Somogyi Néplap, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-15 / 112. szám

Megkezdte tanácskozását az országos népművelési konferencia Művelődéspolitikánk egyi k kiemelkedő eseménye kez­dődött csütörtökön reggel a M agyar Tudományos Akadémia dísztermében: megnyílt a háromnapos országos népművelési konferencia. Az elnökségben f oglalt helyet a többi között Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizott­ságának póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Orbán László, a művelődésügyi mini szter első helyettese és Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. A nagy jelentőségű tanácskozáson 500 küldött vett részt az ország minden részéből. A tanácskozást dr. Törő Imre akadémikus, az Országos Népművelési Tanács elnöke nyitotta meg, s üdvözölte a megjelent vendégeket, küldötteket. Ezt köve­tően llku Pál, az MSZMP Pol itikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter mondott megnyitó beszédet. Ilku Pál beszéde Bevezetőben utalt arra, hogy az elmúlt hetek ünnepi meg­emlékezéseiben a jogos öröm hangja mellett a számvetés do­minált. S az elemzésben he­lyet kapott a művelődésügy is, mint a hazánkban lezajlott társadalmi, gazdasági változás, forradalom lusérője és segítő­je. A felszabadulás, a proletár- diktatúra megvalósítása hatal­mak energiákat szabadított fel. Közoktatásunk és közművelő­désünk nagyarányú fejlődését beszédes számadatokkal vá­zolta ezután a miniszter. A feladatokról, gondokról szólva hangsúlyozta: fejlődé­sünk, illetve a fejlődés vona­lának tudományos előrevetí­tése újabb igényeket támaszt, újabb nagy feladatokat állít a közművelődés elé. E felada­tok újak és mások; újszerű megközelítést, más módszere­ket igényelnek. Folyik az ok­tatás-nevelés korszerűsítése, készülünk az őszi nevelésügyi kongresszusra A tudomány- politikai irányelvek végrehaj­tása megkezdődött. Előkészítés alatt állnak a művészetpoliti­kai irányelvek is. Nagyon idő­szerű, hogy a közművelődés­ügy helyzetét is külön elemez­zük, megvitassuk a legfonto­sabb, legáltalánosabb össze­függéseket és elképzeléseket, meghatározzuk tevékenysé­günk fő irányvonalát. — Közművelődésünk célja társadalmi-gazdasági törekvé­seink, feladataink szolgálata — folytatta Ilku Pál, majd rá­mutatott, hogy a népgazdaság fejlődése, a tudományos­technikai forradalom kibonta­kozása alaposabb felkészültsé­get igényel; a termelési, tár­sadalmi feladatok meghatáro­zásában, végrehajtásában, el­lenőrzésében való részvétel, egyszóval a demokratizmus szélesítése, kiterjesztése csak az állampolgárok fokozottabb aktivitásával valósítható meg. A korunk nagy kérdéseiben való eligazodás, a szocializ­mus és az imperializmus vi­lágméretű harcában való rész­vétel elvszerű és elvhű helyt­állást követel társadalmunk minden dolgozójától. Ez egyre kevésbé képzelhető el szaksze­rűség, tájékozottság, műveltség nélkül. Az elvszerűség, elvhű­ség nagy dolog, de puszta szándék marad, ha a gyakorla­ti megvalósításban nem páro­sul hozzáértéssel. — A demokratizmus fejlesz­tése i— pártunk politikájának egyik fő célkitűzése — nyil­vánvalóan nem önmagáért va­ló; azt szolgálja, hogy növe­kedjék az emberek felelősség- érzete, emelkedjék a termelés, a termelékenység, emelkedjék az életszínvonal, s ezzel tovább javuljon az állampolgárok jó közérzete. — A közművelődés igen so­kat tud ebben tenni. Azzal, hogy az emberek öntevékeny­ségére épít; a helyzetük, mun­kájuk szabta tájékozódási, to­vábbtanulási, szórakozási igé­nyeket sajátos eszközeivel egyre szervezettebben kielégí­ti, segít a kommunizmus elvé­nek alkalmazásában: az em­berek természetes törekvését, művelődési vágyát, önmaguk kiteljesítésére irányuló igé­nyét politikai aktivitássá, erő­vé érleli. Ezért kell dolgoz­niuk a közművelődés hivatá­sos munkásainak és egyre több társadalmi aktivistájának. A művelődésügyi miniszter kitért néhány negatív jelen­ségre is. Tapasztalható némi elzárkózás az értelmiség bizo­nyos köreiben, közömbösség a fiatalok, igénytelenség a szak­képzetlen munkások egyes ré­tegeiben. Minderre azonban akkor reagálunk helyesen — mondotta —, ha felismerjük benne munkánk fogyatékossá­gait, a verbalizmus túltengé- sét, az aktivitást lehetővé te­vő alkalmak hiányát; ha meg­értjük. hogy társadalmi akti­vitásra, a demokratizmus ki- szélesítésére nevelni is kell az embereket, elsősorban a fiatal­ságot. A Központi Bizottságnak az ifjúságpolitikai kérdésekben hozott határozata nyomatéko­san figyelmünkbe ajánlja, hogy széleskörűen és korsze­rűen szervezzük meg az ifjú­ság lakóterületi foglalkoztatá­sát, hogy a városi és falusi fiataloknak tegyük lehetővé lakóterületi klubokban, szak­körükben, barkácsműhelyek- ben, kulturális csoportokban való tevékenykedését, szabad idejük hasznos eltöltését. A művelődés fehér foltjai­ról szólva a művelődésügyi miniszter rámutatott: nfem ke­rülheti el figyelmünket, hogy fehér foltok nemcsak vidéken, falvakban, tanyákon, a váro­sok peremén vannak, hanem megtalálhatók a városok régi és új lakónegyedeiben is; mindnyájunkban, az átmeneti kor és társadalom tagjaiban. Mert igényeinkhez és lehető­ségeinkhez képest is elmara­dásban vagyunk — helyen­ként és rétegenként más-más mértékben — a magatartás, az ízlés, a világnézet, a korszerű gondolkodás számos kérdésé­ben. Természetes adottság, hogy a közművelődéssel kapcsolatos munkában érdekeltek a Mű­velődésügyi Minisztériumon és a tanácsokon kívül a szakszer­vezetek, a termelőszövetkeze­tek, az ifjúsági szervezetek. Világosan kell látni, hogy ön­kéntes csatlakozásuk, közre­működésük nélkülözhetetlenül fontos. A közművelődés ügyét nem lehet előbbre vinni a szakszervezetek, a termelőszö­vetkezetek támogatása nélkül. A szép számban jelentkező új kezdeményezések és formák arra utalnak, hogy a népmű­velésben a kizárólagos nagy központi akciók korszaka le­járt. A közművelődés akkor jó, akkor hasznos, ha kezdemé­nyezők és aktívak azok, aki­kért van, azaz, ha a közműve­lődés — mozgalom. A tömegeknek az igénytá­masztás oldaláról is aktívnak kell lenniük, á népművelés munkásainak pedig érzéke­nyen kell figyelniük ezekre az igényekre, közvetíteniük kell az oktatás, a tudomány és a művészetek művelőinek; ezeknek az igényeknek a ki­elégítésén kell fáradozniuk a közművelődés eszközeivel és módszereivel. A művelődésügyi miniszter beszéde befejező részében a növekvő szabad időfelhaszná­lásával foglalkozott. A szabad szombat ma még jobbára csak a több pihenésnek, a szórako­zásnak. a teljesebb kikapcso­lódásnak az alkalma, kevésbé jelenti a továbbképzés, a szak­mai felkészülés, az általános műveltség kiszélesítésének, az edzettség fokozásának lehető­ségét. Pedig már benne élünk abban a korban, amelyben a korábbi, meghatározott idejű tanulást életfogytig tartó ön­képzéssel, továbbképzéssel kell felcserélnünk. Kívánatos, hogy a konferencia szembenézzen ezzel a helyzettel, s a belőle fakadó feladatokkal is — mon­dotta befejezésül, a művelődés- ügyi miniszter, kifejezve