Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-28 / 74. szám

4

ÜZENET A JÖVŐBŐL \

Nekünk, korosabb emberek- oek általában a múlt emlékei szoktak kellemeseket vagy kellemetleneket üzenni. Néha nem egészen objektív általánosítással elhangzik az a megállapítás is, hogy az öregebbek csak a múltban tudnak élni. Ez a megállapítás persz^ nem mindig igaz.

A múlt hét egyik napján két kis második osztályos tanulóval az autóbusz érkezésére vártam. Az egyik kis másodikos (bocsánat a személyeskedésnek tűnő apró megjegyzésért) a kisunokám volt.

■ E várakozás alatt nem értem rá a múlton meditálni. Nem is akartam; a jövőtől, a jövőből kaptam üzenetet. Szépet, biztatót, boldog örömmel kecsegtetőt.

A tér sarkán egy néni hóvirágot árult A hóvirág mindenkinek a nehezen, lassan, de már közelgő tavasztól hozott üzenetet. Látom, hogy a két kislány összedugja a fejét valamiről pusmog, sutyorog, többször a hóvirágot áruló néni felé lese-És egyszerosak az unokám a kis barátnőjével futva megindul felém.

— Nagyapa, édesanyának szeretnék hóvirágot venni. Vehetek?

— Akkor én is veszek anyukának — szólalt meg a kis barátnő.

— Persze, hogy vehetsz, adok j rá pénzt is. Nagyon örülök.

— Én nem kérek pénzt... — mondja.

Vettek, és boldogan vitték j haza. Láttam, a lelkileg már előre átélt öröm tavasziasan kipirította az arcukat, pedig akkor még hó volt.

Éltkor fogtam fel először nagyon tudatosan a jövő első, a fiatalságra vonatkozó üzenetet a gyerekeken keresztül. Űif egész biztosan a tanító néni által következetesen szerkesztett »lelki készülékért-“ keresztül fogták a jövőből szóló kedves utasítást. Már készen van személyiségükben egy olyan finom »komputer-«, amibe nem kell minden parancsot, utasítást, figyelmességet külön »betáplálni-«. Automatikusan működik ...

Nagyon köszönöm, tanító néni, azt az örömet, boldogságot: a jövőnek szép üzenetét, amit egy autóbusz várása közben két kis tanítványától megkaptam. Ezeknek jó az indításuk, hogy ne legyenek közönyösek, hogy emberek legyenek, akik a természeti szépet meglátják és a szüleik által nekik, ajándékozott szeretetet nem hálátlansággal, esetleg csak forinttal fizetik ki.

* * »

Egyszer hazajövet kis unokám a szokásos köszönés, táskalerakás után belső sürgetéstől hajtva azt kérdezte:

— Nagypapa, tudod te a Kutya vár című verset?

— Nem tudom — feleltem.

— Akkor figyelj ide, megtanítom neked.

— Miért kell azt nekem megtanulnom?

— Miért, miért’ Mert ma tanultuk egy Bóbita című könyvből, és nekem nagyon tetszik, mert nagyon szép.

S nekikezdtünk a tanulásnak:

»Harap utca három alatt

Megnyílott a Kutyatár..."

Meg is tanultam. Azóta, ha nagyon kellemes perceket akarok a kislánynak szerezni, elmondjuk közösen a Kutyatárt. Megidézzük Kutyafülű Aladárt, akiről azt sem tudjuk, kicsoda. De cseng-bong a vers, zongorázik, hegedül — nagyon szép. »Kutyatár, Kutyatár, Kutyafülű Aladár..."

Arra gondoltam, hogy ezek a kisgyerekek már nem fordulnak el a szép verstől, a szép könyvtől, az igazi irodalomtól, az emberiség minden értékét felölelő betűktől.

Jövőből jött üzenetet ez is — a jövő nevében. De már a mi jelenünk nevében is.

Meleg József

A lambhúllató őszi erdő nem árulja el az emberek és állatok titkos útjait. De ha leesik az első hó, a hótakaróra sokféle jel kerül. A jelek pedig beszélnek.

A szem esi erdők vadonéban lakott egy öreg erdész. Leesett az első hó. Az öreg vállára vette a puskáját, hogy körüljárja az erdőt. Ment, mendegélt a behavazott erdei úton. Egy helyen nagy lábnyomok keresztezték az utat. A nyomok az út közelében álló, többszáz éves hársfához vezettek. »Valaki tipródatt itt a hóban. Vajon mit keresett?« — kérdezte magában az öreg. Felnézett a vén fára, amely nyáridőben a baglyok tanyája volt. »No, majd kiderül!«

Fölkapaszkodott a görcsös törzsön, és belekukucskált a kétméteres, öblös odúba. A csodálkozástól majdnem kiesett a kalap a fejéből. A fa belsejében egy jókora, hasított fél disznó volt felfüggesztve ... »Hát ez meg hogy került ide?« Leereszkedett az odúba. Szemügyre vette a hízó szép húsát és szalonnáját.

