Somogyi Néplap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-03 / 2. szám

riUQ PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ami: 80 fillér Somogyi Néplap MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA | ÜJÉVI JÓKÍVÁNSÁGOK XXVI. évfolyam, 2. szám 1970. Január 3., szombat Terjed az influenza! Módosították a szocialista brigádok elismerési és kitüntetési rendjét Az Egészségügyi Miniszté. rium tájékoztatása szerint a korábban Dunaszekcsö község­ben kialakult és ott már meg- szűijőbün levő, influenzajár­vány december végén átterjedt a j mohácsi járás és Tolna me­gye több településére. A meg­betegedések halmozódását ész- t lel télc a megye további négy községében: Decsen, Döbrökö- zón, Kurdon és Nagyszokoly- ban is. Az ország egyéb terü­leteiről nem jelentették a meg­betegedések halmozódását vagy járvány kialakulását. A következő napokban az­zal kell számolni, hogy a jár­vány további településekre is átterjed. A terjedés ütemét jelentő­sen befolyásolhatja a lakosság higiénés magatartása. Ezért fontos, hogy mindenki meg­tartsa az alapvető egészségvé­delmi szabályokai Az influen­za és a náthás, hurutos beteg­ségek cseppfertőzés útján ter­jednek. Aki náthás, hurutos, lázas, ne fogadjon vendéget, lá­togatót. Az egészségesek pedig ne látogassanak lázas, huru. tos, influenzás betegeket, mert ezzel magukat — és másokat — kiteszik a fertőzés veszé­lyének é* elősegíthetik a jár­vány terjedését. (MTI) A kormány Hivatala közli: Ülést tartott a Minisztertanács Tájékoztatási A Minisztertanács pénteken ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Aprp Antalnak, a kormány el­nökhelyettesének tájékoztató, ját a KGST végrehajtó bizott­ságának december 11 és 16 között. Moszkvában tartott 44. üléséről, amelyen eredményes tárgyalásokat folytattak első­sorban az integrációs program struktúrájának kialakításáról, valamint a tervegyeztetéssel összefüggő kérdésekről. A külügyminiszter beszámolt a Szovjetunióban december 22 és 29 között tett hivatalos láto­gatásról. A kormány megelé­gedéssel vette tudomásul, hogy — amint a látogatásról kiadott közleményből is kitűnik — az európai biztonságra irányuló tárgyalások kedvezően halad­nák, ás a további közös erő­feszítések javítaná fogják a biztonsági konferencia össze­hívásának feltételiéit. Gyermekintézmények közős létesítése és fenntartása Megjelent a pénzügyminiszter rendelete A Magyar Közlöny 1969. december 31-i 101-cs svam a közi' a pénzügyminiszter rendeletét, amely a bölcsődék és napközi otthonok közös lelépi téscrcil és fenntartásáról in­tézkedik, Az MTI hírmagyarázója ír­ja: A társadalmi - gazdaság; fej­lődéssel együtt jár a nők fo­kozott foglalkoztatása, ez szük­ségessé teszi a gyermekjóléti intézmények hálózatának fej­lesztését Az elmúlt két és fél évtizedben rendkívül. nagy erőfeszítéseket tett az ország az adott lehetőségek között mi­nél több bölcsőde és napközi otthonos óvoda létesítésére. Ezek az intézmények ma már negyvenezer bölcsődés- és 201 ezer óvodáskorú gyermek be­fogadására alkalmasak. Ez az érintett korú gyermekek 13, il­letve 52 százalékának felel meg. és többszöröse a felsza­badulás előttinek. Államunk szociálpolitikájának fontos vívmánya a gyermekgondozási segély is. A nagyarányú fejlesztés és a világon egyedülálló új segélye­zési rendszer bevezetése elle­nére a gyermekjóléti intézmé­nyek mégsem képesek minden felvételi igénynek eleget ten­ni. A tervek szerint 1975-ben a bölcsődék 48 000, az óvodák 232 000 gyermeket tudnak majd befogadni. A fejlesztés üteme tehát meggyorsul, de problémákkal a jövőben is számolni kell. A gyermekelhelyezés! gon­dok enyhítésére az országgyű­lés egészségügyi és kulturális bizottságának együttes ülésén több képviselő további intéz­kedéseket sürgetett. Itt me­rült fel az a gondolat, hogy a fejlődést elősegítené, ha a kü­lönböző szervek — a tanácsok, vállalatok, kisipari, mezőgaz­dasági szövetkezetek stb. — közösen is létesíthetnének és tarthatnának fenn gyermekjó­léti ín+árm^nvt. I!ven i^énvek a vá11—: - oetyyp 1 j ^ taovsTtniha- tók. A gondn’a.t rea’!zá'á,sái azonV©n akadályozta, hn^v a létesítést és feirn1*T***t ed<i:g még nem szabályozták ingilag és gazdaságilag. Az országgyű­lés szociális, egészségügyi és kulturális bizottságának felké­résére a Pénzügyminisztérium kidolgozta és a társszervekkel egyetértésben most kiadta az ehhez szükséges rendelétet. A bölcsődék és óvodai nap­közi otthonok közös létesítésé­nek és fenntartásának az a cél­ja. hogy egyesítve a vállalatok, szövetkezetek, tanácsok és egyéb szervek erőforrásait, még több gyermekintézmény létesüljön. így ugyanis azok' a .szervek, üzemek is be • tudnak kapcsolódni a gyermekjóléti intézmények üzemeltetésébe, amelyeknek kisebbek az érő- forrásaik. A külügyminiszter ezután Pák Szong Csollal, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság külügyrniniszterével Buda­pesten folytatott tárgyalásairól tett jelentést. A Miniszterta­nács megállapította, hogy a ta­lálkozó hozzájárult o két or­szág kapcsolatainak további fejlesztéséhez, a magyar és a koreai nép testvéri barátságá­nak elmélyítéséhez. A kormány megliállgáttá és jóváhagyólag tudomásul vette a művelődésügyi miniszter je­lentését a magyar—szovjet kormányközi kulturális bi­zottság december 8 és 11 kö­zött Moszkvában tartott 6. üléséről, amelynek során meg­tárgyalták művészegyüttesek és képzőművészeti kiállítások cseréjének távlati tervét és megállapodtak az 1970—71. évi kulturális 'munkaterv részle­teiben. A Minisztertanács megvitat­ta és elfogadta a művelődés- ügyi miniszter jelentését az 1969. évi felsőoktatási felvéte­lek tapasztalatairól. A beszá­moló megállapítja: felsőoktatá­si felvételi rendszerünk bevált, alapelvein nem szükséges vál­toztatni. Felsőoktatási intézményeink­ben az 1969—70-es tanévben összesen 22 897 nappali, esti és levelező hallgató kezdte meg él£Ő évi tanulmányait. Ez lé­nyegében azo.,o.. a megelőző evek szintjével Ezen belül nö­vekedett a levelező, valamint' a nöhaUsstők aránya. A nappali tagozatokon to­vábbtanulásra jelentkezők szá­ma alacsonyabb volt a koráb­binál, de változatlanul arány­talan a jelentkezések megosz­lása az intézmények, valamint a karok és a szakok között. A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének előter­jesztésére a Minisztertanács módosította a szocialista brigá­dok elismerési és kitüntetési rendjét. A határozat előírja, hogy az elismeréseknél ég a kitüntetések adományozásánál elsődleges tényező az elvég­Makariosz érsek Athénban zett munka tényleges eredmé­nye. A határozat az eddiginél fo­kozottabban előtérbe állítja az erkölcsé elismerés jelentősé­gét, s ugyanakkor rendszerbe fogalja a brigádok és brigád­tagok anyagi ösztönzését is. Lehetőséget nyújt arra, hogy a legkiválóbb szocialista brigá­dok és tagjaik olyan kitünteté­sekben részesüljenek, amelyek jobban kifejezésre juttatják és biztosítják társadalmi megbe­csülésüket. A gazdaságirányí­tás reformjának irányelveivel és gyakorlatával összhangban, a brigádok és brigádtagok el­ismerése és kitüntetése — a legmagasabb KTíüntetesek tki- vételével — vállalati hatáskör­be karül. A Minisztertanács titkársá­gának vezetője ismertette a miniszterek tájékoztatóit a de­cemberi tartós havazás és a hófúvások okozta nehézségek­ről, a népgazdaság helyzeté­re gyakorolt hatásáról és a problémák megoldására szük­séges intézkedésekről. A Minisztertanács a jelen­tést tudomásul vette, és kö­szönetét nyilvánította a közle­kedés dolgozóinak, valamint a magyar és a szovjet fegyveres alakulatok tagjainak és mind­azoknak, akik nagy erőfeszí­téssel, önzetlen munkával elő­segítették a forgalomban ke­letkezeit fennakadások meg­szüntetését A • Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Losoncai Pál, az Elnöki Tanács- elnöke fogadta a Budapest­re akkreditált diplomáciai képviseletek vezető tagjait, akik újévi jókívánságaikat fejezték ki. Képünkön: Losonczi Pál­lal szemben Ludovico Baratti éri di San Pietro olasz nagy­követ, a diplomáciai testület doyenje, Hoarg Luong. a V DK budapesti nagykövete, és Vaszil Bogdanov, bolgár nagykövet. (MTI fotó — Fehérvári Ferenc lelv. — KS) EVSeegicezcSíftsXöSt cämlöläs épületekről — kor szerinti megoszlásban is. • Bár a népszámlálással kap­csolatos összeírást január 2—14 között bonyolítják le, ennek ellenére az 1969. december 31. és 1970. január 1. közötti — eszmei időpont szerinti — álla­potokat kell tükröznie. A számláló biztosok munkájukat a számlálókörzetükön belül házról házra, lakásról lakás­ra járva végzik. Egy-egy szám­lálóbiztosra általában 290. a ritkábban lakott külső része­ken 120 személy adatainak összeírása jut. A biztosok a kérdőíveket saját maguk töl - tik ki, s a kérdéseket lehető­leg az összeírt személyhez in­tézik. A kiskorúak adatait a szülőktől tudakolják meg. A népszámlálás során össze­gyűlt adatokat elektronikus számítógéppel dolgozzák fel. s így 1972 végéig publikálják a Magyarország népességére és életkörülményeire vonatkozó részletesen feldolgozott anya­got. (MTI) Tegnap s2erte az országban megkezdődött a népszámlálás, amely január 14-ig tart. 41 000 • számlálóbiztos és a 14 000 fe­lülvizsgáló járja sorra az or­szágban kialakí tott 40 800 számlálókörzetet, és írja ösz- sze a lakosok, lakások és épü­letek adatait A tegnap megkezdődött, sor­rendben 11. hivatalos magyar- országi népszámlálás újdonsá­ga. hogy a lakosság 25 száza­lékáról a korábbiaknál jóval részletesebb adatfelvétel ké­szül. A reprezentatív összeírás adatgyűjtő lapján 83 kérdés szerepel, a lakosság 75 százalé­kától pedig mindössze 37 kér­désre kérnek választ a szám­láló biztosok. Az ország lakás- és épületál­lományát is az 1960. évinél részletesebben felmérik. A la­kásösszeíró ív három részből áll: az egyik az épület, a má­sik a lakás, a harmadik a la­kásban összeírt személyek ada­tait tartalmazza. Kimutatás ké­szül a lakás céljára használt üzlethelyiségekről, továbbá az Kidolgozzák a Balaton átfogó vízgazdálkodási tervét Kormányhatározat a balatoni központi fejlesztési programról Makariosz érsek, ciprusi elnök Athénba érkezett, hogy a ciprusi kérdésről tárgyaljon Görögországgal. A képen: Ma­kariosz mögött középen Kypriano ciprusi külügyminiszter, jobboldalt Papadopuiosz görög miniszterelnök. (Telefotó: AP—MTI—KS) Megjelent a kormány hatá­rozata a balatoni központi fej­lesztési program jóváhagyásá­ról. A határozat előírja, hóm’ a 17 minisztérium, országos hatáskörű szervezed, társadal­mi szerv és a két érdekelt me­gyei tanács vezetőjéből tárca­közi bizottság alakuljon a fej­lesztési munkák irányítására és koordinálására. A kormány a tárcaközi bizottság ré­szére meghatározott ösz- szcgVj állami költségvetési juttatás biztosítását és az idegenforgalmi alap egy részének átadását rendel­te cl. A kormány felhívta az Orszá­gos Tervhivatal elnökét, az érdekelt minisztereket, az or­szágos hatáskörű szervek ve­zetőit, a Somogy és Veszprém megyei tanács végrehajtó bi­zottságát, az állami és szövet­kezem gazdálkodó szervezete­ket, hogy a negyedik ötéves, valamint éves terveikben ve­gyék figyelembe a központi Balaton-fejlesztési program irányelveit A központi program alap­ján összehangoltan és tervsze­rűen kall gondoskodni a Ba- laton-környéki építési telek- igényeik kielégítéséről. Ezért a belekeUátásra vonatkozó általi, ne» rendélkeaáséket a Balaton­környéki üdülőtelepekre vo­natkozóan több új intézkedés­sel egészítette ki a határozat Ezek szerint kedvezményes bankköl­csönt kell nyújtani az ál­lami telekkínálat növelé­sének elősegítésére. így bankkölcsönnel kell segí­teni a beépítetlen földterüle­tek, továbbá a Balaton medré­nek feltöltésével nyert terüle­tek előkésztíésével — kisajátí­tás, tereprendezés, út- és köz­műhálózat létesítése st.b. — kapcsolatos feladatok ellátásét. A kormány azonban felhívta az érdekelt tanácsokat, hogy akadályozzák meg a terv­től eltérő, nem kívánatos tcrületfelhasznaláet és az engedély nélküli építke­zést. Éljenek bátrabban, fokozottabban a lebontás elrendelésének jogával is. A határozat felszólítja az ! Országos Vízügyi Hivatal el­nökét, hogy a központi bala­toni fejlesztési tervvel össz­hangban terjessze a Gazdasági Bizotjság elé a Balaton átfogó vízgazdálkodási koncepcióját és programját. A határozat vége­zetül előírja, hogy az építés­ügyi és városfejlesztési minisz­ter évente — élőször 1971-ben — tegyen jelentést a Gazda­sági Bizottságnak a Balaton fejlesztési programjának . végi rehajfásáról. (MTI) mm száMüHK 5IWM! TARTALMÁBÓL: SZALAI LÁSZLÓ: Nem postai feladat (3. oldal) PINTÉR DEZSŐ: „ESöSSS a p&rsx... (4. oldal) LESKŐ LÁSZLÓ: Tanyán élni (5. oldal) Huszonöt éves a párt Somogybán (6. oldal) PRUKNFX PÁL: CZÓBEL BÉL, (7. oldal) DOROTHY L. SAVES. .§£ \ .1 megzöldiiir N| manchesteri (8. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents