Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-24 / 120. szám
A tiiÉaiány új mimm\ közűi Reménytelen vállalkozás lenne a tudományok új eredményeinek összefoglalása egy rövid cikk keretében. Reménytelen már csak azárt Is, mert nehezen határozható meg: egyáltalán mi az' új, mi az, amit ma újnak tarthatunk, amikor olykor naponta dőlnek meg végérvényesnek tartott hipotézisek, elméletek, elgondolások. Másrészt az nehezíti meg az ilyenfajta összefoglalást, hogy a legújabb eredmények megszületése és »népszerűsítése« között szükségképpen idő telik eL S ami a közönségnek új, az a szakembernek már régi lehet Jó fél évszázada még a természettudósak egymás könyveiből értesültek az eredményekről, később ez lassúnak bizonyult s a folyóiratokban megjelent szakcikkek váltak az információ forrássá, ma viszont már ez is lemaradást jelentene, s nélkülözhetetlen a levelezés, sőt a mind gyakoribb személyes találkozás. A szakemberek a legtöbbet a nemzetközi találkozók, szim- pozionok szüneteiben tudnak meg egymás munkájáról. Ilyen körülmények között nem vállalhatjuk azt hogy az olvasóközönséget a legfrissebb szakcikkek, előadások népszerű tolmácsolásával tájékoztassuk. Nem lenne megfelelő már csak azért sem, mert mindenképpen szerencsésebb a már hozzáférhető eredmények, érdekességek propagálása, amelyeknek az érdeklődők utánanézhetnek: Ilyen irányban megpróbálunk javaslatokat is tenni. Ami a ma természettudományára talán leginkább jellemző, hogy a korábban önálló és jól elhatárolható tudományágak összefolynak. A fizika, a matematika, a biológia, az antropológia, a pszichológia számos ponton átnyúlik egymásba. Kialakultak az új, összetett nevű tudományágak: a kvantumbiokémia, a molekuláris biopszichológia, az orvosi meteorológia stb. Divatba jöttek a határterületi tudományok — állapítja meg Adám György professzor új, népszerűsítő könyvében. (Érzékelés, tudat, emlékezés. Medicina). Sőt, átnyúlnak egymásba a hagyományosan természet- és társadalomtudományokra osztott területek körei is. Az antropológián ma mást értünk Európában, mint Amerikában, Nálunk természettudományként tárgyaljuk Inkább, ott a társadalomtudományokat is odahozol jak. Az Egyesült Államokban például az antropológiához sorolják a néprajzot, a régészetet, a népzenét, a népművészetet is. De nálunk is több ma, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Olyan tudományág területéről jelent meg éppen a közelmúltban hazai szerző tollából ismeretterjesztő munka, mint a régészeti antropológia (Kiszely István: Sírok, csontok, emberek. Gondolat). S ha már ezt említettük, akkor mindjárt szóljunk itt az elmúlt évek legjelentősebb idevágó felfedezéséről, az ún. Sámuel-leletrői, a hazánkban talált fontos, vértes- szöllősi előemberről, amelyről — sok egyéb között — Vértes László kitűnő posztumusz könyvében olvashatunk. (Kavics-ösvény. Gondolat.). A legnagyobb eredmények tálán a biológia területein születtek. A biológia néhány évtizeddel ezelőtt még nehezen volt sorolható az egzakt természettudományok közé. A fizika már korábban is pontos mérésekre, matematikai összefüggésekre támaszkodott. A biológia azóta mondható egzaktnak, pontosabban azóta indult meg az egzakttá válás útján, amióta biokémiáról, biofizikáról beszélünk. Az átöröklés anyagi alapjának a kutatása csaknem harminc éve indult meg, amikor először hallottunk a dezoxiribo nukleinsav — vagy egyszerűen DNS — jelentőségéről, de igazán izgalmassá akkor vált ez a kérdés, amikor Watson és Crick megalkotta a DNS modelljét, ennek alapján megállapították az öröklődés anyagi alapjának a szerkezetét Hogy az évszázad legnagyobb biológiai felfedezése milyen körülmények között történt, azt maga James D. Watson írta meg A kettős spirál címen immár magyarul is olvasható (Gondolat) vlsz- szaemlékezésében. A könyv, amelyről a két kultúra elméletével nálunk is ismertté'vált C. P. Sttow ezt írta,: »Ez a könyv egyetlen eddig megírt könyvhöz sem hasonlít Első kézből származó beszámoló arról a. napról napra folyó munkáról, amely a század legnagyobb terfnészéttudom^nyi felfedezéséhez vezetett. Olyan, mint egy első osztályú háborús riport... Azoknak, akik nem olvasnak tudományos könyveket egy új világot tár fel.