Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-17 / 14. szám

Még egyszer a krónikaírás fontosságáról VARSÓ ÚJJÁSZÜLETÉSE P atinás szó a krónika. Hangulata történetírá­sunk kezdeteit idézi, tartalma pedig jelentős mun­kára utal: a történelmileg fon­tos, kiemelkedő események hi­teles följegyaése. Ma több ez a szó. Történelmünk alkotó, for­máló folyamatában ma a látszólag ' jelentéktelen kis események is megnőnek, a látszólag »kis« he­lyek történetében. Ma egy fa­lusi zárszámadó közgyűlés, vagy a tizedik névadó ünnep­ség is fontos lehet és nemcsak a helyi események sorában. Mindenekelőtt az utánunk jö­vő generációknak. Ezért indítottak kampányt ez elmúlt évben a krónikaíró körök megszervezésére, és ezért foglalkoztunk mi is be­hatóbban ezzel a kérdéssel a Somogyi Néplapban. Felméré­sek szerint az eredmény nem 's maradt el. Sok községben nemcsak megszervezték, ha­nem igen lelkiismeretesen vég­zik is a faluikrónika írását. Nemrégen egy jelentésben azt olvastam, hogy megyénk valamennyi községében meg­alakultak a krónikaíró körök. Mégis a minap a kaposvári já­rásban éppen ellenkező pél­dával ' találkoztunk. Az egyik község művelődési ház igaz­gatója elmondta, hogy ott, az ő falujukban nem írnak falu­krónikát, mert ők — mármint a pedagógusok munkaközös­sége — elkészítették a falu helytörténeti monográfiáját. Egy esetből nem szeretnék általánosítani. Az említett, egyébként kiadásra szánt mo- mográfiát nem ismerem. Le­het, hogy elmélyült és tudo­mányos igénnyel megfogal­mazott munka. Mégis úgy ér­zem,. érdemes szóvá tennünk, nehogy ez a módszer és szem­lélet társakra találjon. Elter­jedése nem használna a kö­zös ügynek. A kaposvári múzeumban mintegy 130 faluból őriznek monográfiá­nak nevezett munkát, még az ötvenes évekből. Ezek adat- szerűsége többé-kevésbé jól használható. (Különösen a he­lyi általános iskola oktató-ne­velő munkájában.) Elemző munkájuk viszont annál ke­vésbé. A monográfiakészítés­hez ugyanis alapos fel- készültség, látókör, vizsgálati és feldolgozási módszerek szükségesek S voltaképpen ugyanezt mondhatjuk a nap­jainkban is készülő úgyneve­zett falumonográfiákra is. A krónikaírás viszont nem kö­vetel tudományos felkészült­séget.' Sőt. a falukrónikát .csak ott, helyben tudják elkészíte­ni — nem kis örömére és hasz­nára a kékőbbi tudományos kutatómunkának. Tehát min­denképpen a falukrónika-írás a helyes, szükséges és köve­tendő módszer a honismereti munkában. Ott is — jó néhány ilyen somogyi községről tu­dunk —, ahol monográfiát ír­nak vagy írtak mostanában, helyes volna a munkaközössé­geknek nem abbahagyni, ha­nem folytatni tevékenységü­ket: most már a jelen esemé­nyeinek szervezett, pontos és hiteles följegyzésével. E hhez hadd idézzem a Népszabadság szép ri­portját a Bács megyei Csávoly község országos hírű falukrónika-író munkásságá­ról. Ott, ebben a széles körű dokumentumgyűjtő & adat­rögzítő munkában évek, óta lelkesen részt vesz szinte a fa­lu apraja-nagyja.' Falukróni­kájuk első kötete nemsokára Könyv alakban is megíelenik. Vajon« mikor le-sz Somogy­nak is egy ilyen Csávolya? W. E. Hétre ma várom ••• :;.a Nemzetinél ugyan nem, mert a régi, dalban is meg­énekelt randvúzóhely a múl­té, helyette valamelyik alul­járóban találkoznak a pesti fiatalok, ám várhatom a ked­vest másutt: étteremben, esz­presszóban, a mozi vagy a színház bejárata előtt. Várha­tom, ha. már — ismerem! S ha nem, ha csak szeretném megismerni? Füttyentsek, tola­kodjak, vagy éppen fordítva, esténként álljak órákig az ab­laka alatt? Messziről ikövetve kísérjem hazáig, hátha egy­szer észrevesz? Hiba lenne azt gondolni, hogy csak a fiatalok küzde­nek ilyen vagy hasonló ne­hézségekkel. A változó, át­alakuló társadalmi szokások az érintkezési formák falai­nak többségét is lebontották.' Megmosolyogtató dolog lenne manapság a hölgy földre hul­ló keszkenőjét lesni, s azt föl­emelve kiejteni az első, kap­csolatot teremtő szavakat. Ám a fordítottjának sincs semmi köze a modernséghez: a szi- saegésnek, 'a szemtelen meg­jegyzésnek, a »bírlak bigém« stílusnak. S nemcsak a másik nemmel, de saját nemével is összekerül idegenként az em­ber: az étterem asztalánál, a színházban, a vasúti kupéban, az üdülő társalgójában, az uszodában, a könyvtárban. A' munkahelyen, az üzlete­ken kívül sok időt töltünk idegenek között, vagy olyanok társaságában, akiket . éppen csak látásból ismerünk. Ahány alkalom, annyi lehetőség. Jó­ra, rosszra. Az orvosi rende­lőben szívesen panaszkodik mindenki a bajáról, de idege­sítő, ha valaki tudálékosko­dik, fölényeskedik. A labda­rúgó-mérkőzésen is könnyű az ismeretség, de a harag is. Az étteremben jóleshet az evés közbeni csevegés, de ter­hes a puszipaj táskodás, a hát- baveregető stílus. Könyvek válogatásánál segíthet az okos tanács, de taszít a nagyképű­ség, a »maga miket akar ol­vasni?« típusú kioktatás. Az úgynevezett társas kap­csolatok létrehozásához, ápo­lásához nem elég a jó szán­dék. Érzék, a másik tisztelete is kell hozzá. Tudjunk kü­lönbséget tenni közvetlenség és, bizalmaskodás, határozott­ság és fölényesség, segíteni akarás és sajnálkozó leeresz­kedés között. Az alapállás: ne viselkedjünk úgy, hogy feltű­nést keltsünk. A hangoskodás, az erőszakosság: visszataszító. Még akkor is, ha jót akarunk. Visszatetsző a fölény is, a színházi szünetben a szerep­lők magánéletét taglaló jól- értesültség, az utcai útbaiga­zításnál a »maga hülyeségeket beszél« szavakkal kezdődő ta­nács. Mérlegeljük: lehet-e jó másoknak az, amit magunk nem viselünk el, amin fölhá­borodunk? Sajnos, , legtöbbször éppen ezt, a mérlegelést mulasztjuk el. Vagy ha mégsem, akkor kétféle mérleggel mérünk. Magunknak jóval többet meg­engedhetünk, mint másoknak Aki így él — rosszul él. Nem szerez igaz barátokat, az is­merősök, ha tehetik, az utca túloldalára menekülnek elő­le, az ebédlő asztalánál pech­nek számít, ha ő a társ. Ügy hitte, közvetlenkedésével, ide­gesítő jópofáskodásával köz­szeretetre tesz szert, s csaló­dik, mert magára marad. El­kerülhetjük-e az ilyesfajta csalódásokat? El, bár ehhez: néhányszor csalódni kell. Mert senki nem születik — vagy csak nagyon ritkán — a társas kapcsolatok alakításának finom érzékével. A gyermek még a maga ter­mészetességével mozog a vi­lágban, a felnőttre szokások, hagyományok1, írott és íratlan morális szabályok hatnak. Bi­zonyos szokásokat, hagyomá­nyokat otthon, a családban is megismerhet, megjegyezhet az ifjú. Más írott és íratlan sza­bályok elsajátítása már nem megy így. Előre megfontolt szándékkal tanulni kell azo­kat újból és újból. Legalább is: kellene. Mert azt termé­szetesnek tartja mindenki, hogy kerékpározni, táncolni, úszni, olvasni, esztergálni ta­nulni kell. Viselkedni? Ki hallott ilyet?! Pedig maga a társadalom az az iskola, ahol mindenki tanuló és tanító. Formálódik maga és alakít másokat, így tökéletesítve az emberi kapcsolatokat s a tár­sadalmat. Hogyan? Hol az összefüggés az éttermek asztalai és a tár­sadalom egésze között? Mi köze egyiknek a másikhoz? Egymás tisztelete, az emberi méltóság nem létezhet társa­dalmi méretekben, ha hiány­zik a társadalom tagjainak mindennapi, apró cselekede­teiből. S az természetes, hogy mint minden építkezést, ezt is az alapoknál kell kezdeni... M. O. Negyed évszázaddal ezelőtt, 1945. január 17-én a varsói Bőpályaudvar romjai fölött fe­hér-piros lengyel zászlót le­begtetett a téli szél. A Szovjet Hadsereg és a vele vállvetve harcoló népi lhngyel hadsereg meghozta a főváros számára az öt és fél évi hitleri rabság alatt oly annyira várt szabad­ságot. A csapatokat azonban csupán romok,, ógp zsarátno­kok várták. Mindenfelé síri csend, egy kihalt város halotti csendje. Varsóban, a Visztula bal partján nem lakott senki. Még októberiben elhagyták az utol­só lakók is, miután röviddel azelőtt, a varsói felkelés után a német légierő, a harckocsik tömege, a közép- és uehézlö- vegek tüze rommá változtatta azt. Ami még épen maradt, azt a különleges »Vernich- tungskommando«-k — meg­semmisítő különítményeik — pusztították el. Az egykor egy­millió-háromszázezer főt szám­láló városban csupán százhat- vanezren éltek, a Visztula túl­só partján, a Prága nevű elő­városban. Romok helyén — új város A felszabadító csapatok után megjelent első embereknek nem volt hol lakniuk, híján voltak az élelemnek, a vilá­gításinak, tüzelőnek. Mégis megindult az élet. A főváros első tanácselnöke Marian Spychalski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsá­nak jelenlegi elnöke lett. A tanács és az újjáépítést irá­nyító Fővárosi Újjáépítési Iro­da kidolgozta a helyreállítás terveit. Még februárban megindul­tak a beiratkozások a varsói egyetemre. Kigyulladtak a lámpák. Az áramot még nem villanyerőmű termelte, csak sebtében felállított gőzmozdo­nyok — de a lámpák égtek. A Szovjetunió 30 trolibuszt, ajándékozott, s ezzel megin­dult a közlekedés. Ugyancsak szovjet adományból kis lakó­negyed épült finn, faházakból. Alig öt hónappal a felszaba­dulás után Varsónak már 365 000 lakosa volt. 1946 ja­nuárjában a lakosok száma el­érte a félmilliót, és jelenleg, egy negyedszázad múltán, meghaladja az egymillió-há­romszázezret. Többen laknak a megszépült Varsóban, mint a háború előtt. A varsói újjáépítés mén-eted­hez és gyorsaságához hasonló kevés volt a földtekén. Az el­múlt negyedszázad alatt 780 000 lakóhelyiség, 271 isko­la, 132 óvoda. 27 kói-ház épült. Csaknem minden második varsói új, korszerű lakásban lakik. 1968-ban a lakások 72 százatokéban volt fürdőszoba és 68 százalékában központi fűtés. A lakóházak építése mel­lett erőteljesen folyik az ipari üzemek létrehozása. 1945-ben mindössze 400 üzem működött Varsóban, ma már 1970 a szá­muk, és csaknem negyedmillió dolgozót foglalkoztatnak. A vansói ipar termelési ér­téke jelenleg a háború előtti­nek tizenegyszarese. A lan­. L ■! V a tanácsi előadó belené- A zett a radarkéspülék- ' 1 be: — Az ügyfél most fordul be a sarkon. A készülék agy- radarszeme szerint a lakásá­ban van valami baj. Kapcsol­ja be, Margitka a száztizen- hetest. Mit műt' — Beázott a tinó, a fürdő­kád eldugult, a kémény füs­töl. — Jó, köszönöm. Tíz perccel később a szívó­berendezés fölrepítette a ke­rületi tanács hetvenedik eme leiére az ügyfelet. Bekopogó — Tessék. — Kérem, a lakásomban tető. . . — Tudjuk.. Tető, fű■r' kád, kémény... — Igen, kérem. És m olvastam a Délelőtti Közlőn, ben, hogy önök harcolnak > bürokrácia, az aktatologatás ellen, és hogy elítélik a lakos­Mérges ügyfél ság ügye iránti nemtörődöín­séget, bátor voltam fölkeres­ni az osztályt. — Jól tette! Egyébként az egész épületben egy akta sincs. Tehát nincs mit tolo­gatni. — Akkor szíveskedjenek fölvenni a panaszomat. Külső Tejút utca 177. — Tudjuk. Negyvenkette­dik emelet 449. — Honnan tetszik tudni? — Mi mindent tudunk lugodtan elmehet. — Hogy hogy elmehetek?- Az ügy el van intézve — De fel se tetszett írni! — Nincs mire. Nincs papí­ik, nincs aktánk. — De kérem, azt tetszett mondani, hogy elintéződik. olvastam, harcolnak a nem­törődömség ellen. — Persze. Azért intéztük el. — Mit? — A tetőt, a kádat, a ké­ményt. — Ne tessék velem viccel­ni. Hiszen csak öt perce va­gyok itt. — Mondom, hogy nyugod­tan hazamehet. Mire hazaér, már rendben lesz minden. — Ez komoly? — Na. látom, hogy hitetlen­kedik! Nézzen ide! Ez a radar - érkép! A szerelőháznak szól. Lenyomtam ezt a négy gom­bot. Ez a maguk házát jelöli. Ez a három fogantyú pedig a tető javító, vízvezeték-szerelő és a kéményseprő osztag. Megkapták a jelzést és raké­tán a helyszínre siettek. Tíz perc alatt megjavítottak min­dent. — Köszönöm, köszönöm ... Az ügyfél elment, a titkár­nő pedig jelentette: — Két perc múlva új pana­szos jön. Gázömlés a Répa ut­ca tizenegyben. Fogantyúk, gombok, kopo­gás. Az ügyfél belépett és rá- kezdte: — Kérem, gázömlés ügyben jöttem. A Répa utca tizen­egyben. — Már javítják. Sajnos, a falat át% kell tömi, és új csö­veket kell lefektetni. Nem le­het gyorsan megjavítani, mert nehéz munka. Majdnem legyveu percig tart.. ,f — Hát egy kicsit gyorsab­ban is dolgozhatnának — mérgelődött az ügyfél —, el­végre már 1999-et írunk... Palásti László A felszabadító Vörös Hadsereg hőseinek temetője Varsóban, gyei főváros jelentős ipari központtá vált Tudományos és kulturális központ Varsóban működik az 55 tudományos intézménnyel ren­delkező Lengyel Tudományos Akadémia, itt készültek el a lengyel számítógépek és la- serberendezések tervei, itt dol­gozik az ország ipari kutató- intézeteink háromnegyede. Az önálló tudományos munkát végző kutató tudósok 40 szá­zaléka is a lengyel fővárosban tevékenykedik. Kulturális téren Varsóban soha sem volt a fejlődés olyan rohamos, mint az elmúlt ne­gyedszázad alatt. A főváros 18 drámai és 4 zenés színházában 13 000 a nézőtéri férőhelyek száma. Három esztendővel ez­előtt épült újjá a Dalmű és Balett Nagyszínház, Európa egyik legnagyobb és legkor­szerűbb operaháza.. Az elmúlt 25 év alatt Var­sóban 26 múzeum létesült. A múzeumlátogatók száma meg­haladja az évi hárommilliót. A legtöbben — a Nemzeti Múzeumon kívül —■ a Lenin Múzeumot és a Munkásmoz­galmi Történelmi Múzeumot nézik meg. A két háború között 957 épületet tartottak nyilván műemlékként Varsóban: fő­úri palotákat, tamplomókat és egyéb épületeket. Ezek közül a háború idején 782 teljesen megsemmisült. Ma már teljes szépségében pompázik a lazenki palota; olyan, mint felépítése idején, kétszáz esztendővel ezelőtt Sűrű sorokban látogatják az érdeklődők a helyreállított wilanowi kastélyt, a"z Óváros pedig Varsó egyik legforgal­masabb városrészévé lett. Az újjáépített műemlékek szeb­bek. mint megsemmisítésük idején Voltaic, mert a helyre­állítók megszabadították azo­kat a stílustalan hozzáépíté­sektől. Emlékezés a hősökre Huszonegy és fél ezer tiszt, egyszerű katona Örök nyughe­lyé a varsói szovjet harcosok temetője. A tervező, iMchart mérnök, fákkal ültette teli. A fák azóta kiterebélyesedtek, és a temetőt Varsó egyik leg­szebb ligetévé varázsolták." A Visztula bal partján Prá­gában áll a szovjet—lengyel fegyverbarátság emlékműve. Szovjet és lengyel katonák együtt harcoltak Varsóért, együtt hozták meg szabadsá­gát. Hatottak napján a varsói utcákon mécsesek világítanak, virágok díszlenék. A kegyelet mécsei és virágai altokon a helyeken, ahol a németek nyilvános tömegjkivégzés éken embereket lőttek agyon. Az emléktáblákat — Varsó ezen szomorú, a világon egyedülálló nevezetes-ágéit — az egész varsói nép, főiként a fiatalság kegyelettel gondozza. Mulatságos történetek A római idegenforgalmi konferencián követelte egy részvevő: »Az idegenforgalom számára feltétlenül szükséges az összes romok azonnali re­noválása azért, hogy azok ro­mok maradjanak.« (II Giornale d’Italia, Róma) Málmőben a 77 éves Arne Lundberg feleségül vette a 69 éves Maria Svendsent, aki csaknem 50 éve a házvezető • nője. Az ősz hajú vőlegény egy riporternek kijelentette: »Meg­látni és megszeretni egymást egy pillanat műve volt. Mind­azonáltal először mégis meg kellett szoknunk egymást« (Dagbladet, Stockholm) Egy kereskedő Denisónfoan (USA) a pénzét számolva föl­fedezett egy 20 dolláros bank­jegyet, amelyen a következő jegyzet veit olvasható: »Ez az utolsó pénzem. Most vagy fel­köthetem magam, vagy fele­ségül vehetem a ven satrafát. Paul Turnéi'.« A bankjegyet a kereskedő a lányának adta. A hölgy azonnal beadta a váló­keresetet. Paul Turner volt az a férfiú, aki őt néhány, iiéttel azelőtt feleségül vette. (Herald, New York) »Mi egy opera?« — kérdez­te Los Angelesben a játékve­zető egy vetélkedőn. Egy fiatal hölgy, néhány pillanatnyi gon­dolkodás után így fogalmazta meg a választ: »Az opera az, amiikor valakinek tőrt döfnek a hátába, és az áldozat nem vérzik, hanem énekel.« (Herald, New Yorlc) Egy beszélgetés alkalmával a lengyel Silbarstein profesz- szór így szólt Eddington angol csillagászhoz: »Eddington pro­fesszor úr. ön az egyike a há­rom embernek, aki érti a re­lativitás elméletét.« Látva Ed­dington kétkedő arckifejezését, Silbérstein professzor hozzá­fűzte: »De Eddington profesz- szor úr, Ön túlságosan 'sze­rény.« — »Egyáltalán nem, szó sincs szerénységről — vála­szolta Eddington —, csak na­gyon szeretném tudni, ki a harmadik.« (Unsere Zeit, Essen# SOMOGYI NÉPLAP T?7Y. J*»nájr Tt, /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents