Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-30 / 177. szám

MunkásJiultúra — mai módra MIT KÉRHETÜNK SZÁMON? V an, ahol eltúlozzák az igényeket, van, ahol alábecsülik. És gyakran éppen a lényeg sikkad el: a gyári kultúra, a munkáskul­túra. Pedig tévedés ne essék — nemcsak felelőseitől függ egy-egy kezdeményezés sike­re... Különösen sok tennivaló akad egy olyan vállalatnál, amely a termelési éveket te­kintve még fiatalnak mond­ható. És csak tetézi a tenni­valókat, ha a dolgozók egy része a »mezőgazdaságból-« jött, vagy nem áll mögötte különösebb, iparban eltöltött múlt. Hiszen ilyenkor nem meglevő igényekkel való szem­benézésről, hanem igények fel­keltéséről van szó. Ha lehet túlzó fokot használni, még összetettebb, még differenciál­tabb kulturális tevékenység szükséges az olyan üzemben, mint a VBKM Kaposvári Vil­lamossági Gyára. Kialakult régi munkásgárda van a 2-es telepen, míg az 1-es számú te­lepen sok az olyan dolgozó, — főleg nő —, aki mögött még nincs, vagy csak nagyon kevés ipari tevékenység áll. Ezekkel a lehetőségekkel kellett szembenéznie tehát Embernek, fiatalnak, bíró­nak már kevésbé: 38 évéből tizenkettőt töltött büntetőbíró- ként. Évtizede elnöke a Bar­csi Járásbíróságnak. Késő délutánig tartó tár­gyalás után sétát javasol a be­szélgetéshez. Hat órakor hir­detett ítéletet egy halált oko­zó súlyos testi sértés ügyében. A vádlott — 17 éves cigány­fiú — másfél évet kapott. Az ügyész súlyosbításért, a védő enyhítésért fellebbezett. Rójuk a csendes mellékut­cákat. Nem tudok szabadulni a tárgyalás hatásától. És a bíró? — Ha egy ügyeit lezárok, íté­letet hirdetek, tovább általá­ban nem foglalkoztat. Nincs lelkiisimeretfurdalásam. Meg­győződésem, hogy helyesen döntöttem ülnökeimmel együtt, és már a következő ügy köt le. — Nem idegesíti, hogy az iménti ügyét mindkét oldal­ról megfellebbezték? Lengyel Miklós kultúrfelelős- nek, mikor két esztendeje megkezdte a munkát. Amo­lyan »háztáji-« felmérés alap­ján határozta meg a teendő­ket, majd létrehozták a ki­lenc fős művelődési bizottsá­got. Mi lehetett, mi volt a cél? Ha a bevezetőre gondolunk, akkor romantika ide, romanti­ka oda, egy mai villamossági gyárban a dolgozóknak sok­kal több kell, mint néhány jól sikerült összejövetel, kirándu­lás vagy verses est. Mert az az alapvető feladat, hogy a közművelődés útján vagy által — a közműveltség szintje emelkedjék! És jogos a kérdés. Nem túl nagy feladat ez? G azdasági hasonlattal él­ve, olyan megvalósítan­dó feladat, mint egy több lépcsős beruházás, és ha úgy tetszik, lehet egyik lép­csője ennek- az oktatás, lehet lépcsője a színházlátogatás meg a munkásénekkar is. A fon­tos tulajdonképpen a megíté­lés. Annak eldöntése, hogy melyik lépcső a fontosabb. Nyilvánvaló, hogy az okta­tásban való részvétel nagyon fontos és mindenképpen meg­határozó feladat. E tekintet­után módon úgy viselkedik, mintha sosem találkoztunk volna. Az­tán oüyan esetet is elmondha­tok, amelynek során a hajda­ni elítélttel büntetésének le­töltése után kerültem pertu viszonyba. Egyébként soha nem éreztem, hogy engem okoznának a vádlottak bünte­tésük miatt. — Az ítélet mégis a hóna­pokat, éveket kihirdető bíró személyéhez kapcsolódik. Nem zavarja ez? — Valószínű így van: az ar­com, a tárgyalás mozzanatai az ítélettel együtt, visszatérő em­lékképként, a cellába is bevo­nulnak. Éz azonban nem oko­zott soha gondot számomra. — Eredetileg is bírónak készült? — Tanulmányaim alatt egy­általán nem jutott eszembe ez a pálya. Kitüntetéssel végez­tem az egyetemet, eszmélésem óta kommunista vagyok, min­dig úgy véltem, politikai pá­lyán fejthetem ki legteljeseb­— Egyáltalán. Ügy érzem, a Megyei Bíróság nem változ­tatja meg lényegesen az íté­letemet. Évek óta nem helyez­tek hatályon kívül egyetlen döntésemet sem, és a módosí­tások aránya is jelentéktelen: mindössze 8—10 százalék. — Szigorú vagy »ember­séges« bírónak tartja magát? — Nehéz a válasz, de azt hiszem, inkább az utóbbi ka­tegóriába lehetne besorolni, ha egyáltalán szabadna ilyen alternatívát felállítani. ítéle­temben nagy szerepet játszik az előttem álló egyén javítá­sának szándéka. — Hogyan tud szabadulni a sajnálat vagy ellenszenv, netán a gyűlölet befolyásoló érzése alól? — A sokaLSodó évek, a mö­göttem lévő több száz ügy se­gítettek. Persze, ma is előfor­dul, hogy magamban tudom, érzem: a vádlott bűnös vagy többet érdemelne, de a bizo­nyítékok elégtelenek. Máskor a véletlenek egybeesése sú­lyosbítja egy-egy vádlott hely­zetét. Ilyenkor ez nem befo­lyásolhatja döntésemet A té­nyékhez szigorúan kell ra­gaszkodnunk. — Melyik volt a legsúlyo­sabb ítélete? — Nyolc év, erőszakos nemi közösülésért. Egy bűnbanda esetében pedig százhat évet hirdettem ki egyszerre. — Találkozott-e elítéltjei­vel büntetésük letöltése után? — Barcs nem nagy hely ah­hoz, hogy a találkozásokat el lehessen kerülni. Néhányan szó nélkül mennek el mellet­tem, a többi azonban udva­riasan köszön. Akivel köze­lebbi dolgom akad, érdekes ben önmagamat. Aztán mégis így alakult. — Talán fölöslegesnek tűnhet a kérdés: megszeret­te-e hivatását? — Ügy érzem, az élet egyet­len más területén sem talál­kozhatna egyéniségem és az ellátandó munkakör jobban, mint itt. Bármilyen furcsán hangzik: megnyugtat, kielégít És ezen egy kicsit magam is csodálkozom. Nem vágyom másra, magasabbra, de ezt sze­retném minél tökéletesebben végezni. — Mi kell ahhoz, hogy va­laki jó bíró legyen? — Sok egyéb mellett az ösz- szefüggések gyors meglátása, alapos emberismeret és nem utolsósorban a társadalmi kap­csolatok sokasága. No meg ter­mészetesen állandó önképzés, a szakirodalom folyamatos ta­nulmányozása. De az sem árt, ha a bíró sok mindenhez ért, legalább egy keveset. Egyéb­ként vezetőségi tag vagyok — szervező titkár — a területi pártalapszervezetben. A tag­ság itt többnyire nyugdíjasok­ból áll, akiknek kisébb-na- gyobb ügyeiben kell eljár­nom. Szívesen teszem. Eseten­ként a járási pártbizottság kér fel vizsigálatokra, felmérések­re. Elnöke vagyok a Barcs és Vidéke Horgászagyesületnek — szabad időm jelentős részét ez a hobby köti le. Sok em­bert ismerek, egyéni sorsokat, gondokat, felfogásokat, és min­dig eljut hozzám egy-egy íté­let kapcsán a közvélemény hangja is. Meggyőződésem, hogy ezt a munkát nem lehet zárkózottan és csak a bírói emelvényről végezni. Paál László ben jó eredmények jellemzik az elmúlt két évet. Szépen alakult a beiskolázás közép­iskolába, felsőfokú intézmé­nyekbe. Ami külön dicséretre méltó, korszerű*— igényes ér­deklődésre valló — tematiká­val tartottak több TIT-elő- adást, és tegyük hozzá, sok részvevővel. Éppen ezért szük­séges — tekintettel az előadá­sok és az iskola utáni nagy érdeklődésre — még nagyobb arányban fejleszteni a könyv­tárat! Éppen ezért érdemes foglalkozni még nagyobb ener­giával a klubmozgalommal, hiszen az adhat jó formát, ke­retet az ilyen tartalmi tevé­kenységnek. Szép eredmények jellemzik a fotószakkört is, amely nem a tehetségnek van híjával, ha­nem inkább a rendszeresség­nek. Jó volna, ha a rossz te­levíziókészülék helyett egy jó lenne a klubban. Furcsa pa­radoxon, hogy az elektromos eszközök fellegvárában egy ki­vénült tévé búslakodik a dol­gozók előtt. Érdemes tehát ezekről a lépcsőkről elindulni az ered­mények értékelésekor. Jóllehet többnyire születőfélben van­nak még, de annyi bizonyos, hogy modem dolgok ezek, kor­szerű igényekre vallanak, akár az irodalmi színpad, akár a TIT-előadás. És nem véletlen az érdeklődés ezek után, mondhatjuk úgy is, ez kell a dolgozóknak. Sokan számon kérték a munkásdalárdát, vagy a nép- táncegyüttest. Jó és szép dolgok ezek, ta­gadhatatlan. De ne a formát kérjük számon, hanem a tar­talmat. Ha az üzem dolgozói­nak érdeklődése más —■ és egyáltalában nem rossz vagy másodrangú irányba fordul —, az nem baj. Hanem inkább jelzés. Ott kell keresni a leg­jobb formákat, az ennek meg­felelő tevékenységi lehetősége­ket, hogy minél többen csi­nálják és minél korszerűbben. Ha a fotószakkör megy, ak­kor azt fejlesszék. Ha TIT- előadások kellenek, akkor ab­ból minél többet. Akár klub­szerűén is. H a a fiatalok irodalmi színpad keretében akar­ják a verset mondani, akkor ott kell törekedni a mi­nél magasabb szintre. Mert lássuk be, sokszínű tevékeny­ségek ezek is. És inkább arra kell ügyelni, hogy ne marad­janak parlagon olyan kultu­rális igények, mint a 2-es te­lepen dolgozóké, akik már na­gyon régóta kérik a klubhelyi­séget, könyvtárat. Már csak azért is, mert ez mindenkép­pen jobban megközelíthető a gyár dolgozói számára. Ez azt is bizonyítja, hogy a gyár kul­túrája nem a hely tekinteté­ben kötődik az üzemcsarnokok környezetéhez. Nem új gon­dolat, de célszerű lenne, ha a következő kulturális beruházá­sokat a dolgozók lakóhelyé­nek közelébe, a városba össz­pontosítanák. Tröszt Tibor Miért Almos Jámos szavahihető ember. A minap azt mondta: nem lehet megélni a fizetésből. Kijelentésében senki sem kételkedett. A munkahelyén mondta ezt, ahonnan még egyszer sem késett el. Fárad­tan érkezett, mert az éjszaka sokáig dolgozott. Dolgozni kellett, mert a fizetéséből nem tud megélni. Nincs szak­mája, de mindenhez ért. A gyárból csavarhúzót vitt haza meg kulcsokat. De van kő­műveskanala és logarléce is. Igaz, ezt az utóbbit még nem használta, nem is tudja, ho­gyan lehet az ötször kettőt kitolni rajta, de van. Amikor kijelentette, hogy a fizetésből nem lehet megélni, valaki megkérdezte tőle: mi­nek köszönhető, hogy még nem halt éhen? Mérges lett. Gondolt vala­mi csúnyát, de hangosan nem mondta ki. Nem akart meg­sérteni senkit Beszélgetés déltájban Kétféle vetés A palántaültető gép megállt. Az emberek elindul­tak rögös földön át az árok­part felé. Delelőn van a nap. Meztelen kar j ultra, hátukra, lábukra tűz. A fiatalok egy­mást ugratják. Leülnek a fű­re, a nagy fa árnyékában. Ka­tona Ferenc agronómus is mel­léjük telepszik. — Csak azt nem értem, hol romlanak el a dolgok. Látja ezeket a gyerekeket? Iskolá­sok. Pihenésüket feláldozva vállalták, hogy segítenék pa­lántát ültetni a learatott terü­letre. Reggel négy órakor már ott ücsörögtek a tsz-iroda előtt, és kérdezgették, Feri bá­csi megyünk-e ma palántázni. S képzelje el, az előbb tudtam meg, hogy a délelőtti nagy munka után tegnap egészen éjfélig, a baromfikeltetőben rakodtak. Szívességből. Érti maga ezt? Mezőgazdasági szakiskolában tanítottam. Ti­zennégy végzett ösztöndíjáéból csak kettő ment tsz-be dolgoz­ni. A többi? .Elment a kavics­bányába meg erre-arra. Hol fordul minden az ellenkezőjé­re? A mi tsz-ünkben sincs elég fiatal. Nem tudtunk válaszolná. Hallgatunk. Abban azonban biztos vagyok, egyre gondol­tunk. A falu, a falvak lehető­ségeire. Mi hiányzik itt, ml vonzza őket máshová? — A Múbkönyvtár segítsé­gükre van, nem? — Lesz. Varázspálcánk lesz, annyi szent. Régebben mint járási tanácsi dolgozó is azt láttam, a zákányl