Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-05 / 156. szám
XXVL évfolyam, 156. szám. Vasárnap, 1970. július 5. Diplomaosztása tanítóképzőben Szombaton délután bensőséges ünnepség keretében Merő László, a Tanítóképző Intézet Igazgatója búcsúztatta a végzős hallgatókat. Az 1969/70 es tanévben a diplomát 50 hallgató kapta meg; közülük 27-en pályáztak Somogy megyébe. Noteszlap Nincs benne köszönet A szakmunkdstonuló-felvételekrffl Országosan tíz százalékkal több, Kaposváron még hiányos — O, engem semmi különös nem köt ehhez a fainhoz, nem is érdekel túlságosan, mi történik itt... Férjem kapott egy jól fizetett állást, azért jöttem én is ide... De csak addig maradunk, amíg egy kevés pénzt összegyűjtünk, aztán megyünk, vissza Budapestre. Ugye, megérti, hogy túl sok energiát nem fordítok a munkámra meg arra, hogy a közösségi életbe bekapcsolódjunk .,.? Elgondolkozva hallgattam a szinte hivalkodó fiatal- asszonyt, aki arról beszélt, mennyire unja a poros falut, azt, hogy itt mindenki ismeri egymást, még azt is tudják, ki mit ebédelt, honnan vár vendéget, vagy hova utazik él valamilyen ügyben, s mikor szándékozik a szomszéd új ruhát, hűtőszekrényt, vagy valami mást vásárolni. S, hogy mennyivel más a főváros, ahol mindez nem létezik. Igen, annak, aki városban született, nevelkedett, nehéz beleilleszkedni, megszokni egy kis falu, község levegőjét. Azt, hogy nemcsak a közeli ismerősök, barátok, de az egy községben élők is megosztják egymással örömüket, bánatukat. Szavai nyomán nem is ez Egyre több új szálloda, vendéglő, eszpresszó, üdülő nyílik a Balaton déli partján. A vendégek első számú igénye, hogy udvariasan és szakszerűen szolgálják ki őket, s valóban finom és ízletes falatokat tegyenek az asztalukra. Ezért van szükség ama, hogy növekedjen a szakképzett dolgozók száma. A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat hatvannégy fiatalt készít föl cukrász-, szakács-, felszolgálbszakmák- Be. A műit év tavaszán döbbentett meg, hanem inkább az a szemlélet, amelynek egyetlen lényege; a forint utáni hajsza, a pénz imádata. Akadnak még ma is emberek, akik készek arra, hogy lakásért, jobb kér esti lehetőségért átmenetileg otthagyják fővárosi állásukat, s néhány érvre — amíg összeszedik magukat, vagy a kapott lakást elcserélhetik — vidéki »száműzetésbe« vonulnak. Mert sokan száműzetésnek, áldozatvállalásnak tekintik. Sőt olyanok is akadnak köztük, akik elvárják, hogy ezért még külön elismerésben, esetleg juttatásban részesüljenek. Ök azok, akik közömbös idegenként szemlélik a nekik otthont, állást, jó kereseti lehetőséget adó falu változását, fejlődését, és nem hajlandók ezt a változást, fejlődést elősegíteni. Sőt: munkájukra is csak éppen annyi energiát fordítanak, amennyi feltétlenül szükséges, — nehogy szó érje a ház elejét. Érdekből jöttek, közömbös emberként élnek, viselkednek és dolgoznak. Munkájukban éppen ezért nincs harminckét szakács és huszonkilenc eladó végzett a felnőttoktatás keretében. Az ősszel új tanfolyamot szervez a vállalat. A tervek szerint fölszolgálókat, melegkonyhás üzletvezetőket képeznek ki. Egyre több külföldi vendég érkezik a tó partjára, ezért nagyobb gondot kívánnak fordítani a nyelvoktatásra. Az eddigi gyakorlattól eltérően olyan tanfolyamot szerveznek, amely lehetőséget ad a vállalat dolgozóinak a nyelvvizsga letételére. Rendbehozzák a belvízkárokat Nyári pompába öltözött a Szegedi József Attila Tudományegyetem botanikus kertje: a tóban kibontották kecses szirmaikat a sárga virágú tün- dérrózsák. Teljes színpompába öltözött a nagy rózsákért is. A világhírű arborétumban a szegedi szabadtéri játékok időszakára rendbe hozzák a belvizek által okozott károkat. A víz aZ idén ugyanis húsz-harminc éves fákat is tönkretett Az országban tíz százalékkal többen jelentkeztek és húsz százalékkal több fiatalt vetlek föl a szakmunkásKépző intézeten*: első évfolyamára a Munkaügyi Minisztérium gyorsmérlege szerint, mint tavaly. náciig 65 ezren iratkoztak be a különböző szakmunkásképző iskolásba. Kedvező fogadtatásra talált ugyanis a múlt évben hozott új törvény, amely a középfokú oktatási intézmények rangjára emelte a szakmunkásképző iskolákat Somogy intézeteibe eddig 1320 tanulót vettek föl. 1970-71- ben 23 első osztályt indítanak, ebből 18 emelt szintű lesz. Szép számmal jelentkeztek például szerszámkészítőnek, öntőnek, kovácsnak, lakatosnak, a villamosipari, a ruházati és az építőipari szakmákba. Az 503. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe 538 nyolc általánost végzett fiút és 28 lányt, érettségivel pedig 49 fiút és 11 lányt vettek föL Sok szakmában többszörös volt a túljelentkezés: így autószerelőnek ötszörös, gépjárművillamossági műszerésznek négyszeres, karosszérialakatosnak pedig háromszoros. Az Savanyú Jóskának, az utolsó bakonyi betyárvezémek még élnek rokonai Veszprém megyében. A betyár tótvázsonyi sírját szülte állandóan friss érettségit igénylő szakmákban: pL elektronikai és mechanikai műszerésznek is háromszor többen pályáztak a keretszámnál. Augusztus 15-ig azonban még több fontos, jól fizető szakmában várják a jelentkezőket: bádogosnak, hegesztőnek, gépi forgácsolónak, csőhálózat-szerelőnek, géplakatosnak, szerszámkészítőnek, szerkezetlakatosnak, villanyszerelőnek. Gépi forgácsolónak és szerszámkészítőnek mintegy tizenöt lány is kérheti felvételét Kaposvár az 512. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézettől kapja a szakmunkás-utánpótlást. 14 szakmába 260 tanulót iskoláztak be: ebből ötven lány! A fodrász, a női szabó és a fehérneműkészítő szakmában többszörös volt a túljelentkezés. .Ugyanakkor vasbetonkészítőnek, ács-állványozónak, asztalosnak, épületburkolónak alig-alig jelentkezett fiatal. Az építőipari beiskolázás Kaposváron is csak 30—40 százalékos. Ebben az. intézetben is nyitva van még a kapu augusztus 15-ig. a Hévízhez közeli Gyöngyösi csárdg mellett Vak Illés és Kökes Pista sírját is. A régi betyártörténeték számtalan változatban élnek a kömyékbeü falvak népének ajkán. Különösen azok a történetek maradtak fenn, amelyek azt bizonyítják, hogy a betyárok védelmezték a népet a nagybirtokosok sanyargatásaitól A betyártörténetek iránti érdeklődés még ma is nagy, A legrégibb csárdák egyike a vámosi, amelynek épületét néhány évvel ezelőtt az Országos Műemléki Felügyelőség állította helyre. A csárdát fenntartó fogyasztási szövetkezet látványosságot is kínál az ide látogató érdeklődőknek. A gyöngyösi csárdában az idén nyáron vezetik be 'a »-betyártemetés« szertartását. A vendégek itt csoportosan mennek ki arra a helyre, ahol a betyárokon egykor rajtaütök tek a pandúrok. Az érdeklődők itt megismerkednek a pandúr-betyárütközet történetével, majd ennek végeztével a csárdában megkezdődik a tor: magyaros gulyást, betyarpecsenyét és túrós csuszát szolgálnak fel a vendégeknek. A nagy látogatottságú idegenforgalmi vidéken tovább ápolják a csárdák hagyományait. A Somlóihoz közeli daib- rokaá csárdáról az idén könyvet adnak ki. Ehhez a csárdához — a betyártörténetek mellett — hiteles történelmi események fűződnek. Dr. Zákányt Ferencnek, a könyv szerzőjének levéltári kutatásai szerint ez a csárda volt a napóleoni hadjárat Pápa—Hu- szárokelőpuszta környéki csatájának egyik főhadiszállása. IÁKKÁ (OHM L_ ____________________—. A kkor igen 1907-ben Sinclair Lewis megkapta diplomáját a jale-i egyetemen. Irodalomtanárától búcsúzkodva így szólt: — író szeretnék lenni. — Ugyan, hagyja! — kiáltott fel a tanár. — Éhen halna! — Ennek —* válaszolta a »Babbitt« jövendő szerzője — nincs semmi jelentősége. — Akkor írjon —■ egyezett 'bele a tanár —, sikerülni fog! Egyenjogúság Az egyenjogúság névéiben nem csak az elvált asszony követelhet tartásdíjat a közös gyermekek részére volt férjétől, hanem az elvált férj is volt feleségétől. Első ízben hozott ilyen döntést a brit törvénykezés történetében angol bíró. A férj ebben az esetben egy munkájától felfüggesztett detektív, akinek csekély alkalmi keresetéiből kell eltartania három kiskorú gyermekét A bíró — egyelőre elvi döntésben — kötelezte a detektív elvált feleségét, egy jól kereső kozmetikust: folyósítson rendszeres .tartásdíjat volt férjének. Az összeg meghatározásét a döntés a volt házastársiak megegyezésére bízta... Cím nélkül A nők azért örülnek meg a gyémántoknak, mert olyanok, mint a könnyek — mondta Oscar Wilde. A férj egy virágárushoz egy veronai üzletben: — Kérek egy nagyon szép csokrot, olyan szépet, hogy ha a feleségem meglátja, elhiggye kétes alibimet! Egy csodálója így Fer- nandelhez: — Tudja, hogy csodálatos fogsora van? És milyen szabályos? — Igen — válaszol a híres francia komikus — nagyon rendszerető ember vagyok. Egy ifjú üzletember hazaérkezik hosszú útjáról és átöleli csinos feleségét: — Hű voltál hozzám tá- voHétemben? — Hát persze, szívem: négyszer! — Paula drágám, minden reggel tiéd az első gondolatom. — Persze, persze, ezt mondja Gustavo és Antonio is... — Tudom, de én sokkal korábban kelek! SmaggiMépIag Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár« Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u- 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzíink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 F; Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyoraaa- tp^ri Vállalat kaposvári üzemébeu Kaposvár, Latinka S. u. 6. Felelős vezető: Mautner József Jól működik a Budapest-London közötti „légihíd” A MALÉV és a BEA brit légitársaság között történt megállapodás értelmében naponta közlekednek légi járatok a két főváros között. A magas színvonalon álló brit légiforgalom szoros kapcsolatai elősegítik a jó közlekedést Magyarország és Anglia között Képünkön: A Budapest—London járat pilótafülkéjében. sok köszönet. Sz. L. Nyelvet tanulnak a felszolgálók Tanfolyamok szakácsoknak, cukrászoknak, üzletvezetőknek Tévé rajongó Betyárromantik a és as idegenforgalom virág díszíti. Ugyanígy ápolják