Somogyi Néplap, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-18 / 167. szám

€él az objektív elbírálás A pssiclisiéegys is közbeszól Az idén jelentkeztek a legtöbben Megyénk legnagyobb létszá­mú felsőoktatási intézménye, a Kaposvári Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum jelentős minőségi változás előtt áll. Ed­dig felsőfokú technikum volt, a jövőben főiskola lesz. A nagy mérvű előrelépés eddig is sokat követelt az intézet ta­nári karától és vezetőitől, s ezután ez még csak fokozódik. Ez természetesen a hallgatók elé is nagyobb követelménye­ket állít. Nem mindegy: ki hogy birkózik meg a felada­tokkal. Már a felvételi vizs­gáknál is figyelembe kell ven- venni ennek a magasabb szin­tű oktatásnak a mércéjét, s már itt ügyen! kell arra, hogy csak a legmegfelelőbb, leg­jobb képességű jelentkezők ke­rüljenek az iskolapadokba. Az idei felvételi vizsgák már en­nek jegyében zajlottak. — Milyen változások vol­tak és milyenek várhatóak a jövőben a Jelvételinél? — Erről beszélgettünk dr. Ve­res László igazgatóhelyettes­sel és Pfeiffer Elemérnével, a tanulmányi osztály veze­tőjével. — Az idén jelentkeztek a legtöbben. A nappali tagozat­ra 115-en adták be felvételi kérelmüket. Ebből a létszámból ötvenen nyernek jogot arra, hogy szeptemberben megkezd­jék a tanulást, mivel tíz elő- felvótelizőnk a tavalyi évről is maradt. Az objektív elbírálás és az emelkedő követelmények miatt módszertani bizottsá­gunk javaslatára több, eddig még nem alkalmazott módo­sítást végeztünk a felvételi vizsgánál. Az idáig csak tanár­képző főiskolákon és egyes speciális igényű ipari szakis­koláknál alkalmazott pszicho­lógus munkáját az idén mi is igénybe vettük. Ö időhiány miatt csak csoportos tesztvizs­gálatokat tudott végezni. A jövőben ezt az írásbeli vizsgák előtt külön-külön minden je­lentkezőnél szeretnénk elvé­gezni. Most csak a rátermett­séget és az egyes tesztvizsgá­latok országos normájától való plusz—mínusz eltérést néztük. Az idén a szóbeli vizsgákat ve­zető felvételiztető bizottságaink a kérdések témakörét és a kér­dezés formáját is bővítették, változtatták. Az eddigi szak­mai jellegű kérdéseket a po­litikai és világnézeti, valamint az általános műveltségre uta­ló kérdésekkel egészítettük ki. A kérdéseket is úgy tettük fel, hogy elsődleges szempont a vá­lasz formája volt, s csak ezt követte a tartalmi elbírálás. — Mit tett az intézel az objektív elbírálás érdeké­ben? — Szokásunktól eltérően mi is egy nap alatt' írattuk meg az összes jelentkezővel az írás­belit. így mindenki ugyanazo­kat a kérdéseket kapta, és ez az objektív elbírálásnál nagy segítséget jelent. A felvételi anyag kérdéseit ebben az év­ben szaktanárokkal állíttattuk össze, akik egyben az illető tantárgy szakfelügyelői is. ök a kérdések írásánál tekintettel voltak a technikumokból, szakiskolákból jött tanulókra, és az ott elsajátítható maxi­mális ismeretanyagra. — A felvételizők összeté­tele milyen volt? — A jelentkezők között negy­ven somogyi volt, a többiek a környező megyékből jöttek, de akadt köztük távolabbi vidék­ről való is. A negyven somo­gyiból azonban csak tizenöt ju­tott a jövendőbeli hallgatók közé. A fizikai dolgozók gyer­mekeinek aránya az idén is meghaladja az ötven százalé­kot. — A felvételi elbírálásá­nál milyen szempontokat vettek figyelembe? — A döntő természetesen a hozott és az itt elért pontszám volt. Ezen túlmenően, azonos pontszám esetén, több minden szóba jöhetett. KlSZ-szerveze- tünk felsőbb éves hallgatóinak véleménye is — saját maguk beszélgettek a jelentkezőkkel — sokat segíthetett. Emellett fi­gyelembe vettük még a szár­mazást, s hogy dolgozott-e a mezőgazdaságban, és volt-e már katona vagy sem. — Az idei csoport színvo­nala, mindent összevetve, a ta­valyiakhoz képest milyen volt? — A tavalyiak érettségi át­laga 3,51. az ideieké 3,5 volt. Jelentős különbség tehát nincs. Gy. A. Négy évtized emlékeiről SZABÚ LÁSZLÓ - SÚLYOM JúZSEF .V' ■ Az ■ ügyeink elinti!isii. „,& Kémek a búvárhajón 7. Lang némi habozás után el­fogadta az ajánlatot, bár sok nehézséggel kellett megküzde­nie, amíg szabadságot kapott, hogy a háború szelétől terhes Németországba utazzék. Ran­ken azonban végül is megkap­ta a választ: »Lang úr és felesége boldc- gan tesz eleget dr. Ranken meghívásának.« Nyár eleje volt, amikor Lang és Betty nevű felesége hajóra szálltak, és az Amerika nevű óceán járóval Európába utaz­tak. Természetesen az útiköL- séget az Abwehr fedezte, ó Lang alig tette lábát a partra, a kikötő hangszórói már az ő nevét harsogták. Vártak rajai:. Kísérőt adtak melléjük, és nyomban Berlinbe vitték őket. Egy csendes kis szállodában foglaltak nekik szobát, majd másnap a légügyi miniszté­riumba kalauzolták Lángot. Itt Canaris megbízottai fogadták az amerikai németet Rövid beszélgetés után rátértek a lé­nyegre: — Szeretnék önnek valamit megmutatni, Herr Lang — mondták, majd az egyik leta­kart asztalhoz léptek, és fel­emelték a lepedőszerű huzatot a Norden-féle célzókészülek mintadarabjáról. Lang néhány pillanatig szót­lanul nézte. Nem gondolta vol­na, hogy ilyen rövid idő ala ,í elkészülnek a prototípussal. Aztán gondosan megvizsgál;a a készülék minden részletét, s így szólt: — Kifogástalan! — Ez rendben is lenne, de mégsem működik. — Az nem lehet! Teljesen kifogástalan. Lehet, nogy az egyéb berendezésekkel van baj? — Lehet... Néhány napig a segítségünkre kellene lennie. Sőt, azt is fel tudnánk ajánla­ni. hogy maradjon Németor­szágban, mert valószínűleg baj van az összetétellel is — Nem, azt nem lehet... Vissza kell mennem, hiszen a feleségem családja ott van. Lang a következő napokban átvizsgálta a célzókészülék egyéb berendezéseit, s elmond­ta tapasztalatait. Az anyag ösz- szetételéről nem tudott mit mondani... Majd feleségével együtt hajóra szállt, s ezzel az LépCSŐ. Jöjjön beljebb a postahivatalba,’ itt hűvös van! Látja, percenként csöng a telefon, a kis ablaknál is állandóan várnak. Kutas né­pes község, nagy a forgalom. Választás. A szakmámat ti­zenhat éves fejjel választot­tam. 1944-től postás vagyok. Szeretem ezt csinálni. A fér­jem is postatiszt. Két évtizede Kutason élünk. Néhány éve vagyok a posta vezetője. Addig a férjem segítőtársa voltam. Tizennyolc évig ketten dolgoz­tunk három helyett. Nehéz na­pok voltak a hátunk mögött. Higgye el, csak az tudja, aki ilyen hosszú időt ledolgozott vidéki postán. Éjjel-nappal ügyelet. Tudtunk a jajokról, osztoztunk hajnali örömök­ben. Tűz, baleset, szülés ... Szeretem az embereket, ez fe­ledtette a sok álmatlan éjsza­kát. Felismerés. Egyébként is; pont én ne vállaltam vol­na? Húszéves koromban, a két munkáspárt egyesülése előtt kértem felvételemet a kom­munista pártba. Munkáscsa­ládból származom. Nélkülözés, harc jutott — játékok helyett. Nem mondta nekem senki ser­dülő koromban, hogy legyek párttag. Ügy éreztem, ott a helyem. Tudja, milyen öröro volt a válságos időket is túl­élni a párttagsági könyvem­mel? Az első komolyabb fel­adatom a 49-es választáskor volt. Itt, Kutason, hat éve va­gyok pártvezetőségi tag. Ál­landó témánk például a mű­velődési ház építése. Nagyon hiányzik. No, az idén nagy építkezések előtt áll Kutas. Egy egész utcasor új épületet kap. Postát, ABC-áruházat, szövetkezeti lakásokat. A kongresszusi beszámoló össze­állítása igen komoly, felelős­ségteljes feladat. És a nőkér­dés? Sok gondot jelent az át­szervezés, de időszerű volt a legmagasabb szinten tárgyal­ni erről. Kutason mi a helyzet az egyenjogúsággal? Bátorta­lanok a nők, félnek a nehe­zebb vállalásoktól. S valljuk be: vezetni nem is könnyű. A pártszervezetben van néhány nő. de vezetőségi tag egyedül én vagyok. Ügy érzem, becsül­nek. A pártszervezet egyéb­ként sokat törődött a nők hely­zetével már korábban is. A tsz-ben például sokkal na­gyobb számban vonhatnák be Abwehr számára véget is ért a Lang-ügy. Telték a hónapok, s Rankent egyre inkább aggasztotta, hogy háború esetén hogyan tartja majd fenn az összeköttetési Amerikával. Hiszen ha az an­golok blokád alá veszik Né-. metországot, többé nem közle­kedhetnek küldöncök az Atlan­ti-óceánon. Canaris pedig szakadatlanul sürgette, ostromolta, sőt bírál­ta is Rankent, amiért képte­len megbízható rádióösszekót- tetést létesíteni az Egyesült Ál­lamok és Németország között Ranken ideges volt. Kapko­dott. Ekkor kapott egy értesí­tést a főhadiszállásról, az Ab ­wehr egyik vezetőjétől, hogy ismeretséget kötöttek egy ame­rikai némettel, akinek bizo­nyára hasznát vehetnék. Ez az ember, bizonyos Harry Sebold néven mutatkozott be, és a kaliforniai San Diegó i Consolidaten Air Ccaft Com­pany mérnökének mondta ma­gát. Amikor legutóbb- Németor­szágban járt édesanyjánál, ne­hézségeket támasztottak az út­levele miatt, és a helyi rend őrség az Abwehr elhárító szol­gálatához utasította. Itt Sebold nyíltan bevallotta, hogy lelkes híve a náci Németországnak, és szinte sejtetni engedte, hogy szívesen tenne egyet és mást a führer birodalma érdekében, ha maid visszatér az USA-ba. Ranken nagyon megörült en­nek. Vizsgálni kezdte a Sebői ú- ügyet, de azt már elmulasztot­ta, hogy Suquesne és más a nőket a vezetésbe. Igaz, a nők önképzésével sincs min­den rendben. Többségük igénytelen. Legnagyobb gon­dunk a faluban éppen a nem dolgozó nők bevonása a moz­galmi munkába. Anyaság. Most már ne­kem is könnyebb a köz ügyein töprengeni. De korábban a gyerekek mellett nehéz volt. Négy apróság. Iskolába indí­tani őket, felügyelni rájuk. Né­ha azt hittem, összeroppanok. Aztán mégsem. A férjem se­gített. Minél inkább tornyo­sultak a teendők, annál gyak­rabban -mormoltam: ha az em­ber okosan, ügyesen beosztja az idejét, nem lehet baj. Az idővel voltam örökké harcban. Nőttek a gyerekek, s egyre többet vállaltak a munkákból is. A lányom már egyetemista, a fiaim is tanulnak. Második ifjúság, az a megnyugtató, hogy a gyerekek sorsa rendeződött. Alighogy kirepültek a házból, utána­néztem a lehetőségeknek, ho­gyan tanulhatnék. Annyi öröm ért, az életben, de a tanulás, a leghőbb álmom eddig kima­radt. A korom nem zavart, s úgy éreztem, akaraterővel is bírom. Lemaradjak? A közsé­gi postán eldolgozhatnék ugyan magasabb végzettség nélkül is, a több éves gyakor­lattal. De ez más. Valami bel­ső kényszer, hajtóerő űzött. Előbb a posta­forgalmi tech­nikumot, majd a marxista kö-r zépiskolát vé­geztem el. Most a felsőfokú postaforgalmi tanfolyamra járok. Képzel­je el: a politi­kai gazdaság­tant szeretem a legjobban. Olyan nosztal­giával gondo­lok azokra, akik ezt fiata­lon tanulhat­ták, és széles körű művelt­ségre tehettek szert. Most ez­zel, úgy ér­zem, megvál­tozott körülöt­tem a világ, kitágult a lá­tóköröm. Másképp né­zem a televízió műsorait; sok minden érdekel, ami azelőtt nem, mert nem ér­tettem. Most is éppúgy kötöm a gyerekeknek a pulóverokat, mint régen, de belül nem va­gyok ugyanaz. S tudja, az egyenjogúság is itt kezdődik. Többet tudni, többet látni. Ha minden nőben megfoganna ez az érzés, ez a vágy! Hadd fűz­zem azonban hozzá, hogy ezen a téren még a férfiak többsé­gének is bőven van pótolniva­lója. Elmondta: Jankovlcs Béláné postamester. Föl jegyezte: Bán Zsuzsa NEVELÉS Gyermekek a Balatonnál Jókedvűek voltak, önfeledten nevetgéltek. Az autók egy mé­terre suhantak el mellettük. Az egyik fiú — úgy látszik — mókamester volt, mert vállá- val időnként meg-meglökte a szomszédját, aki vihogva és csinált lendülettel az úttestre tántorodott. Nyilván próbára akarta tenni az autóvezetők ügyességét, vagy egy-két »kel­lemetlen pillanatot« akart ne­kik szerezni. Az ember egyszerűen nem érti, hogy mire való ez az éretlen és veszedelmes virtus­kodás! Lehet, hogy ezek a ta­nulók otthon, a tanév tíz hó­napja alatt nagyon szelídek és rendesek voltak, s most, a nyári szünetben felsz&ba- badultak minden kötöttség alól. Sajnos, a szülők is gyak­ran táplálják gyermekeikben azt a tévhitet, hogy a nyári szünetben nem kötelezőek az iskolai rendszabályok. Dehát az ésszerűség, a józanság sza­bályai sem kötelezőek? Elég . .... ... ... „egy rossz mozdulat, egy ki­Amerikaban mukodo ugvnokokf számíthatatlan már­utjan ellenőrizze >s Sebold sze-f „ K„­Ha ilyenkor nyáron végig­utazik az ember a Balaton partján, örül a szíve a nyüzs­gő életnek. A földvári magas­partról nézve olyan a Bala­ton, mint valami mesébe illő, óriás, fövenyes partú fürdő­kád, amelyben száz- meg százezer gyermek fürödhet egyszerre. Tele is van a part és a víz gyerekekkel. De az örömbe féltő aggodalom is ve­gyül, mert a nyári Balaton élete a gyermekek számára sok veszedelmet is rejteget. S a veszedelmek közül most azokra gondolok, amelyeket nagyobb szülői elővigyázattal, felelősséggel, s ha kell, szigo­rúsággal el lehetne kerülni. Nézzük először a közlekedé­si »jelenségeket!« Boglárt elhagyva három 12—13 éves fiút láttunk az úttest szélén gyalogolni. Hor­gászni mehettek, mert hor­gászbot és szatyor volt náluk. is megvan a baj. Még jó, ha a virtuskodó gyermek a te­mető helyett a kórház baleseti osztályára kerül. mélyét, magatartását és ügyeit. A náci Németország és Angiié ekkor már javában háborúz­tak egymással, és nemcsak le­lassult, hanem egyre nehezeb­bé. is vált a közlekedés Amo • rika felé. Ranken tehát elhatározta, hogy minden ellenőrzés nél-> , _, ,, ,, ., k ül megkísérli besorolni Se- i SZ‘nt® ^gondolkodtak, boldot az Abwehr ügynökei* Foldvar fele k6zdedett A másik közlekedési »jelen­ség« ilyen veszedelmeket ta­lán nem rejt magában, de közé — mint rádióst. Fz a megoldás viszont azt követel­te, hogy Sebold meghosszabbít­sa németországi tartózkodásai legalábbis addig, amíg kitanul ■ ja a rádiózás mesterségét Ranken utasította embereit, hogy Seboldot vigyék Kölnbe, s az amerikai konzulátuson hossza-bbíttassák meg útlevelét, aztán hozzák vissza Hamburg­ba, ahol majd kiképezik. A kiképzés hat hetet vett igénybe, s Herr Sebold vissza­hajózott az Eigvesült Államok­ba. Utasítása úgy szólt, hogy nyisson egy műszaki irodát, és ezzel álcázza tulajdonképpeni tevékenységét. A parancs szerint azonnal érintkezést kellett keresnie Duquesne-nel. ugyanis Ranke- nék úgy vélték, hogy Duquesr.e nagy gyakorlati tapasztalata" átsegítik majd a kezdeti nehéz­ségeken a kezdő kémet. Teltek a hónapok, és Sebőid egyre több német kémmel is­merkedett meg az Egyesült Ál­lamokban. hiszen kizárólag 5 tartotta fenn az összeköttetést N émetországgal. (.Folytatjuk.) autónk, amikor az úttest mel­lett egy fiút meg egy lányt pillantottunk meg. Autóstopra vártak. Lassítottunk, és ala­posan megnéztük őket. Sém a fiú. sem a lány nem lehetett több 15 évesnél. Megkérdez­tük őket: — Hova? \ A lány válaszolt: — Mindegy. Ameddig el­visznek. — Hol nyaralnak? Most a fiú szólt. Vigyorgott is hozzá. — Sehol. Ahol ránk estele­dik, megszállunk. Van egy kétszemélyes sátrunk. Egy naiv, bátortalan kér­dést is feltettünk — mint hi­tünk utolsó „zalmaszálát. — Testvérek? A fiú röhögött. Megszorítot­ta a lány karját, és magához rántotta. — Gondolja, hogy majd a r húgommal indulok el a Bala­tonra? Autónk hirtelen megugrott, nem vettük fel őket. Azt még láttuk, hogy a fiú erre az in­zultusra elkomorodik, s ököl­be szorított kézzel ismert »jó­I kívánságokat« küld utánunk. A kocsiban ülők között élénk vita alakult ki — főleg kérdésekből. Milyen szülők lehetnek azok, akik ezt a két serdülőt eleresztik ilyen közös sátrú kalandra? Vagy elnéz­tük volna a kőrakat? Lehetet­len, a fiú jóformán még nem is beretválkozik. Aztán abban állapodtunk v meg, hogy 'a két fiatal be­csapta a szüleit. Biztosan el­magyarázták nekik, hogy va­lami rokonhoz mennek, s köz­ben titokban együtt sátoroz­nak. Lehet, hogy a rokonhoz, Aligán vagy Balatongyörökön meg is érkeznek az utolsó napra, ekkor talán már a sátrat sem mutogatják a nagy­néninek. Egy napot majd csak kibírnak tisztes fiatalok mód­jára! Dehát milyen szülők azok, akik mindent elhisznek gyermekeiknek, akik semmit sem ellenőriznek, akiket így be lehet csapni? Vagy talán tudnak is mindenről? Délután Siófokon sétáltunk a városban. Az egyik villa rá­csos kerítésének kapujában egy fiú és két lány beszélge­tett. A fiú kék melegítőben volt. a kezében szöges futó­cipő. Szép szál legény, nagy bodor hajjal, széles mellkas­sal. A két lány talán tizenöt éves lehetett. Egyik szőke, másik barna. De ami közös volt bennük, az az volt, hogy mindketten cigarettáztak. Ko­moran, összeráncolt homlokkal néztek a csitrik a deli fiúra, s gyakorlott mozdulattal -ver­ték le a hamut cigarettájuk­ról. Tudjuk, hogy az utóbbi években a dohányzás a nők szenvedélye lett. Ma már nem ritka az olyan asztaltársaság, ahol öt-hat férfi nem do­hányzik, de a nők kivétel nél­kül mind fújják a füstöt. Va­lahogy rászoktak. Azt hiszem, szemükben ez is egyik jele a nők felszabadulásának. De hogy 15 éves, fejletlen kislá­nyok is rendszeresen szívják a cigarettát, amikor tudjuk, hogy testük-lelkük sem kí­vánja, csupán annak a nagy. bodros hajú, atlétamelln fiúnak akarnak imponálni, aki mellesleg nem dohányzik és kissé gúnyosan nézi eről­ködésüket — ez nagyon el­gondolkodtató. Ügy látszik, egyes szülők ma már egyáltalán nem szól­nak bele gyermeked dolgába. Tan János SOMOGYI NÉPLAP Szombat, WO. július 18. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents