Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-26 / 148. szám

Becs és a Beethoven-jubileum Uj otthon negyvennégy családnak Már állnak a falak, gyors ütemben halad az építkezés. év második felében készül el. Családonként 120 000 forintba kerül a lakás, előlegként 30 000 forintot fizettek be a fiatalok. A lakások többségét olyanok kapják, akik közrejátszanak a község iparosításában, fejlődé­sében, hiszen a szakmunkások megtartása, a törzsgárda kiala­kítása nagyon fontos. Az új húsboltban találkoz­tam az egyik építtetővel, Hon­fi Győzővel. Szakmája hentes és mészáros. Fiatal ember. Nagykanizsáról jött Marcaliba. — Albérletben lakom a múlt év szeptemberétől egy négyszer négyméteres kis szobában. Nős vagyok, van egy tízéves kislá­nyom. Az albérletért havonta ötszáz forintot fizetek. Itt szü­lettem Somogybán, csak a munka miatt mentem Nagyka­nizsára. Aztán visszajöttem. A szüleim Mesztegnyőn élnek, öregek, betegesek. Szeretném magamhoz venni őket. A ruházati áruházban talál­koztam Balázsi Tiborral. Har­minckét éves, szintén nős, van egy kétéves kislánya, ö is a lakás mielőbbi átadását sze­retné; naponta kijár az épít­kezésre megnézni, hogyan ha­lad a munka. — Amikor megnősültem, fe­leségemmel rögtön megkezd­Balázsi Tibor: Naponta kijá­rok az építkezéshez. tűk a gyűjtést. Megéri, hiszen saját lakása lesz az embernek. Persze a spórolás ezután sem ér véget, hisz bútorra is kell gyűjteni. Az épületen a munkálatok gyors ütemben haladnak. A já­rás vezetői minden támogatást megadnak, hogy negyvennégy fiatal család mielőbb beköltöz­hessen a két és fél szobás la­kásokba. Gyertyás László NEVELÉS W Étvágytalan ez a gyerek Haydn, Mozart, Schubert, Strauss és a zene más nagyjai­nak neve elválaszthatatlanul összeforrott Beccsel. Nekik kö­szönheti Bécs, hogy a világ ze­nei fővárosának tekintik. S ami mindennél többet jelent: itt élt és alkotott 35 éven át, itt alussza örök álmát a leg­nagyobbak legnagyobbja, Lud­wig von Beethoven. Ebben az évben ünnepli az egész világ születésének 200. évfordu­lóját. Természetes tehát, hogy Bécs az idén Beethovenre em­lékezve ünnepel. Franz Jonas köztársasági el­nök mondotta: »Beethoven Bonnban született ugyan, de életműve elsősorban Bécsé. Itt vált érett művésszé, itt szület­tek halhatatlan alkotásai és hamvai is itt nyugszanak.« A bécsi ünnepi hetek idei megnyitóján Beethoven egyik ritkán játszott balettmuzsiká­ját mutatták be. A Zenebarátok Társaságának Beethoven-ün- nepére a világhírű karnagy, Herbert von Karajan érkezik Bécsbe — ahol hosszú évekig tevékenykedett —, Leonard Bernstein pedig az egyetlen operát, a Fideliót az első be­mutató színhelyén, a Theater an der Wienben újítja fel. A nagy központi Beethoven-elő- adások mellett népszerű hang­versenyeket rendeznek a kül­ső városrészekben is: férfikó­rusok és énekegyüttesek, hiva­EGYIK SZOLGÁLTATÓ in­tézményünk vezetője a na­pokban felháborodottan mond­ta el, hogy egyik panaszos ügyfelük rá és dolgozóira becs­mérlő jelzőket szórt, s mindezt elküldte a Magyar Rádiónak. A levél visszajött hozzá, azzal, hogy vizsgálja ki és válaszolja meg. A »jegyzékváltás« meg­történt, az ügyet rendezték, de az indulatos vádaskodás jel­zői nemcsak a vezetőben, ha­nem a dolgozókban is meg­maradtak, s miután nap mint nap ügyfelekkel foglalkoznak, egyhamar nem is tudnak na­pirendre térni fölötte. Idegesek, ingerlékenyek, a bürokráciára, a kényelmeske­désre, a kifogásokra mindany- nyian allergiásak vagyunk. A naponta bennünket ért esetle­ges kellemetlen hatások figyel­men kívül hagyása nem jel­lemző az átlagemberre, s gyak­ran ott robban ki belőle, ahol a legtöbbet árt vele. Például ét férfi. Mindketten né­hány évvel túl a negy­venen. Évtizeden át együtt dolgoztak. Néha vitat­koztak, esetenként emelt han­gon is, de alapjában megér­tették egymást. Kapcsolatuk nem mélyült barátsággá. Gyermeki sorsuk csaknem azonos: szüleik 6—7 holdas parasztemberek voltak. Hat osztállyal kerültek a falu élére. A faluval együtt lélegezve, érezve éltek, őszin­te tekintélynek örvendve, fe­lelősséget vállalva, igaz em­berséggel. Egyikük nemrég eggyel föl­jebb lépett a társadalmi rang­létrán. Társa régi beosztásá­ban maradt. A velük folytatott beszélge­tésen életútjukat tették mér­legre. Biztatás, erőltetett fag­gatás nélkül. A továbblépő keresi a sza­vakat. A maradó kezdi: — Vőnek nősültem. Munka­erőmön kívül nem volt sem­mim. Bizonyítanom kellett. Nemcsak a hivatásomban, ha­nem a családban is: hogy nem vagyok élhetetlen, tisztessé­ges megélhetést tudok bizto­sítani a feleségemnek és majd a gyerekeimnek. — Korán elkerültem hazul­ról. Ügy hozta a sors, hogy önállóan kezdhettük az életet a feleségemmel. Szolgálati la­kás, szerény bútorok. Egy kis kert zöldségfélének, krumpli­nak. — Először disznóhizalással próbálkoztam. Nem találtam meg a számításomat. Aztán tásos és amatőr zenekarok, ka­marazenei csoportok és egy mandolinzenekar versenyez­nek egymással az utakon és tereken, a templomokban, a parkokban és a palotákban. A Tudományos Akadémia Bee­thoven emlékestjén Paul Hoff­mann, a Burgtheater igazgató­tója ad zenei illusztrációkkal dokumentumokat, leveleket is­mertet »Beethoven bécsi útja« címmel. Egy jelentős nemzet­közi rendezvény: 18 ország 300 tudósa vett részt június 2—5-e között azon a szimpóziumon, amely Beethoven életművével foglalkozott. »Lobog a láng« címmel nagy­szabású kiállítást rendeztek a bécsi városháza neogótikus nagytermében. Itt 483 Bsetho- ven-relíkviát állítottak ki, ame­lyek bepillantást nyújtanak a zene nagy titánjának életmű­vébe és hatásába. Kissé ünneprontónak hat­nak a megemlékezések egyes mellékhajtásai. így például a Beethoven ünnepi hetek prog­ramját ismertető brosúra egy­szerűen »az év sztárjának« aposztrofálja Beethovent, és leírja a többi között, hogv Bee­thoven: »bár nőtlen volt. zse­nijével nagy sikereket ért el az asszonyoknál«. Megírják azt is, hogy a reggeli kávéjához pontosan 60 kávészemet hasz­nált fel, és hogy »kenyérleves tojással« volt a kedvenc étele. az üzletben, az OTP-ben, a ta­nácson, de még sorolhatnám — ott, ahol a dolgozók legalább olyan érzékenyek, mint ami­lyen az ügyfél. A napokban a főváros egyik IBUSZ-fiókjában jártam útle­vélügyben. Aki már próbálta, tudhatja, mennyi papírt, iga­zolást, okmányt és nem utolsó­sorban utánjárást igényel e dokumentum megszerzése. A két nyitott ablak előtt vagy hatvan-nyolcvan ember álldo­gált. Voltak »hőbörgök«, tolako­dók, »én voltam itt korábbaná felkiáltással előre állók, és volt negyvenfokos fülledt me­leg. Az egyik ügyintéző elnézést kért az éppen soron lévő ügy­féltől, s elment meginni egy pohár szódát. Érdekes módon senki nem szólt, esetleg velem együtt nyilván irigykedtek, mert mi is szívesen kortyin- tottunk volna a hideg vízből. gyümölcsöst telepítettem. Al­mafákat ültettem, nagy koc­kázattal, környezetem hitet­lenkedésétől kísérve. És ren­geteg munkával. A faluban akkor még nem foglalkoztak gyümölcstermesztéssel, csak a szomszéd községben. — Kevés volt a fizetés, igaz. Sokat töprengtünk a felesé­gemmel, hogyan lehetne for­dítani magunkon. Gondoltunk mi is a hizlalásra, de ahhoz haszonbérbe kellett volna fo­gadni kukoricaföldet. Fölme­rült a málnatermesztés gon­dolata is. De közben tanfolya­mokra vittek, a feleségem meg az első gyerekkel bajlódott. Esténként értekezletek, párt­munka. — Nekem is. Meg a hetedik és a nyolcadik osztályt is el kellett végeznem. De a szom­bat délutánok, a vasárnapok, no meg a tavaszi, nyári haj­nalok kisajátíthatatlanul az enyémek maradtak. Rengete­get dolgoztam. Semmi szóra­kozás. Csak az újságokat tud­tam átlapozni, könyvekre nem futotta az erőmből és az időmből. De az alma termőre fordult. Az első évben nyolc, a másodikban már 34 ezer fo­rintot kaptam érte. Aztán évenként 40—45-öt, egy ízben 58-at. Persze, kiadásaim is voltak. Tárolót építettem, gaz­dasági kisgépeket szereztem be. De már jutott a ház kor­A vásári jelleget egy bécsi cukorkagyáros úgy igyekezett kihasználni, hogy Beethoven bonboniereket hozott forga­lomba. Természetesen nem hiányoznak az ilyenkor szoká­sos emlékérmek sem. Beethovent úgy is emlegetik, mint »Bécs vándorát«. Nem kevesebb, mint 69 emléktábla jelzi azokat a helyeket, ahol Beethoven hosszabb-rövidebb ideig tartózkodott. Az idegen- forgalmi szervek »Beethoven- buszjáratot« szerveztek, amely a prospektus szerint mintegy három és fél órás úton a 17 legfontosabb emlékhelyet ke­resi föl. Zenei vállalkozók és tudó­sok, hanglemez- és filmgyár­tók, rádiószerzők és tv-rende- zők, szobrászok és hangjegy­metszők, kiadók és tárcaírók gondoskodnak arról, hogy a Beethovenre való emlékezés betöltse a nagy zeneköltő szü­letése 200 évfordulójának esz- tervi ®W... • A híres heiligenstadti vég­rendelet utolsó szavai igv hanzottak: »Éljetek boldogan és halálom után ne feledkezze­tek meg teljesen rólam!" Ha Beethoven akkor a jövőbe lát. e szavak sohasem hangzottak volna el. Bécsiben és az egész világon Beethoven ma élőbb, mint valaha. G. I. Visszajött, megtörölte izzadt homlokát, s folytatta munká­ját. Kivártuk, kiböjtöltük egy­mást, sőt még néha jó vicc is elhangzott. Ezzel csupán azt szeretném bizonyítani, hogy lehet kultu­ráltan is türelmetlenkedni. Lehet bírálni a szolgáltató vállalatokat, intézményeket, mert néha okot adnak rá. De az indulatokból eredő vádas­kodás, az ellenséges hangulat- keltés nem vezet jóra, s még csak időleges megoldásnak sem elfogadható. EZEKBEN A NAPOKBAN, amikor máris készek vagyunk gutaütő kánikuláról beszélni — mi lesz majd júliusban és au­gusztusban? —, nemcsak a testünk kívánja a nyugalmat, hanem a fejünk, az idegeink is. Ne tegyük ezeket próbára, mert esetleg nem a hőségtől kapunk gutaütést... S. G. szerűsítésére, bővítésére is. A gazdák elismeréssel, de nem kis irigységgel vették tudomá­sul erőfeszítéseim eredmé­nyeit. — A feleségem többször biztatott, hogy mi is telepít­sünk gyümölcsöst. De nem volt saját földünk, hogyan vállalhattunk ekkora kocká­zatot? Persze, az induló tőke is hiányzott. Tanulni kezdtem. Tanácsakadémia, aztán — ha már belekezdtem — a jog. Hogy nehéz volt-e? Nemegy­szer tartottam ott, hogy ab­bahagyom. — Én is úgy éreztem, hogy nem bírok a temérdek mun­kával. Feleségem is munkavi­szonyban állt, segítségem sen­ki. Ha megcsúsztam a per­metezéssel, nem lehetett ve­lem beszélni, olyan idegálla­potba kerültem. Aztán a sze­dés, raktározás meg az érté­kesítés! Alig lehet bírni egy embernek. — A családom vallotta ká-’ rát a tanulásomnak. A pénz csak fogyott, kellett az uta­zásra, szállásra, a vizsgák, konzultációk napjaiban vá­rosban élésre. Meg a tanköny­vekre, jegyzetekre. De a leg­jobban az gyötört, ha néha megkéstem a határidőkkel a hivatalban. Mert helyettesem A KISZ lakásépítési akciójá­ról beszélgettünk Csordás Fe­renccel, a marcai járási KISZ- bizottság titkárával. — A vártnál többen jelent­keztek a felhívásra. Elsősor­ban a családosokat választot­tuk ki. Az épületet 44 lakásos­ra tervezték, s egy lakás két és Honfi Győző: Visszajöttem, itt akarok végleg leteleped­ni. fél szobás. A lakásokat már­ciusban a marcali költségveté­si üzem kezdte el építeni, s 1971 első félévében adják át. Sok segítséget nyújtott a községi tanács. A telket a le­hető legolcsóbban, négyszög­ölenként 15 forintért adta a község legszebb részén. Ha az épület felépül, s mellé a terv­be vett más létesítmények is elkészülnek, akkor egy új, mo­dern kertváros alakul ki. A ta­nács még a közművesítést is magára vállalta, az út a jövő nem volt, a munka jelentős része mégvárt. A szabadságo­mat is úgy csipdestem ki, szinte naponként. Otthon szól­ni sem lehetett hozzám. Ki­újult a gyomorbajom is, ép­pen a finisben. — Nem élünk rosszul, igaz. Még a szerencse is mellénk szegődött: három éve nyertem egy Trabantot, nyeremény- kötvényen. Megfelelően öltöz­ködünk, bútort vásároltunk. És mégis ... Mostanában na­gyon sokat gondolkodom: le­het, hogy a munkatársamnak volt igaza? Hogy így döntött. Egyelőre nem tudok válaszol­ni rá határozottan. De ma­gamnak is alig merem beval­lani: mintha már nem szeret­ném olyan fenntartás nélkül, szinte gyermeki rajongással a gyümölcsösömet, mint évek­kel ezelőtt. Pedig ma is meg lehet nézni, gondosan keze­lem. Mégis. — Egyelőre alig akarom hinni, hogy zsebemben a dip­lomám. Kiadásaim megszűn­tek, sőt fizetésemelést is kap­tam. Sok ötlet, terv feszül bennem, új munkahelyemen szeretném megvalósítani va­lamennyit. Feleségem is örül, és egy kicsit büszke is rám. A minap azt kérte, ne hara­gudjak, hogy nem tudott tü­relmesebb lenni hozzám, amíg tanultam. Miért haragudnék? Neki sem volt könnyű. És el­múlt. Most már inkább a jö­vőn gondolkodunk. Paái László Kevés az a szülő, akinek ne lett volna ilyen panasza. Ha az étvágytalanság olyan mérvű, hogy aggodalomra ad okot, or­voshoz viszik a gyereket. Azonban az étvágytalanság sokszor nem betegséget rejte­get. Hiszen a felnőttek közt is akad olyan, aki ehet, amennyi belefér, mégis sovány, a másik meg hízik a ciberén is. A gye­rekek esetében is éppen így van. Közrejátszanak az örök­lött sajátságok is, mint a so­ványság, sápadtság, csekély ét­vágy. Ha ezekkel számol a szü­lő, nincs is baj. De a szülő ter­mészetesen megijed. Tömni akarja a gyereket, így aztán az soha nem éhes, nem tud meg­éhezni a nagy módszeresség­től. Nem egy gyereket láttam, aki tízóraira csokoládét vagy egyéb édességet kapott. Leg­alább azt megeszi. Persze, hogy megeszi, inkább, mint a spenótot. Van ismerősöm, aki, ha fogyni akar, megeszik pár kanál mézet, mert akkor egész napra elmegy az étvágya. Láttam már olyan etetést is. hogy »ez a kanál a mamáért, ez a kanál a papáért, ez a ka­nál...« és így tovább, az egész rokonságért. Természetesen szegény emberke nyeleget is hősiesen, hiszen szereti a pa­pát, a mamát és a többieket is, de hogy minden étkezés tortú­ra lesz neki, az biztos. Ideges­kedik, nyugtalankodik, már irtózik és utálkozik előre, ha­csak tányért és kanalat lát. A szülői kitartás jóvoltából ez aztán ismétlődik vég nélkül. Az egészséges gyermek any- nyit eszik, amennyi éppen elég neki. Nem kell biztatás, se til­tás. Merjünk csak almát adni tízóraira! Délre biztosan meg­éhezik. De arcnak semmi értel­me, hogy »megedd ám a tíz­óraidat, mert kikapsz.« Az is­kolában vagy beledobja a sze­métkosárba és hazudik, hogy megette, vagy nem hazudik, és akkor az igazmodásért jár rá a rúd. A gyermek szót akar fogadni, és mivel délre meg­éhezik, akkor eszi meg a tíz­órait. Nem egy gyereket lát­tam, aki útban hazafelé ette meg. Természetes, hogy ebé­delni nem tud, és otthon kész a riadalom. Egy mama mesélte, hogy már ott tartottak, hogy se kérésre, ígérgetésre, se . fenyegetésre nem evett a gyerek. Sírt a gye­rek, sírt ő is minden kanál előtt és után. Aztán mire jött rá? Egy idő óta a gyerek átjár a szomszédba. Egy idős házaspár lakik ott. Keresi a gyereket, hát ott ül az asztalnál és ka­nalazza a spenótot, mintha éh­halálból menekülne. Pedig a szomszéd néni nem is olyan tiszta, és nem is főz valami jól_ Igen, de a szomszédban nem a papáért meg a mamáért esz­nek, hanem csak azért, mert éhesek. A gyermekben állandósult az otthoni ebédelésekkel járó örökös izgalom, és nem tudott enni. A szomszédban ilyesmi­ről szó sem volt, evett is jó étvággyal. Mihályi Margit Türelmetlenkedjünk kulturáltan LETUTAK SOMOGYI NÉPLAP MW. június 26. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents