Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
Ne törjük meg a fiatalos lendületet! VITA Julia,a k<őnő Vendégünk volt Általában igazinak tartom azt, hogy a tapasztalat az élet, a munka minden területén nagyon sok előnyt jelent. Ha a fiatal gépész elszalad a »viölinkulcsórt«, az semmi esetre sem jelenti azt, hogy a tapasztalt munkás — aki a beugratás mestere is •— képes lerajzolni egy csavarmenet átlós keresztmetszetét. Talán ez a példa sem helyénvaló, de meghatározhatja azt, hogy a tudás és a tapasztalat elválaszthatatlan a jó munka, a jobb munka érdekében. Ügy vettem észre, hogy a fiatalok az élet minden területén meghajlanak a munkában szerzett tapasztalat előtt, és igyekeznek ellesni a fogásokat. Ha nem mutatják 'nekik, akkor megszerzik a tudást. Közös ügy, hogy azokat a fiaitálokat, akik majdan átveszik a stafétabotot, együtt készítsük fel a jövő feladataira. Jó alapról induljanak a fiatalok — ebben kell segítséget kapjanak a felnőtt társadalomtól, a tapasztalt nemzedéktől- Ha a harmincadik évhez közel álló KlSZ-titkárt gyereknek nézik, akkor mikor és milyen módon kívánják átadni néki a tapasztalatokat? Nem hiszem, hogy egy forradalmi és munkástapasztalatokkal fölvértezett nemzedék eredményeinek továbbvitelében a »tanuljon meg a maga lálbán élni« elv érvényesül. Egy fiatal azzal, hogy becsületesen A z urbanizáció és a »fa- lubokrok« fejlődése azt is magával hozta, hogy a továbblépésre alkalmatlan települések, aprócska elzárt falvak, távol eső tanyák a művelődés szempontjából sok helyütt még fehér foltok. Az . ilyen helyeken élőkkel együtt a tanító is missziót tölt be, ha lelkiismeretesen áll katedráján. És ha törődnek az itteni emberekkel, akkor azért a pedagógus sincs egyedül, segíthetik őt és a tanya, kis település Lakóit a népművelők, ismeretterjesztők, akik ugyancsak fontos feladatot látnak el. Más a helyzet azonban ott, ahol az ismeretterjesztésnek »csak« részfeladatai vannak, s ez a munka beleépül, beleépülhet az adott közösség általános művelődését elősegítő tevékenységbe. A tv, a színház, a könyvtár, a mozi, a művelődési ház, a klubok mellett így is jelentős szerepe van az ismeretterjesztésnek, mert »a még« hiányzót igyekszik pótolni. Helyesen: a közösség művelődési igényére támaszkodva már. És ebben az esetben nem beszélhetünk »általános« ismeretterjesztésről (mindenkinek, mindenről), mellyel még naponta találkozhatunk éppúgy, mint a korszerű, differenciált, kisebb közösségnek szóló, előre megtervezett ismeretterjesztő előadássorozatokkal. A kisebb csoportok kialakítása azért is célravezetőbb út, mert tartalmában igényesebb programot állíthatunk össze nekik, de a spontán hallgatókból is így nevelhetünk tudatos hallgatókat. Éppen ezért nagyon fontos, ho^gy megfelelő irányítója legyen az ismeretterjesztő előadások szervezésének. Egy jól körülhatárolt közösség előtt, mondjuk egy ipa- ritanuló-kollégiumban, munkásszálláson az előadó abban a »biztonságban« érezheti magát. hogy itt nem neki kell megtennie az első lépéseket azért, hogy a hallgatókat bevonják a művelődésbe. És ez nem kényelmi álláspont, hanem a közös feladatok ismeretében az ismeretterjesztő, a népművelő követelménye is az adott közösség vezetőivel szemben. Nem a közösség egyes tagjait illeti a vád olyantanul, eredményesen, elvégzi . a középiskolát, már bizonyít. Az ifjúság nagy többsége be- | csületesan helytáll a tanulásban és a munkában. Ne törjük hát meg a fiatalos lendületet. Adjunk lehetőséget a bizonyításra. A szellemi érték ma gazdasági érték. És a legmodernebb technikát a fiatalok kezelhetnék, ha megbíznának bennük a felnőttek és segítenék őket a tapasztalatukkal. Kell-e szebb példa erre, mint katonafiatal járni: becsületes helytállása a modem technika mellett. A fiatalok ma többszörös tudással kerülnek ki az általános iskolák, a középiskolák és egyetemek padjaiból, mint apáik. Van-e jog — lelkiismereti jog —, mely nem ismeri el a tudásba vetett bizalmat? És ha mégis, a felelősség a KISZ magánügye? Van-e határ? Nincs. Mert a feladat közös: a szocializmus teljes fölépítése. Ha a termelőszövetkezeti vagy üzemi KISZ-alapszervezet a termelést segítő tevékenységéről tárgyal taggyűlésén, a gazdasági vezető miért nem képviselteti magát a taggyűlésen? Pedig sokszor éppen az üzem gondjairól, megoldásáról tárgyalnak »a» gyerekek«, hogyan lehetne segíteni, enyhíteni a problémákon, hogyan jobban és hogyan többet. Közügy, hogy a KXSZ-szervezet megvalósíthassa céljait, hogy a társadalom asztalára tehesse a kor, ha mégis úgy érzi az előadó, hogy az ő kezében van itt letéve most minden... Negyven, ötven percre... A sebtében összekiabált hallgatóság — anélkül, hogy tudná, miért kell ott ülnie az előadóteremben, és miről is lesz szó — lelkiis- meretfurdalást keli, hogy keltsen az ismeretterjesztőben. Egyrészt, mert ő most »zavarja« ezeket az embereket, másrészt a tudomány komolyságával találja szemben magát. Kínos percek. Lehet, hogy olyan emberek is ülnek vele szemben, akik először hallgatnak »TIT-előadást«. És most is csak azért, mert »küldték« őket. Ha csak a szemük sarkával is az előadót figyelnék... De nem. Nincs meg a kapcsolatteremtés lehetősége. A hallgató elzárkózik ettől ilyen esetben. De lehet, hogy el is Ariasztottuk« attól, hogy ezután önként hallgasson TIT- előadást. Előfordulnak ilyen, esetek? Sajnos, igen. És még csal: nem is az a.baj, hogy kedvét vesztheti az előadó. Ha, igazán feladatának tekinti az ismeret- terjesztést, nem köszön el. Ügyünket éri kár, mert mind több embernek szerelnénk biztosítani az állandó művelődés lehetőségét. És tegyük hozzá színvonalasan. Megtartsa-e olyankor előadását az ismeretterjesztő, amikor azt tapasztalja, hogy összekiabált hallgatósága kapcsolat hiánya miatt nem gazdagodhat új ismeretekkel? E '” s elmenjen-e szó nélkül a jelenség mellett anélkül, hogy »megbeszélné« az esetet az »illetékesekkel?« Az ismeretterjesztő előadások tekintélyének védelméért ilyen esetben el is maradhat az előadás. De éppen az ismeretterjesztő előadások tekintélyének érdekében, a további hibák elkerülése miatt, meg kell beszélni az ilyen esetet a rendező szervvel. És erre kevés a TIT előadói űrlap hátulján a rubrika az előadás szervezésének észrevételezésére. A TIT-előadást kérő intézmény feladatát végső soron nem vállalhatja az ismeretterjesztő, de igenis ráébresztheti arra. Horányi Barna maga »kicsivel többjét«, önmaga jövőjét. Hol nyerheti meg a KISZ a mozgalmon kívüli fiatalt a becsületes alkotó munkának, hol oktathatja, nevelheti a KISZ- tagot a szervezeti élet alapvető szabályainak megtartására, politikai meggyőződésre! A jól fölszerelt KISZ-klubokban, KISZ-helyiségekben. Az a véleményem, hogy az az alapszervezet, amelyik nem rendelkezik tartósan ezekkel a lehetőségekkel, a szervezeti élet, - politikai nevelés területén előbb-utóbb nagy nehézségekbe ütközik. Pedig ezek a jó munka alapvető feltételei. * A vitaindítóban föltett kérdés jogos: van-e olyan anyagi alapja a KlSZ-nek, hogy egyedül megoldja a helyiségek, kulturális és sportlétesítmények'építés-ét. Nincs és nem is lesz a felnőtt társadalom segítsége nélkül! Érdemes lenne fölmérni, hogy a legjobb KISZ-vezető, a legjobb propagandista milyen eredményeket tud felmutatni, ha az üzem öltözőjében, más esetben folyosóján tart taggyűlést vagy politikai oktatást Meggyőződésem, hogy nem képes elérni azokat az eredményeket amelyeket pedig egyéni felkészültsége alapján joggal elvárhatnak tőle. A fiatalok természetesen türelmetlenek, ez fiatalos lendületükből, . tenmiakarásukból fakad. Éppen, ezért érdemes odafigyelni rájuk. Harangozó Gyula marcali KISZ-titkár a camionban Négy kiállítást rendez a magyar könyvkiadás a közeljövőben külföldön: Moszkvában, Szófiában és Bukarestben a szabad Magyarország 25. évfordulója alkalmából szerepel reprezentatív gyűjteményünk, és a szovjet fővárosban, magyar anyag is helyet kap a Lenin centenáriumhoz kapcsolódó nemzetközi könyvbemutatón. Már összeválogatták a tárlatokra szánt könyvéket. Hatalmas ládákba csomagolva, kamionokban jutnak el a színhelyre a kötetek ezrei. Időben elsőként a nemzeti ünnepünkhöz kötődő Moszkvai kiállítás nyílik meg: március 27-én — Moszkva Uljanovszkaja utcájában, az össz-szövetségi világirodalmi könyvtár épületében. Mintegy 350 négyzetméter alapterületű helyiségsorban 1800 könyvet és körülbelül féLszáz művészi illusztrációt láthat majd a közönség. azajön a gyerek, odavágja a táskáját, aztán így szól: —■ Holnapra szerezzetek nekem egy rothadt almát. — Aha! Már jelentkeznek az irodalmi ambíciói — kacsintok a feleségemre. — És mi a témád? — fordulok a gyerekhez, majd oktatólag még hozzáteszem: — Vigyázz! A Teli Vilmost Schiller már megírta. — Hagyd! — szól szokott közvetlenséggel a csemetém. — Szó sincs itt Teli Vilmosról, még arról sem, hogy rothadt almát akarunk lelőni egymás fejéről. Az élővilág órára kell. Az alma betegségeit fogjuk tanulmányozni. A válasz azon nyomban kijózanított. Igaz, hogy a rothadt alma nem tartozik a ritkaságok kópé. De vajon itt, városon, honnan fogja annak a negyven gyereknek a jó édes apukája beszerezni a tudományos vizsgálathoz szükséges rothadt almát, mint taneszközt. Nálunk például nincs itthon. A boltban valószínűleg van, de a közröhej tárgya lennék, ha beállítanék egy rothadt almáért. Sőt, az is lehet, hogy amíg sorbaállnék a pénztár Amikor felállt, mindenki elcsendesedett a teremben. Egyszerűségével, őszinte szavaival belopta magát minden asszony szívébe. Legnagyobb hatást azonban a verse váltotta ki, amelyet a tolmácslány olvasott fej. »Vietnamon tűzorkánként fut a láng. Fojtsd el, nővérem! S nyújtsd ide kezed! örvénylő szörnyűség az atomvilág — Mindnyájunlcat egy végső cél vezet! A nők előtt nincs csak egyetlen üt Tapossuk el a szennyes háborút! Mint otthon, ugyanolyan* érzéseket váltott ki a fejkendős és .kalapos nénikből, fiatal lányokból a Nővéreinknek. Az utolsó hat sorát megkönnyezték. egyetértésüket kifejezve is ■'■*- megtapsoltál:. S nem csoda, hiszen az ismert szovjet költőnő nagyon sokat tud a háborúról, megismerte borzalmait, rengeteget szenvedett tőle. Tizenhét éves volt, amikor megkezdődött a Nagy Honvédő Háború, s rögtön jelentkezett a hadseregbe. Becsülettel végigjárta a frontokat. — Hol harcolt azokban az években, Julia? — A nyugati fronton, Belo- riussziában... — Magyarországon? — Nem. itt nem jártam... Én Rigában befejeztem a háborút Ápolónő voltam mindvégig. Retiküljéből vékony, kék verseskötetet húz elő. Az ő fényképe illusztrálja a címlapot. Nem sok időnk van. de azért átfutom a bevezetőt egy-két verset is elolvasok. — Ugye a háborúban átéltek azóta is visszatükröződnék a verseiben? — Természetesen nagyon meghatározzák ezek az élmények a lírámat.,, Nem lehet kitörölni azokat az éveket... Kinyitja hátul a kötetet. Ott sorakoznak az eddig megjelent versesköteteinek a címei: Katonaköpeny, Beszélgetés a szívvel, A frontról fúj a szél, Kor- társak, Velünk egy sorban meneteltél. Barátom, Ifjúságország, Visszatérsz. — Ez mindent megmond — jegyezte meg Julia Drunyina. A Latinka Művelődési Központ egyik irodájában beszélgettünk, ez is kérdezett valamit, az is. Julia tekintete azonban elkalandozott. Nyitva volt a másik iroda ajtaja, s nagyon jól látható volt egy méteres hajómodell a .szekrény tetején. — Ki az ott? Mindenki arrafelé fordult, akadt, aki a modellről inonsAlaturban előttaz egészségügyi állapotomért aggódó eladók telefonálnának egy megfelelő egészségügyi intézménynek, s a kijáratnál már várna Icát markos legény. A rothadt almát mégis be kell szereznem, hogy natúrban vizsgálhassák. Nem is tudom, hányadik osztályos korában tíz-tíz szem árpát, zabot, búzát és rozsot kellett vinnie az iskolába csemetémnek. És mindezt este nyolckor tudtam meg, hogy másnap reggelre kell. Persze, gondolhattam volna, hogy ilyenekre szükség lesz, s igazán beültethettem volna az erkélyünket a szükséges növényekkel. De hiába, ez a korszerű oktatás. A gabonamagvakat is natúrban kell vizsgálni. Másnap már hajnalban keltem, s a gabonafelvásárló vállalat kirendeltségén megkönyörültek rajtam. Megvolt az árpa, a zab és a búza is. Egy alkalommal sárgarépára és petrezselyemre volt szükségé Vértem is a fejemet, dott valamit. Julia megrázta a hátul megkötött szőke haját. S egyre határozottabban a falon függő képre mutatott. — Latínca Sándor — mondtuk végre. Mindent tudni akart róla, nagy érdeklődéssel hallgatta, amit hirtelenében elsoroltunk neki róla. — Járt már Magyarországon? — kérdeztem meg később. — Két évvel ezelőtt — Akkor is küldöttséggel? — Nem, a filmgyár hivott meg. Én fordítottam le oroszra Vas István verseit Révész György rendező Egy szerelem három éjszakája című filmjéA HlD, amely az országutat kötötte össze a sekély, víztelen árok túlsó partjára pottyantott buszváróval, fából készült: két, cambvastag- ságú rönk, rajtuk keresztben keskeny, de erős deszkák. Egy szer közülük kettőben meglazult vagy eltörött a szeg, talán a bejáró tanulók ugrándozásától. A naponként utazó felnőttel: rosszallóan amiért könnyelmű módon nálunk filodendron meg kaktusz burjánzik a cserepekben ahelyett, hogy előrelátó módon petrezselymet nevelnék a virágállványon, s ezzel is szolgálnám a korszerű oktatást. * Hirtelenjében fel sem tudnám sorolni, hogy mi minden kellett eddig a gyereknek, s mindez mennyibe került eddig. De a jövő miatt nem alaptalan a félelmem. Jó, jó, sárgarépát meg tojást azért tudok szerezni, sőt még zabot is. De mit csinálok, ha az oktatásunk már annyira korszerű lesz, hogy például egy kókuszdiót akarnak eredetiben vizsgálni. Még ha árva- lányhajat, hát egye fene, írok az Alföldre a sógoromnak, de sajnos, Ghánában egy fia rokonom sem él. Amikor még én jártam iskolába, maximum képeken, színes ábrákon mutatták be nekünk a tanultakat. — Bizony, bizony — sóhajtottam — én nem részesültem olyan korszerű oktatásban, mint a gyermekem. A rossz nyelvek szerint ez meg is látszik rajtam... Baloghy Zoltán — Tetszett a film a szovjet nézőknek? — Nagyon... Már indultak a szovjet vendégek, amikor megkértem Richter Zsuzsát, a tolmácsot, mondjon még Júliáról valami érdekeset. Ö kíséri két napja, biztosan tud valamit. Nagyon meglepett egy ténnyel: Drunyina — aki Moszkvában él — hamarosan nagymama lesz, a lánya huszonkét éves. állattenyésztési akadémiát végzett. A meghökkenésem azonban csak egy pillanatig tartott, hiszen Julia mondta: az ifjúság az;Äi emberi szívben örökre meg-nu ha nem vigyáz — mondogat-. ták. Lassacskán a híd állapota állandó témául szolgált a várakozó utasoknak. Valahogy így: — Na! Még mindig nem intézkedett a tanács? — Persze! Csak a nagyközségfejlesztési adót tudjál: beszedni! — • Hiszen csak jöjjenek ki a járástól, majd én elmondom, milyen hanyagság megy itt! Igaz, másról is szó esett a hosszabb, rövidebb várakozás ideje alatt, de a társalgás mindig a hídról indult. Innen aztán sokfelé ágaztak a szálak: — Akárcsak nálunk, az üzemben. Ott is már régen szóltunk a csoportvezetőnek... — De ez a hanyagság nemcsak itt a falu végén található, mert ha az ember bemegy a járási székhelyre... — Akiknek meg kellene látni, nem járnak erre, nem tip- ródnak a buszra várva! A két leszakadt hídelem volt tehát a kiindulás, de aztán messze kanyarodott a beszélgetés fonala, amely nemegyszer még a buszban is folytatódott: közéleti visszásságokra, üzemi hibákra, kereseti viszonyokra, egyéni sérelmekre, a bejárás gondjaira, a gyerekekre, apró kis pletykákra; az élét számtalan ki- sebb-nagyobb jelentőségű mozzanatára, területére. EGYIK REGGEL azonban ismét helyén találták a két deszkát. Senki nem tudta, ki javíttatta meg a hidat. Csak titkolt csodálkozással rápillantottak, aztán mintha mi sem történt volna, topogtak a busz megálló sárga teteje alatt. Senki nem szólt. Nem volt miről beszélgetniük. P. L. SOMOGYI NSPLAP im mánk» 13. A nem várt előadó nézegették: — Még valaki a lábát töri, marad. I ben. Lajos Géza A híd
