Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

1969. év legjobb somogyi sportolói Kovács Géza (atléta) és Koncz Erzsébet (röplabdázó) Elkészült az NB Ili csoportbeosztása a labdarúgóknál A Magyar Labdarúgó Szövetség most tette közzé az 1970. évi egy­fordulós labdarúgó-bajnokság ki­írását. Mint arról már beszámol­tunk, az NB Ili osztályban (az NB Il-csekkel egyidejűleg) már­cius 15-én indul a tavaszi idény. Most jelent meg az MLSZ hiva talos la:)ja, amelyben az NB Ill-as csoportbeosztásokat is megtalál­juk. A somogyi csapatok közül öt a "délnyugati NB III-ban szerepel a jövőben. A Lábod, a Barcs és a K. Vasas mellett a két marcali együttes, a Marcali VM és az M. Latinka SE is ebben a mezőnyben vesz részt a bajnokságban. A Sió­foki Bányász vezetői kérték a szö­vetséget, hogy őket ne a délnyu­gatiba, hanem valamelyik észak: csoportba sorolják be. A szö­vétség helyt adott a kérésnek, s a Siófoki Bányász a tavaszi bajnok­ságban az északnyugati csoport részvevője lesz. A bennünket érdeklő két NB III-as csoportban a következő csa­é patok szerepelnek: Északnyugati csoport (Győr szék­hellyel) Mosonmagyaróvári Hubertus, Ta tabányai Építők, Komáromi Olaj­bányász, Soprosi VSE, Fertőszent- miklós, MOTIM TE, Bábolna Rá­kóczi SE, Fertőd, Győrszentiván, Székesfehérvári Ikarusz, Pápai Va­sas, Siófoki Bányász, Puszta várni Bányász, Győri Elektromos, Nyer­gesújfalu. Délnyugati csoport (Pécs szék­hellyel) Lábodl MEDOSZ, Barcsi SC, Szekszárdi Vasas, Dombóvári VSE, Pécsi Volán, Nagymányoki Bá­nyász, Bajai MTE, Mohácsi Tsz TE, Pécsi EAC, P. Steinmetz, Kapos­vári Vasas, Pécsi VSK, Marcali Vörös Meteor, Marcali Latinka SE, , Pécsi Máthé dr. űrre került a ara 1 A Wilhelm József-emlékversesny j zárta be a múlt évi gazdag ver- I senysorozatot. Ez a hagyományos sakktoma 1989-ben bizony elma­radt a várakozástól. Már az indu­láskor kitűnt, hogy a megye leg­jobb sakkozói közül sokan nem vettek részt a versenyen. Végül is tizenhárom versenyzővel megkez­dődtek a küzdelmek, amelyeket tizenketten fejeztek be. 1 11 1. dr. Máthé Albert §,5 pont 2. Schmideg Péter 8,5 pont 3. Dobor Tibor 7 pon' 4. Győri Ervin 7 poni 5. Gruller József 6 pont 8. Vajthó Bálint 5,5 pon* 7. Boldizsár László 5 pont 8. Szűcs Károly 5 pom 9. Dávid Lajos 4,5 pon 10. Bálint János 3,5 pon« 11. Kiss László 2,5 pon< 12. Angyal Lajos 2 pont 1969-ben a legjobb somogyi férfi sportoló volt Kovács Géza. A K. Dózsa kitűnő atlé­tája az egyik CSB-versenyen is fölényes biz­tonsággal nyerte a versenyt. »Körmi- a hálónál. Koncz Erzsébet, az év- sportolója, a mezőnyben is igen hasznos tag­ja csapatának, igazában azonban a hálónál bontakozik ki uidása. A közvéleményhez fordul­tunk segítségért Tudjuk ugyanis, hogy minden olyan értékelésnél, amikor centimé­terekkel, másodpercekkel vagy gólokkal nem lehet a teljesít­ményt mérni, a szubjektiviz­mus befolyásoló tényező lehet. De úgy gondoltuk; több szem többet lát, s inkább kizárja a tévedés lehetőségét. Ügy érezzük, hogy a közvé­lemény Somogybán helyesen ítélt Talán még több szavazó­lap beérkezett volna, ha pá­lyázatunk elindulásakor a So­mogyi Néplap példányaiból sok tízezer kézbesítése nem késik a hóakadályok miatt. Számos telefonhívás és levél jelezte, hogy a falvakban csak későn vagy egyáltalán nem szereztek tudomást lapunk közvélemény-kutatásáról. Így is ezernél több szava­zatot küldtek be a Somogyi Néplap olvasói. Elmondtuk elöljáróban, hogy bizonyos szubjektivizmussal minden ilyenfajta vélemény- nyilvánításnál számolni kell. Bizonyára ezen a rangsoron is H ites tel'talalatos szelvény a sportpályázatunlíon Átvizsgálva a hozzánk befutott 1038 darab sportpályázati szel­vényt, nem találtunk egyetlen olyat sem, amelyen a szavazók el­találták vo’na azt a sorrendet, me­lyet ismertetünk. A Somogyi Nép­lap Lapkiadó Vállalata azonban a letdíjat mégis kiadja. Ügy döntöt­tünk. hogy január 17-én azokat a szelvényeket, amelyeken a férfi és a női győztest a pályázók megje­lölték, urnába tesszük, s a hét ’íjat az ünnepélyes díjkiosztón ki sorsoljuk. A szerencsés nyertesek névsorát pályázók részére felajánlott tiszte- január 18-i számunkban közöljük. R lf ESKIUI Uillamo oposuori sági Gyára gyakorlott siz€2F52:€im!€@sxítciSget jó alapfizetéssel. Minden második héten szabad szombat Üzemi étkeztetést és utazási hozzájárulást biztosítunk. Felveszünk még betanított munkásokat, valamint 6 órás fiatalkorú lányokat könnyű munkára. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. Kaposvár, Mező Imre u. lehetne vitatkozni, de így is uyufcotuan kuitonuua ij a,,, uo0_, ».özei jartunK. az igazsa^noz. ii.uron.osen a győztesek sze­mélyét iuetoen. Kovács Géza elsőségét az egyik pályázónk, Kovács Ist­ván (Kaposvár, Kovács Se­bestyén Gy. u. 10.) meleg han­gú levélben meg is indokolta. Válogatott atlétánkról úgy nyi­latkozott, hogy ó reprezentál­ta megyénket legeredménye­sebben a hazai és a külföldi pályákon. Koncz Erzsébet el­sőségéhez sem férhet kétség. A szavazók hozzáértését bizonyít­ja az, hogy egyénileg egy csa­patjátékost emeltek ki a több ezer sportoló nő közül. Koncz Erzsi évek óta a legjobbak kö­zé tartozik, s 1969-ben kétség­kívül fő részese volt, hogy csa­pata, a K. Lendület visszaküz­dötte magát az NB I osztályba. A helyezetteket sem kell kü­lönösebben bemutatni. Balogh Sándor, Ládonyi Csaba vagy Horváthné Bódizs Eszti, va­lamint Vadász Erzsi a somogyi sport kiválóságai, ök nyer­ték el a Somogyi Néplap és az MTS által felajánlott tisztelet­díjakat A megyei sportszövet­ség vezetője az eredmények összeszámolása után — tekint­ve, hogy az első hat helyezett szavazatokban viszonylag messze előtte jár a többieknek — úgy döntött, hogy a három eredeti nyertes mellett to­vábbi három sportoló oklevelet kap majd az ünnepélyes díj­kiosztás alkalmával. A leg­jobbnak osztályozott hat férfi ás hat női sportolónak január 17-én délelőtt 11 órakor szer­kesztőségünk klubjában nyújt­juk át a nekik járó tisztelet- díjakat. Erre az ünnepségre meghívjuk a két győztes spor­toló edzőjét is. A Somogyi Néplap sportpá­lyázata alapján a sorrend a következőképp alakult: Férfiak Az év sportolója: Kovács Géza (atléta) 295 szavazat. Edzője: Fertői Pál. 2. Balogh Sándor (labdarúgó) 246, 3. Ládonyi Csaba (tekéző) 171, 4. Bogdán Endre (modellező) 155, 5. Korona László (atléta) 72, 6. Rácz József (birkózó) 65. Szavazatot kapott még az el­ső helyre Ács L., Erdős, Ba­lázs, Ládonyi A., lvusza, Pa- muki, Péter A., Horváth J., Ba­li és Tóbi. Helyezettként a szavazólapokon még mintegy száz sportoló neve szerepel. Nők Az év sportolója: Koncz Er­zsébet (röplabdázó) 299 szava­zat. Edzője: Kökényessy Pé­ter. 2. Horváthné Bódizs Eszter (asztaliteniszező) 281, 3. Vadász Erzsébet (sportlö­vész) 179, 4. Adler Judit (úszó) 106, 5. Acsné Gaál Judit (atléta) 31, 7. Vermesné Merő Zsuzsa (röplabdázó) 20. Szavazatot kapott még La­vos, Bánherrtfi, Czifra, dr. Vin- '•zéné, Ketskés A., Szilágyi. Pintér, Musits, Széles, Sze- reezné, Balogh, Burcsa, Serák és Hajas. mu mi—HiiiiniiiMiHiiinn ii 111 HIPEK íiiiimimi! JANUÁR 1 CSÜTÖRTÖK hiúi Milyen lesz az időjárás ? Várható időjárás ma estig: Borult, párás W8» sokfelé újabb havazás, hófúvások, egy-két he­lyen ónos eső. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma mínusz 1—mínusz 6 fok között lesz. Üjév — Külföldiek Budapesten. Kedden és szerdán 800 kül­földi vendég érkezett Buda­pestre. Az itt szilveszterező külföldiek egy részét külön­vonatok és repülőgépek hoz­ták a fővárosba, ahol az IBUSZ által rendezett 15 bá­lon köszöntik az új eszten­dőt. — Jelentős rét- és legelő­területtel rendelkeznek az Észak-somogyi tsz-szövetség- hez tartozó termelőszövetke­zetek. A megye gyepterüle­tének csaknem egyharmada, több mint 43 000 hold tarto­zik hozzájuk. 1969-laen 12 termelőszövetkezet több mint kétmillió forint állami dotá­ciót kapott a gyepterületek javítására. — Műgyűjtő címmel mű­kereskedelmi és képzőművé­szeti folyóirat jelent meg. A negyedévenként megjelenő kiadvány érdekessége, hogy mellékletként diaképeket is tartalmaz. — Madáretetők a havas Bükkbcn. Az utóbbi napok­ban a Bükk lábánál fekvő községek új »lakókkal« gya­rapodtak. Az erdőkből kihú­zódott madarak szállták meg a községek környékét. Rigók, stlglioek, csízek és egyéb hasznos madarak rajai lep­ték el a házak ereszét, a ba­romfiudvarokat. A Bükk dé­li lábánál Cserépfalu, Bo­gács környékén csakúgy, mint a csereháti, színi erdő­ségek falvaiban az úttörök több mint másfél ezer ma­dáretetőt állítottak fel, ahol ételmaradékokkal, szalonná­val, olajos magvakkal táp­lálják az erdő énekes mada­rait — Helyreállítják a Petőfi­házat. Szalkszentmártonban, ahol Petőfi Sándor 112 ver­set írt. helyreállítják a költő apja által kocsmának és mé­szárszéknek bérelt épületet. Hozzákezdtek a dzenhárom szobás ház tetőszerkezeté­nek javításához. Megtalálták az egykori Petrovics-bérle- mény betvárszöktetőiét A boltíves föld alatti folyosó a ház udvarán át a több száz méterre levő nagy tóhoz ve­zet — Jégpálya Siófokon. Me­legedővel, büfével ellátott jégpálya nyílt Siófokon. A látogatóknak fakutyát és korcsolyát is kölcsönöznek. — Tíz fiatal részesül a marcali járásban társadalmi tanulmányi ösztöndíjban, öten állami támogatással, öten pedig a tsz-ekkel kötött megállapodás alapján tanul­nak különböző agrár-felső­oktatási intézményekben. n SOMOGY MEGYEI IPÜRCIKK- KI5KEKESKEOELMI lláLLBLnT Minden kedves vevőjének eredményekben gazdag, boldog, békés áj esztendőt kíván A A SOMOGY MEGYEI IPARCIKK-KISKERESKEDELMI VÁLLALAT VEZETŐSÉGE ÉS KOLLEKTÍVÁJA A jövőben is készséggel állunk a vásárlóközönség szolgálatában! 1 RUBcb ISO étre, 1780, január 1-én indult meg az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó, am^Ty ki­lenc évig állt fenn megszakí­tás nélkül; mikor megszűnt a magyar hírlapirodalomban már nem volt szünet. Hagyományát magyar nyelvű hírlapok, fo­lyóiratok egész sora vette át és fejlesztette tovább. Az első magyar hírlapszerkesztő (Rát Mátyás) a Magyar Hírmondó »Előre való Tudakozás--ban egyebek közt ezzel agitál lapja előfizetésére: »Nintsen már Európában egygy országos Nemzet Is, a ki a maga Hazá­jában történő változások, a vi­lágnak viszontagságai, az elmés embereknek hasznos vagy fur­csa találmányaik, a Tudósok­nak munkái s több e féle em­lékezetes dolgok felől szálló Híreket, naponként, hetenként, vagy hónaponként az ő saját nyelvén nyomtatott írásokban, tanulság vagy mulatság ked­véért ne olvasná.« Ez a htá.TV — bizonygatja a szerkesztő — nemcsak szégyenletes, de ká­ros is, mert a világtól is, egy­mástól is elszigetelve élünk miatta, mint »a féreg a dió­ban-. A Mária Terézia által ki­adott kiváltságlevél alapján In­dult a lap. Előfizetési ára évi 6 forint volt. A Magyar Hír­mondó hetenként kétszer — szerdán és szombaton —- jelent meg egvhasábos oldalakon. Háromszázhúsz előfizetője volt, de ez a szám már Rát Mátyás három esztendős szerkesztése alatt ötszáz fölé emelkedett; három példány Spanyolország­ba, öt Franciaországba, nyolc Hollandiába járt. Az indulásnál a 220 előfl-etés — az említett külföldi példányokon kfvfli, te­hát a belföldi előfizetők köré­ben így oszlott meg: földbir­tokos 95 (13 nö), mágnás 33 (19 nö), megyei tisztviselő 57, pap és tanító 18, ügyvéd 18. jószág­igazgató és urasági tiszt 18, katonatiszt 12, postamester 12, városi polgár és kereskedő 9. nevelő és tanuló 8, állami tisztviselő 7, városi tisztviselő 5, főiskolai Igazgató 4, orvos 3. — Kétnapos szakmai to­vábbképzést tartott a megye óvónőinek a megyei tanács művelődésügyi osztályának továbbképzési kabinetje. — A sör kedvelői sem ma­radtak szomjan. Az Országos Söripari Vállalat az óév utolsó hetében napi 300— 400 hektoliterrel több sört küldött a megrendelőknek. A budapesti szórakozóhelyek szerdán több mint három­ezer hektó sört kaptak. Vi­dékre tízezer hektó került. — A dán rendőrség letar­tóztatott egy csinos fiatal- asszonyt, aki arácsony elő­estéjén egy óriás méretű napszemüveg mögé rejtőzve és egy játékpisztollyal föl­fegyverkezve kirabolt egy koppenhágai bankot. A fia­talasszony elmondta, hogy egyedül él hároméves kislá­nyával, és pénzre volt szük­sége karácsony előtt — Áramtolvaj. Varga Má­tyás, 34 éves művezető, bu­dapesti lakos otthonában ki­kapcsolták a villanyáram- mérőt mert a fogyasztási dí­jat nem fizette kt Tartozá­sát később rendezte, de a mérőt nem tudták vissza­kapcsolni az Elektromos Mű­vek dolgozói, mert a lakást mindig zárva találták. Varga a belső vezetékeket a vil­lanyóra megkerülésével rá­kötötte a fővezetékre, s ígv hónapokon át jogtalanul fo­gyasztott áramot. Az ellen­őrök leleplezték az áramlo­pást, s átalányban megálla­pították a fogyasztás ellen­értékét. Varga ezenkívül há­rom személytől nagyobb ösz- szegeket csalt ki. A Közpon­ti Kerületi 'Bíróság Varga Mátyást egyévi szabadság- vesztésre ítélte, s kötelezte a jogtalan áramfogyasztás ősz- szegének megfizetésére. JMOGYI NÉPLAP »ii törtök, in*, január l

Next

/
Thumbnails
Contents