Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-22 / 45. szám

% ■\^Nyp > ~r­3? fILAG PROLETÁRJAI, EGYESULJETERI •U-0S'-;' Ara; t forint Somogyi Néplap MSZMP SOf< OC Y MEGYEI B I ZOT T S A G Ä NAH LA f J A XXVI évfolyam. 45. szám 1970. február 22., vasárnap Apró Antal Moszkvába utazott Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese tegnap Moszkvába utazott, ahol részt vesz a KGST végrehajtó bi­zottságának 45. ülésszakán. Búcsúztatására a Keleti pá­lyaudvaron megjelent Lázár György, munkaügyi miniszteri Erdélyi Károly külügyminisz­terhelyettes, dr. Gál Tivadar^ a Minisztertanács titkárságá­nak vezetője. Ott volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapes­ti nagykövete is, (MTT) Hazaérkezett Bulgáriából Péter János külügyminiszter Péter János külügyminisz­ter, aüó Ivan Basen külügymi­niszter meghívására hivatalos látogatást tett a Bolgár Nép- köztársaságban, tegnap dél­előtt visszaérkezett Budapest­re. A megérkezés után ezt mondta a sajtó képviselőinek: — 'Bulgáriai látogatásom során ’több ízben volt alkal­mam nyilatkozni a sajtó mun­katársainak. Most hazaérkez­ve, összefoglalóan szeretném elmondani, hogy értékes meg­beszéléseket folytattunk. •—■ A mostani eszmecsere szerves folytatása volt annak. tárgyalásnak, amelyre a múlt évben a magyar párt és kormányküldöttség látogatása­kor a barátsági szerződés fel­újítása és aláírása alkaimával került sor Szófiában. — Akkor összefoglalták és megerősítették azokat az alap- élveket, amelyek szerint két­oldalú kapcsolatainkat és. nemzetközi tevékenységünket összeegyeztetjük és fokozzuk. Ezeknek az elveknek alapján kerestük a mostani megbeszé- vára, szövetségi xendszerünk­Péter János külügyminiszter a Ferihegyi repülőtéren nyilat­kozik a televízió és a rádió munkatársainak. (Képtávírón érk. — AP—MTI—KS) Khartoumba utazott a SZOT főtitkára Gáspár Sándor, a SEOT fő­titkára tegnap Khartoumba utazott a. Szakszervezeti Világ- szövetségi végrehajtó irodájá­nak február 24-én kezdődő ülé­A budapesti szakszervezeti világkongresszus óta most ül össze első ízben az újonnan létrehozott végrehajtó iroda. Az SZTVSZ, titkársága részle­tes, előzetes programot terjesz­tett elő a tanácskozásra. Napi­rendre kerül a világot átfogó szolidaritási akciók témaköre, vagyis az, hogy a szakszer­vezeti világmozgalom _ hogyan segítheti még eredményeseb­ben -a vietnami, a közél-keleti, a gyarmati népek felszabadító harcait —, a béke megterem­tését. Az ülésen 'áttekintik a Le- nin-centenárium előkészületeit, s felkészülnek az SZVSZ meg­alakításának 25. évfordulójára. Behatóan vizsgálják majd a munkásosztály általánös hely-, setének több fontos kérdését. NŐKOWEREmiA MOSZKVA Moszkvában szombaton be­fejezte munkáját az a szimpo zion, amely Lenin a nők sze­repéről a társadalomban cím­mel foglalkozott a szocialista országokban élő nők helyzeté­vel és szerepével Az. értekezlet részvevői el-, határozták:' elsőrendű felada­tuknak tekintik, hogy segítsé­get nyújtsanak a hős vietnami népnek a nemzeti független­ségért . vívott . harcában, az aráb országok népeinek az iz­raeli agresszió elleni küzde­lemben, . a világ haladó erőinek a reakció és a háború ellen vívott harcban. (MTI) Az országgyűlés külügyi bizottságának nyilatkozata A közel-keleti helyzet új fejleményeiről lések során azokat az új uta­kat és módokat, amelyekkel kétoldalú kapcsolatainkat fej­leszteni lehet a két ország ja­nék, a Varsói Szerződésnek és a Kölcsönös Gazdasági segít­ség Tanácsának hatékonyabbá tétele érdekében. Arról is folytattunk megbe­széléseket, hógyan fokozhatjuk nemzetközi tevékenységünket az európai béke megszilárdí- (Folytatás a 2. oldalon Komócsin Zoltán elnöklet ével tegnap a parlament dele­gacies. termében ülést tartott az országgyűlés külügyi bizott­sága. A bizottság állást foglalt a közel-keleti helyzet leg­újabb fejleményeivel kapcsolatban, majd nyilatkozatot foga­dott él az Abu Zabal-i fémművek elleni izraeli terrorbom­bázásról. A nyilatkozat hangsúlyoz za: Hasznos gondolatok fiatal szakembereink tanácskozásán A Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottsága, az Agrártu­dományi Egyesület Somogy megyei Szervezete és a KISZ Somogy megyei Bizottsága ta­lálkozóra hívta össze tegnap Kaposváron a somogyi terme­lőszövetkezetek fiatal agrár- szakembereinek egy csoport­ját A beszélgetés célja az volt hogy értékeljék a közös gazda­sagokban dolgozó fiatal mező- gazdasági szakemberek — ál­lattenyésztők, mezőgazdászok, gépészek, kertészek, szőlészek stb. — szerepét a termelő munkában, összegezzék a köz­életi tevékenység tapasztala­tait, és őszintén megvitassák .a problémákat A fiatalokat Varga Károly, a Hazafias Népfront Somogy megyei Bizottságának titkára köszöntötte, majd Solymossy Dezső, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa tartott vitaindítót Elöljáróban a megye élelmi­szergazdálkodásáról adott tá­jékoztatást. Elmondotta, hogy javult a termelési színvonal a megye termelőszövetkezetei­ben, hatékonyabbá vált a gaz­dálkodás, nőttek a termésho­zamok. A kedvező tapasztala­tok közé tartozik egyebek kö­zött a takarmányhiánynak szinte teljes megszűnése, a pénzügyi egyensúly létrejötte, valamint az, hogy a gazdasági mechanizmus adta lehetősé­gekkel többnyire jól élnek és hatékonyan alkalmazzák eze­ket a somogyi tsz-ek. A meg­levő problémák egyike (a gaz­daságok egy részében) a gazda­sági és szakmai színvonal elégtelensége. A szakember- kérdés gyakori témája a kü­lönböző tanácskozásoknak, s hogy a válasz — pontosabban- a probléma megnyugtató meg­oldása — késik, annak több oka is van. A fiatal agrárszakemberek tegnap elmondták, hogyan ér­zik magukat munkahelyükön, élvezik-e a megbecsülést, ami; munkájuk alapján elvárnak, hogyan illeszkednek belé egy - egy község társadalmi életébe, milyen a kapcsolatuk a lakos­sággal: a. termelőszovetkezeti gazdákkal és vezetőkké’, illet-, ve a falu más értelmiségi dol­gozóival. Különböző murám területen dolgozó fiatalok nyilatkoztak, s megoszlottak a vélemények is.. Amiben közös volt az ál­láspont: segítséget, támogatási várnak. Elmondták pályakez­désük körülményéit, az évek során tapasztalt buktatókat. Példákat hóztak arra, milyen örömmel vették a vezetők és a tagság türelmes ' bátorítását; mások azt, említették, mikép­pen utasították vissza kezde­ményező szándékukat, vagy törték derékba lelkesedésüket. Sok-sok pozitív és negatív tapasztalat hangzott el ezen a megbeszélésen. Ezekből sok hasznos gondolatot merítettek a rendezők. s-maguk a részve­vők is. Bi 'ha a jő gondolatok a gyakorlatban is megvalósul­nak, a fiatal agrárszakembe­rek helyzete, is nyilván keve­sebb panaszra ad. majd okot' Az országgyűlés külügyi bi­zottsága —- megvizsgálva a I Közel-Keleten kialakult hely­zetet — megállapítja, hogy Iz­rael agresszív politikája kö­vetkeztében- e térségben a I helyzet tovább éleződött. Iz­rael szüntelenül folytatja ka­tonai provokációit, fegyveres támadásait a környező arab népek ellen; ezzel fokozza’ a feszültséget e térségben, és a nemzetközi békét is veszélyez­teti. A külügyi bizottság, osztva a világ békeszerető közvéle­ménye és dolgozó népünk mély felháborodását, a legha­tározottabban .elítéli a leg­utóbbi agresszív cselekményt, az egyiptomi Abu Zabal-i fémművek'ellen előre megfon­tolt szándékkal elkövetett bar­bár. izraeli terrortámadást. A békés célú termelőüzemben a dolgozó munkások halomra- gyilkolása és az azt követő újabb izraeli fenyegetések az egész világ előtt ismételten le­leplezik, Izrael uralkoló körei­nek igazi törekvéseit: céljuk, nem az 'igazságos, tartós béke megteremtése a Közel-Kele­ten, hanem a katonai erőszak­kal megszállt arab területek végleges bekebelezése. A külügyi bizottság egyben ismételten és határozottan ki­jelenti, hogy országgyűlésünk és népünk teljes szolidaritást vállal az izraeli agresszió el­len igazságos harcot vívó arab népekkel. Most és a jövőben is minden lehetséges támogatást i megad az arab népeknek, hogy küzdelmük az agresszió követ­kezményeinek maradéktalan felszámolásához, az igazságos és tartós béke megteremtésé­hez vezessen a Közél-Kaleten. (MTI) fi két német kermányis taláikozójinal eliésziiateí Milliók a fejlesztésre jubileumi zárszámadás Andocson TOT elnöksége A tsz-tomk szociális helyzetérői A Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsénak elnöksége .tegnap ülést tartott. A ts?-ta- gok munkaügyi és szociális helyzetéről szóló előterjesztést tárgyalták meg. Az ülésen részt 1 vett Romany Pál, az MSZMP KB gazdasági, poli­tikai osztályának helyettes ve­zetője is. Az elrákség álláspontja sze­rint a TŐT-nak szorgalmaznia .rvphsi röT-i kell, hogy a negyedik ötéves terv időszakában fokozatosa,! megszűnjenek a tsz-tagok ter­hére még. meglevő különbsé­gek a nyugdíj és más szociális cüátasok terén. A megoldás lehetőségeit korlátozza, hogy az öregségi járadékok anyagi fedezetét je­lenleg a termelőszövetkezeti nyugdíjalapból biztosítják- Az elnökség szerint tisztázni kell a teherviselés elvi alapjait, és társadalmi szinten kell meg­osztani a mezőgazdaság koilek- tivizálásável összefüggő jára- dékterheket Az elnökség dr. Nyíri Bélát, a Szolnok megyei tanács volt vb-elnökhelyettesét kinevezte a TOT titkárává. (MTI) (Tudósítónktól.) Az an does: Kossuth Tsz ju­bileumi zárszámadásán Mods József elnök ismertette az el­múlt ^tíz év fontosabb állomá­sait'.' . - . 1060. január 1-től gazdálko­dik közösen a tagság 3200 hold .területen. Jelenleg 456 tgz-tag dolgozik, ebből 122-en járadé­kosok. A közös gazdaság tiszta vagyona így. alakult: 1960-ban kapnak rnajdL 6 800 00.0,, 1989-béh kerékén 15 ‘ vüi három erőgép, több mun­kagép és egy korszerű gépmű­hely vásárlása és felépítése a legfontosabb feladat. Végeze­tül szeretettel éjülékezet't meg azokról a nyugdíjas tagokról, akik az elmúlt tíz év alatt "a legnehezebb munkák idején is derekasan helytálltak. Első nyugdíjuk folyósításakor ré­szükre is ünnepséget rendez­nek, ■ ahol külön jutalmat is millió forint- Í960-ban X mun­kaegyséé értéke 17 forint volt. A pénzbefizetés bevezetése óta egyre növekszik az égy mun­kanapra eső átlag; jelenleg már 68 forint Az elmúlt gazdasági évet nyereséggel zárták, így a visz- szatartott 20 százalék kifizeté­sén túl naponként 2 forint nye­reségrészesedést kaptak a ta­gok. Biztonsági alapra 1,5 mil­lió, fejlesztésre 8 300 000 fo­rint áll rendelkezésükre. Az 1970. évi tervekről szól­va a tsz elnöke elmondta, hogy az állatállomány mennyiségi és minőségi gyarapításán kí­Ötőrás csata Da Nang közelében A DNFF egységei tegnap Da Nang közelében megtámadták az amerikaiak eaylk páncélo­zott alakulatát, ötórás csata kezdődött, és ebben négy ame­rikai katona vesztette életét, 9 pedig megsebesült A harc :a amerikai helikopterek i$ be­avatkoztak Berlmben tegnap hivatalo­san bejelentették, hogy Bonn elfogadta az NDK időpontja­vaslatát a két német állám kormányfőinek találkozóját előkészítő technikai megbe­szélésre Willi Sioph miniszterelnök és, Willy . Brandt kancellár tárgyalásainak előkészítésével összefüggésben a Német De- mqkratikus Köztársaságban nagy súlyt helyeznek rá, hogy egyrészről félreérthetetlenül megvilágítsák az NDK elkép­zeléseit: mire kell a tárgyalá­soknak irányulniuk, ha bizton sí tarn, akarják eredményessé­gét. Másrészről arra, hogy kel­lő , ideológiai . felvilágosító te­vékenységgel eleve kizárják a tárgyalások körüli alaptalan ü.lúziők' keletkezését­Az NDK sajtója nyilvános­ságra hozta a nyugatnémet kancellárnak Btoph miniszter- elnökhöz ; intézétt írását. Ezzel egyidőben újólag és nagyon határozottan hangsúlyozta a ’ Német Demokratikus Köztár­saság álláspontját: a két né­met állam kizárólag nemzet­közi jogi érvényű szerződés alapján normaTiziihatja kap­csolatait. A nyugatnémet kan­cellár azonban ,megkerüli ezt a kérdést, s nem hajlandó ér­demben foglalkozni az NDK szerződéstervezetével. Grtnirko Berlinbe látogat Berlinben tegnap hivatalo­san bejelentették, hogy Gro- miko szovjet külügyminiszter — az NDK . kormányának meghívására — néhány napon belül hivatalos''látogatásra a Német Demokratikus Köztár­saságba érkezik. (MTI) Laoszi ^zsiihadsá^iiarcosok a Kőedény-síkságon A Patet Lao egységei tegnap elfoglalták a stratégiai fontos­ságú ' Kőedény-síkságot. Elő­ször a Xieng Khouang nevű repülőtér került a szabadság­harcosok kezébe, majd egymás után foglaltak el más, a vienr tiane-i kormánycsapatok el­lenőrzése alatt lévő állásokat. Az AP amerikai hírügynök­ség azt jelentette, hogy szom­baton helyi idő szerint 12 órá­ra a Kőedény -síksáp »gyakor­latilag teljes egészében az el­lenség kezébe került-«. A Reuter emlékeztet arra, hogy amerikai repülőgépek az elmúlt napokban több ízben intéztek bombatámadásokat a Kőedény-síkság ellen és, ennek a következménye vqIí, hogy a stratégiai fontosságú térség néha került már »korábban az ellenség ellenőrzése alá«. Az AP legújabb jelentésében arról számol be, hogy az ame­rikai és a királyi laoszi hadse­reg több tucat ■, repülőgépe szombaton bombázni kezdte a Kőedény-síkságot, hogy ily módon lassítsák a Patet Lao egységeinek gyors előrehala­dását. A saigoni amerikai parancs­nokság szóvivőjének közlése szerint a B—52-es amerikai óriásbombázók szombaton nem Dél-Vietnam területeit bom­bázták, hanem a szomszédos L aoszban á Kőedény-síkság környékét. így sem tudták azonban megakadályozni, hogy a laosziak a síkságot szomba­ton a kora reggeli órákban ne foglalják el — állapítja meg jelentésében az UPI. (MTIó

Next

/
Thumbnails
Contents