparfejlesztési programjában valósultak meg. E program célkitűzései szerint erősíteni kell a megye iparát oly módon, hogy az ipar termelése 50 százalékkal, , a íbglalkoztátották száma 20—30 százalékkal növekedjen. Javítani kellett az ipar technikai színvonalát és a munkahelyi körülményeket, az ipar szerkezetét oly módon, hogy a hagyományos élelmi- szeripari és könnyűipari ágazatok mellett növekedjen a gépipar aránya, ezzel is biztosítva a korszerű, nagyobb perspektívát nyújtó ipari bázis kialakítását. Elő kellett segíteni az ipar termelőerőinek kedvezőbb térbeli elosztását. Gondoskodni kellett a növekvő szakemberszükséglet kielégítéséről, és biztosítani, hogy fejlesztési politikánk szektorra való tekintet nélkül segítse elő az iparfejlesztés kedvező adottságainak kihasználását. E célkitűzések megvalósítása érdekében ipari beruházásokra a III. ötéves tervidőszakban 1,8 milliárd forintot fordítottunk, ami az összes beruházás 23 százaléka. Ebből a nehézipar 51,6, a könnyűipar 11,2, az élelmiszeripar 37,2 százalékkal részesedett. Befejeződött a húsfeldolgozó ipar, valamint a konzervipar rekonstrukciója. Folyamatban van a cukorgyár és néhány tanácsi vállalat felújítása. Elkészült a VBKM új,' 1800 munkást foglalkoztató gyára, a siófoki szikvízüzem. Megkezdte működését az Egyesült Izzó Kaposvári Elektroncső Gyára, ahol 110 millió forint beruházás eredményeként évenként 11 millió rádiócsövet, -tömböt gyártanak, és az idén már 1800 embert foglalkoztatnak. 1968 óta dolgozik a Mechanikai Művek marcali üzeme, ahol évente 70 ezer olajkályhát, 6 millió kondenzátort gyártanak és 1500 embernek adnak munkát. Megkezdődött a termelés a Finommechanikai Vállalat URH adó-vevő készülékeket gyártó üzemében, mely mind berendezései, mind gyártmányai tekintetében a megye legkorszerűbb gépipari üzeme. Építik Tabon a Videoton tv-alkatrészgyárát és a Budapesti Vegyipari Gépgyár 100 millió forintos tartálygyárát, Nagyatádon a Danuvia Szerszámgépgyár 600 munkást foglalkoztató üzemegysége épül. E zek a beruházások az ipari termelés 50 százalékos növekedését és 12—13 ézer ember (ennek 50 százaléka nő) munkába állítását tették lehetővé. Jelentősen megváltoztatták a megye foglalkoztatási struktúráját is. A megye hagyományos mezőgazdasági, jellege ugyan megmaradt, de megváltoztak a foglalkoztatás ágazati és területi arányai1. Az iparfejlesztéssel megkezdődött a megyén belüli területek gazdasági fejlettségében levő aránytalanságok kiegyenlítése. Jelentősebb ipar van kialakulóban Marcaliban, Tabon, Nagyatádon. Kisebb körzetek foglalkoztatási gondjait oldották meg a Kadarkúton, Nagybajomban, Karádon, Fonyódon üzembe helyezett, 200 —400 embert foglalkoztató kisüzemek. 1966-ban a szocialista iparban foglalkoztatottak 56 százaléka még Kaposváron dolgozott, de 1970 végére a vidék részesedése eléri az 50 százalékot. A célkitűzéseknek megfelelően kedvező változáson ment át a megye iparának szerkezete is. A felsorolt eredmények mellett természetesen vannak gondjaink is. A munka termelékenysége 1965—1969 között csak 5 százalékkal növekedett. A termelékenység növekedését bizonyos mértékben hátráltatta a rendkívül gyors létszámnövekedés, a gyártmányösszetétel változása, a gazdasági szabályozók egyes elemei és a laza munkaerőgazdálkodás. N em vagyunk elégedettek a megyei ipar technikai színvonalának növekedésével. Igaz, az új üzemek többségükben korszerű berendezéseket telepítettek, a foglalkoztatottak számához viszonyított technikai színvonalmutatók mégis azt bizonyítják, hogy a gépesítésben még az iparilag fejletlen megyéknél is rosszabb szinten állunk. Az iparosítással kielégítettük a munkát keresők igényét, de magasabb fokon új szükségleteket teremtettünk. Az iparosodott községekben több lakást, óvodát kell építeni. Gondoskodni kell' korszerű kommunális létesítményekről. Az iparfejlesztésben eddig szerzett tapasztalataink igazolták a tervidőszakra vonatkozó gazdaságpolitikánknak és ipar- fejlesztési módszereinknek a helyességét. Helyesnek bizonyult az ipar- fejlesztési alaprendszer, melynek keretében a kormánytól az 1968—1970-es évekre 73 millió forintot kaptunk az ipartelepítés támogatása címén. Ennek az összegnek az ésszerű fel- használásával 6 új gyár telepítését és 6 üzem bővítését segítettük oly módon, hogy a települő vállalatok további 413 millió forintot fordítottak e beruházásokra. Helyes volt a tanácsi vállalatok és telephelyek ingyenes átadásának módszere. 1960—1970 között 9 vállalatot, illetve telephelyet adtunk át minisztériumi vállalatok részére. Ezekben az üzemekben azóta a foglalkoztatottak száma 3000-ről 11 ezerre növekedett. Hatékonyan szolgálta a foglalkoztatás nöyelé- sét a megyei tanács saját fejlesztési alapjából iparfejlesztésre fordított 23,7 millió forint, amelyből a tanácsi vállalatok és a kisipari szövetkezetek részesedtek. Bebizonyosodott, hogy az iparfejlesztés egyik legfontosabb eszköze a területfejlesztésnek, a lakosság életszínvonala emelésének. Az ipar gyors fejlesztése hozzájárult ahhoz, hogy a megye lakosságának száma ismét növekszik, és az ipari körzetekben erős városiasodás indult meg. 1960- tól 1970-ig Somogy megyében a városi lakosság aránya 12 százalékról 20 százalékra növekedett. Megyénk ipari üzemei stabilak, és jó eredményeket értek el az új irányítási rendszer körülményei között is. Az elmúlt három évben javult a vállalatok jövedelmezősége, erősödött a gazdasági és pártszervek együttműködése, növekedett a dolgozók jövedelme. Helyes volt, hogy az ipar- fejlesztés folyamatosságának biztosítása végett törekedtünk a nagyobb távlatokat átfogó, a IV. ötéves tervidőszakra áthúzódó beruházások előkészítésére. Ennek megfelelően a IV. ötéves tervben várható a Finommechanikai Vállalat, a Budapesti Vegyipari Gépgyár, a t/ideoton, a Mechanikai Művek, a Danuvia Gépgyár beruházásainak komplettírozása és több vállalat továbbfejlesztése. E tapasztalatok felhasználásával a megye ipari szakembereinek közreműködésével elkészítettük Somogy megye iparának a IV. ötéves tervre vonatkozó fejlesztési irányelveit. Ezek hamarosan a közvélemény elé kerülnek. Az előkészítő munkákból már látható, hogy a III. ötéves tervben befejezett és megkezdett ipari' létesítmények, valamint a megye adottságai lehetővé, a megye gazdasági elmaradottsága pedig szükségessé teszik az ipar 1 további fejlesztését. Ennek megfelelően a következő tervidőszakban a megye ipari termelését mintegy 40— 45 százalékkal, a foglalkoztatottak számát közel tízezerrel kívánjuk növelni. Elősegítjük a településstruktúra további megváltoztatását oly módon, hogy az iparfejlesztés eredményeként alakuljanak ki városias települések. Ennek megfelelően fejlesztési eszközeink nagyobb részét nem Kaposváron, hanem vidéki körzetközpontokban, elsősorban a járási székhelyeken, de különösen Barcson kívánjuk felhasználni. A megye adottságainak megfelelően továbbra is segíteni kell a gépipar, az élelmiszer- ipar és a könnyűipar fejlesztését. A gépiparon belül elsősorban a híradástechnikai cikkek, a könnyűiparon belül a faipari cikkek termelését kell növelni. Törekedni kell a tanácsi iparvállalatok és szövetkezetek technikai elmaradottságának megszüntetésére. El kell érni, hogy e szektorok megerősödött termelőegységei bázisát képezzék a lakosság részére végzett ipari javító szolgáltatásnak. Fel kell építeni az új nyomdát, bővíteni kell a bútoripari vállalatot. Biztosítani kell a szolgáltató iparok részarányának növekedését. A lakosság ipari javító és szolgáltatási igényeinek kielégítésére elsősorban ■ a háztartási gépek, rádiók, televíziók, elektroakusztikai cikkek, gépkocsik javítását, valamint a lakások karbantartását és a textiltisztítást végző szolgáltatás fejlesztését kívánjuk támogatni. T örekedni kell az intenzív beruházási ' módszerek alkalmazására és a vállalati munka hatékonyságának javítására. Ennek megfelelően több korszerű gépet és technológiát kell alkalmazni. Javítani kell a vezetés színvonalát, elő kell segíteni, hogy a vállalatoknál a vezetés egységesebb és következetesebb legyen. Deák Ferenc, a megyei tanács ipari osztályának vezetője Egyetlen — a közösség egészét érintő — kérdés sincs a Kaposvári Tejipari Vállalatnál, amelyben a szakmai vezetőség a pártvezetőség, a szak- szervezeti bizottság és az ifjúsági szervezet vezetőségének a meghallgatása nélkül döntene. Ez a — lehet így is mondani — széles társadalmi bázis a döntések helyességének a biztosítéka. A két évet értékelő taggyűlésen Nagy József párttitkár egyetlen jól szemléltető példát mondott erre: a m-últ évben az első félévet veszteséggel zárta a vállalat. Az idén kétmillió forintnál több nyereséget értek el. Az eredmény mögött nagyobb volumenű felvásárlás, takarékos gazdálkodás van. A sajtüzem gondjait például aktívaülésen vitatták meg: az ott elhangzott javaslatok sorra megvalósultak. Mivel a döntések előtt párbeszéd folyik a vezetők és a beosztottak között, kritikus, jó a légkör. Érdemes idézni a párttitkár szavait: »A mi vállalatunknál komoly bázist jelent a szocialista brigádmozgalom és a törzsgárda. A tizenöt brigád 136 tagja érti a munkáját, s ezért merem azt mondani, hogy az év első felének eredményei jogos reményeket ébresztenek bennünk: elérhetjük a szocialista munka vállalata címet.« Hogy milyenek a brigádok? Egy példa erre: a Komarov neMIKÖZBEN EZREK és tízezrek ismerkednek a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás nagyszerű eredményeivel, a korszerűbb gépekkel, az Állami Biztosító pavilonjában Fehér Sándor vezérigazgató a biztosító nehéz esztendejéről, a kárkifizetési »rekordról« tájékoztatta a sajtó képviselőit. — A mezőgazdasági termelés velejárója az elemi kár — mondotta a vezérigazgató és szavait az általa ismertetett adatok hűen bizonyították. Egyúttal azt is, hogy a biztosítás a gazdálkodás szerves része, enélkül minden gazdasági vezető túlontúl nagy kockázatot vállalna magára. A múlt esztendőben augusztus 15-ig az Állami Biztosító 548 millió forintot fizetett ki növét viselő szocialista brigád a tejipari vállalatok országos vetélkedőjén a hetedik helyet szerezte meg. Augusztusban a tejiparban éppen e^ a brigád indított el egy országos mozgalmat az árvízkárosultak megsegítésére: vállalták, hogy építeni mennek Szabolcsba. Felhívásuk visszhangra talált. Hogy ebben a vállalatot — s olykor a trösztöt is — megmozgató akciókban milyen szerepe van a — létszámban nem éppen nagy — pártszervezetnek, arra két tényt érdemes idézni: a vállalatnál huszonnégyen kaptak kitüntetést. Ebből nyolc ember tagja a pártszervezetnek. A másikat Szondi István igazgató mondta el: »Amikor — a Kapos kiöntése idején — veszélybe került a cseri üzem, hívás nélkül szinte az egész pártszervezet ott volt, mentette a gépeket. Hatalmas kártól mentették meg az üzemet: ha a kompresszormotorok víz alá kerülnek, legalább egy hétig nem termelt volna a cseri telep.« De nemcsak ilyen nehéz helyzetben lehet a párttagokra számítani. A tejiparban országos szinten negyvenszázalékos volt a termelékenység emelkedése. A kaposvári vállalatnál 75,8 százalékot ért el. Igaz, ezt a kényszer is diktálta: kevés volt a munkaerő, a feladatok pedig vénykárokra, ez az összeg az idén már meghaladta az egy- milliárd forintot is. Téli ki- pusztulásos,. károkra a tavalyi 194 millió forinttal szemben az idén 334 milliót, jégkárrá 300 millió forintot fizettek ki. Sokat mond azt is, hogy 200 000 kataszteri hold termése után a jégkárt majd még ezután fizetik ki. Az Állami Biztosító vezér- igazgatója tájékoztatást nyújtott az árvíznél keletkezett károkról. Szabolcs megyében közvetlenül a lakóházakban keletkező károk után 67 millió forintot fizettek ki — ez az összeg az év végéig eléri a 80 milliót —, egyéb károkra pedig 27 millió forintot térítettek meg a lakosságnak. A vezérigazgató szavaiból az is kiderült, hogy nemcsak nőttek. Éppen ezért van nagj í jelentősege az új keresésének- j Ez a többre, jobbra törekvés megmutatkozott a taggyűlésen is: sokszor esett már szó a nagy gondról, a bejáró munkások helyzetéről. Őket, mint a pártvezetőség beszámolója megemlítette, nehéz bevonni bármilyen munkába. Az igazgató a munkát értékelő taggyűlésen jelentette be: megépítik a régóta hiányolt munkásszállást. Talán a jövő év végére el is készül. Lelemény kell csak hozzá: áttelepítenek néhány irodát, s lesz hely. Ezeket a gazdasági tennivalókat csak úgy tudta segíteni az alapszervezet, hogy közben maga is megerősödött és — a taggyűlésen fogalmaztak így — megfiatalodott. Két évvel ezelőtt, amikor a városi pártvégrehajtóbizottság a munkájukról tárgyalt, kifogásolta, hogy gyenge a pártépítés, nem vagy alig vesznek fel új tagot. A bírálat eredménye: tízzel nőtt — felvételek révén — az alapszervezet létszáma. — A fejlődés jó —■ mondta a párttitkár —, de az arányokkal nem lehetünk elé» gedettek. Az alapszervezet ösz- szetétele, a férfiak és a nők aránya nem tükrözi a vállalatnál meglévő arányokat. Egy feladat a sok közül, amelyik már az új vezetőségre az árvíz, a belvíz, a jég, a téli kipusztulás okozott kárt, hanem szinte minden területen jelentősen emelkednek a biztosító kárkifizetései. Év végéig csak a mezőgazdaságban a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok részére kétmilliárd forintnál nagyobb összeget fizetnek ki. Ennek ellenére a biztosító az összevont vagyonbiztosítás összegét nem emeli, változatlan feltételekkel köti meg az érintett gazdaságokkal. A sajtótájékoztatón szóba került, s ez intő figyelmeztetés a mezőgazdasági üzemek vezetőinek, hogy évről' évre emelkedik falun a balesetek száma. Ezt jelzi az is, hogy 1967-ben »csak« 17 ezer, tavaly pedig már 42 ezer balesetre fizetett kártérítést az Állami Biztosító. Legsajnálatosabb, hogy a balesetek számát elsősorban a felelőtlenség, a gondatlanság növeli. Talán segít e téren az, hogy a gödöllői agráregyetemen külön tanszéket létesítettek munkavédelmi szakmérnökök képzésére. S hogy segítsenek a védekezésben és nagyobbtámogatást nyújtsanak a biztosítottaknak, bevezették az idén a termelőszövetkezeti tagok részére a csoportos élet- és balesetbiztosítást, amelynek alapján — százszázalékos rokkantság esetén — 30 forint biztosítási díj ellenében 70 000 forint kártérítést fizetnek. A termelőszövetkezetíta- gok helyeslését mutatja, hogy az év első hét hónapjában 84 000 csoportos élet- és balesetbiztosítást kötöttek. A S A JTÓTA JÉKOZT 4TÓ részvevői több kérdést tettek föl a vezérigazgatónak a biztosító munkájával, a kárrendezésekkel, a jégkárok megelőzésével kapcsolatban. Érdeklődtek arról is, hogy az árvíz, illetve a belvíz milyen nagyságú területen okozott kárt. A válaszból kitűnt, hogy hazánk hasznosítható mezőgazdasági területéből 520 000 kát. holdon keletkezett kár, s csak a növénykárok összege feltehetően meghaladja a 2,5 milliárd forintot. Szalai László Mintha játékgépek lennének... ...olyan kicsik, érdekesek a francia Gutbrod S. A. cégnek a mezőgazdasági kiállításon látható gépei. Talán nincs látogató, akinek figyelmét ne ragadná meg ez a mindössze kétszáz négyzetméteres terület, ahol a különböző mezőgazdasági kisgépek mellett ott találjuk a sportpálya-karbantartó gépcsoportot. A mini traktorhoz gyepszőnyeglazító, pá- lyagereblye, seprőhenger, talajegyengető és talajlazító munkagép tartozik. vár. K. I. // Sajtótájékoztató a kiállításon Kárkifizetési „rekord az Állami Biztosítónál \ SOMOGYI NÉPLAP Szerda, 1970. szeptember 2. f