Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-10 / 134. szám
% Antikvár könyvvásár Kaposváron TflRM XXVI évfolyam, 134. szám. Szerda, 1970. június 10. II pártvezetőségi választásokkal foglalkozik a Pártélet júniusi száma A József Attila Könyvesboltban tegnap1 különösen nagy volt a forgalom: . antikvár könyvvásár kezdődött. Állandóan népes csoportok keresik az érdekességeiket a régi könyvek között. Az országos antikvár osztály megbízáséiból most a soproni antikvárium rendezett városunkban könyvvásárt. Jászai András, az antikvárium vezetője: — Országos viszonylatban is ritkaság, hogy egy-egy vásáron annyi könyvet eladjanak és megvegyenek az emberek, mint Kaposváron. Boltunk levelezéssel vagy személyesen régen jó kapcsolatot teremtett a kaposváriakkal. Kiss László boltvezető széles korú ismeretsége révén mindig gazdag eredménnyel zárulnak az antikvár napok. Tavaly százezer forint . értékű könyv cserélt gazdát. Erre a vásárra 1057 névre szóló meghívót küldtünk ki. Beszélgetésünkkor éppen egy 1919-es kiadású könyvet hoztak: Marx gazdasági ta— A tavalyinál kevesebb ugyan a közlekedési baleset, de súlyosabbak 'történnék. Aggasztó, hogy egyre több gépjárművezetőnél észleljük: ittasan ül a kormánykerék mögé, vezeti motorját — tájékoztatott Farkas Imre őrnagy, a siófoki közlekedés- rendészet alosztályvezetője. Kovács Józsefet, a siófoki Egyetértés Tsz gépkocsivezetőjét becsatolatlan bukósisakkal' látták motorozni. Ellenőrzésikor erős ittasságot állapítottak meg a kétgyermekes apánál. Soós János siófoki lakos szinte eszméletlenségig ittasan közlekedett. Az orvos 3,67 ezrelékes alkoholtartalmat állapított meg vérében. A nagycsepelyi Dobos Ernőt is ittasnak találta az ellenőrzés: vérében 3,29 ezrelékes volt a szesztartalom. S egy különösen kirívó példa: Németh István, Juta,. Petőfi utca 6. szám alatti lakos a Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum AC 01-27 rendszámú gépkocsijával Budapestre igyekezett. A járműben valami hiba keletkezett, s annak kijavítására bement a siófoki szervizbe. A szerelők vették észre, hogy a járművezető erősen ittas. A kihívott rendőrök is ^Aranywnoső a Egy csavargó, akit verekedés miatt állítottak a bécsi kerületi bíróság elé, foglalkozásaként azt diktálta be, hogy óarany mosó«. A bírónak csodálkozó kérdésére, hogy ez r Át jelentsen, beismerte, hogy egy szennyvízcsatornából havonta 10—15 gramm aranyat szokott kihalászni, elsősorban elvesztett vagy lenyelt fog töméseket, de idörüánt jegygyűrűket és egyéb ékszereket, amelyek a csatornába kerülnai címmel. Nagyon keresettek a két világháború közötti szépirodalmi és szaikdrodalmi művek. — Az első fél nap forgalma egy fővárosi nagy antikvárium forgalmával egyenlő: húszezer forint. Különleges régi kiadványt még nem kaptunk, de június 12-;g, a vásár zárásáig reméljük, sók értékkel és érdekességgel fölkeresnek még bennünket. (Tudósítónktól.) »■Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy Kaposvár zöldség- és gyümölcsellátását javítsuk« — hallottam a napokban Harcos Ferenctől, a kaposvári MÉK-kirendeltség vezetőjétől. Ennek érdekében kötöttek meg a szerződéseket a kaposvári járás termelőszövetkezeteinek nagyobb kerté* észlelték ezt, s utasították, hogy kocsiját hagyja a szervizben, maradjon estig ott, s ha az alkohol hatása elmúlt, majd akkor menjen érte. Köziben utasa — mert nem kívánta biztonságát ilyen fegyelmezetlen vezetővel veszélyeztetni — otthagyta a kocsit, s vonattal ment tovább. Németh este még ittassabhan jelentkezett a kocsiért, természetesen akkor sem kapta meg. Ismét csak arra utasították, hagyja ott a járművet, aludja ki mámQrát, s reggel józanul jelentkezzen a rendőrségen, majd a kocsiért. Reggel ugyancsak ittas volt. S bár e szavakkal állított be a rendőrségre: »Hogyan tehetném bűnömet jóvá?«, tette mást mutatott. Jogosítványát bevonták. Az ilyen gépjárművezető, áki a rendőrség többszöri utasítása ellenére sem hajlandó lemondani az italról, nem alkalmas arra, hogy a közlekedésben részt vegyen. A többi ittas vezető jogos!tvámvát is bevonták. Bűnvádi eljárás indult valamennyi ük ellen, s a bíróság előtt felelnék, amiért ilyen durván megsértették a közlekedési szabályokat. nagyváros ban nek. Legjövedelmezőbb napja a péntek, mert akkor a lokálokban szokás szerint vére- kedni 'szoktak, és erre gyakran rámegy egy-egy aranyfog. A vádlott elismerte, hogy testi sértést okozott egy riválisának, de ezt önvédelemből tette, mert a rivális az ö csatornájában halászott s ezért öt néhányszor erőteljesen megmentette a csatorna tartalmiban. A Pártélet júniusi számában több cikk foglalkozik a párthatározatok végrehajtásának időszerű problémáival. Ribánszky Róbert, a KISZ kommunista, ifjúsági és tömegszervezeti jellegének összefüggéseit elemzi írásában. Dudás János cikke a KB legutóbbi ülésének a lakáskérdésre vonatkozó határozatával foglalkozik, megvilágítva a lakásépítés és -ellátás rendszerének továbbfejlesztésére Irányuló terveket és feladatokat. A folyóirat új számában megkezdi a X. kongresszus előkészítésével kapcsolatos írások közlését. Háry Béla, a KB PTO szeteivel és a fogyasztási szövetkezetekkel, amelyek a háztáji gazdaságok termését vásárolják meg. Ebben az évben 1200 vagon zöldséget és gyümölcsöt, és mintegy 700 vagon burgonyát várnak a termelőktől. Igyekszenek megrövidíteni az áru útját a termelőtől a fogyasztóig; az a zöldáru, amit egy-egy nap a termelőszövetkezetek kertészetei fölszednek, a második nap már az üzletekbe kerül. A termelőszövetkezetek közül a legnagyobb mennyiségeket a nagybajomi, őrei, göllei, somogygeszti, felsőmocsoládi, hetesi, kaposfői és kaposmérői kertészetek szállítják a város ellátására. Ezekben a napokban már jobb az ellátás a friss karalábéból, fejeskáposztából. cukorborsóból, zöldhagymából, salátából. De van az üzleteikben karfiol, paradicsom, paprika is, a korai gyümölcsök közül pedig megjelent a cseresznye és a szamóca. Az előbbit a Bárdibükki Állami Gazdaságból, az utóbbit pedig a somogysárdi háztáji gazdaságokból a fogyasztási szövetkezetek szállították. A javuló zöldségellátást segítette, hogy a járásban az idén megháromszorozódott a fóliáik alatti termelés. Várható, hogy június 20-a körül főleg Kadarkút, Hedrehely és Csö- köly környékéről megjelenik az újburgonya is. helyettes vezetője a szerkesztőség kérdéseire adott válaszaiban többek között arra felel, hogy milyen feladatok hárulnak ebben az időszakban az alapszervezetekre és a csúcs- vezetőségekre. Foglalkozik a beszámoló előkészítésének módszereivel, a kongresszusi irányelvek és a szervezeti szabályzat tervezetének vitájával, továbbá, milyen követelményeket szükséges szem előtt tartani a titkárok és a vezetőségi tagok megválasztásánál, s milyen változások lesznek a választás, illetve a szavazás módjában. Ugyancsak a beszámoló előkészítéséhez nyújt segítséget egy másik írás is, mely a legfontosabb általános szempontokat, az előkészítéshez helyileg rendelkezésre álló forrásokat és a pártbizottságok által nyújtandó segítség módját taglalja. A júniusi szám foglalkozik még a kollektív szerződések módosításának tanulságaival, a televízió műsorpolitikájának, értékelésével, elemzi a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai tanácskozása óta a nemzetközi munkásmozgalom helyzetében végbement változásokat. Több írás számol be a nők helyzetének javítására hozott KB-határozat végrehajtásáról. (Tudósítónktól.) Közepes kereslet és elég bő áruválaszték jellemezte a tegnapi piacot Elsősorban az állami elárusítóhelyeken, a MÉK pavilonjában és a szövetkezeti standokon volt sok primőráru. A Pannónia Társulásnál nagyon szép újburgonyát árusítottak 8,80-ért, a Latinka Tsz- nél volt a legolcsóbb az eper, 12-ért adták kilóját, míg a somogygesztiek nagyon szép tölteni való paprikát hoztak fél 2 és 2,50-es áron. Néhány cikkben jelentős áresés volt a múlt héthez képest, de még mindig elég magasak a piaci árak. A cukorborsót 3 forinttal adják olcsóbban, az új káposztánál 1,80 volt az áresés, a retek csomóját 30—50 Segítség az árvízkárosultaknak Több nemes kezdeményezésről tettek eddig is tanúbizonyságot a somogyi emberek az árvíz sújtotta területeken élők megsegítésére. A segítők népes táborába kapcsolódtak be a Kutasi Állami Gazdaság dolgozói is, akik egynapi keresetüket ajánlották fel a Csengert Állami Gazdaság dolgozóinak, s vállalták 40 gyermek háromhetes teljes ellátását, valamint a gyerekek ide- és visszaszállítását. A Szenthalázsi Általános Iskola nevelőtestülete felhívással fordult a. kaposvári járás valamennyi iskolájához az ára vízkáfosultak megsegítésére. A gyűjtés eredményeképpen a járásban levő iskolák nevelőtestületei 70 000 forintot fizettek be. A csurgói járás három községéből, Iharosberényből, Po- gányszentpéterről1 és Inkéről egy-egy iparos jelentkezett az árvíz sújtotta területekre kőműves- és ácsmunkára. Kilencezer forintot gyűjtöttek össze a falu Iáikéitól a magyaregresi Vöröskereszt szervezet aktívái az árvízikárosultak javára. fillérrel, a kelkáposztát 1,80- nal olcsóbban adták, mint a múlt héten. Feltűnően kevés tejfölt és túrót hozták fel a magánárusok, így azt a vásárlók hamar elkapkodták. Volt gomba is, a csiperke csomóját 4 forintért árusították. A halértékesítő pavilonjában nem volt árusítás, viszont igen sotk élő csirke volt az ÉKV i és a szövetkezetek elárusítóhelyein. A ránta- nivaló csirkét 34 forintért árusították. Egy-két ár: a cukorborsó 11,60, kelkáposzta 8,80, fejes káposzta 6,80, karfiol 7, karalábé 3—6, retek 50 fillér, saláta 80 fillér és egy forint, új hagyma csomója 1 forint, új zöldség csomója 2,50, hegyes paprika 1,20, alma 2,50—7 forint. A lusták tornája Angliában speciális tornáit eszeltek ki a lusta emberek számára. Testükön elektródákat helyeznek el, amelyek mozgásba • hozzák az izmokat. Állítólag egy ilyen harmincperces »gyakorlat« után az emlber ugyanolyan fáradt, mint egy futballmérkőzés után. A cápák szeretik Brahmsot A szakemberek egy csoportja Teo Brown vezetésével érdekes felfedezést tett: a cápák élénken reagálnak a zenére. Ha a víz mélyére lebocsátanak egy zenét sugárzó berendezést, a cápák azon nyomban figyelmesen hallgatózni kezdenek: némelyik ritmikusan mozgatja a farkát, sőt transzba esik. A legnagyobb hatással Brahms bölcsődala van a cápákra. Az optimizmus vitaminja Az afrikai pigmeusok igen jókedélyű, vidám emberek. Ez azzal magyarázható, hogy olyan dolgokkal táplálkoznak, melyek T-vitamint tartalmaznak .— állapítják meg a táplálkozástudomány francia szakértői. Ez a vitamin megtalálható a pigmenusok mindennapi étrendjében: a cserebogarakban, hangyákban és sáskáikban. Vizsgán — Mit tudna nekem Makedóniai (Nagy) Sándorról mondani? — Csak a legjobbakat, professzor úr! Telefonfülkében i — Tisztelt uram, engedjen mást is telefonálni! Tíz perce áll itt, a telefonkagyló a fülén és egy szót sem szól! — Kérem, ne zavarjon. A feleségemmel beszélek. Diagnózis Az igazgató nem érzi jól magát, orvoshoz megy. A vizsgálat után ezt mondja az orvos: — Uram, bármit állítsanak is a beosztottjai, jó a szíve! Vigasz A beteg nagyon rosszul van. Körülállják az ágyát, s persze vigasztaló szavakat mondanak: — Jobban lélegzői... — Szavamra, jobb a szívműködésed. — Javulsz. A beteg félnéz: — örülök, hogy gyógyultan halok meg. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 11-510, 11-511, U-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díi egy hónapra 20 Ft. Index: 25 067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Latinka S. u. 6. Felelős vezető; Mautner József Méhek között, akácosok mellett Napos vár, Rigóc, Kadarkút, Csokonyavisonta, Szentbalázs környéki akácosoknál lehet találkozni ezekben a napokban a Kaposvár és Környéke Méhész Szövetkezet tagjaival, Négyes-ötös csoportokban ügyelnek arra, hogy a kaptáraik szorgos lakóinak munkája zavartalan legyen. Pestre indult - Siófokig jutott Eszméletlenségig ittasan A jogosítványt azonnal bevonták Sz. L. Megháromszorozódott a fólia alatti termelés Áresés volt néhány primőrcikknél