A Röpülj páva eddigi somogyi sikerei után nagyszabású és nagy tömegeket moz gató kórusrendezvények tanúi lehetünk Somogybán a tavaszi ' hónapok folyamán.

Április 3-án megyénkbe érkezik- a Román Rádió Gyermekkórusa. Délután a Siófoki Városi Tanács nagytermé ben szerepelnek, este pedig a Tóth Lajos Általános Iskola gyermekkórusával közös hangversenyen a Latinka Művelődési Központban mutatkoznak be. Mindkét együttes a kórusirodalom különböző stílus- korszakaiból válogatta műsorát. A í orrán gyermek kórust ion Vuni:a és Elena Vicica vezényli, a kaposvári énekkart pedig Zákúnyi Zsolt. A román úttörődalosok másnap délelőtt az Ifjúsági Házban találkoznak a kaposvári iskolai kórusok képviselőivel és együttesen megtekintik majd a Pacsirta Bábegyüttes műsorát.

Nem kisetjb jelentőségű

rendezvényekre készülnek felnőtt és ifjúsági kórusaink, is. Április 5-én a pedagóguskórusok országos találkozójára

Erdei

történet

A szalonna négy ujjnyi is volt. »No, akárkié, majd jelentkezik érte.« Azzal fogta a kését, és egy jó darabot lekerekített belőle. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, tovább ment.

Uár nap múlva, estefelé megzörgette 'valaki az erdészház ablakát: »Gyűjjön ki kend, kérdezni szeretnék valamit!« — »Ki az?« — kérdezte az öreg. »Én vagyok!« — hangzott a rövid válasz. Az öreg kibotorkált. Eléje állt egy betyár, -botra támaszkodva, és ráncos homlokkal kérdezte: »Uramfoácsi, maga vágott le egy darabot abból a disznóból? »Én biz’ a« — felelte az öreg. »Arra mentem, megláttam a nyomokat a hóban, és kíváncsi voltam, ki járt itt. Aztán megtaláltam a hasított disznót a fa odvábán. Mind járt. tudtam, hogy a tieDebrecenbe utazik a Somogy megyei pedagógus férfikar. Május elején a középiskolai énekkarok bemutató hangver senyét rendezik meg a zeneiskola Bartók-termében.

Május 16-án és 17-én Siófok a színhelye több nagyobb szabású országos kórusrendez vénynek. Itt tartják meg a hagyományos balatoni dalosünnepet a KISZÖV és a siófoki városi tanács. Erre a találkozóra a megye nyolc felnőttkórusát hívják meg. Ezenkívül számítanak több me gyéből KISZÖV -kórusok és több dunántúli kisváros együttesének részvételére is. Egyébként ezen a napon nyitják meg ünnepélyesen a balatoni üdülési idényt is. Ennek keretében rendezik ' meg ugyancsak Siófokon a megye és a meghívott kórusok ez évi országos minősítő hangversenyét is.

A kaposvári Vikár Béla Kórus, valamint a Tóth Lajos Általános Iskola gyermek kara június végén részt vesz a hagyományos debreceni nemzetközi kórusfesztiválon.

tek. Gondoltam, majd v’gyá- zok rá. Bér fejében le is vágtam belőle, egy darabot — mondta nevetve —, mert az én hízóm még nincsen készen.«

A betyár megenyhült, és csak ennyit mondott: »Azér’

ám, mert ha más nyúlt volna hozzá, az megütné a körmét. Rendiben van, de ne szóljon ám senkinek!«

A betyár eltávozott. Tár- sai, akik a fák mögé elálltak, melléje szegődtek.

Az öreg megtartotta a szavát. Csak az unokájának mesélte el, mit rejtett a behavazott erdőn az öreg fa.

Hogy ki volt a betyár? i Külső-Somogyban mindenki ismerte: Patkó Pista volt.

JMUer Dezső |

'Szereti

— Szereti maga a rákkrémlevest? — kérdezte egy csinos fiatal nő a vonaton.

— Nem ettem még rákot.

— No látja, én sem. Sőt, még nem is fogtam a kezemben — mondta, és mélabús sóhajjal leeresztett egy vastag tankönyvet. — Pedig ebből vizsgáznom kell. Ugyanis a Royalban ilyent csinálnak, világos tehát, hogy a felsőnyárai resti szakácsnőjének is tudnia kell.

— Mindenesetre nagyon szimpatikus a szakmája.

— Hát azt nem is mondom. Szeretem én csinálni az aprópecsenyét meg a lecsós rizseshúst. Ezt szeretik nálam legjobban a vendégek. De rákkrémlevest még senki sem kért...

— Akkor miért tanulja?

— Látja, ezt kérdem én is magamtól. De tanul a sógorom is meg a húgom is.

— Es ez baj?

— Nem. Nem hiszem, hogy baj lenne. Csak tudja, azt hiszem, az én esetemben, átestek a ló másik oldalára. Akkor is tanulunk, ha nem muszáj. Vagyis akkor is muszáj ...

— »Tanuló nemzet vagyunk« olvastam valahol.

— Na látja. En tanulhatom a rákkrémlevest meg a töltött káposztát á la Princess. Pedig nálunk á la Fel- sőnyára módon megy, és ha nem úgy készítem, akkor szólnak a pincérnek, hogy "Lajos, mondja meg a Magdinak, kopogtasson át a szomszéd házba a Lidi nénihez egy kis szakmai gyakorlatra 1«

Hangversenyek, találkozók, bemutatók Kaposváron vendégszerepei a Román Rádió Gyermek kórusa

A kórusmozgalom tavaszi eseményei Somogybán

AKNASZEDOK

Hős áldozatok

■■■■■ r ^ Kit *»!>•«& sebesö-Set Ípof«*fc tég; A S*»(rt GySrgy-kóffcéííií UtItt tuáft&li*» « a**Mf»it*«*»***&$*áS

IX cic> yxZi- KsX< ~

í <■> -r

da*’

> i <d<.-dy »/> if: Vv

■ ••:*>>.:; '•> 1 '•

N A«*#

Ö&’-íi

: -y - í .... „ ......

• *.*>*>> <v < ■

XK m <&. h*t<*:*f ■ to?****»?*»*

«Aéft, Miami1

'.ÍVA *o>y.>f vx

■W

.JwÄif

XáSKi •: í:- ::

:

y

■ f ■:•••. ’

A’ • - ■ ■■. .- ■ .............

a :■■■«■ <:•: : ».d • :

y X Í y.y- ot í ^ f <iíf \C-V

.... a .-. -,. >.■•.-»

. \ Jí'M V

:<•: v<:-A:<->:.>v:-M Í>- «■■■■+ :’ :

.J.» u-avJX-í».»A: v.v.,AvxJz/... v^'v:m

yU o?' iá- í> $%$$$$$ ‘ yiy&fi

'•y.yí*t\ ÁdxÁi i\ ixíjii.filícvpry.Í-;

• ( iy 4&Í. o>i:Xv *yft ‘.<oy»x

Mi .:

Pérh/ hír a moszkvai értekezh:

Bronzból készült, zöld koszorúval övezett, halálfeje« jelvényt kaptak az aknaszedők. Ez is jelezte, hogy e jelvény tulajdonosai a nap minden órájában farkasszemet néznek a halállal.

Bátorságáról. a veszélyt kereső, félelmet nem ismerő magatartásáról szinte legendás híre volt Lédermayer Lajos tűzszerész műszaki törzsőrmesternek. Járőrével Kaposváron félmillió^ kézigránátot, lövedéket, repülobombát, egymaga pedig a Hangya telepén 90 000 gyutacsot gyűjtött össze. A vasútállomás területéről 14 mázsa trotilt — robbanóanyagot — távolított el (ez a fél város levegőbe röpítéséhez elegendő lett volna).

A Berzsenyi utcában felfedezett akna eltávolítása is reá várt. Kaposmérőben 350 föld/ feletti, illetve föld alatti aknát gyűjtött össze beosztottjaival. Hetes, Juta és még sok más község határát tisztította meg az aknáktól, lövedékektől, amíg egy napon tragikus esemény zajlott le...

Nagybajom határában, Csi- kotapusztánál dolgozott az erdőszélen. Soha nem tudja meg senki, hogyan robbant fel az az akna, amely kioltotta életét. Halála után alhadnaggyá léptették elő, s a honvédelmi miniszter rendeletére özvegye vette át a férjének járó aknakutató jelvény első fokozatát. |

Részlet az 1947. március 29-i

Sokan követték még őt: Molnár Gyula, Egei Elek, Mészáros György és mások lettek az almaszedés áldozatai.

Egy tűzszerész járőr megsárgult naplójának lapjait forgatom. A bejegyzésekből az tűnik ki, hogy a Nagy István hadnagy vezette járőr a Székesfehérvár közelében lévő

Kis Újságból.

Seregélyes területén végzett aknakutatást, terepfésülést, s e munkát 1947. március 27-én kezdték meg. És most idézzük a fehérvári Kis Újság 1947. március 29-i számának első oldalán lévő riport alapján, milyen tragédia zajlott le, alig 24 órával később.

»Borzalmas szerencsétlenség

Aknaszedők a ravatalon a Ludovika előtt.

a rákkrémlevesl ?

— Azért azt hiszem, hogy nincs igaza. Lehet, hogy egyszer majd a Royal konyháján fog dolgozni.

— Ezt látja, biztosan tudom, hogy nem. En utálom Pestet. Mikor látogatóba utazom fel, akkor is húzódom tőle. En jobban szeretem a nyugalmat. Mikor fáradtan kimegy az ember a konyhaszagból, érezzen egy kis friss levegőt maga körül. Zörög ugyan a sarkon a mi Kétko- csis villamosunk, meg dudál az autó, de az szinte jó.

De ezt az örült rohanást ezt nem bírom.

Tudom, sokan vidéki libának tartanak ezért. Nem érdekel. Nem is tagadom, nekem az első szakmai iskola az anyám falusi konyhája volt...

— Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy miért jár mégis erre a tanfolyamra.

— Még mindig nem érti? Mondja, mi a maga foglalkozása?

— Újságíró.

— Na látja, akkor értem. Nem maga írta azt, hogy »tanuló nemzet« vagyunk?

— Nem, erre szavamat adom.

— No, akkor én elmondom magának, hogyan keletkezik sokszor az a »tanuló nemzet-«. Szó se róla, a többség igyekvő, tanulni vágyó ember. De van olyan eset is, amikor jön felülről egy javaslatféle, hogy tanfolyam indul. Ezen eltűnődik a konyhafőnök', mivel felülről jön. Részt kell tehát venni.

Kell... A kisebb dolog aztán az, hogy ki menjen. Ö nem mehet két okból sem. Egyrészt úgymond állandóan képezi magát, tehát neki minek a tanfolyam? Hadd lássák fenn, hogy ő már ismeri a szakmát. Másrészt semmi kedve hozzá ...

Marad még Erzsi, dehát ott férj meg , gyerek vdn. így tehát én megyek. En fogok vizsgázni félévkor a rákkrémlevesből, ahelyett, hogy a modern konyhaeszközök, villamosberendezések kezelésére tanítanának bennünket. Erre nincs tanfolyam ... De nem lázadozom én ... csak unom egy kicsit már. Akármi van, akkor csak én jöhetek számításba. Aki egyedül van, annak a legkevesebb a gondja. Nézze, az lehet, hogy így van. Csak néha úgy gondolják, hogy annak már semmi gondja sincs, az égvilágon. És ez a rossz. Én nem szólhatok a mosogatónak, mert ráérek megcsinálni magam is. Ha műszak után még van valami, akkor majd én, mert nekem nem kell sietni. Aztán ha kirobbanok, akkor azt mondják, hogy szívtelen vagyok. Mintha az egyedülálló ember valamiféle jogi kategória lenne. Tudja, én nem is bánom, ha dolgozni kell. De hogy a felesleges, hülye tanfolyamokra is engem szemeljenek ki, az bosszant. Vagy inkább sért. Nem tudom, ér- zi-e, hogy miért?

Tröszt Tibor

Seregélyes határában. Felrobban egy német hasábakna, 5 halott.« S a riportból megtudni, hogy a katonák már husi holdnyi területet aknátlanítot- tak, amikor egy német hasábakna felrobbant. Hárman a helyszínen életüket vesztették, több sérültet a székesfehérvári Szent György Kórházba szállítottak. Orvosok csoportja küzdött életükért, de kettőn már nem tudtak segíteni. S az öt hősi halált halt aknakutató katona mind kaposvári, illetve Somogy megyei volt. Nagy István, Andok István, Orbán Elek, Soslovics Sándor, B. Szekeres László. S ma visszaemlékezve tetteikre valljuk, amit az akkori Kis Üjság riportere írt a döbbenetes szerencsétlenségről:

»Nevüket a magyar élet megteremtéséért vívott küzdelem hős áldozataiként emlegetik majd ... «

Sostovics Sándor hathónapos terhes felesége is a közelben tartózkodott. Mindenhova elkísérte a férjét, vele és társaival együtt bújt a gödörbe, ha robbantásra került sor. Az ő visszaemlékezéséből:

— Akkor egy kissé távolabb voltam, de nyomban a helyszínre rohantam. Láttam a véres emberi roncsokat... Felismertem a férjem maradványait is, de a többiek akkor azt mondták, hogy csak megsebesült, kórházba került. Este tudtam meg az igazságot. A kislányom soha nem ismerhette meg az édesapját! Másnap több aknaszedő, köztük Vá- guszt Jenő és Rajnai Géza is vigasztaltak, bátorítottak. S amikor néhány nap múlva Budapestre utaztam. hogy részt vegyek á Ludovika előtti gyászszertartáson, akkor láttam, hogy az ő koporsójuk is ott van a férjem meg a társaik koporsója mellett

Szalai László

SOMOGYI NÉPLAP H

Smmbmt, 197«, március 28. B|