Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-01 / 76. szám

/I megyei I. osztályból jelentjük Még hat csapat veretlen A megyei labdarúgó-bajnok­ság két csoportba osztott csa­patai közül a vezető együttesek megőrizték veretlenségüket. Biztosan győzött a Kiss J. SE. a Balatonboglár és a Babócsa. Meglepetés, hogy a K. V. Lo­bogó két számjegyű győzelmet aratott Somogytarnóca ellen. Balatoni csoport KISS J. SE—K. VASUTAS 4:0 (3:0) Kapóiv, 250 néző. Vezette: Tóth Gy. A jól játszó hazai csapat na­gyobb arányú győzelmét a vendégek védelme akadályozta meg. G.: Kétszeri, Csullag, Székely, Mester. , 3ALATONBOGLÁR— Í'ONYÓD 4:0 (2:0) Fonyód, 100 néző. V.: Feny­vesi. A mezőnyben nem volt szá- nottevő különbség a két csa- >at között A nagyarányú ve- eségben elsősorban a hazaiak (apusa a ludas. K. TÁNCSICS II.—ZAMÁRDI 12:1 (1:0) Zamárdi, 100 néző. V.: Bo- ssik. Az eredmény híven tükrözi z erőviszonyokat. G.: Kocsis. liss, ill Kertész. i-r, 4 , , .aB—ORDACSEHI 1:1 (1:0) Tab, 200 néző. V.: Pesti. , Gyenge iramú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás. G.: Boldi, iÍL Horváth IL Dráva csoport K. RÁKÓCZI II.—K. DÓZSA 1:0 (0:0) Kaposvár, 500 néző. V.: Zsa- lakó. CSURGÓ—N. KINIZSI 1:0 (0:0) Csurgó, 500 néző. V.: Hardi. Változatos, küzdelmes mér­Döntöbe jutott a magyar női kosárlabda-válogatott A spanyolországi G-eronában az Európa-bajnoki selejtező harmadik napján a magyar női kosárlabda válogatott biztos győzelmet aratott Svájc együt­tese felett, és ezzel az EB dön­tőjébe jutott. Magyarország—Svájc 94:53 (44:29). A forduló másik mérkőzése: Franciaország—Spanyolország 69:45 (33:30) A selejtező végeredménye (továbbjutott az első kettő): 3. Franciaország 6 pont 2. Magyarország 4 pont 3. Spanyolbrszág 2 pont 4. Svájc 0 pont kőzésen a hazai csapat rászol­gált a győzelemre. G.: Vlaszák. BABÓCSA—1TOPONÁR 3:1 (2:0) Babócsa, 300 néző. Vezette: Farkas. A hazai csapat csatárai a helyzeteknek csak egy részét használták ki. G.: Virovecz II., Bicsár, Bakó, ill. Harsányt K. V. LOBOGÓ—SOMOGY­TARNÓCA 11:0 (3:0) Kaposvár, 50 néző. Vezette: Horváth Z. A sportszerűen küzdő falusi csapat ellen a K. V. Lobogó tetszés szerint érte el góljait. G.: Jezeri (4), Radaksz (3j, Kiss (3). Zimonyi. A bajnókság állása: 'Balatoni csoport 1. Kiss J. SE 2. Lengyeltóti 3. Táncsics n. 4. Ordacsehi 5. Balatonboglár fi. Zamárdi 7. K. Vasutas Tab 9. Fonyód Dráva csoport 1. N. Somogyi 2. K. Rákóczi n. 3. K. V. Lobogó 4. Csurgó 5. Babócsa 6. N. Kinizsi 7. Toponár 8. K. Dózsa 9. S.-tamóca 22-- 22-- 3 2 ■ 2 2 3 2 ■ 3 1 • 3 1 • 3 - 3 ­7:0 - 7:1 1 13:3 -4:1 1 8:8 2 2 3 3 4 4 4 4 8:8 4 6:4 2 3:6 2 3:8 - 1:21 ­AKNASZEDOK Tizenhármán maradtunk Beszélgetés közben a kezü­ket figyelem. Amikor egy-egy, csaknem negyedszázada tör­tént emléket idéznek, mind­kettőjük keze idegesen megre­meg. Ezt látom akkor is, Ka írnak, akkor is, ha egy köny- nyű tárgyat tartanak a kezük­ben. Pirity Zoltán, a Kaposvári Cukorgyár szállítási osztályá­nak munkatársa és Hiczó György, a GELKA kaposvári kirendeltségének vezetője ja­vakorabeli férfiak. Kezük szo­katlan remegésének okáról így beszélnek: — Nem az elsuhant évek okozták, hanem az idegtépő percek, órák és napok, melye­ket mint aknaszedők, tűzsze­részek átéltünk. A kommunista párt felhívására önként je­lentkeztünk. Huszonnyolcán kezdtük olyanok, akik koráb­ban együtt katonáskodtunk, maradtunk tizenhármán. Ti­zenöt báj társunk életét áldoz­ta a hazáért. S most mindketten szinte újból átélik a történteket. Ke­zükbe veszik egyetlen »műsze­rüket«, a négyméteres, tűhe­gyes villával ellátott rudat, s lassú, óvatos lépésekkel meg­indulnak Mesz- tegnyő, Csiko- tapuszta, Nagy­bajom, Barcs, Pálma j or, Mar­cali és még nagyon sok község és pusz­ta földjein, hogy a szerte­szórt, eldugott almákat, a ho­mokba fulladt, de robbanás- veszélyes löve­dékeket felku­tassák. Minden ak- natípus más és más veszélyt jelentett rá­juk, de főleg azokra, akik nem ismerték az aknákat, s azt, hogy a németek mi­lyen eszközö­ket ötlöttek ki , ártatlan embe- Hlczo György a tragikus temetésre emlekez- rek pusztítása- te‘° gyászjelentéssel, ra. Ilyen volt például az üveg­akna, az ugró- és taposóakna, a különböző bambák és lőve­Epilógus helyett A ZARÓADAS végén, ami- p ben. Furcsa módon ebben kor a közönség hatalmas kó­rusként »röp ültette fel« a közismert, eredeti somogyi pávad'allamot, úgy éreztem, egy ország énekel. Együtt, az otthonokban, falun és város­ban, a képernyő kékes fényé­ben — lélekben legalábbis mindenképpen együtt. Ügy érzem, fölösleges a kommentár. Ami itt alig fer­tályesztendő alatt Battonyától Sopronig történt, ez a tizenöt Röpülj páva-műsort és amit mögötte érzünk, tudunk: mil­liók felismerése, rácsodálko- zása a magyar népdal tiszta forrásának szépségére. A több mint kétezer újonnan fölfede­zett népdal és népdalváltozat — önmagáért beszél. Bensősé­ges. meghitt, lélekben föl­emelő köszöntés mindez a szabad Magyarország 25. szü­letésnapján, amely érzelmileg jelentett sokat: a magyar néphez való kötődésben, a szocialista hazafiságeszmény- hez való közelítésben. Mozgalommá kezd bonta­kozni a magyar népzene, és reneszánszának kezdete volt ez a felszabadulási népdal- verseny. Mondhatnánk, ideje­országban — amelyet ered­ményei, kapcsolatai révén las­san a világ egyre több pont­ján »zenei nagyhatalomnak« tekintenek — a zenei anya­nyelv stílusidegen, »mű« ele­mekkel összekeverve jelenik meg. De a nép megismerhette azt, ami a sajátja, a maga ér­téke, a maga kincse. Nem rajta múlt a töibb mint fél évszázados hangsúlyeltolódás az álnópi, népies műzene. a sokszor teljesen értéktelen, szirupos, érzelgős magyar nó­ta javára. Ennek az arányel­tolódásnak a különböző társa­dalmi rétegek ízlésében, szem­léletében azonban még koránt sincs vége. Ezért tartom igen nagy jelentőségűnek a népdal- vetélkedő-sorozatort. Valami elindult... Énekelt az ország, megis­merte eredeti dalainak szép­ségét. és bízunk benne: őriz­ni, ápolni is képes újjászüle­tett hagyományát. Farasztkó- rusok alakulnak az ország­ban, a tsz-ekben és népdal­éneklő csoportok falun és vá­roson az ifjúsági klubokban. És bizakodunk, énekelni fo­gunk ezután is régi és újke­letű magyar népdalokat. Spon­tán kibuggyanó érzésekkel, az éneklés lélekemelő örömével. Ügy, ahogy Barcson hallot­tam, a zsúfolt klubhelyiség­ben, . az egyik középdöntő után. Nem tudom, ki kezdte el a sötétben, de Vass Lajos­sal és a karédiakkal együtt énekelt pillanat alatt minden­ki. Így él, így éljen a dal to­vább, mindannyiunkban. Túl a versenyen és túl a díjakon. Ennek az egész mozgalomnak a jelentősége sokkal nagyobb és magasztosalbb annál, hogy most, a »döntő« után 'bárme­lyik szereplő részvétele, mű­vészete minősítés, rangsorolás tárgya lehessen. KODALYNÉ zárszó helyett elmondott szép gondolatát ér­zem fontosnak ebben az egész megmozdulásban. »Megnyitó az inkább, kezdete a népzenei megújhodásnak...« Így epilógus helyett — ml is annyit fűznénk hozzá, hogy sokat várunk megyénktől a Röpülj páva után. Többet, mint máshol, mert innen röp­pent először magasba a legis­mertebb pávadallam. És ez sok mindenre kötelez'bennün­ket. Wallinger Endre dékek, melyeket a németek agyafúrt módon valamilyen formában úgy helyeztek el, hogy elsősorban az embe­rekre legyenek veszélyesek. S ha végigfésültek, egy-egy terepet, kimondhatatlan örö­met jelentett számukra, ami­kor a halomba hordott aknát, lövedéket felrobbanthatták, mert azok már nem veszélyez­tethették az emberek életét. S ha végeztek egy falu hatá­rának gondos átfésülésével, ar­ról is meggyőzték a földre, a dolog után vágyó embereket, hogy a veszély elmúlt, nem kell félniük semmitől. Nem­egyszer órákat sétáltak a meg­tisztított területen, miközben az egész falu aggódó tekintete kísérte őket. Egy emlékezetes, izgalmai epizódot idéz fel Pirity Zol­tán. A Kaposvár—Nagykanizsa közötti vasútvonalra hívták egy alkalommal. A tavaszi ára­dás kimosta egy kisebb pata­kon átvezető híd alját, s a vasúti pályamunkások rémül­ten látták, hogy hatalmas ak­nák hevernek ott. A hatástala­nítást, a robbanószerkezetek kiszerelését csak hason fekve tudták elvégezni. Órákig tar­tott, amíg az Idegtéoő feladat­tal — Mányoki László fő* törzsőrmesterrel hajtotta ezt végié — végeztek. Nem egészen pontos adatok szerint Somogybán a front ide­je alatt, illetve utána aknáktól és más lövedékektől 1805 pol­gári személy, főleg sok gyer­mek, asszony és idős ember halt meg. S hogy a halottak, nyomorékok száma nem emel­kedett sok ezerre, az köszön­hető Alekszandr Dimov bolgár őrnagynak és műszaki egysé­gének, az általuk aknaszedésre megtanított, önként jelentkező határvadászoknak és katonák­nak. Azoknak az aknaszedők­nek, akik élve megúszták a katonaságot, a háborút, s mégis vállalkoztak arra, hogy életük kockáztatásával megtisztítsák az aknáktól és a lövedékektől Somogy földjeit, falvait, er­deit. Csak kegyelettel, megbecsü­léssel, elismeréssel és végtelen hálával gondolhatunk azokra, akik e munkára vállalkoztak, S most. csaknem negyedszázad múltán, az életben maradot­tak utólagos megbecsülését, ál­dozatvállalásuk elismerését je­lentené, ha a temetőben, vagy valahol a városban egy sze­rény márványtáblát állítaná­nak hősi munkásságuk emlé­kére. •Szalai László Robbantásra előkészített aknák, lövedékek. A harmadik tapasztalás A kemény kézszorítás még erőt sejtet, pedig már el­múlt hetven esztendős Papp Sándor. Beszéde sem árulkodik az évtizedekről — pedig nehéz évtizedek voltak .. . — Az én apám szegénypa­raszt volt, de a szegénysége nem ízlett neki sem. Ez volt az első tapasztalás, amit az ország dolgairól kaptam. A második tapasztalás — a há­ború. Emlékszem még a szü­leim levelére. A somogyi fő­bíró azt mondta: »Kikaparta­tom a paraszttal az utolsó szem krumplit is, de a ma­gyar katona nem éhezhet a fronton.« És mégis éheztünk a Piave mellett. Amikor vé­get ért, annyira örültünk, hogy feldíszítettük az ágyút, akár a menyasszonyt. Haza­felé jövet szédelegtünk a lo­vak után. Az éhségtől. A testvérem az orosz frontról jött haza. Lefogyva, de tele történettel... — És a harmadik tapaszta­lás? — Az a saját életem. „A vörösök hős serege áll" Az első két tapasztalás elég volt ahhoz a felismeréshez — talán a lövészárok aljában fekve fogalmazta meg Papp Sándor először —, hogy az eke szarva mellett káromkod­va nem lehet megoldani sem- , mit. Egy határállomáson tudta | meg, hogy Pesten forradalom van. És amikor az őszirózsát vörös csillagra cserélték, ott volt ő is a Tanácsköztársaság katonái között. — Mert rákaptam az újság- olvasásra. Tudni- akartam az ország dolgairól... Én tud­tam. hogy köztük a helyem. Szűboszlónál harcoltunk a románok ellen. A parancsno­kunk — egy földibirtokos — elárult bennünket, és mi utcai harcban mentettük a bőrün­ket — már aki tudta, ö meg átsétált a románokhoz. Tápiószecsén rendezték is­mét a sorokat, ott ünnepelték május elsejét. Aztán vissza Kaposvárra. — Hazafutottam Szerda­helyre a szüléimhez, fölvet­tem az új egyenruhát, és irány a front. Üj felírást kap­tunk a sapkára 'is Még ma is emlékszem rá: »A vörösök hős serege áll, nem rettenti a halál.« Az északi hadjárat követ­kezett. Frontok Érsekújvár alatt — Az adott nekünk bieton- . ságot, hogy önként vállaltuk ezt a -harcot és végig tudtuk, hogy miért harcolunk. Tud­tuk, hogy mi a feladatunk. Álltán velünk is közölték, hogy az antant milyen felté­teleket szabott, és ezeket a tanácskormánynak el kellett, fogadnia. Papp Sándor a szülőfaluja melletti Tókajpusztán bújt meg két hónapig. A somogyi kukoricaföldeken embereket kínoztak halálra, és bujdosnia kellett a volt vöröskatonának is. A „Kánaán“ érdekében Amikor csend lett, vissza­költözött. Megkapta a behívót — a Horthy-hadseregbe. — Büntetőalakulatba osztot­tak 'be. Fát vágtunk. Volt köztünk színész, zsidó edény­gyáros, hegedűművész és vö­röskatona. Csak akkor szerel­hettünk le, amikor az antant sokállotta már a katonát Ma­gyarországon. — Hol dolgozott a leszere­lés után? — Ahol éppen munkát kaptam, de nem láttak szíve­sen sehol. Jártam kútásó mel­lé segédmunkára, erdészetbe fát vágni és napszámba. Sok szegény ember csinálta ezt akkoriban... Papp Sándor kereste az utat. — Én úgy gondoltam, kell, hogy legyen, egy párt, amelyik a parasztok, a falusi szegény- emberek érdekeit képviseli. Ezért lettem a Kisgazdapárt tagja. Minden erőmmel azon voltam, hogy valahogy segít­sünk a sorsukon. Agitáltam Szerdahelyen, aztán jártam a környéket is, végül az egész megyét. Kánaán ez a föld — csak külföldre megy a jöve­delem róla. Ezen kellene se­gíteni. Fel kell emelni a ma­gyar parasztot. Állami hitelt adjanak neki ... És a Kisgazdapárt megyei nagyjai fölfigyeltek rá. Gaál Gaszton pártfogásába vette, és nemsokára a Parasztszövet­ség megyei elnöke lett. Mi is volt a szövetség célja? Egy­szerűen az, hogy — látszóla­gos politikamentességgel — közelebb hozza a parasztokat egy platformhoz — a kisgaz­dákéhoz. És agitált, szervezett a »Kánaán« érdekében Papp Sándor. De a hatóságok tud­ták róla, hogy baloldali és egykori »vörös«. — Amikor Csurgón szeret­tem volna egy gyűlést tarta­ni, csendőrök jártak előttem házról házra, úgy »marasztal­ták« otthon a népet És valamire Papp Sándor rádöbbent Hogy a Kisgazdapárt nem egészen a kisgazdáké, hanem a nagygazdáké, sőt a még na­gyobbaké ... A két felismerés És megkezdődött a második világháború. Néhány évtized alatt elfelejtették Piavét, a katonafiúk. kaiton'aférjek sír­emlékét sűrű moha futotta be a faluk határában. — Negyvenöt március kö­zepe lehetett Átadtam. az ágyam egy orosz katonának. Pihent, aztán továbbment. Én pedig vártam a híreket az or­szágból. Néhány nap múlva hívatta Kaposvárra az orosz parancs­nok. Ott voltak a kommunis­ták, a szociáldemokraták, a polgári radikálisok és a kis­gazdák is. — A régi föld/birtokosok el­menekültek. Önöké a hatalom, éljenek vele... És megkezdték a földosz­tást. — Az akkori igali járást kaptam meg Nehogy azthigy- gye, hogy mindenütt könnyen ment. Némelyik parasztkéz bizonytalankodott, amikor a karót leverte. Mondtam ne­kik : »Nem kell habozni. én itadom, hogy féltek, mert ti­zenkilencben az urak véresen szerezték vissza a jussát. De most már a mienk marad...« És ez volt Papp Sándor legigazibb jóslata. Talán 'a harmadik tapasztalat betelje­Ezt képviselte az ország gyűlésen is. Nyolc esztendeig volt képviselő. Tanúja, segí­tője volt annak, ahogy a sze­gény embereknek fordult a sorsa. — Ebben az. országban sem­mi nem ment könnyen. És ál­dozatok nélkül nem lehet el­érni semmit a világon. Min­denért dolgozni kell, ezt jól tudja a paraszt. Papp Sándor most nyugdí­jas. — Hétszáz forintot kapok. Én inkább megnyugtatom a többi öreget is. Most olva­som, hogy ránk is sor kerül. Gyorsan elfáradt a beszéd­ben. És én a harmadik tapasz­talás lényegén tűnődtem. Egyszerű dolog — kért; fél­ismerés csupán. Az egyik 1920-ban. Föl kell emelni a magyar parasztot. Állami hitel kell... A másik — 1945-ben. Föl kell emelni a magyar parasz­tot Földosztás kell... úgy biztosabb. Az egykori kisgazdapárti vezetőből így lett földosztó Tröszt Tibor * # SOMOGYI NÉPLAP S*wte» mm. április 1. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents