Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-24 / 70. szám
Idegenben győzött az MIK és a Pécs, kikapott az Újpest és a Honvéd A Budapesti Honvéd szombati 2:0-ás csepeli veresége után senki sem gondolt arra, hogy ilyen sok váratlan eredmény születik az NB I-es fordulóban. A televízió nézői szemtanúi lehettek a Rába ETO—Üjpesti Dózsa mérkőzésnek, amelyen a győriek 2:0 arányban győztek. A Dózsa erőtlen és meddő csatárjáté- kával szemben a Rába-parti csapat középpályásai és csatárai a támadójáték magas'sko- ’ Iáját mutatták be, és a kiválóan játszó Somogyi vezérletével megérdemelten győzték le a bajnokaspiránst. A népstadionbeli kettős mérkőzésen a Ferencváros biztosan, 4:0 arányban nyert a Szegedi EOL ellen, míg a Vasasnak meg kellett elégednie egy ponttal. Az MTK Komlóra, a Pécs Dunaújvárosba látogatott, s mindketten — Két rangadó mérkőzésre került sor az INB I B-ben A Pécsi Bányász az A csoportban a Ganz-MÁVAG-ot fogadta, míg a B csoportban az Egri Dózsa a Bp. Sparta- cust látta vendégül. A fordulóban szoros eredmények születtek. BKV Előre—Zalaegerszegi TE 2:0 (0:0), Pécsi Bányász— Garaz-MÁVAG 2:1 (1:1), Székesfehérvári MÁV—Egyetértés 1:0 (0:0), Szolnoki MTE—Kecskeméti Dózsa 3:1 (2:1), DVSC —BVSC 2:0 (1:0), Egri Dózsa —Bp. Spartacus 1:0 (1:0). A csoport hozzátehetjük, meglepetésre — bizosan győzték. A Tatabánya—Videoton és a Salgótarján—Szombathely mérkőzésen várható volt a hazai győzelem. Eredmények: Ferencváros—Szegedi EOL 4:0 (2:0) Népstadion, 22 000 néző V.: Szkokén. G.: Füsi (2), Kü, Juhász. Tatabánya—Videoton 2:0 (2:0) Tatabánya, 10 000 néző. V.: Szegedi. G.: Zöldi és Horváth. Rába ETO—Üjpesti Dózsa :0 (1:0) Győr, 3000 néző. V.: Bircsák. G.: Magyar, Somogyi. Salgótarján—Szombathely 2:1 (1:0) Salgótarján, 5000 néző. V.: Zsolt. G.: Básti, Jeck, ill. Hal- mosi. Vasas—Diósgyőr 1:1 (1:1) Népstadion, 15 000 néző. V.: Wottawa. G.: Puskás, ill. Horváth. MTK—Komló 3:1 (1:0) Komló, 6000 néző. V,: Szilvása. G.: Becsei, Szuromi, Kunszt, ill. Juhász. Pécs—Dunaújváros 2:0 (2:0) Dunaújváros, 5000 néző. V.: Sós. G.: Dunai, dr. Kocsis. AZ NB I ÁLLASA A csoport 1. Vasas 4-3 1-717 2. O. Dózsa 4 3-1 10:5 6 3. MTK 4 2 11 5:4 5 4. Diósgyőr 4 2 1 1 4:4 5 5. Tatabánya 4 1 1 2 3:3 3 6. Rába ETO 4 112 4:7 3 7. Videoton 4 1-3 5:9 2 8. Komló 4-13 3:8 1 A K. Rákóczi a Zalaegerszegi Dózsát fogadta Kaposváron, és alacsony színvonalú mérkőzésein egy szerencsés góllal itthon tartotta a két pontot. A Táncsics SE sem esett ki Fortuna kegyeiből Szombathelyen. 0:l-es félidő után fordította meg 2:l-re az í. Pécsi Bányász 4 3 - 1 6:3 6 2. BKV Előre 4 13-4:2 5 3. Szf. MÁV 3 2 - 1 4:3 4 4. Oroszlány 2 1 1 - 3:1 3 5. Ganz-MÁVAG 3 1 1 1 3:2 3 6. Egyetértés 4 1 1 2 5:5 3 7. MÁV DAC 3 - 2 1 2:3 2 8. Várpalota 3 1-23:62 9. ZTE 4 1 - 3 2:7 2 B csoport 1. Eger 4 3 - 1 8:6 6 2. Bp. Spartacus 4 2 1 1 4:3 5 3. Debrecen 3 2 - 1 3:2 4 4. Özd 32-19:44 5. SZMTE 4 2 - 2 7:6 4 6. Szállítók 3 1 1 1 3:3 3 7. BVSC 4 - 2 2 4:7 2 8. Kecskemét 4 - 2 2 4:8 2 9. Békéscsaba 3 1 - 2 2:7 2 B csoport 1. FTC 2. Csepel 3. Pécs 4. Bp. Honvéd 5. Dunaújváros 6. Haladás 7. Salgótarján 8. SZEOL 431-92 ' 4 3 - 1 6:1 i 4 3 - 1 8:4 4 2 - 2 7:5 ■ 4 2 - 2 6:6 4 1 1 2 3:6 : 4 1- 34:9 i 4 - - 4 4:14 NB II Nyugati csoport Négy pontot szereztek a somogyi csapatok A Z. Dózsa kapusa tehetetlenül nézi fejesét. Szabó hálóba tartó NB III... NB III... A labdarúgó NB III vasárnapi fordulójában a Siófok és a K. Vasas látogatott idegenbe, míg Marcaliban rangadóra került sor, Babócsán pedig a Barcs és a Lábod találkozott. A K. Vasas már a szerdai edzőmérkőzésen a Pécsi Dózsa ellen jó játékkal rukkolt ki. Most Pécsen l:0-ás félidő után 2:0-ás győzelmet aratott a Steinmetz ellen. A Siófok a Tatabányai Építők ellem lépett pályára és 1:1-es félidő után 2:l-es vereséget szenvedett a meglehetősen viharos mérkőzésien. Megyei labdarúgó-ba jnokságból jelentjük V s: e“ u N? 1 Hálóban a K. Vörös Lobogó első gólja Ragyogó időben, jó talajú pályákon került sor vasárnap a Felszabadulási Kupa fordulójára. Az első féilidőbén általában kiegyenlített küzdelem folyt, a második félidei hajrá döntötte el a mérkőzések sorsát. Eredmények: Len gy e11 ót: —Balatonboglár 2:0, K. Vasutas—Fonyód 4:3, Kapói —°"dacsehi 4:1, Tab— Táncsics II. 1:1, N. Kinizsi— Babócsa 5:1, N. Somogyi—So- mogytarhóca 4:0. K. V. Lobogó—Toponár 2:0, Csurgó—K. Dózsa 3:1. A Balatoni csoport állása: 1. Lengyeltóti 2 2 - 2. Kiss J. SE 22-3. Zamárdi 11 — 4. K. Vasutas 2 1-1 5. Ordacsehi 2 1-1 6. Táncsics n. 1 - 1 7. Tab 2-11 8. Fonyód 2 - - 2 9. Balatonboglár 2 - - 2 Dráva csoport 3:0 4 6:1 4 2:1 2 4:4 2 4:6 2 1:1 1 1:3 1 5:7 - 1:4 1. N. Somogyi 2. Rákóczi II. 3. Csurgó 4. N. Kinizsi 5. Babócsa 6. K. V. Lobogó Toponár 8. K. Dózsa 9. S.-tamóca 2 2 - - 7:0 1 1 - - 6:1 1 1 - - 3:1 2 1 - 1 6:3 21-15:7 2 1 - 1 2:3 2 1 - 1 2:3 2 - - 2 3:7 - 2 - - 2 1U0 DÉLNYUGATI CSOPORT Barcs— Lábod 3; I (2: /) Babócsa, 500 néző. V.: Kiss. Lábod: Márkus — Tálos, Fülöp 11., Filiszár — Wirth, Novák — Fiilöp I., Családi, Lieber, Luczek, Takács, Boro- vics. Barcs: Piros (Tóth 11.) — Obiián, Szokol, Berda — Mohácsi (Kása), Kiss — Kimpf, Marton, Kuczkó, Horváth, Tóth. A kezdés után Takács jó labdát tálalt Csalódinak, aki lefutotta a barcsi védelmet és a hálóba lőtt. 1:0. A 20. percben egyenlített a Barcs, Kimpf beívelt a 11-es pontra és Kuczkó előrevetődve fejelt a hálóba. 1:1. A 40. percben a jobb oldali lábodi támadás után Luczek középre ívelését a ragyogó ütemben érkező Lieber a hálóba fejelte. 2:1. A 75. percben Filiszár kapura lőtt, Piros kiejti a labdát, és a szemfüles Fülöp II. a hálóba fejelt. 3:1. Jó iramú, küzdelmes mérkőzést hozott a találkozó, amelyen az erőteljesebb és gólra- törőbb játékot mutató vendégek megérdemelten győztek. — Jók: Filiszár, Fülöp I., Takács, ill. Tóth és Kiss. Marcali Latinka — Marcali Vörös Meteor 0:0 Marcali, 500 néző. V.: Pesti. A helyi rangadón ragyogó időben, jó játéktéren sportszerű és nagy iramú mérkőzést láthattak a szurkolók. Mindkét csapatban a védelmek jeleskedtek, nem engedték az ellenfél csatárait szóhoz jutni. K. Vasas—Steinmetz SE 2:0 (1:0 Pécs, 300 néző. V.: Gabi. K. Vasas: Iszak — Székács, Pataki, Báli — Skiba (Tanics), Csaba — Fülöp, Andrejka, Herbei, Bíró, Bándi Edző: Szili Ferenc. Pécs: Hanekret (Per- jési) — Lőrincz, Jakab, Haris — Szabó, Dárdai — Kovács, Fiegler, Hajós, Veres, Bazsó (Szeit). Edző: Polgár József. A 26. percben Hergel—Andrejka ossz játék után Fülöp öt méterről az alsó sarokba lőtt 1:0. Pécsi rohamokkal és Bíró kapufájával ért véget ez a félidő. A második játékrészben a Vasas átcsoportosította védelmét, a pécsi támadások nem vezettek eredményre. A 78. percben Bandit a Í6-oson felvágták és a szabadrúgásból Herbei óriási gólt ragasztott a felső sarolcba. 2:0. A Délnyugati csoport állása: 1. K. Vasas 2 2 - - 3:0 4 2. PVSK 2 2 - - 2:0 4 3. Nagymányok 2 2 - - 3:1 4 4. Dombóvár 211-4:33 5. Mohács 21-1522 6. Bonyhád 2 - 2 - 5:4 2 7. Barcs 2 1 - 1 4:4 2 Baja 2-2-4:4 2 9. Lábod 21-13:2 2 10. Pécsi Helyiipar 2 1 - 1 2:3 2 11. M. Latinka 2 - 1 1 0:1 1 12. Szekszárd 2 -1 1 12 1 13. Marcali VM 2 - 1 1 2:3 1 14. P. Steinmetz 2-111:3 1 15. P. Volán 2 — 2 1:3 16. PEAC 2 - - 2 0:5 Tatabányai Építők — Siófok 2:1 (1:1) Tatabánya, 300 néző. Vezette: Farkas. Tatabánya: Szaller — Törö- csik, Demeter, Juhos — Issz, Szekeres — Rácz, Szalai (Tóth), Kővári, Szabó, Mészáros. Siófok: Nádori — Győrfi, Kenéz, Babán (Ferenczfi) — Meggyes, Takács — Erdei, Püspöki, Dróth, Pusztai, Kovács. 25. perc: Püspöki szép össz- játék után vezetést szerzett a Siófoknak. 1:0. A 35. percben Dróth kapushibából kiegyenlített. 1:1. 44. perc: Rácz hátulról leterítette Babánt, akit levittek a pályáról. A magáról megfeledkezett játékost a játékvezető kiállította. 77. perc: Szekeres 35 méteres lövését Nádori elnézte. 2:1. A 89. percben egyenlítési alkalmat hagyott ki a Siófok. Dróth a kifutó kapust is kicselezve kapura lőtt, de a védők a gólvonalról mentettek. • * * További eredmények az Északnyugati csoportban: Győri Elektromos—MOFÉM 0:1, Ikarus—Alba Regia 3:1, Győrszentiván—Pápai Vasas 0:2, Fertőszentmiklós—Pusztavám 1:0, Bábolna—Nyergesújfalu 2:0, Soproni VSE—Rákóczi SE 2:1, Magyaróvári Hubertus—Komáromi Qlajmun- kás 0:3b eredményt a Savaria Cipőgyár-1 la második helyén áll, míg a ral szemben.. A K. Rákóczi Táncsics 3 pontjával az ötö- mostani győzelmével a tabel-1 dik. Táncsics SE—Savaria Cipőgyár 2:1 (0:1) Szombathely, 600 néző. V.: Szélig. Táncsics SE: Palla — Lahó, Báli, Ágfalvi, Plástyik — Varga, Székely (Kincsei) — Vágvölgyi, Kajtár, Knapik, Koródi. Edző: Váradi Lajos. — Savaria: Szandi — Virágh, Kecskés, Németh — Szümegi, Varga, Jancsó (Sziklai), Molnár, Gál, Márkus. Edző: Föl- desi József. Az első húsz percben tapogatózó volt a játék. Később a Táncsics támadott, de fölényét csak szögletekre tudta váltani. Ebben a játékrészben három szögletet rúgtak a kaposváriak. A 27. percben szerezte meg a vezetést a Szombathely. Egy bal oldali támadás után Márkus jól szöktette Nagyot, aki a hosszú sarokba lőtt. 0:1. A 31. percben Kajtár jó labdát adott Vágvölgyinek, de a játékos lekésett az átadásról. A 36. percben Lahó lábáról leperdült a labda, Palla nagy bravúrral ütötte szögletre. A második félidő kaposvári szabadrúgásokkal kezdődött, Kajtár majd Plástyik bombázott fölé húsz méterről. Egymás után gördültek a Táncsics támadásai, beszorult a Savaria. Az 54. percben Plástyik keresztlabdájáról Vágvölgyi lemaradt. Ezt követően egy ellentámadásból Nagy lőhetett kapura, de Palla szögletre védett. A 76. percben a csere- játékosként beállt Kincseit a 16-oson belül felvágták. A jogos büntetőt Bali a bal sarokba lőtte. 1:1. A 86. percben Kincsei a 16-oson belül két csel után tisztára játszotta magát és a jobb sarokba lőtt. 2:1. A Szombathelyi Haladás salakos pályáján gyönyörű napsütéses időben nagy küzdelemmel kezdődött a játék. A második félidőben erőnlétben és technikában is sikerült a Táncsicsnak felülkerekednie, s így megérdemelten győzött az otthonában játszó Cipőgyár ellen. Jók: Palla, Bali, Varga, Plástyik, Kajtár, a második félidőben beállt Kincsei, illetve Virágh, Sümegi és Nagy. Kaposvári Rákóczi—Z. Dózsa 1:0 (0:0) Kaposvár, 1000 néz». V.: Sa- bácz. K. Rákóczi: Kovács — Balogh I. (Balogh 11.), Szöllősi I., Németh, Horváth I., Szabó, Marton, Segesdi, Szöllősi II. (Horváth II.), Göncz, Laczko- vics. Edző: Zag József. Zalaegerszeg: Pátrovics — Németh II., Czotter, Braun, Sípos, Mi- halecz, Faragó, Varga (Sáfrán), Pethő, Németh 1., Szakony. Edző: Gáspár László. A vendégek kezdtek nappal szemben. Negyedóráig jó iramú, de eseménytelen játék folyt. A 15. percben Göncz az ötösről kitűnő helyzetből a kapu mellé gurított. Percekre beszorult a Dózsa, de jól tömörülő védelme mellett nem jutottak lövéshez a Rákóczi csatárai A félidő utolsó perceiben a zalaegerszegiek veszélyeztették. Varga került két alkalommal is kitűnő helyzetbe, második, közeli lövését Kovács jó reflexszel, lábbal védte. Szünet után a Rákóczi két helyen változtatott az összeállításán, a vendégek egy játékost cseréltek. Mindez nem sokat használt. A játék továbbra is inkább küzdelmes, mintsem tervszerű volt. Igen sók rossz leadás, hibás labdakezelés akadt. A 34. percben Göncz fordulásból leadott lövését védte a kapus, a másik oldalon Sáfrán hibázott gólhelyzetben Már-már úgy látszott, hogy a két közepes teljesítményt nyújtó csapat találkozója igazságos döntetlennel végződik, amikor a 37. percben a szerencsésebb Rákóczi ért el gólt. Göncz harcolt ki szögletet, beívelés után Balogh II. lövése a kapufán csattant, a visszapattanó labdát Szabó az ellenkező sarokba fejelte. 1:0. A hátralevő időben a vendégek megpróbálkoztak az egyenlítéssel, azonban erőnlétükből már nem futotta az egy pont megszerzésére. A legutóbb mutatott játéka után a Rákóczi csalódást keltett. Mérsékelt képességű ellenfele az utolsó percekig nyílttá tette a mérkőzést. A mutatott játék és a helyzetek alapján egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. A Rákóczi jórészt a szerencsének köszönheti a két pontot. Jók: Kovács, Szöllősi 1., Szabó, ill. Sípos, Mihalecz, Szakony További eredmények a labdarúgó NB 11 Nyugati csoportjában: Bauxitbányász—Dorogi Bányász 1:1, Pápai Textiles—Má- za-Szászvár 0:0, Pécsi Ércbányász—Győri Dózsa 2:0, Pécsi BTC—Almásfüzitő 3:0, Szekszárdi Dózsa—Ajkai Bányász 4:0, Fűzfő—Bakonyi Vegyész 2:1. A Nyugati csoport állása: 1. Szekszárd 2 2 - - 5:0 4 2. K. Rákóczi 2 2 - - 2:0 4 3. P. Ércbányász 2 1 1 - 3:1 3 4. Fűzfő 2 11-2:1 3 5. Táncsics SE 211-3:23 6. Pécsi - BTC 2 1 - 1 3:1 2 7. Bakonyi Vasas 2 1 - 1 2 :2 2 Savaria 2 1 - 1 2:2 2 9. Almásfüzitő 21-12:4» Győri Dózsa 2 1 - 1 1:2 2 11. Bauxitbányász 2 - 1 1 112 1 Dorog 2-111:2 1 Pápa 2-11121 14. M.-Szászvár 2-11 0:1.1 15. Ajka 2 - 1 1 0:4 1 16. Z. Dózsa 2 - - 2 0:2 Volga Kalinyin - B. Bogiári MEDOSZ 6:0 (4:0) Balatonlellén játszotta utolsó Somogy megyei előkészületi mérkőzését testvérmegyénk labdarúgó-csapata. A Volga Kalinyin megérdemelten győzött a lelkesen játszó MEDOSZ ellen. A szovjet labdarúgókat szombaton a Siófoki Kőolajvezeték Vállalat búcsúvacsorán látta vendégül a Delta étteremben. Vasárnap megnézték a Népstadionban a kettős rangadót A szovjet csapat utolsó magyarországi mérkőzését szerdán a Hungária körúton az MTK ellen játssza, és csütörtökön utazik vissza a Szovjetunióba. KOSÁRLABDA NB II Idegenben győzött a K. Táncsics ó^tmúlt héten Kaposváron játszócés a Bajai Vízügy csapatát 39 ponttal legyőző K. Táncsics SE Buapesten, a Csepel Autó csapatához utazott. A játékidő leteltével 75:75 arányban döntetlenre állt a mérkőzés. A hosszabbításban a K. Táncsics játékosai önmagukat felülmúló lelkesedéssel rukkoltak ki, és 6 ponttal legyőzték a csepelieket. K. Táncsics—Csepel Autó 90:84 (37:45, 75:75) K. Táncsics: Hegedűs (5), Bakonyi (10), Kovács (22), Pakoth (6), Üjházá (14), Megyeri (6), Nagy A. (4), Galamb (23). A Táncsics csapa- bői szinte valamennyi játékost dicséret illeti hallatlan lelkesedéséért. A Csepel Autó csapatából a 24 pontot élérő Bálint, Madoesai és Dukai emelhető ki. H SOMOGYI NÉPLAP Kedd, 1970. március 24.