Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-19 / 115. szám
A bizalmat továbbra is ki kell érdemelni Szombaton délután minimális arányban vereséget szenvedett az újjászervezett magyar labdarúgó-válogatott. Ezzel az 1:2-vel most szeptemberig lezárult a válogatották számára egy szakasz. Ez idő alatt kell a most befejeződött sorozat tanulságait leszűrniük a szakvezetőknek, a játékosoknak. A Magyar Labdarúgó Szövetség új vezetőit bizalom övezi. Hoffer József szövetségi kapitány, Kapocsi Sándor szövetségi edző és mások nehéz örökséget vettek át. A közvélemény általában egyetért azzal, hogy a magyar labdarúgás vezetőd új utakon próbálnak járni. Az átszervezett együttes játéka még természetesen nem zökkenőmentes. De vannak biztató jelek. Egy győzelem, egy döntetlen, egy vereség a tavaszi mérleg. Hogy nem voltak elégedetlenek a futball kedvelői, azt bizonyította a szombat esti népstadionbeli taps. Még nem volt arra példa, hogy a vesztesként levonuló magyar válogatottat a közönség megtapsolja. Most ez történt. Tegyük hozeá, hogy nem érdemtelenül kapott tapsot az újjászervezett magyar tizenegy. A világbajnoki döntőbe jutott Svédország csapata ellenében egy félidőn át jól játszott az együttes. Némi szerencsével talán a vereség is elkerülhető lett volna. Olyan vesztett mérkőzés volt ez, amely nemcsak a magyar válogatott hibáira világított rá. Iranern erényeire is. Mert találni ilyet is. Amikor az 1:0-ás magyar vezetés után fordult az állás, lelkileg nem tört le a csapat. A korábbi szokásos bűnbak keresésére nem került sor sem a pályán, sem később az öltözőben. A magyar közvélemény változatlanul bizalmat előlegez a magyar válogatottnak, a Labdarúgásnak. Le kell azonban szögezni, hogy ezt a bizalmat még ki kell majd érdemelni. Az ősszel nagyobb feladat vár válogatottjainkra. Akkor már nem csupán barátságos Hírek Mexikóból Tizenkét nappal a mexikói labdarúgó-viLágbajnokság nyitánya előtt a helyszínre érkezett csapatok lelkesen készülődnek, és az aklimatizálódás első szakasz után edzőmérkőzéseken szerepelnek — váltakozó sikerrel. A mexikóiak a fővárosban 2:0-ra győztek a Dundee United ellen. Mindkét alkalommal Fragoso volt eredményes. A harmadik világbajnoki győzelmére készülő brazil válogatott Leonban 30 000 néző előtt 5:2-re győzött az FC Leon ellen. A gólokat Pele (2), RiveLino, Tostao és Casar szerezte. Pueblaban a belga válogatott gólzáporos, 9:0 arányú győzelmet aratott a pueblai egyetemi válogatott ellen. Torreonban lejátszotta első mérkőzését a román válogatott is, és 2:l-re győzött a helyi együttes ellen. Quitóban az Atahualpu-sta- dionban lépett pályára a szovjet válogatott. Nagy meglepetésre csak 0:0 arányú döntetlent ért el az ecuadori Univer- sdtaria ellen. Megérkeztek a VB színhelyére az olaszok is. (MTI) mérkőzésekre kerül sor. Ennek megfelelően kell folytatni a csapatépítést. A játékosoknak pedig a hazai bajnoki vagy nemzetközi klubmérkőzéseken is minden idegszálukkal azon kell lenniük, hogy valóban megújhodjék a magyar labdarúgás. A Vasas döntetlenje Prágában Kikapott a Bp. Honvéd Vasárnap két Közép-Európa Kupa mérkőzésen voltak érdekelve a magyar labdarúgó- csapatok. Prágában a Vasas értékes döntetlent ért el. Kispesten viszont hideg zuhanyként hatott, hogy a Honvéd kikapott az Inter Bratislava csapatától. A mérkőzések érdekessége, hogy a Vasasban Menczel, a Honvédban pedig Komora lőtt öngólt. Mindkét öngól döntően befolyásolta a mérkőzés eredményének alakulását. Slavia Praga—Vasas 1:1 (1:0) Prága, 12 000 néző. Vezette: Wohrer. G.: Menczel (öngól), ill. Mészöly. Inter Bratislava—Bp. Honvéd 1:0 (1:0) Kispest, 8000 néző. V.: Ferche. G.: Komora (öngól). A Pécsi Bányász és a Kecskemét az INB 1 B élén Az élvonalban — a Vasast és a «1. Pécsi Bányász 11 7 2 Bp. Honvédőt kivéve — vasárnap ' 2. Oroszlány 10 5 3 szünet volt. Az NB I B osztályba* 3. MÁV DAC U 3 5 azonban változatlanul folyt a pont- | 4. Egyetértés 11 5 1 vadászat. Az A csoportban a Pécsi Bányász megerősítette vezető helyét. A B csoportban tömörebb az él. A Kecskeméti Dózsa ugyan listavezető, de szorosan nyomában van a Szállítók és az Egri Dózsa. A csoport: Pécsi Bányász—Székesfehérvári 1. Kecskemét 11 5 4 2 20:11 14 MÁV 4:1. Ganz-MAVAG—Várpalo- 2. Szállítók 11 R 1 4 15:14 13 tai Bányász 3:1, MÁV DAC—BKV 3. Egri Dózsa 11 6 1 4 17:19 13 Előre 1:0. 4. Bp. Spartacus 1 4 4 3 16:12 12 2 16: 6 16 2 12: 7 13 3 9: 7 11 5 12:12 11 B csoport: Szállítók—Debreceni VSC 2:1, Szolnok—Bp. Spartacus 2:2, Kecskeméti Dózsa—BVSC 2:1, Egri Dózsa—Ózdi Kohász 2:2. Röplabda NB I, női Nyíregyháza — K. Vasas Izzó 3:1 (-10, 8, 8, 8.) Két telitalálat a totón A totó 13 plusz 1 találatos szelvénye: 1 1 1 2 2 ill X l| 1 2 x I ás x. 1 1 13 találatos szelvény — amely egyben 13 plusz l találatos is — két darab volt, a nyeremény és a jutalom együttes összege egyenként 478 848 forint. 12 találatos szelvény 207 darab volt, ezekre egyenként 1756 forintot, a 2796 darab 11 találatosra egyenként 130 forintot fizetnek. ío találatos 21 46o darab volt, ezekre egyenként 25 forint jut. GA nyíregyházi lányok határozottabb hálójátékukkal nyerték meg mérkőzésüket a K. Vasas Izzó ellen vasárnap a Tanítóképző Intézet tornatermében. Felvételünk egy olyan jelenetet örökít meg, amikor a hálónál felugrik a kéttagú kaposvári sánc, leütés helyett azonban ejtés következett, s ez pontot jelentett a vendégeknek. D Kaposvár. V.: Bíró. K. Vasas Izzó: Mátrai, Unya- tinszki, Vermesné, Kovács, Krehán, Petrus. Csere: Bánsági, Török. Kitűnően kezdett a tartalékos hazai együttes a listavezető ellen. Kiderült azonban, hogy az első játszmában az Izzó ellőtte puskaporát, s a további szettekben nem volt kétséges a Nyíregyházi Spartacus győzelme. A találkozót a Dózsa-pálya használhatatlansága miatt a Tanítóképző tornatermében bonyolították le. Jók: Priz- nitz, Huszita, Rózsa, ill. Vermesné és Unyatinszki. Az NB I-es női bajnokság II. csoportjának állása: 9. Nyíregyháza 10. Sz. Spartacus 11. Almásfüzitő 12. Székesfehérvár 13. K. Vasas Izzó 14. TF SE 15. Miskolc 16. Díjbeszedő 1 22:10 15 2 20: 8 14 2 18: 9 14 3 20:13 13 3 16:13 13 G 6:21 10 7 11:21 9 8 6:24 8 Egy pont jutott a kaposvári csapatoknak az NB ll-ben A P. Ércbányász és a Szekszárd versenyfutása A 10. bajnoki forduló nem hozott különösebb meglepetés a labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában. A két kaposvári együttes egy pontot gyűjtött. A K. Rákóczi itthon végzett döntetlenül a Dorogi Bányásszal. A Rákóczi tehát nem tudta folytatni hazai győzelmi sorozatát Ennek ellenére a csapat változatlanul a bajnoki táblázat 4. helyén álL Lejjebb csúszott viszont a Táncsics SE, amely némi balszerencsével ugyan, de vereséget szenvedett Zalaegerszegen. A Táncsics csatársora továbbra is gólképtelen. A Nyugati csoport két listavezetője, a Pécsi Ércbányász és a Szekszárdi Dózsa fej fej melletti harcot vív egymással az elsőségért A szekszárdiak otthon nyertek, igaz csak a caczkovtcs kihagyja a mérkőzés legnagyobb helyzetét a K. Rákóczi— Dorog mérkőzésen. A labda a kapufáról pattant vissza. legkisebb különbséggel. A Pécsi Ércbányász idegenben győzött, bajnokjelölthöz méltóan. K. Rákóczi—‘Dorog 0:0 Kaposvár, 600 néző. V.: Hámori. Rákóczi: Kovács — Balogh, Szöllősi, Németh, Savanyó, Horváth (Huszár), Márton (Bő- zsöny), Göncz, Nagy L., Seges- di, Laczkovics. Edző: Zag József. Dorog: Horváth I. — As- pirany, Horváth P., Duralla, Mredán, Kiss, Berecz, Rátkai (Soós), Virágh, Peszeki, Barta- los. Edző: Varga János. Dorogi támadás vezette be a mérkőzést, s már az első perc végén szögletet értek el a vendégek, Kovács azonban vetődve mentett. Fokozatosan a Rákóczi lendült bele. Előbb Laczkovics, aztán Balogh veszélyeztetett. A csúszós, vizes talajú pályán bizony elég sok hibával játszottak a csapatok. A Rákóczi támadott többet. A 10. percben Segesdi kapáslövése alig szállt el a léc fölött. A 25. percben Balogh labdája a felső sarok mellett zúgott el. A 40. percben Horváth előtt nyílt gólszerzési lehetőség, a középpályás fejese azonban ez alkalommal nem sikerült. Ezt követően néhány dorogi támadás következett. Szünet után is a vendégek kezdtek jobban. Az 50. percben Peszeki közeli fejesét csak bravú árán tudta hárítani Kovács. A 60. percben megrez- dült a kaposvári háló, a partjelző azonban lest jelzett, így a játékvezető a gólt nem adta meg. Negyedóra elteltével talált magára a Rákóczi, amely ezután tartós fölényt harcolt ki. A 75. percben Savanyó labdáját csak nagy üggyel-bajjal védte Horváth I. A 80. percben Laczkovics került abszolút gólhelyzetbe, a csatár labdáját azonban a kapufa hárította. Az utolsó percekben a dorogiak lendültek bele, s ők is elszalasztottak egv gólszerzési alkalmat. Nem mozgott különösebben magas szinten a találkozó. Ennek oka egyrészt a vizes, csúszós talaj és az, hogy a csapatok nagyon tartottak egymástól. A Rákóczi talán a régi Dorogot várta. A dorogiak viszont ismerik saját játékerejüket, s tudták, hogy a Rákóczi olykor bravúrokra is képes, ezért egy ideig csak védekeztek. Amikor bármelyik csapat felhagyott a K. Vasas—Bp. Spartacus NB I -es asztalitenisz-mérkőzés A Budapesti Spartacus nemzetközi kötelezettségei miatt szerdán játsszák Kaposváron a férfiak NB I-es asztaliteniszbajnokságának egyik mérkőzését, a Bp. Spartacus—K. Vasas találkozót. Az Európa Kupában kitűnően szereplő szövetkezetiek Jósyerral az élen érkeznek majd Kaposvárra. A hazaiak természetesen nem számíthatnak sikerre. Ennek ellenére nagyon érdekes küzdelmet ígér a legjobb magyar csapat és a K. Vasas összecsapása. passzív védekező játékkal, mindjárt megnyílt előtte a győzelem lehetősége. A csatárok tehetetlenségén múlt, hogy ezt sem az egyik, sem a másik oldalon nem tudták kihasználni. Bár helyzete a Rákóczinak volt több, a döntetlen mégis igazságos. Jók: Szöllősi, Balogh, Savanyó, ill. Horváth P., Berecz, Virágh, Kiss. Z. Dózsa—Táncsics SE 2:1 (2:1) Zalaegerszeg, 3000 néző. V.: Biczó. Zalaegerszeg: Déri — Egri. Czotter, Braun, Sípos, Miha- lecz, Minárcsik, Varga, Sáfrány, Dervalics, Szakonyi (Németh I.). Edző: Gáspár László. Táncsics: Nagy — Székely, Knapik, Tihanyi, Lahó, Varga, Király, Kincsei, Kajtár (Mészáros), Jankó, Kóródi. Edző: Váradi Lajos. Már a 4. percben vezetéshez jutott a lendületesen kezdő kaposvári csapat, Kóródi játszotta át magát három védőn, aztán a kapust is kicselezte és úgy lőtt a hálóba. 1:0 a Táncsics javára. A kaposváriak nyugodtan, a zalaegerszegiek idegesen kezdtek futballozni. Ebben az időszakban a Táncsics akár növelhette volna előnyét. A 14. percben viszont egyenlítettek a hazaiak. Knapik a testével állta a labda útját, a játékvezető érthetetlenül 11-est ítélt. Mihalecz értékesítette a büntetőt. 1:1. Most a zalaegerszegi csapat higgadt le, s a Táncsics vált idegessé. Ennek a 28. percben meg is adta az árát. Székely röviden adott haza, s mielőtt Nagy közbeavatkozhatott volna, a kiugró Sáfrány a hálóba vágta a labdát. 2:1 a Z. Dózsa javára. A gól után három hazai szöglet jelezte, hogy melyik csapat diktálja a tempót. A 44. percben mégis egyenlíthetett volna a Táncsics. Kajtár—Varga összjáték után az utóbbi kiugrott, a 16-oson kézzel rántották vissza a védők, ő azonban kiszabadította magát, s már csak a kapussal állt szemben. Közben a játékvezető sípolt, és a 16-osról rendelt el szabadrúgást, ezt hárították a védők. Szünet után állandósult a kép. A Táncsics rohamozott, a Z. Dózsa körömszakadtáig védekezett. A 25. percben a labda a zalaegerszegi kapuban kötött ki, Kóródi szögletét a kaposvári csatárok befejelték, a bíró azonban a kapus akadií- lyoztatása miatt nem gólt ítélt, hanem szabadrúgást a hazaiak javára. Még az utolsó percekben is alkalom nyílt volna az egyenlítésre, de a Táncsics csatárai a legjobb helyzeteket is elhibázták. Jó kezdés után érthetetlenül átadta a kezdeményezést az ellenfélnek a kaposvári együttes. Sajnos szünet után, amikor változtatott' hadrendjén a Táncsics, csak annyiban változott a helyzet, hogy nagy fölénybe került a kaposvári csapat. Bebizonyosodott azonban, hogy tehetetlen csatárokkal nem lehet eredményt elérni. A látottak alapján a Táncsics legalább az egyik pontra rászolgált volna. Jók: Czotter, Mihalecz, Szakonyi, ill. Lahó, Varga, Jankó. További eredmények az NB 11 Nyugati csoportjában: Pécsi Ércbányász—Almásfüzitő 4:0 (Almásfüzitőn), Máza- Szászvár—Győri Dózsa 0:0, Szekszárdi Dózsa—Fűzfő 1:0, Pápai Textiles—Savaria Cipőgyár 1:1, Bauxitbányász—Ajkai Bányász 2:0. A bajnoki táblázat állása: 1. P. Ércbányász 10 7 3 — 24: 6 17 2. Szekszárd 10 8 1 1 17: 5 17 3. Bakony V. 9 5 2 2 9: 4 12 4. K. Rákóczi 10 4 3 3 14:12 11 5. Z. Dózsa 10 4 3 3 10:10 11 6 Győri Dózsa 10 4 2 4 7: 9 10 7. Máza-Szászv. 10 3 3 4 12: 8 9 8. K. Táncsics 10 4 1 5 17:18 9 9. Bauxitb. 10 3 3 4 15:20 9 10. Fűzfő 10 3 3 4 8:11 9 11. Pápa 10 3 3 4 10:14 9 12. Almásfüzitő 10 3 2 5 12:18 8 13. Ajka 10 2 4 4 7:16 8 14. Pécsi BTC 9 2 3 4 10:11 7 15. Dorog 10 1 4 5 7:11 6 16. Savaria 10 2 2 6 9:15 6 Drámai küzdelemben nyert a Táncsics kosárlabda-csapata Budapesten K. Táncsics SE—KSI 72:71 (39:36) Eredetileg a Kinizsi utcai sportcsarnokban kellett volna lejátszani a mérkőzést. A vendéglátók azonban azzal - a kéréssel álltak elő, hogy a Táncsics vállalja a meccset a Já- tékcsamokban. Ez több bonyodalmat okozott. A kiküldött játékvezetők például nem tudták ellátni tisztüket. A Táncsics belement, hogy szükség-játékvezetők bíráskodjanak. A kaposvári vezetők később bizonyára meg is bánták ezt az engedékenységüket. A »hazai bírók« ugyanis erősen pártoskodva vezették a meccset, ennek eredménye lett, hogy Kovács, Galamb, Tölgyes és Nagy Alfréd kipontozásra került. Az utolsó öt percben 14 büntetőt dobott a KSI (!). Ezek után igazán bravúrnak számít, hogy a Táncsics, ha a legkisebb különbséggel is, de meg tudta nyerni ezt a mérkőzést. A csapat a következő összeállításban szerepelt: Kovács (10), Szabó (15) — Megyeri (13) — Galamb (21), Tölgyes (4). Csere: Nagy A. (9), Bakonyi, Újházi, Takács. SOMOGYI NEPLAI Kedd, 1970. májas 19. 1