Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-28 / 175. szám

Arcképek Pé Véterhida: 1231-ben a Tibold nemzetség birtoka. 1495- ben a Báthoryak nyerték adományul II. Ulászlótól. 1715- ben tizenegy háztartást írtak itt össze. A szigor - kötelesség! — Két miniszteri utasítás margójára — Modem gépek — szűk helyiségek Elektromos pákával ragasztják a tasakokat. Szentgyőrgyi Gytda tanító­val megyünk az utcán. — A szájhagyomány szerint, dolgozott itt valamikor egy Péter nevű ács. Hidat ácsolt a Rinya fölé. Így lett a falu neve Péterhídja, majd Péterhida. 569 lakosú település az 1960-as népszámlálás szerint. A mosta­ninál már csak 460 eupjoert szá­moltam. Előre gondolva kide­rül, hogy le&z olyan év, amikor csak két első osztályosom lesz. Televízió minden második ház­ban van, autó is néhány he­lyen. — A mi időnkben Komlós- don volt kevesebb gyerek — néz vissza a múltba Sántha Józsi bácsi. — Most meg itt. Divat az egy gyerek. Nekem egy lányom van meg két fiam, és két unokám is. Hatvanöt éves vagyok, tsz-nyugdíjas. Hét évig voltam kocsis, három évig meg az állattenyésztésben dolgoztam. Most is el-elme- gyek segíteni, ha szükség van rám. A múltkor is: répát sara- boltunk. Aztán a karámokat javítgattuk. Hát bizony a fiaim más munka utón néztek, nem folytatták az apjuk fog­lalkozását. Az egyik Dunaúj­városban van, a másik Barcs­ra jár be a vasgyárba. Nem panaszkodhatom: beteg nem­igen voltam. Egyszer operál­tak csak sérvvel. A harmadik héten már boronáltam. A fe­leségem, szegény, most kór­házban van. Éldegélünk vele. Hatszázegy forint a nyugdíjam. Van itthon is dolog bőven. Két szarvasmarha, a harmadikat eladtuk. Két anyakoca, három süldő. Foglalkoztatják az em-. bért, nem hagyják pihenni. Azt kérdezi: melyik volt éle­tem lerosszabb napja? Nem nehéz a felelet. A második vi­lágháború vége 'felé volt egy rossz nap. Amikor sodort a szél ide-oda. Hazafelé indul­tunk, nem akartunk Nyugatra menni, Aztán — már nem messze a falunktól — elfogtak bennünket. Az nagyon rossz érzés volt, el sem lehet mesél­ni. A legjobb nap? Az meg akkor volt, amikor másnap el­engedtek. Sokszor elgondolko­dom: mit is hagyok a világra. Talán azt, hogy minden fiatal­nak elmondom: érdemes élni. És csak komolyan érdemes. Dombóvári László, a kom­iósdi Béke Termelőszövetkezet péterhidai traktorosa, a tsz ve­zetőségének is tagja. Az önkén­tes tűzoltók -oarancsnoka. Ko­moly, de nem komolykodó em­ber. — Harmincnégy éves va­gyok. Nőtlen. A tavasszal ve­tettem, nyár elején kaszáltam. Emellett kell, hogy idő jusson MÉG NEM MONDTAK KI hivatalosan Sióf ok várossá vá­lását, amikor fölkerestem a leendő városban és a környé­kén levő mezőgazdasági üze­meket ezzel a kérdéssel: »Ho­gyan segítik majd Siófok és általában a városiasodó Ba- laton-part zöldség- és gyü­mölcsellátását? A fejlődés ilyen igényt is támaszt, föl­készültek-e a kielégítésére?« A válaszok akkor tobbé-ke- vésbé megnyugtatóak voltak. A Balatonújhelyi Állami Gaz­daságnál például elmondták, hogy tenmelvényeik közvetlen értékesítésével, elárusítóhelyek létesítéséivel vesznek részt az ellátásban. Ferenczi Vendel, a Ralaton- újhelyi Állami Gazdaság igazgatója most az akkori be­szélgetést idézve, így számol be az ígéret megvalósulásáról: . — Gazdaságunknak tizenhá­rom saját elárusító pavilonja van; ebbői négy Siófokon, a többi Balatonföldyáron, illető­leg a Zamárdi—Földvár közti szakaszon található. Ezekben június élsó felében kezdték az az emberekre is. A gondjaikat elmondom a vezetőségi ülése­ken. Mostanában sokat foglal­koztatta a péterhidaialkat is a Komlósdon épülő sertésfcombi- nát ügye. Érdeklődő emberek élnek itt. Magamat is közéjük számítom. A télen ezért is vet­tem részt a politikai oktatáson. A társaságom, a barátaim az itteni traktorosok. De ugyanezt elmondhatom a tanítóról is. Mindenkivel jóiban vagyok, azt hiszem, haragosom sincs. Ügy látom: az idei termés közepes. A kukorica viszont szép lesz, használt neki az eső. Szálas- takarmányunk' bőven van, a szemes is biztosított. Jó az emberek között. A télen nép­dalestet szerveztem. Mindenki jól érezte magát. Tizenegyen vállalkoztak arra, hogy közön­ség elé állv^i énekeljenek. Az embernek a munkáján kívül mást is kell csinálni. Ballagunk az utcán, a tsz bognárműbélye félé, Szent- gvörgyi Gvulával. — Nem igaz, hogy az em­berek a televízió hatására nem igénylik a közvetlen élményt. Nagyon szerették az egyfelvo- násosokat, amiket bemutattunk a KISZ-tagolkkal. összefog­tunk, hogy megváltoztassuk az emberek tudatát. Sántha János bognár éppen hazaf élé akar indulrii. Ebédidő van. — Két hónapig voltam, isko­lán Balatonbogláron, ott ker­tészeti ismeretekre tanítottak. F,gy hónapig meg öntözési tud­nivalókat sajátítottam el. Ken­deresen öntöző-gépkezelői tan­folyamon vettem részt. Aztán most mégis a bognárműhely­ben talált rám. Itt volt rám szükség. Nem ismeretlen ne­kem ez a munka, dehogyis. Van otthon egy kis műhelyem, barkácsolgattam én már rég­óta. A feleségem is termelőszö­vetkezeti tag. A legkedvesebb munkám az otthoni parkett, meg az ajtók készítése volt. Itt meg a kocsikerekek meg a kombájnok faanyagának javí­tása. Két lányom van. Az egyik a negyedik gimnáziumba megy, a másik ötödikes általános is­kolás. Mind a ketten szeretné­nek majd továbbtanulni, ha eljön az ideje. Hogy mi lenne a legnagyobb kívánságom? Négy-ötezer forintos fizetés. Mit vennék? Házunk, televí­ziónk, rádiónk, mosógépünk már van. Csakugyan: Mit is kellene még venni? — Jó, hogy nem tudja — mondja a tanító. — Ez azt je­lenti: semmiben nem látnak értékesítést — gazdasági dolgo­zóink családtagjai az eladók —, s a napi forgalom pavilo­nonként két-háromezer forint. — Siófokon hallottam, hogy »kemény« versenytárs a gazda­ság. mert innen mindig friss, közvetlenül a földről szállított árut tesznek a vevők élé... —- No, hát ez csak természe­tes. Gondoltunk mi erre, ami­kor a tavalyi egy elárusítóhely helyett az idén tizenhármat építettünk és nyitottunk, meg. Léh^t, hogy később saját kon­zervüzemünk néhány készít­ményéből, például kovászos uborkából is viszünk a pavilo­nokba. — Csak a maguk termelte árut kínálják eladásira? — Nem. Kiegészítő cikkeket termelőszövetkezetektől is ve­szünk. Így állapodtunk meg például a balatonszalbadi tsz­szel, hogy ők tojást kiüldenék; a dél-somogyi szövetkezetektől pedig burgonyát kapunk a pa­vilonjainkba. A forgalmasabb helyeken a Móri Állami Gaz­daság borát és szörpjét is árusítjuk... K ét miniszteri utasítás lá­tott napvilágot nemré­giben. A kohó- és gép­ipari miniszter az egyik koope­ráló vállalatot arra kötelezte, hogy — ha kell importból is — teljesítse, amire szerződésben vállalkozott. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter pe­dig az egyik budapesti lakóte­lep hazainak megrepedése miatt bűnvádi eljárás megin­dítását javasolja. Két különböző előjelű, de hasonló tartalmú kérdés. Saj­nos, nem egyedülálló esetek. Tanulságai az érintett vállala­tok falain túl mutatnak. A Volga menti Togliattiban, a Szovjetunió hatalmas! épülő személygépkocsi-gyárá­ban megkezdődött — az olasz szabadalom alapján készülő — kocsik sorozatgyártása. Jövőre már teljes kapacitással dolgo­zik az a szerelőszalag, amely­ről évente 220 ezer személy- gépkocsi fut le. És szerelik már a másik két szalagot is. Csu­pán ebben a gyárban évenként több mint hatszázezer kocsi­val számolnak rövidesen. Köz­ismert a szám: egy-egy autó 2—320 közreműködő vállalat óramű pontosságú munkájával készül el. Nem véletlen hát, hogy Európa legnagyobb ipari »nevei« versengtek — árban és minőségben egymásra licitálva —, csakhogy részt kaphassa­nak az »évszázad üzletéből«.* Hazánk évek óta készült — konstrukciók tucatjával, kal­kulációk tömegével, messzibe- tekintő elképzelésekkel —, hogy erőnkhöz mérten mi is közreműködjünk a »Fiat Fiato- vicsok« előállításában. Az ala­pos felkészülés eredménye nem maradt el: öt reprezenta­tív gyárunk tizennyolc ter­mékkel járul hozzá a nagy programhoz. Ez hosszú időre jelent biztos piacot és a mű­szaki kultúránk gazdagszik az­zal, hogy a korszerű autógyár­tásba bekapcsolódunk. De más haszon is várható. Az általunk teljesítendő szállítások fejében évente — a teljes felfutás után — több mint tizenkétezer »Zsiguli« személygépkocsit ka­punk. Ennek ellenére: az első szállítmány mégis hiányosan indult el a pályaudvarról Tog­liattiba. A miniszter haragja jo­gos: nem engedhetjük meg magunknak azt a könnyelműséget, hogy a nagy távlatú nemzetközi kooperá­ció ilyen rossz bemutatkozás­sal induljon. Éppen ezért az ígéretét nem tartó vállalatnak — ha másként nem megy, ak­kor importból — nyereségének esetleges megrövidítésével is biztosítania kell a gépkocsik folyamatos szerelését. A gazdaság értékesítő irodá­jában. Szelényi Tamásné cso­portvezetőtől megtudjuk, hogy: — 28,7 millió forint a gazda­ság értékesítési terve gyü­mölcsből, zöldségből és .egyéb termelvénybőL A gyümölcs­termésünknek mintegy a há­romnegyedét exportáljuk. Kaj­szit szinte kétnaponként indí­tunk egy-egy vagonnal, de sok jut a pavilonjainkba is. Saj­nos, sokáig nem tudtunk öntöz­ni, így a szamócánál lemarad­tunk. De aztán másból pótol­tuk ezt a kiesést. Egy ilyen ter­melési berendezkedésű gazda­ságban, mint amilyen a mienk, nélkülözhetetlen az értékesítés­nél a rugalmasság. Telexen, telefonon tartjuk a kapcsolatot, és küldjük az árut a hazai és a külföldi megrendelőknek. Itt a gyorsaság forintokat hoz ... A VEVŐ A FRISS ÁRUT szereti, s mert ezt megtalálja az újhelyi gazdaság pavilon­jaiban, hát szívesen vásárol ott. Jól jár a fogyasztó — és megtalálja számítását a ter­melő. a. p. A miniszteri intézkedés jo­gosságát senki sem vitatja, mert a nagyvonalú elnézés, a nem kellő szigor ilyen esetben egy iparág tekintélyét veszé­lyeztetné. Arról nem is beszél­ve, hogy egyetlen vállalat sem teheti kockára a másik négy, sőt még tovább megyek: a ma­gyar ipar hírnevét. Az építésügyi és városfejlesz­tési miniszter nemrégiben szűk körben beszélgetett új­ságírókkal. Szóba került az építőipar tevékenységével kap­csolatban számos »örökzöld« panasz: a csöpögő víz, a pú­posodó padló, a letört kilincs; és főleg az, hogy ilyen kifogá­sok miatt sokszor az egész építőipart, az egész épületet minősítjük. Holott a lelketlen és hanyag munkát végzőket külön kell választani egy-egy iparág teljes egészétől. Még azt is hozzátette a miniszter: az épületek minőségét meghatá­rozó munkánál nem szabad egy hajszálnyira sem elnéző- nek lenni. Ez történt most az említett lakótelepi házak esetében; Az építőipari vállalatok leg­többje erejét megfeszítve te­vékenykedik, hogy a lakás- programot teljesíthessék. Évről évre több lakás épül, és mégis — évről évre — több lakás kellene ... Keresik az új meg­oldásokat, a termelékenyebb módszereket, és akkor egyes vállalatok gátlástalanul veszé­lyeztethetik az egész iparág eddig elért sikereit! Mindenki tudja, hogy az építők előtt eddig soha nem végzett nagy feladat áll: az új ötéves tervben át kell adni az egymilliomodik lakást... S az­tán indul az új program. Mind­ez természetesen csak a kor­szerű technológiák felhaszná­lásával érhető el, termelékeny módszerekkel,! amelyek gyor­sítják a lakásépítkezéseket S mindez az eddiginél nagyobb szervezettséget, szigorúbb munkafegyelmet feltételez. A miniszteri beavatkozást igénylő öntöttfalas épü­letek — mint a minő­ségvizsgáló intézet alapos vizs­gálata kimondja — a kivitele­zés technológiája miatt repe­deztek meg. Tehát nem az építkezést gyorsító módszerek­ben, a termelékeny technoló­giában van a hiba, hanem az ott tevékenykedő emberekben: az előírásokon keresztülnéző, az ellenőrzést elmulasztó ve­zetőkben és beosztottakban; A szigorú miniszteri utasí­tások előírják a hibák mi­előbbi kijavítását, a vétkesek felelősségre vonását, a vállalt kötelezettség betartását — még akkor is, ha az jelentős pénz­ügyi következményekkel jár. Az intézkedések figyelmez­tetnek: a közösség érdeke, a szakma hírneve, az adott szó megtartása mindennél fonto­sabb. Ennek érdekében a szi­gor — mondhatjuk nyugodtan — kötelesség! A kötelesség azonban nem csupán a példás miniszteri határozottságra vo­natkozik: ugyanilyen szigor kell az üzemekben, a műhe­lyekben is. Mert ott kell kez­deni a rendcsinálást. ezzel összefüggésben a széle­sebb áruválaszték megteremté­se érdekében a kapcsolatok szorosabbra fűzését határozta, el a MÉSZÖV és a KISZÖV vezetősége. Közös bizottságot hoztak létre, amely a konkrét együttműködés lehetőségeit kutatja és dolgozza ki. Ezután várható a javaslatok megvaló­sulása, A tervek között szerepel a két szövetség kiadósában meg­jelenő közös híradó. Az ügy­vitel gépesítését szántén együtt szeretnék megoldani, kiküszö­bölve ezzel a külön-külön fel­merülő tetemes költségeket. A szövetségek hasznos együtt­működést szeretnének kialakí­tani az ellenőrzésben, a rek­Egy rövid üzemi séta alap­ján is meggyőződhet az ember arról, hogy a műanyagok fel­dolgozása a szövetkezeti ipar­ban sem rossz vállalkozás. A Horizont fogyasztási szö­vetkezet tabi üzemében leg­alábbis így láttuk. A komoly gépparkkal dolgozó telepen szinte minden műanyagból készül, nagyon gyorsan — megrendelésre. Hatalmas mű­anyagfóliák tekerednek a gé­peken, és gép fújja fel a mű- anyagtasakokat. A másik gé­pen éppen átállítást végeztek: az üzemanyagflakont készít majd. Eddig műanyaglapos ablakredőnyöket gyártott. A termeléssel éles kont­rasztban vannak a dolgozók ben, valamint az oktatás es a továbbképzés területén is. Eddig még fel nem mért tartalékokat és lehetőségeket tartalmaz a szövetkezetek kö­zötti nagyabb összhang. Közös boltok létrehozása, megyei. és területi árubemutatók, közös kulturális rendezvények, kul- túrcsoportok, esetleg sport­egyesület — mind az erők jobb összpontosítását és a mi­nőségi munkát segítik. Az ÁFÉSZ-ék beruházásaihoz szükséges kivitelező kapacitás biztosítása sok felesleges kel­lemetlenségtől és bosszúságtól mentesíti a velük kapcsolatban álló feléket Megszervezik a kölcsönös anyagellátást is. A legfonio­a helyiségek, nincs kellő vilá­gítás, megfelelő szellőztetés. A raktározási lehetőségek is rosz- szak. — Komoly gond ez, bár az új telephely már »csaknem« készen van — mondta Gulá- csi Lajos, a részleg vezetője. A »csaknem« valóban érvé­nyes, mert többszöri határidő- csúszás után úgy tűnik, végre átadja majd a Somogy megyei Tanácsi Építőipari Vállalat. De a gondok nem szűntek meg: a vízellátást még mindig nem biztosították az új telepen. Ügy véljük, ennek megoldásá­hoz szükség van a tabi közsé­gi tanács támogatására, hiszen a régi telepnek már «csaknem« tarthatatlanók- a munkakörül­ményei. T. li­es termelési együttműködés, amelynek az a célja, hogy az ÁFÉSZ-üzietek hiánycikklis­táit a fölös kapacitással ren­delkező termelőszövetkezetek áruival szüntessék meg. Egybe­vág ez a szövetkezeti irányel­vekkel, hiszen a nagykereske­delemnek és a gyárszerű ter­melésnek éppen a nagyságából fakadó nehézkességét hivatott kiküszöbölni. Szerepel még a tervek kö­zött a lakásszövetkezeti fenn­tartó munkáik kézbevétele és a gépkocsi-szállítások egybehan­golása. Gondoltak még a Jds- határmenti árucsere-forgalom bővítésére és egy közös szol- gáltatólház létesítésére is. hiányt. Eeskó László Segíteni így is lehet... Bán János munkakörülményei; Zsúfolták Keresik az együttműködés lehetőségeit A lakosság jolbb ellátása és lám-, propaganda tevékenység- sabh. talán az a kereskedelmi SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970, július 28, 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents