Somogyi Néplap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-03 / 52. szám

MSZMPS Of* OG XXVI. évfolyam. 52 szám fllÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ V4P#S^^ Are; 80 fillér 1970. március 3., kedd Ülést tartott tegye! pártbizottság Tegnap délelőtt kibővített ülést tartott a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Somogy megyei Bizottsága. A tanács­kozáson Németh Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsága tagja, a megyei pártbizottság első titkára elnökölt A vezető testület első napi­rendként a végrehajtó bizott­ság előterjesztését vitatta meg A pártszervezetek tömegpoli- tikai, ideológiai és kulturális munkájának tapasztalatai a ÍX kongresszus határozatai tükrében címmel. Bevezetés­ként Bíró Gyulának, a megyei pártbizottság titkárának szó­beli kiegészítője hangzott ,el, majd széles körű vita bontako­zott ki, amelyben párt-, álla­mi, gazdasági, kulturális és tömegszervezeti vezetők mondták el véleményüket. A pártbízottsági ülés ezután Németh Ferenc javaslatára bi­zottságokat fogadott eh ame­lyek előkészítik a megyei párt­értekezlet anyagát, majd Szi­Űj feladatok előtt MAGASABB SZÍNVONALON KORSZERŰBB GÉPEKKEL geti Istvánnak, a megyei párt- bizottság titkárának javasla­tára elfogadták a megyei párt- bizottságok mellett működő munkabizottságok első félévi munka tervét 1970-re. Németh Ferenc ezután sze­mélyi javaslatot tárt a testü­let, elé. A megyei pártbizottság, titkári funktíójának megüre- sedésével kapcsolatban java­solta, hogy a megyei pártbi­zottság válassza : meg Bogó Lászlót., a hiégVej pártbizott­ság tágját, a MÉSZÖV elnökét a végrehajtó bizottság tagjává és a megyei pártbizottság tit­kárává. A megyei pártbizottság — a jelölés elfogadása után — Bo­gó Lászlót titkos szavazással megválasztotta a végrehajtó bi­zottság tagjává és a megyei pártbizottság titkárává. Apró Antal hazaérkezett Moszkvából Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese vasárnap a késő esti órákban hazaérke­zett Moszkvából, ahol részt vett a KGST Végrehajtó Bi­zottságának 45. ülésszakán. Magyar—román gépipari tárgyalások Tegnap délelőtt Budapestre érkezett Joan Avram román gépipari miniszter, aki dr. /Hor­gos Gyula kohó- és gépipari miniszterrel tárgyal a két __ or­szág gépiparának együttműkö­déséről, az ipari kooperáció le­hetőségeiről AZ NDK VEZETŐI A LIPCSEI VÁSÁRON Óriási nemzetközi érdeklődés mellett nyitották meg vasár­nap az idei lipcsei tavaszi vásárt. Ott készült felvételünk (balról jobbra): WiUi Stoph miniszterelnök, Erich Hone- cker, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja és Walter Ulbricht, az NSZEP első titkára, az Államtanács elnöke. Képtávírón érk. — AP—'MTI—KS) Tovább bővíti szolgáltató tevékenységét a nagyatádi Komfort Ktsz (Tudósítónktól.) Szombaton tartotta tizen­nyolcadik mérlegzáró közgyű­lését a nagyatádi Komfort Ktsz. A közgyűlésen Nagy Fe­renc, a ktsz elnöke adott szá­mot elmúlt évi tevékenységük­ről, eredményeikről. A ktsz igyekezett működé­sével az egész járás lakossá­gának szolgáltatási igényeit iól ki elégíteni. Az egész évi ter­melés értéke meghaladja a huszonhatmillió forintot, s ez húsz százalékkal több, mintáz el őz» évi vpit. Az elnöki beszá­moló részletesen foglalkozott az egyes részlegek tevékenysé­gével, s a meglevő hiányossá­gok kiküszöbölésének felada taiváL Ezt követően az 1970. évi fel­adatok ismertetésére került sor. A járás — mindenekelőtt pedig Nagyatád — igényed alapján elsőrendű feladatúk­nak a lakosságnak nyújtandó szolgáltató tevékenység fej­lesztését tekintik. ’ Elsősorban a kislakásépítés terén várható előrelépés: 1970­ben tíz lakással többet építe­nek meg, mint 1969-oen, és még így is az igényeknek csak mintegy a kétharmadát tudják kielégíteni Tervezet^ összter- melési értékük harmincmillió forint, ennek hatvan százalé­kát az építőipari tevékenység­ből biztosítják. Ipari terme­lésből hét és félmillió, szolgál­tató tevékenységből három és félmillió forint bevételt vár­nak. Terv feladataik megvalósítá­sához növelni kívánják a mű­szaki színvonalat. Újabb, kor­szerű gépeikéi bővítik gép­parkjukat — elsősorban az épí tőrészlegnél, Terveik szerint jelentős fej­lődésen megy keresztül egyéb szolgáltató tevékenységük is. A negyedik ötéves terv folyamán új telephelyre — a 68-as müút mellé, a Hunyadi utcába — költöztetik a Széchenyi téren levő autószervizt és javítóál­lomást. Az új telep kialakítá­sának, berendezésének költsé­gei tizenkétmillió forintba ke­rülnek. Tovább fejlődik majd a háztartási kisgép, az órás és a gumijavító részlegük is. Javulnia kell az ellátásnak ■A SZOT elnöksége tegnap ülést tartott. A többi között megtárgyalta az ötéves terv előkészületeinek programját és a szakszerveze­tek ezzel kapcsolatos felada­tait. Az Országos Tervhivatal a vállalatokat tájékoztatja e terv előzetes elgondolásairól; ezt a tájékoztatót a szakszervezetek is megkapják, kifejtik róla, ész­revételeiket, javaslataikat. Az Országos Tervhivatal, illetve a minisztériumok március fo­lyamán mind a tervelőirányza­tok, mind a szabályozók elvei­nek kialakításába ugyancsak bevonnak vállalatokat, a szak- szervezetek pedig a vállalato­kat segítik abban, hogy fel­készüljenek állásoontjuk ki­alakítására, előterjeszt %ére. Az elnökség a SZOT terme­lési osztályának és a KISZ kb ifjúmunkás osztályának előter­jesztése alapján A szakma ifjú rriestere mozgalommal is fog­lalkozott. A több mint tíz év­vel ezelőtt kialakult mozga­lomban eddig 170 ezren vettek részt és csaknem 65 ezren nyertél, el a szakma ifjú mes­tere címet. Az üzemek és vál­lalatok tapasztalatai szerint időszerűvé vált, hogy a moz­galmat az új követélmények­nek megfelelően továbbfejlesz- szék A SZOT elnöksége meghall­gatta a fagyasztói árszínvonal és a fogyasztás alakulásáról szóló tájékoztatót. Ez utal ar­ra, hogv a kiskereskedelmi áruforgalom az idén mintegy 9 százalékkal emelkedik, mi­vel azonban az árszínvonal várhatóan a tavalyival azonos mértékben, körülbelül másfél százalékkal nő, a tényleges forgalomnövekedés 7,5—-8 szá­zalék lesz. A teáv szerint valamennyi árufőcsoportból érezhetően ja-- vulniá kell az ellátásnak. Az előirányzatok megvalósulása fontos feltétele annak, hogy az áraik emelkedésé ne lépje túl a megengedett mértéket. Az elnökség foglalkozott a szakszervezetek elméleti ku­tató intézetének 1970. évi ter­vével és a SZOT munkavé­delmi tudományos kutatóinté­zet munkájával. Ezenkívül megvitatta a háztáil állattartás fejlesztését szolgáló munka- agyi és társadalombiztosítási Intézkedésekről szóló terveze­tet, amelyet a kormány elé terjesztenék. CMTD MEGKEZDŐDÖTT Lesz-e balratolödás? a Stoph—Brandt találkozó előkészítése Saragat tanácskozásai A Neues Deutschland vasár­napi száma azt irta, hogy a Német Demokratikus Köztár­saság kész »konstruktív és ér­demi tárgyalásokat folytatni'“ az NSZK-vaL Berlinben tegnap megkez­dődtek Willi Stoph és Willy Brandt kormányfői találkozó­jának előkészítő tárgyalásai. Az öttagú bonni küldöttség Ulrich Sahmnak, a bonni kan­cellári hivatal igazgatójának vezetésével délelőtt 9 óra 45 perckor lépte át Nyugat-Ber- lin határát, majd innen az NDK miniszterelnöki hivatalá­nak épületéhez hajtatott Az előkészítő tanácskozások Ger­hard. Schüsslerrel, az NDK miniszterelnökségi hivatalának helyettes vezetőjével délelőtt 10 órakor kezdődtek meg. A déli szünetet követően a megbeszélések 14 óra 45 perc­kor folytatódtak, majd a nyu­gatnémet küldöttség 17 órákor visszatért Nyugat-BerUn.be. Az értesülések szerint Schüsslef és Sahm a két né­met kormányfő első találkozó­jának, időpontjáról és proto­kolláris kérdésekről tanácsko­zott A megbeszélések ma folyta­tódnak. (MTI) Saragat olasz köztársasági elnök hétfőn délelőtt újra meg­kezdte tanácskozásait a parla­mentben képviselt politikai pártok vezetőivel a kormány­válság megoldása érdekében. Saragat köztársasági elnök hétfőn tíz politikai párt har­minchárom politikusával foly­tatott összesen kileacórás ta­nácskozást a kormányválság megoldása érdekében. Előre­láthatólag a köztársasági elnök csak kedden teszi meg legkö­zelebbi lépését: akkor ad kor­mányalakítási megbízást az új I miniszterelnök-jelöltnek. Tiltakozás az agresszió ellen A Béfce-világtanács titkár­sága az izraeli agresszió elleni nemzetközi tiltakozó nap al­kalmából nyilatkozatot tett közzé. Erélyesen elítéli az arab or­szágok ellen folytatott izraeli hadműveletek eszkalációját A titkárság felhívja a' világ békeszerető közvéleményét, vegyen részt tiltakozó kam­pányban. (MTI) Műszaki kombinát épül Siófokon fel M A tej Épül a Siófoki Szolgáltató Ktsz új műszaki kombinátja. A földszinten neonrészleg és tekercselőosarnok lesz elhelyezve, az emeleten irodák. Az új kombinát 4.5 millió forint költséggel énül, s ez év októberében készül el. A többi között fogadta Lui­gi Dongót, az Olasz Kommu­nista Párt főtitkárát, továbbá Umberto Terracinit .és Pietro Ingraot, az OKP vezetőségé­nek tagjait, a párt parlamenti csoportjainak elnökeit. * * * Terracmi a köztársasági el­nökkel folytatott eszmecseré! követően nyilatkozatot tett. amelyben egyebek között ki­jelentette, hogy az OKP kül­döttei a következő témákról tanácskoztak az államfővel: 1. Kéthónapi eredménytelen tárgyalások után meghiúsult a négy pártból álló középbal kor­mány megalakítására irányuló kísérlet. Meghosszabbítaná a kormányválságot, ha ismét az úgynevezett középbal formulá­val próbálkoznának. Más úton kell keresni a kormányválság megoldását. 2. A jelenlegi válságot gyor­san meg lehet és meg is kell oldani. Minden párt felelős a válság elhúzódásáért: kezdve a kereszténydemokrata párt­tal, amelynek fel kell hagynia kettős játékával. Olyan fordu­latra van szükség, amely bal­felé tolja el az ország politikai irányítását. 3. Ilyen politika életbelépte­téséhez demokratikus fejlődés­re van szükség minden terüle­ten. 4. Egy baloldali irányzatú kormánynak meg kell szaba­dulnia az amerikai függőség­től, el kell ismernie a VDK, a Kínai Népköztársaság és az NDK realitását. Biztosítania kell az állam teljes szuvereni­tását az egyházzal fennálló kapcsolatokban, és tiszteletben kell tartania a parlament által kifejezésre juttatott akaratot a. válás kérdésében. * * * Az UPI szerint római politi­kai körökben arra számítanak, hogy Saragat köztársasági el­nök tanácskozásainak befeje­zése után dönt a kijelölendő miniszterelnök személyéről. A politikai megfigyelők úgv vé­lik, hogy a következő politiku­sok jöhetnek számításba: Al­do Moro külügyminiszter, volt kormánvfő, Emilio Colombo kincstárügyi miniszter. Paolo Emilio Taviani, a dél-'-laszor- "Zági ügyek minisztere é-- Giu- lio Andreotti, a keresztényde­mokrata párt képvselciházi cso­portjának elnöke. CMTD

Next

/
Thumbnails
Contents