Somogyi Néplap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-18 / 193. szám

MEGYEI BAJNOKSÁG Jól szerepeltek a vendégcsapatok Nyolc mérkőzéssel megkez­dődött a megyei labdarúgó­bajnokság őszi idénye. A rajt bővelkedett meglepetésekben. A vendégcsapatok általában jól szerepeltek. Például a Ka- poly együttese Babócsán íél ■tucat gól rúgott és egyet sem kapott. Idegenben nyert a Somogyi SE is. A legváratla­nabb a kadarkútiak győzelme Zamórdifoan. A Csurgó Orda­csehiben nyert, ez már nem is számit váratlan eredmény­nek. Harminchárom gól esett az első bajnoki fordulóban. Sok jó mérkőzést láttunk. Balatonboglár—Lengyeltóti 4:2 (4:1) Balatonboglár, 200 néző. Ve­zette: Szerecz. A hazai csa­pat az első 20 percben négy gólt rúgott, s ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. A vendégek a mezőnyben szépen játszot­tak, de általában mindent túl­kombináltak. Góllövők: Por­dán, Hock, Szilágyi, Andro- sovics, illetve Horváth, Kiss. Jók: Hűvösvölgyi, Csere. Zics, Szilágyi, illetve Horváth, Smidt, Papp, Miletics. Kollár József Nagyatádi Kinizsi—Fonyód 5:0 (3:0) Nagyatád, 350 néző. Vezette: Németh V. A minden részé­/vb in... m ni. ben jobb hazai csapat impo­náló fölénnyel győzött első ha­zai mérkőzésén. Góllövők: Ba- zsó (2), Molnár, Varga, Kömpf. Jók: Bazsó, Molnár, Varga, Torma, illetve Balogh. Harsányi Zoltán Csurgó—Ordacsehi 2:0 (1:0) Ordacsehi, 200 néző. Vezette: Bakonyi. Az egységesebb ven­dégcsapat Horváth és Sótonyi góljával szerezte meg a győ­zelmet. Csepregi László K. V. Lobogó—Somogytarnóca 2:0 (1:0) Kaposvár, 100 néző. Vezette: Móricz. A somogytarnócai együttes végig egyenrangú el­lenfele volt a tavaszi rangel­sőnek. A Vörös Lobogó csak nehezen lendült bele, de a végén biztosan nyert: Góllö­vők: Zimonyi (2). A 75. perc­ben Kiss (VL), a 85. percben Bencsik I. (Somogytarnóca) fe­leselésért kiállítva. Jók: Kagy I., Nagy II., Mészáros H'alvax, illetve Bolhői I., Bencsik II., Pintér, Bitó. Göcz János Kapoly—Babócsa 6:0 (1:0) Babócsa, 500 néző. Vezette: Kovács Gy. A hazai csapat szétesően játszott. A vendégek végig jól kombináltak. Góllö­vők: Csillag (2), Szelczi, Jo­han, Bujtor, Kétszeri. Jók: Karsai. Hertelendi, Dobos, Jo­han, illetve Milovecz, Káplár, Radics. Kovács Tibor Kadarkút—Zamárdi 2:0 (2:0) Zamárdi, 100 néző. Vezette: Horváth Z. A frissen játszó vendégek már az első 20 percben két gólt értek el, s ezzel be is biztosították győ­zelmüket. A hazai csatároknak semmi sem sikerült. Góllövők: Teremi, Panka. Jók:. Rácz, Csernus, Horváth, illetve Ko­vács, Krisztin. Dr. Fazekas Mihály Somogyi SE—Tab 3:2 (1:1) Tab, 100 néző. Vezette: Hor­váth L. A helyzeteket jobban kihasználó vendégek a 90. percben lőtt góllal csikarták ki a győzelmet a végig lelke­sen játszó tabi csauat ellen. Góllövők: Gál (2). Ünger. il­letve Puha, Kecskés. Jók: Gál. Széli. Farkas, illetve Bajczi, Juhász, Kecskés. Dietzel Ede K. Vasutas—Toponár 4:1 (1:0) Kaposvár, 100 néző. Vezette: Tóth. A K. Vasutas újonnan füvesített pályáján győzelem­mel mutatkozott be. A ven­dégegyüttes gyengén játszott. Megérdemelt győzelem. Góllö­vők: Berkes (2), Bartos, Hegyi, illetve Nagy. Jók: Berkes, Bartos, Okos, illetve Csima, Harsányi, Koncz. Végvári Dénes Drágakövet a Gyöngyszemnek... A futball ko­ronázatlan ki­rályának ne­vezték eddig Brazíliában Pe- lét (egy másik ismert neve: a Fekete Gyöngyszem). Most a napok­ban ténylege­sen megkoro­názták. Még­pedig nem Is akármilyen ko­ronával. A je­lentések sze­rint ezüstből és drágakövek­ből készült a fejék, amellyel hívői, csodáló! és szurkolói meglepték: ér­téke egyes becslők sze­rint magyar pénzben a 200 000 forin­tot is megha­ladja. Képün­kön: Pele a koronázás után. (Folytatás a 4. oldalról.) 35. perc: Fekete a 16-osról a lábak között a hálóba talált. 2:0. 44. perc: Borkovics tisztára játszotta magát, aztán, a háló­ba lőtt. 3:0. 64. perc: Kemény állította be a végeredményt. A tartalékos lábodi csapat a mezőnyben egyenrangú ellen­fele volt a jó napot kifogó Ba­jának. A hazai csapat eléggé szerencsés körülmények között érte el góljait, a lábodi csatá­rok viszont a legbiztosabb helyzeteket is elhibázták. Jók: Ónodi, Bartulov, Kemény, ill. Filiszár, a mezőny legjobbja, Wirth, Hadi. Barcs—Pécsi Volán 0:0 Barcs, 500 néző. V.: Szinger. Barcsi SC: Tóth I. — Oblián, Szokol. Kiss, Pálmai, Tóth TI, Gulyás, Klmpf, Petrlcs (Otartics), Horváth, Pintér (Kertész). Edzó: Mayer György. P. Volán: Markó — Seres,' Sólymos, Tóth I„ Ba­lázs, Auth, Belegl, Telek, Bódog, Tóth II, Turner. Edző: Herbszt János. Végig a barcsi csapat irá­nyította a játékot, csatárainak azonban nem sikerült a kefe- I jezés. A mérkőzés folyamán számtalan esetben Markó ka­pus mentett, két ízben, amikor már a kapus is verve volt, a kapufa hárított. A vendégek szerencsével szereztek egy pontot. Jók: Kiss, Gulyás, Hor­váth, Szokol, ill. Markó, a me­zőny legjobbja, Auth, Bódog, Sólymos. • * * További eredmények az NB III. Nyugati csoportjában: Mohács—Szekszárd 1:0, Dombóvári VSE—Pécsi Helyi­ipar 1:0, Nagymányok—Bony- hád 0:1. A PEAC—P. Stein­metz mérkőzést a szövetség hozzájárulásával későbbi idő­pontban játsszák le. Sok a telitalálat a telén A totó 13 plusz 1 találatos szelvénye: 2, 1, x, 1, 1, 2, 2, 1, x, 1, 2, 2, 1 plusz 1. 13 találatos 31 darab volt, nyereményük egyenként 14 637 forint. Ebből 13 plusz 1 talá­latos szelvény 22 darab, a nyeremény és a jutalom együt­tesen 22 276 forint. 12 talála­tot 690 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 438 forint. 11 találata 66Í9 fogadónak volt, nyereményük egyenként 46 forint. A 10 találatos szel­vények száma 38 732 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. Budai hegyek egy rej­tett zugában magányos sziklás csúcs magaso­dik az erdő fölé. Nincs túl messze a jelzett úttól, még­is mintha az istenhátamögött lenne. Mert nem visz arra még ösvény sem, és a vaktá­ban mászliálóktól körös-körül tüskés bozótos védi különben is riasztóan meredek oldalát. Ennek a csúcsnak a legte­tején van egy kis lapos, amo­lyan mini-fennsík, nem na­gyobb mint a mostanában di­vatos dupla rekamié, ame­lyet a szövetkezeti lakás ki­sebbik szobájába méreteztek. Erre a csúcsra szuszogott föl az első tavaszi vasárnap kora délutáni órájában a sörtehajú férfi. Fújtatva állt meg a kis laposon, nyalogatta tüske sebzett arcát, de egy­idejűleg ragyogott a boldog­ságtól is, hogy újra itt lehet, az ő rejtekén, ahol abszo­lút csend, tökéletes nyugalom és gyönyörű magány fogadja. Ahol nem bántja dobhártyá­ját a város lármája, idegeit az emberek tülekedése, tüde­jét a levegő szennye. Komótosan leült, a távol­ba nézett, nagy kortyokkal itta az ózondús levegőt, s igyekezett nem gondolni sem­mire, vagyis élvezte a tökéle­tes magányt. Így töltött el nagy boldog semmittevésben jó fél órát, amikor furcsa nesz ütötte Széni meg a fülét. Fölriadt. Először azt hitte, talán valami állat jár a bozótosban, és megnyu­godott, de pillanatok múlva vaslogikája rájött, hogy az állat nem liheg. Vagyis nem így liheg. Es szuszogni meg egyáltalán nem tud, mert ar­ra csak az ember képes, a te­remtés koronája. Elmormolt magában egy olyan cifra miatyánkot, ami­re szintén csak az ember ké­pes, és a lapos szélére csú­szott, hogy megnézze, ki az a vakmerő, aki megküzd a bozótossal, a meredekkel, csak azért, hogy az ő nyu­galmát megzavarja. Kukucskál a sörtehajú, és látnia kell, hogy a bozótos­ban kifényesedett kopasz ko­bak mozog alatta. Tekintve, pedig, hogy a hozzá tartozó testet talcarja a sűrű, mintha elszabadult léggömb imbo- lyogna. Imbolyog a léggömb, de nem ide-oda, hanem kono­kul, kegyetlenül, s kitartóan föl, egyre följebb. A sörtehajú visszahúzódik a lapos pereméről. Leül, csak azért is a kellős közepére, jól elterpeszkedve, és elhatá­rozza, hogy kerekperec meg­mondja a kopasznak, merre Buzsáki búcsúfia A búcsú amolyan magyar »mozgó ünnep«. Nemcsak részt vesz benne az ember, hanem igazán részese is. Ha nem így van, akikor nem is jó a búcsú. Reggel leszálltam a fonyódi vonatról a buzsáki állomáson. A búcsú napja volt, bár idáig még nem hallatszott el a ring- lis alatt nyekergö »tangóher- monika« meg a kiabálás, hogy »kartáársak, kartáársak, itt a pontos puska; egy forint a durranóra, kettő a babára!« Aztán nekivágtam egy gya­logúinak, miközben biztatóan bólintott a buzogány kemény barna feje a mád között. Egy röpke óra múlva már ott jár­káltam a sátrak körül. .. Az igazi búcsú az, amelyi­ken jól lehet válogatni. Azt hiszem ez az utolsó morzsája »ide vonatkozó« gyerekkori fi­lozófiámnak. Néhány percnyi séta után hamarosan rájöttem — igaz, nem gyerekfejjel már —, hogy az ilyen újmódi búcsún nem­csak válogatni, hanem kiválo­gatni is lehet. No persze, előszói- a szem­nek, csak utána a bukszának. A ringlist már mindenkép­pen kinőttem, a lacikonyhához pedig még túl korán volt. Ma­radt tehát a céllövölde s az állandó népművészeti kiállítás és vásár. Eszembe jutott a kartáársak szövege, de a eéllövöldés: — Mit gondol? Két forintér’ a babára!? öt forint! Mecha­nizmus van, kérem.;. Marad tehát a népművésze­ti vásár. Szép térítők, kötények, rá- tétesek kínálták magukat, de csak a szemnek, mert még a néger meg az olasz vendégnek is tátva maradt a szája az árak miatt. Igaz, nem túl magasak, ha úgy vesszük... De néhány éve még vihette VQlna boldog, bol­dogtalan. Lelkes értője és támogatója a buzsáki népi kultúrának a művelődési ház vezetője, Né­meth Géza mondta: — Az volt a legnagyobb mű­vészet, hogy elértük: ne hagy­janak fel a kézimunkával Hogy a falu megváltozott éle­tében ne legyen értéktelen hol­mi a régi. És sikerült a ma­rasztalás. Megtaláltuk a mód­ját. .. Megtalálták valóban. Még a tanácstitkár is ráté­té:, mellényben feszített. Szó sincs róla, nem a látványosság kedvéért! Arról van szó, hogy a népművészet akkor igazi, ha múzsája a gyakorlatiasság. Vagyis párosult a terlyster és a buzsáki rátétes. Kár volna bármit is déli bá­bos-magyarnak látni. És az a jó ezen a buzsáki búcsún, hogy nem romantikát akar te­remteni. Búcsúvásár akar ma­radni — ez minden. Ezért van a nagy reklám a déli parton, ezért adnak .térzenét a kapos­vári és farmosi úttörőzenészek. Ezért rakták ki a hímzett mi­seruhákat. A féltett kincseket. A »felvonuló« népművészet­ben adják vissza — a tegnap hétköznapjait. De ez a jó bense, meg ez a szép. Ezért sikerült. Talán nincs hely, ahol ne történt volna még csoda. A búcsú járás forrása ez volt haj­danában. Én is csodára leltem Buzsákon. Először azt hittem, hogy a meséből, meg a cérná­ból csinált tüll rátétes az. Majdnem elhittem. Aztán rá­jöttem, hogy az Igazi csoda — a boszorkányos buzsáki öltés- technika. Az egy tűrántással az öltések sokasága. Éppen az egyik miseruhán kelt életre. Aztán mivel a dolgoknak ap- júk-anyjuk is érdekel, a bu­zsáki népművészet eredetéről faggattam a házigazdát. Hát bizony a régi kék ráté­tedben sok a szlávos, hiszen a lakosság fele az; de van törö- kös is... Aztán a fantáziám rádup­lázott, hogy csak jól meg kell nézni, mert a motívumokban van valami egészen ősi, a geametrálls ornamentika sejtet valami... (Ki sem mondom, hátha nem úgy van!) Annyival mégis okosabb let­tem, hogy még nem vagyunk elég okosak! Jó lenne a kövek és írások mellett megfejteni a tű és a cérna történetét itt Bu­zsákon is... *— Meg az is jó lenne, ha mi­nél többet hozna a buzsáki bú­csú — mondta a járási tanács művelődésügyi osztályvezetője, sétálva a sátrak között. Hiszen a »hímzett falú« könyvtár, mű­velődési ház mellé járda is kel­lene Buzsákon. Persze ehhez még több búcsú kell... És annyi még, amennyit So- mogyvári Imre a RÖPÜLJ, PÁVA egyik szereplője mon­dott: — Legalább zenekar kisér­né az énekest a folklórműsor­ban ... Ebből egyrészt az követke­zik, hogy erre még nem telt. Meg az Is, hogy folklórműsor is volt: új színfalt a búcsúk sorában. Somogyvári Imre hozta Bu- zsákot a népdalokban — ke­ményen, férfiasán. Petróczy Istvánná pedig messziről, négyszáz kilométer­ről jött a buzsáki búcsúra, Nógrádból. A palóc föld üze­netét hozta; palóc dalokat éne­kelt anyás kedvességgel, ne­mes egyszerűséggel. Persze megtalálta később a hangot az irigykedő nőhallgatóság szívé­hez is. Kint a lcultúrház előtt közrefogta a helybéli asszony­nép, és jóízűen . .. pletykál­tak. A Somogy Táncegyüttes ez­úttal is szépen járta a sárközi táncokat. Különösen tetszett a székely motívumokból felépí­tett Pontozó. Talán azért, mert életérzést tükrözött ez a férfi- tánc. Volt a nehéz lépésekben tréfa, könnyedség, derű. lát­ványosság és jól sikerült ug­rás. A búcsú persze akkor búcsú, ha rokonok, ismerősök talál­koznak. így parojáaott nagy örömmel Somogyvári Imre, a jó torkú énekes és Fodor And­rás, a jó tollú költő. A poétának fényképezőgép lógott a nyakában, és »nagy- fla« egyre a sátrak ■ felé un­szolta, a buzsáki dalos pedig r'tótes ümögben és bőgatyá­ban feszitett. Kiszámolták, hogy hány esztendeje találkoz­tak. Ennyit sikerült meghalla­nom, félfüllel.. A templomban pedig a hím­zett oltárterítők csöndje, szob­rok, hűvös falak között zené­re vártak — gondolom, a litá­nia után. A Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola fúvós­ötöse adott egyórás hangver­senyt. Bach- Tellmann, Haydn kö­vették egymást. Menüettek lágy futamai kergetőztek, ka­varogtak a templom hajójá­ban. Kár, hogy a fiatalember, aki — nagyon okosan és röviden egy kis ismeretterjesztést is tartott — ágy készítette elő Bartókra a közönséget. — Nem kell megijedni, nem lesz olyan szörnyűség... Hát nem is lett a2. Mert szé­pen játszották. Nem ilyen sza­vakkal, hanem ilyen játékkal kell ajánlani nagy zeneköltőn­ket. És a hangok kavarodásá­ban feléledt a múlt, mikor Far­kas Ferenc »Magyar táncok a tizenhetedik századból« című művét játszották. Teátrális lenne azt mondani, hogy nem vettem semmit, még­is tele voltam búcsúfiával ha­zafelé. Annyi bizonyos, hogy visszanéztem. Még javában ünnepelt a falu. Valóban, amo­lyan mozgó ünnep ez. Van, és nagyon szép. De a kukoricások között, a traktorkerekek és a kombájnok nyomain már ké­szülődött a hétfő. Tröszt Tibor magán \§ osság visz az út a túlodalon lefelé. Egyelőre nem néz hátra, de hisz érzi így is, hogy a lég­gömb ott liheg fölötte. Már köszörüli is a torkát. — Adjon isten szép jóna­pot! — szól ekkor az olyan dörgö basszussal, hogy bele­reszket a hegyvidék. A sörtehajú nyel, behúzza a nyakát, és dühöng. — Hiába, ez a csend, ez a nyugalom, ez a magány, ez többet ér mindennél! Nem is beszélve a levegőről! Igaz­éi — szavalja, a kopasz. A sörtehajú morog, mint a harapós kutya. — Hej, nincs annál nagy­szerűbb, mint belebámulni innen a messzeségbe! Jó mé­lyeket lélegezni, és lehetőleg nem gondolni semmire. Igaz­éi — áradozik a léggömb, s hogy nem kap választ, hatal­mas mancsával megveregeti a sörtehajú vállát. — Ha meg tetszik engedni — s ev­vel már le is telepszik a föld­re. — Remélem, nem zava­rom — mondja, majd megis­métli tagolva, mert arra gyanakszik, hogy talán sü­ket az embertársa. — Nem — fúj rá dühösen a sörtehajú, és tüntetőén há­tat fordít. — Ha szabad kérdeznem uraságodat, nem lenne ked­ve egy parti sakkra — kér­dezi a kopasz. — Én ugyanis mindig hordok magamnál zsebsakkot. Magam szoktam rakosgatni, de ugye érdeke­sebb partnerrel. A sörtehajú csak a fejét rázza. Esetleg ajánlhatok kártyát, merthogy az is akad nálam — nevet a kopasz, és hun- cutkodva oldalba böki a sör- tehajút, aki majd legurul a szikláról. — Ha nem, nem — mond­ja a kopasz, miután udvari­asan helyére billentette kol­légáját. Azután zsebéből ci­garettát vesz elő. — Megkí­nálhatom! — Ha megkérhetemI A kopasz ért a szóból, en­gedelmesen elteszi a cigaret­tát. Kis idő múlva hatalmas almát vesz elő, megcsavarva ketté töri, s az egyik felét a sörtehajúnak nyújtja. Azután cukorral próbálkozik, majd az újságjából kínál két ol­dalt. — Ügy látom, uram — szólal meg végül sóhajtva —, ön nem az a kimondottan patátkozó, természet. Bólintás a válasz. — Netán zavarja önt a puszta jelenlétem is? — kér­dezi gúnyosan. — Igen — siet válaszolni a sörtehajú. — Ezt megmondhatta vol­na mindjárt — dörrnög a ko­pasz. — Nem kérdezte. — Igaz, én szoktam ide járni, de, ugye, ez nem ma­gántulajdon, és most ön volt itt előbb. Tehát levonom a konzekvenciát és... és volt szerencsém. ß oldogan tapasztalja, a sörtehajú, hogy a kopasz sértődötten fújtat, föltápászkodik, és in­dul vissza., amerrűl jött. Há­lásan néz a távozóra, de egyszer csak döbbenten lát­ja, hogy már hónaljig a bo­zótosban megáll, s visszafor­dul. — Ha szíveskedne meg­mondani, hány óra van, mert az enyém megállt! — Háromnegyed három — válaszolja a sörtehajú. — Úristen! — jajául föl a kopasz. — Már elkezdődött a meccs. — Előkapja zsebrá­dióját, s indulna tovább. — Uram, a meccs! I Az isten szerelmére — ugrik utána sörtehajú —, jöjjön vissza! Nagyon szépen ké­rem, jöjjön vissza! Sólyom László SOMOGYI Kedd, 1930. NÉPLAP 18.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents