Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-20 / 195. szám
Cseri városrész — Bodrog — Háromfa — Rinyaújnép AZ AKARAT KÖNYVTÁRAI Herder mondta — nem szó szerint így —: ha az irodalomnak szüksége van a megújhodásra, a népből, a népköltészetből merít. Petőfi, aki ebből a forrásból táplálkozva emelkedett a legmagasabbra, a' szellem napvilágának ragyogását vágyta minden ház ablakára. Végül is egyazon folyamat két oldala ez. Mindennemű irodalmi fenségesség vagy arisztokratizmus ellenére — a nép nagy szülöttei által könyvet teremt, és ez a könyv visszakívánkozik a nagy szülő kezébe. Könyvtár és gondolatok. Nemcsak Vörösmarty versében foyrtak eggyé, a hétköznapokban is. A nagy szellemek vágyai tágas könyvtárak után, a kultúrateremtő gondolatok — és a valóság éles ellentéte. DBS Tanulmányt forgattam a kezemben »Nemes Somogyvár- njegye könyvtáráról«^ aztán mindjárt megkérdeztem Kellner Bernátot, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár igazgatóját, valljon az igazi somogyi könyvtári mozgalomról. Nem lehet évszámhoz kötni '— mondta —, és nem lehet pusztán eseményekhez sem. Annyi bizonyos, augusztus 20-a születésnapja immár a somogyi bibliotékáknak. 1952 — a megyeNi könyvtár megalakulása. 1964 — az évforduló. Nemcsak a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár átadásáé, hanem egy szemléleté, mely úgy tűnt, szárnyra kapott Somogybán. Persze, manapság a szigorúan kiszámított, még másodperceiben is szabályok között haladó világban nem lehet csak úgy szárnyalni, s különösen nem akkor, ha pénzösszegek és egyéb lehetőségek szorítják földre, szárnyak helyett lépésekbe a kultúra teremtőit. De mégis. Könyvtár épült Attalában,- Nagyberkiben és egyre másra másutt is a megyében. És igaza van a megyei könyvtár igazgatójának, amikor azt idézi: akarni annyi, mint képesnek lenni. Nem mindig az a lényeg tehát, mennyi a forint, hanem az, hogy akarom-e, hogy legyen Somogybán könyvtár. Minél több könyvtár ,.. Ma négy könyvtárat avatnak ismét — a születésnapon. Kettő felszabadulási emlékkönyvtár. A KÖZMŰVELŐDÉS MUNKÁSAI Kitüntetett népművelők Ünnepélyes csend fogadott a megyei tanács kistermében tegnap délután. Népművelők — a közművelődés lelkes munkásai ültek az asztalok mellett. Kitüntetettek... Dr. Kassai János, a megyei tanács vb-titkára köszöntötte őket, nagy elismeréssel szólva tevékenységükről. Végignéztem a névsort, nem is a neveket, a foglalkozást. Mert a tiszteletdíjasok között tanácsi dolgozók, pedagógusok, könyvtári dolgozók és természetesen függetlenített állású népművelők kapták az alkotmányünnep előtt az elismerés jelképeit, a kitüntetéseket. * Mint minden ünneplés, ez is megiható volt kissé, és ez természetes. Különösen akkor, ha nagyon sok lelkesedés, nagyon sok újbóli nekirugaszkodás kíséri az embert az érkezésig ... És tulajdonképpen nincs is érkezés még, mert tudjuk — holnap megint folytatják: Kaposváron, Csurgón, Tengődön. És nem is a jutalom vagy az elismerés volt a hajtómotorja ennek a munkának — mondta Papp Imre honismereti szakreferens aki a kitüntetettek nevében köszönetét mondott. Tari János a megyei tanács vb művelődés- gyi osztályának helyettes vezetője pohárköszöntőjében gratulált, és külön köszöntötte a pedagógus népművelőket. Szocialista kultúráért miniszteri kitüntetést kapott Fiola Pál, a megyei könyvtár csoportvezetője, Gulyás József, a megyei tanács műve lődésügyi osztályának főelőadója, Györgypál János tengődi népművelési ügyvezető, Kovács Lajos, a héthelyi művelődési ház igazgatója, PeZZérdi Gyula, a megyei könyv tár csoportvezetője, Schneider Antal magyaraládi népművelési ügyvezető és Szalai Imre szennai népművelési ügyvezető. Hét népművelő kapott miniszteri dicséretet, ketten pedig kiváló dolgozó kitüntetésben részesültek. T. T. Az Országos Népművelési Tanács kezdeményezésére indult a »100 falu, 100 könyvtár« mozgalom. Könyvtár és kultúrateremtő gondolat — idézem ismét a bevezetőt. Nem a stílszerűség vagy irodalmi- ság kedvéért választottam. Ez a mozgalom is fölvette a haroot és merészen — jóval a végeredmény előtt azt merem mondani — talán a legjobban vette föl a harcot. Miért? Mert a folyamat, amelyet Herder hirdetett, vagy Petőfi vágyott, már eredményekkel dicsekedhet. És ez a mozgalom már mem csíráztat, hanem meglevő csírákat segít életre, melyek valahol Zalában, Biharban vagy Somogybán sarjadtak. Kezdeményezések mellé áll, mert könyvtárat akart Bodrog, könyvtárat akart Rinyaújnép is. aam Nyilvánvalóan nem lehet azt mondani, kezdjétek el, majd mi befejezzük. Most sem ez volt Végigvitték a stafétabotot Háromfán is. Korszerű könyvtár, klub, művelődési ház várja az első vehdégeket. Százezreket adtak a'' könyvért Nem szeretem az utópiát. Nem is az. Itt egyszer közüggyé lett a könyv. Persze vannak másik példák is, ahol várják a könyvtárat Ellentmondás ez? Mindenképpen. Mert nem az a korszerűtlenség, hogy ott nincs rendes könyvtár, hanem az, hogy csupán »várják«. ■ ■■ Példaként említhetjük Háromfát, Rinyaújnépet és Bodrogot A kaposvári Cserről külön kell szólni, mert a cseriek nem ok nélkül haragudtak! A könyvtárat, amelyet néhány éve társadalmi munkában építettek, saját kezüket nyújtva a tégláért, hogy könyvben lapozhassanak, lebontották mégis, mert a korszerű urbanisztika, a szükségletek parancsolták így! Bízom benne, hogy az új könyvtár kiengeszteli nemes haragjukat. Kielégíti azt az akaratot, arhely akkor falat emelt a könyv védelmére. És most ismét Somogybán — négy helyütt. Megint egy lépés — szoktuk mondani az ünnepek végeztével, avatások után. És ez így van rendjén. Mert a következőre készülünk. Igaz, nem szárnyalva, hanem nehéz lépésekkel — Csokonyavison- tán, Nagyatádon, Siófokon, Barcson. Tröszt Tibor Krampácsolóként kezdte... — Fogás...! — Hó-rukk. ..! Izzadó, félmeztelen felnőttek és gyerekek hajolnak az ötmázsányi síndarab fölé, megragadják a harsány vezényszóra, s indulnak rogyadozó lábakkal a közelben már sorban lefektetett talpfák felé. Megkönnyebbülten .teszik le terhüket, majd nyomban jókora vasvillákkal követ szórnak a talpfák alá. Ezután csákány kerül elő, s megkezdődik a tenyeret kér- eesítő, hólyagosító »aláverés«. Fárasztó, testet-lelket ölő munka ez, aki sokáig, több éven át csinálja, az fiatal kora ellenére is nehéz léptű, fáradt öregemberré válik hamarosan. Nem a jelent, a múltat idézem Németh Jánosnak, a MÁV fonyódi állomásfőnökének szavai alapján, miközben az állomás nyüzsgő életét figyeljük. Hosszú sor áll a pénztár előtt, a szűk váróteremben, a büfénél türelmetlen emberek igyekeznének egy pohár hűsítő italhoz hozzájutni, a peronon százak és százak várják a Budapest felől érkező és arra menő vonatokat. — Krampácsolóként kezdtem vasúti szolgálatomat ezelőtt huszonkilenc esztendővel. Másfél évig pályamunkás voltam Komárvárosban, s már aikkor is boldog voltam, ha a »főnök úr« elfogadta köszönésemet Ez reményt, biztatást jelentett, hogy esetleg fölfigyelt a munkámra, és talán valamikor számításba jöhetek, mint állomási dolgozó — emlékezik vissza. Keresve is alig lehetett nála boldogabb embert találni, amikor forgalmi gyakornoknak fölvették. Csáktornya, Szabadka, Ferencváros, Fonyód, Déli pályaudvar, Székesfehérvár volt a szolgálati helye. Gyakornokból önálló forgalmi szolgálattevő lett, majd Nagykanizsára került, ahol nyolc éven keresztül ok- tatótisztként dolgozott, ezután három évig vezénylő tiszti feladatot látott eL Másfél esztendeje nevezték ki jelenlegi beosztásába. Fonyódot azóta ismeri, amióta a vasútnál szolgál. Látta régebben, s látja a mostani nyári utasforgalmat — A felszabadulás előtti nyári hétvégek nem jelentettek különösebb megterhelést. Ezer nyaraló, kiránduló ha érkezett két nap alatt most Diákok a kiállításon A stúdiós, az „idegenvezető” és társai A KAPOSVÁRI építészeti kiállítás dolgozói között diákok is voltak. Négyen közülük a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum hallgatói, ketten gimnazisták. A kiállítási terem egyik nyugalmasabb pontján beszélgettünk. — Tulajdonképpen, hogy kerültetek ide, és mi volt a feladatotok? Mészáros Tamás: — A nyári munka miden diáknak elkelt, a nyári kereset különöse.n. Édesanyám gondnok itt a Munkácsy Gimnáziumban, ő szerezte az állást. Szóltam néhány évfolyamtársamnak, mivel kellett ide még ember. Hát így. A munkánk sok mindent magába foglalt. Károlyi Menyhért barátommal már az építésnél is dolgoztunk, én a nyitás óta mint szervező tevékenykedtem. — Mi volt a többiek feladata? I — Felosztották maguk között a kiállítás területét, mindegyikük egy pavilont kapott. Információt adott a vendégeknek, megmutatta, hogy mi hol található. A fiatalok nagyon jól ismerték a kiállítás minden részletét, s amikor bemutatták, látni lehetett a lelkesedésükről, hogy szinte magukénak érezték. Mindennap jöttek külföldiek is, akikkel legtöbbször németül beszélget-1 tünk. “ Károlyi Menyhért a »stúdiót« kezelte. A magnetofon é., az erősítő az egyik sarokban volt Innét hallatszott a beat, mely a kiállítás »kísérőzenéje« volt. — A szalagok és az egész berendezés a sajátom — mondja. — Lehetséges, hogy a fiatalok egy része a zene miatt volt itt törzsvendég. Sokan jötték délután, estefelé és hallgatták — ugyanakkor a kiállítást többször végignézték. Már annyira ismerték, mi hol van. hogy időnként ők kalauzolták a »civil« vendégeket. — Mit szóltak az idősebbek a beathoz? — Volt olyan vendég, aki kifogásolta, a többség viszont egyszerűen tudomásul vette. Itt a kiállításon volt a hangsúly. Természetesen, ha valak. kifogásolta a hangerőt, lehalkítottuk. A stúdiós azonban nemcsak a zenét szolgáltatta. Amikor sok volt a vendég, a szekrényből előkerült a fehér ing és a nyakkendő — a pulóver helyett —, és ő is a vendégek rendelkezésére állt. Zsigmond László és Németh Klára a pénztárban dolgoztak Nagy volt a forgalom — pénzzel bántak, és ez felelősségtel jes munka. Mégis maradt ide jük arra is, hogy udvariasan jó szórakozást kívánjanak a vendégeknek, vagy a kifelé jövőktől megkérdezték: hogy tetszett? — SOKAN ELJÖTTEK, hogy többször is megnézzék a kiállítást — mondják. — Voltak ismerősök, törzsvendégek. De voltak kellemetlen epizódok is. Akadtak olyan vendégek, akik sokallták a három forintos belépődíjat. Egyik legérdekesebb esemény volt, amikor azért izgultunk, hogy ki lesz a háromezredik, illetve négyezredik vendég. Mindkettő kismama volt. S. M. pedig tizenkéttizennégyezer utas is jön, illetve indul innen szombatvasárnap. Nem sokkal kisebb ez a szám hétköznap sem* Bizony már régen korszerűsítésre szorul az állomásunk, naponta >záz- nyolc az érkező, indulór személyvonatok száma, s huszonnégy óra alatt gyakran harmincnál több tehervo- natot is továbbítunk — r mondja. Ahogy a vasúti munka szépségéről, a forgalmisták és minden egyes vasúti dolgozó óriási felelősségéről, a fonyódi állomás eddigi fejlődéséről és fejlesztési terveiről beszél, érezni szavaiból: rajong hivatásáért, szebb foglalkozást nem is tudna elképzelni. — Valóban így van ... Akkor vagyok boldog, ha látom, hogy a vonatra várakozók kényelmesen . felszállhat.nak, mindenkinek jutott hely, s nincs lemaradó, panaszkodó utas. Jó dolog tudni, hogy ebben a tervszerű munkában, a vonatok pontos továbbításában mi is közreműködünk munkánkkal. A vonatok zaját, robaját a tolató szerelvényeik lármáját, a figyelmeztető sípolásokat megszokta. Akkor tud rendesen pihenni, ha élet lüktet az állomáson. A csöndre ébred, attól félve, talán valami baj történt, s ezért maradt el a megszokott ritmust, életei jelentő, a vasúti munkát jellemző állandó vonatzaj. Fonyód állomása elavult, korszerűtlen, s a jelenlegi forgalmat '•sak nagy kockázat- és felelősségvállalással tudják úgy ahogy lebonyolítani. Ott voltam az állomás kommunistáinak nemrégen megtartott tanácskozásán. Itt szót kért Németh János állomásfőnök is. Arra kérte elvtársait, hogy közös összefogással a jövőben is kövessenek el mindent a zavartalan és biztonságos, menetrendszerű forgalom fel,’ételeinek megteremtéséért, segítsék a X. pártkongresszus tiszteletére már korábban indított munkaversenyt. Krampácsolóként, egyszerű pályamunkásként kezdte, ma Fonyód állomásfőnöke. Az e°y esztendő híján három évtized alatt Németh János a vasúti munka szerelmesévé vált, s nélküle ma már nem tudja elképzelni életét. Négy évvel ezelőtt kiváló vasutas kitüntetést kapott, az idén pedig, amikor az állomás kilencedszer nyerte el az élüzem címet, ő harmadszor vette át a kiváló jelvényt. Szalai László Vaszll Conyev: Kozmikus korban Kozmikus korban élek. Gondolataim 300 ezer kilométeres óránkénti sebességgel száguldanak. Ahhoz, hogy megvalósíthassak mindent, amit kigondoltam, nagyon-nagyon kell sietnem. De minden áldott pillanatban, minden egyes lépésnél hátráltatnak. Bemegyek a tejivóba reggelizni — várni kell. Az étkezdében az ebédre — várni kell. Vacsorázni akarok — »érni kell. De nekem nincs időm. Végül is addig törtem a fejemet, míg ki nem találtam egy olyan éttermet, ahol nem kell várni. Ezt pedig úgy hívják, hogy »Bisztró«, ami azt is jelenti, hogy bisztró — azaz gyorsan — szolgálnak ki. Miután a »Bisztró«-tervet kigondoltam, azonnal el is vittem, és átadtam az újítási és találmányi hivatalnak. A »Bisztró« egy igen ötletes és főként gyorsan kiszolgáló étterem előre elkészített ételekkel, ahcH egy perc alatt kiadják a kávét és a vajas kenyeret. Te gyorsan felhajtod a kávét, lenyeled a I vajas kenyeret, és már száguldasz is 300 ezer kilométeres óránkénti sebességgel, hogy utolérd saját gondolataidat. Újításomra 20 év múlva kaptam feleletet: »Az ön újítását elfogadták. A közeljövőben meg is valósulnak tervei«. És természetesen meg is valósultak. A »Bisztró« kifogástalanul működik. Egy perc alatt megkapod a kávét. Egy perc alatt megkapod a vajas keneret. De... De azért, hogy bejuthass a »Bisztróba«, sorba kell állnod. Azután várni keli a pénztárnál. Miután végre-valahára a kezedben van a blokk, várnod kell, amíg felszabadul egy asztal, ahová leülhetsz. Ha már van asztalod és széked, és le is ültél, akkor várni kell, amíg a pincémé elveszi a blokkot és amíg kihozza a kért menüt. És mit ad a természet?! — Időközben — csodák csodája — az ötletemet elorozva Tirnovóban megnyitottak egy »Bisztrót«, ahol nem kell várni. Éppen ezért én meg fogom őket viccelni. Fülön fogom éttermeink egyik főigazgatóját, és elküldöm hozzájuk! Így majd kiderül, hogyan oroztak el egy idegen ötletet... Bolgárból fordította: Sigér Imre \ SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. augusztus 20. 5
