Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-19 / 42. szám
fFJÚSÁGI KLUBOKRÓL f Tartalmas vagy gyors eredményeket? N emrégen ifjúsági klubokat látogattam meg. Különösen a már néhány érve tevékenykedő közösségek tartalmi munkájára lettem volna kíváncsi. Ám a vonzó programok, lelkes csoportok helyett nemegyszer (mint például Göllében) panaszkodó vagy közömbös arcú fiatalokra bukkantam. Pontosabban: ahol egy éve még jól működő klub volt, ott most esetleg egy-két naplórészlet őrzi az egykori »■mozgalmas« napokat. Helytelen lenne azt állítani, hogy ez volt az általános kép. De nem mehetünk el szó nélkül az ilyen jelenségek mellett. Hogyan történhetett meg, hogy egy év után szétszéledtek a tagok? A fiatalok azzal érvelnek, hogy nincs önálló helyiségük —• pedig megígérték nekik. Olyan követelményeket állítottak a klub elé a községek vezetői, hogy azoknak egy év alatt nem tudtak eleget tenni. Munkájukra a községben nemigen voltak kíváncsiak. A községek vezetőd nem látogattak él a klubokba, lassan-lassan a támogatást is megvonták. A falusi vezetők ezael szemben azt hangoztatják, hogy a fiatalok csak szórakozni akartak, »semmi komolyat nem tudtak felmutatni«. Csak követelnek ... Vajon melyikben mennyi az igazság? Az tény, hogy mindenhol szívesen alakítottak klubokat a fiatalok. Segítettek nekik a helyi népművelők, pedagógusok is, A szórakozásnak ezt a közös, tartalmas formáját választották. Igénylik a társas életet Ezt bizonyítja néhány most fejlődő klub is, például Mesztegnyőm, Kapos- főn, Somogyszilban. A z is igaz viszont hogy egy jó klubközösség kialakításához a lelkes fiatalokon kívül három dolog kell: önálló helyiség, anyagi támogatás és idő, azaz először össze kell szokniuk, igénnyé kell fejleszteni a rendszeres találkozásokat, hogy kialakíthassák az őszinte viták légkörét. Sokat játszani, táncolni és szórakozni — együtt, hiszen ez alapvető követelmény. Egy jól összeszokott társaság azután nagyobb fába is vághatja a fejszéjét -Sajnos azonban sok Kipattant az első rügy Somogy felszabadított székvárosában 1945. február 19-én megkezdődött az iskolai tanítás. Egyelőre szükségtantermekben, hisz Kaposvár iskolaépületeinek többsége szovjet hadikórház volt, vagy más, front mögötti katonai célokat szolgált A szabadság első hónapjai az életet hozták Kaposvárnak. A közelben azonban, alig 20— 25 kilométernyire, még dörögtek az ágyúk. A város tele volt menekültekkel, a kiürített területek lakosságával. Közlekedési és közellátási nehézségei voltaik, és a várható német offenziva-kísérlet esetén még a kiürítés is fenyegetett. Az újság naponta közölte a köz- munkair end élet felhívásait: melyik korosztály melyik napon köteles kivenni részét a város körüli erődítési munkálatokból. Mindezek ellenére fegyelmezett rendben teltek a napok. A konszolidációs folyamat részeként utasította Zaharov őrnagy, városparancsnok dr. Kaposvárig György polgármestert: intézkedjék, hogy a fiatalokat minél kevésbé sújtsa a még fennálló háborús helyzet. Haladéktalanul szervezzék meg az iskola oktatást; a szovjet hadvezetés — amint lehetséges — rövidesen gondoskodik az intézmények átadásáról. Február elején a polgármester összehívta a kaposvári is kólák vezetőit. Ezen a tanácskozáson részt vett Győrffy Antal szabómester, a Magyar Kommunista Párt somogyi szervezetének titkára, a Latin- ca-század egykori politikai biztosa is. Itt határozták el, hogy kérelemmel fordulnak a Nemzeti Bizottsághoz. E levéltári dokumentum tanúsága szerint »...a város katonai parancsnoka a tanítás céljaira felszabadította mindazon iskolaépületeket, amelyekben eddig orosz kórház volt. A tanítás megkezdésének egyetlen akadálya most már a fűtőanyag hiánya. Tisztelettel kérjük. szíveskedjék mindent elkövetni, hogy a tanítás megkezdéséhez szükséges legalább egy havi szénmennyiség — két vagon szén — az iskolák céljaira ... rendelkezésre bocsáttassák.-« (Kaposvár, 1945. február 12.) A Nemzeti Bizottság nem tudta teljesíteni ezt a kérést. Részben emiatt, részben mert 4 kórházaik áttelepítése, a tantermek rendbe hozása nem ment egyik napról a másikra; részben pedig az iskolai felszerelések hiányosságai és egyéb körülmények miatt is még nem az eredeti épületekben kezdődött meg a tanítás. Az »alma materbe« csak a tavasz táján költözhettek vissza a kaposvári iskolák. A Somogyvárrhegye 1945. február 17-i számában egész sor felhívás, értesítés jelent meg Az igazgatóságok közük, hogy a lányginmázium és a lánypolgári tanulóinak február 19-én ismét megkezdődik és — további intézkedésig — a zárdái internátus helyiségeiben folyik a tanítás. Hasonlóképpen értesíti növendékeit a zeneiskola és a zeneóvoda is. A kereskedelmi középiskola, a fiúpolgári, valamint a Somsich Gimnázium tanulóit az Irányi Dániel u. 10. szám alá, a kereskedelmi iskolába hívták össze. Innen az OTI-palotába (ma: rendelőintézet) mentek át, ahol már működött a központi fűtés. A fiúiskolák itt kaptak 2—3 helyiséget, aszerint, hány diák jött össze. Február 24-étől újabb értesítések a lap hírrovatában: »Jelentkezzenek beiratkozásra az OTl-palotában az iparostanonciskola tanulói.« Az apácák is meghirdették: »A zárda iskolában ismét megkezdődik a tanítás. Kérjük a kedves szülőket stb.-x Két héttel ké- 1 sőbb a Petőfi utcai, a rokkant- telepi és a Sétatér utcai állami népiskola igazgatója is közli a tanítás kezdetét. Forrásértékű adatot közöl erre vonatkozóan a rokkanttelepi népiskola iskolatörténete: Ezekben a napokban — tehát március elején — »ti városparancsnokság által kirendelt szovjet katonákkal kimeszel- tették az iskolát, hogy a tanítást megkezdhessük...« Beszélgettem a nap tanúival. Papp Antal, Zelenik Sarolta, Seidl Anna, Tormássy István, Simon József, Zuggá Irén, Vér Ferencné és Szálay Richárd nyugalmazott tanárok, igazgatók megerősítették az írott források adatai. Rendkívül nehéz körülmények között indult meg a munka'. A hadműveletek idején az iskolai felszerelések nagy része megrongálódott, eltűnt, illetve hozzáférhetetlen volt, A zárdában egyáltalán nem fűtöttek, a gimnazisták pedig tűzifahasábokat cipeltek táskájuk mellett az iskolába. A rövidített órákon kevés tananyagot vehettek át; csonka tanév volt ez — de megkezdődött. Korabeli felmérések szerint a város tanulóifjúságának mintegy 75—80 százaléka júniusban bizonyítványt kaphatott. Nem vesztette el a tanévet. Még valamiért fontos ez a nap. Ez volt az első — egy sötét negyedszázad után —, amikor nem a »magyar Hiszekegy« hazug, irredenta imájával kezdődött meg a tanítás. Az első rügy kipattant a magyar nevelésügy legújabb történetében Kaposváron, is. ÍV. E. helyen a községek vezetői az újonnan megalakult klubtól szinte azonnali eredményeket várnak. Vagyis célnak tekintik a klubot és nem eszköznek, amellyel formálni lehet a fiatalok érdeklődését, világnézetét. És ha ezzel nem rukkolnak ki rövid időn belül, kezdik kétségbe vonni a klubok szükségességét, a támogatás helyességét, értelmét. Ahol viszont türelmesebben bánnak a fiatalokkal, ott valóban óriási szerep jut a kluboknak az erkölcsi, politikai és világnézeti nevelésben. Tények bizonyítják azonban azt is, hogy ahol a KlSZ-szervezet- nek színvonalas a munkája, ahol rangot, tekintélyt vívtak ki maguknak a KISZ-tagök, de legalább a vezetőség, ott nem omlott össze a klub sem. A KISZ-vezetőség hatósugara nemcsak a tagság hangulatában, hanem a klub tekintélyében is tükröződik. Kérdés persze, hogy a községi pórt-, illetve gazdasági , vezetők hogyan segítik ezt kialakítani vagy megőrizni. A kaposvári járásban, sajnos, az utóbbi időben ez a kapocs eléggé meglazult Az egyoldalú gazdasági szemlélet háttérbe szorította a fiatalokkal való törődést, a klubok hatékony támogatását Álljon itt ellenpéldaként viszont a nagyatádi járás; mozgalmat indítottak a klubok létrehozására. A községek vezetői rájöttek arra, hogy a fiatalok megtartásának egyik média, ha a városéhoz hasonló szórakozási lehetőségeket teremtenek a falvakban. így ők lettek a mozgalom legfőbb pártfogói. Persze ezek a klubok most szerveződnek, alakulnak. Jó lenne, ha egy év múlva sem csökkenne a segítségadás. Ha itt sem várnának tartalmas eredmények helyett gyors, látszatsikereket, s ez a nemes mozgalom beérlelné a gyümölcsét. Ugyancsak sok klub alakul sorra a fanyódi és a barcsi járásban is. A marcali járásban, sajnos, maguk a fiatalok sem lelkesednek túlzottan a klubokért. Rajtuk is múlik, hogy nagyon kevés klub van a járásban. De a nénművplők és a pedagógusok sokat tehetnének itt ezért. Az agrárértelmiségi fiatalok még csaknem mindenhol elzárkóznak az ilyen jellegű feladatok elől. I fjúsági klubokra szükség van. S ezt a fiatalok többsége kifejezésre juttatja. Jó lenne azonban, ha törekvéseiket sokkal többen támogatnák. Különösen a községi pártszervezetek. Céljaik eléréséhez pedig a gazdasági vezetők nagyobb anyagi segítséget nyújthatnának. Bán Zsuzsa m mikor lánykánk szüle- jA tett, kitört a családi perpatvar. Összeszaladt a rokonság, nevet találni a gyereknek. Nem akartuk eljátszani a nagynénik rokonszenvét, még kevésbé a kilátásba helyezett ajándékokat: meg kellett hallgatni őket. Mivel költőtisztelő vagyok. Lillát javasoltam. — Az nem jó — akadékoskodott az anyósom. — Lilának csúfolják majd az iskolában. — Halljuk hát a javaslatokat! Kereken tizenkét leánynév gyűlt csokorba- Ilyenek: Honorka, Abellina, Fatime, Bernadett, Carmen, Brigitta, Luca, Lukrécia, Pepinka, Rita, Polett és Muskátli. A Muskátlira felhorkantam, mintha légy csípett volna meg, de Kamilla néni megnyugtatott. Ez a lánynév szerepel az Akadémia által Árnyék nélkül Mottó: »Amit megláttam, amit szépnek láttam, fába faragtam. Minden szép, ami emberi.« Hatvankét év alatt kristályosodott ki ez a két mondat. Igazsága olyan nyilvánvaló, mint a Hemingway-regényben Santiago szavainak igazsága: »Az ember nem arra született, hogy legyőzzék... Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.« Hatvankét év millió tapasztalata, állomások, egy élet állomásai. Kolozsvár, Gyula, Békésgyula, Gyoma, Eperjes, Kaposvár. Perus Béla ujjai játékokat formáltak. Hosszú évekig játókkészítő volt. — Sodort a szél ide-oda, mint a bogáncsot. Az arca derűs, bár a betegség megviselte, a szemeiben játékos villanások. Mozdulatai, léptei, a szoba, a fafaragások valahogy egységet alkotnak, s a harmóniát asszociálják bennem. Rakoncátlanul homlokába hulló őszes haját hátrasimítja. Jobb kezének hüvelykujján bőrvédő. Csöngetésünkre hagyta abba a faragást. Kései, vésői ott sorakoznak az asztalon. Az érkező néhány percre kénytelen megállni a küszöbön. Szemét vonzzák a falakon függő, fába faragott portrék. Valóságos kis házi tárlatot rendezett be kaposvári, Táncsics utcai lakásán Perus Béla. Ülünk a pamlagon, halkan, puhán érkeznek a mondatok, a végigmondottak és a töredékek. Mintha nagyon régen ismernénk ezt a bőrkötényes öregembert. A lényéből sugárŰj mű születik. zó derű, bölcsesség okozza elit. És a társ, Erzsi néni szinte észrevétlen jelenléte. — Ő mond először véleményt a készülő faragásról. A fákról beszélgetünk, a görcsösekről, a sima kérgűek- rőL — Ha lehunynám a szemem és a kezembe adnának egy apró darabot, az ujjaim akkor sem csalnának meg. Tudnám, milyen fát tartok a kezemben. A gyümölcsfákat szereti, úgy tud beszélni róluk, ahogy még senkit sem hallottam. Pillantása néha végigcirógatja a fába álmodott jeleneteket, alakokat. — Valami megkapott ezekben a portrékban — mondja fotóriporter kollégám. — Úgy látom, mintha mindnek mosoly ülne az arcán. Pedig »csak« az öregember derűje tükröződik rajtuk. Mindegyik más-más karakter, más típus: önmagát leleplező gúnyos arc, boldogságtól némán ujjongó, konok, megfontolt, ravasz és még ki tudja hányféle emberi tulajdonságokat kifejező tekintetek ezek. Ismert színészek (Fernande!, Kabos, Keleti, Latabár Kálmán) jól siekriilt karikaturisz- tikus profiljait is felfedezzük. Máshol egy atlétanő készül a dobáshoz, az ablakhoz közel egy simára csiszolt, az afrikai művészet hatásáról tanúskodó arc. Botticelli közismert Vénusz születése című festményét is a késnek engedelmes fába faragta. — Ózdon, Szegeden, Budapesten és Kaposváron vettem részt kiállításokon. Egyszer a televíziótól is kaptam levelet, hogy eljönnek hozzám, de nem keresett föl senki. Ösztönösen alkot. Faragásai nem egyenértékűek, de még: reprodukcióba is bele tudja lopni életörömét. Arra gondolok, milyen jó lenne, ha egyszer portrékiállításán írhatnám nevemet a vendégkönyvbe. — Amit megláttam, amit szépnek láttam, fába faragtam. Minden szép, ami emberi. Védett helyen két hatalmas tuskó fekszik. A tavaszra várnak, hogy az öregember vésője idomtalan formájukat kecsesre alakítsa. A délelőtt észrevétlenül elröppen. Csiklandós napsugarakra várunk talán, hogy gyáván, sután beóvakodjanak a nagy ablakon. Amikor az öregember néz kifelé, megcsillan szemüvegén az első. A napot nem látjuk, de követei felbátorodva ott táncolnak már a falóit, megvilágítva egy álmodó tekintetű néger arcot Árnyék nincs sehol. Perus Béla. Leskú László Névadás összeállított Névgyűjteményben. Hosszabb csatározás után megmaradt öt név. Ebből a nagynénik nem engedtek. Muskátlival együtt... Feleségem a kórházban nem volt egészen öntudatánál, amikor megkérdezték: — Mi legyen a kislány neve? — Zsófi... — sóhajtotta becsípve a csillapítóktól. így hívták a nővért. Sürgős volt az ügy, menten oda- lcanyarílotta a blankettára Zsófit a nővérke, a feleségem aláírásával együtt. Hivatalos »titoknak« számít a névadás, ez csak természetes. Lezárt borítékban továbbították a tanácshoz. Mint kizárólagos apa megjelentem az anyakönyvnél, hogy beírassam a neveket. — Zsófit nevezett meg a kórház cm mondta az illetékes férfiú. — Meg egyet javasolhat. — öt nevet tessék beírni, de Zsófit semmiképp se! Nem szerepel a családi ösz- szeállításban. — Az anya Zsófit mondott. Itt az aláírás, tessék! Előkotortam feleségem személyi igazolványát, saját szignójával. Kiderült a turpisság: valaki odarajzolta a nevét. — A kórház volt a névadományozó — mondtam szilárdan, de szelíd önmérséklettel. — Zsófiról pedig nem tudunk. — Tessék visszamenni a kórházba, ott helyesbítsék! — Ragaszkodom mind az öt utónévhez — makacskod- tam. — Azt nem lehet. Kettőt enged a törvény. De várjon csak! — Megnézte a cédulámat, — Válasszon dupla nevet! — Éspedig? — Hát mondjuk: Annabella, Citadella, Pancsatantra. Nem hagytam magam. — A Pancsatantra az egy indus mesegyűjtemény. A Citadella pedig testes várvendéglő. A matrikulaör kedélyesen hunyorított. — De ritka-különleges név. Maguk ilyet akarnak. És Mária-Terézia már nem egészen időszerű — tette még hozzá. Visszamentem a kórházba, hogy töröltessem a Zsófit. Szó sem lehetett róla. Beírták a rubrikába. Még egyet javasolhattam. — Ide se jövünk szülni többet! — indv.laioskodtam. — Legyen hát Irma! így lett Zsófia-lrma a lányom. A nagynénik végleg rámcsapták az ajtót. Hunyadi István SOMOGYI NÉPLAP Cefttertő*. 1970 február 19. 5
