Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-27 / 149. szám
Rjuhák - 2 Lolli Popowsfca nyugatnémet divattervező e két ruhamo- dellel tekint a jövő — 2001 felé. Középen: Hadrian római császár szobra, mely a saalburgi római kastély előtt álL (MTI Külföldi Képszolgálat)-e Az üzletedben olyan sokféle, hazai készítésű és külföldről behozott ízletes befőtt, dzsem, gyümölcsíz kapható, hogy a háziasszonyok bőséggel válogathatnak belőlük. Bizony, ha a gyümölcsöt is úgy vesszük, s hozzászámoljuk a cukrot, az ízesítő szereket, s egyáltalán a befőzéshez szükséges anyagokat, felszereléseket, azután a vele járó munkát, tüzelőt, az elkészített számvetésből rájövünk, hogy nem nagyon érdemes a befőzéssel bajlódni. A háziasszonyok többsége azonban mégis szívesen rak el télire néhány üveg dunsztost, dzsemet és lekvárt is. Részben azért, mert azt mondják, így bizonyosan az az íze van, amelyet már megszoktak. Azután az is bizonyos, hogy így mindig kéznél van, s levehető a polcról egy-egy üveg, ha megkívánjuk, nem kell a boltba menni érte. Ahol pedig a gyümölcs is megterem a kertben, ott valóban megéri és érdemes is, ha befőzünk a téli napokra. Még a túlérett vagy lehullott gyümölcsből is sok finom dolgot lehet készíteni. KI MAGOZOTT CSERESZNYE ÉS MEGGY RÉTESBE, TÉSZTÁBA: Vegyesen is készíthetjük. A jól megmosott, kimagozott gyümölcsöt lemérjük, 5 kiló gyümölcshöz 1 kiló kristálycukrot, egy jó kávéskanál szalicilt, 1/2 deci rumot, egy-két szem szegfűszeget és darabos fahéjat veszünk. Hibátlan zománcú edényben jól összekeverjük | és lefödve, hideg helyen 2—3 napig állni hagyjuk, amíg levet ereszt Naponta azonban egyszer fakanállal jól felkeverjük, majd tisztára mosott, szárazra törölt üvegekbe nyomkodjuk, s annyi' ievet öntünk rá, hogy jól ellepje a gyümölcsöt Szorosan lekötözve hűvös helyre állítjuk. Bármikor használhatjuk, a megbontott gyümölcs nem romlik, csak ismét jól le kell kötni. ZÖLD DIÓ CUKORBAN: A gyenge belső héjú, zöld diót tűvel megszurkáljuk, és 10 napig, naponta váltott hideg vízben áztatjuk. Az utolsó áztató lében puhára főzzük, hogy tűvel átszúrhassuk. Leszűrve 1 kiló dióhoz 80 deka cukorból, 3 deci vízzel, fahéjjal, szegfűszeggel, citromhéjjal szirupot forralunk. Beletesszük a diót, és másnapig állni hagyjuk. Akkor a dióval együtt újra felforraljuk, .majd a diót kiszedjük belőle, tiszta, megszárított üvegekbe rakjuk. A szirupot sűrűre főzzük, ráöntjük a dióra, és jól lekötözve 15—20 percig gőzöljük. (Hasonlóképpen rakhatunk el a pilléjétől jól megtisztított zöldmandulát is, azzal a különbséggel, hogy azt csak 1—2 napig áztatjuk gyenge ecetes vízben, majd leszűrve citromos vízben főzzük puhára. Egy kiló mandulához 70 deka cukorral főzünk szirupot a citromos léből.) NYERS GYÜMÖLCSÍZ: Készíthetjük ribizkéből, málnából, eperből, teljesen érett j sárga- vagy őszibarackból. budapesti (csepeli) munkákra, továbbá dunántúli munkahelyeire VILLANYSZERELŐKET, BETANÍTOTT MUNKASOKAT, KUBIKOSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: Villanyszerelő-ipari Vállalat 2. sz. Szerelőipari Üzem, Budapest, VTL, Síp utca 23. A ép., I. em. 17., Vassné. (511) Rossz, vagy beteg a gyerek? — eldönti a gyermekideggyógyászat A gyermekpszichiátTia Magyarországon szép hagyományokra tekinthet vissza. Az első magyar Psy- chophysikai Laboratórium 1899-ben kezdte meg működését A gyermekideggyógyászat azonban csak 1961 óta vált önálló szakterületté. A Budapesti Gyermek Ideg- gyógyászati Rendelő lépcsőházát, folyosójának falait tanulságos rajzok díszítik. Az egyiken vásott kölykök tolják félre az idős bácsit, a másikon udvariasan előreengedik, megint másutt a család szemefénye iskolába készül — körötte papa, mama, nagyszülők, rokonok, a cipőjét húzzák, fésülik, öltöztetik. Amott meg remegve írja leckéjét a bottal, pofonnal megfélemlített kisiskolás. Túl eleven, feltűnően fegyelmezetlen, szorongó, indulatos, dacos, az iskolai környezetbe nem illeszkedik, gátlásos, feltűnően egyenetlen teljesítményeket mutat a gyerek. Vagy rossz szokásokat vesz föl — körmöt rág, ágyba vizel, dadog, otthon megI Vajas kenyérre kenve nagyon finom ízű, egészséges, vitamindús íz. Sült tésztákhoz azonban nem használható. A megtisztított gyümölcsöt szitán áttörjük, és súlyával egyenlő mennyiségű porcukorral legalább egy órán át addig keverjük, amíg szép fényes nem lesz a kevert masz- sza. Tiszta, száraz üvegekbe töltjük, a tetejére ujjnyi vastagon cukrot és csepp szalicilt teszünk, légmentesen lekötözzük és hűvös helyen tartjuk. VEGYES RUMOS GYÜMÖLCS: Nagyon finom, ha az első gyümölcstől kezdve a szőlőig, a gyümölcsök érési sorrendjében mindenféle gyümölcsből rakunk bele. A csonthéjas gyümölcsöket magvastól tesszük bele. Egy nagy uborkás üveg szükséges hozzá. Minden kiló gyümölcshöz rétegezve 1/2 kiló cukrot és fél deci erős rumot teszünk, és letakarva hűvös kamrában tartjuk. Ha erősen habzana, öntsünk hozzá egy fél decinyi tiszta szeszt (96 százalékos alkoholt), és megszűnik a habzása. A gyümölcsök berakásától számított 5—6 nap múlva mindig jól lekötözzük az üveget. MEGGYBOR: Apró, másra már nem alkalmas meggyből is készíthetjük. 10 liter vízhez 4 kiló kimagozott, összenyomkodott meggyet, 4 kiló cukrot és 1/2 deka élesztőt teszünk, és 2 hétig állni hagyjuk. Utána leszűrve üvegekbe tölfjük és ledugaszoljuk. Kéthetenként még négyszer-öt- ször átszűrjük, illetve átfejtjük, s iható, jól lezárt üvegekben tárolható a finom meggyben:. tanulja, tudja a leckét, az is- gyógyászatra, akkor speciális kólában képtelen elmondani, jelentést kérnek az osztályfő- Az ilyen és hasonló maga- nőktől, az iskolától. Sok a kezelt serdülőkorban sokféle, minimális idegrendszeri sérülés, zavar húzódik. Sok gyermeknél az iskolával kapcsokban merülnek föl panaszok — a tanulással, vagy a közösségbe való beilleszkedéssel összefüggésben. Fontos, hogy az ilyen gyermeket szakorvos, a gyermekideggyógyász megvizsgálja, kezelje. A körzeti gyermekgyógyász, az iskolaorvos, a saját vagy rendszerint a pedagógus, a szülő kezdeményezésére küldi vidéken is mentalhygiéniai rendelésre magatartásbeli panaszokkal a gyereket. Brunecker Györgyi, az intézet igazgató főorvosa mondja el, hogy részletes ambuláns kivizsgálással kezdődik minden eset »földerítése«. A nem intenzív terápiára szoruló gyerekeket a nevelési tanácsokhoz irányítják. Akik pedig gondozásra szorulnak, azokat hetenként, de legalább kéthetenként egyszeri foglalkozásra rendelik. Az elsO alkalomra általában csak az anyát hívják be. Tőle nyerik az alapinformációkat Ilyen és hasonló kérdéseket tesznek föl: hányadik terhességből, milyen súllyal született a gyerek, könnyű vagy nehéz szülés volt, milyen betegségeken esett át a gyerek, milyen a karaktere, milyen volt a magatartása korábbn. Érdeklődnek a szociális háttér iránt, milyen miliőben él a gyerek, milyen a szülők házassága, családi élete, mi a foglalkozásuk, nevelési módszerük. Ha a pedagógus kezdeményezésére került gyermekidegPORHANYÖS TÉSZTA 30 deka liszt 20 deka vaj, 10 deka cukor, egy egész tojás, citrom vagy narancs leve és apróra vágott héja kell hozzá. Késsel összedolgozzuk, pihentetjük, és bármihez felhasználhatjuk. TÖLTÖTT BURGONYA Egyforma burgonyákat sütőben megsütünk, majd meghámozzuk őket. A végeiken levágjuk, kevés vajjal, sóval, borssal, tejföllel összegyúrjuk, és ezzel a masszával megtöltjük akivájt burgonyákat. Néhány percen át kizsírozott tepsiben sütjük őket. OMLETT PÖRKÖLTHÜ SS AL Négy tojás sárgáját 2 evőkanál liszttel simára keverünk, 4 tojásfehérjéből kemény habot verünk, ebbe beleforgatjuk a kikevert sárgáját, megsózzuk, egy csipet szódabikarbónát hintünk hozzá, és forró zsírban vagy olajban 5 vastag lapot sütünk belőle. Kizsírozott, tűzálló tálra csúsztatjuk, és negyed kiló őrölt sertéspörkölttel megtöltjük. A felső lap feltétlenül tészta legyen. A tetejére 2 deci, a maradék pörköltlével is. — A serdülés mennyire orvosi probléma? — Nagyon is az. Köztudott, hogy" a második világháború után a serdülés különböző okok miatt előbbre tevődött. A korai serdülés, az akcele- ráció nem harmonikus folyamatként zajhk le. A testi fejlődéssel az idegrendszeri fejlődés nem tart lépést, nem halad azzal parálell. — A kisiskolásoknál mindig a szülőkre vagyunk utalva. Csak velük, segítségükkel tudunk eredményt elérni. Tőlük függ például, hogy rendszeresen elhozzák-e gyermeküket a gondozásra. A serdülők már önállóbbak. Sokszor a szülő nélkül, vagy ellenére érünk el náluk eredményt Az intézetben orvosok pszichológusok foglalkoznak a gyerekekkel Előfordul azonban olyan eset is, amikor a hibás magatartás a környezet függvénye. Nem a gyerek szorul terápiára, hanem a család. Ilyenkor a gyerek környezetében lévő felnőttekkel, szülőkkel, gondozókkal való foglalkozás kerül előtérbe. — Miből áll a gondozás? — Rendszeres egyéni foglalkozás fél, egy évig. De még ezután is hosszabb távon követik, ellenőrzik a páciens sorsát A szülőknek nevelési tanácsokat adnak, útmutatást a helyes életrend kialakításához. Ahol a hibás nevelési módszerek és a szülő magatartása kíván változtatást ott a serdülővel való Individuális foglalkozás is szerepet kap. ízesített tejfölt öntünk. A sütőben 15 percig sütjük, amíg a tejföl a tetején kissé megpirul. Általában sok múlik a szüld belátásán, segíteni akarásán. A gyermekideggyógyászatí rendelőiben speciális foglalkozás,- játékterápia folyik. Tanulás- és csoportterápiát terveznek. És speciális mozgásterápiát akarnak létesíteni. Sok gyereknél ugyanis mozgásos ügyességben mutatkoznak hiányok. Jól ismerjük a sokat mozgó, örökké ugrabugráló, izgő- mozgó típust Ez a gyerek nem rossz — minimális ideg- rendszeri zavar okozza a magatartást. A mozgásügyetlenségnek is messzemenő következményei lehetnek. Például nehezen tanul meg írni, elmarad a sikerélmény, a gyerek dacos, indulatos lesz. Vagy a mozgásügyetlenség következtében nehezen megy a betűösszeolvasás. Sorozatos kudarcélmény éri a gyereket — indulatossággal vagy elkedvetie- nedéssel válaszol a fokozatosan növekvő igényekre. Kötényt, körmöt rág. Gyerekkorban óriási az idegrendszer kompenzáló képessége. Ezt ki kell használni, a személyiségjegyek pozitív alakulását segíteni. A felnövekvő, egészséges gyermek érdekében nem csupán a pedagógusnak, a szülőnek is kötelessége ezt segíteni, orvosi segítség igénybevételével is. K. M. OTTHON CSALÁD Somogyi pásztorművészet III. 1 2 3 aaaa aaaa aaaa aaaa 4 5 0 7 00 9 MBB aaaa aaaa aaaa 10 aaaa aaaa BBBB IBII 11 aaaa aaaa aaaa a n<i8 12 aaaa aaaa aaaa aaaa 13 14 aaaa aaaa aaaa aaaa 15 16 »■■a aaaa íaaa aaaa :::: aaaa aaaa 17 aaaa aaaa aaaa uaao 18 19 a* am »8* aaaa aatsr 20 21 aaaa BBBB BBBB aaaa 22 aaaa aaaa :::: 23 24 25 •aaa aaaa aaaa BBBB 26 27 28 aaaa aaaa :::: aaaa HB aaaa 29 30 31 32 aaaa aaaa BBBB 33 34 aaaa aaaa aaaa aaaa 35 Receptek Fizikus 1' V 57 9 H , V, 1 * 15 % 17 19 ? 5 > A ) i, ) d u ... 6- A 8 10 12 w ( . 10 ; 18 20* A függőlegesen beírandó megfejtések hárombetűsek, két egymás melletti szó második betűje mindig közös. Helyes megfejtés esetén a második sorba kerülő Öt betű vízszintesen olvasva egy orosz fizikus — a drótnélküli hírközlés úttörőjének — nevét adja. Meghatározások: 1—2. Tavaszi hónap rövidítése. 3—4. öreg ember. 5—6. Nem kevés. 7—8. Solohov-regény címében szereplő folyó. 9—10. A máj váladéka. 11—12. Az egyik szülő. 13—14. Szeszes ital '5—16. Az ember szájában van- 17—18. Az első nő. 19— 20. Latin köszöntés. A helyes megfejtést a 10. oldalon találjátok. VÍZSZINTES: 1. Ilyen jelenetek gyakoriak a díszített tárgyakon. 4. Lepottyantja. 8. Nem találja el. 10. Szárnyas. 11. Adóssága van12. A víz tetején van, visszafelé. 14. Napszak, visszafelé. 15. Kedvenc ábrázolási téma kürtökön, botokon. 17. E napon. 18. Álmos. 20. Társaságában. 22- Z. M. 23. Ez is gyakori díszítő jelenet. 26. Íme. 28. Rege közepe! 29. Aprította. 31. Jó a szeme. 33. A legkedveltebb pásztorművészeti alak. 34. Előbukkan. 35. Kerti szerszám. FÜGGŐLEGES : 1. Szomjúságoltó. 2. Védelem. 3. Véded. 4. Római szám 450. 5. Áruba bocsátotta. 6. Ez is kedvelt témája a díszített pásztorbotoknak. 7. Tóth Dezső. 9. Esik egyik fele. 12. Határozórag. 13. Nem ezt. 15. Igazság. 16. Elegyengetés. 17. Régi világítóeszköz. 19. Tápláléka. 20. V. N. 21. Elpáhol. 24. Tiltakozik. 25. Óráit páratlan betűi. 27. Fémmegmunkáló gép. 30. Gyárak egyik fele. 32. A növény része. 33. Tág. K. JBeküldendő a vízszintes 1., 15., 23., 33. és a függőleges 6. számú sorok megfejtése. Beküldési határidő 1970. július 3-án, pénteken délig. A szükséges sorokat levelezőlaoon küldjétek be,- s írjátok rá: »Gyérmék kereszt- rejtvény«. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése; FóUa: Kő; Homokzsák: Nyúlgát; Buzgár. Furmanov: Csapajev című könyvét nyerték a következő naj tások: Szabó Andrea, Halászi Tibor, Kaposvár: Jüngling Ildikó, Nagyatád; Gócza Márta, Lábod. Á könyveket postán küldjük el. 9 SOMOGYI NÉPLAP Vasárnap, 1970. június 28.