Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

XXVI. évfolyam, 181. szám 1970. augusztus 4., kedd Ä századik tolóhajó \:v'"' “y f- • *,.t • *'' %*■ ^ ^ i:'* ■ f? ■ ■ AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA i A vietnami békeerők küldöttségének látogatása Tegnap a Hazafias Népfront budapesti bizottságánaJí Nép- köztársaság úti székiházában baráti találkozón látták vendé­gül a Vietnami Nemzeti De­mokratikus és Békeerők Szö­vetségének Magyarországon tartózkodó delegációját. Tár­sadalmi és tömegszervezeti ve­zetőkkel, egyházi személyisé­gekkel, szocialista brigádok képviselőivel ismerkedett meg és folytatott véleménycserét a delegáció, amelynek vezetője dr. Trinh Dirik Thao jogász- professzor, a szövetség köz­ponti bizottságának elnöke, a DVKi ideiglenes forradalmi kormánya konzultatív tanácsá­nak alelnökié. Dr. Pesta László, a budapesti népfrontbizottság alelnöke kö­szöntötte a vendégeket, tájé­koztatást adott azokról az eredményes szolidaritási ak­cióikról, amelyekkel Budapest lakossága hitet tett és tesz ar­ról, hogy az indokínai népek szábadságküzdelmét a végső győzelemig támogatja. Har­mati Sándor, a Magyar Szoli­daritási Bizottság elnöke az országos szolidaritási megmoz­dulásokról adott áttekintést. Dr. Trinh Dinh Thao elmon­dotta az esemény részvevői­nek, hogy a Vietnami Nemzeti Demokratikus és Békeerők Szövetsége, amely 1968-ban a nagy tavaszi offenzíva idején alakult meg, hathatósan támo­gatja a DNFF tevékenységét, s létrehozása fontos lépést je­lentett a dél-vietnami haladó erőik politikai egységéért, a dél-vietnami bábkormány el­szigeteléséért és megdöntéséért folyó harcban. Díszes albumban foglalva átnyújtották a vietnami vendé­geknek azoknak a fotóknak és más dokumentumoknak a so­kaságát, amely a Vietnammal vállalt szolidaritás magyaror­szági akcióinak sikerét tanú­sítja. Ajándékokkal kedves­kedtek a vietnami békeerők küldöttei is vendéglátóiknak. (MTI) Augusztus közepére várják a SALT bécsi ülésszakának befejezését Rendkívüli megbeszélést tar­tottak tegnap a bécsi SALT szovjet és amerikai delegátu­sai. Az eszmecserén nem vet­tek részt a teljes delegációk, de ott-voltak a küldöttségek ve­zetői: Szemjonov és Smith. Ma kerül sor a szovjet nagy-i követségen a stratégiai fegyve­rek korlátozásáról tanácskozó szovjet' és amerikai küldöttsé­gek bécsi ülésszakának 29. hi­vatalos találkozására. Ugyan­akkor úgy hírlik, hogy a ked­di és pénteki hivatalos ülések közötti napokon o jövőben is tartanak majd olyan csökkent létszámú, soron kívül beikta­tott eszmecseréket, amilyene­ken már korábban is találko­zott a két küldöttség. A szovjet—amerikai találko­zások sűrítéséből a megfigye­lők arra következtetnék: 1. Mindkét fél augusztus közepére be akarja fejezni a bécsi ülésszakot; 2. le akarják zárni a rend­kívül -terjedelmes tárgyalási anyag bizonyos körülhatárol­ható részletének megvitatását; 3. bizonyos — nyilvánosság­ra ugyan egyelőre még nem hozható — javaslatokkal sze­retnének elutazni Bécsből, melyekre a SALT — valószí­nűleg ősszel Helsinkiben ösz- szeülő — következő tanácsko­zásán konkréten visszatérhet­nek. (MTI) A Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységé­ben — az Egyesült Arab Köztársaság megrendelésére — 1962 óta készülnek folyami tolóhajók. Ebben az évben vízre bocsátják a századikat. A Balaton menti gyárban a tolóha­jók mellett más — hazai forgalomra szánt — vízi jármű is készül. (MTI fotó — Jászai Csaba felv. — KS) Folytatódtak Moszkvában a szovjet—nyugatnémet tárgyalások Az erőszak alkalmazását kizáró szerződésről Moszkvá­ban tárgyaló szovjet és nyugatnémet küldöttség tagjaiból alakult munkacsoport tegnap délelőtt, moszkvai idő szerint 11.00 órakor ismét összeült. A szovjet—nyugatnémet mun­kacsoport ülése csaknem másfél órán át tartott. JELSZAVAKKAL NEM LEHET HÁBORÚZNI“ Tárgyalások a tűzszünetről Közel-keleti jelentéseink Mint már jelentettük, az Arab Szocialista Unió végre­hajtó bizottsága szombat este Nasszer elnökletével rendkívü­li ülésre ült össze. Az ülésen, amely két óra hosszait tartott, a -különböző arab fővárosokból érkezett jelentések és Nasszer elnöknek az eseményekkel kapcsolatos múlt heti főbeszá­molója fényében megvizsgál­ták az arab világ jelenlegi helyeztének minden aspektu­sát. Az. ASZÚ Végrehajtó Bi­zottságának rendkívüli ülésén kitűnt: O Az arab világban egye­sek jelenleg kísérleteket tesznek arra, hogy a megosz­tottság látszatát keltsék. Bi­zonyos arab körök igyekeznék mesterségesen véleménykü­lönbségeket szítani, s külföldi politikai erők nagydobra verik és még jobban élezik ezeket. O Bebizonyosodott, hogy ezek az arab elemek csak egyéni érdekből cselek­szenek. © Akik síkra szállnak a 90 napos tűzszünetért, azok valóban harcolnak, akik vi­szont szembehelyezkednek a tűzszünettel, azok soha egyet­len puskalövést sem adtak le, s csak a szájukkal harcoltak. Egyiptom semmi olyat nem kíván termi, ami megoszthatná az arab világ egységét, de tekintettel a rá­háruló nemzeti felelősségre, szembe kell szállnia minden kísérlettel, amely arra irányul, hogy önző érdekekből használ­ják ki a helyzetet. O A jelenlegi kísérletek célja az, hogy az Egye­sült Arab Köztársaságot eltá­volítsák az »arab felelősség­től«, amely történelmi misszió­jának részét képezi. Az impe­rialista hatalmak és Izrael szintén nem kevesebbre törek­szenek, mint hogy »megfosz- szák Egyiptomot felelősségé­től«. Kadhafi Kairóban Nasszer egyiptomi elnök va­sárnap este a Kairó környéki Kuttbeh -palotában fogadta Kadhafit, a Líbiai Forradalmi Tanács elnökét — jelenti a MENA-hírügynökség. A talál­kozón jelen volt Ali Szabri, az Arab Szocialista Unió végre­hajtó tanácsának tagja és Mo­hamed Favzi hadügyminiszter is. Kadhafi vasárnap este érke­zett 24 órás látogatásra az EAK fővárosába. Az utazásról szóló döntést a Líbiai Forra­dalmi Tanács vasárnap este tartott ülésén hozták. Az ülé­sen a közel-keleti helyzet leg­újabb meg. fejleményeit vitatták Nasszer üzenete Kairóban vasárnap este nyilvánosságra hozták annak az üzenetnek a szövegét, ame­lyet Nasszer elnök Bakr iraki elnökhöz intézett. Az egyipto­mi elnök emlékeztetett arra, hogy az ellenség támadásainak össztüzét Egyiptom ellen össz­pontosítja, és az ellenséget sújtó csapások főleg az egyip­tomi frontról indulnak ki. Ez Egyiptomot büszkeséggel tölti (Folytatás a 2. oldalon)' Bochkor Jenő, az MTI kikül­dött bonni tudósítója jelenti: Egy héttel a szovjet—nyu­gatnémet külügyminiszter tár- gatnémet külügyminiszteri tár- bonni politikai körökben to­vábbra is lankadatlan érdeklő­déssel követik a párbeszéd ala­kulását. Bonnban valószínű­nek tartják, hogy Scheel nyu­gatnémet külügyminiszter a hét közepén — feltehetően csütörtökön — visszaérkezik a szovjet fővárosból és beszámol Brandt kancellárnak az eddig élért eredményekről. Az eddigi jelentéseket és Von Weckmar nyugatnémet szóvivő moszkvai megnyilat­kozásait Bonnban vegyes ér­zelmekkel fogadták. A kor­mányt támogató sajtóorgánu­mok kiemelik, hogy »részleges eredményekkel« zárult az első hét, viszont á keresztényde­mokrata lapok a tárgyalások inegrekedését jósolják, vagy pedig aggodalmukat hangoz­tatják, hogy Scheel Moszkvá­ban »-beadja a derekát*. Szombaton a revansista szer­vezetek szószólói ismét azt követelték az NSZK kormá­nyától, hogy ne nyugodjék be­le az európai határok megvál- toztathatartlanságába, és »ra­gaszkodjék a német egység helyreállításához«. Herbert Czaja, az -áttelepültek szövet­ségének elnöke, a fennálló sta­tus quo megváltoztatását, Her­bert Hupka, a sziléziai kitele­pülték vezetője, pedig az Ode­ra—Neisse határ érvényességé­nek kerek elutasítását köve­telte. Igen nagy érdeklődést kel­tett vasárnap este Von Wech­mar nyugatnémet szóvivő nyi­latkozata. Wechmar a Süd- deutescher Rundfunknak adott interjújában kijelentette, hogy a nyugatnémet fél a megköten­dő szerződés kereteiben nem lát módot a »német egység« helyreállítására vonatkozó igé­nyeinek rögzítésére, ezért a kormány külön levélben fejti majd ki, hogy kitart célja mel­lett, anélkül, hogy magát a szerződést vitatná. Jóllehet — tűnt ki Wechmar szavaiból — a Szovjetunió kész tudomásul vermi, hogy az NSZK levélben rögzítse igényeit, Bonn ezzel nem éri be, hanem szeretné el­érni, hogy a levelet ne egy­oldalú állásfoglalásnak, ha­nem a megkötendő szerződés kiegészítő okmányának tekint­sék. A tegnapi lapoN értékelésük­ben és kommentárjaikban egy­öntetűen azt jósolják, hogy csak most kezdődik a tárgya­lások nehezebb szakasza, mert a részeredmények elsősorban nem érdemi kérdéseket érin­tettek. A tárgyalások légkörét a sajtó »tárgyilagosnak, de reménytkeltőnek« minősíti. Je­lentős gesztusnak tartja, hogy Gromiko szovjet külügymi­niszter vasárnap meghívta vi­déki villájába nyugatnémet kollégáját, és kötetlen megbe­szélést folytatott vele. (MTI) Nyári vásár Bruce megérkezett Párizsba Tegnap megérkezett Párizs­ba David Bruce, a vietnami tárgyalásokon részt vevő ame­rikai küldöttség nemrég kine­vezett új vezetője. Mint meg­érkezésékor közölte, a csütör­tökön esedékes legközelebbi Ülésen már részt fog venni. Ezzel véget ért az a nyolc hó­napos időszak, mialatt az ame­rikai küldöttség munkáját csak megbízott vezető irányí­totta, amit a VDK és DIFK a párizsi értekezlet szintje le­fokozásának minősített. David Bruce már megérke­zésekor némi meglepetéssel szolgált, amikor a párizsi tár­gyalásokról szólva — hivata­lon amerikai személyiségként — először használta a »konfe­rencia« kifejezést. • • Ünnepség Potsdamban Otto Winzer beszédet mondott Tegnap kezdődött meg a nyári vásár az üzletekben. Hatalmas tömeg árasztotta el a boltokat, s megkezdődött a válogatás a leértékelt árú nyári divatcikkek között. A vásár augusztus 3-tól 17-ig tart, ez idő alatt egyes cikkek harminc százalékkal olcsóbban kaphatók. Képünk a kaposvári "Divatsarok- üzletben készült a leértékelés első napjá­ról, amikor a vevők rohamra indultak egy-egy tetszetősebb áruért. Otto Winzer, az NDK kül­ügyminisztere, a potsdami Ce­cilienhof kastélyban hétfőn el­mondott beszédében emléke­zett meg arról, hogy a Hitler- ellenes koalíció három vezető hatalmának képviselői 1945. augusztus 2-án a német trón­örökös egykori kastélyában írták alá a második világhá­ború európai szakaszát lezáró történelmi jelentőségű doku­mentumot. Winzer beszédében leszögez­te, hogy a potsdami egyezmény pontot tett a fasiszta német imperializmus és szövetsége­seinek háborúja után. A pots­dami egyezményben kifeje­zésre jut a népek határozott követelése: ki kell irtani a né­met militarizmust és náciz­must, és antifasiszta demok­ratikus viszonyokat kell te­remteni Németországban. A Szovjetunió potsdami küldött­sége ezen a területen múlha­tatlan érdekemet szerzett, s ezáltal a potsdami egyezmény a háború utáni békés európai rend »születési bizonyítványa* lettt — hangsúlyozta a szónok. A szónok ezután arról be­szélt, hogy az NDK teljesítette a potsdami egyezményt. Mint a német békeállam, teljes jpg- gal kell, hogy részt vegyen az európai biztonsági értekezlet előkészítésében és megtartásá­ban. Otto Winzer hangoztatta: az NDK bel- és külpolitikájával egyaránt igyekszik megakadá­lyozni, hogy német földről újabb világháború indulhassov el. (MTI) 1

Next

/
Thumbnails
Contents