Somogyi Néplap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-31 / 302. szám

SOMOGYI NÉPLAP hwlii IMS. december IL Bírja az italt Két tökrészeg katonát be­visznek a helyőrségparancs, nokságra. Egyikük olyan ré­szeg, hogy minden lépésnél összecsuklik. Amikor néhány órai alvás után egy kicsit ki­józanodik, az ügyeletes tiszt 'íförmed: — Meg sem kérdem, hogy mennyit ivott, mert úgyis azt feleli, hogy egy pohárral. A katona lehorgasztja a fe­jét. — Egy vödörrel ittam. Az ügyeletes tiszt megeny­hül az őszinteség hallatán. — S mióta ittak? — Kecskeméttől idáig. — S mit? — Pálinkát... — Mégis körülbelül hány pohárral ? —, Tizenhat féldeciig szá­moltam. — S ember, nem égett ki a gyomra, bírta? A kiskatona vigyázzba kap­ta magát, halványan elmoso­lyodott, s kivágta: — Ennyire vagyok hitele­sítve. — Anyuka, mikor van • te házassági évfordulód? — Januárban. — És apué? Anyja lánya Tíz-tizenkét éves kislányá­val sétált az anyuka. Éppen táskájában kutatott, amikor a kislány váratlanul megszólalt: — Hát akkor hét év múlva férjhez megyek, anyukám ... Az asszony megrökönyödve kapta föl a fejét: — Hülye vagy te7 — Miért? Te is az voltál, mtyukám? Ei nem i magyar csapat Marseille ntán, hanem a brit válogatott Mexikó előtt. Ev régi meditáció — önmagámmal —■ Na, akikor most ülj nyugodtan. Azt nem bá­nom, ha közben szüntelenül bámulod a hóesést. És me­sélj. Milyen is volt az a hat- vankilences esztendő, mit ho­lott neked... — Könnyebbet nem tudsz kérdezni ? Milyen volt... Mint a többi. Volt neki 365 napja, négy évszaka, olykor sütött a nap, olykor esett az eső. Most meg szakad a hó... — Ne humorizálj. — Tán bizony fakadjak sír­va, hogy megint öregebb let­tem egy évvel? Mert nekem elsősorban, így év végén, ez jut az eszembe... — Elég sivár fantázia... — Sértegetsz? Hát vedd tu­domásul, igenis sok szép él­ményem volt! Például ötször kaptam úgy felvágottat az üz­letben, hogy nem volt a cso­magban a szalámi vége meg a madzag. És az autóbuszon kétszer átadta a helyét egy férfi, aztán protekció nélkül hozzájutottam egy jó csizmá­hoz, meg karácsony előtt hab­karikákhoz. így volt. Hiába is mosolyogsz hitetlenkedve. Rá­adásul a csizmában csak két- ■ szer estem eL Pedig sokkal többször Is eleshettem volna, mert úgy van kiképezve az alja, hogy az ember rendel­tetésszerűen hanyatt essék benríe. De én nem. Én csak kétszer! — Handabanda... fis az új élet? — Miféle új élet? Tavaly ilyenkor én nem tettem ígé­retet semmiféle új életre. Ne­kem nagyon jó ez a régi. El­vem, hogy ami szép meg jó, azt viszem magammal, ami kellemetlen, rossz, azt elha­gyom. Bedobom a szemétko­sárba, mint 'ahogy utcán szo­kás a papírt — már akinek ez szokása. — Jó, jó. Mindez szép. De valami különös. Valami csak volt? — Különös? Nem... Nem volt semmi különös. Ha csak az nem, hogy minden intő fi­gyelmeztetés ellenére ismét repülőre ültem, 6s most nem kényszerleszállással fejeztem be az utamat — Ez nem különös. Ez ter- ;mészetes. Az volt a rendha­gyó, amikor lepotyogtál. — Legyen neked igazad. Akkor végleg nincs mit mon­danom. Nem is értem, hogy ilyenkor év végén miért má­niája mindenkinek az év »nagy eseteit« keresni, kutat­ni. Nem szeretem az unifor- mizáltságot. Még a szokások­ban sem. — És ha azt kérdem, hogy mit kívánsz az új évtől? Tud­tam! A felelet vállvonogatás. Ez is sablonos kérdés ... Hát én kívánok! Vedd tudomásul, én kívánok, nem is akármit: óvjon a sors attól, hogy olyan riportalannyal találkozzam össze, mint amilyen te vagy! Na, minden jót! — Hoppá! Várj csak egy pillanatra! Már tudom mit szeretnék. Másoknak is, ma­gamnak is! Azt, hogy valóban teljesüljön, amit gyakran csak megszokásból mondunk egymásnak mi, emberek: min­den jót kívánok! — Na látod! Mégsem vagy te egészen reménytelen eset... Persze azért egy jó négyes lottó nem lenne rossz! — Kac... kac ... kacagok. Hatvankilencben kettesem sem volt! — Altkor hetvenben majd lesz. így jó? — Tökéletesen megnyugtat­tál. így már emelt fejjel, bi­zalommal megyek át az új esztendőbe. Lesz kettesem!... Hát nem egy csodálatos do­log!? ... Vörös Márta Rangos reprezentáció Munkatársunk Mexikóban Sztrip 10 — kérdés Beszéljünk nyíltan a sztrip­tízről. 1969-ben Somogybán is tovább nőtt az egy főre jutó vetkőzés. Nincs az az eldugott hely, ahol ne mutatnák meg magukat lányaink. Tíz embert kérdeztünk meg: mi a véleménye a sztriptíz­ről? A Kapos-bár rendezője: A női testnek ellensége a ruha. A vendéglátó igazgatója: (közgazdasági fejtegetéssel vá­laszol) — Kell... A ruhatáros: Nekem csak a vendégek vetkőznek. Az orvos: Nem újdonság. A fizetőpincér: Én Is vet­kőztetek. A zenész: Mi csak hátulról látjuk. A kéjene: Ennivaló... A mixemö: Jól kever a bébi. A sztriptíz görl: Pár csepp izgalom. A szerkesztő: Ezért már nem vállalom a felelősséget — Sztriptiz-bárt nyitottunk, hátha gyorsabban várossá nyil­vánítanak minket... (Sajdik Ferenc rajra) Budapesti vezetők látogat­nak az egyik kaposvári igaz­gatóhoz. Fontos ügyben tár­gyalnak már jó órája, s nem hoz a titkárnő sem kávét, sem üdítő italt. A vendégek egyre többet izegnek-mozog- nak a fotelokban, köszörülik a torkukat, gondolván, majd csak előjön a főnök valami igazi somogyi reprezentáció­val. S mintha megszuggerál- ták volna, hirtelen megkér­dezi. ■— Megkínálhatlak bennete­ket valamivel? — Hogyne! Persze! Nagyon köszönjük! — hangzott innen is, onnan is. Az igazgató kinyitotta a párnázott ajtót, s nagyon hal­kan kiszólt a titkárnőnek. Néhány pillanat múlva kitá­rult az ajtó két szárnya, s három bombacsinos lány lib- begeit be. Ezüst tálcán feke­te-ezüstös kupicákat és egy literes forma csiszolt üveget hoztak. Körbejárták az asz­talt, mindenki elé letettek egy poharat, s töltöttek a lámpa- ényben szikrázó üvegből. — Hát... kedves barátaim, most olyan itallal kínállak meg benneteket, amilyet még életetekben nem ittatok. Most hoztam Jugoszláviából... Kedves egészségetekre! — az­zal magasra emelte a kupi­cát, s lassan, nagyon lassan megitta a benne lévő italt A A pestiek egyből hátradön- tötték a nedűt, s bamba arc­cal meredtek az igazgatóra. A legbátrabb felkiáltott. — De Jóska, ez víz! — Az... de milyen. A híres kladanji muzsszka no da... Ennek nem most, hanem később lesz hatása. Egyébként kézcsókom a kedves felesé­geiteknek, s ha fent járok, majd megkérdezem, milyen volt a reprezentációm. — 1*­A Somogyi Néplap külpolitikai szerkesztője Mexikó Chllpaa- cingó nevű városába röpült, és Fernandez de Kuruczez néven álruhában igyekszik tájékozódni a bonyolult külpolitikai helyzetről. kaleidoszkóp MOSZKVA Cseng a telei cm. A nagyma­ma fölveszi a hallgatót: — Az unokám nincs ide­haza.;. — Legyen szíves, írja fel akkor, hogy Malov kereste őt — Nem értem, lelkecském .. — Betűzöm: Mihail, Alek- sziej, Leonyid, Oleg, Vaszilij. Tetszett érteni? — Igen, lelkecském, a ke­resztnevét értettem, de most legyen szíves betűzni a veze­téknevét is... NEW YORK Két hajótörött csónakját do­bálják a hullámok. Semmi mást nem tudtak megmenteni a hajóról, csak egy tranzisz­toros rádiót Háromnapi há­nyódás után végre egy kis szigetre vetődnek. A sziget kopár, lakatlan, sehol egy állat, amelyet elejthetnének, gyümölcs, amellyel csillapít­hatnák kínzó éhségüket. — Ehhalálra vagyunk ítél­ve — nyöszörgi az egyik, majd kimerültén mély álom­ba merül. Gyerekszáj Tévésztori ■— Apuka, miért nincs ne­künk színes tévénk? — Mert húszezer forintba kerül, kislányom-. Tudod te milyen sok pénz húszezer fo­rint? — Nem, apuka. Mi még csak tízezerig tanulunk szá­molni. Kérdez a gyerek Levelet hozott a posta szer­kesztőségünkbe. Öreg paraszt­bácsi írta a kusza sorokat, s mert cikknek szánta a törté­netet, címet is adott hozzá, írásának az volt a címe, hogy aszongya: »A BODRI KUTYA NEM ISMERTE A KREK- SZET.« íme a történet. »Rekkenő nyári hőség volt, lovaim fáradtan poroszkáltak a kövesen. Bodri kutya is ve­lünk volt, lógott a nyelve, me­lege volt. A kocsi alatt, az árnyékban baktatott velünk. Egyszer csak hátulról jött egy motorkerékpár, két munkás­őr ült rajta. Szegény Bodri ku­tya nem ismerte a krekszet, kiugrott a kocsi alól és meg­ugatta a motor utasait... Igen ám, de a munkásőrök megdühödtek. A hátsó hirte­len a zsebéhez kapott, előrán­totta a pisztolyát... célzott... és fültövön lőtte a — lovat Mondja, szerkesztő elvtárs. hát lehet ilyet csinálni a népi demokráciában ???« Influenza — Olyan rég- óta ápolja már a szomszédját, hogy még szö­vődmény lesz köztük. (Pusztai Pál rajza) Két óra múlva a társa 9ét­rázza: — Ébredj, Jüm! Meg va­gyunk mentve! — Miért? Mentőhajó köze­ledik? — Nem. Egy New York-i vendéglő reklámját hallottam most rádión: Ebédet vacso­rát kívánságra házhoz szállí­tunk !. STOCKHOLM Műbíráló: — Ó, mester! Micsoda re­mekmű !... Mennyi monda­nivaló, milyen káprázatos-színskála !... A festő: — Gondolja? Csakhogy e* nem festmény, hanem az a vászondarab, amelyen kipró­bálom a színeket... LIPCSE A Trabant hátsó ablakán hatalmas bernáthegyi kutya bámul kifelé. Körülötte tana­kodnak a srácok: — Hű, de nagy kutya! Hogy került ez vajon a kocsiba? — Biztosan kölyök korában oda ültették és most nem tud kijönni... BUDAPEST Szilveszter éjszakáján egy alaposan becsiccsentett férfiú megszólít az utcán egy má­sik dülöngélőt: — Mondja, uram, hukk, maga nem a Kvaszvicsek Közért-boltvezető testvére a Tyukodi utcából? — Nem, uram. Én vagyok Kvas vicsek, a boltvezető. — Mö—mö—most már ér­tem, hukk, hogy miért hason­lít ennyire hozzá..;

Next

/
Thumbnails
Contents