Csokonai tsz-ben mindig tudták, mit akarnak. Ügy hiszem, a kul­turális ügyekkel sem bánnak majd mostohábban, ha egyszer vállalták. Hátunk mögött zsenge pa­lánták, előttünk a sárga ga­bonatábla. Furcsa ez a környe­zet. Ilyen helyen aligha szok­tak közművelődésről beszél­getni. Ritka még az is, hogy a tsz-ek vezetői hosszabb időt szentelnek a művelődésügyi témák megvitatására. Zákány­ban ez nem így van. »Az első tsz-mű velőd isi otthonnal Zá­kány büszkélkedhet hamaro­san. A tsz vállalja a művelő­désihez szükséges összes fölté­tel biztosítását. Függetlenített népművelőt alkalmaznak ... Az átvételi szerződésről már csak a járási tanács bélyegző­je hiányzik.« (Somogyi Néplap február 26.) — Azt mondta az előbb, hogy lesz? — Sajnos, a járási tanács bélyegzőjére ’úlius 1-ig kellett vámunk. Mindössze három hete miénk a klubkönyvtár. De ez a lényegen mit sem vál­toztat. Az eltelt időt is pótolva kezdtünk a tervezéshez, szer­vezéshez. Mint a klubkönyvtár vezetője már tájékozódtam. Fölmértük, mi minden szük­séges ide s hpi van a legsür­gősebb tennivaló. A tsz veze­tői nem nagyon ismerik a népművelési munka szerkeze­tét, de a legmeszebbmenőkig i igyekeznek támogatni. Most már szakmai ötleteink is meg­értésre találnak. Korábban évekig népművelőként dolgoz­taim. Mert kezdetben, valljuk be, azt hitték, hogyha egy em­ber,nek odaadják a klubkönyv­tár kulcsát, ezzel rendiben van minden. Sok-sok beszélgetés, és közös nevezőre jutottunk: a tartalmi munkát tiszteletdíjas és társadalmi munkás veze­tők végzik majd. Már szervez­zük a fotó- és filmszakkört, közösen az általános iskolai együtt az irodalom- és zene­kedvelő fiatalokból művészeti csoportot alakítunk. Nem lesz könnyű, az biztos. Én is új ember vagyok a tsz-ben. Üj üzemág lesz a kertészet Zá­kányban. Még szakmailag is ismerkednem kell a környe­zettel. S mi minden vár majd a klubkönyvtárra! Ott oldjuk meg a kertészeti szakember­Azt akarom, hogy büszkén mondhassák... képzést, hiszen az az egyik leg­igényesebb üzemág. Szakkörö­ket szervezünk. A kertészetin kívül traktorost, baromfite­nyésztőt. A tsz vezetőinek igé­nye: a tsz-dolgozók művelődé­sének, képzésének a klub­könyvtár legyen a bázisa. S tudja ez az óriási, ez a köve­telés. Ha egy ilyen kis _ tsz minden gondolkodás nélkül vállalta, hogy a klubkönyvtár rendbehozására áldoz félmil­liót, akkor tervei, nemes cél­jai vannak vele; tudják, miért kell nekik ez a ház. Befutott az elnök is kerék­párral. Fiatalember, nincs még negyven. De már tizenegy éve tsz-elnök. — Lovrencsics Lajos — nyújtja a kezét. Leül. Az Iskolára mindig számíthat­nak. — Félmillióba kerül, míg rendibehozzák? — Annyiba biztos. Fokozato­sam csináljuk majd a munká­kat. Ha már belefogtunk, fe­jezzük be becsülettel! A nagy teremből leválasztunk egy preszót, berendezzük, legyen hói vendéget fogadni. És egy olvasószobát alakítunk ki, amely egyúttal ifjúsági klub is lesz. Korszerű fűtéssel látjuk el a nagytermet. Kicseréljük a széksorokat. Külső tataro­zást tervezünk, a kertben pe­dig kerthelyiséget alakítunk ki. — Valóban ennyire bíznak döntésük helyességében? — Ennyire. Tudtuk, hogy ál­dozattal jár, sok pénzzel, de megéri. Ha végez az egyik zá- kányi kislány a szombathelyi intézetben, függetlenített nép­művelőnk is lesz. Addig közö­sen oldjuk meg. Azt szeret­nénk, hogy legyen helye a fia­taloknak. Többet akarok ve­lük találkozni baráti beszél­getéseken, összejöveteleken. Közelebb akarjuk őket hozni a tsz-hez. De ide várom, ide csalogatjuk a környékbelieket is. Azt akarjuk, hogy az itte­niek büszkén mondhassák: ez a miénk, a tsz-é. Zenekart alakíthatnak, tárucoiihatnak, de tanulniuk is kell. Egy-két év, és része lesz a tsz-mek a klub­könyvtár is. Nem elég, hogy csak fizetést adjunk az embe­reknek. A szabad idejükben is érezzék, hogy törődünk velük. Legyen fény a falunkban! S ebben a pedagógusok is segí­tenek. Közéleti ténykedésük nagyon jó itt. Higgye el, nem egyszer a semmiből csináltak sokat. A népművelőnek is la* kást építünk a tsz-brigáddal. Családostul szeretnénk ideköt­ni Zákányba. — Hát, ha ez beválna, lenne mivel büszkélkednünk — mondja Mándoki György isko­laigazgató, a klubkönyvtár volt vezetője. — Mert korábban azzal a két-háromezer forint­tal kész 'kínlódás volt itt bár­mit csinálni. A pedagógusokra, az iskolára mindenben számít­hatnak. Ez adott szó. Mezőn, fák alatt, közmű­velődésről. Kétféle vetés — egyazon talajból. Fügyelik, vár­ják a termést. S vajon van-e jobb, mint többet megérteni, többet látni a világból? Föl­ismerni a dolgok ősze tartozá­sát, és örülni a közös cseleke­detek gyümölcsének? Bán Zsuzsa honismereti szakkörrel. A köz­ség és a tsz krónikáját szeret- Ha egy ilyen kis tsz minden nénk megörökíteni. Figyelőre gondolkodás nélkül vállalta. nem lehet megélni a fizetésből ? Amúgy birkatürelmű em­ber. — En nem azt mondtam, hogy nálunk nem lehet meg­élni — oktatott. — Én azt mondtam, hogy a fizetésből nem lehet. Elmondom a na­pomat tegnap déltől ma reg­gelig. Itt vége volt a meló­nak, megmosakodtam, haza­rohantam átöltözni, aztán mentem építkezni. Na, ne nézz rám olyan nagy szemek­kel, nem nekem: a szomszéd épít egy házat. Kőművest manapság nehezebb kapni, mint igazgatót. Meg aztán drága is. Engem hívott az építkezéshez. Azt mondja, majd megegyezünk. Nézd, úgy számoltam, ha olcsóbban csinálom, mint egy maszek, jól jár a szomszéd is, én is. Valami nekem is marad, s neki sem kell annyi pénzt ki­dobni. Szóval kőművesked- tem. Ha az ember a falakba belerakja, ami a nagykönyv­ben meg van írva, akkor nem kiabálnak azok, hogy hiány­zott a szakember az építke­zésnél. Otthon meg jól jön az a pénz, s egyébként is dél- utános a feleségem, mit csi­náltam volna egyedül otthon? Szóval sötétedésig kőműves voltam ... Mentem hazafelé, szól ám egyik ismerős az utcában: »Te ezermester vagy. valami baj van a gyerek bi­ciklijének, nem néznéd meg?-« Áthozták, bütyköltem vele egy órát, s kaptam érte har­minc forintot. Nem nagy pénz? Ha itt bent bütykölök, adnák wtolc forintot egy órá­ra. Hogy teljesítménybér van? Na és, de van órabér is, nem igaz? Szóval elkészült a bi­cikli. Éppen meg akartam mo­sakodni, amikor eszembe ju­tott, hogy az öregasszonynak a második emeleten már két napja ígérem: megjavítom a villanyvasalóját. Felugrottam érte: igaz, kicsit későn volt, de hát nem érdekes. Megcsi­náltam: egy spirál szakadt el. Két csavart kell meglazítani, aztán már szét is lehet szed­ni. Bele az új spirált és ég. Azt kérdezte, mit fizet. »Mit fizetne? — mondtam. — Ad egy tízest, aztán maga is jól járt meg én is.« ... a zsúfolt program éjfé után ért véget. — Reggel szól ám a fele ségem: ébredj, mert elkésel Az üzemben fogta magá' s elment a fürdőbe: magáva vitte a borotváját is, mert mégiscsak másként néz ki az ember, ha reggel megborot­válkozik, s nem másnapos a szakálla. Jó félórát fiirdött a zuhany alatt: élvezte a ví.: simogatását. Aztán amikor végzett, ki zébe vette a reggelijét, tlg ment vissza a műhelybe, míg falatozott, megint a szó kásos témáról beszélt: — Higgyétek el nekem, a fizetésből nem lehet megélni. Kercza Imre SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. július 30.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents