Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-01 / 76. szám

SOMOGY! SífiPLAP Ssssda, läTA, ágrifKs 1, Harcgyakorlat a csatatéren... (Folytatás az 11. oldalról,) ▼óbe, a mi újabb negyedszáza­dunk elé. Felszabadulásunk 25. évfordulóján hálatelt szívvel fejezzük ki köszönetünket a Szovjetunió népeinek, pártjá­nak felszabadításunkért és az azóta nyújtott segítségért. Kö­szöntünk mindenkit, a szocia­lista tábor népeit, barátainkat, akik mellettünk álltak, amikor segíteni kellett, s velünk ünne­pelnek most is . . . Mihail Zaikin alezredes em­lékezett ezután egykori kato­natársaira, az emlékmű tövé­ben pihenő hősökre, azokra a szovjet és bolgár katonákra, akik a harctéren sikerrel ver­ték vissza a német fasiszták túlerejének támadását. Nevelt százai sorakoznak az emlékművön. A Volga s a Don mellől érkező egyszerű kato­nák, tiszthelyettesek és tisz­tek neve, azoké, akik a háború utolsó heteiben itt, hazánk földjén estek el. Mindnyájuk­ra kegyelettel gondolunk. Osz- janyin harcosra is, akinek ne­ve ugyan nincs a hősök sorá­ban az emlékművön, de egy evőeszközt, amelybe belevéste nevét, s mellette lőszereket, el­szakadt kábelokat találtak most, huszonöt év múltán, a harcvonal helyén lövészárkot ásó magyar katonák. Sokuk­nak könnybe borult a szeme, ha arra gondoltak, mi történ­hetett vele. Fölcsendült a gyászinduló. Koszorút helyeztek el a me­gye, a járás, a község párt- és tanácsi, KISZ- és más társa­dalmi szervezeteinek képvise­lői az emlékművön, majd dísz­menetben elvonultak a katonai egységek. Lassan elindult a sokezres tömeg. A megye, a járás és a község vezetői a tanácsháza nagytermében találkoztak a Díszmenetben vonulnak fel a katonai egységek vendégekkel. Meghitt szavak­kal köszöntötték a. s . .iff ba­rátainkat Csek józs . úrási tanács vb-elnöke. - oviján László községi tanács. öle. pe­dig az emlékművet ábrázoló festményt ajándékozta a szov­jet katonák vezetőinek. Ilyen festményt kaptak néphadsere­günk katonái is, akik a ne­gyedszázada lezajlott győzel­mes csata egyik mozzanatát mutatták be nagyszerű felké­szültséggel. Külön elismerést érdemel Kovács István alez­redes,, aki a régi dokumentu­mok és a környék lakóinak visszaemlékezései alapján a gyakorlatot betanította és le­vezette, Hasonló elismerést ér­demel Bdrócz János őrnagy — az ő katonái hajtották végre a gyakorlatot Az ünnep fénye tükröződött a művelődési házban rendezett kiállításokon. Vértes Elememé igazgató érdeme, hogy a köz­ség fejlődését ábrázoló íény- képkiállítás, a járás faragói­nak, hímzőinek, .népművészei­nek — Papp Véneiéi kapós- szerdahelyi, Taranyi László somop'vjádi, Kocsisné Fóris Mária mágyaregresi lakos — munkái méltóan ábrázolták a járás lakóinak szorgalmát, te­hetségét. » Este ünnepi műsorban gyö­nyörködhettek a nagybajo­miak. Orosz és m/gyar dalok­nak, táncoknak, a két nemzet évszázados gyöngyszemeinek tapsolhattak a művelődési ház vendégei. A negyedszázados jubileumhoz méltóan ünnepel­te Nagybajom lakossága a köz­ség felszabadulásának történel­mi jelentőségű, 25. évforduló­ját ... Szalui László Szilárdan őrködünk hazánk biztonsága felett Felszabadulási ünnepség a Fegyveres Erők Klubjában Roham a harckocsik fedezete mellett­Rendőrök, tűzoltók, nyugdí­jasok töltötték meg tegnap dél­után Kaposváron a Fegyveres Erők Klubjának nagytermét. Mellükön kitüntetések, arcu­kon ünnepélyesség. A bíbor színű függöny közepén piros- fehér-zöld drapéria futott le a színpad aljáig, fölötte hatal­mas táblán ez állt: »-Dicsőség á felszabadítóknak és a dolgozó magyar népnek a 25. évfordu­ló alkalmával.« Az elnökségben helyet fog­lalt Böhm József, a megyei ta­nács vb-elnö- ke, Róna Imre, az MSZBT me­gyei elnöke, Il­lés Dezső or­szággyűlési képviselő. a megyei párt-vb tagjai, dr. Ha­lász János me­gyei főügyész, Zsák Ferenc megyei mun­ka sörparancs­nok, dr. Egyed Dezső alezre­des, megyei tűzoltóparancs­nak, dr. Feny­vesi János, a Közalkalma­zottak Szák­szervezetének megyei ti tkára, Rostás Károly, a városi tanács vb-elnöke és az ideiglenesen hazánkban ál­lomásozó szov­Rövid idő alatt kialakult a fia­tal belügyi szervek olyan tekin­télye, hogy népi demokráciánk ellenséged nem érezhették ma­gukat biztonságban. Sok elv- társunk — országosan csaknem 250 — elesett az ellenség elle­ni harcban, a proletárdiktatúra védelmében. Munkánkat min­denkor pártunk, népi álla­munk iránti odaadással, a pol­gári lakosság egyre hatéko­tőmunka feltételeit dolgozó né­pünk számára — fejezte be be­szédét dr. Sólyom Gábor. Ezután Hollósi József Fel- szabadulási Jubileumi Emlék­érmeket nyújtott át, majd fel­olvasták a , belügyminiszter díszparancsát. Dr. Sólyom Gá­bor miniszteri kitüntetéseiket, jutalmakat adott át, s bejelen­tette, kit léptettek elő soron kí­vül. tet'raaMtok képviselői. Válla- nyabb támogatásával közre- A Noszlopy Gáspár Közgaz » b r „ tií L-rírlVP2P77.11 Is lati igazgatók, veteránok is részt vettek az ünnepségen, köztük dr. Molnár Győző egy­kori megyed rendőrkapitány, Dezső József, a szarkavári _ in­ternálótábor egykori vezetője. A magyar és a szovjet hím-" nusz elhangzása után Hollósi József őrnagy, az MSZMP So­mogy megyei BM-szervei bi­zottságának titkára nyitotta meg az ünnepséget, majd dr. Sólyom Gábor ezredes, a BM Somogy megyei Rendőr-főka­pitányságának vezetője, a me­gyei part-vb tagja emelkedett szólásra. Ünnepi beszédében fölelevenítette hazánk és So­mogy felszabadulásának króni­káját. — Mi, belügyesek is ott vol­tunk az új élet születésénél, hiszen a kommunisták .első feladata között szerepelt az új, demokratikus rendőrség meg­szervezése. Munkások, parasz­tok, haladó értelmiségiek tag­jai vettek részt — viszonylag gyenge fölszereléssel — a köz­rend, a közbiztonság előtt álló feladatok végrehajtásában. Hő­siesen, egymás után számolták fel a bűnöző csoportokat, a nyo­mor. az infláció váraszódéit. A közrend, a közbiztonság meg­szilárdításában részt vállalni kezdettől fogva bátor helytál­lást, áldozatvállalást jelentett. működésével végezzük. A töb­bi fegyveres testülettel együtt­működve szilárdan őrködünk hazánk biztonsága fölött, biz­tosítva a nyugodt, békés épi­dasági Szakközépiskola irodal­mi színpada színvonalas mű­sort mutatott be, majd foga­dással fejeződött be az ün­nepség. Kiállítás, utca névadó, szellemi vetélkedő Nagyatád felszabadulasa 25, évfordulójának tiszteletére Volán-expresszek, menetrend . A darabáru-szállítás tapasztalatairól NAPJAINKBAN, amikor a sebesség szerepe világszerte egyre nő, a fokozódó árucsere nemcsak biztonságos, min­den igényt kielégítő lebonyo­lítást, hanem gyorsaságot is követel. Kevés olyan hely akad, ahol nem járnak ilyen vagy olyan céllal autók, meg­rakva nyersanyaggal, félkész és késztermékekkel, vagy köz­vetlenül a fogyasztást szolgáló árufélével. A vasút teljes ka­pacitása az év nagy részében le van kötve, s ha a vállala­tok nem rakják ki időben a vagonokat, krónikussá válhat a vagonhiány. Szerte a vilá­gon sokat foglalkoznak a szál­lítás — akár vasúti, akár köz­úti — korszerűsítésével, s bár különböző utakon, de minde­nütt megindult a modernizá­lás. Hogyan lehet korszerűsí­teni a szállítást? Egyrészt új, nagyobb teljesítményű szállí­tóeszközök beszerzésével, más­részt a meglévő lehetőségek ésszerűbb kihasználásával; a helyes arányok kialakításával I és a jó szervezéssel Így tűzték napirendre a darabáru-szállítás átszervezé­sét is. Nemrég erről tanács­koztak Tartán. a közlekedési tárca, a KNEB. az Autóközle­kedési Tröszt és a MÁV kép­viselői. 1966-ig külön-külön foglalkozott darabáru-szállí­tással az AKÖV és a vasút. Jellemző, hogy eddig az idő­pontig 1041 darabáru-forga­lomra megnyitott vasútállo­más volt, ebből csupán 174 állomásról szállították a kül­deményeket házhoz. A többi helységben a fuvaroztatóknak kellett gondoskodniuk külde­ményeik szállításáról. 1966-tól fokozatosan megszervezték az áru házhoz szállítását: itt természetesen bekapcsolódott az Autóközlekedési Tröszt is. Ma már 3403 települést, szol­gálnak ki a rendszeres da­rabárus járatok, egyaránt ki­elégítve a vállalatok, intézmé­nyek és a magánfuvaroztatók igényeit — Milyen tapasztalatokkal szolgált az elmúlt négy év? — kérdeztem dr. Bors Istvánt, a 13. számú AKÖV forgalmi igazgatóhelyettesét. — Megteremtettük annak feltételét, hogy továbbléphes­sünk. Országosan Mépült a postai darabárus tájékoztató szolgálat Sok helyen — a ki­sebb tételű áruszálli'tmányok miatt — autóbuszhoz csatla­kozó, egy- és kéttengelyű da­rabáru-szállító pótkocsik be­állítására került sor. így a rendszeres járatokat is men­tesítettük a kitérőktől. Vo- lán-expressz járatokat is in­dítottunk. Jelenleg három köz­lekedik Nagykanizsán át Za­laegerszegre, Saekszárdra és Pécsre. Elkészült egy darab­áras menetrend is, melyben az ország összes járatának adatai megtalálhatók. A fu- v-arbei elöntések megkönnyíté­sére és a gyors lebonyolítás érdekében megszerveztük. a Volán Utazási és Szállítmá­nyozási Irodát. Kiépült a hír­közlő hálózatunk is. Ahhoz ugyanis, hogy a gépkocsik ne fussanak üresen, mindig tájé­kozódnunk kell, van-e vissz­áru ott, aihavá a kocsi indult Telexgépek és URH-adó-ve- vők biztosítják a gyors infor­málódást. A FELTÉTELEK tehát adot­tak: az AKÖV új osztályba léphet Miniszteri döntés ren­delkezik arról, hogy 1971. ja­nuár 1-től a darabáru-fuvaro­zást teljes jogkörrel az Autó­közlekedési Tröszt veszi át Természetesen továbbra is együtt dolgozóik a MAV-val és a postával, de a jövőben mint egyedüli gazda szervezi, irá­nyítja, ellenőrzi, és felelőssé­get vállal a megbízható, gyors szállításért Cs. T, 1945. március 31-én közölte a Somogvország a hírt, mely szerint több más somogyi köz­séggel együtt Nagyatád is fel­szabadult március 29-én, Az évfordulóra méltóképpen fel­készültek az atádiak. Fellobo­gózták a házakat ünnepi díszt öltöttek az utcák. Az Ady Endre Gimnázium tanulói már hónapok óta készültek, és a felszabadulási évforduó he­tében osztályfőnöki óráikon mutatták be emlékműsoraikat. A községi KlSZ-bizottság szombaton délelőtt ünnepi ülésen emlékezett meg a nagy sorsfordulóról. Szabó József KISZ-titkár mondott emlék­beszédet. Vasárnap délután a Fegyveres Erők Klubjában ti­zenegy gyermek névadóünnep­ségére került sor. Az újszülötte­ket nemcsak a névadók, ha­nem az úttörők is köszöntöt­ték. Ugyancsak a FEK-ben nyűt meg a község 25 éves fej­lődését dokumentáló kiállítás is, amelyet a Gábor Andor Járási Művelődési Központ rendezett A korabeli fotókon látni lehetett azt a pusztítást, amelyet a háború végzett a község házain, a többi fotón az épülő-szépülő járási szék­hely elevenedik meg a láto­gatók előtt Az évforduló estéjén disz- ünnepséget rendeztek. Dr. Pohl István, a községi tanács vb-elnöke mondott ünnepi beszédet, majd a zalaegerszegi művelődési központ Zäla Táncegyüttese adott műsort. Hétfőn délelőtt az úttörő­csapatok rendeztek emleJíün­nepséget Délután két órakor a Baross utcát Április 4. utcá­nak neyezték el. Kovács János, a községi tanács vb-titkára emlékezett meg a felszabadu­lásról elmondta, hot''' ezen az utcán vonultak keresztül a felszabadító szovjet csapatok 1945-ben. Az emléktáblán ez áll: »Ezt az utcát Nagyatád, község lakossága felszabadu­lásának 25. évfordulóján ne­vezte el.« Az eseménysorozat befeje­zéseképpen a FEK-ben fel- szabadulási vetélkedőre került sor. A fegyveres erők képvi­selői, az üzemek és a KISZ- szervezetek csapatai mérték össze tudásukat. A kérdések többsége a község felszabadu­lásával és fejlődésével volt kapcsolatos. A vetélkedő — melyet dr. Várady György, a televízió munkatársa vezetett — részvevőinek a kaposvári Csiky Gergely Szánház művé­szei adtak magas színvonalú irodalmi műsort. A község fél­szabadulásának évfordulójára rendezett ünnepségsorozat Hamvas János járási tanács­elnök-helyettes ' zárszavával ért véget D. S, Országosan megkezdődött a tavaszi vetés A tavasza vetés két—négy­hetes késéssel március utolsó napján országosan megkezdő­dött. A mezőgazdaságnak ked­vezett a húsvéti időjárás. Napsütésből ugyan több is elkelt volna, de jól jött a sze­les, száraz idő, amely sok he­lyen felszárította a földeket A kiszikkadt talajra a legte helyen már rámehetnek traktorok és a mezőgazdái gépek. A belvízhelyzetre is jc konyán hatott a friss márt végi szál: »az égi szivatt: legalább annyi vizet szipp tott fel, mini a gépak.

Next

/
Thumbnails
Contents