Somogyi Néplap, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-17 / 89. szám

Ljudmilla Kunyeckaja: LENIN OOLGOZdSZOBáJÚBAN Lenin és Lunacsarszkij a »Munka felszabadítása« emlékmű leleplezésekor, 1920-ban mindnyájan' izgatottak vol­VI. Egy csokor virág Lenin a világ kommu­nistáinak; elismert vezetője, a III. Kommunista Intemacio- málé megalapítója volt. Eb­ben a szerény dolgozószobá­ban megfordult a nemzetközi munkásmozgalom sok képvi­selője, s a találkozás vé­gigkísérte őket életútju- kon. Járt itt Marcekie Ca- chin, Gaston Montmovis- son, Ernst Thälmann, Wilhelm Pieck, Klara Zetkin, Kun Bé­la, Szamuely Tibor, Vaszil Kolarov, Georgi Dimitrov, Jan Olbracht, Antonin Zápo- tocky, John Reed, Robert Maynor, Szén Katajaima, Szu- he Bator és sokan másoik. Le­nin, aki jóindulatú és türel­mes ember volt, elvi kérdé­sekben soha nem engedett. Egyenesen, nyíltan, személyre való tekintet nélkül bírált de soha nem volt kicsinyes. Bármilyen élesen vitázott is, ellenfele1 mindig érezte, hogy Vlagyimir Iljics tiszteiéiben tartja véleményét, de megvé­di azokat az elveket, amelyek helyességéről meg van győ­ződve. Köztudott például, hogy »A baloldaliság mint a kom­munizmus gyermekbetegsége« című könyvében élesen bí­rálta a brit kommunista párt vezetőségét, elsősorban Wil­liam Gallachert Amikor a Komintern II. Kongresszusán találkoztak, 1920-ban, Lenin meghívta otthonába. Hossza­san beszélgettek, vitáztak, ki­ki védte álláspontját. S amikor Gallacher 40 év múlva ismét fölkeieste Le­nin lakását, a kis ebédlőben izgatottan megszólalt: »Igen, itt. találkcfetúnk, s ma is em­lékszem minden elhangzott szóra«. A látogatók könyvébe a következőket jegyezte be: »Mostani, 1960-as látogatásom visszaidézte 1920-at, amikor Leftin, az októberi forradalom által mozgásba hozott, a vilá­got megváltoztató erők vezére kigyógyított »gyermekbeteg­ségemből.« W. Gallacher, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának elnöke, 1960. július 20.« Lenin, aki az elvi vitákban szilárdságra nevelt — megen­gedhetetlennek tartotta a személyeskedést, hiszen nem lehetnek ellenségek azok, akik egy célra tették fel életüket. Fritz Heckert mondta el a KomiTitern III. Kongresszusán történt esetet. Klara Zetkin határozottan bírálta a német- országi kommunisták egy cso­portjának helytelen álláspont­ját. Ehhez a csoporthoz tar­tozott Heckert is. Ä vita he­vében kölcsönös sértések is elhangzottak. Másnap volt Klara Zetkin születésnapja, s barátai Heckert kérték meg, hogy köszöntse fel. Kategori­kusan visszautasította azzal, hogy Zetkin támadta őt. Vla­gyimir Iljics is beavatkozott: »Heckert elvtárs, ön Német­országban helytelen politikát folytatott, ezért önmagára ha­ragudhat. Klara elmondotta, hogy rosszul politizál. Lehet, hogy talán nem volt megfe­lelő minden szava, de tegnap ön is élesen és igazságtalanul támadta őt. Simítsa hát el ma az egészet egy csokor virág­gal.« »Megtettem mindent. ami tőlem telt — folytatta He­ckert. — Klara megköszönte a gratulációt, átvette a virágot is, de szemével majd felfalt. Amikor visszamentem a he­lyemre, Lenin tréfásan meg­szólalt: na, úgve minden rendben volt...« A feszül tséget Lenin mindig azonnal megérezte és időtxen feloldotta azt egy tré­fás megjegyzéssel, mosollyal, "áratlan kérdéssel. Antonin Zápotocky csehszlovák elnök 1956-ban hivatalos látogatást tett Moszkvában. A Kreml- múzeumban járva fölidézte, amikor először találkozott Le­ninnel. 1920-ban történt, tak, némán fogtak kezet Le­ninnel, aki zavarukat iátva hirtelen megkérdezte: »Mond­ják, elvtársak, Csehországban még mindig szeretik a szilvás­gombócot?« Eltűnt a feszült­ség, mindenki nevetett, s egy csapásra közvetlen, nyílt be­szélgetés alakult lei. Az is előfordul, hogy szem­tanúk igazítják helyre a sok éve lezajlott eseményekről ki­alakult, biztosnak hitt képet. A Lenin látogatóinak nevét tartalmazó könyvben például ez állt: »1922. október 4-én Lenint felkereste A. Gramsci«. Amikor vendégeket kísértünk a múzeumba, rendszerint ezt is megemlítettük. Az Októberi Forradalom 50. évfordulója alkalmából olasz veteránkül­döttséget kísértünk. Itt is el­hangzott ez a mondat. A múzeum munkatársát azonban halkan félbeszakítot­ta a vendégek egyike: »Ez té­vedés, Gramsci nem találko­zott Leninnel«. Ugyancsak oroszul hozzátette: »Engedje meg, hogy bemutatkozzam, Umberto Terraccini vagyok. Háromszor találkoztam Le­ninnel, egyszer itt, a dolgozó- szobájában, kétszer pedig la­kásának ebédlőjében. A titkár feljegyzése nem pontos. Gramsci valóban ezen a na­pon akarta felkeresni Lenint, de megbetegedett és kórházba vitték, később pedig mérnem volt mód a találkozásra. Gramsci egész életében saj­nálta ezt.« (Folytatjuk) Melléfogtam mikor leálltam a meló­val, azt hittem, hogy végre kivágnak a gyárbó1 Azzal kezdtem, hogy csök­kentettem a normámat. Nem sokkal, csak 40—50 százalék­kal , anli azért már úgy álta­lában szemet szúr. A műve­zető ''árom napig úgy keren­gett ~:öröttem, mint kém- bolyí ■ a laktanya felett, az­tán a váltamra tette a pracli- ját. Na, mondom, most be­vagdos nekem, és máris szed­hetem a cuccom. — Maga áttért a minőség­re, szaktárs... — mondja. — Én is azt vallom, hogy keve­set, de jót. Szóval, ezzel nem mentem semmire. Másnap fuserálni kezdtem. Minden harmadik darab se­lejt. Láttam, ahogy a mű­vezető ■ mond valamit az üzemmérnöknek. Az halfgat- ta, de olyan mogilletődve áV.t ott, mint kecske a növényvé­delmi kiállításon. Egy lépést nem tett felém. Pedig előre készültem, mit mchidok majd neki, hogy még pipásabb le­gyen. Ebből sem lett semmi, maradtam a helyemen. Szem­mel láthatóan levettek a na­pirendről. A művezető később mégis aktualizálta magát. Egy ideig sompolygott mögöttem, mint rongyszedő a divatbe­mutatón. Aztán mellém állt, és úgy figyelte, hogy mit csi­nálok, mint aki a kádban ta­nulmányozza az óceánt. Vég­re megszólalt: — Magának rossz a gépe, szakikám, ha nem tudná ... Azzal hívta a szerelőt. Szét­dobták a masinámat, mert csak azzal lehet baj, ha eny- nyit fuserálolc, én, aki az utóbbi időben csak minőséget adtam. Mondom egyik nap a rnü­vezetőnek: — Idefigyeljen, szaktárs, volna egy újításom. Feltalál­tam a mélyhűtött szandált kánikulára. Nem tenne el et­től a géptől? Szeretném ma­gam átképezni ablakmosónak. A szakinak fülig nyúlt az etetője, s azt mondja nekem, maga a haverom. Három hó­napja hirdetjük az újságban, de egy szál ablakmosó még nem jelentkezett, maga az első. Hát erre csúnyán ráfáztam. Egy blama az egész. Belát­tam, hogy a helyzetem most már olyan védhetetlen, mint a vásárlók érdeke. Égy teljes hétig úgy kóvályogtam egy vizes vödörrel meg egy ab­lakmosó ronggyal, mint újonc a világűrben. Az ablakot meg­utáltam, még ki se néztem rajta. Gondoltam, majd csak észreveszik. Már azt hittem, hogy befutok, kezdtem ma­gam úgy érezni, mint egy kis­regény ötszáz oldalon. Éjsza­ka aztán kitört a balhé. Olyan zivatar lett, hogy mire reggel bementeni, fénylett az üveg Egész nap tifrtem -a fejem, míg rájöttem, hogy van még egy dobásom azzal a vödör­rel, ha felhúzok a művezető kalitkájába, ami úgy lóg ott, mint a kuruckor hősei a mú­zeum falán. Szóval úgy dön­töttem, hogy onnan nyakon öntöm a műhelymémököt. Szereztem vagy öt sörös- korsónyi mosogatóiét a kony­háról. aztán fel a kalitkába, mintha az üvegfalat mos­nám. Úgy ráborítottam a mér­nökre azt a moslékszerű mo­sogatóiét, hogy a vödröt is a. művezető akasztotta le a fü­léről. Még aznap felvették a jegyzőkönyvet, hogy üzemi baleset, ilyen előfordul. Majd fizet a biztosító. Álltam ott. mint munkám melléktermé­ke. Biztattak, hogy ne szív­jam mellre, nem kell min­denből nagy ügyet csinálni. Erre már én is bepipultam. Elhúztam a csikót a szerelő- csarnok másik sarkába, és le­ültem egy ládára. Ott gub­basztottam váltásig. Utána egy műszakot lenyomtam a WC-ben. Másnap egész dél­előtt főztem^ a tyúklevest az állami konnektoron. Úgy ku­porogtam a fazék előtt, mint az angyalok a bazilikán. Egy­szóval leálltam. Éppen kanalaztam a tyúk­levest, amikor hívták hozzám Dunántúli színházak találkozója, A Musza Dag negyven napja A Győri Kisfaludy Színház bemutatója M egint egy híres regény­nek »betelt tehát a sor­sa«: színdarab lett a Musza Dagból is. Werfelnek ebből a csodálatos prózai hős­költeményéből, amely oly utá­nozhatatlan erővel idézi föl egy tragikus sorsú nép, az örmé­nyek pusztulását Törökország­ban, ' az elsp világháború esz­tendeiben. (Az akkori, mester­ségesen szított török soviniz­musban a mindenkori soviniz­musok tükörképét tartva elénk.) Musza Dag a Szíriái tengerparton álló szent hegy, ahová Gabriel Bagradjan és ötezer embere a nyomorult elhurcoltatás elől visszavonul — hogy egy másfajta, de most már hősies pusztulás részese legyen —, az elszántság, a bá­tor ellenállás szimbólumává lett az író tolla nyomán. S hozzá éppen olyan időpontban, amikor az effajta bátorságra valóban nagy szükség kezdett lenni: a harmincas évek ele­jén. Musza Dag hegye ily mó­don a későbbi valóságos ellen­állási hősköltemények élőké­pe lett: a Westerplattéé és Le- ningrádé; Dunquerque-é és Varsóé. Megelevenedett tehát a re­gény. életet nyertek jól ismert szereplői, hogy dramatizált formában juthasson el a törté­net olyan százakhoz és százak­hoz is. akik nem ismerték még Werfel világhíres könyvét, és csak ezután — talán éppen a színdarab nyomán — fogják megszeretni. B etelt azonban a regény sorsa abból a szem­pontból is, hogy (mint minden színpadi drama- tizáció) szükségképpen sze­gényebb és kisszerűbb is lett, amikor a szín­padi történet szerény három órájába zárták. Az adaptáló Török Tamás, ugyan gondosan megkereste a történet kulcs­pontjait, ám a nagy ívű és ere­dendően epikus sodrású cse­lekményből egyszerűen nem is tudhatott egyenértékű drámát csinálni. így egy látványos és nagv iramú, de lényegében drámaiatlan színpadi krónikát kaptunk, amely nélkülözni volt kénytelen a regény szép leíró részeit (és ezzel a líraiságot). Anélkül, hogy ezt bármi más­az üzemorvost, és egyenesen bekísértek a munkapszicho­lógushoz. Játszottam az eszem előtte. Rángattam a fejem, mint néző a pingpong-rang­adón. Áz meg hegyezte a ce­ruzáját. Na, mondom, végre kapok egy flepnit. Aztán oda- . lép hozzám ez a piszokmó­kus és azt mondja nekem: — Fel a fejjel, apuskám! Nincs itt semmi baj, az egész csak átmeneti letörés. A nagy hajtásba kikészültek az ide­gei. I Kaptam két hét beutalót az idegszanatóriumba. El is fogadtam, mért láttam ma­gam a ' szemközti tükörben. Ügy mutattam, mint vereseg az eredményjelző táblán. Itt a szaniban most elég jól érzem magam. Pedig nagyobb szükségem lenne arra, hogy kivágjanak, mint egy falat kenyérre. Ez ugyanis a 23. munkahelyem. Eddig még mindig magam léptem ki. De ha ez így megy tovább, olyan leszek, mint védjegy a babgulyáson. A vé­gén lelepleznek. Itt az ideje, hogy valami alibim nekem is legyen. Ha ez lenne, a követ­kező munkahelyen már rá se rántanék. Kinyomhatnám a mellvédöt, aztán magyaráz­hatnám a fejnek, hogy haver, én stabil tag vagyok. Dehogy váltok én munkát, ha nem személyileg bosszúinak meg. Mert olyan vagyok, ahogy üt lát. Értse meg, apafej, én nem bulizok, nyugodtan fel­vehet. Engem kirúgtak ... Kerekes Imre sál pótolni tudta volna. A lassú folyamatok epikus-szép ábrá­zolása — például a Bagradjan hőssé válásáé vagy az örmény- ség, az ezerfelől összejött tö­meg eggyé forrásáé — átadta a helyét azoknak a motívu­moknak, amelyek pillanatnyi feszültséget kínáltak, és ez nem volt mindig szerencsés. Mert így a magánérdekű csa­ládi konfliktusok — a gye­rek elvesztése, a feleség hűt­lensége — váltak hangsúlyo­sabbá, óhatatlanul kissé leszű­kítve a történet jelentéskörét. Végül is egy romantikus histó­riát kaptunk itt — akárha egy Jókai-dramatizálást láttunk volna — a műfaj minden eré­nyével és hibájával. Egy romantikus hősi króni­kát rendezett Várady György, tiszteletreméltó bátorsággal vállalva a műfajt. A színpadon megvalósíthatatlan tömegjele­neteket harsánysággal és moz­galmassággal pótolta. Ez való­ban csak pótlás volt. mert né­hol tényleg csalt zajosabbá tette a produkciót ahelyett, hogy feszültebbé tette volna. Csupán néhány igazán szépen eltalált színpadi pillanat kár­pótolt ezért: a babonás állat- áldozaté, a zsivány Kilikjan megszelídítéséé, az örménység eskütételéé. És kárpótolt Szo- kolay Sándor diszkrét, de at­moszférateremtő kísérőzenéje is. A Kertészeti és Parképítő Vállalat siófoki központi ker­tészetében most először folyik szegfű termesztése. Mint azt Kiss Béla igazgató elmondot­ta, a jövőben több vágott vi­rágot akarnak árusítani. Nap-- jainkban a szegfű, a tulipán, a jácint és a frézia a »sláger«. Ezeknek a virágoknak egy ré­sze üvegházban található, de például a tulipán különféle színekben pompázik a szabad ég alatt is. A karcsú virágok látványa magával ragadja a szemlélődő, gyönyörködő em­bert. Sokan szeretjük a virá­got. Ezt mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy csupán márciusban 522 000 forint for­galma volt a vállalat tíz vi­rágüzletének — ebből nyolc bolt Somogybán van. A győri színház vendégeként Nagy Attila játszotta a fősze­repet. Igazi hősi aLkat: meg­jelenésében is, orgánumában is kiválóan alkalmas rá, hogy egy rokonszenves népvezér figurá­ját megelevenítse. Ugyanakkor romantikus alkat is, csupán a direktebb hatáskeltéshez von­zódik: a bonyolultabb konflik­tusokban és a drámai nagyje­lenetekben alakítása már hal­ványabb. A két női főszerepet Herendi Mária és az ugyan­csak vendég Magda Gabi ját­szották, rokonszenvesen és korrektül. Egy-egy kiváló epi­zód megformálásával feltűnt Patassy Tibor és S. Tóth Jó­zsef, de jó volt Korándy Dé­nes, Bajka Pál és Mester Jánós figurája is. N em volt tehát tökéletes előadás a győri színházé (csak ebben az évad­ban is láttunk ott több olyan produkciót, amely ennél kü­lönb), mégis figyelmet és ér­deklődést keltő vállalkozásnak bizonyult a hatalmas Werfel-' regény daramatizációja. Ha csak néhány tucat olvasót arra( indít, hogy kezébe vegye a könyvet, ha csak néhány tucat nézőben is felébreszti a szo­lidaritásnak azt az érzését, amely az életükért küzdő ör­ményeket fűtötte — már el­érte célját. A vállalat dolgozói már ja­vában munkálkodnak — fő­ként a Balaton partján — a parkok szépítésén. Balaton bog­láron és Balatonlellén még dolgoznak, Szántódon már végeztek, s befejezés előtt áll Lepsényben is a körülbelül egymillió forint értékű munka. Hamarosan Tihanyban fognak hozzá a parkosításhoz. Sokat segítenek a különbö­ző munkákban a fiatalok. A vállalat KISZ-szervezete a múlt vasárnap kommunista vasárnapot tartott: a lányok és a fiúk a virágkertészetben fog­lalatoskodtak. Élénk szakmai érdeklődésükről, munkájuk alapos ismeretéről tanúskodik, hogy a vállalat KlSZ-szerve- zete az országos szakmai ve­télkedőn a harmadik helyet szerezte meg. Lukaosy András Virágok a szélben SOMOGYI NÉPLAP Péntek, Mi április 11 l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents