Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-24 / 120. szám
EGY HÉT a világpolitikában Heti kommentátorunk: Páliy József Nem történt csoda Csak az lehet csalódott a két német állam kormányfőinek kasseli találkozása után, aki csodában hitt, és azt gondolta, hogy a második megbeszélés más fontos megegyezésre adhat alkalmat. Csoda nem történt.. A nyugatnémet kancellár » leglényegesebb kérdésben, a Német Demokratikus Köztársaság teljes nemzetközi jogi elismerése dolgában továbbra is elutasító álláspontra helyezkedett Várható volt az is, hogy a nyugtnémet városban nem lesz zavartalan a találkozó hangulata, hiszen a múlt vasárnap szerte az NSZK-ban megrendezték a hagyományos revan- sista nagygyűléseket, amelyeken a szudétanémet vagy keletporosz Landsmannschaftok és az NDK-ból átszököttek még a régi nótát fújták. Kassel- ban a legkínosabb incidensek következtek be a szélsőjobboldali tüntetők miatt Fasiszták tépték le az NDK állami zász- laiát is egv árbocról. Viszont rokonszenvtüntetésre is sor került: nvugatnémet munkások az NDK zászlait lengetve köszöntötték Willi Stophot Kasselbe érkeztekor. A konkrét megegyezések hiián, a zavaró jelenségek láttán az ember hajlamos lenne úgy vélni, hogy a Brandt— Stooh-találkozó kimenetele negatív. Való igaz, hogy most hoztak nyilvánosságra megállapodást, hogy folytatják-e — s ha igen. mikor — a kormányfői találkozásokat, vagy tiMíí más szinten alakul ki az NSZK—NDK nárbeszéitp A kölcsönös nvilatkozatnVbói azonban kicseng az. hogv »gondolkodási időt« adtak egymásnak. Willi Stoph hangsúlyozta, az NDK további tárgyalási készségét, Brandt pedig azt mondotta, hogy »sok érintkezési pont vált láthatóvá« Kasselben. Az említett fasiszta provokációk és a megakadályozásuk, ra, illetve megtorlásukra alkalmazott erélytelen intézkedések azt az érzést keltik a szemlélőben, hogy az ilyen incidensek még kapóra is jönnek a nyugatnémet kormánynak: alibit, kibúvót szolgáltatnak a történelmi döntés elodázására, mondván, hogv ha most elismernék az NDK-t, az csak a IZ ESEHÉNTil KRÓNIKÁI! VASARNAP: Dominikában Balaguer elnököt újra megválasztották. Kevansista találkozók, nagygyűlések az NSZK-ban. HÉTFŐ! Washington beismerte, hogy amerikaiak is részt vesznek a laoszi hadműveletekben. Június 18-ra kitűzték az angliai törvényhozási választásokat. KEDD: Moszkvában befejeződött az SZKP és a Román Kommunista Párt küldöttségének eszmecseréje. Zsivkov bolgár miniszterelnök Japánban. SZERDA: Algéria diplomáciai kapcsolatot létesít az NDK-val. Eban Izraeli külügyminiszter Washingtonba érkezett. Mao Ce-tung nyilatkozata as amerikai impe-ializmus elleni népi harcról. CSÜTÖRTÖK: Stoph és Brandt találkozója Kasselben. összeült Szófiában a Varsói Szerződés tagá'lamalnak honvédelmi miniszteri bizottsága. FENTEK: Befejeződött a moszkvai szovjet—nyugatnémet tárgyalások harmadik szakasza. Izrael Sikorskl-hellkoptere- ket kap az USA-tóL SZOMBAT: ülésezik a nyugat-berlini NSZEP konrgesszusa. Súlyos harcok Kambodssáfasiszták, az újnácik malmára hajtaná a vizet... A nyugati politikai lélektan ismeretében merem leírni, hogy Bonnban minden eszközt jónak tartanak az időhúzásra. Semmi esetre sem várhatunk tehát gyors eredményeket egyetlen olyan tárgyalássorozattól sem, amelyet a Brandt- kormány elkezdett. A héten például véget ért Moszkvában a szovjet—nyugatnémet megbeszélések harmadik szakasza. Eddig már 14 alkalommal ta ’álkozott Gromiko szovjet kfll- űwminfszter-el fíahr nyugatnémet á’lamti'kár. A bonni nyilatkozatok szerint »eddig csak e*m«ersere az erőszakról való kölcsönös !ont«nd*<i dolgában. erután köya^emek a konkrét tárgyalások... A. lengyel—nyugatnémet megbeszélések folytatására is most tűztek ki új terminust; iúnius 8-án Bonnban kezdődik az Odera—Neisse-határ ügvéről szóló tárgyalások negyedik szakasza i Az Egyesült Államok kambodzsai agressziója, s indokínai méretűvé kiszélesedő vietnami háborúja ellen Amerikában csakúgy, mint a világ minden pontján, egyre növekszik a tiltakozás. X hétnek szinte minden napjára jutott ilyen jellegű esemény. A legérdekesebb az amerikai közvélemény alakú, lása. Megfigyelhető, hogy egyre közelednek egymáshoz a ni- xoni politikával szemben a különböző ellenzéki áramlatok. Nyugat-Európában a hét ele. je hozott választ a régóta meg- hányt-vetett kérdésre: Vajon Nagy-Britanniában a Wilson- kormány nem hozza-e előbbre az alsóházi választások időpontját? Ez történt. Jobb előbb túlesni a választáson — határoztak a londoni Downing Street-en. Abban bíznak, hogy a brit közvélemény-kutató intézetek helyesen mérik fel a közhangulatot, amikor munkáspárti fölényt mutatnak a népszerű politikusokban szűkölködő konzervatív párt ellenében. Olasz- és Franciaország e héten nagy sztrájkok kihatásait nyögte. Mindkét országban politikai okok is közrejátszottak a sztrájkok meghirdetésében. A francia iparvidékek dolgozói tiltakoznak a büntetőtör. vénykönyv módosítása ellen, amely súlyosabb büntetéseket ír elő a nolitikai jellegű bűn- cselekmények egész sorára. Mindamellett a francia munkások bérköveteléseiket kíván- iák kifejezésre juttatni sztráj- lcukkaL Olaszországban a ma már hetek óta tartó súlyos sztrájkhelyzet alapvető oka az, hogy a bukdácsoló kormányok számos gazdasági és társadalmi reform végrehajtásával adósak maradtak. Például az elmaradott dél ipari fejlesztése, az államapparátus racionalizálása, az oktatási reform, a lakásépítési program stb. Az olasz sztrájkok kihatnak a június 7-re kitűzött tartományi választásokra, de furcsa képet tárnak az ezekben a napokban Rómába érkező »atlanti« miniszterek elé is. A NATO miniszteri tanácsa ugyanis az »örök város« i falai között ülésezik május 26-án és 27-én. NSZ EP-kongresszus Nyugat-Berlinben A nyugat-berlini Német Szocialista Egységpárt II. kongresszusán, amely pénteken kezdte meg munkáját, Gerhard. Danelius, a párt elnöke ismertette az akcióprogramot. A nyugat-berlini helyzetet elemezve Danelius megállapította: a városban tévésről lépésre új helyzet alakult ki: erősödnek a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért küzdő erők. A párt elnöke nyomatékosan hangsúlyozta: Nyugat-Berlin életképessége szempontjából szükséges, hogy betartsák a városnak, mint önálló politikai egységnek, a státusát. A párt fő vonala továbbra is a munkásosztály akcióegységének megteremtése, a munkások harci szolidaritásának biztosítására irányul. Japán szocialisták a militarizmos ellen A japán szocialista párt aktivistáinak kétnapos konferenciája most tárgyal a párt ez évi harcának taktikájáról. A mintegy hétszáz delegátus arról tanácskozik, hogyan lehetne a leghatásosabban küzdeni a japán—amerikai biztonsági szerződés, valamint a milita- rizmus újjáéledése ellen, s a Japánban lévő katonai támaszpontok felszámolásáért. INDOKÍNA A partizánok átvették a kezdeményezést Lón IXol statáriummal fenyegetőzik Lon Nol tábornok, Phnom Penh-i miniszterelnök szombaton rádióbeszédben jelentette be, hogy a kormány fennhatósága alatt álló kambodzsai területeken június elsejei hatállyal bevezetik a statáriumot. Beszédében Lón Nol dörgő hangon fenyegette meg a »korrupt és haszonleső, az ellenséggel cinkos, a harc iránt közömbös elemeket, a katonaszökevényeket és a rémhírterjesztőket«. Szavaiból kitűnt, hogy a Phnom Penh-i kormány ellenőrzése alatt álló területeken a helyi és a »baráti« hadseregek lopnak, rabolnak. A polgári személyek lakásokat foglalnak le, a közhivatalnokok hanyagul bánnak a rájuk bízott pénzekkel, és biztonságosnak nem nevezhető közállapotok uralkodnak. A kambodzsai partizánok az ország egész területén átvették a kezdeményezést és offenzí- vákat indítottak — tűnik ki a Reuter hírügynökségnek egy Saigonból keltezett összesített hadijelentéséből. A részleteket illetően a hírügynökségek feltűnően szűkszavúak. Kambodzsa területén, a délvietnami határtól mindössze egy kilométerre egy amerikai páncélozott járműoszlopot támadott meg a partizánok egyik tüzérségi alakulata. A támadás teljesen váratlanul érte az amerikaiakat, akik kénytelenek voltak légi támogatást segítségül kérni. A határövezetben ezenkívül még több összecsapásra került sor. Dél-Vietnam 44 városában, 260 tartományi és járási központja közül 150-ben és 2700 falva közül 1500-ban alakultak meg a forradalmi hatalmi szervek — jelenti a Felszabadulás hírügynökség. A dél-vietnami ideiglenes kormány és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front 47 országgal létesített diplomáiéi ai kapcsolatot, közöttük 25-tel nagyköveti szinten. Több mint 120 nemzet és nemzetközi szervezet, valamint konferencia köszöntötte nyilatkozatban vagy üzenetben az ideiglenes forradalmi kormány megalakulását. .ÜAliLTÜNTETÉS“ AMERIKÁBAN II Villanyszerelő-Ipari Vállalat LÁBATLAN. TATABANYA. SZÁZHALOMBATTA DKV. SZENTENDRE munkahelyeire azonnal fölvesz villanyszerelőket, segédmunkásokat, kubikosokat. JELENTKEZÉS: a Lábatlant Vékonypapirgyár építkezés VÍV kirendeltségén, Hársvölgyi Mihály vezető szerelőnél; Villanyszerelő-ipari Vállalat 4. sz. Szerelőipari Üzem, Budapest, VII., Síp utca 23. LendvainénáL (5159) Az Egyesült Államokban élesen támadják Nixont, mert a kormányzat mindezideig nem nyilatkozott a vegyi- és bioi j- giai fegyverek eltiltásáról. Az emberek az »Idaggáz ellennevű amerikai szervezet tagjai Seattle amerikai városban jelképes »haláltüntetést« rendeztek az idegráz használata és — esetleg katasztrófát okozó — helyi tárolása ellen. A MEZOBER SOMOGY MEGYEI KIRENDELTSÉGE azonnali felvételre keres az alábbi munkakörökbe műszaki végzettségű dolgozókat: mezőgazdasági technológiai szerelésben és tervezésben jártas gépészmérnököt osztályvezetői munkakörbe, tervezői gyakorlattal rendelkező mélyépítőipari technikusokat tervezői munkakörbe építészéé gépésztechnikusokat legalább 5 éves szakmai gyakorlattal műszaki ellenőri munkakörbe, építész és gépész műszaki rajzolókat, beruházási ügyintézésben jártas beruházási előadókat. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés a kirendeltség központjában, Kaposvár, Kossuth tér 2. sz. alatt. (94184) Holnap kezdődik A khartoumi hármas csúcs Holnap kezdődik Khartoum- ban az egyiptomi, a szudáni és a líbiai államfő soron következő hármas csúcsértekezlete. Az elsőt Tripoliban, a másodikat Kairóban tartották. Az A1 Ahram értesülése szerint az EAK Nasszer vezette küldöttsége három kérdést felölelő tanulmányt terjesztett a csúcsértekezlet elé. 1. Konkrét javaslatok, amelyekben három ország összefoglalja a közel-keleti válságról kialakított közös álláspontját. 2. Annak meghatározása, hogy a három ország milyen magatartást tanúsítson a következő időszakban az Egyesült Államokkal szemben (figyelembe véve, hogy Washing, ton szállit-e további harci repülőgépeket Izraelnek, vagy sem). 3. Az arab álláspont tisztázása olyan fontos nemzetközi eseményekről, mint az el nem kötelezett országok csúcsértekezlete, az afrikai csúcsérte. kéziét és a három ország kapcsolatai a khartoumi csúcsta- ’áíkozót követően. (MTI) Argentína Terror és tüntetés A kormány ellen tüntető diákok és munkások gépkocsikat gyújtottak fel, ablakokat és utcalámpákat törtek össze és barikádokat emeltek a nyugat-argentínai Cordóbá- ban. A diákok és munkások azért tiltakoznak, mert korábbi megmozdulásaikat a rendőrség brutális terrorral verte szét. Rendkívüli minisztertanács Cipruson Álarcos rablótámadás a limaszoli rendőrség ellen Riasztották az egész rendőrséget Jóltájékozott forrásból származó értesülés szerint 80 fegyveres férfi szombaton, éjfél után — magyar idő szerint 0.30 és 1.30 óra között — megtámadta Ciprus legnagyobb városának, Limaszolnak központi rendőrségi épületét, s megkötözte a szolgálatban levő rendőröket. Az álarcos támadók katonai pontossággal hajtották végre akciójukat. A támadók a törvényen kívül helyezett Nemzeti Front tagjainak mondják magukat. (A Nemzeti Front az ENOSIST, Ciprusnak Görögországgal való egyesülését követeli. A támadással összefüggésben riasztották Ciprus egész rendőrségét. A limaszoli rendőrség elleni támadás végrehajtói röplapokat szórtak szét, amelyek figyelmeztetnek minden rendőrt, »súlyosain megbüntetik őket«, ha nem engedelmeskednek a Nemzeti Front utasításainak. A legfrissebb hírek szerint a 80 támadó több mint 200 fegyvert zsákmányolt. mintegy 15 rendőr teljesített szolgálatot az épületben. Va- lamennyiüket lefegyverezték és bezárták saját celláikba. A ciprusi kormány rendkívüli minisztertanácsot hívott ösz- sze a helyzet megvizsgálására. * • • Makariosz elnök, miután értesült a limaszoli rendőrség épülete ellen intézett támadás híréről, a nicosiai rendőrkapitányságra, majd a Nemzeti Gárda főhadiszálláséra hajtatott. Az elnököt elkísérte a belügyminiszter és Ellősz Je- rakinisz tábornok, a Nemzeti Gárda parancsnoka is. Ezt követően Makariosz Limaszolba utazott, hogy a helyszíne» szemlét tartson. SOMOGYINtPLAP