Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-07 / 105. szám

^ONVj, V k ü o#« VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér i XXVI. évfolyam, I0S. szám 1970. május 7., csütörtök A JUBILEUM UTÁN Köszönet az ünnepségek megrendezéséért Az MSZMP Somogy me­gyei Végrehajtó Bizottsága 1970. május 6-i ülésén — ösz- szegezve a történelmi jelentő­ségű évfordulók megünneplé­sének tapasztalatait — a kö­vetkező határozatot hozta: »A Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy megyei Végrehajtó Bizottsága köszö­netét és elismerését fejezi ki a pártbizottságoknak, a párt- szervezeteknek, a Somogyi Néplap Szerkesztőségének, a tanácsi szerveknek, a szak­szervezeteknek, a KISZ-nek, a tömegszervezeteknek és mozgalmaknak, a honvédség­nek, a rendőrségnek és a munkásőrségnek azért a lel­kes és odaadó munkáért, amelyet hazánk felszabadulá­sa 25. jubileumi évfordulója, a Lenin-centenárium és má­jus 1. méltó megünneplése ér­dekében kifejtettek. Meggyőződésünk, hogy az ünnepségsorozat sokoldalú programja, rendezvényei, amelyeken szivvel-lélekkel, odaadóan ünnepelt népünk, tovább mélyítették, igaz ér­zelemmel telítették hazasze­retetét. proletárintcmaciona- lizmusát. Köszönetünk és elismeré­sünk kifejezése mellett kér­jük megyénk valamennyi dol­gozóját, hogy az ünnepi lel­kesedéstől áthatva még na­gyobb lendülettel dolgozzon feladataink maradéktalan tel­jesítéséért, legfőbb célunk megvalósításáért: mindany­nyiunk jobblétéért, a szocia­lizmus teljes felépítéséért. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SOMOGY MEGYEI VÉGRE­HAJTÓ BIZOTTSÁGA« Az Indokínai agresszió ellen Nagygyűlésen tiltakoztak Budapest dolgozói Az amerikai agresszió ellen küzdő indokínai népek iránti szolidaritásukat szerdán nagy­gyűlésen juttatták kifejezésre Budapest dolgozói. Az Egyesült Izzó művelődési házában le­zajlott eseményein részt vett Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, dr. Román József, az Orszá­gos Béketanács tagja, jelen volt Hoang-Luong, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, Le Hau Van, a Dél-vietnami Köztár­saság budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője, s ott voltak a hazánkban tar­tózkodó szovjet békedelegáció tagjai. A nagygyűlésén Sebestyén Nandomé, az Országos Béke­tanács titkára mondott beszé­det. Rámutatott arra, hogy az amerikaiak kambodzsai invá­ziójával Délkelet-Ázsia terüle­tén újabb háborús tűzfészek keletkezett. Hangoztatta: az amerikaiak újabb kalandor vállalkozása súlyosbítja az indokínai tér­ségben uralkodó helyzetet, to­vább mérgezi a nemzetközi légkört. A jelenlegi helyzet­ben különös fontosságú az im­perializmus ellen küzdő erők összefogása, az együttes fellé­pés az amerikaiak délkelet­ázsiai agressziójával szemben. Ezután Hoang Euong, a VDK budapesti nagykövete szólalt fel. Köszönetét mon­dott azért az együttérzésért, testvéri segítségért, amellyel országunk népe szüntelenül tá­mogatja a szabadságáért küzdő Vietnamot és az indokínai tér­ség más országait. Ezután a nagygyűlés részve­vői üzenetet szövegeztek meg a vietnami, laoszi és kambod­zsai néphez. Testvéri üdvözle­tüket küldik az amerikai ag­resszió ellen hősiesen harcoló Vietnamnak, a Laosz és Kam­bodzsa függetlenségéért, sza­badságáért küzdő hazafiak­nak. (MTI) Losonczi Pál vezetésével Magyar párt- és állami küldöttség utazott Csehszlovákiába Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa elnökének vezetésével — a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága és a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság kormányának meghí­vására — szerdán délután párt- es állami küldöttség uta­zott Prágába a Csehszlovákia felszabadulásának 25. évfordu­lója alkalmából rendezendő ünnepségre. A küldöttség tag­jai: Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára,. Kovács Imre, a Magyar Nép- köztársaság prágai nagykövete. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke, Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, Péter János külügyminiszter, dr. Csanádi György közlekedés- és posta­ügyi miniszter és Garat Ró­bert, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. Jelen volt Fran- tisek Dvorsky, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság buda­pesti nagykövete. Szerdán délután Prágába érkezett a Csehszlovákia fel­szabadulásának 25. évfordulója alkalmából rendezendő ün­nepségeken részt vevő magyar küldöttség. A vendégeket Lu- bomir Strougál miniszterelnök, Vasil Bilak, Jozef Lenárt, Én- zen Erban, Josef Koreák, Jo­sef Kempny, a CSKP KB el­nökségének tagjai üdvözölték. A magyar delegáció szerdán este részt vett a Cservonyenko szovjet nagykövet által adott fogadáson. (MTI) HELY A TETŐN y-:. ■ ■ tm; . . , ■ -■ ■ - r « * * • . *: K ‘ > ■* % M, %t h . r.. p <<jt Megfiatalodva várja látogatóit és kiállítóit a budapesti vá­sárváros. Üj pavilonok építése mellett korszerűsítik, csino­sítják a régi kiállítóhelyiségeket is. A nehézipari pavilon korszerű alumínium tetőt kap, s a kiállítás főterén is több kis méretű helyiséget építenek. Képünkön: Utolsó simítások a nehézipari pavilon tetőjén. Május 12-én Megnyílik a KGST 24, ülésszaka A KGST titkárságának köz­leménye szerint Varsóban má­jus 12-én megkezdi munkáját a KGST soron lévő XXIV. ülésszaka. Az ülésszak munkájában a tagállamok kormányfői vesz­nek részt. (MTI) Nemcsak a csehek és szlovákok szabadságának, hanem a szocialista fejlődésnek is záloga az új csehszlovák—szovjet barátsági szerződést NAGYGYŰLÉS A PRÁGAI VÁRBAN Flpsch István, az MTI tu­dósítója jelenti Prágából: Szerdán délelőtt a prágai vár Ulászló-termében ünnepé­lyesen aláírták a húsz évre szóló új csehszlovák—szovjet barátsági, együttműködési es kölcsönös segélynyújtási szer­ződést A hivatalos tárgyalások be­fejezéseiképpen ezután Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtit­kára és Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke, a szovjet, vala­mint Gustav Husák, a CSKP KB első titkára és Lobumir Strougál, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság miniszter- elnöke, a csehszlovák delegáció nevében kézjegyével látta el a cseh és orosz nyelvű szerző­fi nyugatnémet külügyminiszter Távol-Keletre utazott Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter szerdán elin­dult újabb távol-keleti köruta­zására. Indonéziába, Malaysiá­ba, Japánha és Dél-Koreába látogat el. A külügyminiszter utazásának az a célja, hogy tájékoztassa az említett or­szágokban akkreditált nyugat­német nagyköveteket Bonn "keleti politikájának terveiről es, céljairól. Jedrychowski Párizsban Befejeződtek a lengyel—francia tárgyalások Stefan Jedrychowski lengyel külügyminiszter úgy nyilatko­zott, hogy a két ország közötti megbeszélések »új tartalmát adnak a két népet összekötő hagyományos és évszázados barátságnak-«. A lengyel államférfi öröm­mel nyilatkozott az európai feszültség csökkenésében elért előrehaladásról, majd hozzá- fűzte, hogy az európai bizton­sági értekezlet összehívása rendkívül nagy horderejű lé­pés lenne. Rámutatott, hogy a francia és a lengyel kormány nézetei sok tekintetben meg­egyeznek az európai bizton­ság kérdéseiben. Schumann francia külügy­miniszter válaszában hangsú­lyozta, hogy Lengyelország ha­tárainak stabilitása a tartós európai enyhülés előfeltétele — amint azt annak idején de Gaulle tábornok is kijelentet­te. Schumann hangoztatta, hogy a maga részéről rokon- szenwél fogadta az európai biztonsági értekezlet összehí­vásának gondolatát. Jedrychowski lengyel kül­ügyminiszter francia kollégá­jával folytatott tanácskozását követően kijelentette, hogy sok kérdésben azonos a két kor­mány állaspontja, és sikerült csökkenteni a fennálló véle­ménykülönbségeket. — A. feszült indokínai hely­zet jelentős helyet foglalt el a most véget ért francia—len­gyel megbeszéléseken — mon­dotta Stefan Jedrychowski lengyel külügyminiszter azon az ebéden, amelyet szerdán a francia diplomáciai sajtószö­vetség ado tt Párizsban a tisz­téletére. — A két kormányt egyfor­mán aggodalommal töltik el — folytatta — a legújabb fej­lemények, és álláspontjuk a legtöbb kérdésben közel áll egymáshoz. Így például ab­ban, hogy az indokínai prob­lémának nem lehet katonai, hanem csak politikai megol­dása, és hogy mindenféle ren­dezés megköveteli az ameri­kai csapatok kivonását. A lengyel külügyminiszter a nyugatnémet—-lengyel tár­gyalásokkal kapcsolatosan rá­mutatott, hogy az Odera— Neisse-határ kérdésében csak világos és egyértelmű, állás­pontot lehet elfogadni, Jedrychowsiki részletesen megindokolta, miért nem fo­gadható él a NATÖrországök- nak az az indítványa, hogy az erők kölcsönös visszavoná­sát tűzzék a javasolt európai biztonsági értekezlet napi­rendjére. — A leszerelés problémái — mondotta — rendkívül bo­nyolultak. Ezekben a haladás, amint azt a 'bécsi és a genfi tárgyalások is mutatják, csak rendkívül lassan lehetséges. — Egy ilyen napirend csak gátolná az értekezlet sikeres munkáját, másfelől egy ilyen napirend elfogadása az érte­kezletet a NATO és a Varsói Szerződés tagállamainak1 ta­nácskozásává és nem vala­mennyi európai ország érte­kezletévé tenné. — Ezzel az értékeléssel — fűzte hozzá Jedrychowski — a francia kormány is egyetért. dés szövegének bőrbe kötött négy példányát. Az aláírást követően a két küldöttség tagjai a prágai vár balkonjáról köszöntötték a várudvarén összegyűlt sok ez­res tömeget, Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára beszédet intézett a várudvaron egybegyűltekhez. Husák hangsúlyozta, hogy ez az okmány az elkövetkező éveikre szavatolja az ország népének alkotó munkáját és általános fejlődését. »Ebben az értelemben történelmi doku­mentumról beszélhetünk, amely nemcsak a csehek és szlovákok szabadságának, va­lamint államunk szuverenitá­sának záloga, hanem egyúttal biztosítja szocialista fejlődé­sünket, s anyagi lehetőségeket rejt magában a gazdasági, tu­dományos, kulturális és mű­szaki együttműködés terüle­tén.« Az évek egyértelműen iga­zoltak azt a tapasztalatot — mutatott rá Gustáv Husák —, hogy hazánk szabadsága, füg­getlensége és szocialista építé­se megvalósíthatatlan a Szov­jetunióval való szoros testvéri szövetség nélkül. — Ennek az állításnak az igazáról — folytatta — ismét meggyőződhettünk az elmúlt esztendőkben, amikor a jobb­oldali opportunista és szocia­listaellenes erők tömbje ha­zánkban a külföldi ellenséges elemek segítségévéi kihasznál­ta az 1968 januárja előtti párt- és állami vezetés hibái­nak bírálatát, továbbá a ja­nuár utáni pártvezetés gyen­geségeit és súlyos mulasztásait, A CSKP Központi Bizottsá­gának első titkára utalt a ta­valy áprilisi párthatározatra és a szocialistaellenes és oppor­tunista erőkkel szemben, vívott, erőteljes politikai harcra. — Pártunk és sok párton- kívüli egyéves hatékony mun­kájának következtében — han­goztatta — minden területen felújultak a Csehszlovákia és a Szovjetunió közötti hagyo­mányos baráti kapcsolatok. Örömmel állíthatjuk, hogy a társadalmi megrázkódtatások korszaka után joggal beszélhe­tünk a politikai és gazdasági konszolidáció magas fokáról, a szocialista szövetségeseinkkel, mindenekelőtt pedig a Szov­jetunióval való kapcsolataink teljes normalizálásáról. Gustáv Husák emlékeztetett arra, hogy az utóbbi napokban több gazdasági szerződést is aláírtak. "A szerdán megkötött új szerződés új perspektívát ad népiünknek — mondotta. — Hívek maradunk a szerződés szelleméhez, szilárdan a Szov­jetunió oldalán állunk abban a tudatban, hogy Csehszlová­(Folytatás a 2. oldalon) Stoph és Brandt levélváltása A kasseli találkozó előkészületei Boámban tagnap került sor az NDK és az NSZK megbí­zottjainak találkozójára, ame­lyen • folytatták Willi Stoph minisztei!1ölnök és Willy Brandt kancellár május 31- ére tervezett kasseli találkozó­jának technikai előkészítését. Nyugatnémet részről a meg­beszélésen dr. Ulrich Sahm, az NDK képviseleteden pedig dr. Gerhard $chüs$ler vett részt a. megbeszélésen. Schüssler az újságírók kér­déseire válaszolva kijelentet­te: érdemi-technikai tárgya­lásokról és protokoll kérdé­sekről van szó«. Az NÍDK miniszterelnöke el­ítéli a szövetségi köztársaság magatartását, amellyel meg­akadályozta az NPK felvételét az Európai Gazdasági Bizott­ságba (EGE), és útját állja az (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents