Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

Olvasó népért NEMCSAK A JÓ PAP... Emlékoszlopot avattak Barcson Fábián Béla tiszteletére Az ülés után a járási mű­velődési ház irodalmi színpa­AKI SOKÁIG ÉL, SOK MINDENT MEGÉR, sőt annak az ellenkezőjét is. Megértem már, hogy olvasó néppé kiál­tottak ki bennünket, amikor népünknek talán tíz száza­léka sem olvasott rendszere­sen. És napjainkban megér­tem ennek ellenkezőjét is: ma, amikor a lakosságnak több mint huszonkét százalé­ka a tanácsi könyvtárak ol­vasója és a reprezentatív föl­mérések szerint hazánkban 1,8 millió ember rendszeres olvasó, lép ten-nyomon hall­juk, hogy baj van az olva­sással, az olvasók számával, az olvasott művek kiválasztá­sával; és az irodalmilag ér­téktelen fércművek aggasztó­an növekvő népszerűsége hát­térbe szorítja a klasszikus ér­tékű régi és új alkotásokat. Könyvtári munkám során részt vettem már néhány ol­vasómozgalom megszervezé- > seben. Köztük néhány olyat Is átéltem, amelyik a támoga­tásra hivatott szervezetek ér­dektelensége miatt rövid idő alatt a könyvtárakra szűkített »csináld magad-“ mozgalommá törpült Az Írószövetség által kezde­ményezett Olvasó népért moz­galmat a somogyi könyvtáro­sok azért üdvözölték öröm­mel, mert — okulva a koráb­bi olvasómozgalmak gyors el­színtelenedésén és elhalásán — ez a művelődésügy egészé­nek mai helyzetét figyelembe véve, hosszú távú vállalkozást hirdetett. A londoni orvosegyetem anatómiai intézetében J. Jo­seph professzor érdekes mód­szert talált a sebgyógyulás meggyorsítására. Az orvoslásnak ezt a régi problémáját már hosszú évek óta kutatják, de az eddigi kí­sérleteket főként alacsonyabb rendű állatokkal, pL tengeri rákokkal végezték. Ha a rák egyik lábát levágják, az újra kinő. A csonkot különféle vegyszerekkel, vagy fizikai eszközökkel kezelve siettetni vagy késleltetni lehet az újra- növést, s ugyanez kiváltható az állatnák beadott gyógysze­rekkel is. Bármilyen érdekesek is azonban az efféle tapaszta­latok, gyakorlatilag keveset je­lentenek, mert emberen nem alkalmazhatók. Ezért áttértek az emberhez közelebb álló, magasabbrendű állatok vizsgá­latára: nyulakkal kezdtek kí­sérletezni. A kísérleti nyíllak fülébe műtéttel nyílást vágtak, majd megfigyelték, hogy az így ej­tett seb milyen gyorsan gyó­gyul. Kiderült, hogy azonos idő (50 nap) alatt a nőstények sebe 18 százalékkal kevésbé gyógyul be, tehát ennyivel kevesebb szövet regenerálódik, mint a hímek esetében. Ezek után két nősténycsoporttal folytatták a kísérleteket. Az egyikbe tar­tozóknak természetesen hím nemi hormont, a másik csoport tagjainak hasonló, de szinteti­kus — ún. fehérjeépító, ana- bolikus — hormont adagoltak. A sebgyógyulás mindkét cso­portban egyformán meggyor­sult s azonossá vált a hím nyu- lakéval. A hímeknek adagolt hormontöbblet azonban nem változtatott az eredményeken. Kérdéses volt, hogy a hor­mon az egész szervezetben el­oszolva, tehát a szervezet tel­jes anyagcseréjébe kapcsolód­va fejti-e ki a hatást, vagy pedig csak helyileg, magában a sebben. Ennek eldöntésére a fülben ejtett sebbe az egyik oldalon hímhormont tartalma­zó kristályt, a másik oldalon, hormon nélküli kristályt he­lyeztek. A sebgyógyulás mind­két oldalon egyformán meg­gyorsult, tehát a hormon a szervezet egészére hatott. A hormonkísérletek közben az ultrahang hatását is kipró­bálták. Azt tapasztalták, hogy a felhasznált kilenc különféle hangadagból a kisebbek gyor­sították, a nagyobbak lassítot­ták a sebgyógyulást. Kezdet­ben úgy vélték, hogy az ultra­hanggal kiváltott felmelegedés serkentőleg hat a szövetekre, A legjobb agitátor és a leg­jobb tanító a valóság, még ennél is jobb önmagunk való­sága. Ezért kutatom módsze­rek után fürkészve, hogyan is lettem 15—16 éves koromra rajongó olvasóvá, akinek az olvasás, a szép írás élvezete élete tartozéka lett. Egysze­rűsítve az okokat, újra és új­ra két forrásnál kötök ki. Először: kitűnő tanítóim az elemi iskola negyedik osztá­lyáig megtanítottak könnye­dén és értőn olvasni, azután kiváló irodalomtanárom meg­tanított a szép írás befogadá­sára és élvezetére. Meggyőző­désem, hogy ma is forduló­pontot teremtene az irodalom­barátok számának alakulásá­ban, ha »irodalomokítás« he­lyett közoktatásunkban — a felsőfokú oktatásban is! — tágab'b helyet kanna a kor­szerűbb irodalmi ismeretnvúi- tás és az olvasóvá nevelés. Ma még az iskolázottság a végzősök többségénél nem iár egvütt az olvasás szokássá válásával. A végrehaitott tan­ügyi reformok e tekintetben inkább csak tetszetős jelsza­vakat teremtettek, mint könyvbarátokat. Nem is szól­va a szakmunkásképző isko­lákról, amelyek lényegében semmi indítást nem adnak ta­nulóiknak az olvasási kultúra útiára lépéshez. A csekély iro­dalmi óraszám kevés az igazi irodalom megszerettetéséhez; a tételes, unalmas számonké­rés riasztó hatása pedig fő­dé azt a későbbi tapasztalatok megcáfolták. A legkisebb, me­legedést még alig okozó adag gyorsította leginkább a szöve­tek regenerálódását. Ügy lát­ják, hogy ultrahang hatására a gyógyuló sebben az osztódó sejtekből kevesebb rost képző­dik, viszont a sejtek mozgása meggyorsul. A továbbiakban raddoktív izotópokkal tisztáz­zák ezt a folyamatot és kere­sik meg az összefüggést az ultrahang és a sebgyógvulás között. Dr. Sz. A. Mínusz húsznál nem lehet válogatni. Jön a telefon, hogy drótszakadás van a szakasz ré­szén, és menni kell, Ilyenkor úgy pattog a drót, mint a túl­feszített hegedűhúr. És hideg a drót, rátapad a meztelen te­nyérre, s már nem is érzi az ujjait. Kesztyű nélkül nem lehet ezt csinálni, ámbár a kesztyűben olyan érzéketlen a keze, mintha egy darab fa vol­na, és elveszik benne a vékony drót... Pillanatok alatt megsodorta a hüvelyt, benne a huzalvé- gékkel, és ismét egyben volt a drót. összedörzsölte lilára der­medt kezeit, felhúzta a kesz­tyűket, és szemügyre vette az oszlopokat. Három innen, há­rom onnan. Hatra kell föl­másznia, hogy ismét meghúz­za az imént meglazított hu­zalt a szigetelőkön ... Fölcsatolta a vasakat, és fúr. csa, idegen szemmel nézve na­gyon nevetségesnek tűnő lé­pésekkel indult a távolabbi oszlop felé. Minél jobban tá­volodott a kövesúttól, annál mélyebbre süppedt a hóban. De nem törődött vele. Fütyült egy dallamot. Mindig ugyan­azt a néhány ütemet. Nem is­merte a szövegét, a daliamat is csak pár napia hallotta először. Tetszett neki. Megállt az oszlop tövénél és a magasba nézett. Akkor az arcába vágott a szél, csúnyán, tele acélos élességű hószilán­kokkal. Körös-körül csillogott a hó, s fönt, a magasban fehér­lettek a porcelánszigetelők. Biztosan állt, a vasak erősen kapaszkodtak az oszlopba. A biztosítóövet bekapcsolta, la­zán hátraengedte a testét, hogy nekifeszüljön a tartószíjnak. A vasagancsok élesen vésődtek a fába, teljes súlyával ráneheze­dett az együk, majd a másik lyamatosan termeli a jövő ponyvaolvasóit. Jó lenne időben felfigyelni ezekre a veszélyes tünetekre, mert a könyvtárak önmaguk­ban nem képesek az olvasóvá nevelés feladatát megoldani. Még ott sem, ahol ehhez ked­vező feltételekkel rendelkez­nek. A KORSZERŰ FELTÉTE­LEK PEDIG EGYÁLTALÁN NEM általánosak Somogybán sem. Annak ellenére, hogy megyénk könyvtári ellátott­sága, a fenntartó szerveknek a könyvtárakkal való törődé­se kedvezőbb, mint sok más megyében. Mégis éppen leg­népesebb községeinkben: Bö- hönyén, Berzencén, Lengyel­tótiban, Karádon. Somogyszo- bon, Balatonbogláron tengőd­nek a könyvtárak a legkor­szerűtlenebb körülmények kö­zött, és ma sincs ezekben ott­honos lehetőség az olvasókkal való foglalkozásra. Lenin egy-egy ország kul­turális színvonalát — többek között, de igen hangsúlyozot­tan — könyvtárainak fejlettsé­gével mérte. A fiatal szovjet állam pedig első intézkedései között hitet tett amellett, hogy a könyvtár társadalmi alapintézmény, nem pedig népjóléti szolgáltatás. Az Ol­vasó népért mozgalom egyik fontos feladata ennek a lenini felfogáson nyugvó helyes kép­nek a kialakítása a könyvtá­rak társadalmi hasznáról és a közgondolkodásban élő ma­radi és szegényes nézetek fel­számolása is. Rögös, izzasztó út vezet az Olvasó népért mozgalom má­sik céljának, a magasabb szintű olvasmánykiválasztás- nak a megvalósításához is. Eltekintve-a naoonta burján­zó rossz hatásoktól, a ponyva­irodalom és a krimik árada­táról, a személyiséghez tapa­dó. szinte szervült ízlés meg­változtatása hatásos oedagó- giai módszereket és sok türel­met kíván. Minthogy az iro­dalmi ízlés megrekedése is elsősorban ismerethiány kö­vetkezménye. nyilvánvaló, hogy az irodalmi ízlés meg­változtatása általános művelt­ségi szinteméi kodást követ“1. Nem lehetünk tehát türelmet­lenek. Sok-sok tppintatos apró lábára. így szokta meg, így lehet kipróbálni, tart-e a má­szóvas. Ügyesen átnyúlt a zizegő huzalok között. Füle mellett duruzsoltak a vékony fémszá­lak. Érdekesek ezek a hangok. Minden drótnak más a hangja. Élesebb, tompább, kellemesen zizegő és búgó hangok. Vala­hányszor fölmászott egy-egy oszlop tetejére és hallotta eze­ket a hangokat, eszébe jutott, milyen kíváncsian szorította a fülét a telefonoszlophoz gye­rekkorában, mert abból a szur­kos, olajszagú fából is ilyen hangok hallatszottak. Itt, a drótok között a szél muzsikál. Egyik oszlop után a másikra mászott. Az utolsó előttinél érezte, hogy remeg a lába. Alit a mászóvasakon, bal karjával a tartóvasat szorította, jobb kezével dolgozott. Érdekes — gondolta —. már nem fázik a keze. Nem is kell időnként megdörzsölni. Mintha nem is erezné a hideg csípését. Csak egyre kékebb. Leejtette a fogót. Az oszlop mellett fúródott a hóba. Dü­hösen hátratolta homlokáról a sapkát. Hogy lehet valaki ilyen hülye? — szidta önmagát —, mintha nem is fogót fogna a kezében, hanem ... Lenézett, és akkor megint megroggyant a bal térde. Ak­kor gondolt először arra, hogy fáradtak a lábai, és itt, a ma­gasban már régen átfújta a vastag nadrágot a szél. Megla­zította a lábát és a mászóvasat, s óvatosan húsz centivel lej­jebb eresztette. A mászóvas lassan engedelmeskedett a láb akaratának, mintha az éles agancsok most szorosabban fogták volna a fát. örült, hogy leért, és a hó ro­pogott a bakancsa alatt. Meg­kereste a fogót, fölnézett, hátat munkára van szükség ahhoz, hogy a bestsellernél megre­kedt ízlést helyes irodalmi értékrenden nyugvó esztétikai tudattá alakíthassuk. Ezért bármennyire örömmel üdvöz­löm is az Olvasó népért moz­galom szülte, országszerte és megyei lapunkban is megnőtt publicitást és elismerve a vi­taindító cikk alapgondolatá­nak igazságát, hogy már ré­gen tetteken lenne a sor, sze­retném eleve kimondani, hogy ettől a mozgalomtól nem le­het nagy lángú, látványos, gyors eredményű akciókat várni. Bármilyen groteszk ötletnek tűnik, szükségesnek tartom, hogy az Olvasó népért mozgal­mat a könyv és az olvasás »érdekvédelmi“ mozgalmává fejlesszük. Az ipari beruházá­sok tervezésénél, átadásánál sok egyéb szervezet képviselő­in kívül mindig jelen van vétójoggal a KÖJÁL és a szakszervezet, és ügyel a munkások munka- és egész­ségvédelmére. De ki gondos­kodik a szellemi frissülés, a lélek újulásának lehetőségei­ről? Senki! Hatalmas üzemek, városnyi lakótelepek, nagy­szabású kórházak épülnek az intézményes olvasási és kul­turálódási lehetőségek mini­muma nélkül. Legtöbbször még az iskolák terveiből is hiányzik az ifjúsági könyvtár helyisége. Alapvető szemléleti helyesbítésekre lenne szükség, hogy ezeken a fogyatékossá­gokon változtatni tudjunk. SOK HELYEN ÉS SOK­SZOR KELL MÉG ismétel­nünk Fekete Gyula író okos szavait: »Nem kevés illetékes szerv még ma is holmi áldo­zatnak tekinti a könyvtárra szánt pénzt, holott korunk legtermelékenyebb üzeme a forgalmas könyvtár, amely minden más üzemnél maga­sabb szorzószámmal téríti meg az okos beruházásokat, gyarapítási, személyi és do­logi kiadásokat. Igaz, a meg­térülés nem könyvelhető a szokásos módon... Két-három évtized még, és nemcsak a jó papnak, hanem minden ér­telmes felnőttnek holtig tart a tanköteles kor.« fordított a szélnek, és újra el­indult fölfelé, hogy befejezze az abbahagyott munkát. Ne­héz volt a mászás, de ezze! most nem törődött. Lassabban jutott föl, mint a többi osz­lopra, és most már vigyázva dolgozott a fogóval. Gyorsan elkészült. Az utolsó oszlop volt hátra, s ahogy megtette ezt a távol­ságot a két oszlop között, tér­dig süppedve a hóba, megint érezte a lábait. Nem fájtak, csak érezte őket, és ez szokat­lan volt. Fönt volt az utolsón, össze­dörzsölte a tenyereit, m'előtt előhúzta zsebéből a fogót. Cső. dálkozott, hogy milyen szapo­rán megy a munka. Nekife­szült a biztosító övnek, és mindkét kezével dolgozott. Né­hány perc alatt végzett. Végig­nézett a huzalokon. Messzire ellátott, a távolban mintha találkoztak volna a párhuza­mosan futó fómvonalak. Tud­ta, hogy ez érzéki csalódás de érdekes volt ezt így lá tni.. Kibújt a drótok közül, lej­jebb lépett. Elengedte a szige­telőket tartó vasat, átölelte az oszlopot. Lábával kiem el le a mászóvasat. És egyszerre úgy érezte, hogy semmi sem rög­zíti már az oszlophoz. Egy szempillantás alatt csú­szott le az oszlopon; Ha nincs bakancsán a mászóvas, most, hogy földet ért, talán semmi baj sem történik. De éktelen fájdalom nyilallt a Dókájába, ás felordított. Ült az oszlop tövében, vállig a hóban. Igye­kezett lábra állni, de a bal lábát nem hívhatta segítségül. Felhúzózfcodott az oszlop mel­lett, de néhány percnél tovább nem bírta így. VisszaüU, bal lábát kinyújtotta és a hóba fektette. Látta a kerékpárt tá- volabo, az egyik oszlophoz tá­(Tudósítónktól.) December 6-án, 25 évvel ez­előtt szabadult fel Barcs. Az évforduló tiszteletére ünnepi hetet rendeztek. A rendez­vénysorozat ma zárult. A hó­esés és a szélfúvás edenére kétszázötvenen jelentek meg a fél tíz órakor megre.i i -zeit koszorúzási ünnepségen. A barcsi fúvószenekar eljátszot­ta a magyar és a szovjet him­nuszt, azután a járási és a községi párt-, állami és tömeg­szervezetek, majd intézmé­nyek, üzemek elhelyezték a hála és a kegyelet koszorúit a szovjet hősi emlékműnél. Fél tizenegy órakor a községi párt- bizottság és a községi tanács nyilvános, együttes ünnepi ülésére került sor. Németh Je­nő, a községi tanács vo-elnö :e ünnepi beszédében a köz­ség felszabadulását és huszon­öt éves fejlődését méltatta. masztva, és sejtette, hol húzó­dik a hótakaró alatt a köves- ut. Az út, ahol egyetlen lélek se járt, amíg ő az oszlopokon dolgozott. Eszébe jutott, hogy m; lesz, ha órákig senki sem jön erre? Ettől megijedt. Mínusz húsz fokban itt ücsörögni nem lesz kényelmes — gondolta. — El­aludni nem hagy a láoam, és ez jó — keserű mosolyra húz­ta a száját. — Csak legalább rászoktam volna már a do­hányzásra. most könnyebben várnék cigarettafüst mellett... Fázott. Sértetlen lábára ne­hezedett, és fölegyenesedett Jobban sikerült, mint gondol ta. Állt, és az út felé kémlelt Ott, a szürkeségben min the közeledett volna valami. Igen határozottan fölismerte, hogy egy traktor gyürkőzik a hóval A dübörgést is hallotta. Nyil­ván hóekét húz. Integetett, majd ki a bált. Le­vette a sapkáját, azt lengette Aztán a traktor vagy harminc méternyire tőle elment. Értet­lenül nézett a távolodó gép után. Arra gondolt, hogy így érezheti magát a hajótörött, akinek az orra előtt elhúz egy arra tévedt hajó, anélkül, hogy fölvenné. Ki kell jutnia az út mellé, hiszen már sötétedik, s itt senki sem veszi észre. Leült, hogy erőt gyűitóön. Méregette tekintetével a távolságot. Majd leül, ha elfáradt — gondolta Mélyet, keserveset sóhajtott, és vigyázva fölegyenesedett. Bal lába nem ért a földre, jobb lábán ugrálva igyekezett dőbbre jutni. Néhány méter utón megáll' Érezte, hogy ez így nem megy A hó még egyre esett és vas­tagodott. Leült és vál’át nekivetette a fehér falnak. így már inkább boldogult. Jobb karjával és jobb lábával tolta magát előre bal lába tehetetlenül tűrte a vonszolást. Izzadva lökte magát előre, la mutatta be a Hazádnak ren­dületlenül című dokumentum­műsorát. Délután fél három­kor emlékoszlopot lepleztek le a Dráva-hídnál Fábián Béla tiszteletére. Februárban lesz negyedszázada, hogy a Petőfi brigád fiatal magyar parti­zánja itt halt hősi halált az ideiglenes híd felrobbantása­kor. Életét feláldozva mentet­te meg társait, és megakadá­lyozta a hitleristák gépesített alakulatának átkelését a Drá­ván. Az ünnepségen megjelent a hősi halált halt partizán édesanyja, roKonai, itt volt Ahut Iván, Fábián Béla parti­zántársa. Négy órakor a bar­csi úttörőklub ünnepi ülésére került sor, majd este az ün­nepi felszabadulási filmsoro­zat keretében az Emberi sors című szovjet filmet vetítették. ieözben egy-egy percre fekve maradt. Felnézett, megnézte nagának az irányt, azt.án foly- !atta az utat. A hó elolvadt a nyakán és az arcán. A kesz- yűje átázott. Egyszer leült és visszanézett. Látta a szürke :síkot, a mély csapás i. melyet a teste tört a hóban. Nekiru­gaszkodott újra, és rövid erő­feszítés után szokatlanul mély­be nyúlt a karja, és teste előre, billent. Elérte az útmenti ár­kot. Helyet csinált magának, bal lábát megint kinyújtotta, és körülnézett. Innen elfújta a havat a hó. alig tíz centis ré­teg vette körül. Jobb lábát maga alá húzta, és a bakan­cson ült. Fáradt volt. ruhája alatt az izzadság egyre hide­gebb lett. Örája ült így az út mentén. műkor hirtelen arra riadt fel gondolatából, hogy autó köze- 'eg. Mentőautó volt. A motor hangját tompította a kürnyé- cet borító h* színe is egybe­olvadt az úttal. Fáliábra állt és integetett. Az autó megállt. A sofőr mel­lől orvos szállt ki. Keveset be­széltek. Együtt ültek be hátul a kocsiba. A kocsi másik oldalán, egy hordágyon asszony feküdt. Fiatal férfi ült mellette. »Elcsúszott és eltörte a lá­bát" — mondta. Rá bólintott. »Tudja — foly­tatta amaz — nagy szeren­csénk volt a szem- - ellenség mellett. Elszakadt valahol a telefondrót, és 'gijedtünk, hogy nem tudjuk kihívni a 'rentő,• A~*'"' s- a vosfós- kisasseorv. hogy v*- • ndbefl van a von»1, mev - i’.-áfc. Pé­tig ilyen időben tonet Valami olyasmit mond tt erre./hogy igen, bizonyosan ne­héz lehet, de mégsem annyi­ra. .. Hallgatta a motor egyhangú berregését, és az oszlop meg a drótok muzsikájára gondolt. tlernesz Feremo A Delta legújabb számából: Sebgyógyító ultrahangok Kellner Béla Téli történet SOMOGYI NÉPLAP Vasára«*, 1M». december T. 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents