Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-13 / 110. szám

Ferencsik évadzáró fi '* Beethoven-estje A kivételes alkalom ki­vételes érdeklődést keltett. Hétfőn este — a koncerteken egyébként ritka — telt ház kö­szöntötte a 'kaposvári zenei es­ték hangversenysorozat évad­záró előadásának szereplőit: Ferencsik János kétszeres Kos- suth-dijas művészt, főzeneigaz­gatót és az Állami Hangver­senyzenekar népes együttesét. Lenyűgöző előadásukat hosszú, viharos tetszésnyilvánítás fo­gadta. Őszinte és hálás meg­nyilatkozásunk, azt hiszem, sokszorosan indokolt. Olyan élmény után hangzott fel, amilyen a rendszeres hangver­senylátogatónak is csak na­gyon ritkán adódhat az életben. A »TANULMÁNYI KIRÁN­DULÁS« kifejezés érdekes mi­nőségi változáson megy keresz­tül egy diák életében. Az alsóbb iskolákban még főleg a kifeje­zés vége. a kirándulás szó ad­ja meg az ilyen túrák jellegét, míg idősebb korban már az el­ső szóra helyeződik a hang­súly. Ennek jegyében indultak el a Kaposvári Felsőfokú Me­zőgazdasági Technikum má­sodéves hallgatói is országjáró útjukra tanáraik kíséretében. Az ötnapos látogatássorozat folyamán a Tiszántúl és az Északi-Középhegység élenjáró mezőgazdasági nagyüzemeit tekintették meg A látottakról a hallgatók elismerően nyilat­koztak. Vincze Lajos, aki már kö­zépiskolás korában is a gépek­kel foglalkozott, a gépész sze­mével értékelte a tanulmányi utat. — Nekem mint volt gépész- technikusnak a Budapesti Me­zőgazdasági Gépgyár török­szentmiklósi telepének a meg­tekintése jelentett nagy él­ményt. Az 1848-ban alapított Lábosi féle gépgyár az idők folyamán ugyancsak kinőtte magát. Nyolcszáztíz fős mun­kásgárdájával ma hazánk me­zőgazdasági gépgyártásának egyik fellegvára. Fő profiljuk a szálastakarmányok betaka­rító gépei. A K—213 R fűka­szától az MM—15-ös minden- felhordóig szinte az összes be­takarító gépet gyártják. Az ed­dig 44 millió forintos beruhá­zással épült szerelőcsarnoko­kon Szendi László főtechnoló­gus kalauzolt végig bennünket. Ismertetőjéből megtudtuk, hogy az általuk gyártott tizen- kétféle géppel évi 180 millió forint termelési értéket állíta­nak elő. A SZERELŐCSARNOKOK­BAN még darabokban, de így is nagy érdeklődéssel néztük a legújabb NSZK-licenc alapján gyártott RM—2 Kemper-féle rotációs fűkaszát. Ebből, a ta­pasztalatok alapján sokat di­csért típusból az idén 700, jö­vőre 1500 darabra van megren­delésük. Kovács Imre, aki a középfo­kú technikummal a háta mö­gött már hatodik éve tanulja a szakmát, benyomásairól így számolt be: — Talán furcsának tűnik, de nekem a sok nagyhírű gazda­Tegnap a Magyar Tudomá­nyos Akadémián dr. Gergely István mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszterhelyettes megnyitotta az erdészeti tudo­mányos ülést, amelyen az or­szág különböző vidékeiről 300 szakember vett részt. A mi­niszterhelyettes elmondotta, hogy az élelmiszer- és a fagaz­daságiban nagy jelentőségű té­Olyan nívójú-rangú koncer­tet hallottunk, amilyennek ed­dig jobbára csak a külföldi nagyvárosok hangversenyter­meiben, illetve néha a Zene- akadémia nagytermében lehet­tek részesei az emberek. S az Ilyen alkalom: Ferencsik ve­zénylésével két Beethoven- szimfónia kivételes élmény forrása. Mindkettő előadására, az együttes technikai erényei­re és a műveknek a dirigensi felfogást tükröző tolmácsolásá­ra most a felsőfokú jelzők so­rozatát kellene leírnom. Csak azért nem teszem, mert Ferencsiknek, mint Európa egyik legismertebb és leg­elismertebb Beethoven-inter- pretátorának a stílusában két ság, a Hajdúszoboszlói ÁG, a nádudvari Vörös Csillag, a hajdúböszörményi Bocskai és a többi termelőszövetkezet mellett leginkább a Szendrői Állami Gazdaság nyerte meg tetszésemet. Ez a tízezer holdas nagyüzem nem dicsekszik ki­ugró eredményekkel, szépen hangzó mutatókkal. Bata Fe­renc főállattenyésztő szavait idézve — »Nem tartozunk a nagy gazdaságok közé, de ezen a gyenge adottságú területen is igyekszünk az itt élő embe­reknek biztosítani a biztos megélhetést« — mégis ők jár­nak legközelebb az elveimhez. Gazdaságuk az állattenyésztés­re épül. A háromezer holdas legelőterületen évi 15 000 juhot tartanak, ebből 10 000 anya­juh. A 45—50 millió forintos termelési érték harmadrészét a juhászat adja. A hallottak szerint egy anyajuhon évi 100 —200 forint tiszta jövedelem mutatkozik. Eddigi tenyésztői munkájuk során főleg a sza­porulat növelésére törekedtek. Ma az anyánkénti évi 1,5-ös bárányszaporulatnál tartanak. Az évenkénti háromszori ter­mékenyítés mellett a tej fejő­séről sem mondanak le. Már három éve DZO—16 fejőgépek­kel fejnek. Számításaik bevál­tak, és a juhászok is örömmel fogadták, hogy megmenekültek az egyik legnehezebb fizikai munkától. Csak eleinte mutat­kozott némi idegenkedés, de ma már ők sem cserélnének. ÚJABBAN húsbárány ne­velésével is foglalkoznak, s a jobb eredmény érdekében fríz kosokat is beszereztek. A ju­hászat belterjesebbé tétele megkívánja a korszerű legelő- gazdálkodást. A szendrőiek 10 000 forintot fordítanak min­den holdnyi merteséges lege­lőre. Nagyüzemi nyúltenyésztő és áruelőállító telepük létrehozá­sa pedig szinte Európában is egyedülálló kezdeményezés. Nagyüzemi módszerekkel, technológiával foglalkoznak a nyúltenyésztéssel. Két korsze­rű, gépesített istállójuk új-zé- landi fehér és holland fajták­kal van benépesítve. Tervük, hogy évi öt fialással 30 dara­bos szaporulatot érjenek el, ahol a süldő nyulak 2,5 kg táp­ból állítanak elő egy kilo­gramm súlygyarapodást. Győri András ták a kutató erőket. Az utóbbi ötven évben 3,5 millió köbméter fát termeltek ki átlagosan évente, 1970-ben ennek a mennyiségnek kétsze­resét, 7 millió köbméternyit vágnak ki. Ezt az eredményt a 310 község határában csaknem hatezer hektáros kísérleti te­rületen működő tudományos kutatók’ is elősegítettek. jellemző vonás mindig felis­merhető. Az egyik a klasszikus művek modern — tehát az em­beriség imái Beethoven-esz­ményéhez közelálló — tolmá­csolása. A másik: a mélységes egyszerűség, a művek legben­sőbb lényegéhez közelítő felfo­gás. A művészi újraalkotás leg- magasabbfokú tehetségének birtokában; a mű, az alkotó iránti tisztelet és alázat esz­közeivel. amely ezen a fokon tényleg a legnagyobbak saját­ja. Ebben a szellemben hal­lottuk újrateremteni ezúttal Beethoven két legnépszerűbb szimfóniáját, a VI.-at és a VII.-et, élő, feszültséggel teli, szuggesztív erejű koncertelő­adásban. A két szimfónia részletes elemzése helyett mindössze né­hány kimagasló mozzanatra szőri tkozhatom. Az együttes — a teljes vonóskar és külön a fúvósok — képességeit ezek­ben a részletekben tudtuk iga­zán megfigyelni, élvezni. Jól­lehet e művekben a dinamikai árnyalás csodálatos fényeit, a VII. elbűvölően »táncoló«, uj­jongó alapritmusát az előadás hangzásszintézisóben, összha­tásában fogadtuk be. Mégis ki­emelném a VI., a »pastorale« szimfónia harmadik tételében a két önálló rész megoldását. A népi ihletésű scherzo rész vidám körtáncában a vonósok hajlékony, tréfás könnyedsé­gét; a rákövetkező fantaszti­kus erejű fúvósakkord után pedig a viharfestés hátborzon­gató natural’zmusát csodál­hattuk meg a vonósfutamok és a fúvós »villámok, záporok« nyomán. A VII.-ben a mű rit­mikája ragadott magával, aho­gyan szédületes váltakozással szinte valamennyi hangszer­csoportban »szóhoz jutott« ez a görögös »egy hosszú — két rö­vid« metrum. A 3. tétel tom­boló prestója mámoros erővel fokozódott Ferencsik vezény­lése nyomán a záró tételben; egy akusztikai behatásokra már teljesen érzéketlen ember géniuszának üzenetével: az élet, a lét boldogságáról. Üzenete az Állami Hang­versenyzenekar és Ferencsik János közvetítésével jutott el hozzánk. Egy hangverseny ki­vételes élményeként. YVallinger Endre S zégyellte, hogy a lapát­tal csak csapickol, míg a lány, aki vele szem­ben ült összezárt combokkal, melegítőben, erősen húzott, összeszorította a fogait, sze­rette volna, ha a vér sós ízét érzi szájában, mint mindany- nyiszor, amikor nyüszített benne a megalázottság. A fel­iratot nézte a lány melegítő­jén: Vörös Meteor. Még soha­sem látott meteort, nem tudta, hogy csakugyan vörös-e egy meteor vagy csak szókapcso­lás eredménye az összetétel. Bölcsész volt. Arcába ezernyi apró vízbu­borék csapódott. Harapós kedvű, tavaszi szél ostorozta végig a folyó vizét, ráncokat gyűrve sima felületére. Titokban a lányra figyelt. Az a kemény, dacos kis vonás az orra tövében új volt Ábel­nak. A haját jól ismerte, uj­jat között érezte selymét, a nagy szemekre csukódó szem­héjak bársonyát, az arc göd- röcskéit is. Simogató mozdu­latokkal számtalanszor beka­landozta már. Szerette volna, ha gondolatai támadnak a lánnyal kapcsolatban, de a legapróbb töredék is úgy pat­tant szét agyában, mint a szappanbuborék. Csak nézte a lányt és akarta, hogy beigya lényét. Tulajdonképpen nem is tudta, minek köszönheti, hogy a lány egyáltalán szóba állt vele. Keskeny vállú, bo­zontos sörényű fiú volt, nagy, fekete keretes szemüveggel. A lány kisportolt alakú, in­diánforma lány volt. A sziget alsó részénél kö­töttek ki, a lány biztos kéz­zel csomózta meg a kötelet. — Ha ezt az »edzest« Árpi bácsi látná! — mondta, és ki­Kirándulás—felsőbb fokén Koncentrált kutatások az erdészetben mák megoldására koncentrál­Kutyavásár Budapesten Rexi morcosán ébredt Győztek a hercegnő spánieljei — Zoknirágó Ügyes bemutatkozik A fáma azt tartja, hogy Bu­dán csak egy­szer volt kutya- vásár. Ebben van is némi igazság, mert a kutyakiállításo­kat és vásáro­kat Pesten, a Mezőgazdasági Kiállítás terü­letén tartják már évek óta. Szombat, va­sárnap rangos nemzetközi zsű­ri és közönség gyűlt össze a CACIB kutya­kiállításán, s a látogatókat még az esős- borongás idő sem tudta el­ijeszteni. 2404 állatot neveztek be, s képzelhető, hogy milyen kutyakavalkád zajlott le a két nap alatt. A bejárat előtti gépkocsi­parkolóban rengeteg idegen rendszámú kocsi állt. Tizenhét országból érkeztek a bírák, s még Mexikóból és Argentíná­ból is jöttek vendégek. A legillusztrisabb vendég Nancy Kelly, a hajdan világ­hírű filmcsillag, Grace Kelly testvére volt, aki spánieljeivel — jött, látott és győzött A magyar fajtájú kutyák köziül változatlanul a pulik állnak az idegenek érdeklődé­sének középpontjában. A kü­lönböző osztályokban százhat­van »subaszőnyeg« verseny­zett, köztük olyan »arisztok­rata« nevet viselők, mint Zok­nirágó Ügyes, Templomkerti Huncut, vagy Kiscellei Fürge, Fruska, Fruzsina. Vasárnap délelőtt a lóver­senypályán, esernyőkkel zsú­folt lelátók előtt munkakutya­bemutatót tartottak, ahol né­met juhászkutyák (ezeket far­kaskutyának titulálja a köz­* f MOV. ASMé Az álláspontom változatlanul várakozó. nyelvi, dobermanok és boxe- rek mutatták be tudásukat. — Az egyik német juhász. Rexi morcosán ébredt — közölte a verseny kommentátora. Ezért csak később szerepelhetett, de a fóti kutyaotthon növendéké­vel, Pajtival mégis valami né­zeteltérése támadt; csúnyán összeverekedtek, s Rexi sürgő­sen távozott a pályáról. A kiáilításisal egy időben kutyavásárt is tartottak. Meg­annyi tündért kutyakölyök várt gazdára. Tigrisboxert két­ezer, magyar- vizslát ezeröt­száz, pulit ötszáz forintért kí­náltak, s hogy nem sikertele­nül, azt a villamoson az új gazdijuk ölében utazó kölykek bizonyították^ A hét végi kiállítás után hét­főn délelőtt megkezdődött az FCI (Federation Cynologique Internationale) kongresszusa. s r. Nem tudom, hogy miért jó formában. filmeznek annyira, nem Is volta Ketten a emelte a csónakból az ételes- dobozt. — Az Árpi bácsidra... — kezdte a fiú, de a lány félbe­szakította az ingerült hangon megkezdett mondatot: — Ábelbábel morcos med­ve, Ábelbábel morcos medve... Már futott is a fiú elől nagy szökellésekkel. Ábel fákat ke­rülgetve rohant utána. A lány meg-megállt, bevárta, aztán amikor kinyújtotta utána a kezét, újból futástiak eredt. Nevetése Ábelben újra a meg­alázottság érzését keltette. Tudta, hogy sohasem érné utol a lányt, ha az meg nem állna. Akkor a szaladó lány úgy tett, mintha megbotlott volna egy kiálló gyökérben. Furcsa kis grimasszal dőlt ne­ki a fának, a lábát fájlalta. Letámogatták egymást a par­tig, közben hatalmasakat ne­vettek. Pokrócon ülve vajas kenye­ret majszoltak. Lábuknál szöszmötölt a víz. Fekete, el­szenesedett faágak úsztak a folyóban az árra bízva magu­kat. Ábel nézte a gallyakat. — Nézd! Az ott olyan, mint egy kéz. Még ujjai is vannak! A lány idegenül hallgatta. Ilyenkor nem szerette a fiút. — Nézd a vizet! — mondta Ábel. — Mennyi szín van benne. Hűvös zöld, szürke, ég­színkék, rozsdabarna, mint az éjszaka. A víz tele van szí­nekkel! A lány a parthoz törlesz- kedő hullámokat figyelte, or­ra mellett a bőr egy pilla­natra gunyoros ráncot vetett. szigeten — Látod? — kérdezte a fiú. — Az a mély. A mélyben sze­retnék élni mindig, nem a felszínen. Nem a hangzatos közhelyek felszínén. A hátukon feküdtek. Ábel bekapcsolta a táskarádiót. — Ne! — mondta a lány. — Azt ígérted, hogy csak ket­ten leszünk, teljesen egyedül. Csak te meg én. A táskarádió halkan züm­mögött. »Mint a gerendák, melyeket ácskapcsok kénysze­rítenek egymáshoz...« — gon­dolta a fiú. Oldalról nézte a lányt, az észrevette és vissza­nézett rá, egyenesen a szemé­be, s ettől mintha elültek vol­na a lengedező szelek apró zajai. — Mit látsz a szememben, kisfiú? — kérdezte a lány nagysokára. Ábelt bosszantotta a baná­lis kérdés, ingerülten felelt: — Azt, hogy félnem kell tőled! Túlságosan tudod, mit akarsz. Én nem szeretem azo­kat, akik mindig tudják, mit akarnak. A lány nevetett. Akkor szó­lalt meg a bemondó. Hangja kicsit fáradtnak érződött. Az űrhajós halálát jelentette be. Aztán újra zenét sugároztak, c zongorából nehézkesen pat­tantak ki a hangok. A lány várakozva nézett rá. Ábel mereven feküdt, gyomra remegett. Gyengének érezte magát. A lány a haját simo­gatta, az arcát. Rövid, tömpe ujjai voltak. — Nem! — rázta a fiú a jejét. — Nem! Most nem! A lány idegesen rándult össze, mint akin végigvágtak, hangja elfulladt: — Gyáva! Gyáva nyúl! Ezért könyörögtél egész héten át?! Felállt, megigazította ruhá­ját, és gyors mozdulatokkal eloldozta a csónakot. — Hát nem érted, hogy most nem lehet... — mondta Ábel. — Majd írok! — csattant a lány hangja. Ábel a parton állt és fá­sultan nézett a távolodó után. Kis idő múlva visszaült a földre. Ujjai nedves, zöld nö­vényt morzsolgattak. A csónak délután jött visz- sza érte. — Na, mit bámulsz? — kérdezte a lány. — Olyan vagy, mint egy másnapos bá­nyarém! Nézzék, most meg bőg! Ne töröljem meg az or­rodat véletlenül? Abel nem felelt. Szégye1lte gyengeségét. Valamit mondott az űrhajósról, aztán nem fe­jezte be a mondatot. Már a lány is hallgatott, nem nézett a fiúra. — Gyere, szállj be! — mondta egy idő után. Lassú, fáradt tempókkal eveztek. Az ég szürke volt. Nem elomló lágy szürke, ha­nem fémesen csillogó, mint a krómozott acél színe. Nem beszéltek. Mindketten hall­gattak a felismerésről, amely már megfogalmazódott ben­nük, de nem mondták Iá, anélkül is tudták, hogy az­után egymás nélkül járnak majd hosszú sétáikon. Távolabb már látszott a part. Leskó László SOMOGYI NÉPLAP Snr&t 197*. májas 13.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents