Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-07 / 5. szám

— 1944. december A PIRAMISOK FÖLDJÉN II. A háborús Kairó A front csak 00 kilométerre van. Marcali 1944. november 15-én a község és a járás vezetőinek reálisan gondolkodó csoportja arról tanácskozott, hogyan le­hetne megmenteni a lakosság vagyonát a németek rablása elől, lehetőleg elkerülni a ki­ürítési parancsot, illetve meg­akadályozni annak végrehaj­tását Természetesen nem fegyveres ellenállásra gondol­tak, csupán szándékos időhú­zásokra, különböző, a zűrza­vart kihasználó manőverek al­kalmazására. Néhány nap múlva megérke­zett a parancs a kiürítési bi­zottság létrehozására Formá­lisan meg is alakították e szer­vet, de éppen ellenkező célra használták föl. Néhány módo­sabb család igyekezett ugyan nyugat falé menekülni, de a lakosság többsége helyben ma­radt November 28-án a németek, házról házra járva nyilvántar­tásba vették az állatállo­mányt. Ugyanezen a napon pa­rancs érkezett a kórház el­szállítására is. December 1-én menekülők áradta özönlött át Marcalin. Egyebek között erre tartott Viffh nyilas főispán is, autó­karavánon utazó kíséretével. A kiürítési előkészületeket' szemlélve, elégedetlenségét fe­jezte ki. Harmadikán hat vagon ér­kezett a vasútállomásra az ak­kor már katonai jelleggel mű­ködő kórház elszállítására. A kocsik azonban — a fent em­lített vezetőkkel kapcsolatot tartó állomásfőnök jóvoltából — lőszerrel, hadianyagokkal teltek meg. Erre a néhány nap­pal előbb érkezett dr. Vitéz Csongor orvos alezredes lovas szekereket rendeltetett ki. A község vezetőinek azonban hosszas vita után sikerült meggyőzniük, hogy az amúgy is sérülést szenvedett kórházai a lakosság nem nélkülözheti. Végül az orvosparancsnok úgy rendelkezett, hogy az intéz­mény felét kell elszállítani. Az e célra kivezényelt harminc lovas kocsi helyett azonban mindössze hat kis szekér je­lent meg, és mivel újabb in­tézkedésre már nem volt ido- az udvarra kirakott fölszerelés sértetlenül került vissza a kór­háznak ideiglenesen otthont adó polgári iskola egyik szár­nyába. Innen azonban másnap a gazdáik által elhagyott Szé- chenyi-kastélyba rendelte át a község és a járás vezetősége. Az érkező hírek a sz%: csapatok rohamos közeledését jelezték. Az 57. szovjet hadsereg 6. gárda lövészhr este ugyanis meglepő gyorsasággal, ellenál­lásra alig találva vonult Ka­posvár felől északnyugati irányba. December 4-én már Marcali határában készülőd­tek a község elfoglalására. El­lenállásra azonban itt sem ta­lálva este fél hét tájban, csu­pán gyalogsági fegyverekkel, elfoglalták a járási székhelyet. Marcalitól néhány kilométer­nyire nyugatra azonban erős német védelmi vonalba ütkö­zött a nehéztüzérségi fegyve­reit a szokatlanul gyors elő­nyomulás miatt nélkülöző szovjet támadó egység. (A fa­siszta hadvezetés ugyanis már 1944 nyarán erős védelmi vo­nalat épített ki hazánk terüle­tén, amelynek szerves része volt a Balaton keresztúr—Mar­cali, Nagyatád—Vízvár, illetve mögötte Nagysimomyi—lake— Gyékényes között húzódó megerősített vonal. Ennek bir­toklása elsősorban Nagykani­zsa megtartása szempontjából volt nagy jelentőségű.) A fasiszták nem nyugodtak bele Marcali elvesztésébe, mi­vel a községhez hasonló nagy­ságú település nem volt Nagy­kanizsáig. Néhány nap múlva, amikor a csaknem teljes har­ci csendből a járási székhely és környékének lakossága arra következtetett, hogy befejező­dött számára a közvetlen élet­veszélyt jelentő háború és megkezdheti a* újjáépítést — a németek ellentámadásra ké­szülőditek. December 8-án tíz óra tájban egy felderítő repü­lő megjelenése után tizenki­lenc zuhanóbombázó támadta több hullámban a községben összezsúfolódott szovjet kato­naságot A bombázást és a fe­délzeti gépfegyverezést köve­tően harckocsik törtek be. A szovjet csapatok Boronfea— Nikla irányába vonultak visz- sza. A heves ellentámadásoknak a felszabadító harcosokon kí­vül a polgári lakosság köréből is többen áldozatul estek, és ugyancsak jelentős anyagi kár is keletkezett az épületekben, a villanyhálózatban. A szovjet csapatoknak te­hát Marcali megtartásáról egyelőre le kellett mondaniuk. E gyszer csak elterjedt a faluban a hír: megje­lent az öreg Suka Bá­lint szelleme. Széltében-hosz- szában meséltek, ki itt látta, ki ott. Az öregeknek kapó­ra jött. A régi históriákat nem hitték már az unokák, sőt nemegyszer le is intették őket, hogy elmaradottak, ba­bonásak. Most aztán fölsza­kadt a babona, és a történet beférkőzött az otthonokba. Csak Pipás Bántó Károly (a pipás név hosszú, faragott pi­pájáról ragadt rá), az öreg Suka éjjeliőr társa nem be­szélt. Bevonult az istállóba, fejét a tenyerébe hajtotta, és gondolkodott. Ismét és is­mét fölidézte a históriát. Az­nap este ő pont szabadnafxts volt. A nyárfás felöli istálló­ban Kovács papa, a mező fe­lőliben a fiatal Nyerges Jani, a kertekre néző épületben meg az öreg Suka hált. Nem volt az öreg Sukának különö­sebb baja. Igaz, ő többször is megjegyezte: — De legatyá- sodtál, Bálint. Bú rág, vagy valami bajod van tán? — Az ilyen rozoga csontot még a bú se kezdi ki, Károly. Nincs nekem semmi bajom. Tán az idő, az húzott el a fe­jem fölött. Egyszer csak elal- szok, és nincs tovább. Elosz­A község lakott részétől mint­egy egy-másfél kilométerre védelemre rendezkedtek be, s így december 20-ra a szovjet— német arcvanal e szakasza tel­jesen megmerevedett. A németek azonban nem te­kintették véglegeseknek sike­reiket Ezt bizonyítja az is, hogy december 16-án teherko­csikkal jelentek meg a kórház elszállítására. A műszereket összecsomagolták, az orvoso­kat, ápolókat magukkal vitték. Az elhagyott, ellátás nélkül maradt katonai és polgári be­tegek közt pánik tört ki. A község vezetői a szőlőhegyen tartózkodó dr. Pukovszky Já­nost, a község egyik köztisz- teleiben álló orvosát kérték föl a kórház vezetésére. Az idős orvos gondolkodás nélkül vállalta az alapvető feltételek hiánya miatt rendkívül nehéz feladatot Szolgálatra jelentke­zett mellé dr. Vajda László helyi orvos is» Karácsony másnapján pa­rancs érkezett a járási szék­hely 48 órán belüli kiürítésé­re. Ennek azonban egyelőre csak a lakosság kisebb része tett eleget Többen az erősebb pincékbe, a szőlőhegyi préshá­zakba költöztek a nehéztüzér­ségi lövedékek és az aknák elől. A lakosság ellátását egy pékség, egy mészárszék és nem utolsósorban a Hangya szövetkezeit boltja biztosította — a közben történt megrongá­lódása és az egyik alkalmazott halálos sérülése ellenére. toznak a vagyonomon, és el is felejtenek. Ezt mondta mindig. Neve­tett, mert vidám ember volt. Meg még azt tette hozzá: — Tudod, Károly, sosem felejtem el, ahogy az apám vagyonát szétcincálták a nő­véreim. Mintha húsomat tép­ték volna a keselyűk. Mond­tam is, nekem még keresztet se tegyenek, csak egy fatus- kót. Minek kérkedniük, hogy hány ezer forintért csináltat­ták a sirkövet. Hányszor csitította: azért ezt nem kell. A faluban úgy­is minden öreg azt hajtogat­ja: megveri Sukát az isten, megveri az ilyen beszéd miatt. Pipás Bántó csak ült és gondolkodott. Nem tudott a világ dolgain eligazodni. Mert úgy vélekedett ő is, eddig mindenben igazat adott ba­rátjának, munkatársának. De hát beütött ez a váratlan ese­mény. Tegnap reggel történt. Bement és így fogadták: — Tudtuk, ez lesz a vége. Vén létére olyan modern, hogy még keresztet se vet. Egy hetvenéves ember,., EZ TEHÁT A HATMIL­LIÓS VILÁGVÁROS, mely mar nagyon régen kinőtte sa­ját kereteit, s jutott a többi világváros nem könnyű, nem egy esetben áldatlan sorsára. A házak zöme : lagas, nem egy közülük nyolc-tíz emele­tes, s állandóan építkeznek. De nem épült az utolsó évti­zedekben ház garázs nélkül. Szinte szokatlan volt, ha egy- egy ház földszintjén vagy pincéjében nem láttam ga­rázst. Kairóban rengeteg autó van. De természetes jelenség, hogy a modem autócsodák mellett a legforgalmasabb fő­útvonalon is ott megy a ke­rékpáros fellah, fején esetleg hatalmas csomaggal. Bámula­tos bűvészkedéssel, tenyérnyi helyen »-lopja-« át magát az autók között. Ugyanígy meg­szokott, természetes kép bár­hol a szamár vontatta kordé. S ne feledjük a tarka min­tákkal feltűnővé festett földi­mogyorós kocsit, melyet gala- bijába vagy pizsamába öltö­zött arab tol maga előtt, han­gos szóval kínálva portékáját, ami itt nemzeti csemege. E tekintetben sincs semmi átmenet az éjszaka és a nap­pal között Kairóban. Különb­ség számomra talán csak annyi, hogy egész éjjel jól hallható volt az ezeréves vá­rostól mindössze kilencven ki­lométerre dúló háború zaja, jól látható volt néha az ágyúk torkolattüze, az egyéb­ként ötvenszázalékos elsötétí­tésbe burkolózó városban. Az egyiptomi embert az or­szág sóik évezredes múltja, a Korán és megszámlálhatatlan hagyomány kényszeríti arra, hogy valahogy másképp éljen, mintha mondjuk Európában élne. A napkeltekor és nap­nyugtakor keletre forduló és földre boruló imádko­zó arab számára ma már természetes, hogy estén­— Mi történt hát? Azt mondjátok, ne karattyoljatofi itt nekem. — Mi történt? Az öregei halva találták az éjjeliőr- ágyon. A subát húzta a fejé­re, mintha most szendere- dett volna el. Nyerges Jani ébresztgette, mert a csikókat nem látta el idejében. intha fejbe csapták vol­na a szavak. Meghalt az öreg Suka. Edesdeden aludt, és csak meghalt. Ahogy mondta, megmondta. Nem tu­dott ottmaradni egy percig sem. Nyerges Janinak szólt, helyettesítse, ő még bírja, fia­tal. Hazament, s egy liter vinkó mellett viaskodott gon­dolataival. Néha úgy megré­mült a nagy esti csendesség­ben, hogy ami régen nem for­dult vele elő, hirtelen imád­kozni kezdett. Alig várta a reggelt. De bár ne jött volna. Szaladtak elébe. — Siessen csak, Károly bá­tyám, siessen. Itt járt az éj­jel az öreg Suka szelleme. ként a televíziót nézi, a rá­diót hallgatja. Ez utóbbit nemcsak este, hanem egész nap. S ez már önmagában mutatja, hogy mindaz, ami­vel itt találkozik a látogató, valami rendkívül bonyolult, összetett jelenség. Súlyos könnyelműség lenne tehát, ha megpróbálná egy-két mon­datban megfogalmazni ta­pasztalatait. A FELÜLETES SZEMLÉ­LŐ EBBEN A TELJES DE­MOKRÁCIÁT láthatná. Az aggódó szem azonban valami egészen mást. Egyiptom, és egyáltalán az arabok háborúja különleges háború, amely nemcsak a csa­torna mentén, nemcsak aJor­— Micsoda? Hát már te is a gatyádban hordod az eszed!? — De hiszen itt járt a saját istállójában! Éjfél lehetett, amikor egyszer csak a Ko­vács papa suttogófa fogja a hangját. Nézzétek csak, ott a kerti istállóban azt a fehér­séget. Ott imbolyog, te jósá­gos úr, az öreg Suka szelle­me. Hányta a kereszteket, mi is láttuk. Itt álltunk, éppen cigarettaszünetet tartottunk, itt a sarkon. No, ettől bolondult meg igazán Pipás Bántó Károly. A faluban azt beszélték, így verte meg az öreg Sukát a magasságos. Járni kell a szel­lemének. Éjjel közösen ügyeltek a Suka istállójára, bemenni senki nem mert. Éjfélkor dermedten várták az öreg szellemét, de nem jött. Pipás Bántó már éppen megnyugo­dott, amikor szalad az egyik legény: rohanjon, megjött a szellem. Éjjel két óra volt. Pipás Bántó tágra nyitotta a szemét, bámulta az istállóban imbolygó fehérséget. — No, hát akkor nézzük meg, emberek, a Suka szel­lemét. Gyerünk! dán partjainál, vagy Libanon határainál folyik, hanem bent az országon, s az egész arab v'lógon belül is. A háború naponta szedi ál­dozatait, és ezzel együtt még mindig nem érte el az embe­reket Érzik, de nem tudják a háborút. Olvassák, hallgatják a híreket, de az ezekben rej­tőző drámaiságot még nem is­merik teljesen. S az ellenség ezt használja ki. Ügy végz- aknamunkáját, hogy az embe­rek a háború ’ényegi igazsá­gát, valóságát sohase — vagy legalább is űrnél később — ismerjék föl. Érthető ez a taktika, hisz ez a háború az igazság és a béke jegyében folyik. S ez az igazság és bé­ke nem a csatorna keleti partján van. Ezt a háborút nem ezen az oldalon kezde­ményezték. A HÁBORÚ TEHAT A LELKEKBEN ÉS A LELKE­KÉRT is folyik. Ugyanígy minden fűszálért, fáért, amit a sivatag szélére telepítettek, hogy egy-egy négyzetméterrel kevesebb legyen a pusztító homok Ugyanígy folyik a há­ború, hogy megtanuljon írni, aki nem tud; olvasni, akinek idegen a betű, hogy köny- nyebb legyen eligazodni a vi­lág dolgaiban, hogy a ‘leg­egyszerűbb embernek is le­gyen szeme látni. S mindez nem könnyű. Szöllősy Tibor , Következik: Mint a piramisok. Senki sem mozdult. Ö is félt, szinte remegett, mégis­csak a barátja volt az öreg Suka, rossz lesz így viszont látni. De ment. Rágta a pipa­szárat és lépdelt. A többiek távolról figyelték, mi törté­nik. Belépett az istállóba, s csak azt lehetett kivenni, hogy hadonászik, kapkod az imbolygó fehérség után. Hir­telen megiramodik a fehér­ség és megáll az ajtó előtt. Felnyerít. Pipás Bántó utána. Megfogta a nyakán lévő szá­rat és vezette. — Na, gyertek elő. Nézzé­tek meg az öreg Suka szelle­mét. Siglavynak hívják és arab telivér. Gyertek csak. Tán éppen a maga istállójá­ból való, Kovács papa. vén pipás bevezette a lovat a helyére. Szidta és simogatta egyszerre. Boldog volt, táncolni szeretett volna a jókedvű párával együtt. De mielőtt kijött, megfenyegette a rakoncát­lant, ha még egyszer csal, * kihúzza fejét a kötőfékből, hát megbünteti. Ilyen riadal­mat nem csinál többet a fa­luban! ... Bán Zsuzsa Marcali központja 1944. december 8-án, a német ellentámadás mánl órákban. Szikra János rajza. s SOMOfif! I6PL4P Seerda, 'W Január 1,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents