Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-13 / 37. szám
Délszláv együttes — vezető nélkül A délszláv községekben •— azt mondják — apáról fiúra száll a népi hagyományok tisztelete és szeretet®. Néptánccsoportokat, kórusokat, zenekarokat alakítottak, így örökítik tovább a folklór gazdag kincseit Potonyham és Tótújfaluban nagy társadalmi összefogással építették fel a szép, új művelődési házat. Ezekben a falvakban az idősebbeknek és a fiatalabbaknak is legkedvesebb időtöltése a tánc- vagy énektanulás és a szereplés. Lakácsán és Szent- borbáson ugyanígy vonzódnak az emberek a közös összejövetelekhez. Mégis évek óta húzódik már a délszláv együttes problémája: nincs szakképzett vezetőjük. Igaz, a művészeti szemlékre a község rendezvényeire mindig felkészülnek; nélkülük egyetlen műsor sem zajlott még le. A községben tanító pedagógusok vállalták, hogy alkalomszereűen betanítják a tánc- és énekszámokat. Van egy tamburazenekar is; tagjai saját maguk állítják össze műsorukat Ám az évek múlásával egyre inkább érződik, hogy ez kevés. Változatos, friss műsorokkal kellene indulni a szemléken is. De hogyan? Ahhoz új anyagot kellene gyűjteni; ismerni kellene és megtanulni Is néhány modernebb koreográfiát Egyszóval: lépést tartani a folklór-együttesek fejlődésével. A Csoportok jelenlegi vezetői — a helybeli pedagógusok — nem szakképzett táncoktatók és kórusvezetők. A népi hagyományok szerete- te lelkesítette és lelkesíti őket ma is, de a korszerűbb feltételek megteremtését már nem tudják vállalni. Szükség van tehát egy szakképzett művészeti vezetőre, vagy olyan fiatal népművelőre, aki beszéli is a horvát nyelvet, ismeri szokásaikat, és rendelkezik a szükséges képesítéssel is. A barcsi járási tanács művelődési osztálya évek óta foglalkozik ezzel a kérdéssel. A Magyarországi Délszlávok Országos Szövetségéhez több ízben fordultak már levéllel, amelyben kérték, hogy segítsenek megoldani gondjukat. Megírták azt is, hogy kétszobás lakás várja Lakócsán azt a pedagógust, aki lejönne és vállalná a négy község csoportjaiból alakított délszláv együttes irányítását. Sós Dezső, a művelődési osztály vezetője több ízben személyesen is tett már lépéseket, ám csak ígéreteket kaptak, de konkrét segítséget mind ez ideig nem. Pedig fontos és sürgős volna már valakinek kézibe venni az együttes vezetését. Nap nap után vesznek el a még össze nem gyűjtött dalok és népszokások is. A négy község lakói igen érdeklődő emberek. Rendszeresen olvasnak művelődnek és igénylik a közös összejöveteleket. Minden áldozatot meghoznának azért, hogy legyen népi együttesük. A fiatalokat sem kell »■agitálni'«; az elmúlt évben nagyon sokan jelentkeztek már a csoportokba. Kár VOÍna ezt a lelkesedést, a népi együttes lehetőségeit parlagon hagyni. B. Zs. Kérem a panaszkönyvet! Igen, fel vagyok háborodva. Látszólag nem történt semmi, nagyon udvariasan kértek elnézést mindenütt, mégis dühös vagyok. Mert bosszant, ha egy hivatalban »a hivatali dolgozó« azzal kezdi válaszát, hogy »sajnos, sajnálom, sajnálatos módon .. ,« Ilyenkor felforr a vérem, és nem figyelem a folytatást, mert a vége mindig ugyanaz: továbbmehetek. Sokáig azt hittem, hogy a »sajnos« szó az együttérzés kifejezője. Micsoda tévedés! — Sajnos, feledésbe merült — mondja a tanácstitkár, miközben jóízűen szalonnázik. (Ki hiszi el, hogy szívügye az én ügyem?) A forgószékben ülő kisasszony akár magnószalagra is vehetné a szöveget: — Sajnos, ma nincs félfogadás, nem adhatok felvilágosítást. Sajnálom. —A kedélyes mosoly mellékelve. Készülnek a tavaszi vetésre a káli vetőmagtisztítóban 1966-ban Indult meg a munka a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Országos Vállalat káli magtisztító telepén, amely azóta is hazánk legkorszerűbb ilyen létesítménye. Húszféle növény sok-sok értékes fajtájának nemes vetőmagját fémzárolt zsákokba csomagolva (most, a tavaszi vetési szezon beindulása előtt) javában szállítják a 9 emeletes káli telepről az ország ellátására és külföldre. Képünkön: Magvizsgá- lat és csírázóképesség-vizsgái at a laborban. Ki gondolná, hogy az ügyintézők, a bájos ügykezelők számtalan típusát lehet megkülönböztetni azáltal, hogy a »sajnos« után mi következik. A határozatián kezét tördelve adja tudtomra: Sajnos, még nem döntöttek. — Sajnos, ez van — mondja a közömbös. A magyarázkodó mindig azzal kezdi, hogy »anna kellenére, hogy... « Csak a végén, a legvégén közli, hogy »sajnos, nem sikerült«. No, és a határozott, aki a paragrafusokat is ismeri, rögtön rávágja: »Sajnos, ez a szabály. Ne fárassza magát!« Gyakran utasítanak el azzal is, hogy »sajnos, nem rajtam múlott«. — Hát kin? (A felelős, illetve a felelőtlen neve ismeretlen vagy hivatali titokként kezelendő.) Sajnos, sajnálom, nagyon sajnálom. — Ez terjed, mint az influenza, és megfertőzi közéletünk minden területét. A boltban a keresett áru »sajnos, kifogyott« (esetleg a pult alatt van néhány elfekvő), a szálló »sajnos megtelt« (csak a borravaló segíthet). Végső elkeseredésemben felkerestem az osztályvezetőket, beszéltéin az igazgatókkal. Kértem őket, hogy egészségi állapotomra való tekintettel tiltsák meg e beidegző- dött, »végzetes« szó használatát. Már kezdtem megnyugodni a szép ígéretek birtokában, mígnem az egyik felvilágosított, hogy nem a szavakkal van baj, hanem fiz emberekkel. Egyetértettünk. Nem a szavak, az emberek a hibásak. Egyensúlyom helyreállt. Talán teljesen megnyugszom, ha a hót végén nem tévedek be a közeli vendéglőbe. Csak oda ne mentem volna! A fizetőpincér »sajnos elsokallt«. Újra felment a pumpa, s idegnyugtatóul kértem a panaszkönyvet. —■ Az sajnos elkallódott. Akkor határoztam él, hogy kíméletlen leszek, és mindent megírok az újságba. Sajnos, nem tehetek mást! Sz. J. Éneklő fodrászok 1967-ben alakult a Budapesti Szolgáltató Szövetkezetek Szövetségének »Tavasz« nevű leánykórusa. A fiatalokból — zöme harmadéves tanuló — álló kórus 16 tagú. Az 1968- as országos kórusminősítő versenyen (első versenyükön) ezüstkoszorús diplomát szereztek. Legutóbb a Tv »Röpülj, páva« népdal vetélkedőjén szerepeltek sikerrel, ahol 130 pontot kaptak. Az énekkar vezetője, Émődi Györgyi. A fiatal karvezetőnek ez az első önálló kórusa. Képünkön: Emődi Györgyi vezényletével próbál a kórus. A KÖR BEZÁRULT? (Egyik helyszín: szobakony- hás lakás. Ami felhívja magára a figyelmet: a sok ágy. A bútorok ragyognak a tisztaságtól. A falakon képek — családiak, csendéletek és egy Lenin portré. Az asszony kék melegítőben és szoknyában ül az asztal mellett. A másik helyszín: a tanácsház elnöki irodája.) Az asszony: —- Nagyon keserű volt a hangulatom, amikor ezt a levelet elküldtem. Né- 'ha nagyon bánt, hogy ilyen szűkösen lakunk. A hullámnak is van csúcsa és mélye. Az elkeseredés is nagyobb egyszer, kisebb másszor. Ez a sok ágy kevés. Hét gyermekünk van, három alszik egyben. Lakás kellene. Nagyon. Részlet az asszony leveléből: »Tizennégy évvel ezelőtt költöztünk Szőlősgyörökbe. A termelőszövetkezettől nagyon szép lakást kaptunk. Az átszervezés után azonban szükség volt rá, irodának. Helyette kaptuk a szobakonyhás lakást, azzal az ígérettel: halehetőség lesz rá, nagyobbat adnak. Azóta is ebben a lakásban élünk kilencen. Munkahelyem a szőlősgyöröki posta, kézbesítőként járom Gyugy községet.« A tanácselnök: — Ismerem a problémát. Ahol laknak, az a ház magán- tulajdon. Egy tíz éve kezelésben részesülő elmebeteg tulajdona. Van ott még egy szó-i ba, de ebben tárolják a tulajdonos ingóságait, amíg a kórházi kezelés tart. Ügy tudom, a gyámügyi hatóság gondolt arra is, hogy ha a beteg állapota nem javul, akkor intézkednek a ház sorsáról. Az asszony: — A férjem először 1960- ban betegedett meg. A K6- olajvezeték Vállalatnál dolgozott vontatóvezetőként. Sajnos, a tíz év alatt majdnem többet betegeskedett, mint amennyit dolgozott. Áprilisban lejárt a táppénze. Leszázalékolták. Rokkantsági nyugdíjat nem kapott, mert hatvanhét napja hiányzott hozzá. Most folyik ügyének intézése. Én 1700 forintot keresek, a tizenhat éves Zsuzsi nyolcszázat kap. ő is a postán dolgozik kisegítőként. A nagyfiam Lengyeltótiba jár mindennap, ott szerelő a gépállomáson. Levelező tagozaton végzi a gimnáziumot. Két évet bentlakóként tett le, aztán lemondott a nappali tagozatról. Belátta, hogy segítenie kell a családon. Gyugyon volt egy ház, szerettük volna, ha a gyugyi tanácstól megkapjuk. Akkor még külön tanácsa volt annak a falunak is. Azt mondtam: pénzzé tesz- szük a tizenötezer forint értékű telkünket, befizetjük ... A tanácselnök: — Tavaly az év közepén lett közös tanácsa három falunak. Gyugy is Szőlősgyörökhöz csatlakozott. Régebben én csak Szőlősgyörök vb-elnöke voltam. Tudtam, hogy Gyugyon szeretnének lakást kapni. Az ottani tanács el akarta adni a pedagóguslakást Később aztán mégsem lett belőle semmi. Egyébként még most is folyik a vita. Körülbelül egy hete olyan döntés született hogy továbbra is pedagóguslakás marad. Csak egy bejáró pedagógus van ott, így aztán nincs, aki délutánonként, esténként a népművelői tennivalókat ellássa. A könyvtárban például már fél évé nincs kölcsönzés. Igaz, a lakásban jelenleg lakik egy házaspár. Családi ellentétek miatt kellett őket elhelyeznünk. Az öregek meg a fiatalok nem jöttek ki egymással, és családi tragédiától féltünk. Az asszony: — Az elnök elvtars mindig törődött velünk. Szerette volna, ha mi kapjuk annak idején a gyugyi lakást. Mégsem sikerült. Bánt ez engem. Családi perpatvarok kellenek egy lakáshoz?.... Mindennap átmegyek Gyugyra, viszem a leveleket meg az újságokat. Külterületem is van. Sokszor esik az eső, szinte rámfagy a ruha. Mégsem öltözhetek át, mert ahhoz vissza kellene jönnöm Szőlősgyörökre. Gyugyon lenne jó lakást kapni... Zsuzsa: (Hidegtől vöröslő arccal lép be. Kihordta a leveleket, mára végzett. Kicsit talán szé- gyelli, hogy a lakáskörülményekről beszélgetünk. Ürügyet találva nemsokára el is megy.) dAiért maradt (jabancsik. ? Nagy Ügyeskedők Vállalkozása (a tóváb- , biakban NÜV) és a Szerény Hasznosak Társasága (a következőkben SZHT) között néhány év óta kíméletlen harc folyik. Tegyük hozzá mindjárt, eddig mindig a NÜV-é volt a babér, ők kerültek ki győztesen a csatákból. S amellett, hogy ez a csatározás egyenlőtlen a Nagyok és a Szerények között, enyhén szólva, sportszerűtlen is. Mert mi történik? A Szerények összeszedik, felkutatják azokat, akik társaságuknál takarítónői vagy segédmunkási tisztségek betöltésére és az átlagbér javítására alkalmas. Betanítják őket, megszokják egymást. Teljes a harmónia a létszám és az átlagbér között. Aztán egyszer csak — mint a derült égből a vércse — lecsapnak a Nagyok, és mire az igazgató és a munkaügy észbekapna, már el is ragadták segédmunkásaikat, takarítónőiket. S hiába a sírás, a rívás, a fogak csikorgatása és az öklök rázása a derült ég felé. Újból és újból segédmunkások és takarítónők felé kell nézni, újból és újból vissza kell állítani a megbomlott egyensúlyt a létszám és az átlagbér között. Később a Nagyok nem elégedtek meg az apró — takarítónő és seegédmunkás- zsákmánnyal. Olykor szakmunkásokra, művezetőkre, tecehnikusokra is lecsaptak, és már kezdett olyan tragikussá válni a helyzet, mint az átigazolások idején a kisebb labdarúgócsapatoknál. Ekkor a Szerények vezetője az asztalra csapott, és nagy hangon felkiáltott; — Ez tovább így nem megy. Most én jövök! És ha ő maradt is, de jött a NÜV vezérigazgatója. Még csak a kávénál és a konyaknál tartottak — diplomácia és taktika is van a világon —, amikor előrukkolt jövetele céljával a Nagyok vezére: — Kérlek, tisztelettel, itt van nálatok ez a hogyishívják, ez a Gubancsik nevű üzemvezető mérnök. Nézd, én nem kertelek! Tehetséges, szerény, szorgalmas embernek tartom, ezért úgy gondolom, nagyobb hasznára lenne a világ, az ország, szű- kebb hazánk ipari műszaki fejlődésének és nem utolsósorban a NÜV-nek, ha ö mint főmérnök vállalkozásunknál fejthetné ki tehetségét, szerénységét és szorgalmát. Azt hiszem, megérted s felméred köUi’.ességedct és telelősségedet 3 ezért áthelyezéssel rend.e '.ke zésünkre, illetve a világ, az ország és rzűkebb hazánl reen telke zésere bocsátód. Gubancsik inemvezető mérnököt Vlctvc jövendő főmérnö <i!i — Természetesen kérlek — válaszolta a Szerények vezetője szerényen — Teljes mértékben egyetértek veled, és támogatom elképzelésedet. Már csak azért is, mert igaz. hogy Gubancsik tehetséges, szerény és szorgalmas szakember. és a felsoroltak mind nyernek azzal, ha ő főmérnök lesz. De nemcsak ezért. Nézd, a Gubancsik két évvel ezelőtt, 40 éves korában azt mondta, hogy 42. születésnapját, mint üzemvezető mérnök t ünnepli, 45 éves korára főmérnök, 47. évében pedig egy nagy vállalkozás vezérigazgatója lesz. En, megértheted, tekintettel szerényt ég üv kre, ezt a jövőt nem tudom neki biztosítani. Ugyanakkor nem is áldhatok a fiatal, nagy tehetségek útjába. Ezért már csak a formaságok maradnak hátra. Küldd a kísérőlevelet, és én Gubancsikot azonnal rendelkezésedre, illetve a a világ, az ország és szűkebbf hazánk ipari-műszaki fejlődésének rendelkezésére bocsátom. Ezzel váltak el. Es érdekes, az a bizonyos kikérőlevél, amely Gubancsikot a méltó helyére emelte volna, máig sem érkezett, meg a Szerény Hasznosak Társaságához. Sőt, azóta segédmunkásra, művezetőre és technikusra sem tart igényt a Nagy Ügyeskedők Vállalkozása a Szerényektől. Máig sem értem, miért. Te, úristen! Csak nincs azoknak is valami születésnapi elhatározásuk?! papp Ua08 Az asszony: — A legkisebbik öt é\res. Sajnálom őket. A betegségeket is könnyebben kapják meg így. Szeretném hinni, hogy nem Bűn a hét gyerek senki szemében. S az sem, hogy szeretném őket jobb körülmények között látni. Tanácselnök: — Nagyon indokolt ez a kérés. Megoldást mégsem látok egyelőre. A község nem rendelkezik olyan lakással, amit számukra kiutalhatna. Sem Gyugyon, sem Szőlős- gy örökön. (Maga elé néz. Látszik, hogy nem először mondja el ezt, nem először veszi számba a lehetőségeket. A kör bezárult, s csak akkor nyílik meg, ha a kilenctagú családot megfelelő otthon várja majd. A kérdés: mikor?) Az asszony: Komócsin Zoltánná. A tanácselnök: Teveli László. L. L. SOMOGYISEPtAP 5
