Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-12 / 60. szám

Körösi Csorna Sándor nyomában Nemrégen volt 150 éve annak, hogy elindult nagy út­jára Enyedről a kollégium egykori diákja, a lelkes fiatal tudós: Körösi Csorna Sándor. Mikor a Szentkirály utcán végighaladva Szeben irányába a Maros felé fordult »könnyű- szerűleg öltözve, mintha csak mezőre indulna frissülés vé­gett« — ahogy az egykori szemtanú leírta —, maga sem gondolta, hány ezer mérföld, hány égbe nyúló akadály, hány évtizednyi munka áll előtte... Napjainkban nemcsak képze­letben, hanem a valóságban is könnyű végigrepülni azt az utat, amelyet a magyar vándor a Marostól a Gangesz torko­latáig, a hazai havasoktól a Himalája lábáig megtett Míg a Moszkva—Delhi légi­járat gépe a Volga-vidék, a hajdani magyar őshaza fölött úszik velünk, jut időnk elgon­dolkozni a magyar tudós nem mindennapi vándorútján, élet­út ján... Valamikor ő is erre­felé alkart jönni: Odessza— Moszkva—Moutszk lett volna eredeti útiránya; ezért is ta­nult elindulása előtt Zágráb­ban és Temesvárod szláv nyelveket. Orosz földön élő nyelvrokonainkat is útba akar­ta ejteni, mielőtt eljut Kína határára, a magyarokkal ro­konnak tartott török nyelvű ujgurok földjére... Amikor 1819 novemberének végién a Vöröstorony-szorosnál hazája határát átlépte, maga sem sejtette, hogy nem jut el soha Bélső-Ázsiálba, hanem India földje lesz az, ahol — egy új tudomány úttörőiéként — a maga tudós hírnevét meg­alapozza. Napjainkban szinte órák alatt bejárhatjuk azt a távol­ságot, amelyet a magyar ván­dor minden segítség nélkül — Széchenyi szavával — »pénz és taps nélkül, de elszánt ki­tartó hazafiságtul lelkesítve« — gyalogszerrel, öszvér- és te­veháton, vitorláson, tutajon Enyedtől Calcuttáig több mint tíz évi viszontagság közepette megtett. De hát mi is volt az a nagy cél s az az erő, tudós lelkese­dés,- amely a magyar kutatót rendkívüli útjára elindította? Idestova két évszázada, a XVIII. század végén, nyel­vünk, népünk rokonságáról, eredetéről heves viták folytaik. Éppen kétszáz éve, 1770-ben jelent meg Koppenhágában, majd utána nemsokára itthon, Nagyszombatban, tudós ha­zánkfiának, Sajnovios János­nak nagy feltűnést keltő mun­kája, amelyben norvégiaá helyszíni följegyzései alapján a magyar nyelvnek a sarkvidé­ki nomád lappok nyelvével való rokonságát fejtegette. A könyvet a hazai kö­zönség vegyes érzelmekkel fo­gadta, akárcsak a tudós Qyar- mathy Sámuelnek néhány év­tizeddel később, 1799-ben Göt- tingeniben megjelent munká­ját, amelyben a magyar nyelv­nek már nemcsak a lappal, hanem a finnel, az észttel s a többi »finn eredetű«, • azaz finnugor nyelvvel való rokon­ságát bizonyította. A korábbi magyar nyelvtu­dósok :— így Körösi Csorna Sándor enyedi tanárai is — a magyar nyelvnek a keleti, ázsiai nyelvekkel: a perzsával, héberrel, törökkel való rokon­ságát tanították. A Háromszék megyei székely diák, aki 1815- tol 1818-ig a göttingeni egyé- tamen is bővítette tudását, végére akart járni a kérdésnek. Tizenhárom nyelv birtokában kelt útra, s úgy hitte, hogy egy esztendő leforgása alatt végé­re is járhat a vitatott kérdés­nek, s a megtalált igazság bir­tokában visszatérhet hazájába. A sors azonban más irányt szabott útjának: nemcsak föld­rajzi tekintetben, hanem a tu­dományok birodalmában is. Konstantinápoly alól, ahol az arab kútfők magyar vonat­kozású adatait akarta tanulmá­nyozni, a pestis miatt tovább kényszerült. Alexandriába ha­józott, hogy arab tanulmányait ott folytassa. A pestis azonban innen is továbbűzte. Vitorlá­son, gyalogosan, tevekaravá­nokkal érkezett meg 1820 ok­tóberének közepén Perzsia fő­városába, Teheránba. Innen Közép-Ázsiába, Kalet- Turkesztánba igyekezett, ahol szintén éltek a magyarokkal rokonnak tartott ujgur nép törzsed. 1967 márciusában, miikor a nagy tudós halálának 125. év­fordulóján Calcuttába utaz­tunk, egy kis részét mi is be­jártuk a nagy útnak. Átrepül­tünk Buhara (Bokhara) vidé­kén is. Voltaképpen ezen a tájon történt az első sorsszerű fordulat a magyar tudós életé­ben. 1821 novemberében ért ide, két évvel azután, hogy el­hagyta hazáját. A háborús hí­rek miatt azonban nem foly­tathatta útját, vissza kellett fordulnia. Az újabb kudarc azonban nem törte meg: Afga­nisztánon át India felé indult, hogy Kasmíron, majd La- dákhon át jusson el céljához: Belső-Ázsiába. Ezen az útján történt sors­döntő találkozása William Moorcroft angol kormánymeg­bízottal, akinek biztatására — eredeti tervét is szem előtt tartva — hozzáfogott az addig még csak hézagosán ismert tibeti nyelv és irodalom felku­tatásához. 1823. június 26-án keadte el munkáját a zanglai kolostorban, s emberfeletti ne­hézségek árán, igazi tudós ön- feláldozással gyűjtötte össze anyagát a ladákhi lámakolos- torokban. Delhi, Ágra, Benaresz érintésével 1831 májusában ér­kezett meg Calcuttába, ahol a Bengali Ázsiai Társaság szék­házában remetei elvonultság­ban nagy műveit sajtó alá ren­dezte. Mi is ezen az úton kö­vettük nyomait: óráik alatt té­ve meg ért az utat, amely neki hosszú heteket jelentett. A ház, amelynek csaknem tíz évig volt lakója, ma is áll Calcuttában: a Parik Street 1. sz. alatt Az Ázsiai Társaság könyvtára, a világ egyik leg­híresebb keleti könyvgyűjte­ménye, ma már a szomszédos új épületbe költözött, de a régi székház ott áll ma is, úgy, ahogy 150 éve, amikor a ma­gyar tudós hajléka volt. Itt la­kott könyvei között az egyik emeleti szobában, ezeken a folyosókon sétált, mikor mun­káját félbehagyva ki-kimoz- dult magányából. Itt válasz­totta egyhangúlag tiszteleti tagjául az Ázsiai Társaság 1834 februárjában, s itt keres­te föl honfitársa, az Indiát járt magyar festő, Schoefft Ágos­toné is, följegyezve, hogy: »Körösi Csorna Sándor köztisz­teletben áll a tudósok körében, s Kozma de Köröz név alatt ismeretes. Én igen barátságos viszonyban valék vele, midőn Kalkuttában tartózkodtam, hol örömmel tapasztalam, mikép ezen város lakosainak már sokkal helyesib fogalmaik van­nak Magyarország létéről, mit bizony csak Csorna Sándornak köszönhetünk.« S ehhez hozzá­tehetjük: nemcsak Calcuttá­ban, hanem másutt a világban is jó követe volt hazájának a magyar tudós. Ezt indiai utunkon is ta­pasztalhattuk. Az emelet körfolyosóján ott áll most is bronzba öntött szobra, Holló Barnabás alko­tása, s a könyvtár munkatár­sa, S. Enayetullah örömmel és nagy tisztelettel beszélt a ma­gyar tudósról, s a könyvtár ka­talógusából együttesen keres­tük ki műveit: az első tudo­mányos értékű tibeti szótárt és nyelvtant, valamint a munkás­ságáról szóló régebbi és újabb tanulmányokat, A Calcutta: baptista misszió ma is működő nyomdájába is ellátogattunk, amelynek betűi­vel a két nagy művet 1834-ben kiszedték. Szerényen írta szó­tára címlapjára a tudós: »Pre­pared by Alexander Csorna de Körös Sicula-Hungarian of Transylvania« — »Készítette Körösi Csorna Sándor, székely- magyar Erdélyből«. Mikor pe-* dig munkáiból egy-egy pél­dányt egykori iskolájába is megküldött, ezt írta haza le­velében: »Nem a czélból kül­döttem ezen könyveket, mint­ha azokat Erdélyben tanulni kellene, hanem hogy lennének mintegy bizonyságai háláimnak s ázsiai tanulmányaimnak, s hogy míg a tudósok /ezekről ítéletüket megteszik, lássa a világ, hogy az ázsiai tudomá­nyosság kútfejed megnyitásá­ra mi is tettünk valamit.« S még azt is hozzáfűzte: »Sokat láttam, hallottam s tanultam, de keveset czélunkra szolgá­lót; — még többet kívánok.« Ekkor már ötvenedik évé­ben járt Nyolc év múlva, 1842-ben újra útra kelt, hogy eredeti terve szerint eljusson Belső-Ázsiába. Tibet fővárosá­ba, Lhaszába igyekezett, ami­kor a Himalája lábánál, Dar- dzsilingben, örökre véget ért nagy útja. Maradandót alkotott így is. Nevét műveit minde­nütt számon tartják a világon. Nekünk pedig még többet is jelent, mint Kelet nagy nevű kutatója: élő példája és bizo­nyossága annak, amit Széche­nyi sorai hirdetnek dardzsilin- gi síron: »Nem magas hely­zet, nem kincs és hatalom a nemzeteik védőre, hanem tör­hetetlen honszeretet, zarándok! önmegtagadás és vasakarat.« Dr. Szilágyi Ferenc Arcok a színfalak mögött A műszaki felügyelő AZT HINNÉ AZ EMBER, nincs szerteágazóbb, agyat és szívet próbálóbb munkakör az ügyelőnél. Pedig a műszaki felügyelői talán azon is túl­tesz. Miklós József tizenegy éve áll ezen a poszton, előtte évekig — egészen fiatalon — ügyelő volt különböző vidéki színházaknál. A műszaki fel­ügyelő kulcsember, hisz a teljes technikai—műszaki ap­parátus üzemképessége — a kazánoktól a zsinórpadlásig — vállain nyugszik. Hogy mit is jelent ez? Felsorolni hosszú lenne. Csak a legfontosabbak, egy produkcióhoz kapcsolva: A darab első (olvasó-) pró­bája előtt az ún. állító próbán a rendező, a díszlet, és a jel­meztervező összehangolják el­képzeléseiket a műszaki fel­ügyelővel. aki ezután továb­bítja a terveket, rajzokat a műhelyeknek, vagyis az asz­talos-, festő-, szabó-, fodrász- stb. táraknak. Anyagköltség­vetést készít, jóváhagyatja és irányítja a beszerzést, a vá­sárlásokat. Határidőket szab a műhelyeknek, ellenőrzi a munkálatokat Kellő kapaci­tás, illetve anyag hiánya ese­tén gondoskodik a jelmez­vagy díszletkölcsönzésről. El­lenőrzi a kellékek beszerzését, és részt vesz a próbákon, ahol a rendezővel naponta megbe­széli a változásokat, az újabb elképzelések és a költségvetés dialektikus összefüggéseit... Bemutató előtt egy héttel kezdődik számára a finis. A technikai próbákon a óíszlet- i elemek, a világítási próbán — forgatókönyv szerint — a fényhatások összeállítását irá­nyítja. Ellenőrizve persze va­lamennyi szcenikai berendezés pontos, megbízható működé­sét; a jelmezek és a kellékek pontos, határidős elkészítését. Tehát állandó kapcsolatban áll a rendezővel, a gazdasági igazgatóval, a tárvezetőkkel; ott ül a főpróbákon a rende­ző mellett; az esetleges újabb elképzelések vagy hiányossá­gok alapján újabb határidő­ket szab és »behajtja« ezeket. Fennmaradó idejében túlóra­elszámolások, szénfelhaszná­lása számítások vagy éppen munkásvédelmi, tűzrendészet! ellenőrzés kötik le. EGY BIZTOS: olyan idő­pontban nem léphettem a színházba, hogy valahol ott ne láttam volna: délben, kora délelőtt vagy késő este. Van-e egyáltalán »munkaideje« a műszaki felügyelőnek? — Hogyne — mosolyod ik el — Reggel kez­dődik ... Fő- próbás napo­kon éjfélig vagy tpvább is tart. Állandó permainenciát jelent és talán éppen ez iz­galmasan érde­kes a mun­kámban : kézben tartani a pró­bák és az elő­adások vala­mennyi műsza­ki mozzanatát, fázisát... Fiatal em­ber, alig túl a harmincon.' Sokszor rá­gyújt beszélge­tés közben. Hangja, moz­dulatai belső nyugalmat, ki­egyensúlyozott­ságot tükröznek, bár szeme sarka és homloka redői — és egy-egy fáradt pillantása — árulkodnak az eltelt másfél évtizedről. A nyáron képesí­tőzött a főiskola vezetőműsza­ki-képző tanfolyamán. Okle­vele szerint: színipadi techni­kus. Felesége a színház titkársá­gán dolgozik. Munkaidejük 'azonban eltérő. A műszaki felügyelő megvárja az első, olykor a második felvonást is. Így a nem főpróbás napokon általában este 9 tájt »már« szabad. HAZATÉRVE megcsókolja kicsi lányát. Ha szerencséje van, még ébren találja. W. E. Művészeti szemle előtt a kaposvári járásban A kaposvári járás több köz­ségében is art a választ kap­tuk, hogy a fiatalok bejárnak dolgozni a városba. Csak az este veti őket haza. S mikor szórakoznak, hogyan műve­lődnek? — kérdeztük. »Azzal nincs baj« — vála­szolták csaknem mindenhol. — »Itt kérem, ha később is, de minden este égnek a vil­lanyok a művelődési házban, az ifjúsági klubban. Különö­sen most, a művészeti szemle előtt...« A programok valóban a legtöbb helyen ezt igazolták. HETESEN például — ahogy Hegedűs László, a művelődési ház ve­zetője elmondta — a Radnóti Ifjúsági Klub irodalmi szín­pada jubileumi műsorral ké­szül Az irodalmat kedvelő 28 középiskolás és dolgozó fia­tal jár a próbákra. Az idén először benevezett a verseny­be a klub beatzenekara és két íAj sztratoszférában nesz- telenül keringtek a. bolygóközi utasszállító gépek. A Mars televíziós képeket su­gárzott a Föld lakóinak. Kel­lemes y meleget árasztott a mesterséges napfény a feb­ruári délelőttön. Vidám em­berek csevegtek egymással, és tiszta szívből nevetgéltek. Csupán egyetlenegy férfi bolyongott gondterhelt arccal a jókedvű sokaság között. Szerdai volt, a humorista. Bal csuklóján megnézte a Polygo- ra nevű kis szerkezetet, ami hűségesen mutatta az évet, n hónapot, a napot, az órát perceket, a másodperceket, a légáramlást és minden televí­ziós állomás műsorát: Ezen­kívül viselőjének vérképét, hőmérsékletét, szívműködé­sét, és modern magnetofon módjára megörökítette min­den gondolatát az utókor szá­mára. — Itt állok a 2070-es esz­tendő telén, és a század leg­nagyobb humoristája — je­gyezte fel az elmés gépezet. — Itt állok én, a zseni, aki hosszú életem alatt a szatíra fegyverével küzdöttem a se­lejt ellen, és íme, vége a kar­rieremnek, mert kifogyott a témám. Minden tökéletes, nincs mit ostorozni. tijinden tökéletes Így morfondírozott Szerdai, aztán eszébe jutott, hogy ré­gi barátja, a Belforgalmi El­lenőrző Bizottság igazgatója valamikor sok anyaggal lát­ta el a hozéá beérkező pana­szokból. Felugrott hát hozzá, hátha befutott mégis valami panasz, hátha kitelik belőle égy karcolatra való. Hosszas csengetés után ma­ga az igazgató nyitott ajtót. — Bocsáss meg, öregem! — mentegetődzött. — Egyedül vagyok. Nyolcszáz főnyi sze­mélyzetünket beutaltuk a Sa- turnusra nyaralni. Nincs itt semmi dolog, én is csak azért jöttem be, mert várom a pénzespostást. Mit paran­csolsz? — Nincs témám! — zihál­ta a humorista. — Kivesztek a régi jó célpontok. Atomfű­tés működik mindenütt, és ki emlékszik már a TÜKER- re. Helipokterek bonyolítják le a közlekedést. Ki emlék­szik a sárga villamosra? Az autóbuszok közül is már csak az 5-ös van üzemben, de az is megáll, ha integetnek a megállóhelyen. Nincs Patyo­lat, mert régen feltalálták a piszkíthatatlan ruhát, és nincs KÖZÉRT, mert a Sűltgalamb Vállalat szájhoz szállít minden élelmet. Ki­haltak a humoristák is, már csak kettem vagyunk az egész országban. Én és az a tehet­ségtelen Szombati. De már ő is csak tengődik. Segíts raj­tam, adj vedami témát! Megesett a szíve az igazga­tónak a jóbaráton. Kutatni kezdett hát a pókhálós fiók­ban, és kihalászott egy ak­tát. — Megvan! Itt a panasz! Egy fogyasztó siránkozik, hogy »Pacal« címkéjű kon- zervet vásárolt, és amikor ki­bontotta, kiderült, hogy töl­töttkáposzta van benne. Je­gyezd! Selejt, panasz, osto­rozd! Szerdai arca felragyogott. — Szombatit meg fogja Üt- ' ni a nukleáris guta — mon­dotta, és elrohant. Lázas mohósággal látott ne­ki a témának. Gyorsan írt egy karcolatot, aztán egy kis szatirikus operettet a kaba­rénak, majd egy televíziós darabot és egy panorámafil­mecskét. Amikor ezzel elkészült, eszébe jutott, hogy kupiét is kellene inti erről a hatalmas visszaélésről, és már rótta is a sorokat: Azt hittem, hogy pacal, pacal, hét oszt a Felbontásnál kiderült, hogy káposzta Bumsztadráré, bumsztadrá! Óriási sláger lett belőle. Az emberek már szomjaztak e9V kis leleplezés után. Szerdai fürdőit a népsze­rűségben és a tantiemben,, amikor egyszerre kiderült, hogy az igazgató nem volt eléggé éber: felületességből egy több évtizedes alctát nyúj­tott át Szerdainak ostorozás céljából. Az ügyet már an­nakidején elintézték, és azóta, ha egy konzervre rá van ír­va, hogy pacal, arra mérget lehet venni, hogy pacal van benne. A botrányt felkavarták, a leleplező Szerdait megbélye­gezték, és ekkor a már csak­nem agonizáló Szombati, a másik élő humorista egyszer­re életre kelt. Gyorsan meg­támadta a bűnösöket a szatí­ra fegyverével, Gyorsan kar­colatot írt az esetről, aztán villámtréfát, televíziós dara­bot, panoráma burleszket év végül egy pazar sláger-kup­iét, amelynek refrénjét még a Cipészipari tanulók is fü- työrészték a Tej úton. Iaidos Péter versmondója is. A hetesi fia­talok nagyon szeretik klubju­kat, próbáikra, műsoraikra a környék (Mezécsokonya, Juta, Somogysárd) fiataljait is szí­vesen látják. A SOMOGYSZILIEK ugyancsak lázasan készülőd­nék a szemlére. Deme Béláné, pedagógus vezetésével ősztől rendszeresen próbál a KISZ- esak néptánccsoportja. A helybeli nyolc lányhoz és négy fiúhoz katonafiatalok is csatlakoznak. így ropják majd a galgamenti párost, a német táncot és a székely leánytán­cot. Danes Ferenc, Miklai Mária és Darázs Árpád törzstagmak számít. A fiatal tanárnő mun­kájában ők is segítenek már. A somogyszili ifjúsági klubból szavalatokkal és elbeszélések­kel is készülnek a művészeti szemlére. SOMOGY GESZTIBEN az ifjúsági klub irodalmi szín­padának vezetője Végh Imre- né pedagógus. Hetek óta szor­galmasan próbálnak egy sa­ját összeállítású jelenetet Szégyenfolt címmel. A fiata­lok legkedvesebb időtöltése a vers- /és prózamondás. Paksi Mária tanuló, Horváth József villanyszerelő és Bukovics László segédmunkás öt éve jár az irodalmi színpad pró­báira. MERNYÉRÖE évek óta néptánesaport uta­zik a körzeti bemutatóra. Ám munkájuk mind nehezebb. Lokös Ottó, a művelődési ház vezetője szerint egyre keve­sebb anyagi támogatásit kap­nak. Ebben az évben cigány­táncot és kalocsai leánytáncot ■tanultak meg, de ruhát nem tudtak szerezni sehonnan. Pe­dig a fiatalok nem szívesen hagynák abba a táncolást. RÁKSIBAN éppen ellenkező esettel talál ­koztunk. Ott a hatezer forin­tért megvásárolt szép ruhák: a sarokban hevernek. Mióta a csoport vezetője, Kiss Jenőné szülési szabadságra ment, sen­ki sem irányítja a fiatalokat. Decemberben még műsort adtak, a szemlén azonban már nem' szerepelnek. A fiatalok szétszéledtek. Pedig nagy kár parlagon hagyni az értékeket — és mint Mennyén, is — ki­használatlanul a fiatalok tánc- szeretétét, közösség utáni vá­gyát B Z* l SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1970» márctas ÍZ S

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents