Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-24 / 70. szám

Ára: 80 fillér XXVI. évfolyam, 70. s-zám 1970. március 24., kedd fflÄQ PROLETÁRJÁN iOYESULJ Dicsőség mindazoknak, akik harcoltak hazánk felszabadításáért! Kádár János a Pest megyei pártbizottságon Kádár János, aa MSZMP Központi Bizottságának. első titkára Pullai Árpádnak, a Központi Bizottság titkárának társaságában héttőn ellátoga­tott a Pest megyei pártbizott­ságra. ,: Kádár János megtekintette a pártbizottság székiházát, majd elvtársi beszélgetés kenetében találkozott a párt végrehajtó bizottsága tagjaival és a me- „ gyei tanács vezetőivel. A ta-1 lini nagykövete fogadták, láíkozón jelen voltak a megyei pártbizottság osztályvezetői és a tömegszerveaetek vezetői. (MTI) Péter János az NDK-ban Külügyminiszterünk tárgyalása Otto Winzerrel Péter János külügyminiszter Otto Winzernek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének meghívására tegnap délelőtt hivatalos látogatásra az NDK-ba utazott. A Berlin schönefeldi köz­ponti repülőtélen, ■ amelyet a Magyar Népköztársaság és az NDK állami lobogóival, vala­mint a munkásmozgalom vörös zásziaival diszitettek fel, a ma­gyar államférfit Otto Winzer külügyminiszter, továbbá Os­kar Fischer külügyminiszter- helyettes, dr. Herbert Plusch- ke, az NDK magyarországi nagykövete és dr. Nagy Lajos, a Magyar Népköztársaság ber­A repülőtéri fogadéikor Ot­to Winzer üdvözlő szavaiban reményét fejezte ki, hogy tár­gyalásai Péter Jánossal a két szocialista állam kapcsolatai­Svoboda elnök távol-keleti útja naik további elmélyítését fog­ják szolgálni. Egyidejűleg hangoztatta; azt várja, hogy véleménycseréjük tovább mozdítja előre az euró­pai biztonság ügyét. Péter János külügyminiszter berlini látogatásának első nap­ián hétfőn délután koszorút helyezett'a szocialista mártírok friedridhsféldi emlékművére. A miniszter koszorúján a szalag felírása: "A német és a nemzetközi munkásmozga­lom hőseinek emlékére.« A koszorúzás után Péter Já­nos látogatást tett a külügy­minisztériumban kollégájánál, Otto Winzernél. 16 órakor Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának el­nöke fogadta a magyar kül­ügyminisztert. A szívélyes légkörű beszél­getés során a testvéri kapcso­latok továbbfejlesztésének, to­vábbá a szocialista államok közössége egységének és együttműködésének, az európai béke és biztonság érdekében történő erősítése mindkét felet érintő kérdéséiről tárgyaltak. Péter János külügyminiszter átadta Kádár János, a Magyar Szocialista. Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkára és Fock Jenő, a magyar forradal­mi munkás-paraszt kormány elnöke testvéri üdvözletét Wal­ter Ulbricht, a NSZEP első titkára, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnöke és Willi Stoph, az NDK minisztertanácsának elnöke számára. Az üdvözlet a legszí- vélyesebb viszonzásra talált. (Folytatás a 2. oldaton) Magyar kulturális napok a Szovjetunióban Uhu Pál vezeti hazánk küldöttségét Hazank felszabadulása kö­zelgő negyedszázados évfordu­lója alkalmából a Szovjetunió­ban tegnap megkezdődött a nagyjelentőségű jubileummal kapcsolatos rendezvénysorozat Ennek keretében aSzovjet— Magyar Baráti Társaság elnök­ségi ülésén Alekszandr Szó- lovjov, a Marxizmus—Leniniz- mus Intézet igazgatóhelyette­se »-Lenin és a. magyar forra­dalmi mozgalom« ' címmel nagyhatású előadást tartott Az ünnep« ülésen jelen volt Papai Gyula, hazánk moszk­vai nagykövete, aki felszólalá­sában méltatta az örök és meg­bonthatatlan magyar—szovjet barátságot llkni Pál, művelődésügyi miniszternek, az MSZMP Poli­tikai Bizottsága póttagjának vezetésével tegnap kulturális küldöttség utazott- a Szovjet­unióba a magyar kulturális napok rendezvényéire. A kül­döttség tagjai Sirnó Jenő mű­velődésügyi miniszterhelyettes. Dobozy Imre író, dr. Perényi Imre, a Budapesti 'Műszaki Egyetem rektora és dr. Boros Róbert, a Művelődésügyi Mi­nisztérium helyettes főosztály- vezetője. Ludvik Svoboda, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság el­nöke és felesége Zs. Szambu- nak, a mongol nagy népi hu- rál elnöksége elnökének meg­hívására tegnap reggel baráti látogatásra a Mongol'Népköz- társaságba utazott Kíséretében van Jan Marko külügyminiszter, valamint dr. Müoslav Bruzek cseh és Mi­roslav Valek szlovák művelő­désügyi miniszter. A Mongol Népköztársaságból Ludvik Svoboda útja az osza­kai világkiállitásra vezet, aho­vá a japán kormány meghívta a kiállításon részt vevő mind a 76 ország államfőjét Az el­nök április 3-án megnyitja az Expp 70 csehszlovák napját. Ludvik Svoboda csehszlovák köztársasági elnök átutazóban a Mongol Népköztársaság felé, tegnap Moszkvába érkezett A vnukovói repülőtéren Pod- gomij, a Legfelső Tanács el­nökségének elnöke fogadta a csehszlovák államfőt. Svoboda ma folytatja Mongólia felé. (MTI) útját Akadémiai együttműködés Elutazott hazánkból Andre Bettenconrt Négynapos hivatalos ma­gyarországi látogatásának be­fejeztével tegnap elutazott Budapestről Andre Bettencourt francia terv- és telepitésügyi miniszter és kísérete. A repülőtéren André Betten­court miniszter nyilatkozott:. — Nagyon sikeres volt ez a látogatás — mondotta —, mert alkalmam nyílt Magyarország jobb megismerésére. Őszintén csodálom azt a jelentős fejlő­dést, amelynek eredményeként évről évre emelkedik a lakos­ság életszínvonala. Köszönettel és hálával tartozom Fock Jenő miniszterelnöknek és Bondor József miniszternek azért, hogy lehetővé tette est a látogatást. Megbeszéléseink is nagyon hasznosak voltak. Tárgyalá­sainkról beszámolok a francia kormánynak. (MTI) Mezőgazdasági küldöttségünk Szíriában A Dimény Imre mezőgazda­sági és élelmezésügyi minisz­ter vezetésével Szíriában tar­tózkodó magyar küldöttséget vasárnap fogadta Mo­hammed, Szaid Taleb Szína földművelés- és földreform- ügyi minisztere. A miniszter elbeszélgetett a delegáció tag­jaival Szíria feladatairól, poli­tikájáról és a mezőgazdaság átszervezéserői, különösen a mezőgazdasági szövetkezetek­ről, amelyeket a baráti szo­cialista országok tapasztalatai­nak felhasználásával szervez­nek meg. A miniszter hangsúlyozta:' nélkülözhetetlen, hogy a me­zőgazdaság fejlesztésében szer­zett tapasztalatok cseréjét szé­les körben megvalósítsák a ba­ráti országok között. Dimény Imre válaszában hangsúlyozta, hogy Magyaror­szág kész segíteni Szíriának mezőgazdasága átszervezésé­ben. A magyar- delegáció a nap folyamán látogatást tett Mo­hammed Talab Hilal közellá- tásügyi és belkereskedelmi mi­niszternél is. Később a küldött­ség tagjai a »Március 8.«« ál­lami állattenyésztő gazdaságba látogattak el, ahol megismer­kedtek az ott alkalmazott munkaszervezéssel és műn ka.- módszerekkel. (MTI) Szovjetunió A parlamenti választások előtt A Pravda vezércikket szen­telt' a legfelsőbb tanácsi vá­lasztásoknak, amelyeket jú­nius 14-re tűztek ki. A jelenlegi szovjet parla­ment négyéves tevékenységét összegezve, a lap a követke­zőkre mutat rá: Az elmúlt esztendők legfon­tosabb gazdasági eredményét abban lehetne összefoglalni, hogy a főbb gazdasági és szo­ciális mutatókkal kapcsolatos ötéves irányelveket sikeresen végrehajtják. A négy esztendő fő politikai eredményét pedig abban lát­juk, hogy a XXIII. pártkong­resszuson és a központi bizott­sági illéseken kidolgozott irányvonal komoly eredménye­ket kozott az ország gazdasági erejének és védelmi képessé­gének szilárdításában, vala mint a dolgozók életszínvona­lának emelésében, Brandt—Mxon-találkozó Willy Brandt nyugatnémet kancellár' április 10-én és 11-én a Fehér Házban találkozik Ni­xon elnökkel -r jelentették be tegnap hivatalosan Bonnban. Brandt április 4-én vagy 5-én utazik Washingtonba. Amerikai tartózkodása során találkozik a szenátus külügyi bizottságával, s látogatást tesz a ' nyugatnémet légierő texasi kiképzőközpontjában. Jelen lesz az Apollo—13 fellövésénél, és két napot Nixon elnök ven­dégeként Camp Davidben tölt. A nyugatnémet kancellárt útjára elkíséri Egon Bahr és Ferdinand Duckwitz államtit­kár és Helmuth Schmidt had­ügyminiszter. Nixon és Brandt az Európá­ban állomásozó amerikai csa­patok J létszámáról, Bonn »ke­leti politikájáról-« és a Közös Piacról folytat majd véle­ménycserét Rogers bejelentése Izrael segítéséről Kiss Csaba, az MTl tudósí­tója jelenti Washingtonból: Rogers amerikai külügymi­niszter hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy az Egyesült Államok egyelőre nem teljesíti Izraelnek újabb Phantom és Skyhawk repülőgépek szállítá­sára vonatkozó kérését. A kül­ügyminiszter ugyanakkor kö­zölte, hogy az amerikai kor­mány kielégíti az izraeli kéré­seket rövid lejáratú hitelekre vonatkozóan, és megfontolja újabb hosszú lejáratú hitelek nyújtását. A hitelek összegét Rogers százmillió dollárra be­csülte. A döntést indokolva a kül­ügyminiszter hangsúlyozta, hogy az izraeli kéréseket »alapos és együttérző« elem­zésnek vetették alá, s a dön­téseiket szerinte az a szándék vezette, hogy »meg kell fordí­tani az események jelenlegi menetét-«. — Ennek az ideiglenes dön­tésnek meghozatalával nem akarjuk veszélyeztetni Izrael biztonságát — jelentette ki a külügyminiszter. Rogers azt mondotta a többi között, hogy a Líbiának szállí­tandó francia gépek egyelőn- nem borítják fel az egyensúlyt a térségben. A Magyar Tudományos Akadémia tudósklubjában tegnap magyar—vietnámi akadémiai együttműködési egyezményt írtak alá. Képünkön: Láng István, az MTA főtitkár-helyet­tese és Hoang Luong, a VDK budapesti nagykövete aláírja az egyezményt. (Képtávirón érk. — MTI— KS) A szocialista párt kompromisszuma Sziltanuk felhívása a nemzeti összefogásra Az Olasz - Szocialista Párt (PSI) központi bizottsága égésznapos vita után hétfőn es­te 94 szavazattal 14 ellenében elfogadta de Martino főtitkár javaslatát, amelyek értelmé­ben a párt Rumor programja alapján részt venne a - négy- párti középbal koalíciós kor­mányban. Rumor szombaton adta át programtervezetét jövőbeli koalíciós partnereinek, A prog­ram kompromisszumot jelen­tett több fontos kérdésben, amelyek eddig elválasztották a partnereket. Az Olasz Szocialista Párt központi bizottságának hétfő esti állásfoglalásával most már a középbal mind a négy párt­ja elfogadta Rumor program­ját s így a puhatolózás: tár­gyílááókkal megbízott Mariano Rumor fáradozásainak sikeré­ről számolhat be Saragat köz- társasági elrókndc. (MTI) Az új kambodzsai kormány tegnap nyilvánosságra hozott egy listát azokról a személyek­ről, akiknek megtiltotta, hogy visszatérjenek Kambodzsába. A 15 névből álló lista élén No­rodom Szihanuk herceg és fe­lesége áll. A kambodzsai rádió lehall­gatott adásában közölte: az új kambodzsai rezsim gyűlések tartását rendelte él az ország egész területén, hogy megma­gyarázza a lakosságnak, miért váltották le Szihanuk herceget • • • Norodom Szihanuk magán- titkársága tegnap este Peking- ben a következő közleményt adta ki: Norodom Szihanuk kambod­zsai államfő magántitkársága közli, hogy a khmer nemzethez 1978. március 23-án intézett ünsepéLyes kiáltványában.: 1. Norodom Szihanuk mint az állam törvényes feje haza­árulás bűntette miatt felosz­latja a Lom Nol tábornok el­nöklete alatt álló miniszterta­nácsot, a Cheng Heng elnök­leté alatt álló nemzetgyűlést és az Ong Sim elnöklete alatt álló királyi tanácsot. 2. Meg fogják alakítani a nemzeti egység kormányát. 3. Amíg Kambodzsában helyreáll a normális helyzet, tanácskozó gyűlést hoznak lét­re. 4. Nemzeti felszabadítás! mozgalmat hoznak létre a ha­za felszabadítására a reakciós árulok éP imoerialista-barátok diktatúrája és elnyomása alöL 5. A nemzeti egység kormá­nya, a nemzetgyűlés és a nem­zeti felszabadító hadsereg egyssölpi fog a nép täfneasved» hogy egységfrontot alkosson, amelynek neve: Kambodzsa Nemzeti Egységfrontja (SULK) lesz. LONDON Az AFP londoni jelentése szerint Norodorft Szihanuk hét­fő esti pekingi bejelentése bi­zonyos zavart okozott London­ban, jóllehet a herceg kiáltvá­nya nem volt egészen páratlan.. Az angol fővárosban senki sem gondolta, hogy Norodom Szihanuk szó nélkül elfogadja a kambodzsai nemzetgyűlés ál­tal történt eltávolításéi. Az angol kormány ugyanakkor reméli, hogy semmi olyan nem történik, «ami zavarhatná a békét és a jelenlegi kambod­zsai egyensúlyt*. Európai kérdésekről szólva Rogers azt mondotta, hogy az USA támogatja a bonni kor­mány kezdeményezéseit, es »biztatónak tekinti« amit Brandt kancellár az erfurti ta­lálkozóról elmondott a Bun­destagban. Nem volt hajlandó nyilat ­kozni a héten kezdődő négyha­talmi találkozóról, amelyen Berlin kérdéséről tárgyalnak. Négyhatalmi megbeszélés A négy nagyhatalom képvi­selői tegnap Nyugat-Berlinben előkészítő jellegű megbeszé­lést -tartottak, amelyen meg­vitatták a Nyugat-Berlvn helyzetéről csütörtökön kez­dődő tárgyalások technikai és ügpnadi' ]eta&§eje£k

Next

/
Thumbnails
Contents