« Erről a könyvről csak annyit hogy írójának — aki 1962-ben már fiziológiai Nobel-díjat kapott — irodalmi Nobel-díjjal való kitüntetése is szóba került, A DNS valóban beláthatatlan távlatokat nyitott a biológiában. Ma már nincs biológia nélküle. A természettudományos ismeretterjesztés elnyű- hetetlen tárgyává vált John Kendrew, Nobel-díjas angol biológus külön előadássorozatban foglalkozott vele a BBC-televízióban, s ennek az előadásnak az anyaga magyarul is olvasható Kendrew-nek Az élet fonala című (Gondolat) könyvében. Kiderült, hogy a dnsnek jelentős szerepe van a rákkutatásban is. A' rákkutatás problémáját Szent-Györ- gyi Albert, a Nobel-díjas magyar származású tudós szellemesen jellemezte a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatában: Nem az az izgalmas, hogy a betegség esetén mitől kezdenek, szaporodni, burjá- nozni a sejtek, hanem az, hogy az egészséges sejteket mi akadályozza'meg ebben. »A ráksejtek molekuláris szabályozórendszerében eddig még ismeretlen helyen valamilyen hiba van, a szervezet korlátlan szaporodást akadályozó mechanizmusai hatástalanná válnak a ráksejtek- esetében« — írja Csányi Vilmos Sejtbiológia címen a közelmúltban megjelent könyvében (Gondolat). A DNS kapcsán foglalkozik a tumor keletkezésének folyamatával Ladik János Kvantumbiokémia című összefoglaló munkájában is (Gondolat). Amint a biológia megindult az egzakttá válás útján, úgy mozdultak meg a határ- területek is. »Egyáltalán nem vagyok hajlamos árra —- írta Freud egyik "Ű&Velében a 'századforduló táján —, hogy a pszichológia területét mintegy a levegőben hagyjam lebegni, bármiféle szervi alap nélkül. De ezen meggyőződésemen túl sem elméletileg, sem terápiásén erről nincsenek ismereteim...« »A kutatás vitathatatlanul bebizonyította — írta már 1915-ben —, hogy a lelki működés annyija az agy funkciójához kapcsolódott, mint semmi más szervéhez...« És hogyan ír csaknem fél évszázad múlva a svéd Helgen Hydén ugyanerről a témáról? »A legnagyobb érdeklődést a makromolekulák váltják ki, vagy még specifi- kusabban: a ribonukleinsav és a fehérjék... Az idegsej bek szokatlan mennyiséget tartalmaznak ezekből az alkotórészekből...« S ő mondta tavaly a magyarországi memó- ria-szimpozion alkalmából a televízióban: »Minden a génekhez, a sejt, az agysejtek öröklési egységeihez vezethető vissza, s ezek szabályozzák a specifikus agyíehérjéfc termelését.« Íme, így beszél ma a tudós, amikor a memória-tárolásról kérdezik. A pszichológia immár nem lebeg a levegőben, területire behatoltak a biokémia és a biofizika módszerei: megszületett a biopszichológia, s mert a modem biológiát okkal nevezik mo- lekuláris biológiának, van már molekuláris biopszichológia is. Probiémáit Adám professzor érinti fent említett könyvében, de készül egy cikkválogatás is e témakörből. Egyébként éppen a tavalyi memória-konferencia kapcsán nevezte Adám profesz- szor Magyarországot »nagyhatalomnak« az agykutatás területén, hiszen olyan nevek fémjelzik ezt, mint Szentágothai Jánosé vagy Lissák Kálmáné. Ha már az agykutatást említettük, emlékeztetünk arra, hogy az agykutatás történetét Katona Ferenc idegsebész dolgozta fel Az agy felfedezése című könyvében (Gondolat). Azzal kezdtük, hogy reménytelen vállalkozás lenne a tudományok új eredményeinek összefoglalása egy rövid cikk keretében. Példáinkat főleg a biológia területéről és a rokontudományokból vettük, de így is csak néhány jellegzetes példára futotta. Szót sem ejthettünk az alkalmazott kutatások eredményeiről, az orvostudományról stb. S vég nélkül sorolhatnánk a fizika, a matematika, $ csillagászat eredményeit A tudomány sikerei, a technika vívmányai döntően befolyásolják a ma emberének életét, gondolkodását Éppen mert egyre kevesebb hipotézis s egyre több kísérleti eredmény születik, éppen mert az ember az egész élet átalakítását tűzte ki maga elé, szükségszerűen alakul, változik a világról alkotott képe is. Korányi Tamás Raszíma Babajev: Oláh János:. Elérhetetlen föld Itt lakom a barnasisakos dombok oldalán, mint egy ezüstbalta, olyan fehér a házam. Kint esik az eső: az ágak között meg-megbotlik, csontjai lehullanak a földre. En a szobámban ülök egy háromlábú széken, körülöttem szerszámok porosodnak. Gondolataimban, mint egy mély folyóban lesüllyednek az emlékezés roncsai. Ismertem egy kovácsot, sokszor jártam nála, én is vertem a vöröslő patkót. Tudtam, milyen engedetlen a vas. Néha kiültünk a küszöbre, térdünknek támasztva fáradt karjainkat, és beszélgettünk. Nem volt a szívünkben semmi, ami kioltotta volna az évszakok roppant ülatát, míg verőfényes őszi napokon a domboldal száraz füvei közül néztük a robogó fellegeket. Horváth Gyula: Az éj Látomások jönnek és dallamok élednek az acél üregekben. amikor felkel a hold De szél támad a zöld lugasokban és hívja az éjt mely kést takargat palástja alatt A csönd üszője üget Jaj éjszaka van már Jaj az éjszaka sötétre festi a szeretők kezelt és széthasogatja szövődő álmaikat melyek áttetsző csigaházban epednek hogy virággal díszítsék a leendő hajnalokat A helykeresés korszakában A Somogy megyei képzőművészek XXI. kiállítása A KIÁLLÍTÁST végignézve-meglehetősen nehéz helyzetben van most a kritikus, hiszen szíve szerint csak dicsérni szeretne. Úgy érzem mégis, hogy éppen e művészet becsü- lése miatt ezútal a dicséret hangjába a bírálatot is vegyítenem kell. És ezt semmi esetre sem az egyensúly kedvéért teszem, hanem mert ezáltal néhány olyan jelsns'gre hívhatom faz alkotók figyelmét, amelyen tr.’án érdemes elgon- dolkczr.'.uk. Harminchárom művész ma- gamegmeitatása r.rb'nban még akkor is jelen'A élmény, fia nem is mindegyikük mutatja fel kiállított müveiben valóban önmagát, sajátos véleményét, képzetét a világról, és ha még a tényleges egyénített világlátás közül sem mindegyik fejez Já valóban közérdekű véleményt mai világunkróL Néhány évvel ezelőtt a Somogy megyei képzőművészek egyik közös kiállításáról, azt írtam, • hogy születőbén van egy sajátosan somogyi, illetőleg dunántúli, mai magyar szellemi éghajlat alatt csírázó képzőművészet. A mostani kiállítás tanulsága szerint azonban mintha ez a folyamat kicsit megrekedt volna. Nagyon sok kiállító művész nemhogy önmagára nem. hasonlít, hanem egymásra is alig. Zavaróan sok az olyan kép, amelyik közvetetten . vagy nagyon is közvetlenül idegen alkotói vilá- emléA kiállítás összképe annak ellenére! hogy jó néhány színvonalas festmény, szobor van a bemutatott művek között, kedvezőtlenebb, min t a Korábbi közös tárlat .volt. Lehet, nogy ebben része van a rende- zésnsk is, amely kissé ügyetlen módon titkolja el a valóságos értékeket, s helyenként nagyon is »ügyesen« leplezi le az egyes — itt nem említett — művek felületességét, esetenként zavaros álmodernségét A festők közül ezúttal Is három művészt emelhetünk ki. Szabados Jánost, Szekeres Emilt és Csiszár Eleket (akit a rendezés sajnos nem nagyon kényeztetett el). Közülük leginkább Szabados János és Szekeres Emil képviseli ' ma is azt , a sajátos dunántúli »stílust«, amelynek első jeleit annak idején én is örömmel üdvözöltem. Szabados János az absztrakció útján már messzebbre'jutott el, mint Szekeres Emil, aki bár megtört síkokra bontja és képein több nézőpontból ábrázolja a1 látványt, a tárgyak, figurák bizonyos térszerűségét mégis érzékelteti. Szabados viszont ugyanazt a művészeti utat járja, amilyet a szentendrei Bálint Endre választott, de legjobb műveiben ez az azonosság csupán szemléleti egyezés. Szabados különös ikonjain a térformákat síkformákká alakítva dekoratív renddé szervezi a látványt, s művészetére Bálint Endrén kívül erősen hatottak a középkori magyar festett táblák is, amelyekből néhány évvel ezelőtt feltűnést keltő kiállítást rendeztek Székesfehérváron. A HARMADIK kiemelkedő festő Csiszár Elek, aki lényegében autodidakta, s talán mert az önkifejezés legelemibb kezdeteitől művészi hangjáért magának kellett megküzdenie, ez a hang expresszivebb erejű és egyénibb. De az is autodi- daktizmusából fakad, hogy ha nem vigyáz, a beszűkülés, önmaga ismétlésének veszélye fenyegeti. Frissítenie kell motí- vumkíncsét, tágítania témakörét (színhasználata az elmúlt két évben már sokat frissült), hogy tovább tudjon lépni ígéretes művészi pályáján. Az önismétlés veszélye különösen kísértő Buszmegálló című képén, amely sokkal erőtlenebb, nagy mérete ellenére is kevésbé monumentális, mint néhány évvel ezelőtt bemutatott hasonló témájú képe. Ezúttal a grafikusok közé sorolom Honty| Mártát, bár igazság szerint valóságos műfaja a textilkép. Honty Márta azonban a szükségből is erényt kovácsol, bemutatott pasztelljei, grafikái kivétel nélkül anyag- ha kívánkoznak, de elsősorban grafikai lapjai önmagukban is kvalitásos alkotások. Ezt a szükségből fakadó erényt azonban nem szabad túlértékelni. Honty Mártánál az a tény, hogy a felületeket apró színpontocskákkal megbontja, sem a pointilizmussal való rokonságot, sem egy merőben új képzőművészeti formanyélvet nem jelent Csupán a szövés faktúráját igyekszik ezáltal érzékeltetni. Maga az alkotó is érzi és tudja, hogy igazi műfaja a textilkép. Ezt újabb munkái is jelzik, amelyeken a korábbi, összefogottabb komponálás helyett' »textilszerűb- beh« dekoratív, egyúttal színesebb is. Érdekes friss hangot jelent a kiállításon néhány művész groteszk hangvétele. Ida sorolom Zágon Bertalan tusképeit, amelyek közül kétségtelenül a Kapos bár című a leghatásosabb, bár kompozíció szempontból megoldatlan. Ugyancsak ide tartoznak Kecskeméti Sándor kerámiái is, amelyek alapja egy-egy vaskos plasztikai ötlet A harmadik művész, aki a groteszkum iránti nagyfokú érzékenységéről ad tanúbizonyságot, Wee- ber Klára. Bemutatott művei közül a Komédiás című plakettsorozata sokkal sikerültebb, mint körplasztikai kísérletei (Szín és forma l—IV.), amelyek megmaradnak a formajáték szintjén. Ugyancsak játékos formakészség jellemzi Rumi Attüa Kompozíció című faplasztikáját is. Weeber Klára és Rumi Attila e műveit Bors István modem szobraival összevetve érdekes megállapításra juthatunk. Míg az előbbiek pusztán dekoratív iparművészeti tárgyak maradnak, addig Bors István plasztikái lényeges, gondolatilag is megragadható művészi tartalmat hordoznak. ÜGY TŰNIK, mintha a Somogy megyei alkotók egy felfelé ívelő fejlődéssel biztató alkotói periódus után most egy kicsit a mutálás korszakát élnék. Reméljük, hogy ez a korszak egyúttal az önálló művészi hangvétel, stílus keresésének korszaka is, és a sok irányba való tájékozódás egyúttal azt is jelenti, hogy helyüket keresik a mai magyar szellemi, képzőművészeti életben. Ez a helykeresés és helyretalálás viszont csak akkor lehet igazán eredményes, ha nagyobb társadalmi felelősségtudattal' vállalják a mai magyar képzőművészet feladatait. Rideg Gábor SOMOGYI KfiPIAP Vasárnap, 1920. május ZL I
