Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-31 / 178. szám
A nyárfarönkök mestere A telek sarkán álló nagy nyárfát kivágták.- A hatalmas fa a vasúti töltésre zuhant. A vastag rönkdarabokat itt, közvetlenül a sínek szomszédságában dolgozza fel Károly bácsi, a tanács kertészeti dolgozója. Már 13 éves korában kitanulta ezt a mesterséget. Ránéz a fára, és tudja, hány teknő, melenee készülhet belőle. Nem rajzol, nem mér semmit, mégis mérnöki pontossággal nagyolja ki fejszéjével a teknő belsejét, külsejét. Azután a rövid nyelű, görbe szalukapával simára vájja kívül, belül. Látszik munkáján, hogy már több ezer darabot kivájt életében. Akkor dolgozik, ha anyaga van. Most két nyárfát vett meg háromezer forintért. Itt helyben dolgozza fel az egyijárok oda. Aztán jött a gyár, egyre több könyv került a kezembe. Nem biztos, hogy jól el tudnám mondani vívódásomat, belső harcomat, de megértettem, miért járnak oda még mások, s hogy miért nagyszerű dolog a tudás, a tanulás. Anya. Tanulás mellett nevelte kislányát. Érti a munkásnők gondjait, a jobb munkakörülményekért fáradozik ő is. — Az egyenjogúság? A cérnagyár »női« üzem. S ez a vezetésben is megmutatkozik. Nő a csúcspárttitkár, a pártalap- szervezetek titkárai is általában nők, a szakszervezeti titkár és a személyzeti vezető is. Valótlan lenne azt mondani, itt senkit sem ér igazságtalanság. De gyakran inkább a képzettségen múlik,' ha egy nő két. A másikat hazaszállítja Törekire, ott dolgozza ki háza udvarán. Legjobb anyag a nyárfa — mondja Károly bácsi. De jő a fűzfa és a hársfa is. Régeboen megesett, hogy a lakott helytől távol volt a nyárfa; erdő mellett, réten, árokparton. Ilyenkor az egész családdal ott laktak mellette, míg a munka tartott. Lova, kocsija mindig volt. Az árut felrakták a kocsira, és megjárták Egerszeget, Körmendet, Vasvárt, Kőszeget, Szombathelyt, Jánosházát. Egy-egy vásárra 80 darabot is vittek. Felét sikerült eladni. A többit hurcolták a falukon keresztül, amíg elkeltek. H ússozg teknőt készít leginkább. Ez rövid és széles. A disznóforrázó teknő a legnagyobb. A bélbontó teknő keskeny, hosszúkás, a munkát ban, hanem a családban is jólesne az egyenjogúság a nőknek. Férjem részt vállal minden munkából. De tudom, hogy a férjek többsége nem Ilyen. Sok feleség csak magában őrlődik, nem próbál ezen változtatni, vagy olyan helyzetben van, hogy nem is tudna. Pedig valamikor el kell oda jutnunk, hogy egy nő is reálisan mérlegelje az életét és határozottan döntsön minden helyzetben. Kosaras Józsefné munkáslányként kezdte tizenhat évesen, most műszakvezető. Tudásvágya, önbizalma segítette erre a posztra. Életcélja, hogy amit megértett maga körül a világból, azt megértesse másokkal is. B. Zs. könnyen el lehet végezni fölötte. Alkalmas darabokiból hóhányó lapátot, vályút, zsírke- vei’őt, szappanfőző és lekvárfőző kanalat farag, A darabolásnál a fia segít. A rönkdarabokat faékkel kétfelé hasítják. Az éket ott helyben készítik el valami akácfából. Az éket fejszével ütik. A súlykot nem ismerik. A fél törzsből először a belét veszik ki, lehetőleg egy darabban, mert ebből a kieső részből még egy /kisebb melenee készül majd. A kinagyolt belső részt a jellegzetes, nagyon éles szalukapával faragja simára. A második-harmadik faragás után tökéletes a felszín, kész a teknő. Vonókéssel egyenesre húzza le a teknő szélét és felállítja száradni. Áll a teknő, mint dagadó vitorla, a mester pedig megmutogatja szerszámait. Szalukapáját még . a borszörcsöki kovácsmester csinálta. Nem is lehet ilyet kapni ma már, tiszta acélból készült. Mindkét oldalát reszelővei élesíti, aztán csiszolókővel feni. Vonókése közönséges. Van még egyenes kése és görbe kése is, melyet rossz kaszából maga készít. Nyelükre rongyot teker, hogy ne törjön. A görbe késsel a kanalak fejét mélyíti ki, az egyenes késsel a nyelet faragja. Fejszéje is acél, éle holdsarló alakú. A fának csak a simáját dolgozza fel, az ágas rósz ottmarad. Egy teknő knaragása két napig tart. Hogy hány teknőt faragott ki életében? Meg sem tudja mondani. Elsorolja családja tagjait. Tiztnkét gyerek apja. összesen tizennégyen vannak. Ferenc, a legidősebb gyermek 33 éves, János 30, Pisti 23, Laci 25, Béla 15, Pisti 13. Két Pistát keresztelt, mert a felesége úgy akarta. Hogy össze ne tévesszék őket, egyik a kis Pisti, a másik a nagy Pisti. Rozi, j a legidősebb lánya 26 éves, Mari 25, a másik Mari — mert • ebből is kettő van — 24, örzsi 21, Annus 19, Terka 17. Fiai megnősültek, lányait »elkapkodták«, mert dolgos volt valamennyi, csak a két kisebb gyerek van még otthon. Hogy tudott enni adni eny- nyi gyereknek? Bizony meg kellett keményen dolgozni! Arató- és cséplőmunkás volt, majd napszámos Üjhelyen, a káptalani birtokon. Az újhelyi gazdaságban kocsisként, tíz évig dolgozott. Most nyugdíjas, a kertészeti brigádban tevékenykedik. Elnézem az egy hete guggolva dolgozó, napszítta, kjesi embert. Nem törődik a forrósággal, a gyalogúton jövő-menő emberekkel. Erős csuklója ütemesen vájja a rönköt, akár a pontos gép. A gyorsvonat, mint zúgó szélvész húz el a síneken. Rá se néz. Neki csak egy a fontos. A fa meg amit farag belőle. Elégedett ember. Különösen boldog, ha a nagy család ösz- szejön. Kimondja azt is, ami bántja: »Ha én ezt az acélszer- számot, a szalukapát leteszem, a nagy családból már nem veszi föl senki...« Pillér Dezső (Szín: egy budai eszpresz- szó. Géza és Árpád, kissé túl modernül öltözött fiatalemberek, kávéjukat kavar- gatják.) Géza (a neonfényes meny- nyezetet vizsgálja): Kéne már egy kis jó eső. Felpuhítaná a földet a határban. Árpád: Elkelne már nálunk, Zala megyében is egy jó árpatermés az idén. Géza: Hát igen. Nem köll sajnálni az embernek az erejét. Bőven megtérül minden az aratásnál. Árpád: Te, Géza, mikor láttál utoljára szántóföldet? Géza: Két évvel ezelot\ Egy angol képes magazinban. Árpád: Én meg saját magam készítettem fényképet a lucernásról, mikor a Panni esküvőjén odahaza jártam nálunk a faluban. Géza (könnyes emlékezéssel): Szép is az. Mikor a nyári szellő ringatja a búzatábEgy asszony a gyárból Álmodni se mertem Csomagolónőként kezdte tizenhat évesen. Most műszakvezető. S alig több mint harminc. Ügy mondja, hosz- szú utat tett meg. — Munkáslány lettem. Tudtam, csak az lehetek. Családi körülményeim miatt. Serdülő lányfejjel szegődtem el az akkor »legmenőbb« gyárba Atá- don, a cérnagyárba. Tanulásról csak a legszebb pillanataimban képzelegtem kisebb koromban is. Tanító? Az valahogy nem szerettem volna lenni. Szótlanabb vagyok, a reál tudományok érdekeltek leginkább. Amikor a nyolcadikat elvégeztem, behívatták az anyámat, adjon középiskolába, megérné. Adott volna ő, ha teheti. Szerettem itt a munkámat, megszerettem a .gyárat... Iskolái: Esti tagozatú gimnáziumi érettségi, marxista középiskola. 1969-ben elkezdte a marxista esti egyetemet. A munkásnőből előbb segédművezető, majd műszakvezető lett. Hat albizottság munkáját irányítja mint társadalombiztosítási tanácselnök. Párttag. — így leírni már könnyű, pedig álmodni se mertem, rogy ilyen sokat elérjek fiatalon. Valahogy nem éreztem mennyi energia lakozik bennem. A gyár vezetőinek segítsége nélkül aligha fedezem föl helyemet a világban. Számtalanszor leülök és elgondolkodom. Kislány koromban eljártam a templomba. Nem gyakran, de már akkor is motoszkált a fejemben valami. Meg akartam érteni a lényegét. Tiszta szándékkal azon igyekeztem, hogy rájöjjek, miért háttérbe szorul. A családanyáknak fárasztó a három műszak. Több eset volt rá, hogy két műszakba helyezték át őket. Az természetes már,' hogy aki gyermeket vár, az két-három évig távol van. A régi, zajos gépeket kicserélték, hogy kisebb legyen a zajártalom. Idegileg kimerítő ugyanis a cérnegyári munka. A legújabb »vívmány«: hűtött vizet kapnak a dolgozók a nyári nagy melegben. Pedig nem ingyen cserélték ki a csőhálózatot. Inkább a tudásvágyat említeném meg a legnagyobb hiányosságként. Nemegyszer lementem az első munkahelyemre. Agitáltam az asszonyokat, tanuljanak, van mód rá, kedvezményeket is kapnak. Nem sikerült győznöm. És sajnos a gyárban nincs olyan épület, ahol a munkásnők képzését rendszeresen megoldhatnák. Pedig egy nő legfontosabb tulajdonságának a korszerűséget tartom. Tanuljon, modem anya és feleség legyen. Persze nemcsak a gyárTeilte a hullámok hátán Este fél kilenckor simult a 'balatoniföldvári kikötő betonjához a zöld, piros, sárga fényű égőikkel kivilágított Széchenyi komp. A parton várakozó tömeg percek alatt megtöltötte, s fél óra sem telt el, mikor 652, többségében teenager korú utassal a fedélzeten elhagytuk az éjszakai sötétségbe burkolózó Földvárt. A középen felállított dpbogón pedig a népszerű Metro együttes megkezdte műsorát. Az első órában koncért jelleggel a régi és új nagylemezükről válogatták össze sikerszáimaikat. A boldog Metró fiúkkal együtt ünnepeltük a néhány órával azelőtt Szegeden átvett aranylemezt. Míg Zoránék a Fekete Pállal voltak elfoglalva, mi a műsor szervezőjét kerestük. Kovács Kati programszervező szinte elveszik a tömegben. Nem csoda, h sz ő is fiatal. Húszegynéhány éves lehet. — Már évek óta minden nyáron sikeresen szervezzük a koktélba jó j'rátáit. Az idén június 22-én indult az első hajónk. Két zenekart szerződtettünk. Az idényt az Atlasz zenekar és Komár László énekes nyitotta meg. Pillanatnyilag a Metró együttes és Zolatnay Sarolta van soron. A fiatalok nagyon kedvelik a szórakozásnak ezt a formáját. A zene, tánc, büfé egy helyei. áll rendelkezésükre, s mindez kétórás sétahaj ózással is párosul. Az idei indulás' a rossz idő miatt egy kicsit nehéz volt. Az akkori négyszáz fős átlaggal szemben ina már az ötszáz felett tartunk. Míg mi be- . szélgetünk, a hangulat emelkedik. Egyre többen lépnek a táncolok közé, ahol még a nyelvi nehézségek is elmosódnak. Együtt táncolnak a francia, olasz, csehszlovák, német és magyar fiúk, lányok. Ahogy elnézem mosolygós arcukat, táncuíkat, egy külön világban érzem magam. Nincs tülekedés, nincs hangoskodás, nincs veszekedés, csak tánc és ritmus. — Vasárnap kivételével mindennap indítunk hajót. Idáig mintegy kilencezren vették igénybe járatainkat. A zenekarok szinte versengenek ezekért a fellépésekért. Nem csoda, hisz a kétórás játék kivételével egész nap pihenhetnek. Közben hajónk előtt felcsillannak Tihany fényei. A mólón sétálók megállnak, és úgy figyelik különös, sziporkázó hangulatot árasztó hajónkat. Hogy mit gondolnak, nem tudom, de hogy irigykednek, az biztos. Rövid ácsorgás, ringatózás után elindulunk visszafelé a somogyi partokhoz. Igyekszünk, mert az idő múlik, s tizenegy órakor már Balatonföldváron kell lenni. A közeledő part a csodálatos látvány ellenére szomorú sóhajt csikar ki belőlem. Egy kellemes, maradandó emléket nyújtó kétórás út végét jelzi. Gy. A. Panasz, bejelentés nem (Tudósítónktól.) ELÉRKEZETT a főszezon a Balaton partján. A bel- és külföldi üdülők tízezrei lepték el a környéket, és vették igénybe a sokfajta szolgáltatást. A balatonszárszói fogyasztási szövetkezet 55 kiskereskedelmi és vendéglátó üzletével áll vásárlói rendelkezésére, amelyekből a Balaton-parton van tizenkét állandó üzlet és 11 pavilon. A havi forgalom nyáridőben eléri a 10 millió forintot, ebből 60 százalék a balatoni részesedés. A szövetkezet vezetői figyelembe vették a tanácsok kérését és az üdülők kívánságait. Ennek eredményeként Balaton szemesen, Balatonszárszón és Bala- tonföldváron 11 pavilont állítottak fel a strandokon, a kempingtáborokban és az üdülőtelepek perifériáin is, ott, ano} csak nyáron van forgatóin. Gondot jelentett a szövetkezetnek az alkalmazottak fölvétele, de sikerült a helyes arányokat megtalálni. A nyári időszakra beállított alkalmazottak 70 százaléka szakképzett, a többi főleg háztartásbeli. Mindezeket Patyi Dezsőtől. a szövetkezet kereskedelmi osztályvezetőjétől hallottam, aki még a következőket mondotta: — A szezon * megindulása előtt új dolgozóinknak szakmai oktatást tartottunk. Megérkezett ismerkedtek az árukkal, az árakkal és kioktattuk őket mindenre, amit a fogyasztók érdekvédelme megkövetelt. Nem volt hiábavaló ez a munka. Büszkén mondhatom, hogy eddig a szezonban nem érkezett panasz hozzám. Az Állami Kereskedelmi Felügyelőség eddig nem bírságolta meg egyetlen dolgozónkat sem. Mi is több esetben végeztünk ellenőrzést, de szerencsére, nagyobb hiba, árdrágítás, súlycsonkítás nem fordult elő. KÉTSÉGTELEN az is, hogy az ‘ellátás sokkal jobb, mint az előző évben. Mégis bosz- szantó, hogy sokszor nem tudjuk a megyehatáron belül beszerezni áruinkat, hanem kénytelenek vagyunk ezért az országot a nyakunkba venni. Falubeliek lát. Egyébként tegnap fenn voltam a Savoy bárban. Elég jó hangulat volt. Macával táncoltunk. Kibékültem vele. Árpád: Na végre! Már nem akar visszautazni Hársdebrő- re, hogy a mezőgazdaságban dolgozzon? Géza: Nem. Meggyőzte magát, hogy jobb neki idefönt. De majdnem összevesztünk ismét, amikor véletlenül Mariskának szólítottam. Azt mondta: azok az idők elmúltak. Van neki becsületes neve is. Szólítsam őt Yvettnek vagy Macának. Árpád (könnyesen): Nemsokára nyílik otthon az orgona. Ilyenkor az egész kertünk tele van lila meg fehér orgonával. Virágárwsnö: Szép ibolyát tessék! Árpád: Szevasz. Adjál egy csokrot. Egyébként hogy vagy? Virágárusnö: Kösz. Megvagyok. Szevasz. (El.) Géza: Ki volt ez? Árpád: Nem ismerted meg? A kis Drávái Piroska. Ott lakott a kultúrház mellett. Tavaly még csibenevelő volt a faluban. Most idefönt megcsinálta a karrierjét. Géza: Engem is folyton'hív az apám haza, hogy kevés a a téeszben, a.fiatal kéz. Árpád: Gépesítsenek. Ez a megoldás. Mi pedig maradunk idefönt. Erről jut eszembe. A szállásadónőm megint murizott, hogy nem adja tovább havi négyszázért az albérletet. Géza: Bestiák! Kiszipolyozzák az embert. Odahaza akkora szobám volt, mint egy tornaterem. Az ablakon át egyenesen kiláttam a rétre. Micsoda cseresznyefák, meny- nVi gyümölcs!, Árpád: Érzem, hogy a levegőben lóg az eső. Nagyon kéne már. Géza: Adja az ég, hogy jó termés legyen. Mert mi síny- lenénk meg, városi emberek. Este bejösz az erőkébe? Árpád: Nem tudom biztosan, mert hattól nyolcig kapálást vállaltam egy bolgár- kertésznél. Kell néha egy kis emlék faluról. De ennyivel aztán be is érem. Géza: Hát akkor megyek. Árpád: Erő. izom. Kézcsókom a feleségednek. Géza: Kösz, átadom. (Indul.) Árpád (újabb gint rendel, és meghatottan ábrándozik akácfalombos falujáról). (Függöny.) s Galambos Szilveszteti SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1970. július 31»