kö­szönetét a konferenciát elő­készítő munkáért, amelyben több mint 500 szakember vett részt. A nagy érdeklődéssel foga­dott beszéd után Molnár Já­nos miniszterhelyettes, az Or­szágos Népművelési Tanács titkára tartott viataindító elő­adást. Arcok a színfalak mögött A színházi orvos ÍGY MONDTA: színházsze­rető orvosok tartanak ügyele­tet az előadásokon. Húszan- huszonöten, esténként más- más. Ha viszont lemondja va­laki aznapra, akkor ő ismét hóna alá veszi a kis táskát: dr. Benkő Géza, a kaposvári színházi orvosok »doyen«-ja, a Csiky Gergely Színház or­vosa. Immár másfél évtizede, illetve korábban is, 'amikor még a pécsi szín,ház vendé­geskedett Kaposváron egy-két hónapig, minden évben. Ott látom szokott helyén a premiereken. Egy-egy felvo­nás alatt olykor ez a szék üres... Senkinek nem tűnik fel. Nem is veheti észre sen­ki, hisz ennek az okát sok­szor csak az ügyelő ismeri, vagy az öltözőben és a színfa­lak közt néhányan. ' A színházi orvos feladatkö­re: kéznél lenni. Megtörtént már, hogy a közönség soraiból is kellett valakink orvos. Nem ritka azonban, ha a színfalak mögé szólítják. Leggyakrabban múló rosz- szullét, főleg kimerültség, magasfokú idegfeszültség, túlfeszítettség miatt. Egyszerű eset az ilyen, dé előadás köz­ben zavart okozhat, ha az or­vos idejében közbe nem lép. Egy ampulla, egy gyakorlott mozdulat a fecskendővel, és néhány perc múlva akár jele­néséhez is indulhat a színész, aki az imént orvost kért. Elő­fordult műszaki munkás bal­esete is, kisebb égés vagy más sérülés. Komplikáltabb és az egész előadásra nézve már veszélyesebb, és nem is ritka eset, például valamelyik szó- lótánéos bokasérülése. A betétszámát ilyenkor — ahogy bírja — általában vé­gigtáncolja. Az öltözőben az orvos érzésteleníti, szőri tókö­tést kap. azután, ha lábra tud állni a színész, többnyire vál­lalja a további’ szereplést. Volt rá példa, hogy az egyik táncoskomikus alapos bokafi­cam után estéről estére »be- injekciózva« végigjátszotta, végigtáncolta a hátralévő elő­adásokat. Máskor meg hirte­len fellépő tüszős mandula­gyulladáshoz hívják '— kezdés előtt fél órával — a színházi orvost. Ilyenkor az egész elő­adást a színfalak mögött ügyeli végig: meg-megújuló harcban a színész 40 fokos lá­zával. A SZÍNMŰVÉSZ azonban a világ valamennyi színházában — ritka súlyos eseteket kivé­ve — vállalja a fellépést, az indiszponáltságot, a rosszullé- tet is legyőzve. És vállalva persze gyengébb teljesítmé­nyét is, amelynek, okait a kö­zönség nem is sejti. Nagy szó — fogalom — a színház életében, ha valaki megment egy vagy több elő­adást. Rangja, erkölcsi értéke legalább annyi — ha nem több —, mint egy bravúros beugrásé. — Egy jó tíz év előtti eset­tet ma is emlegetnek. A Leány vásár primadonnája alatt — belépője közben — beszakadt egy kis híd. Súlyos lábzúzódásokat szenvedett. A függöny összement, az élőadás állt egy darabig. Visszaemlé­kezne, mi történt közben? — Igen, emlékszem. Fájda­lomcsillapítókat adtam és bandázskötést a lábára. Végül a művésznő vállalta a játékot. Újra kezdte a belépőjét — messze ívben elkerülve. a hi­dat —, miközben a végletekig élezte a pillanat humorát az ének szövege: »De nagyot iramodtam, amíg ide jutot­tam'. ,." — Azt hiszem akkor, ahogy mesélik, megérdemelten dör- gött a tapsorkán előadás köz­ben, percekig. De nyilván nem minden eset végződik ilyen humorosan. Mi a leg­kritikusabb helyzete a színhá­zi orvosnak, illetve a hirtelen megbetegedő színésznek? — Ha például epegörcsöt kap valaki. Ilyenkor szinte semmit nem csinálhatok, ugyanis a görcsoldók általá­ban kiszárítják a nyelvet, csökkentik a nyálképzést... Ilyenkor, különösen az. énekes szereplő, inkább végig vál­lalja a legnagyobb görcsöket is. — Mit visz a táskájában egy előadásra? — Mindent, amire szükség lehet. Érzéstelenítőket. csilla­pítókat, szív- és érgyógvsze- reket, nagy hatású antibioti­kumokat és egyebet is. — Melyik az évad legnehe­zebb időszaka? — Télen a megfázások és főleg az influenzajárvány ide­je... Ilyenkor, mialatt a kö­zönség örül, hogy a szerelme­sek egymásra találtak, a szín­házi orvos számolja a színpa­di csókokat... Vagyis azt, hogy másnap kb. hánnyal több színészpaciensét kell majd előadás előtt kúrálnia ... — Engedjen meg egy rossz­májú kérdést — színházi kri­tikusnak megbocsátható: az injekcióstűre is annyira érzé­kenyek a színművézsek? — Általában igen, de ott. abban a pillanatban csak az előadás megmentése lebeg előttük és nagyon fegyelme­zettek. Valószínűleg nem is érzik azt a kis tűszúrást... ÉS EZÉRT — úgy gondo­lom —^ mindannyiunk tiszte­lete illetheti őket. Valahány­szor, ha üres marad a szín­házi orvos megszokott helye a nézőtéren. W. E. i Jalu végéről mezítlá- bas. rövid nadrágos gyereksereg fül a szé­les szalagként kígyózó poros úton. Az apró lábak felverte porfelhő szinte mozdulatlanul ül a föld felett, és csak lassan terül szét az utat őrző nyár­fákon. Az előbb még a lab­dát kergették, most őket ker­getik. Féltett kincsüket, az agyonfoltozott focit egy hosz- szú, karikalábú, szeplős fiú szorongatja a hóna alatt. Fu­tás közben kamaszos vigyor- ral néz hátra, ahol a las­san gomolygó porfelhőből ka­csázva hol az út egyik, hol másik oldalán tűnik fel egy férfi. Kiabálását nem halla­ni, még messze van, csak at kézmozdulatairól látni, hogy fenyegetőzik. — Jön a Bütykös bácsi. Jön a részeges Bütykös bá­csi — kiabálja tele az utcát a maszatos gyerekhad, élü­kön a szeplős kamasszal. A kapukban felbukkanó fejkendős asszonyok »nem hallgattok el« kiáltásokkal kapják el fiaikat, unokáikat s pofonok kíséretében tusz­kolják őket hazafelé. A bolt utáni sarkon már csak hár­man fordulnak be. ök egy félig bepucolt ház karóval ki­támasztott kapujában tűn­nek el. A meztelen talpak csattogására kitipegő anyóka ezernyi ránccal borított rú­piáját simogatva nézi őket. — No, már megjöttetek? — mordul feléjük. — Még nincs ■ vacsora, most tettem föl a krumplit. * Es a fűrész nem állt meg — Jön édesapa — kotyog közbe a legkisebb —, és me­gint részeg. Már az alvégen jár. A labdát is el akarta venni. — Ne sipákolj mán. A zsák nála volt? Inkább azt nézted volna. « — Nem, nem láttam. — Jól van, akkor biztos el­adta a kukoricát. Remélem, hozott a pénzből haza is. Az­tán ha ideér, jobb, ha ti csak hallgattok. A figyelmeztetést nem kel­lett még egyszer ismételni, a fiúkban már így is alig lehe­tett fölismerni az előbb még vidám, hancúrozó, futballozó gyerekeket. Félénken össze- ■ bújva kucorogtak az ajtófél­fánál. Portól és izzadságtól maszatos lcépükre a félelem nyomta rá bélyegét. Az e9yik, kis szőke fejű, elmé­lázva simogatta kezét. Vjjai egy vörös sebhelyet tapogat­tak. Amikor hazaér, enyhe remegés fut végig testén. Egy törött seprűnyél jut eszébe. Rajta törték el. »Apa akkor épp a malaco­kat adta el, és megint volt pénze. Még egy szép, rézgom­bos ostornyelet is kaptam a csoki mellé. Bárcsak ne hoz­ta volna. Olyankor apától fél­ni kell. Most majdnem két hétig józan volt. Igaz, csokit nem vett, de a seprűt se kap­ta föl. Milyen jó olyankor, és milyen rossz tud lenni, ha iszik... Akkor vasárnap is, amikor a Mami nem volt itthon, sze­rencse, hogy el bírtam futni. Bezzeg Öcsi nem tudott. Pe­dig Mariska néni ott állt az utcán, csak ki kellett volna nyitnia a kertajtót...« A szőke fiúcslca rémülten rez­zen össze. » » öhögés. orditozás, trágár £\ szavak özöne dől befe­lé a kapun. Megjött az apja. Nagyokat köpködve, időnként a falnak ütközve botorkál. Az ajtónál már alig áll ingatag, lábain, teste meg­görnyed, hányinger kerülge­ti. A fiúk remegve húzódnak a komor, védőén terpeszkedő öreg konyhakredenc felé. A félelem belepréseli őket a fa barázdáiba. Csák Mami próbálkozik: — Megjöttél, fiam? — Hol vannak azok a bü­dös kölykök? Még köszönni sem tudnak az apjuknak? Jóska, gyertek elő! —. Italtól zsibbadt keze félretolja az öregasszonyt, és bebukik a küszöbön. i Kint az utcán összecsődül­nek a környékbeliek. Gyorsan gyülekeznek, mint a keselyűk, ha dögre lesnek. Nem ritka látványosság van készülőben, mégis minden alkalomkor összejönnek. Megszokásból vagy csak kíváncsiságból? Maguk sem tudják. — Na, kezdődik a cirkusz — szól száját elhúzva'egy fia­talasszony, és kosarát felkap­va elsiet a bolt felé. A hír is vele megy. Az előbbi asszonyok — mi­után csemetéiket beterelték — most kíváncsian várakoz­nak. Előre köszörülik nyel­vüket, végre megint jogosan háboroghatnak. Mert ök megmondták előre, hogy ez lesz a vége, és kinek lett iga­za? Nekik. A ház felől két­ségbeesett gyereksírás hal­latszik. A kerítésnél könyöklő saj­nálkozó kórus mintha csak erre várt volna. Egymást túl­licitálva követelik a felelös- ségrevonást. — Disznóság, hogy a ta­nács ezt megengedi. — Miért van a rendőr? Bezzeg engem a múltkor el­kapott, pedig csak... — Elvonókúra kell az ilyennek. A 'kapuban fözőkanalat szorongató komaasszony nem szól. határozatlanul megindul az ajtó jelé, de a biztató mondatok elijesztik. — Csak vigyázz, Rózsi, légy erélyes. Ne félj, mi is itt vagyunk. Talán éppen ezért, talán másért, a Rózsinak szólított termetes asszonyság megáll. Fő az óvatosság. Elvégre ő mégiscsak egy gyenge nő. utcán néhányan tüntetőén a szemükhöz nyúlnak. Könny volt, vagy csak egy porszem? Távolról nem látni. — Miért nem futnak el sze­génykék? — sápítozik a felső szomszéd dundi felesége. — Még megöli őket. — Ugyan, hol van es altfól, amit én kaptam az apámtól, amikor eltörtem a lámpát — szól közbe a túlsó oldalról egy fát vágó gazda. — Mégis itt vagyok. Meg kell szokni. Különben sem árt a gyerek­nek egy kis fenyítés. így lesz belőle rendes ember. En is kaptam, ők is kapnak, aztán majd ők is adnak. Még hogy miért iszik? Férfiember ő is. Mit sajnálják tőlet Ha elka­parták, úgysem kér többet. . következő sikolyra, /J melyre a kistestvérek ^ jajgatása és a nagyma­ma kiáltása válaszol, az ő kezében is megáll a munka. Fölegyenesedik. A csődület várakozóan néz rá. Várnak. Bemegy? Nem megy? A férfi tétován megmozdul, aztán meggondolja magát. Fejét le­szegve a mögötte tornyosuló fára néz és újra lehajol. A fűrész, élesen sivít bele a pillanatnyi csöndbe. A kö­vetkező pofont, amelyre csak késve jön egy nyöszörgés — »apa, ne bánts« —, tatán nem is hallja. Naptól barnán fénylő karján játékosan rán­gatóznak az izmok. Fűrészel. Még egyszer nem áll meg. Nem érdemes, hisz 6 is túl­élte. Győri András SOMOGYI NÉPLAP Péntek, 1970. május 15. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents