Somogyi Néplap, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-15 / 39. szám
VITA A munka megbecsülésére neveljen a KISZ Az ifjúság jelentős részének munkája, magatartása igen pozitívan értékelhető, ezekről a jó vagy kimagaslóan jó eredményt elérő fiatalokról viszont kevés szó esik. Ne haragudjanak, de nem tudok egyetérteni a vitaindítóban írottakkal, hogy az utolsó két évtized nálunk az embereket maximalistává tette volna, a szó valódi értelmében. Ha a mindössze csak négy elemit végzett édesapa egyébként jó képességű és tanulnivágyó gyermekének egyetemi fölvételét elutasítják, s emiatt elkeseredik, ez semmi esetre sem maximalizmus. S még kevésbé maximalista követelmény, ha a szülő — aki jóllehet tanulóévei alatt nem dicsekedhetett kiváló érdemjegyekkel — gyermekétől igyekszik elvárni a legjobb eredményeket. Varga Teréz a vitaindítóban az efféle jelenségeket szemrehányásszerűen veti föl. Pedig ez a jelenség a fejlődés motorja, ez viszi előre az embert, az utódot, akit a szülője többre, másra kíván fejleszteni, mint amit ő elért vagy elérni igyekezett Természetes, hogy a minőségi kiválasztás roppant fontos. Éhben a körben a KISZ alapvető feladata: a tanulóifjúságot — kiemelten a fizikai dolgozók gyermekeit — a tanulás szeretetére és a tudás megbecsülésére ránevelje. Ügy gondolom, hogy ebben a vonatkozásban igen sok tennivalója lenne a KISZ-nek. Egyetértek viszont azzal, hogy túlzott terheket nem lehet a fiatalság vállaira rakni. Feltétlenül hibásnak tartom azt az iskolapolitikát, amely úgyszólván megfosztotta a fiatalságot a fiatalság örömei tőL Itt az ideje, hogy csak annyi feladatot kapjon az ifjúság, amennyit elbír. Téves elképzelésekre alkalmas a vitaindítónak az a része, amely a fiatalság számarányával foglalkozik a különböző állami és társadalmi szervezetek vezető testületéiben. Feltehetően nem nyilvánul meg olyan elképzelhetetlen igény, hogy például a megye tanácsaiban a tanácstagok megválasztásakor kifejezésre kellene juttatni az államigazgatási területen élő harminc éven aluliak számarányát. Egyéni véleményem, hogy a vezetés kérdésében — legyen az bármilyen szintű és jellegű — azért mégiscsak az élettapasztalat, a szaktudás, az egyéni műveltség és az a bizalom a döntő, amely akarva- akaratlanul összefüggésben van egy bizonyos életkor elérésével. A vitaindító befejező részében olyasfélét véltem fölfedezni, mintha Varga Teréz az ellen tiltakozna, hogy az ifjúság és a KISZ közé sokan egyenlőségjelet tesznek. S ezzel összefüggésben megpendíti azt a gondolatot, hogy nem lehet kizárólag a KlSZ-szerve- zetet felelőssé tenni az ifjúság problémáiért, és a felelősség kérdése nem hárítható kizárólag az egyetlen ifjúsági szervezetre. Ezzel a magam részéről teljesen egyetértek. Azonban van a kérdésnek egy másik része, éspedig az, hogy az egyoldalú felelősség elvetése mellett van-e a párt egyetlen ifjúsági szervezetének olyan kötelessége, hogy éppen az ifjúság érdekében minden erővel harcoljon a negatív társadalmi jelenségek ellen, hogy meggyőző szóval, propagandával, ha kell tettekkel álljon ki a helyes, fiatal kommunistákra jellemző öntudatos emberi magatartást igénylő követelmények mellett? Ilyen na- 'von sok van! Hivatásomnál fogva sokat találkozom és foglalkozom bűnügyekkel. A huligán jellegű, garázda, az erkölcsöt sértő bűnügyek vádlottjai rendkívül magas százalékban fiatalok. A szórakozóhelyek gátlástalan »lovagjai« ugyancsak közülük leer ülnek ki. Aggasztó módon megnövekedett a munkakerülő, »csövező« fiatalok száma, s a Balaton-parti nyári bűnözők zöme ugyancsak fiatalkorú. Az Í8kolák nagy megterhelésük miatt — adósok maradnak a fiatalság átfogó értelmű nevelésével Ezt a KISZ-nek kellene pótolnia. De nem kizárólagosan zenés, táncos szórakozóhelyek fenntartásával (a kaposvári Ifjúság Presszó külön tanulmányt igényelne) és íömegőrjöngést előidéző táncdalénekesek fellóp- tetésével, hanem jól átgondolt és végrehajtott, kommunista szellemű neveléssel, a fiatalok ilyen tartalmú magatartásának megkövetelésével. Ez a követelmény pedig nem más, mint a munka megbecsülése, legyen az fizikai vagy szellemi, teljesen mindegy. Dr. Szigetváry Sándor A Magyar Hárfástrió koncertje KAMARAESTEKEN olykor nem várt, kellemes meglepetésben részesülhetünk. Az egyedülvaló ritka élmény jelzői különösképpen illenek a Magyar Hárfástrió előadóművészetére. Tagjai: Vermes Mária (hegedű). Molnár Anna (hárfa) és Szeredi S. Gusztáv (brácsa) hosszabb ideje az NDK-ban, Halléban élnek, és főleg a XX. századi magyar műveket népszerűsítik külföldön. Hazai vendégszereplésükön nagy sikerű, közvetlen hangulatú koncert részesei lehettünk pénteken a zeneiskola előadótermében. (Sajnos kevesen: alig hatvanan-hetvenen.) Farkas Ferenc Shakespeare »Ahogy tetszik«-éhez írt kísérőzenéjéből kedves, játékos hangulatú szvitet komponált hárfástrióra. Ezt hallottuk bevezetőül, majd a hegedű és a brácsa együttesében hangzott fel Händel Chaconne-ja, s a második részben is több szóló illetve kettős előadást hallhattunk: mély artisztikum, őszinte, szép líraíság jellemezte Szeredi 3. Gusztáv szólóját, Donizetti románcát. Molnár Anna hárfaművész Salzedo hatásos glissandokkal áttszőtt, illetve tört és élesen pendülő akkordokra épített Forgószél című darabját adta elő, ragyogó technikai készségét bizonyítva. Vermes Mária Paganini Boszorkánytáncának káprázatos variációsorozatával aratott — méltán — osztatlan sikert. A koncert első és második felét egy-egy triószonáta zárta le. Kovách András műve teljes egészében disszonanciára épült lüktető, száguldó nyugtalanság. Emberi-érzelmi töltésében szorongó, neurotikus kiúttalanságot lehel magából az egész mű. A záró műsorszám, Felix Triószonátája hangvételében rokon az előbbivel. Ám ebben feloldást nyer, a modern hang- zatokban felocsúdik a kor vívódó embere, és a »mindig újrakezdés« dacos staccatói, a vissza-visszacsúszás önironikus vonóspárhuzamai után megnyugvó és világos zárógondolattal fejeződik be a harmadik tétel. A Magyar Hárfástrió játékát mindvégig ragyogó stílusismeret, technikai biztonság és szuggesztív erő jellemezte. NAGY KÁR, hogy a rendező szervek nem gondoskodtak műsorközlésről. Emiatt csupán a művelt stílusából sejthettük, hogy mit is hallunk. W. & T ávol a vasúttól, távol a műűttSl szelíd lankák ölelik a szabálytalan utcákat, a házsorokat, ahol asszony - kezek ősi öröklődő művészete rangot, hírnevet adott ennek a szónak: Buzsák. Gyermekkoromban — távol Somogy tói — nekem Búcsúkról a színek tarka ragyogása jutott eszembe. Hímzéseken, diszpámakon és térítőkön. Később azt is megtudtam, hogy a falu népművészete — márka, amiben sokfelé gyönyörködnek, szerte a világon. Ma is ötven asszony kenyere itt a hímzőtű nyomán fakadó ősi foglalkozás. Motívumok és öltések százai, százezrei. a mintaváltozatok kifogyhatatlan özöne és a színek egyszerű szépsége, megkapó tisztasága: mindez együtt a buzsáki hímzés, amit sokan művelnek és tudnak a faluban. Előrajzolni, tervezni — újat alkotni azonban csak néhányon. Azt mondják, erre is születni kell. „Rajzolgatok, aztán kialakul“ Nagyanyja még nem pénzért, csak úgy magúknak, a családnak kézimunkázott. Tölgyes Istvánná viszont már csak néiha, kiállításokra hímez, ö ennél is többre vitte: előrajzoló, tervező. Megtervezi a buzsáki hímzéseket. Ez alkotómunka, ahol az egyéni tehetség lombot ereszt és a motívumok csodálatos gazdagságából formába, kompozícióba simul a buzsáki vézás. Mindig újabb és újabb és soha Tölgyes Istvánná. S ami a legcsodálatosabb: mindez alig néhány alapmotívumból. A legősibb: a levél. »Lóheriievól«, négyágú... A többiek: hajó, kocka, rózsa, lánc, csámpa, töltés meg ege szelíden kunkorodó csigavonal: a »baj cos«, meg a sima -katy- karingó«. Ennyinek a változataiból szökken virágba a buzsáki vézás. Az asztalon egy terítő mintái, készülő terve. A najzoló- terv ezőasszony ceruzával mintázza rá a motívumok bőségesen áradó változatait. De előbb a füzetbe. Így mondja: »Rajzolgatok, azután kialakul. Sokszor éjszaka is, ha nem tudok tőle elaludni.« Reggel azután papírra veti a kész motívumcsokrot. Ha a zsűri elfogadja, akkor megrendelik. Olykor több százat is hímeznek belőle a buzsáki asszonyok a szövetkezetben. Azután a következő és a rákövetkező jön. Áll a tervezőasszony a grafitceruzával az asztal mellett. Reggeltől estig. Hímzésre csak néha jut ideje. — kiállításra. Egy 60x18-as fal! térítőjét a brüsszeli világkiállításon is megcsodálták. Füzet, ceruza, nyolc-tíz alapmotívum és hozzá az örök lőtt ősi tehetség. Ez az élete, a kenyere, a hivatása. A vonalak poézise Várdai Jánosné is rajzolóasszony. Egy a négy közül. Tizenkét éves korában már pénzt keresett a hímzéseivel. — Mennyit rajzol naponta? Nyolc órát? — Még a kétszer nyolcat is! Nemegyszer, ha sürget bennünket a határidő. — Üj mintákon, terveken mikor tud dolgozni? — Kora hajnalban, mikor mindenki alszik, Éjjel kettőkor, fél négykor' — mikor, hogy. — Csak szövetkezeti megrendelést kapnak? —» Nem, dolgozunk egyéni meg egyházi megrendelésire is. — Plébániáktól? — Á, dehogy. Maszekok rendelik, ajándékba. Oltárterítőt, miseruhát. De terveztem én zászlóhímzést is Romániába, a VIT-re. Meg más megyéből is jön megrendelés: kirajzolni, megkezdeni a hímzést... — Mi a különbség a régi és a mai hímzőasszonyok munkája közt? — Régen az öregek inkább csak a rátétest csinálták. A mostaniak főleg a vézást készítik, és mindig arra törekszenek: hogyan lehetne még szebb... A rajzban, a tervezésben is. Én régóta csinálom. Emlékszem, kislány voltam még, s vasárnaponként, amikor az öregek kiültek a ház elé a kispadra, ón ott is raj- zolgattam. Mintákat, az ujjammal a porha ... Várdai Jánosné. — Fárasztó rajzolni? — Inkább a tervezés. Mindig újat, szebbet kigondolni Mondta is egyszer a részleg- vezető: honnan jön magából ennyi év után is még mindig I ez a sok szép minta? ... Néha úgy érzem, százat is őrzök a fejemben. Akkor hirtelen, gyorsan papírra kell vetni. Máskor meg gondolkodni kell: melyik minta hová lenne szebb? — Még soha nem érezte, hogy »nincs több«? I — De, egyszer nagyon megijedtem. Kimerültem, fájt a fejem, és nem jutott eszembe semmi... Aztán aludtam egyet, és reggel, pihenten már nem volt semmi baj... A rajzolás — költészet. A vonalak, a virágok, a színek örök megújuló népköltészete. isi művészet Zsuzsi kürruhája minta a nyaknál kezdődik és Filó Istvánná legutóbbi munkáját sokan megcsodálhattuk nemrégen. Almássy Zsuzsi leningrádi kürruhájá- nak buzsáki hímzéséről valamennyi tv-kommentár és sajtótudósítás megemlékezett. Közelképeknél a hímzés virágaiból valamennyit mi is láthattunk, a színeit ennek a boszorkányos hímzésnek azonban magam is csak elképzelnem- tem. Filó néni segítségével, aki a konyhaasztalon rendezgette össze a maradék fonalak színhalmazát, egy kis bordó dzsörszi darabkával. Ez megmaradt — emlékül a ruhából. — Nagy munkám van benne — sóhajt kicsit fájdalmasain. — Decemberben súlyos basműtétem volt a kaposvári kórházban. Kérdeztem is: Doktor úr, elbírom-e a tűt még? Nevettek rajtam az asz- szonyok a kórteremben. Nevettek, mert nem tudiák. hogy nálunk, Buzsákon ez egészen mást jelent!... Akkor, hogy hazajöttem, érkezett a Zsuzsika levele: kellene a hímzés, de máris! Karácsony másnapján fogtam hozzá, és csináltam... De január 7-re elkészült' — És hogyan készült ez a remekmű. — Szabad kézzel teljesen. A boszorkányost előrajzolás -után folyvást hímezzük. Egyforma, pontos öltésekkel jön elő az ilyen virágfüzér: tulipán, szegfű, rózsa. Ennél a ruhadíszné' több mint húszféle, színből! A középütt összehajlik, hogy karcsúsítsa. Ott egy kicsit erős a Zsuzsika. A rózsaszirmokat kis gyöngyökkel meg sirassz- kövekkel díszítettem. Jaj, milyen szépen ragyoghat abban a sok fényben! Filó Istvánná. — Filó néni, mitől boszorkányos az ilyen hímzés? — A színeitől, amit a hímző- asszony választ meg. Ahogyan 5 látja ... Rendkívüli színösz- szeállítás a boszorkányos; 22 —23 színből, míg a vézásban legföljebb ötféle szín lehet. • * • Motívumok és öltések szó zai, százezrei: a mintaváltozatok kifogyhatatlan özöne, és a színek egyszerű szépsége, tisztasága: mindez e ~yütt a b uzsáki hímzés, amit ma is sokan tudnak a faluban. Terve zni, megálmodni — újat alkotni azonban csak néhányon. Azt mondják, erre születni kell. Wallinger Endre SOMOGYINCPLAP IwAnu», UN. tebrnár SS. 5
