Somogyi Néplap, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-03 / 128. szám

XXVI. évfolyam, 128. szám. Szerda, 1970. június 3. A SZÚR­Kloss kapitányi, azaz Stanis­law Mikulskit Szepesi György üdvözölte a Népstadionban. Szocialista módon művelődni! »A szocialista munkás jel­lemző vonása, hogy • nemcsak szocialista módón dolgozik, ha­nem szocialista módon él és művelődik is.« Ez a-mondat tálán mottója is lehetne annak a kiadvány­nak, amelyet a napokban je­lentetett meg az SZMT kultu­rális bizottsága, a MEDOSZ megyei bizottsága és a Latinka Sándor Megyei Művelődési Központ. A szocialista brigá­dok részére nyújt tájékoztatót mtegyenk nyári kulturális ese­ményeiről, múzeumi kiállítá­sairól és a Balaton-part prog­ramjáról. Utazás, színházlátogatás, hangversenyek, show-műsorok váltják egymást a jól összevá­logatott füzetben, s a szocia­lista brigádok tagjainak nem kis fejtörést okoz majd, hogy a sok-sok érdekesség közül melyiket válasszák ki. 1—2—3—1 napos hazai ki­rándulások, a buzsaki búcsú, a ,’oalatonendrédi csipkevásár, a MESZÖV-.együttesek országos találkozója vagy a Budapest Táncegyüttes műsora szerepel többek között a füzetben, de nyilván többeket érdekel majd a fonyódi Huszka Jenő- és a siófoki Kálmán Imre-emlék- hangverseny is. Válogatási lehetőség akad bőven, g a szórakozáson túl hasznos ismeretek megszerzé­sét tartogatja a szocialista bri­gádok kulturális vállalásainak teljesítéséhez. Szövet — fémszálból Azt hihetnénk, hogy vala­melyik textilszövőde gépter­méről készült e felvétel, csak a skálajc »gyanúst« csillogása sejteti, hogy valami másról van szó.. Valóban, nem textil-,- hanem feamszövögépek láthatók a képen, a helyszín pedig a Szovjetunió évi két millió négyzetméter különfé­le fémhálót előállító krasz- nokamszki üzeme. Szaiszaka- dás azért természetesen itt is előfordul, hiszen a legfino­Szezon a méhészeknél Mozgalmas élet a vándortanyákon Egy évtg készülődtek a mos­tani hetekre a méhészek. Ki­sebb esőket és jó meleget vár­nak. Mozgalmas napok ezek. Az akácerdók Somogybáit is virágba borultak. Tengernyi akacviragfürt kínálja edes tar­talmát a szorgalmas bogarak­nak. A középrigóci erdőkben nemcsak somogyi méhészek vannak, hanem sokan jöttek ide Baranyából is. Bélavár, Nagybajom, Kadarkút, Bala* tonszentgyörgy és Tengőd akácerdőiben ugyancsak ott találjuk a méhészeket A most kővetkező tíz naptól sok minden függ. A hordás egy-két napja megkezdődött, egyelőre csak minimális meny- nyí&égben. A virágzás sokat ígér. Most csaknem minden az időjárástól függ. mert me­gyénk 46 méhésztársulásának és egy szakszövetkezetének csaknem kétezer tagja jól fel­készült a szezonra. A 42 000 méhcsalád legtöbbje a tavaszi serkentő etetés hatására jól megerősödve indul gyűjteni. Közben a MÉSZÖV mellett működő méhész szakbizottság tagjai sem tétlenkednek. Fel­derítő útra indultak a Vas megyei nagy akácérdőkbe, ahol általában egy héttel később indul a virágzás. A somogyi méhészek 35—40 százaléka rendszeresen vándorol, főleg Oszkó környékére. A saját •szükségleten kívül 74 vagon, szerződésben vállalt méz megteremtése a cél. Mivel fontos exportcikk-, érthető, hogy sokan figyelnek a méhé­szek munkáiéra. A méz felvá­sárlását a foevasztási szövet­kezetek azzal segít'k. hogv a nergetett méz egv részét a ván­dortanyákon veszik át. D. Z. Országos tanácskozásokon értékelik a tanév tapasztalatait Június 8: utolsó tanítási nap Kedden a Művelődésügyi Minisztériumiban megkezdő­dött a most záruló tanév ér­tékelésevei és a következő oktatási év előkészítésével kapcsolatos tanácskozássoro­zat. A megbeszéléseken szak­tárgyanként elenjzik az 1969 —70-es tanév tapasztalatait, illetőleg az óvónők, a tanítók, a szaktanárok munkáját, s meghatározzák az oktatási re­form végrehajtásából adódó további feladatokat. Az 1969—70-es tanévből egyébként már csak négy nap van hátra. Az általános és középiskolákban hétfőn, jú­nius 8-án ér véget a tanítás. Azt követően állapítják meg a diákok osztályzatait, majd az igazgató által megjelölt napon — a 8-ávál kezdődő hét végén — tartják meg a tanévzaro ünnepséget, s oszt­ják ki a tanulóknak a bizo­nyítványt. Az új első osztá­lyosokat június 15-en és 16- án írják be. mabb hálókat 55 mikron (!) átmérőjű huzalból készítik (1 mikron a milliméter ezred­része). A fémhálóik legnagyobb »fo­gyasztója« a cellulóz- és pa­píripar. A foszlatőtt és vízzel péppé kevert cellulóz szála­kat végtelenített fémhálósza­lagra, terítik rá, ahol víztar­talmának nagy részé eltávoz­hat, lecsöpöghet az apró nyí­lásokon keresztül, mielőtt az anyag a simító hengerek közé kerülne. A malmok, a külön­féle őrlő- és osztályozóművel sem nélkülözhetik a más-más szemcsenagysagot átengedő fémszitákat, ugyanígy a fo­lyadék- és levegőszűrő be­rendezéseknek is fontos tar­tozéka a finom fémháló. Az üzem a legkülönbözőbb fémekből — rézből, acélból, alumíniumból, ezüstből, sőt platinából is -r készíti ter­mékeit, melyeknek egyedüli előállítója az országban. Francia lícenc alapján Új típusú pótkocsikat gyártanak Noteszlap Nem minden a pénz! — Élhetetlenek ezek a mai fiatalok. Képzelje, egy nem­régen végzett mérnökünknek 600 forinttal magasabb fize­tést, jobb beosztást ajánlot­tam, $ mégis elment tölünk. Mi lesz az ilyen emberekből, ha mar a pénz, a kényelme­sebb munkakör sem tartja vissza őket? Egy kaposvári vallalat igazgatója panaszkodott így nemrégen, s szavai hallatán kissé meglepődtem. De ez csak addig tartott, amíg — kíváncsiságtól vezérelve — a fiatal mérnökkel nem beszél­tem. —- Tízéves munkaviszonyt szakítottam meg, higgye el, nem szívesen. Itt kezdtem dolgozni, innen jartam egye­temre. Ám öt év alatt soha senkinek nem jutott eszébe megkérdezni, hogy megy a tanulás, milyen céljaim van­nak az egyetemmel, illetve utána hol szeretnék dolgozni. Másfél évig vártam sikeres vizsgáim után, aztán kép­zettségemnek jobban megfe­lelő állás után néztem. Ta­láltam is. Igaz, ekkor na­gyobb fizetést ígértek, mint az új helyemen ajánlottak, s megfelelőbb munkakört is. De ott megértőbben, ember­ségesebben fogadtak, s in­kább azt választottam. Mennyivel másként hang­zik így az egész. Sajnos, sok vezető feledkezik meg az em­beri szóról, arról, hogy be­osztottjai fejlődését figye­lemmel kísérje. S azt hiszik sokan: mulasztásukat pótol­hatják pénzzel, néhány száz forinttal. Pedig mint e pél­da is mutatja, nem minden a pénz, gyakran többet ér a törődés, az emberi szó. Sz. L. A léaikisasszonyok története A Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat a francia ÓTA—Richard cég­től megvásárolta a 8,5 és a 10 tonnás, egytengelyes pótkocsik gyártási jogát. A? első hazai mintapéldányok már elkészültek, és Szegeden a Fe! szabadulás T>?-ben matatták be a szakembereknek. A pótkocsi francia repülőgépkerekeken gurui, ég iái a!k»!maáke- dik a terepviszonyokhoz A polgári legiforgalom tör­ténetében á stewardess sze­repe csaknem olyan fontos, mint maga a repülőgép. Egy amerikai belföldi légiforgal­mi társaság, az United Air Lines közlése szerint ez volt az első vállalat, amely ste­wardesst alkalmazott, ponto- san 40 érméi ezelőtt, május első napjaiban egy Chicagó— San Francisco közötti légijá­raton. A légiforgalom első kor­szakában a másodpilóta szol­gált fai frissítőiket, kávét a? utasoknak, s ugyancsak egy ilyen másodpilóta volt az, akinek c •' r jutott, hogy va­laki rí-t kellene erre a cél- alkalmazni. Először ápoló­. t vettek föl, aki most már '.emcsak frissítőket szolgált fel, hapern megnyugtatta az ideges és tengeribeteg utaso­kat A vállalat dossziéiban megtalálható ennek a pilótá- . aaje eg/ későbbi feljegyzése, amelyben arra hívja fel a vállalat figyelmét, hogy sze­rinte sokkal nagyobb lélekta­ni hatással lennének az uta­sokra a csinos, fiatal nők. akiknek ápolónői képzettsége talán nem is olyan nagyor fontos. Minthogy a . Kettő: vagyis az ápolónői szakkép­zettség és a csinosság, fiatal­ság abban az időben még rit­kán volt együtt megtalálható, a repülés pedig egyre széle­sebb körökben terjedt, s nőtt a konkurrencia is, a légifor­galmi vállalatoknál lassan­ként a csinosság nagyobb szerepet játszott a légikisasz- szonyok kiválasztásában, mint az ápolói tudás. Jelenleg kb. 50 000 lérikis- isszony repül a világon. Munkájuk nem könnyű: már az is nehéz, hogy állandóan és mindenkihez, minden helyzetben kedvesnek és ud­variasnak keíl lenniük. Moso’yszemle COMBAT (PÁRIZS): A párizsi Rue de Lon- res egyik újságárusának különösen jól megy. Mint a hirdetménye elárulja, a következő szívességekre hajlandó: »Eladok önnek bélyegeket, állandóan van aprópénzem az utcai au­tomatákhoz, kutyáját ná­lam »parkoltathatja«, szí­vesen adok önnek felvi­lágosítást a közlekedési eszközökről, és egész mel­lékesen — árusítom a legfrissebb újságokat is!« NEWS (NEW YORK): A nagy amerikai áru­ház ajánlatai között sze-. . repel — legújabban — a műfogsor is. A cég költ­ségmentesen és vétel­kényszer \ nélkül házhoz küld egy lenyomatkészítő masszát, és a kész lenyo­matnak megfelelően szál­lítja a protézist. Ha meg­felel, csak akkor kell utólag fizetni. HÉT VOLK (AMSZTERDAM): Az autóvezetők hozzá­szoktak a gondokhoz, amikor a javítóműhely számláját olvassák. Egy amszterdami kereskedő mégis megdöbbent, ami­kor megkapta a számlát kocsijának a rendbehoza­taláról. A 7. számú tétel így szólt: »A hűtő .rend- behozatala. Az üzemi pró­bajáratás alkalmával ugyanis meghibásodott.« NEWS (NEW YORK) Bill Sharpe, egy blun- stonei (Ohio állam) mo­torkerékpárversenyen ép­pen a célvonal előtt fel­bukott, gépével együtt végigcsúszta azt a néhány centimétert, és első lett. A sajtó másnap ezt így közölte: »A 350-es kate­góriában Bili Sharpé győ­zött. Orrhosszal előzte meg motorkerékpárját.« ANYAI JO TAN ÁCS A lány így szól az any­jához: . Anya, kérd meg apai, hogy adjon nekem zsebpénzt. — Kérj csak te ma­gad. Nemsokára férjhez mégy, itt az ideje, hogy megszokó az önállóságot. A LÁTNOK Egy tenyérjós bíróság elé kerül, ügye nem sú­lyos. — ön, aki jós, meg tudja-e' mondani, hugy fölmentem-e, vagy elíté­lem? — .szólt mosolyogva a bíró. — Fölment, bíró úr. — Ugyan, ugyan, és ezt miből gondolja? — Abból a tényből, hogy olyan bírónak, aki méltó erre a névre, nem volna bátorsága kigú­nyolni azt az. embert, akit el akar ítélni, Somomi *a'épím Az tVIS^MP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon; 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, latin ka S. u 2 Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor, leküldött kéziratot n'm örziink meg és nem adunk vissza. Terjeszti: a V EIö­' 'etheiő a tv*» ’oknál és post-' ». előfizetési d £0 Ft. Index: 25 067. Készüli a Somogy megyei Nyomda­ipari Vonalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Katinka S. u. .6. Felelős vezető: Beutner JójsaS

Next

/
Thumbnails
Contents