Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-14 / 111. szám
Napjaink ifjúsága Van elég tehetségünk? NEMZEDÉKEM lázadóinak tituláltak bennünket, a mai huszonéveseket. Hová lett for- rádalmiságunk, mivé lett forradalmunk? A kérdésben támadás van, és mi — mint any- nyi más tűnt generáció forradalmának vélt vagy valódi képviselői — védekezünk. A háborúban születtünk. Egyetemi, főiskolai tanulmányaink derekán jártunk, amikor egymásra találtunk, baráti körbe tömörültünk. Addigi életünk is az iskolapadban telt, a munkába csak alig-alig kóstoltunk. A középiskolai oktatás céltáblái voltunk szinte valamennyien. Ki-ki az osztályban egymaga volt a lázadás szelleme, az uralkodó pedagógiai gyakorlat — «-az átlagos eredményt, átlagos embert« formálás — kudarcra ítélője. Pályaválasztásunkat érdeklődésünk határozta meg. Világnézetünk alakításához csak egyetlen biztos pont volt: a végcél. Marxistáknak »készültünk«. A mozgalmi, társadalmi élet kérdései kezdtek mindennapjainkba is beleszólni. Rengeteget vitatkoztunk, és nem örültünk, ha szakavatott vitapartnerünk megfutamodott társaságunkból. Állandóan támadásban voltunk, kérdeztünk és a válaszra újra rákérdezünk. A »miórt«-ek korát éltük — megengedhettük magunknak, hogy minden érdekeljen. A gyakorlaton kértük számon a szocialista építés elveit, vitacikket írtunk a szociológia kibontakoztatásért, a hatékonyabb demokráciáért. Megkérdőjeleztük a gazdaságirányítás akkori rendszerét, az elénk állított tilalomfákat, és szerettük volna betörni azok ajtaját, akik kérdéseink elől szobájukba zárkóztak. Beszéltünk a modem házasság tartalomváltozásáról, az alakuló új embertípusról, jövőnkről, munkánkról. MINDENÜTT ott voltunk, ahol az új elérhető közelségben született. Az elsők között ültünk a nézőtéren az új hullám és az újraéledő magyar filmművészet alkotásainál. Kikérdeztük az amerikai diákmozA család fodrásza Vidám, mosolygó fiatalasz- szony László Leventéné, a Fodrász és Fényképész Ktsz dolgozója. A vendégek csak Zsuzsinak hívják. A múlt hónapban megrendezett fodrászversenyen, ahol Somogy, Tolna és Baranya legjobb versenyzői álltak rajthoz, a harmadik helyezést érte el. Zsuzsi gyermekkorának legnagyobb álma az volt, hogy fodrász lehessen. Nyolcán vannak testvérek, ebből hatan lányok. Közülük ő a legfiatalabb. Állandóan nővérei hajával volt elfoglalva, csinosít- gatta,' fésülgette őket, frizurákat tervezgetett számukra. A szó valódi értelmében a család házifodrásza volt. Iskolába háromszor jelentkezett, helyhiány miatt azonban mindig elutasították, míg végül teljesült a vágya, sikerült a felvételi. Jöttek az iskolaéveit, az újabb és újabb tantárgyak sokasága — a legszebb évei voltak ezek. Elsajátította mindazt, amit egy fodrásznak tudnia kell, s rájött, hogy ez mégis kevés. Azt tanácsolták, próbáljon versenyezni, hisz érzéke, fantáziája, van. hozzá. Még tanuló korában részt vett Siófokon az ifjúsági fodrászversenyein, ahol negyedik helyezést ért el. Ez volt életének első maradandó élménye. Javasolták, nevezzen be a három megye Kaposváron megrendezendő fodrászversenyére. Már hetekkel előbb készült erre a feladatra. A vasárnapok, a munka utáni szabad idő legnagyobb része ezzel ment el. S eljött a verseny napja. Meg kellett mutatnia mindazt, annit tanult, munkatársai, a rengeteg néző előtt kellett bizonyítania. Amikor megszólalt a verseny kezdetét jelentő gong, egy pillanatra elfogta a lámpaláz. Azt se tudta, hogyan kezdjen munkához. Percekig nézte modellje frizuráját, töprengett, aztán ő is nekilátott. Először egy modern nappali frizurát kellett elkészítenie 35 jawik i perc alatt. Ezután következett egy nappali frizura fésülése, melyre a versenybizottság tíz percet adott Elérkezett az eredményhirdetés. A zsűri nappali frizuráját harmadik díjjal jutalmazta. A megyei KlSZ-bizottság- tól a Szakma ifjú mestere jelvény arany fokozatát, a vállalattól, pedig külön jutalmat kapót Gy. Irgalmat elindító egyetem hallgatóit. Az egyetemen előadásokat tartottunk a modern filozófia akkor még kevésbé ismert áramlatairól. Letettük a voksot a lapok hasábjain nagy vihart kavart nemzedéki-ellentét vitában, kimondtuk, hogy csak a haladás lassítóinak és siet te tőinek ellentétét ismerjük. Milyen emberek voltunk? Nemzedékünk tipikus ismérveit viseltük. Tisztábbnak éreztük magunkat apáink generációjánál. Nem hiányoltuk az ő tapasztalataikat, inkább előnyünknek tartottuk, hogy — sem korábbi, sem felszabadulás utáni történelmünket szemlélve — nem kötnek személyes élmények részigazságokhoz, hanem a történelmi eseményeket esszenciájában megragadva, tisztábban hozhatjuk meg igazabb ítéleteinket. Minden hibát, tévedést személyes sérelemnek vettünk, ami a mi bőrünket égette. Érdekeink csak a közével lehettek azonosak, személyes ambícióink is erre késztettek. Mi volt a célunk és mennyi az eredményünk? A felszabadulás óráiban született nemzedéknek könnyű ezt a kérdést nekiszegezni, de céljait, tetteit annál nehezebb értékelni. Magának kellett megfogalmaznia azt is, mi ellen lázad, tudva, hogy a leghaladóbb társadalmi rendszerben él. Itt kell megtalálnia, ami elvégezniva- lója. Nem új elmélet akar zászlajára tűzni, hanem valóra váltását egyenesebb úton, gyorsabban előrevinni. S éppen a gyakorlat az, amit a legkevésbé ismert, ért. Az úton még senki nem járt előtte, a most teremtődő, a még ismeretlen ellen kell viaskodnia. ÉPPEN EZÉRT minden ellenérv mögött szubjektív nem akarást gyanít, úgy tűnik, az út nyitva áll előtte, csak egyes személyek akadályozzák. Talán ezért voltunk olyan könyörtelenek, örökké elégedetlenek önmagunkkal, oly kíméletlenek önvizsgálatunkban. Céljainkat nehezen foglaltuk szavakba, érthetően, többnyire általánosságok születtek. Politikus, jó szakemberek akartunk lenni, társakat azok közül választani, akik nemcsak a mában, a holnapban is gondolkodnak. Rangsorunk elvetette a szamárlétra elvét, s csak a tudás, a képességek különbségét ismertük el. Elhelyezkedtünk, munkához láttunk, szétszóródtunk. Négyöt év télt el azóta, hogy diplomát kaptunk. S most, ha néha találkozunk, olyasmiket kérdezünk egymástól, amiket azelőtt soha. »Megházasodtál? Van már lakásod? Mennyit keresel?« A feleletekből kiderül, hogy a fiatal értelmiségiek átlagos — nem lebecsülhető — gondjaival küszködünk és ellenszereink is átlagosak. x Ilyen hamar véget ért volna forradalmunk? Bizonyos értelemben igen. Minden fiatal nemzedék megvívja a maga »generációs forradalmát«, és ha újabb nemzedék lép színre, harca véget ér. Küzdelmének életkori sajátosság az alapja: az ifjúságnak, a diákságnak nincs saját, külön forradalmi feladata a társadalomban. Célja és eredménye annyi, ameny- nyit a viszonylagos függetlenség évei alatt magának megfogalmazni és megvalósítani képes. A minket ért vádak elavultak, egyszerűen azért, mert amit akartunk, abból sok minden megvalósult, bizonyítva, hogy elképzeléseink sem utópisztikusak. sem avantgárdok nem voltak. A FEJLŐDÉS, melyet sürgettünk, újabb akadályokat is épített. Van-e elég tehetségünk, erőnk ezek felmérésére és megszüntetésére, ki tudjuk-e újra tűzni a haladás céltábláit. Ez nemzedékem lázadóinak igazi próbája lesz. Akarva-akairatlanul mi vagyunk elöl, de mögöttünk már egy újabb generáció készülődik a maga forradalmára és a mi tetteink számonkérésére. Kékesi Katalin Hatmillió forint értékű faáru 300 000 szerszámosláda — 150 000 sepriínyél Budapestre Készül a seprűnyél. Három évvel ezelőtt kísérletképpen megalakított egy faárukészítő részleget a nagybajomi fogyasztási szövetkezet. Hat ember kezdte a munkát, s hogy milyen eredménnyel dolgoztak, arra legjobban a fejlődés adhatja meg a választ. összerakják a szerszámosládákat. A kezdeti néhány tízezer fo- js tervvel szemben ebben az esztendőben már 6 millió fu. it értékű faárut készítene és szállítanak Budapestre •v rendelőiknek. Először vállát gyártottak, most viszont a .egnagyobb tétel a szerszámosláda a Hegesztőkészülékek és Mérőműszerek Gyára részére. Tavaly még csak 180 000, az idén viszont már 300 000 készül belőle. Seprűnyélből 100 000- rel emelkedik ez évben a termelés, összesen 300 000 darabot szállítanak a Fővárosi Kefeüzemnek, s ezenkívül 150 000 kefefát. A kis faüzem munkásainak száma jelenleg negyvennégy, két műszakban dolgoznak; most folynak ártárgyalások a részleg bővítéséről, új gépele beszerzéséről és üzembe helyezéséről. Ha a tárgyalások sikerrel járnak, lehetőség nyílik még újabb huszonöt ember foglalkoztatására is. A megrendelők elégedettek a munka minőségével, eddig még egyetlen darabot nem adtak vissza. S az sem megvetendő, hogy ez a kis telep a múlt esztendőben 450 000 forinttal növelte a Nagybajomi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet nyereségét. Körülnézett,* intett egy tar- [ka-barkára mázolt négykerekű ’ ütöttkopott valaminek, amin .csak a »Taxi« felirat utalt arra, hogy mifajta tákolmány J lehet. Beszállt és egy vendéglő , címét dobta oda a sofőrnek. A kocsi megugrott és száguldani kezdett. Ha akad a világon, ami a legtökéletesebben fedi az »írott malaszt« kifejezés lényegét, akkor az a közúti közlekedési szabályzat Kolumbi^an. Kü- . lönös tekintettel a bogotai taS xisokra. A sebesség és a versengés, a »test test elleni játék« megszállottjai. A jelzéseknek, az előírásoknak fity- tyet hánynak. Nincs az a pénz, amiért egy bogotai taxis két kézzel fogná meg a kormányt. És miként hajdanán a pár- ^bajmániás német egyetemi ifjak a kardvágások nyomaira az arcukon, olyan büszke minden -bogotai sofőr masinájának száz vad összekoccanásban, istenkísértő előzésben szerzett sebeire. A letört kilincsekre, a behorpadt sárkányokra, a felszakadt motorFOCLMlJ házakra, minden dicső harc emlékére. Mellesleg szólva, a helybeli utazóközönségnek is csak az ilyen viharvert járgányokhoz van bizalma. A vadonatúj taxi aggodalmat kelt. Az ép, a sértetlen nemkülönben. Az ilyennek a sofőrje tapasztalatlan kezdő, kedvenc célpontja a többieknek. Okos ember olyan kocsiba ül be, amelyik már roncs, és nem olyanba, amelyik a közeljövőben, esetleg épp ennek a következő fuvarnak a során válik azzá. Ezúttal mindössze annyi történt, hogy amikor megérkeztek a vendéglő bejárata elé, a visszapillantó tükrön egy fürt banán lógott — szuvenír egy utcai gyümölcsárus volt standjából, és a baloldali reflektor helyén csak egy darabka kábelvég lóbálódzott. Az utas elismerően vereget-" te meg a sofőr vállát. Kiszállt, fizetett, és besétált a vendéglőbe. Helyet foglalt, s odaszólt az asztalok között bágyadtan andalgó pincérnek: — Egy chicát! —• Mányáná — felelte élomkóros hangon a felszolgáló, rá sem pillantva a vendégre. A »mányáná« pontosan azt a félórát jelenti Bogotában, mint Budapesten a »rögtön«, Nápolyban a »subito«, Moszkvában a »szi- osász«. De jelenthet »holnap«- ot is. A forradásos arcú fiatalember tudomásul vette a választ. Hátradőlt a széken, behunyta a szemét, s néhány perc múlva már édesdeden aludt. Néha elmosolyodott álmában, mint jól végzett munka után a tiszta lelkiismeretű emberek. Jó kis idő telt el így, amikor egy csengő gyerekhang ébresztette fel: — Megjelent a Libériád! Friss hírekkel a Libertad! Campomanes úr nyilatkozatával a Libertad! A mesztic egy szempillantás alatt magához tért a mély álom révületébőL A gyerekhez ugrott, kikapott egy lapot a kezéből, és végigpásztázta az első oldalt. Tekintete megakadt egy kis híren. Elállt a lélegzete, s homlokán hideg verítékcsöppek ütöttek ki. A forradás vörösen felizzott az arcán. Csúnyán el- káromkodta magát, földhöz csapta az újságot, félretaszí- totta a pincért, aki pedig már hozta a chicát, és kirohant az ajtón. Lihegve pillantott körül. Észrevett egy bérautót, amelyik kivételesen lépésben baktatott, mert a sofőr utasra vadászott. A fiatalember felugrott a tragacs hágcsójára. — A repülőtérre, de gyorsan! A vezető sértődötten nézett rá. Ilyet mondani egy bogotai taxisnak! Aztán gázt adott... Tíz perc múlva a mesztic berobbant a repülőtér várócsarnokába Szétlökdöste maga elől az emberéket, átugrott egy bőröndön, feldöntötte a volt tartományi kormányzó özvegyét, aztán még két buo- navea túrái adománygyűjtő szerzetest is. Perselyestül. Átrohant a termen, ügyet sem vetve azx utána küldött szidalmakra. Amikor^ az irányító toronyhoz vezető folyosó üvegajtajához ért, valaki az útját állta, öles termetű rendőr volt az illető. Magas szárú fűzős cipő, fekete nadrág, patyolat ingblúz és a fehér derékszíjon akkora pisztolytáska, amiben egy kisebb költözködést is le lehet bonyolítani. — Erre tilos az átjárás. — Esta bien! — sziszegte a mesztic, és a következő másodpercben ökle nagyot csattant a hatósági közeg állán. A rendőr megtántorodott, aztán a falnak dőlt, és lassan lecsúszott a keramitpadlóra. Elájult. A merénylő áldozata fölé hajolt. előráncigálta a tokból a Coltot, belökte az üvegajtót. Végigfutott a folyosón, fel a lépcsőkön, s benyitott az irányítótorony rádiós szobájába. Amint bent volt, rögtön kulcsra zárta maga mögött az ajtót. Pisztolycső meredt a helyiségben tartózkodókra. És ebben a pillanatban odakint fel- víjjogott a sziréna éles, kellemetlen hangja. A süvöltés még a párnázott ajtójú rádiós szobába is betört. — Uraim, aggodalomra semmi okuk — szólalt meg a jövevény, bár zilált külseje, égő szeme, a szirénázás, no meg a Colt nem támasztotta alá nagy meggyőző erővel a szavait. — Békés szándékkal jöttem, és ha okosan viselkednek, nem lesz bántódásuk. Legyenek segítségemre egy üzenet közvetítésében! Ha ez megtörtént, átadhatnak a rendőrségnek. Rendben van? Három ijedt fej bólintott némán. — Nagyszerű! — nyugtázta az egyetértést a hívatlan látogató. — Melyik úr tartja a kapcsolatot az Avona társaságnak azzal a génével, amelyik innen nyolc huszonötkor indult San Paolo felé? Az esvik rádiós feltartotta a kezét, j “Inzvén. hogy ez a járat az övé. A mesztic fiatalember hozzálépett. — Kao»solion ossz» a gép parancsnokával! Gyorsan, gvorsan. emberek élete forog kockán! Izgatott pillantást vetett az órájára. A rádiós sietve ráállt a Cartagena hullámhosszára, aztán átnyújtotta a fejhallga- tós mikrofont. (Folytatjuk) Q SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970. május 14.